Tuesday, April 3, 2012

Egy lemondás margójára

Vége, megnyugodhatunk. Tegnap megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Ahhoz, hogy ez valami olyan élmény legyen nekünk, mindannyiunknak, ami egyrészt előremutató, másrészt legalább részben mindenkiben jó érzést is kelt, most egy kicsit hátrébb kell lépnünk, kicsit meditálni kell, és megnyugodni. Nagyon sűrű volt az elmúlt pár nap, túl sok volt a váltás, túlságosan bizgenek még az idegek. Ez nem maradhat így.

Először is meg kell mondjuk - igen, nekünk, erről a fórumról is -, hogy ez a dolog nem a személyről szólt. Ez arról szólt, hogy ki milyen reprezentációt szeretne a nemzetnek, ki mennyire gondolja fontosnak, hogy a politika a hitelességről szóljon. Az elmúlt két évtized nem ilyen példákat hozott, erre jól emlékezhetünk. Most is maradt egy fura szájíz a módszer és az elmúlt napok kapcsán, de mossa le ezt a lényeg, hogy kicsivel jobb hely lettünk.

Az elmúlt napokban sokunkat - engem is - elkapott a vita heve, indulata. Itt a blogon végig próbáltuk, alapvetően konzervatív alapállásból hangsúlyozni azokat az értékeket, amelyek most tényleg előtérbe helyeződni látszanak. De vége, itt egy vonalat kell húzni, ez a történet többet tényleg nem róla szól, aki most rosszkor volt rossz helyen. És persze, egy csomó dologról mást fogunk gondolni a jövőben is, politikáról, társadalomról, még az utódról is, de egy - véleményem szerint közös - élménnyel mégis gazdagabbak lettünk. És ezt döntően - tetszik vagy nem - a hazai jobboldalnak, valószínűleg elsősorban az általunk is többször megszólított értelmiségi bázisának köszönhetjük. Egy elkötelezetten jobboldali kollégám az imént úgy fogalmazta ezt: az ellensúlyok rendszere működik - és ez láthatóan nem az alkotmányos rendszerben, hanem bennünk, szélesebb értelemben az egész országban üzemel. Ez egy jó érzés.

És ha lehet, kicsit ne görcsöljünk. A következő 20-30-50 évet is egymás mellett fogjuk leélni, véleménykülönbségeinkkel. vitáinkkal együtt. Nem jobb ezt lazán? Schmitt Pállal kapcsolatban pedig emlékezzünk inkább a Nikancsikov elleni győztes asszójára, és az aranyakra, annak biztosan együtt tudunk örülni most is.

Mielőtt valaki kommentben elhajtaná bármelyik oldal a jó messzire, gondoljon egy picit erre. (Engem lehet szidni.)

Monday, April 2, 2012

Fogást találni a Sárkányon

Most, miután végre oly sokaknál a remény,  kicsi, de annál melengetőbb tüzei gyúltak a lelkében a Lemondás után (továbbiakban L.u.) Sokan azt gondolják most hogy a változás szelei legalább egy ici-picit beosontak a pangó lavórunk szélén. Ki kell ábrándítanom őket:

Erről szó sincs.

A tolvajok továbbra is lopnak és lopakodnak, a csalók csalnak, a balfaszok meg csak még rátesznek pár púpos lapáttal. Ez sok sok évig, lehet még több generáción át így maradhat. Na legyenek illúzióink. A politikai rendszerünk, a népképviseletnek gúnyolt pöffeszkedő elitünk semmit sem változott, csak az eredeti tőkefelhalmozás méretei növekedtek egy nagyságrenddel.
 
Semmi nem változik, a L.u. sem.

Mégis. Azért a több mint húsz éve zajló Nemzeti Együttbénázás Rendszerén most megjelent egy aprócska repedés. Ezt a repedést a közfelháborodás indította meg. Már volt egy próbálkozás pár éve, amikor egy politikusvezérről – micsoda meglepetés – kiderült, hogy hazudott. Éjjel-nappal, reggel–este, megátalkodott fajtájához híven tette a dolgát. Akkor még elodázhatta a bukást, elbagatellizálhatta a kazalban álló gyanúsan bűzlő halmokat. Az eddig bénultan fekvő, talán halott magyar sajtó egy okos és előrelátó csapata a múltba tekintett, utána pedig előre látott a jövőbe. Fogást talált a legyőzhetetlen sárkány legsarkosabb, legpikkelyesebb csücskén. Tegyünk mi is így, nézzünk vissza a múltba. Ne túl messze elég lesz alig több, mint hét évtized.

Egy egy háború felé egyre gyorsulva sodródó állam miniszterelnöke, bizonyos Imrédy Béla „úri fasiszta” szervezkedését Horthy kormányzó és környezete is gyanakodva szemlélte, emellett a többi szélsőjobboldali szervezet aktivitása is fokozódott. Már akkoriban is voltak néhányan akik belátták, sem néhány pofon, sem pár koki, vagy saller nem lesz már elegendő.

Igény támadt ennek a miniszterelnöknek a lemondatására - már csak egy ok hiányzott. Egy igazán ütős kis indok. Éppen olyan történet kellett, mint holmi nyaloncok és alkalmazottak által írt és elbírált kisdoktori dolgozat. Mivel a szükség is sürgetett, egy kis, korabeli parlementi párt, bizonyos Polgári Szabadságpárt, és annak különlegesen tehetséges rétora és vezetője, bizonyos Rassay Károly politikus, ügyvéd és lapszerkesztő rábukkant egy dédnagymamára, akinek származása egymaga képes volt kimozdítani  Imrédy miniszterelnök bajtársat oly fennkölt pozíciójából.

No persze, mondhatnánk, a történet nem volt azért ennyire egyszerű. Ez persze igaz, de valakinek ott is meg kellett teremtenie azt a pici repedést a morális védőfalon.

„Az Imrédy Béla miniszterelnök által beterjesztett második zsidótörvény vitájában érvek sokaságával kelt a javaslat ellen, ám miután látta, hogy Imrédyről mindez lepereg, más eszközhöz nyúlt: megbízottaival beszereztette Csehországból Imrédy egykor ott élt dédanyjának zsidó származását bizonyító okiratokat, melyeket eljuttatott Horthyhoz, aki már maga is szeretett volna (de német protektorai miatt nem tudott) megszabadulni Imrédytől, és aki ezt követően a miniszterelnököt a papírok felmutatásával lemondatta.”

Rassay Károly talpraesett tettén kívül is számos érdemmel bírt a korszak politikájának – meglepetés!- ingoványos és lassan halálosan veszéllyessé váló rendszerében. Legutóbb a magyar sajtóban egy HVG nevezetű hetilap foglalkozott vele, cikkét elolvasni igen tanulságos lehet manapság is mindenkinek. A HVG mindig is híres volt kiváló archivumairól, és szorgos adatgyűjtési szokásairól. Szerencsére nem felejtkeztek el a négy éve megjelent cikkükről sem.

Tudom, most sokan elszomorodnak. Ó szegény politikusok! Mennyire etikátlan dolog is kutakodni más múltjában, bűzös kis titkokra lelni és pofára ejteni szegénykéket velük!

Hát nem. Én egy csöppet sem sajnálom közszereplőként őket. Aki most lopott húsz éve is ezt tette, aki csalt, hazudott eltiport másokat, az jó eséllyel semmit sem változott.

Előre hát újságírók!

Előre bloggerek, jogászok és lesajnáltak. Irány a könyvtár! Keressetek, kutassatok. Vannak még nagyobb Sárkányok, Rémek és Szörnyetegek a Mocsárban, lesznek is még jópáran. Keressétek a apró csenevész sárkányfüveket, kutassatok poros doktori könyvtárakban, egyetemeken, földhivatalban, könyvvizsgálóknál. Keressétek meg a régi elrejtett és elfeledettnek hitt  fóliánsokat amibe reszkető kezek a Rémek igazi neveit rótták! Sok-sok titok lappang mindenfelé, csak fel kell fedni minden gyenge pontját az oly hatalmas és pökhendi Sárkányoknak akik a Országot dúlják.

Ma a HVG és az Index, holnap esetleg egy szemüveges blogger, foltozott köpönyegű levéltáros bukkan rá valami régi disznóságra. Kell hogy legyen remény mert így tovább nem lehet itt élni.

Gerinccel legalábbis semmiképpen.

És ha tisztul a mocsári köd, az ártó miazma, a L.u. talán elkerülhetjük az ország idegen helytartó általi kormányzását, a Jeremiah Smith-terv megvalósulását is.

További érdekességek itt:

http://www.huszadikszazad.hu/cikk/rassay-karoly-szegedi-beszede
http://www.huszadikszazad.hu/politika/rassay-karoly-beszamoloja

A poszt-bolsi piszok a talpunkon

Annyit viccelnek és gúnyolódnak Schmitt Pállal, hogy lassan ciki lesz róla írni bejegyzést. Nem akarom egy pillanatra sem védeni a köztársaság lassan volt elnökét, hiszen – mondhatni – Maga kereste a gyomrost, amikor tudatában múltjának minden fordulatával, elvállalta az államfői posztot.  Az Ő esete kiegészülve két másik szimbolikusnak is mondható üggyel, rendkívüli módon jelzi a „befejezetlen rendszerváltás” számos velünk élő problémáját.  - Így kezdtem neki a bejegyzésnek az interjú előtt, és még mindig Schmitt Pál a köztársasági elnök, nem vesztette aktualitását az írás, sőt az események, a zavaros kormánypárti nyilatkozatok a sérthetetlen személyről, az egyetlen vállalható nyilatkozatot adó budapesti elnöktől való kdnp-s elhatárolódás csak megerősítik mondanivalóm lényegét. 


 


A fülkeforradalommal a kétharmados Fidesz azt üzente, lezárja végre az átmenetet, pontok kerülnek végre a zavaros ügyek végére. A jobboldal nekilátott az általa vizionált konszolidáció kiépítésének, nevet adott neki és új alkotmányt, és most itt állunk a ciklus feléhez közel, és a rendszerépítés erősnek tűnő oszlopait, mintha ugyanaz a rozsda rágná.


Schmitt Pál ügye bár nem nélkülözi az egyéni bájt és látványosság szempontjából elsőrangú, mégis csak annak a korszaknak a lenyomata, amelyben éltünk, és amelytől nem tudunk szabadulni. Bizonyára nem Schmitt doktorija az egyetlen zavaros körülmények között kiosztott doktori cím, nem az egyedüli olyan címadás, amely nem a tudományos munkáért, nem valós teljesítményért, hanem egyéb tevékenységek, összeköttetések miatt járt valakiknek. Az hogy egy köztársasági elnök keveredhet ilyen ügybe, csak még látványosabbá teszi a velünk élő, ránk mászó, levakarhatatlan múltunkat. A fülkeforradalom harcosainak végsőkig kitartó lojalitása, a teljes valóságérzékelést tagadó beszélgetések, a hátország megilletődöttsége, mind jól mutatta mennyire nem tudunk mit kezdeni a velünk maradt „ügyekkel”. Ha a mi kutyánk kölyke, akkor hiába sáros a lába, tagadjuk, hogy ő járta volna össze a konyhát. Természetesen ez nem jobboldali sajátosság, a nagy örömködésben ezt talán elfelejtik a különböző oldalak.


A Schmitt-ügy két másik, az utóbbi hónapokban terítékre került üggyel közösen mutatja meg igazán, mennyire nem tudtuk lezárni a velünk élő múltat. Az új alkotmány egyik fontos üzenete volt a kormány részéről, hogy a jobboldali kormányzó pártok felhatalmazásuk birtokában végre lezárják a posztkommunista korszakot. Ennek egyik szimbóluma lehetne az ügynökkérdés rendezése, mégse akar megszületni egy normális törvény, mely lezárná e kérdést. Ugyanakkor nem a törvényi rendezés szabotálása önmagában az, ami belenyomja képünket a kommunista éra még mindig terjengő bűzébe, hanem a szenvtelen magyarázkodás ridegsége, amikor a volt titok-biztos azt mondja ez az egész ügy értelmiségi maszatolás –hja kérem, akkor minden rendben van. Ismerjük a mondást: Mindig a másik komcsija (ügynöke) a büdös. Nem minden ügynök volt a rendszer meggyőződéses kiszolgálója, el kell mondani az ügynökök történetét, mint ahogy a tartótisztekét, beszervezőkét is. Ugyanakkor minimum kérdéses, hogy az ügynök ügy kapcsán látható érzékenység, az alkotmány praeambulumának szerkesztésekor még koránt sem látszott meg.


A másik napirendre került problémakör nem önmagában a politikát, hanem annak holdudvarát, a gazdasági életet, a pártok hátországait érinti, ez az agrárium kapcsán Ángyán József karakán fellépésének köszönhetően bukott ki, de természetesen túlmutat az agrárium keretein és egészében átszövi a magyar politikai-gazdasági életet. A mélyen a magyar gondolkodásba égett mutyi továbbra is tartja magát, néha újnak látszó köntöst ölt, de működési módja nem változik lényegesen, talán finomodik a technika, de a mozgatórugó a régi. Természetesen bántó és őszintétlen, ahogy a baloldali-liberális média egy jelentékeny része (nem beszélve a régi politikusarcokról), amely a szocik hasonló ügyeit végigtűrte most úgy tesz, mintha az Ángyán által napvilágra hozott oligarcha csoportok működése nem nyúlna vissza a rendszerváltás környékének korrupt és cinikus bugyraiba.


Új alkotmányunk van, de a gondolkodásmód ugyanaz az avítt, cinikus, sápadt és bűzös, mint régen. Amikor a Schmitt ügy kapcsán vezető politikus, aki máskor megújulásról és erkölcsi megtisztulásról beszél, azt mondja, hogy az igazi probléma magának az ügynek a nyilvánosságra hozása volt, akkor ott nehezen remélhetünk változást. De azért bízzunk benne, hogy minden oldalon előbb-utóbb azok kerülnek többségbe - mert ez még ne legyünk naivak, egyik oldalon sem történt meg - akik nem azt nézik, hogy milyen színű valaki, hanem hogy amit tesz az elfogadható e. Előbb utóbb véget ér ez az örökkének tűnő poszt-komcsi éra.


Sunday, April 1, 2012

Tulassay Tivadart köztársasági elnöknek!

BRÉKING: lemond Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, akinek vezetésével - miután a miniszter visszapasszolta neki az ügyet - az Egyetem doktori tanácsa majd Szenátusa is az álamfő doktori címének visszavonása mellett szavazott. Mint elmondta, jogi értelemben biztos abban, hogy helyesen járt el, az állam felől érkező bizalomvesztés miatt áll fel posztjáról. Utódját már a csütörtöki szenátusi ülés megválasztotta, a tényleges váltásra így három hónappal hamarabb kerül sor.

1. Remélem, Schmitt Pál is érzékeli a nép felől érzékelhető bizalomvesztést, és most már végre hasonlóan jár el. A tippem persze az, hogy nem fog, sőt következő interjújában ezt a lemondást is úgy tálalja majd, mint ami az ő igazát erősíti. Pedig nem, és morálisan meg nagyon nem. De hát ő ahhoz sajnos nem ért. Különös szépsége az esetnek, hogy az új rektort - ha addig a posztján marad - ő nevezi ki.

2. Úgy látom viszont, a konzervatív értelmiség és a gerinces kiállás felé a politika most tehet egy engesztelő gesztust. Végre lehet ismét egy komoly köztársasági elnökünk. Jelöljék Tulassay Tivadart erre a poszta, legyen ő a legfőbb közjogi méltóság. Remélem, a Professzorok Batthyány Körének tagsága nem kizáró ok.


Aki egyetért, kérem terjessze.


Újabb posztunk a témában