Wednesday, February 22, 2012

Uniós saller Orbánnak: miért kapjuk?

Már látom a túlzottdeficit-eljárás döntő szakaszába fordulásának, a hazánknak szánt kohéziós támogatások mintegy harmadának befagyasztását kezdeményező döntésnek a kormányzati kommunikációját: Gyurcsány miatt van, meg amiatt, hogy hazai politikai ellenfeleik kint teregetik a szennyest, ahelyett, hogy itthon vitáznának róla. Vagy befognák a szájukat.

Kíváncsi leszek erre. Az első érv nyilván nagyrészt igaz, ezt a balhét messze nem egyedül hozták össze, sőt. Uniós csatlakozásunk, 2004 óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt állunk, tehát Medgyessy, Gyurcsány benne voltak ebben rendesen. Orbánék annyit tettek hozzá, hogy nem folytatták Bajnai óvatos de utólag elég eredményesnek látszó gazdasági konszolidációját, mert valami teljesen újat akartak, csak nem jött be.

De igazából a másikra leszek kíváncsi. Hogy szaladgál itt mindenki Nyugatra, meg kibeszéli, hogy mi van itt. Meg a Tabajdi. Emiatt kutyáznak itt minket, aztán mi lett belőle.



Pedig szerintem egyszerű ez, mint a faék, még ha egyelőre az Unió is szerencsétlenkedik, hogy értelmesen megmondja, hogy mi a baj. Van ez a lista:

  • visszamenőleges hatályú jogalkotás
  • magántulajdon alkotmányos védelmének felfüggesztése
  • magánnyugdíj-megtakarítások államosítása
  • egypárti alkotmány
  • egypárti médiafelügyelet
  • rapid házszabály
  • A Fideszre szabott választási törvény/körzethatárok
  • a független bírósági rendszer megkérdőjelezése
  • feloszlatott Költségvetési Tanács
  • és egyelőre csak terv szintjén, a törvényerejű rendeletek visszahozása.


Ha ezek nem lennének, nem lennénk téma. Azt nem állítom, hogy kisebb lenne a deficit (hisz Gyurcsány alatt is nagy volt, oszt akkor még nem voltak ezek a problémák - mások persze igen). De az valószínű, hogy az Unióban nem lenne menő Magyarországot kutyázni. Kellemetlen ügy lennénk, mint a belga deficit, de nem a statuálás lenne a lényeg.

Az összes szoci felkereshetné az összes nyugati kapcsolatát, akkor sem törölné belénk a lábát minden mérvadó nyugati lap heti/havi rendszerességgel - ha nem lenne ez a lista. Ha nem akarna a Fidesz pártállamot építeni magának.

Persze, az Unió is elég érdekesen működik. Egy év kellett nekik, hogy leessen, mi is történik nálunk, és még most sem a fenti listával jönnek, hanem mindenféle, szerintem meglehetősen másodlagos ügy maszatolásával. Ám ha elkezdenek tényleg figyelni ránk, akár helyére is kerülhet a fókusz. Akkor leszünk csak igazán bajban.

UPDATE: nekem fel sem tűnt, de ez az egész bünti nem is mehetne, ha nem hajtja át tavaly a magyar EU-elnökség a szabálymódosítást... (thx. Vastagbőr)

Sunday, February 12, 2012

Fellélegezhet a Fidesz, megint van árok

Az elmúlt másfél év a közvéleménykutatások szerint nem a Fidesz diadalmenete volt: népszerűsége viszonylag egyenletesen csökkent, az egyetlen pozitívum számukra, hogy az ellenzék - a Jobbik valamelyes erősödését leszámítva - ebből gyakorlatilag nem tudott profitálni. A csökkenés oka részben a kormányzás eltérése a mégoly homályos választási ígéretektől, vagy inkább sejtetésektől, másrészt pedig az, hogy a Fidesz számára idegen taktikai terepen mozog. Illetve mozgott eddig: most mintha az EU nyújtana nekik segítő kezet.

A Fidesz igazi terepe, ahol politikai stílusa a leghatékonyabb, az az ellenzéki szerepkör. Kitűnően képes maga mellé állítani az elégedetleneket, bejáratott megoldásai vannak a kiábrándult tömegek egymástól homlokegyenest eltérő érdekű csoportjainak összefogására is. Persze, Gyurcsány rendesen feladta nekik a labdát, de ahogy ebből kihozták a kétharmadot, az klasszikus siker. Orbán csibészes kis félmosolya, benne a finom lesajnálással, nagyon hatásos és mindent elmond. Ez a terep akkor a legkedvezőbb, ha két játékos van a politikai pályán, a "mi" és az "ők"; ilyenkor jó érzékkel lehet úgy ásni az árkokat minden területen, hogy aztán "mi", a "jók" kerüljünk a többségi oldalra.

A 2010 tavaszi győzelem teljesen új helyzetbe hozta a pártot. Győztek. Nem kicsit, nagyon. Ennél jobban lehet persze győzni, de funkcionálisan már nem érdemes. Mindenről lehet dönteni, nincs koalíciós kényszer, nincs egyeztetési kényszer. Az van, amit ők mondanak, ha pedig valami rosszul sül el, nem lehet másra fogni. Volt is egy - elég rövid életű - zavar, hogy akkor most mi is legyen (Bocsánat, de erről egy 1988-as Újpest-Békéscsaba jut eszembe a Megyeri útról, amikor 0-0-nál az Újpest irányítója már egy perce senkitől sem zavartatva tologatta a labdát a saját térfelén, mire egy borízű hang a lelátóról: "Most bajban vagy, mi, Attila? Nem zavar senki azt van előtted egy labda..."). Aztán eldöntötték, jött a NENYI, a NER, és a többi, a múltkor már soroltam. De ellenfél, valódi ellenfél, az nem. Persze, a szocik, meg Gyurcsány, de hát egyrészt őket a szűk táboron kívül senki nem gondolja komoly ellenfélnek, másrészt lassan két év gazdaságpolitikai húzásai után nagyon halványul az elmúltnyócév retorikai hatása. Bajba is kerültek 2011 végére, az év elejére, mint az említett újpesti focista. Ellenfél híján árokra sem volt remény.

És ekkor onnan jön a segítség, ahonnan pont nem várták (illetve lehet, hogy várták és tervezték, de ennek azért lennének jelei): az Európai Unió jogvédő felhorgadásától. Ők egy évig több-kevesebb érdeklődéssel, de valódi ellenérvek és fellépés nélkül figyelték, mi is zajlik nálunk. Igen, a médiatörvénybe beírattak 2-3 kisebb módosítást, de mondjuk a most úgy tűnik eredménnyel kifogásolt bírói nyugdíjazást sokáig nem vették elő, pedig - Orbán EP-felszólalásával ellentétben - az már az Alaptörvény  áprilisi normaszövegében helyt kapott. Korlátozták a magántulajdon alkotmányos védelmét - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Visszamenőleges hatályú törvénykezés - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Folytathatnám. Most, hogy az IMF-megállapodáshoz ők is kellenek, és a parlament az év végén tényleg minden maradék ügynek frontálisan nekiment, most pattant el náluk valami, most találták meg az alapjogi chartát, és kezdik - egyelőre eléggé véletlenszerűen - megtalálni, hogy mi nem stimmel nálunk. A rendszernek elég nagy a tehetetlensége, egy év kellett Európának, amíg észrevette a változás jellegét, és ha változtatnánk is, ennek az észrevétele sem lesz gyors. Fenn vagyunk a szopórolleren rendesen. Nem a kormány, hanem az ország.

És ez politikai értelemben a mentőöv Orbánnak, pont ez. Itt van az ellenfél, akinek neki lehet ugratni a híveket, aki ellen indulhat a keresztes háború, amelynek logikája megtiltja a saját hibáknak még az elismerését is. "Megtámadták az országot, waze! Hát nem érted? Ha nem érted, vagy szerinted nem, akkor nem is tartozol közénk!" Ismét itt egy árok, amely mentén megosztható az ország: az unióval vagy, vagy a magyarokkal? Megint élére állhat a Fidesz az elégedetleneknek, a kiábrándultaknak, hiszen a bajok oka most már nem mi vagyunk, hanem Európa! Hát ők, pont ők nem hagyják, hogy a magyar nemzet tovább haladjon önnön gazdasági zsenialitásának útján! Már megmutatta a Békemenet is ennek a szerveződési logikáját, és az akkor feltett kérdéseim fájóan aktuálisak (és részben megválaszoltak) azóta is: a külső fenyegetés bizony láthatóan egységbe forraszt és részben még a korábbi tábor egy kiábrándult részének visszacsalogatása is céllá válhat ezzel. Konkrétan fogalmazva egy példán: az uniós keménység képes sokakkal elfeledtetni, hogy az Alaptörvény fideszes szövegezője feleségének mindenható bírósági hivatalvezetővé kinevezése bizony nagyon nem frankó, vagy hogy a fideszes marioneállamfő erősen lódított doktorija keletkezésének részleteiről.

Igen, mondhatjuk, hogy az Unió sem volt taktikus: nem akkor reagált amikor - sokkal korábban - kellett volna, és az akkori tétlenségükhöz képest a mostani kampány tényleg sokak számára indokolatlanul erős - szerintem is előbb és fokozatosabban kellett volna. Azt azonban kár mondani, hogy "nyeglén bánnak velünk", végül is a koki- és sallerháborút nem ők hirdették meg. És igen: láthatóan a görögöknek egy segélycsomagban nagyobb összeget tolnak, mint a mi teljes államadósságunk, de részben magunkat hoztuk olyan helyzetbe, hogy ezt az érvet eséllyel föl se vethetjük senkinek.

Szóval érik itt a kétosztatú, szép régi-új világ, magyarok és libsik, progresszívek és félfasiszták közt. Megint jöhet a "velünk vagy, vagy ellenünk?". Mi meg bámulunk mint a tömeg Cipollára.

Tudnánk valami mást is csinálni?

Wednesday, February 8, 2012

10000 forintos pesti útdíj: a kapkodás vagy a megosztás iskolapéldája?

Amilyen gyorsan berobbant, úgy távozott a közbeszédből az összes budapesti út havi tízezer forintos áron való fizetőssé tételének ötlete - reméljük hogy végleg. De mi volt ez? Fideszes belharc, avagy egy a kormánypárt már-már szokásos megosztó taktikai húzása közül?

Nincs pénz a BKV-ra, a leállás elkerülésére több tízmilliárdos tőkeinjekció kell - reppent fel a hír egy hete, azzal a szinte hihetetlen elképzeléssel párosítva, hogy ezt a forrást úgy lehetne előteremteni, hogy a budapesti utakat mindenki számára fizetőssé tennék. Nem is akármennyiért: miközben egy éves pályamatrica valahol 40 ezer felett kóstál egy személykocsira, Pesten a parkolóból kiállás rögtön havi 10 ezerbe kerülne. Annyiba, mint a BKV-bérlet.

Ne menjünk bele a dolog erkölcsi oldalába, vagy hogy mennyire igazságos: még a javaslat papírra vetői is elismerik, hogy nem az, de nem tudtak más olyan ötlettel előállni, amely tetszett volna a Gazdasági Minisztériumnak. Ment pár napig a perpatvar, azóta csönd. Valószínűleg rájöttek, hogy ez nem fog menni.

Igen ám, de akkor miért csinálták? Annyira nem amatőr a Fidesz, hogy egy ilyen labdát csak úgy feladjon. Vagy egy párton belüli vita egyik fordulója volt az ügy, vagy egyszerűen a jó öreg megosztósdi egyik fejezetét láthattuk.

A párton belüli konfliktusra nyilvánvalóan adódik, hogy Tarlós túlzott függetlensége bökheti a pártközpont csőrét. Bökheti annyira, hogy még egy ilyen nyilvánvalóan elfogadhatatlan elképzelést is nyilvánosságra hozzanak zsarolásképpen? Elképzelhető, de most nem is erre szeretném felhívni a figyelmet.

Ahogy az ügy nyilvánosságra került, óriási médiavisszhangot kapott, és pár napig kedvelt téma volt a közösségi oldalakon is. És itt rögtön egymásnak esett a vidék és Pest. A vidékiek azonnal felvetették, hogy jogos, fizessen csak Pest a BKV-ért, hiszen a Csongád Volánt vagy a miskolci villamosközlekedést sem az állam tartja el (a MÁV-ot most hagyjuk). A fővárosiak válasza sem váratott sokáig magára: az állam most már szinte teljesen, ha ugyan nem egészében elvonja az SZJA-t az önkormányzatoktól (a rendszerváltás idején, Antall kormánya alatt ez az arány 50% volt, onnan küzdöttük le magunkat idáig, szinte függetlenül az aktuális kormányok színezetétől!). Eszi egymást pesti és vidéki, tulajdonképpen teljesen feleslegesen. És persze mindegyik a jóságos, mindenható Állambácsitól várja a megoldást, amely majd meg is fog érkezni. Nem tudjuk még, hogy mi az, de biztosan nem a havi 10 rugós útdíj lesz a megoldás, tehát még mosolyoghatunk is, az Állambácsi tényleg nem olyan rossz, ahogy az a csúnya újság leírta, sőt tulajdonképpen kedves és aranyos is.

És megint arra neveli a rendszer a polgárokat, hogy a másikban az ellenséget lássák, akiknek az érvei ellen csak a felsőbbségnél kuncsorgással lehet bármit elérni.

Ebben a témában ajánljuk korábbi posztunkat:

Felelős vagy kijáró polgárokat szeretnénk? - az önkormányzati modell igazi dilemmája

 

Persze, valószínűleg így könnyebb gyakorolni a hatalmat, azonban a sokrétű önkormányzatiságon alapuló nyugati társadalmak szembetűnő versenyelőnye arra utal, hogy a mindent központilag eldöntő rendszer hatékonysága jócskán elmarad az optimumtól. Ez már Kádár alatt is nyilvánvaló volt, mostanában azonban valahogy mintha elfelejtenénk.

És aki a másikban az ellenséget látja, a felsőbbségben pedig a megnyerendő szövetségest, az ezzel ki is szolgáltatja magát. A felsőbb hatalom bármikor könnyedén kreálhat ilyen érdekkülönbségeket, ha minden erőforrás felett gyakorlatilag csak ő rendelkezik. Amíg az így megosztott csoportok rivalizálnak, a rendszert sohasem tudják megjavítani, saját helyzetük, döntési lehetőségeik nem fognak fejlődni.

Úgyhogy, kedves barátaim, hadd kérjem: ne engedjük megosztani magunkat. Budapest és vidék, magánszférában dolgozó és állami alkalmazott, (volt) korkedvezményre jogosult tűzoltó és bárki más, pedagógus és bárki más, aktív és nyugdíjas, devizahiteles és manyup-károsult: ne egymást együk, inkább próbáljuk megérteni egymást.

És még valami: egyáltalán nem véletlen, hogy nem említek a kép szerint szervezendő kis halak közt politikai pártokat. Amiről beszélek, az sokkal általánosabb: én a rendszert vitatom, a rendszert, amely mindent központosítva kíván eldönteni, és amely így minden más szereplőt akarva vagy akaratlanul (de inkább akarva) függésben tart. Ez ellen kell szerveződnünk.

Tuesday, February 7, 2012

Konszolidálható-e a fülkeforradalom?

A forradalmi hevület nem tartható fenn a végtelenségig. Egy idő után a túlnyomó többségnek unalmas - és ha be van seperve a nyereség, hát a pókerasztaltól is fel kell állni. Úgy tűnik, a Fidesz is inkább konszolidálná az elmúlt bő másfél év szerzeményeit magában foglaló rendszert.

Vannak szerzemények bőven. Médiairányítás a teljesen fideszes Médiatanácson át. Kiiktatott érdemi alkotmánybírósági kontroll. Bólogató köztársasági elnök, aki bármi alá odaírja a nevét, legyen az akármilyen törvény vagy másolt doktori értekezés. A kétpólusú rendszert bebetonozó, a győztest iszonyúan túlkompenzáló választási rendszer, a Fidesznek kényelmes egyéni körzethatárokkal. Lenullázott Költségvetési Tanács. Kisöpört magánnyugdíjpénztári kasszák. Központosított oktatás és egészségügy. Megbízható emberek által felügyelt bírósági rendszer, jelentős hatalmú ügyészséggel. Elég lista ez egy komplett állampárti rendszernek is - arról nem is szólva, hogy ezek közül egyik sem szerepelt még áttételesen sem a Fidesz választási programjában. Abban csak az szerepelt, hogy majd minden máshogy lesz, mint a szocik alatt. De aztán épp a minden nem lett más.

Innen tényleg nincs már mit nyerni. Ráadásul ez a fránya Európai Unió is észbe kapott, hogy mire is emlékeztet ez a rendszer (ami kiváló apropóul szolgál a nyugati pénzügyi érdekeltségek sérelmeinek ellenzéséhez), és kezdi kihúzni a tételeket, még ha egyelőre nem is a tényleg fontosakat. A nép meg csak ábrándul kifelé. Ideje tehát gondolni egy nagyot, itt a ciklus fele, eddig forradalmárok voltunk, mostantól inkább polgárok leszünk. A kettő ugye pont ellentéte egymásnak.

Nincs kételyem abban, hogy tudják, miért teszik, és ahhoz is bőven elég profik, hogy tudják: fél év alatt az istenadta nép olyan sok mindent elfelejt a fenti listából. A nagy része nem is érdekli, amivel meg súrlódásba kerül, nem köti össze a kormányzati tevékenységgel. Jó sok kékfényt a híradóba (persze úgy, hogy a rendőrség már mindenkit elkapott), néha egy-egy felvillanó szocialista expolitikust egy bírósági tárgyalóteremben, mosolygó, minden problémára békés megoldást kínáló kormánypártot. És ennyi.

Egy akadálya van ennek. Az istenadta nép sok mindent elfelejt ebből, leszámítva a saját keresetét. Amelyen keresztül épp a napokban találkozik a még újabb adórendszerrel, amivel még mindenki jól jár - legalábbis a magyarázatok szerint. Szép dolog a konszolidáció, de még mindig nincs - sőt, egyre inkább nincs! - meg a gazdasági alapja. Az idei költségvetést már akkor át kellett írni, amikor el sem fogadták, és nem igazán találni olyan független szakértőt, aki szerint ezzel minden rendben lesz. Még mindig mi kuncsorgunk az IMF-hitelért, és nem ők ragaszkodnak hozzá, hogy adhassanak. Megint megszorítások jöhetnek, meg még újabb adók.

Nem állítjuk persze, hogy az anyagiak mindent meghatároznak, sőt az erkölcsi, morális kérdéseket e blogon is előbbre tartjuk ezeknél. Egy konszolidációban is meg lehet próbálkozni megszorításokkal, persze úgy, hogy az állam képviselői elmagyarázzák, hogy mire miért van szükség (én speciel eleve ezt vártam a Fidesztől, de hát közismerten nem vagyok reprezentatív minta). A konszolidáció ezt igényli, az "így van és kész, punktum", az forradalmi tempó, amitől most valamiért szabadulni kellene.

A gond az, kedves kormánypárt, hogy nem nagyon van, aki magyarázzon. Azt, hogy miért keressen sok polgártársunk kevesebbet, meg miért kell majd esetleg további megszorítás, miért veszítik el sokan a munkájukat, miközben az egymillió munkahely egyre inkább mínuszban látszik tervnek. Hogy magyarázza ezt el valaki, aki, vagy akinek a párttársai tízmilliókat kerestek a saját maguknak írt végtörlesztéssel, miközben százezreknek csak a miniszterelnöki levél jut, nem a megoldás? Hogy lehet ezt elmagyarázni a lézerblokkolós állami extra Audi volánja mögül? Hogy magyarázza ezt el valaki, akinek a képviselői fizetése százezrekkel nőtt, miközben azt kéne magyaráznia, hogy Józsi bácsinak miért csökkent? "Miért, miért? Hát hogy az enyém nöjön, azért!" - ez nem magyarázat. Illetve az, de nem jó. Nem olyan konszolidációs.

Szóval bele lehet vágni, uraim, de kéne néhány vállalható arc hozzá.

Sunday, February 5, 2012

Miért nem tud kitörni az LMP?

Kitörni - mármint a 6-10%-os kispártiságból. Nem ment az - utólag visszatekintve - karakteres Schiffer Andrással, és a mostani kongresszusuk után sem látszik a pálya. Annak ellenére, hogy sokaknak, sokunknak nincs most más választható pártja, még leginkább ők. De ez kevés lesz. Mi viszont pont ezért rugózunk a témán.

Sokszor hallani politikai beszélgetésekben azt, hogy "á, ők az új SZDSZ", meg "ők a belvárosi kozmopolita értelmiség pártja". Az előbbi véleményem szerint komoly tévedés, bár van látszólagos alapja. Az utóbbi pedig tényleg az a csapda, amelyet mindenképp el kell kerülniük.

A pártok üzenetei szinte kizárólag a médián, sajtón, elektronikus hírforrásokon keresztül jutnak el a polgárokhoz, reménybeli választóikhoz. A hazai közmédia sajnos reménytelenül kézivezérelve húz a kormánypárt felé, míg a kereskedelmi médiumok saját üzleti érdekeiket követve igyekszenek a - kis- vagy rétegpártok felé nem igazán megértő - átlag kiszolgálására. Ezen a falon csak jól felépített trükkökkel, média-hekkek segítségével lehet átjutni. Ez az LMP-nek olykor-olykor sikerül is - érdekes, és a fenti probléma szempontjából nem is lényegtelen azonban, hogy milyen témákkal.

Ha nekem hirtelenjében fel kéne idéznem, hogy milyen témákkal jutott át (tavaly december 23-ig!) az LMP ezen a falon, hát ilyenek jutnak eszembe: hajléktalanok ügye, szegénység, cigányság integrációja, melegek ügye és bár nem tudom, hogy konkrétan ilyesmi volt-e, mégis beugrik a drog-liberalizáció, vagy legalábbis a totális tiltás elleni fellépés. (Persze, a környezetvédelem is, erről mindjárt később). Az a nagy gond, hogy ezek az ún. 80%-os ügyek, amelyekben a hazai választóközönség 80%-a zsigerből "rendpárti" véleményen van, tehát nekik marad a 20%. Így a médiában képviselt témákkal a párt eleve bezárja magát a kisebbségi térbe, és még ott is versenyeznie kell a baloldali pártokkal. És ez a témaválasztás az, ami miatt sokaknak "SZDSZ-utánérzésük" van, pedig elég érdemiek a különbségek, főleg az értékalapú politizálásban, és az ezen alapuló független szövetségi politikában.

Nehogy valaki félreértsen: nem gondolom, hogy ezek a témák nem fontosak, vagy hogy ne lenne - demokráciában bizony alkotmányos! - joga a kisebbségeknek saját érdekeik védelmére, és egy párt ne álljon ki mellettük. Nekem még szimpatikus is, hogy megteszik, a nevemben is csinálják. Én csak azt mondom, hogy így megmaradnak kispártnak.

Két dolog miatt azt látom, hogy nagyon nehéz lesz ebből a helyzetből kimozdulniuk. Egyrészt azért, mert lassan bejáratódik a márka, a média pedig eleve ennek alapján "ereszti át" az üzeneteket. Nem nyilvánvaló, hogy az LMP esetleges gazdasági témájú véleményét is hasonló hatékonysággal közvetítenék-e. A másik ok pedig az, hogy az LMP politikacsináló bázisa is ezekre a témákra "gerjed", a kapcsolódó, és igen aktív civil szerveződések (pl. az A Város Mindenkié csoport) ezekben dolgoznak. Nem látszik sem az érdeklődés, sem - és remélem, ez tényleg csak látszólagos - a komoly hozzáértés más, a polgárok többsége számára fontos ügyekben.

A január végi kongresszus a kötelező lépést, az ellenzéki oldalon bevállalt függetlenség deklarálását megtette - ámde egy hangsúlyozottan a mindenkori kisebbségi vélemény védelmére szakosodó kispárt számára ez kevés. Témaválasztásában is nyitnia kéne a pártnak - erre egyébként a meghirdetett, de tartalommal azóta sem megtöltött "Új Ellenállás" talán szolgálhatna is valamilyen iránnyal. Két fontos téma maradt, amellyel esetleg sikerülne áttörni azt a korlátot, amelyet a nagy többség által sajnos teljesen lesajnált témák jelentenek: a jogvédelem és a környezetvédelem. Még akkor is, ha sokak számára ezek is "belvárosi luxustémák", de ezekről legalább nem 80% gondolja hogy azok, hanem csak mondjuk 50.

December 23-ának ez volt az érdemi üzenete: igen, kiállunk a demokratikus jogokért akkor is, ha bizony sokak erre is legyintenek. És akár a személyes bátorság bemutatásával is - ez nagyon fontos egy olyan párt esetében, amely mellett a köznapi társalgásban szinte megszokott jelzővé vált a "töketlen". A környezetvédelemmel is polgártársaink egy jelentősebb (de nem többségi!) csoportja szólítható meg. És ott a jogvédelem mindenkit érintő része, a Munka Törvénykönyve, amelynek tematizálásába a párt már belekezdett, de a népszavazási kezdeményezés elfektetése óta elfeledett. Ezzel már ki lehet - és valószínűleg ki is kell - menni az utcára, nem tüntetni, hanem érvelni, aláírást gyűjteni, megmutatkozni, látszani.

Túl sok idő nincs rá - a másik oldal már a konszolidációra, a mindenki fejét megsimogató jóságos Állambácsi szerepére készül, és ha közben nem viszi csődbe az országot, fél év, és nagyon sokan elfelejtik neki a "forradalmi előzményeket".