Wednesday, February 27, 2013

Homokozónk, távoli perspektívából

Tegnap már írtunk arról, hogy az a napi politikai abszurd, amelybe kezdünk belefásulni (pedig nem kéne!) hogy nézhetett ki sok évvel ezelőtti nézőpontunkból. Ma egy levelet közlünk, amelyet egy hosszabb ideje, kb. 10 éve Németországba szakadt, de a hazai dolgokat követő kollégám írt. Hozzájárult, hogy közöljük, úgy gondoljuk hogy tanulságos. Hadd szóljon, előre elnézést kérek a lustaságomért, hogy nem ékezetezem végig az anélkül jött szöveget:


FarPerspective.jpg



Nem fogsz meglepodni, hogy racuppantam a magyar exodus temara a blogotokon.

Vegigolvastam, mind a 658 kommentet. Nem volt rovid, nem is volt idegsejt-kimelo. Tobbszor ugy ereztem, valaszolni kene, de civilizalt ember ugye elobb read, aztan write (a write-only-user elvileg raszolgal, hogy kozrohej targya legyen). Vegul arra jutottam, hogy nem vagyok en eleg edzett, kiallni a kopkodok koze, de azert egypar eszrevetelem volna.

Szoval igen, a gazdpol. szar helyzeten kivul nekem a kovetkezok tunnek fel Mo.-gal kapcsolatban, ami miatt mar gazdpol valsag meg a sok szakember nelkul is, egyre csokken a kedvem a hazamenetre. Nem merem mondani, hogy ezek okai volnanak az otthoni bajnak, de valami kozuk lehet hozza. (Jaigen - ugye a parom elvben barhol lakhat, a munkaja megvan, eltartani akar egyedul is el tudna minket - szoval per pill. me'g meg is tehetnem, hogy hazamegyek. Megaztan, ugye en nem elvbol "menekultem", hanem a szakmai specializaciom otthonrol egyre inkabb kigolyozott. Persze ennek is van flexibilitasa.)

1) Beidegzodesek. Amig valaki mondjuk allandoan felhuzza magat a homofobokon, de a masodik leggyakoribb szitokszava a hulyebuzi, addig nehez kidumalni, hogy "de o nem ugy gondolja". Nyomorult rasszistak egyidoben a gyerekgyaros segelyezett sztorikkal detto.

2) Az emberek kozti minimalis tisztelet hianya. Ket idegen az egymastol eltero velemenyt tenyleg csak "te meg huzza' a gecibe vaze" stilusban tudjak reagalni? Aki mast gondol, az hulye, teved, es a felmenoi mind az osi mesterseget uztek me'g ferfiagon is.

3) Megengedhetetlen tartalmak. Amilyen szinten megy a ciganyozas, zsidozas, nyuggerezes (mindre erti, aki mondja, vagy csak az altala alaposan kistafirozottnak gondoltakra?), ertelmisegizes (ez azert meglepett), meg a tobbi; en naivan azt hinnem, hogy az ilyeneknek naponta tobbszor kell nicket valtaniuk, a kommentek fel oran belul le vannak tiltva, egyebkent meg hamarosan egyiknek sem lesz penze internetre a buntetesek utan. Itt ellenben a legtobben me'g erdemi partnerkent vitaznak is veluk.
Nem azt hianyolom, hogy Te tiltsd ki oket, hisz elolvasni se volt keves ero. De nem az volna a skala nullpontja, hogy az ilyen kommentezo otthon a nappaliban egeszen halkan gondol hasonlot, es meg azert is raszol valaki? Vagy legalabbis ignoraljak.

4) Formalhato fogalmak. Azt, hogy "magyarok", mindenki (esetenkent meg posztonkent is) mas-mas ertelemben hasznalja: orszag, allampolgar, ott lako allampolgar, minusz a romak, minusz a hazaarulok, vagy esetleg mind a "15 millio magyar". Akkor kiknek is kene osszefogni, orszagot epiteni?

/Naiv on:/ Szerintem a dolog bottom-up mukodik: ha a lepcsohazban lakoknak mar hajlandoak vagyunk segiteni, akkor meg lehet probalni az ugyanazon kozertbe jarokkal / egy buszon utazokkal, ha az is megy, akkor johetnek az otletek a varos / kerulet jobba tetelere... (Tudom, ebbol nem lehet allamaparatust epiteni, de a legtobb ember egyelore nem is resze az allamaparatusnak. Nekik talan ez is jo lenne, kiprobalasra.) /Naiv off/

5) Informacioaram hianya. Hogy lehet annyi utanajarhato dologrol mindig (legalabb) 2 igazsag kozszajon? Hogy tud hivatalos hely kulonbozo napokon felhivott kulonbozo Micikeje egymasnak ellentmondo "hivatalos" felvilagositast adni, persze anelkul, hogy garanciat vallalna a helyessegere? Hogy lehet, hogy felnott es idos emberek sokasaga (tehat akik elvileg tapasztalatbol mar ismerik a redszer mukodeset) nem tudja, mely bajaban melyik intezmeny illetekes, stb.

Najo. Nem sirok (tovabb), csak szomorkodom.



Ennyi, nem teszek hozzá semmit, ez így jó, ahogy van. Így látszunk ezer kilométerrel nyugatabbról.


 Egyetértesz a fentiekkel? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Tuesday, February 26, 2013

Időgép: "rezsicsökkentés-ellenes magatartás"

Nehéz, tudom hogy nagyon nehéz letenni az aktuális politika aktuális sárdobálásait, de néha azért érdemes megpróbálni kicsit távolabbról nézni. Ha térben nem megy, akkor időben. Ilyen időutazásra invitálom a kedves olvasót, elsősorban azokat, akik a kormánypárt hívei, és azok is voltak 5, 15 és talán 20 éve is. Ígérem, nem lesz hosszú. Nézzük csak a kedd eme remekbe szabott mondatát:



A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.



Lazuljunk el, kapcsoljunk ki minden zavaró effektust, esetleg ha már otthon vagyunk, igyunk egy könnyű Martinit vagy egy merlot rozét a Figuláéból, és ne elemezzük a mondatot, hanem csak menjünk vissza az időben.


Ha valaki erre a mondatra azt mondja, hogy ez egy valódi, a Fidesz holnapján (pártfórumán...) is közölt éles hír, körberöhögtük volna


- 5 éve? (2008-ban?)


- 15 éve? (1998-ban?)


- 20 éve? (1993-ban?)


Mármost ha ezek közül akárcsak egy vagy inkább két kérdésre - de netalántán mind a háromra - igen a válasz, akkor meg kell kérdezzük magunktól: nem csellóztunk el valamit útközben, de nagyon?


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 25, 2013

Magyar exodus: mennyi a kritikus tömeg?

Matolcsy januári bejelentése a külföldön dolgozó magyarok számáról a közgondolkodás tengelyébe emelte honfitársaink kivándorlásának ügyét. Számos írás, elemzés, vélemény és blogbejegyzés foglalkozott a kérdéssel, magunk is közzétettünk ilyent. Ma a Pézsma blog közölt remek összefoglalót a kivándorláshoz fűződő egyéni dilemmákról. Hadd kapcsolódjunk itt ehhez. Vajon az egyén és a közösség számára van-e a kivándorlásnak kritikus tömege? Van-e olyan pont, amikor már azért dönt valaki a távozás mellett, mert sokan mentek el, és milyen hatása van ennek a maradó társadalomra?


Először is látnunk kell, hogy reálisan nem képes bárki elmenni. Akit beteg, netán magatehetetlen szülei kötnek ide, nem fog felkerekedni, de általában az sem, akinek nincs használható nyelvtudása vagy szakmája (ez pl. a 110-120 évvel ezelőtti "amerikázás" idején nem volt korlát). A nyugdíjasok tömegei sem valószínű, hogy mennének, mert az a nyugdíj, ami idehaza még úgy-ahogy elég a megélhetésre, nyugatabbra az éhenhalásra is kevés. Eladható szakma, valamennyire meglevő nyelvtudás, vállalkozó szellem és kedv, vagy teljes itthoni kilátástalanság.


Ami miatt maradsz, az sok esetben a rokoni, baráti, kapcsolati háló. A kérdés az, hogy hol lehet az a pont, amikor ez a háló annyira szétszakad, hogy nem köt eléggé, és inkább magad is elindulsz? A Lobsterizmus blog már tavaly nyáron az "emigrálj barátokkal" gondolatot vetette fel, de van-e olyan pont, amikor - különösen bizonyos korosztályban vagy szakmákban - a barátaid érdemi része kint van, és emiatt mész te is, utánuk, vagy - hiányukban - bárhová? Megmondom, erre nem tudok választ. Egy vitát mindenesetre megér.


critmass.jpgA dolog, a "kritikus tömeg" másik oldala a maradó társadalom ügye. Ebből most kivesz egy részt az exodus. Nem is kicsit: számszerűleg is sok ez, a dolgot valószínűleg a családdal kimenetel tovább növeli. Csak megjegyzem: nem tudom de sejtem, hogy a 2010-12 es tragikus mélyrepülés a születések számában talán pont emiatt van: lehet, hogy ugyanannyi gyereket szül ez a generáció, de az ötödét már külföldön? Kikerül az eleve csak különadók sorozatával valahogy egyensúlyban tartott rendszerből valamennyi ember, ráadásul valószínűleg a jobban keresők: mekkora az a tömeg, ami után annyira fenntarthatalan marad a maradó társadalom viszonyrendszere, hogy az gyorsuló ütemben további kivándorlást indukál, még szélesebb rétegben?


A dolog politikai vetületéről se feledkezzünk meg. Dehogy mondok én olyant, hogy mindenki aki elmegy, a NER ellen szavazna, azt viszont valószínűsítem, hogy mégis erősen irányított mintáról beszélünk. Érdemi részük szavazata valószínűleg elvész: a Fideszt és az MSZP-vezette baloldalt egyaránt elutasító tömeg egy részének hiányában az erre induló pártok eleve hátrányban indulnak. Ráadásul a kivándoroltak a kezdeményezőkészebb részét is alkotják a kormány- (vagy inkább: rendszer-) kritikus tömegnek: nagyon kellene az aktivitásuk az életképesebb és általuk is elfogadható új politikai formáció(k) megteremtéséhez. Akik pedig a külföldön szerencsét próbálók közül továbbra is a Fidesz vagy a szocialisták hívei, intellektusukkal a saját táborukból fognak hiányozni. Így a kivándorlás bebetonozhatja a gyakorlati kétpártrendszert, tovább erodálva annak színvonalát. Ahol a felek a maradóknak kedves szociális ígeretek egymásralicitálásával próbálhatnak továbbra is kampányolni, hosszú ideig gúzsban tartva a maguknak kibulizott országot.


Nem tudom, elértük-e már a kritikus tömeget? Egyelőre kötelességemnek tartom a reménykedést.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, February 24, 2013

Kommunikációs Bábel a kormánysleppben

Rengeteg elemzés és blog foglalkozott Orbán Viktor év értékelő beszédével. Ezt a kört mi kihagyjuk, nem csak azért, mert feleslegesnek érzünk egy sokadik bejegyzést a témában, hanem leginkább azért, mert azt gondoljuk, hogy az ilyen gondosan előre megkomponált politikai performanszokon elhangzottaknál sokkal nagyobb jelentősége van a váratlanul, a semmiből érkező politikai megnyilvánulásoknak, melyek véleményünk szerint pontosabb képet mutatnak egy adott politikai formáció morális és mentális állapotáról.


Szép sor kezdődött ugyanis a múlt héten, Pleschinger Gyula NGM államtitkár rádióinterjújával, melyben kerek perec kijelentette, hogy ők bizony meglepődtek a tavaly utolsó negyedévi borzalmas GDP adat láttán. A szokásos sallang tárgyalásától - ti.: külső körülmények áldozatai vagyunk - most tekintsünk el és pusztán szögezzük le a tényt, miszerint valóban úgy tűnik, hogy Matolcsyéknál konkrétan az a helyzet amit leginkább az alant linkelt videóval tudnák illusztrálni:




A szomorú az, hogy tulajdonképpen a magyar gazdaságot irányító csúcstestületről beszélünk. Ha ők meglepődnek egy rossz gazdasági adaton, az bizony azt jelenti, hogy vagy nem dolgozik ott valóban egy épkézláb közgazdász sem, vagy pedig nem vesznek tudomást róluk. 


Erre tromfolt rá Széles Gábor, az 50 éve soha nem látott fellendülés misztériumával. Ez egy szintén érdekes fejlemény, több szempontból is. Olyan, mintha Matolcsyt próbálnák hátrébb vonni a színpadról, a nagyotmondós hülyeségekkel való előhozakodást pedig kiszerveznék a kormány körüli sleppnek. Tekintve a kormánykommunikáció körüli zajt, az is lehet, hogy Széles egyszerűen csak már nem bírta tovább és valamit mondania kellett a saját megnyugtatására. Hogy ez csak egy pillanatnyi megingás volt tőle, vagy valóban egy új kommunikációs koncepció első felvonása, azt hamarosan megtudjuk.


Mindenesetre Matolcsy sem maradhatott nyilvánosság nélkül és a Heti Válaszba írt szokásos fejtegetésével sikerült egy olyan témával előhozakodnia, ami akárhonnan is nézzük, a magyar politikai beszéd legaljához tartozik, nevezetesen a "korábbi ciklusokat nem lehet egy ciklus alatt helyrehozni" lózunggal. Ez a mondás tulajdonképpen törvényszerűen előkerül minden aktuális kormány kommunikációjában a rendszerváltás óta, de csak akkor, amikor már magyarázkodni kell és legbelül érzik ők is, hogy ezt bizony elkúrták. Az ilyen kijelentések teszik nyilvánvalóvá, hogy az aktuális kormány képességei is maximum az elődjének a szintjét érik el, de leginkább azokat sem.


Azt eddig is tudtuk, hogy a kormány viszonylag kevésbé érti a piacgazdaság működését és kommunista gyökereinek megfelelően a tervgazdálkodás felé szeretné tolni az országot, ugyanakkor mindig van annak valami bája, amikor valamelyik kormányzati kisdobos ennek hangot is ad. Az ügyeletes elvtárs ezen a téren Németh Szilárd volt, aki nem átallott felháborodni azon, hogy az Elmű szép, átlátható levélben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy ingyen leves márpedig nincsen, még a NER-ben sem. A lakossági áramár csökkentését pedig majd szépen kifizetjük vállalkozásokra terhelt magasabb költségek miatt például a magasabb kenyérárakban. 


Az elmúlt egy hétben az Orbán-beszédig a kormány és a holdudvara felől olyan, az eddig patikamérlegen kiszámított kommunikációtól eltérően, szokatlanul összefüggéstelenül és kiszámíthatatlanul áramlott az információ amire talán az elmúlt három évben nem volt példa. Ebből messzemenő következtetéseket levonni még dőreség lenne, ugyanakkor fokozott figyelmet kíván a közéletet követőktől. Véleményünk szerint a dolgot lesarkítva két eset lehetséges. Az egyik, hogy a kormányzati zaj szándékos és a közbeszéd túlterhelésével próbálják elterelni a figyelmet a valójában fontos témákról, mint amilyen az MNB elnökcsere. A második lehetőség, hogy az eddig profin működő propaganda gépezet lassan megroggyan a rá terhelődő súly alatt és már nem képes fenntartani azt a kontrollt, ami korábban jellemezte.



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd meg a posztot:


Friday, February 22, 2013

A „röghözkötés” alternatívája

Az alábbiakban blogunk egyik fő inspirátorának cikkét közöljük a hallgatói szerződések ügyében folyó vitához.





A HaHa, a HÖOK és a kormány figyelmébe


Amikor a kormány problémaként azonosítja azt, hogy a magyar fölsőoktatásra költött kiadás a végzettek egy részének külföldi munkavállalásának tulajdoníthatóan az állam számára nem térül meg, az ország számára elvész, jogosan föltett kérdést feszeget. Széleskörűen – és szintén nem indokolatlanul – kifogásolt tévedése nem ebben van, hanem az általa bevezetni kívánt orvoslás módjában. Sokan és sok helyen megtették már helyes észrevételeiket arról, hogy a köznyvelvbe „röghözkötés”-ként csak megközelítőleges – inkább érzelmi – pontossággal átment intézkedés tervezet mennyiben és miért volna hibás, a várt eredményt aligha hozó, illetve elfogadhatatlan. Van eközben olyan még lényegibb meggondolás is, amelynek szempontjából ez a megoldási elképzelés mindenképpen célját téveszti.


A bajok forrása a kérdésnek az állam, illetve a fölsőoktatásban tandíjmentesen részesülni kívánó polgárai közötti érdekellentétként történő téves azonosítása. Ebből következően keresi a kormány ott a megoldást, ahol azt eleve nem lehet megtalálni. Ha a kérdés nem belső – ami szembeszökő, hiszen az otthon vagy külföldön dolgozás dilemmájaként jelenik meg  – megválaszolását is képtelenség belsőleg, azaz az oktatást finanszírozó állam és annak előnyeit évező polgárai kapcsolatának akármilyen átrendezésétől remélni. A megoldás keresésének helyes, nemzeti szempontból is kívánatos (a magyar állam és a fölsőfokú végzettségű magyar állampolgárok szükségleteit egyaránt szem előtt tartó) útja külső: azt egyrészről a fölsőoktatást finanszírozó állam, másrészről annak eredményét élvező más államoknak a kialakult új helyzet – diplomások tömeges külföldön dolgozása – eddig föl nem merült követelményeivel számoló megegyezése útján lehet és érdemes megkísérelni.


E fölfogás értelmében a magyar külpolitika föladata – ha lehetséges, az EU egészét érintő, az egyes tagállamok viszonyát az érintett kérdésben szabályozásként, illetve szerződésekkel az EU-n is túl – vagy ha úgy nem megoldható, akkor az egyes – legalábbis a leginkább érintett – államokkal olyan egyezmények kötése, amelyek a kérdést a kölcsönösség alapján rendezik.  Ezeknek az egyezményeknek a lényege annak a föltétlenül méltányos elvnek az elfogadása volna, hogy a szerződő feleknek nem lehet célja egymás oktatási rendszereinek, bármennyire is a piac működésének tulajdonítható – azaz nem szándékolt, de gyakorlati végeredményében mégiscsak – mintegy kiszipolyozása.



Az ilyen (itt csak jellegileg vázolt, a részletekre nézve módosítható és bizonyára módosítandó) szerződések lehetőleg azt rögzítenék, hogy az egyes országokban államilag támogatott tanulmányokat végzett diplomások, ha más országban vállalnak munkát, akkor az állam ahol dolgoznak, annak az országnak, amely tanulmányaik költségét fedezte, ugyanannyi éven át utalja át a saját adózási rendszere szerint befizetett adójukat, ahány éven át a tanulmányaikat az utóbbi finanszírozta.


Nincs szó ebben a megközelítésben sem költségek erre irányuló megállapodás nélküli egyoldalú behajtására irányuló utólagos kísérletről, sem más államoknak önkényesen benyújtott számláról. Visszamenőlegesen etikailag is képtelen dolog ilyesmivel előállni. Ugyanígy volna értelmetlenség más államok filléreskedően kiszámított megterhelésére irányuló minden igyekezet  is, annak a számítgatásával, hogy mennyibe kerülnek az ösztöndíjak. Más szempontból pedig ugyanúgy nem kívánatos a kérdés agyonbonyolítása, a külföldön dolgozókra adminisztratív természetű terhek rovásának akár csak megpróbálása. Csakis a jövőre nézve és csakis a  külföldön dolgozó magyar diplomások érdekeivel összhangban lehet hasznos fövetni annak az elvnek az érvényesítését, amely ennek az elképzelésnek a tárgya, és – ezt fontos hangsúlyozni – csakis a kölcsönösség alapján. Egy ilyen egyezmény rendszer, ha mintegy divatba jön és elterjed – úgy például, ahogyan a kettős adózás elkerülését célzó szerződések sorozata köttetett meg Európa-szerte – mindenkinek hasznos lehet, hiszen a fogadó országoknak is nem egyszer vannak megint máshol munkát vállaló, állami támogatással kiképzett diplomásai.


Ha az itt javasolt államközi megállapodások létrejönnek, az érintetteknek e szerint az elképzelés szerint más dolguk nincs, mint a magyar adóhivatalt külföldi munkájuk megkezdéséről értesíteni. Ezt elkerülni nem érdekük, ha – ahogyan ésszerű – attól kezdve minden egyéb a két ország megfelelő adóhivatalai között bonyolódik, de még előnyükre is szolgálhat megtenni különböző más, itt mellékesebb szempontok alapján. Azaz a „röghözkötés” szembeállító, kijátszásra indító várható következményeivel szemben ez esetben a kormány és az állampolgár érdekei egybeesnek: a megközelítésmód a nemzeti egységet, a belső harmóniát szolgálja. Sőt ez a kormánynak a nemzeti érdekek védelmét aktívan fölvállaló, vallott törekvéseivel is sokkal inkább összhangban van, mint a „röghözkötés” bármennyire is megoldásnak szánt, de átgondolatlanságában csak belső konflikus generálására alkalmas melléfogó elképzelése.


Magyarországnak egy ilyen nemzetközi szintű kezdeményezése bizonyára nem egy – hozzánk hasonlóan érintett – ország támogatására találna, de méltányos voltát a közvetlenül nem, vagy alig érintetteknek is nehéz kétségbevonni, így jó eséllyel számíthat sikerre.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 18, 2013

Székely zászló Bukarestben: ne fanyalogjunk már!

Február első felének a kicsit a nyolcvanas éveket parodizáló zászlóháborújának végére lehet hogy pont került. A román parlament - alaposan megvizsgálva, hogy hogyan is válaszoljon a magyar törvényhozásnak arra a világbékét és a nemzetek közti egyetértést veszélyeztető lépésére, hogy a budapesti Országházra is kitették a székely zászlót - végül úgy döntött, hogy nem Magyarország elítélésével vagy a román-magyar baráti tagozat feloszlatásával válaszol, hanem maga is kitűzi a székely zászlót, ahogy az összes többi regionális lobogót is. Az említett Háromszék megye zászlaja ugyan nem pont ugyanaz, de a szándékot mindenképp értékeljük. Ha a hír igaz - és azért ismerve őket, egy icipici kételyem hadd maradjon - akkor a román parlament pontot tett az - egyébként a székely zászló kitűzésének tiltásával a román politika által elkezdett - ügy végére. Ha a bukaresti parlamentnek szabad, akkor bármely székely falunak vagy városnak is szabad. És miért is ne lenne az?


Amin viszont megütközöm, az a hazai politikai térfél egyik oldalának érthetetlen fanyalgása. "A románok mennyivel okosabbak nálunk", "ők hasznot húztak az ügyből, mi meg kőfejű nacionalisták voltunk", hallom kommentekben, Facebook-on, és egyszerűen nem értem, ahogy azt sem, hogy miért kellett meghívnia az MSZP-nek Victor Pontát (a meghívás nyilvánvalóan a tegnapi bukaresti döntés előtt történt).  Persze, a románoknak volt mostanában más dolgokban díjnyertes húzásuk, de vannak ügyek, amelyeket mi (magyarok, politikai hovatartozástól, határoktól függetlenül) nem hagyhatunk szó nélkül, és együtt örülhetnénk neki, ha ezt a románok ilyen kulturált módon értették meg - na jó: ez a megértés még kérdőjeles, messze nem teljeskörű, és csak részben ránk reagál.


sunt_ardelean.jpgAki az ügyön fanyalog, és "Orbán meg a Fidesz nacionalizmusát" meg a jó ég tudja mit emleget, az nem érti meg, hogy ez az egész magyar-román kisebbségi konfliktus nagyon nem szimmetrikus, és soha nem is volt az. Az, hogy nálunk Trianon után pár ezres román kisebbség maradt, odaát meg másfél millió magyar él ma is, az ezt jól mutatja, és ma ez az aszimmetria oka is. Részben ennek, részben az ebből könnyen fakadó toleranciánknak a következménye, hogy Méhkeréken vagy Bedőn simán ki lehet tűzni a magyar mellé a román zászlót hivatali épületekre, miközben Erdélyben nemhogy a magyar, de a regionális székely zászló is ekkora gondot jelent sok románnak. Az aszimmetriából következően általában ők találnak ki valami magyarspecifikus tiltást, mi pedig kénytelen-kelletlen reagálunk, hol jól, hol rosszul. Most a székely zászló hazai kitűzésével véleményem szerint jól reagáltunk, sőt, ha tényleg igaz a bukaresti hír minden mögöttes tartalma (mondom: ebben nem vagyok biztos), akkor eredményesen is. Miért nem lehet ezt össznemzeti sikerként elkönyvelni?


Ne legyünk azonban teljesen naívak: a bukaresti pálfordulás (??), ha megtörténik, csak kis részben miattunk, a mi zászló-kitűzéseink miatt van vagy lesz, mi csak az apropót adjuk. A saját, bel-román vitáik felkavarója az ügy. "Sunt Ardelean si ma mandresc cu asta" (Erdélyi vagyok és büszke vagyok rá), terjed lassanként a jelszó az erdélyi románok között, és mint a képen látszik, Románia körvonalai ott vannak a kulcstartón, de ott a "mai presus de orice" (mindenek felett) kitétel is - ha valamitől, akkor ettől félnek. A román belpolitikában amúgy is kellemetlen törésvonalat visz az ügy a deklaráltan nemzeti érzésű, bármilyen revíziót elutasító, de a nemzetiségek felé toleráns románok és a mindent tiltani akarók közé. Ha valamit, akkor véleményem szerint ezt a konfliktust akarták hatásosan elsimítani.


Mondom, én azért az első hírek hallatán messze nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy a bukaresti parlamenti döntés valóban úgy és olyan pontot tesz az ügy végére, ami megnyugtató mindenkinek. Ám ha igen, akkor ne fanyalogjunk magunkon, és ne magasztaljuk őket az egekbe: most talán valamit végre sikerül jól és végső soron románoknak és magyaroknak együtt megoldanunk. Ezt a meccset így játsszák, durvák a csattanások, de ha a végeredmény mindenkinek jó, akkor örüljünk neki.


És az aszimmetria miatt a pontot úgyis csak Bukarestben tehetik az ügy végére.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


A Terem sarkából

Nem mondanám, hogy ízlésünktől távol álló lenne egy kis radikalizmus, a begyepesedett, a világot félreértő törekvésekkel szembeni lázongás éppen ezért szívünknek kedves. Mégis a lázadás különféle performance-ai utáni lelkesedés idővel csökken, és egyre inkább ott motoszkál a zemberben, hogy miként lesz ebből eredmény.


A HaHa térnyerése a decemberi mozgolódások alatt egyértelműen mutatta, hogy az aktív diákság körében a különféle intézményes hallgatói szervezetekben való bizalom – finom szólva – nem túl erős. A néhány tucat(?) szervező ezekben a napokban sikeresen vizsgázott, a kormány – bármit is mondjanak utólag a kormány-lojális értelmiségiek a nagyon megmondós, mélyelemzős műsorokban – nem a HÖOK nyomására vagy a józan belátás hatására kért időt a helyzet újragondolására, hanem az utcára vonuló fiatalok híradóból kihagyhatatlan vágóképe miatt. Ez a vágókép azonban mára megkopott.


hahaszemere2.jpg(Eredeti kép forrása: Fazekas István via EduLine)


Ha bármilyen mozgolódás megráncigálja az Öreg Oroszlán bajuszát, ha beleköt a Politika Vén Kufáraiba, akkor bizony számolnia kell a válaszlépésekkel. A hiteltelenítés első rohamainak még ellent tudott állni a HaHa, elsősorban annak köszönhetően, hogy sikerült ezeket megfelelő humorral fogadni, de mára ez is kevésnek bizonyul. A bázisdemokrácia szép és jó dolog, de a politika közelébe keveredő bármilyen szerveződések nem igazán kerülhetik meg, hogy még bázisdemokratáskodás közben is figyeljenek arra, hogy valamilyen módon bizonyítsák legitimitásukat, támogatottságukat. Amikor a fiatalember a tévében azt mondja, hogy a tagság megszavazta ezt vagy azt, akkor bizony jönni fog az Újságíró és azt mondja, milyen tagság és mennyien. Termet foglalni első körben még eljön akár ezer diák is, de néhány nap után a lelkesedés csökkenésével, a fáradság növekedésével a teremfoglalók/utcára vonulók létszáma csökken, és ugye az a fránya vágókép, ami még két hónapja erőt sugárzott, most a gyengeség látszatát kelti, Megfelelő és Értő Kezek pedig gúnyt fabrikálnak belőle.


Radikalizmushoz is kell egy nagy adag józanság és belátás. Felmérni, valójában meddig tud erőt mutatni adott szervezet, mikortól válik paródiává. Persze ez nem könnyű, hiszen aki benne van, aki lelkesedik, másként érzékeli a történéseket, a neki nem tetsző véleményeket negligálja, elhessegeti magától a kritikát, azzal az érvvel – ami részben igaz, de mégsem oly egyszerűen működnek a dolgok, hogy teljesen az legyen – hogy a kritikusok a kormány emberei.


A kormány eddig sem igazán akart érintkezni a HaHa szerveződéssel, nyilvánvaló, hogy ezután még kevésbé kényszerül erre. A teremfoglalásos, utcára vonulós mozgalmak sajátja, hogy ahogy múlik az idő, úgy válik egyre nehezebbé az erőmutatás. Az önszerveződés beleeshet abba a csapdába, hogy a lényeges pontok közül azok, amelyek a kormány számára is vállalhatóak, azok a hivatalos hallgatói szervekkel történő megállapodás eredményeiként lesznek elkönyvelve, míg a HaHa együttműködésre alkalmatlan szervezetként az egyre intenzívebb karakterölő támadások alatt elsatnyul. Szép lassan elfogy a levegő, beszűkül a tér.


Látható volt az abbéli akarat, hogy a tárgyalóasztalhoz nem férő szervezet megpróbáljon alternatív fórumokat szervezni, ezáltal bizonyítani, hogy bizony ő képes lenne szakmai alapú tárgyalásokra. A baj ezzel az lett, hogy ezeken a fórumokon sikerült olyan személyeket megvendégelni, akik többsége nem mondható politikai értelemben függetlennek, hanem vagy kötődött, vagy még mindig kötődik a baloldali-liberális ellenzéki szervezetekhez, azok értelmiségi holdudvarába tartozik. Ami pedig a nagyobb baj volt ezzel összefüggésben, hogy látványosan elkerülték a HaHa rendezvényeit a jobboldalhoz kötődő értelmiségiek, legyen ez a kötődés akár politikai, akár kulturális értelmű. Mindenképpen szükséges lett volna, akár abban az értelemben is, hogy legyen olyan, aki ellensúlyozza a kormányzati reformokat (?) támadó fórumozókat. Hogy ez helyzet a HaHa szervezési hibájából adódott, vagy a jobboldali értelmiségiek éreztek rá, hogy elkerüljék ezeket a fórumokat, nem tudom, de a megvalósulás végső formája, csak arra szolgált, hogy a kormányközeli média a teremfoglalók politikai ellenzékhez való kötődését bizonyítsák.


Előbb utóbb véget ér a lázongás. A 6 pontból valamennyi teljesül, valamennyi nem, a híradóban elmondják, hogy a kormány megvédte a fiatalok jövőjét. A Teremfoglalók beseprik az ellenzéki ígéreteket a maradék pontok későbbi rendezésére, ha még képesek valamennyi erőt sugározni tán még hivatalosnak tűnő aláírásra is sor kerül. Néhány tehetségesebb mozgalmárt megkörnyékez az E2014, hogy mit szólna egy listás helyhez, a mozgalmár így vagy úgy dönt. Az intézményesített hallgatói szervezetek megtartják szokásos évi választási szeánszukat a szokásos, többnyire borítékolható 25-30%-os érdeklődés mellett (érvényesség határa 25%, de mi nem vagyunk gonoszak, hiszünk még a 25,09%-os szavazói arányban is), és mintha minden rendben volna velük, folytatják működésüket, a kormány megveregeti hátukat, hogy lám ilyen a felelősségteljes diákság felelősségteljes szervezete. Az egész oktatás alapjait feszegető új kihívásokra eközben nem hogy válasz nem születik, de még kérdés szintjén se merül fel. A Nagy Kerék gördül tovább.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, February 17, 2013

Közállapotunk tükre: "nem lesz nyugdíjadó"

Felkaphatták a fejüket ma a nyugdíjas rádióhallgatók, bár a hírek megnyugtatóan hangzanak. Nem lesz nyugdíjadó - tudhattuk meg Selmeczi Gabriella mindenvédelmi megbízott asszonytól, a kormánypárt szóvivőjétől ma minden hírcsatornán. Nem mintha bárki is be akarta volna vezetni itthon, mintha bárkinek a politikai programjában valaha is szerepelt volna ilyen. Hadd csapogjam körbe a témát, mert számos vetülete van: a forrás, a média, és a gazdasági háttér.


(forrás) Arról ugyanis a hazai hírforrások korábban nem igazán tudósítottak, hogy a nyugdíjadó ötlete a korhatáremeléssel és a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségének szűkítésével együtt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy pénteken publikált tanulmányában jelent meg. Ilyen tanulmányból alapból igen sok jelenik meg évente mindenféle szervezetekben, és csak némelyik jut el a hazai sajtóhírekig. Mondjuk ha már ezt pont előhúzták, érdemes kicsit ízlelgetni a felvetett témákat, az utóbbi időben tett hazai intézkedéseket és az OECD határozottan ortodox javaslatait: a bérekre rakodó járulékok csökkentését, az oktatási rendszer hatékonyabbá tételét, kiszámítottabb üzelti és adókörnyezetet és a közszféra hatékonyságnövelését. Nem új egyik sem, de jó lenne nem belefásulni: ezekre nem kényszerít minket a külföld, csak súg. Egy olyan tanulmányban, amely - bár egy normális országban kétségkívül TV-vitákra és állásfoglalásokra adna apropót - egyébként totális érdektelenségbe fulladt volna.


(média) Itthon aztán természetesen szóba sem kerül kormánykörökben, ám a médiakormányzás jegyében azonnal becsatornázzák a választási kampányba:



Azt látjuk, immár nemcsak a Gyurcsány-Bajnai szövetségtől kell félteni a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat, mert már külföldről is „veszélyes támadások érkeznek” – fogalmazott Selmeczi Gabriella, utalva a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemrég tett javaslatára, miszerint a kormány vezesse be a nyugdíjadót. A Fidesz arra kéri a kormányt, ne engedjen az ilyen javaslatoknak és hagyja figyelmen kívül az ilyen típusú nyomásgyakorlást. Kérjük a kabinetet, védje meg a magyar embereket a megszorításoktól, védje meg a nyugdíjasokat a nyugdíjadótól.



Ez önmagában megérne egy részletesebb elemzést, itt most elég legyen csak annyi: (1) tényleg van Gyurcsány-Bajnai szövetség? (2) tényleg adóztatnák a nyugdíjakat? (3) milyen szépen adja elő a kutyát csóváló farok esetét már sokadszor: "a Fidesz arra kéri a kormányt" hogy (4) védje meg a nyugdíjasokat attól az adótól, amelyet nagyjából senki nem akart kivetni.


A dologra még ekkor sem kapnám fel a fejem, hiszen végül is a Fidesz azt mond, amit akar, én persze kritizálhatom, de nyilvánvaló, hogy az ő mondandójuk az ő dolguk, majd a többség eldönti jövőre, hogy bejön-e ez neki. Az viszont határozottan felbosszant, hogy a Kossuth Rádió Déli Krónikája ezt gyakorlatilag egy az egyben bemondja anélkül, hogy bárki más véleményét megkérdezné. Nem vagyok híve Gyurcsánynak, de ha már szóba hozzák, legalább annyit megkérdezhetnének tőle, hogy akar-e ő ilyent, vagy csak a szájába adják, illetve összemossák a hírrel. A közmédia mindennapi működése - és bár nem vagyok nagy rádióhallgató, gyanítom, hogy ez az - mérföldekre került a kiegyensúlyozott tájékoztatástól.


(gazdasági háttér) De itt se álljunk meg, hallgassuk továbbra is Selmeczit, még ha ez igényel is némi önuralmat:



Az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, ami által egy „extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok” (...) Selmeczi Gabriella végül arról beszélt, vállalták, hogy megvédik mind a mostani, mind a leendő nyugdíjasok nyugdíját és hogy olyan nyugdíjrendszert alakítanak ki, amely igazságos, fenntartható, finanszírozható, nem pazarolja el a megtakarításokat és nem ad indokolatlan kedvezményeket. Nem engedjük, hogy a nyugdíjrendszer választási kampányok játékszerévé váljon. Mi felelősen gondolkodunk a nyugdíjasokról és a következő nemzedékekről.



Tehát nem egyszeűen a már keményen csökkenő GDP-hez képest emelik (nem csökkentik) a nyugdíjakat, hanem az infláció felett! Éves szinten 1,7% a GDP-csökkenés üteme (ennyivel kevesebből gazdálkodik az ország), a januári infláció rezsicsökkentétestől 3,7%, ha a nyugdíjemelés efelett van, azt vegyük 4%-nak. 1,7%-ból kevesebből osztunk 4%-kal növekvő mértékben. ez nem a fenntartható nyugdíjrendszer receptje! És persze az is megérne egy kérdést, hogy pontosan milyen nem elpazarolandó "megtakarításokról" beszél Selmeczi?


Ha már nincs olyan politikus ebben az országban, aki ezt nyilvánosan hajlandó lenne megérteni, legalább egy számolni tudó pénzügyi szakértőt, közgazdászt megkérdezhetne erről a Déli Krónika, miután leadja az egyébként profi fideszes propagandát.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Saturday, February 16, 2013

Kit válasszon a magyar CDU-szavazó?

Egy szeptemberi cikkünkhöz érkezett egy igen elgondolkodtató hozzászólás TothLali nevű kommenterünktől:



Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU-szavazó? Mármint: EU-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti.



A kérdés azóta sem hagy nyugodni. A felvetett "CDU-sságnak" - más kifejezéssel talán európai konzervativizmusnak is nevezhetnénk - három vetülete van: világszemléleti, gazdasági és szövetségi. Világszemléleti, amennyiben a nyilvánvaló hazafiság mellett ott van az a "C" a rövidítésben (mondjuk a német kereszténységben Luther és a reformáció hatása értelemszerűen sokkal erősebb mint nálunk), és ez liberális gondolkodással társul. Gazdasági, mert nem kérdőjelezi meg, sőt evidensnek veszi a kapitalizmus alapelveit: a minél torzítatlanabb szabad versenyt, hogy az állami újraelosztás a gazdasági növekedésen keresztül szolgálja a társadalmi szolidaritást és nem annak ellenében. Az újraelosztás mértékét így minél alacsonyabban állapítaná meg, ha nem is az amerikai minimumszinten. És szövetségi: természetes, hogy alapérték és működési keret az EU és természetes, hogy a katonai szövetségi rendszer az Egyesült Államokhoz is köt. (Igen, tudom, hogy Németország és Magyarország helyzete más az unióban, de azért azt se hallgassuk el, hogy a fenti, elsősorban gazdasági alapelvek folyamatos és következetes vállalásával jóval közelebb is lehetnénk.)


CDU_magyar_Logo4.jpg


Ilyen alapelvekkel egy "magyar CDU-szavazó" bizony komoly gondban lenne a hazai kínálattal (ahogy a magyar SPD-, GRÜNE-, vagy Linke-szavazók is, de a poszt nem róluk szól). A világszemlélettel már gondban van, hiszen valahol ez azt feltételezi, hogy legyen olyan következetesen konzervatív, de legalább az ilyen irányvonalat nem alapból elutasító párt, amely legalább nem heti-havi rendszerességgel mond ellent az elveinek és korábbi programjának. Amelyik hajlandó végre érdemben lépni a kommunista rendszer ügynökeinek kérdésében. Amelyik a keresztény alapállását a világnézeti szabadság keretei között érvényesíti. Amelyik az őszinte, világos beszéd híve, jó esetben mestere, a jogállami normákat pedig eszébe sem jut megkérdőjelezni. Folytathatnám, de a dilemma már látható.


Gazdasági alapon, ha lehet, még rosszabb a helyzet. Miközben világszemléleti alapon talán még lehetne Schifferék felé kacsingatni, itt szinte esélytelen a dolog. A hazai politikai kínálatban nem látunk "kisebbállam-párti" alternatívát, a magyarázó szövegek pedig, hogy ki miért nem az, ebből a szempontból irrelevánsak. Aki a kifejezetten szocialisztikus 50%-os újraelosztási ráta helyett inkább a 40% (de legyen csak 45%) híve lenne, ezt a véleményét nem tudja a választáson kifejezésre juttatni. Az E2014 ebben az ügyben még nem igazán terítette a lapjait, de mi szkeptikusak vagyunk. Pillanatnyilag e szempontból nincs választási lehetőség.


Külpolitikában, szövetségi politikában felemás a dolog. A kisebbségi jogok melletti liberális fellépést (pl.: Benes-dekrétumok ügye) ugyan van zászlajára tűző párt, a következetes európai és atlanti kiállás azonban épp nem jellemzi a magukat a politikai jobboldal térfelére definiáló pártokat. A "keleti nyitás" erőltetése, ennek érdekében akár egy minősített gyilkos futni engedése pedig nem kicsit megy szembe ezzel az irányzattal. A politikai baloldal ugyan retorikájában azonosul ezzel az iránnyal, de egyrészt a CDU-szavazó nem szívesen ikszel balra, másrészt hatalmon ők is ugyanúgy és ugyanarról alkudoztak Putyinnal, mint a mostani kormány. Hadd tegyem hozzá, hogy az "EU-pártiság" a központosítás helyett a helyi döntéshozatalt részesíti előnyben, és nálunk ennek pont az ellenkezője zajlik. Tudom, hogy a szövetségi rendszerű Németországban ennek mások a hagyományai, számomra mégis fájdalmasan hiányzik egy olyan alternatíva, amely a decentralizált államszervezetet jobboldali gazdaságpolitikával és világszemlélettel párosítaná. És talán azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy hányan vélik ezt hasonlóan a "sorstárs" politikai bizonytalanok közül.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 11, 2013

Zsoldos patrióták

Balog Zoltánt meglepte a hallgatók tiltakozása a röghöz kötési szándék miatt. De csak egy picit. Talán azért ilyen csekély mértékben, mert valamelyest emlékszik még ő is szabadság ízére.


De ha Miniszter Urat mégiscsak (értsd: tényleg, őszintén) meglepte a tiltakozóhullám, úgy azt kell gondolnom, hogy Balog úr nem érti, miről is van itt nagyban szó. (Ez esetben viszont alkalmatlan a felsőoktatási rendszer kormányzására.) Ha pedig érti - miközben azt mondja, hogy nem: akkor sajnos hazudik. Utóbbi „megoldásnak” van racionalitása: az elmúlt hetek jobboldali propagandáját tekintve teljesen világos, hogy a Fidesz törekszik „az ügyet lezártnak tekinteni” (ez amúgy is szokása) és a további ellenállókat ellenforradalmároknak bélyegezni (akiket természetesen maga Ron Werber fegyverzett fel és képzett ki – talán még egy kis Krav Maga oktatásban is részesültek, hátha közelharcra kerül majd sor). És ezzel beindul az összeesküvés-gyár, beindul a kommunikációs önvédelmi rendszer. Mint eddig minden alkalommal: "aki nincs velünk, az ellenünk". Pont.


roghoz_kotes.jpg


Csakhogy Balog úrék ezúttal nagyon melléfogtak. A hallgatókból ugyanis nem az ellenzék csinált zsoldosokat, hanem a Kormány szeretne. Méghozzá legálisan. A hallgatói szerződés nem más, mint fizetett patriotizmus: az állam így próbálja kifizetni a diákok haza iránti hűségét. Ez azonban nonszensz. A hazafiság ugyanis nem pénzkérdés. A hazaszeretetet nem szabad idomítás útján kikényszeríteni. Annak egyrészről belülről kell fakadnia, másrészt nemcsak a Hazának kell megfelelni, hanem a Hazának is meg kell felelnie.


Nem az a hazafi, aki adót fizet, hanem aki hazafi, az adót is fizet. De az adózásnak több formája is lehetséges. Így az is lehet hazafi, aki elmegy külföldre, mert talán valamikor az életben tesz majd valami olyat, amire büszke lesz a hazája. Például jó hírét viszi az országnak. Például kapcsolatokat teremt és szélesít a külföld, a külhon és Magyarország között. Például megosztja tapasztalatait azokkal, akik majd egyszer hazajönnek. Például kintről támogat itthoniakat. Például befogadja, segíti olyan honfitársainkat, akik valamilyen okból kimennek. Például reményt ad, hogy nem vagyunk egyedül, bezárkózva.


Ellenben a zsoldost csak addig érdekli megbízója, amíg az fizet neki.


Ha a Kormány így folytatja tovább, a részben feldühödött, részben elkeseredett emberek aligha fognak hazatérni. Aligha fognak adózni országunknak. Aligha fognak szeretettel gondolni hazájukra.


De ha Balogék még mindig nem értik, tessék, elmagyarázom nekik a lóvé nyelvén: Magyarország jelenlegi csúfos gazdasági helyzetében nem engedheti meg magának, hogy szelektáljon „hazafi és kevésbé hazafi” hallgatója között. Annyira le vagyunk maradva, olyan kilátástalan a helyzetünk, hogy minden egyes emberünkre szükségünk van. Orbánék most nem játszhatják el a szigorú edző szerepét, aki leteremti csapatát az öltözőben a félidei vesztes állás miatt. Fenyegetőzéssel, zsarolással ez a csapat ugyanis nemhogy veszíteni fog, de egy része fel sem megy már a pályára. Inkább elmenekül jó messzire és vissza se néz többet. Maximum az eredményjelzőt.



Miniszter Úr kijelentésére, miszerint "a hallgatói szerződést több ezer fiatal egyébként tavaly ősszel aláírta, mindenfajta tiltakozás nélkül” nem szívesen reagálok. Főként annak tükrében, hogy ma már tudom: a Fidesz szerint a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások lenyúlása is „óriási siker”, hiszen csupán néhány tízezren írtak alá visszalépési nyilatkozatot. Az én logikám szerint a kényszer, illetve a megfélemlítés és a közöny nem siker. De az is lehet, hogy rosszul látom.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Saturday, February 9, 2013

Fidesz: arrogancia mindhalálig?

A KARD értesülése szerint az eheti gyulai Fidesz-frakcióülésen szóba került a párt választási stratégiája, amelyben a kormányzati "sikertörténetek" sulykolása mellett figyelmet fordítanának a stílusra is: kevesebb arc, kevesebb arrogancia jobban állna nekik, ezt ők is tudják. De hiába tudják, ha egyszer nem megy. Nem és nem. Vagy a megszokás nagy úr, vagy a kísértés túl nagy.


Mert az Alkotmánybíróságot azért be kell fenyíteni a regisztráció elkaszálásáért. Ez nem maradhat megtorlatlan, még ha újra kell faragcsálni az ércnél maradandóbbnak szánt, mára azonban laponként cserélhető gyűrűskönyvvé silányított alaptörvényt. Ultima ratio-ként kétharmaddal kell kimondani, hogy akinek nincs hol laknia, hát közterületen se tehesse, felsőoktatási egyeztetés közben kell maflással elküldeni a tárgyalópartner HÖOK-ot: márpedig lesz hallgatói röghöz kötés, és amúgy is, az Alkotmánybíróság se szólhasson bele mindenbe. És bár hümmögve bólogattak, hogy tényleg, az arrogancia veszélyes, csak aláírta majd' minden frakciótag az indítványt.


Fogjuk ezt a lendületre, kitalálták ezt már a frakcióülés előtt, és holmi kommunikációs megfontolásokból mégsem adhatják fel az "itt én vagyok a macsó, öcsém" üzenetet, hisz láthatóan abból ért az ország.



Ámde mit kezdjek Lázár Jánossal, és az ő interjújával, amelyben azt találja mondani Sólyom Lászlóról:



Nem először mondom, hogy Sólyom köztársasági elnök úrnak több minőségében is súlyos felelőssége van a rendszerváltás csődjében. (...) Sértett ember. Személyeskedése nem méltó egy volt köztársasági elnökhöz.



Ezt már Kövér Lászlónál sem értettük, és másfél hónapja le is írtuk:



Ez azért érdekes, mert az említett periódus (Kövér nyilatkozata esetén az 1990-98 közti AB-elnökség, Lázárnál az 1990-es rendszerváltás - TG) jóval megelőzte 2005-öt, amikor Sólyom Lászlót épp a Fidesz - a mostani köztársasági elnök által vitt nyerő taktikával, az akkori baloldali-liberális parlamenti többség ellenében - választotta meg köztársasági elnöknek. Akkor mintha mindaz, amit ma Kövér úr Sólyom szemére vet, nem lett volna probléma. 2005-ben lelkesen, a jogállam győzelmeként ünnepelték Sólyom megválasztását, most pedig bírálják azt megelőző tevékenységét?



Leírtuk akkor, de most nem elsősorban magamat akarom ismételni: hogy 2005-ben jó volt a Fidesznek Sólyom, most meg olyanokért kritizálják, ami korábban volt. Értem persze, hogy ellenzékben jó jelölt volt ő, aztán amikor kétharmaduk lesz, már túl önálló elnöknek, de hogy még a szellemiségét is kritizálják visszamenőleg? Logikai bukfenc, persze, de érdekesebb, amire utal: a Fidesz berögzült panelekkel operál, ez nyilván az ő közösségükben már nem magyarázandó axióma. De bármi is az indok: így nem illik beszélni egy, a hivatalát tisztességben kitöltő volt köztársasági elnökről - pláne, ha anno a Fidesz választotta meg annak.


A gondolati paneleket a legnehezebb letenni. Márpedig az arrogancia egyik fő forrása ez: vagy tényleg így gondolják, és nem érzik ennek a veszélyét, vagy nincs más mondanivalójuk. A szokás nagy úr, és már megszokták az arrogáns stílust - ami legalább akkora, ha nem nagyobb veszély számukra mint Bajnai, vagy pillanatnyilag bárki.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Tuesday, February 5, 2013

Kampány a villanyszámlán - ne álljunk meg félúton

Hétfőn ismét korszakalkotó, és a nemzet felemelkedésének alapjául szolgáló ötlettel jelent meg a Magyar Közlöny: a NEFMI rendelete szerint ezentúl a villanyszámlán fel kell tüntetni a rezsicsökkentési kormányrendelet következtében előálló megtakarítás mértékét a tárgyhóban és január 1. óta (lásd a kép alján). Mindezt elvileg annak a költségén, akin - a rendeletalkotó szándéka szerint - leverik a csökkentést. Persze a szolgáltató, ha hasonlóan vicces kedvében van, megkérdezheti az Európai Bíróságtól, hogy ezt meg most hogy, de mit sajnáljuk mi a profithajhász kapitalistát? Nyelje le, és közölje velünk, hogy mennyit, punktum.


villanyszamla.jpg


Javaslom azonban, csak a tisztánlátás kedvéért, hogy ne álljunk meg félúton. A bankok a havi egyenleg-értesítőn tudathatják a számlatulajdonossal, hogy forintosítva mennyi is az áthárított tranzakciós adó a tárgyhóban és a bevezetés óta. Ha van hozzá kedvük, még az áthárított bankadóról is odatehetnek pár számot. A telefonszámla sem maradhat mentes a pontos tájékoztatástól: a tárgyhóban áthárított, illetve összesen megfizettetett telefonadó mértékéről is megérdemeljük a rendszeres tájékoztatást. Még kormány- vagy miniszteri rendelet sem kell hozzá, elég a precedensre hivatkozni. Esetleg azt is megírhatják, hogy mennyivel többet vontak le - kormányunk jóindulatú hallgatásától kísérve - mint amennyi a törvény szerinti adó mértéke.


Csak hogy tudjuk, és számolhassunk. Mert a korrekt tájékoztatás a nemzet javáért dolgozó kormány elsődleges érdeke.


A Mandiner posztja ugyanebben a témában: Rezsicsökkentés helyett energiahatékonyságot!


Sárkányfő kommentjét ki ne hagyjátok!


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 4, 2013

Felsőoktatás: mínusz egynegyed a gyakorlatban

Másfél hónapja, a költségvetési törvény elfogadása óta tudjuk, hogy a kormány törvénybe vésett szándéka szerint idén 123,5 milliárd forint állami pénzből gazdálkodhatnak a hazai egyetemek és főiskolák. Egy évvel korábban ez az összeg még 157,5 milliárd forint volt. Ez kicsit több, mint 21%-os csökkentés egyik évről a másikra, úgy, hogy a nominális csökkenés 2008 óta folyik. Hát most felgyorsult.


Abszolút értékben a legnagyobb elvonások a nagy egyetemeket fogják érni. A Napi Gazdaság hétfői értesülései szerint például az ELTE, az ország első és nemzetközi szinten (bár többszázadik, de) legjobban jegyzett egyeteme költségvetésének bő negyedét veszti el egyik évről a másikra. Minthogy a csökkentés folyamatos, működési tartalék már nincs, és ha ez így marad, az olyan nagyon mást nem jelenthet, mint minden négyből egy dolgozó elbocsátását. Az már csak kis színes, hogy a hétfői Magyar Nemzet szerint a felsőoktatás egyenesen több pénzt kap - persze az összegzett hiányokból előálló többlet országában ilyesmin már nem lepődünk meg. És persze sorolhatnám az itteni elvonásból létesítendő futballstandionok, kolbászparkok ügyét, meg a közmédia többletjuttatásait, hogy felhívjam a figyelmet egy magát konzervatívnak tartó kormánynak a költségvetésben világosan megmutatkozó értékrendjére. Most azonban másra terelném a szót.


Szóval nézzük csak végig, mire is volt jó ez az egész felsőoktatási huzavona december közepe óta? Végül is - egyelőre és nagyjából - visszatértünk a tavalyi keretszámokhoz, csak az egyetemek költségvetése lett a negyedével-ötödével kevesebb. Nekem már csak egy kérdésem van az egyetemi oktatókhoz: a világos számtan (minden négyből-ötből egy mehet) elég ahhoz, hogy tömegesen csatlakozzanak, csatlakozzunk a jövő héten újrainduló diákmegmozdulásokhoz, vagy folytatódik a sült galamb röptének kedvező irányú megváltozásába vetett mélységes hit?


Igen, persze, felsőoktatási kerekasztal meg tárgyalások, meg lehet bizakodni is. De addig, amíg nem jelenik meg a Magyar Közlöny a 2013. évi költségvetés felsőoktatási keretszámainak legalább a tavalyi évire történő visszaállításáról, addig - már csak az érdekünkben tárgyalók pozíciójának erősítésére is - hangot kell adnunk nemtetszésünknek.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, February 3, 2013

Miből lesz a nyugdíj?

Az elmúlt hetekben blogunkon több írást is közöltünk, amelyek részben vagy egészben a nyugdíjrendszerről, annak fenntarthatóságáról szóltak. A cikkek kapcsán a kommentekben kialakult vitát látván érdemes néhány dolgot közösen végiggondolni. Elöljáróban annyit: nem bonyolult ez, csak merni kell józan paraszti ésszel végiggondolni. Nem lesz rövid, de megéri.


A magyar nyugdíjrendszer 2011 januárja, a magánnyugdíjpénztárak (manyup-ok) államosítása után gyakorlatilag felosztó-kirovó rendszerű (a mind a résztvevők számát, mind a félretett összegek nagyságát tekintve alárendelt önkéntes pénztárakat most nem említjük). A felosztó-kirovó rendszer úgy működik, ahogy a neve is mondja: az aktuálisan elért jövedelmekre kiró egy járulékösszeget, azt beszedi, majd a nyugdíjra jogosultak között valamilyen szabály szerint kiosztja.


Ez pont ilyen egyszerű. Lényeges, hogy nincs benne semmilyen tőkefedezeti elem: a befizetett járulékaimból nem képződik számomra semmilyen tartalék, amelyből majd valamikor nyugdíjat fogok kapni: azt most rögtön kiosztják a mostani nyugdíjasoknak. Amikor majd én leszek nyugdíjas, ebben a rendszerben én az akkori befizetők jarulékaiból fogok nyugdíjat kapni. Az, hogy a felosztás milyen rendszer szerint történik, az a rendszer ezen alapműködése szempontjából másodlagos, a felosztás semmilyen változása nem tudja befolyásolni a rendszer működőképességét.


A működőképesség ugyanis egyetlen tényezőn alapul: milyen arányban áll a "kirovás" alapján beszedett járulékok összege és a "felosztott", a jogosultaknak kifizetett nyugdíj összege, vagyis hogy áll a nyugdíjkassza egyenlege. Ha ez nagyjából egyensúlyban van, akkor pillanatnyilag nincs baj. Ha többlet keletkezne, és azt az állam folyó kiadásaira elköltené, akkor is fenntartható lenne a rendszer, de az simán többlet-adóztatás lenne (ez a helyzet nem tudom, hogy előfordult-e, az utóbbi 10 évben biztosan nem). A gond akkor van, ha a beszedett járulékok nem fedezik a nyugdíj-kifizetéseket. Ez a helyzet most. Ezzel együtt a rendszer pillanatnyilag működik, még akkor is, ha a járulékszint magasabb annál, mint amit annak nevezünk: a többletet az állam az adóbevételeiből pótolja.


idosek_padon.jpg


Nézzük, mi befolyásolja ezt az egyenleget. A kifizetési oldalon áll a nyugdíjasok száma és (a számításokban: az átlagos) nyugdíjuk. Az előbbit a népesség kor szerinti eloszlása (a "korfa", lásd itt), és a nyugdíjkorhatár, utóbbit a nyugdíjmérték-számítás határozza meg. Ez utóbbi egy bonyolult elem: a nyugdíjba vonuláskor valahogy meghatározzák az indulómértéket, és azután azt valamilyen szabály szerint változtatják, jellemzően növelik évente. A befizetéseket a bejelentett járulékfizetők száma, fizetése, illetve a nyugdíjjárulék százalékos mértéke befolyásolja. Nyilván a nyugdíjkassza, és különben a teljes gazdaság és társadalom számára az a jó, amikor minél többen dolgoznak, kevés a munkanélküli - a fordítottja meg nem.


Az egyenleg későbbi alakulását döntően a korfa és a nyugdíjkorhatár határozzák meg. A mostani korfa évente egy lépést "felfelé lép" és "felfelé gyorsuló mértékben fogy". Ha a középkorúakhoz képest kevés a fiatal (mint például nálunk), akkor változatlan korhatár mellett nyilvánvaló, hogy egy idő után a mainál több nyugdíjas jut majd egy járulékfizetőre. Ebben az esetben vagy a járulékokat kell emelni, vagy a nyugdíjakat (pontosabban azoknak az átlagjövedelemhez viszonyított arányát) csökkenteni - vagy a kifizetett összeg csökkentésével, vagy a korhatár emelésével. Más megoldás nincs! Ismétlem: a rendszerben semmilyen pénzügyi tartalék nincs. A "rendszer tartaléka" kizárólag "biológiai": a munkaképes korú lakosság száma és képzettsége (megjegyzem, ez hosszú távon a manyup-rendszerre is igaz, de ebbe a vitába most ne menjünk bele). Tehát az egy generációval ezelőtti termékenységi mutató és a fél-egy generációval ezelőtti oktatási színvonal. Ha nincs (harminc éve nem volt!) elég gyerek, akkor a korhatáremelés vagy a nyugdíjcsökkentés elkerülhetetlen. Ha pedig egy rosszabb gazdaságpolitika miatt sok a munkanélküli és sokan kivándorolnak, akkor meg pláne.


Itt kell közbeszúrnom, hogy a fenti elemzésben semmilyen szubjektív elem nincs. Nem azért írom ezt, hogy "ellentétet szítsak a nemzedékek között", vagy a nyugdíjasok ellen hangoljak bárkit is. Ez eddig sajnos tisztán - nem túl bonyolult - matematika, és némi demográfia.


Ami szintén le kell szögeznünk a rendszer működését most már látva: minthogy a kifizetések nem a valamikori járulékaimból képzett letétből, hanem a pillanatnyi befizetésekből származnak, a felosztó-kirovó rendszerben a nyugdíjmértékre nincs garancia, és ha egy politikus azt mondja, hogy van: az hazudik. A járulékfizetéssel megszerezzük a majdani nyugdíjjogosultságot, de hogy az mennyi lesz összegszerűen, azt az akkori (a mostani nyugdíjasoknak: a mai) befizetett járulékösszeg, végső soron a gazdaság teljesítőképessége határozza meg.


Innentől már nem tiszta matematika, hanem a véleményem is benne lesz. Én a legnagyobb gondnak a tragikus termékenységi mutatót tartom: ez már több mint egy generáció óta nem biztosítja a változatlan népességszámot. Az 1980-as 10,8 milliós lakosságszám óta fogyunk és öregszünk. A mai nyugdíjproblémáink nagy része a mostani nyugdíjas generáció átlagban kevés gyereke miatt van (a holnapi, még nagyobb problémák pedig a mai, még kevesebb miatt). Tudom, hogy mindenki, aki kommentel, tisztességgel felnevelt két-három gyereket, de az átlag egy generációval ezelőtt is bőven 2 alatt volt, ma pedig 1,35 körül. A legszuperebb gazdaságpolitika sem tud ezzel mit kezdeni. Ahogy egy éve írtuk: a "ledolgoztam becsülettel 40 évet, nekem jár a nyugdíj" helyesen úgy hangzik, hogy "ledolgoztam becsülettel 40 évet és felneveltem 2-3-4 gyereket, nekem jár a nyugdíj. Egyébként jut, ha jut". Egyszerű ez: ha senkinek nem lenne gyereke, akkor nulla lesz a nyugdíj.


Nem mondták akkor? Mondták, de nem figyeltünk oda.


Mondták, amikor a (harmatgyenge, mert csak a befizetések egynegyedére kiterjedő) magánnyugdíjrendszert készültek beszántani? Mondták, de nem figyeltünk oda. Aki meg beszántott, az meg nem mondta.


Na jó, de akkor mi lesz most?


Az első lépés a tisztánlátás lenne. A nyugdíjkasszából csak az öregségi nyugdíjakat fizessük, minden más, szociális juttatás jellegű dolgot az adókból kéne fizetni. Megjegyzem, ez már a 2011 végén elfogadott, tavaly induló átszervezésekben abszolúte támogatandó kormányzati szándékként is megjelent, de még nem vagyunk a végén.


Amíg viszont a nyugdíjkassza így "profiltisztított" egyenlege mínuszban van (pontosabban: a költségvetésből további átcsoportosításra, valójában burkolt járulékemelésre szorul), addig


1. Nem volna szabad a nyugdíjakat a GDP változásánál nagyobb mértékben emelni (sőt!).


2. Hosszú távon fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt (folyamatban), vagy


3. Növelni a nyugdíjcélú járulékokat - illetve a gyakorlatban emelni az adókat és abból átcsoportosítani a nyugdíjkassza hiányának megszüntetésére (ez történik ma).


Nyilvánvaló, hogy az 1. pont a mai nyugdíjasok, a 2. és 3. pont pedig az aktívak számára kellemetlen. Persze az, hogy immár huzamosabb ideje, és a kormányok színezetétől függetlenül az 1. pont szóba sem jön, a 3. pont a napi gyakorlat, és a helyzet kikényszeríti a 2.-at is, a nemzedékek közti társadalmi elosztási rendszer folyamatos módosítását jelenti az aktívak rovására. A válaszuk részben a feketegazdaságba, részben a külföldre menekülés, tovább növelve a nyugdíjkassza (és a költségvetés) hiányát.


Nem célom, hogy a nyugdíjasok ellen hangoljak bárkit is, írtam fentebb, úgyhogy nézzük meg, mi történik az ő szempontjukból, ha ezt továbbra is így csináljuk. Tovább emelkednek az adók, és részben az állami válságadó-jellegű elvonások miatt továbbra is alacsony a KKV-szektor hitelezhetősége, így a foglalkoztatás jó esetben stagnál (a "47 ezres" közmunka nem számít, az nem hozza, hanem viszi a költségvetési pénzt). Tovább csökken a gazdasági szereplők adófizetési képessége, gyorsul az elvándorlás. A költségvetés "lelakhatja" a teljes oktatási szektort, hogy több pénze maradjon erre (folyamatban!), de ugye emlékszünk a fentiekre: ezzel a nyugdíjrendszer jövőbeni "biológiai tartalékát" éli fel. Ha már nincs több költségvetési forrás, megpróbálhatjuk hitelből fenntartani a mai nyugdíjszínvonalat, ha már a gazdaság nem képes fenntartani azt. Amíg adnak. De a vége ennek akár államcsőd is lehet - az pedig első körben azt jelenti, hogy a forint lényegesen kevesebbet fog érni mint ma. Az állami juttatások, a nyugdíjak és a közszféra bére nominálisan ettől nem változnak, csak lényegesen kevesebbet fognak érni.


És ez az ár viszont nyilvánvalóan túl magas, aktívaknak és nyugdíjasoknak is. Úgyhogy mielőtt ideérnénk, el kéne gondolkodnunk ezen együtt, ha már az erre "szerződött" politikai szektorunk erre nem hajlandó.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Saturday, February 2, 2013

Tandíj-ügy: visszahozza a keretszámokat a kormány

A decemberi diáktiltakozásokat és a kormány párhuzamosan folyó, szélkakasként forgó véleményét a keretszámok ügyében már egy jó hónappal magunk mögött hagytuk. Volt közben egy ünnepi időszak, meg egy vizsgaidőszak, illetve a hallgatók választott képviselőivel egy részleges megállapodás. Most azonban kezdődhet minden elölről. Ismét itt a felülről korlátos keretszám, csak ezúttal intézményi kapacitásnak hívják.


Először volt az egyetemek költségvetési kiadásainak visszavágása. Ezzel párhuzamosan jelentette be a kormány, hogy a teljes állami finanszírozású képzési helyek számát az alap- és felsőfokú szakképzésben harmadára veszi vissza. Elvileg az így visszatartott pénzt kétszer annyi "félfinanszírozású" helyre költötte volna, de ezek a helyek már érdemi tandíj (oppardon: képzési hozzájárulás, de itt megint csak a név változik) ellenében tölthetők be. Emiatt tavaly a lényegesen kevesebb félfinanszírozású hely töredékét sem sikerült betölteni. A harmadolás a hallgatói szervezetek véleménye szerint a tandíj bevezetését jelentette. Meg is indultak a tiltakozások, és folytak országszerte mintegy két hétig.


Az első hét végére Orbán felismerte az ebben rejlő veszélyt. Le is ült egy kirakat-konzultációra a diákság képviselőivel (oppardon: a Fidelitas néhány tagjával) egy romkocsmában, hogy távozáskor kijelentse: nincsenek keretszámok: aki megüti a szintet, felveszik. Hogy mi a szint, azt 3 napon belül a miniszter megmondja. Közben ugyan Matolcsy tovább vágta az egyetemek apanázsát, de lássuk, mire jutunk keretszám nélkül.



Aztán persze nem lett 3 napon belül semmi, meg aztán szilveszterig sem, sőt - a 16, eredetileg teljesen fizetőssé tett sztár-szak esetét leszámítva - máig sem. Van viszont újra keretszám: itt lehet megnézni, hogy államtitkárság mekkora létszámban limitálja a vidéki, itt pedig, hogy mekkorában a fővárosi egyetemekre felvehető létszámot. Ha csak a nappali tagozatos létszámokat nézzük, 2012-höz képest intézményi szinten inkább az enyhe növekedés a jellemző (mondjuk az ELTE esetében pont nem). Azt is el kell mondjam, valahol logikus a limitálás, csak azt nem tudom, miért kellett akkor dumálni a levegőbe az ellenkezőjét. Gond 3 ponton jelentkezik:


1. A HVG értesülése szerint a szakos eloszlás már komolyabb eltéréseket, több népszerű szakon érdemi csökkenést mutat. Összeállításuk szerint néhány kritikus esetben az államtitkárság, és nem az intézmények döntöttek a kapacitásokról.


2. Továbbra is érvényes a felsőoktatási szektort érintő 20-25%-os forráselvonás. Nem világos, hogy ha ezt a kormány komolyan gondolja, és fűnyíró-elven mindenkitől elvon ekkora pénzt, akkor ötödével-negyedével kevesebb oktató tanítson átlagban ugyanannyi diákot?


3. Amit Orbán csodaszerként mondott a tiltakozások leszerelésére: "nincs keretszám", az most megdőlt.


Összességében: a teljes decemberi-januári huzavona eredménye eddig az, hogy kb. megmaradnak a 2012-es keretszámok, 20-25%-kal alacsonyabb állami finanszírozás mellett. Itt tartunk ma.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:


Friday, February 1, 2013

Klebelsberg nevében: einstand!

2013. Igen, 2013-at írunk, és az iskola-államosítás második hónapja valami hajmeresztő sztorival indul. Nyíregyházán az iskolákból szedik össze a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ helyi tankerületi irodáinak berendezését.


Megérkezik az iskolába a siserehad, körülnéznek, és viszik, ami megtetszik. Kölcsönbe, ja. Meg csak azt amit nem használnak, mondják később. A tanárok, diákok szerint meg pont hogy az újat, a szépet, azt, amit épp használnak. Épp csak nem teszik hozzá, hogy davaj csaszi.



Jó, tudom, egy intézmény, mit akadékoskodom. De azért teszem mégis. Mert aki ezt az egyintézményt megálmodta, annak ez nem jutott eszébe? Hogy kell az irodába bútor, miegymás? Vagy most épp takarékossági intézkedés keretében nem lehet bútort venni az állami fenntartású intézményekbe? Lehet. De ez így akkor is a végiggondolatlanság és az arrogancia mostanság idehaza nagyon is ismerős elegye. És hát azt sem gondolom, hogy azon reform közepén, amelynek mottója az, hogy "nem tudom, meg kell kérdezzem", ezt a helyi tankerületi igazgató találta volna ki. Arról nem is szólva, hogy egy újabb érv Pokorni Zoltán jóslata mellett, hogy ez az egész katyvasz lefelé nivellál: onnan visznek el, ahonnan van mit. Volt már ilyen ez elmútháromévben?


Nekem azért lenne két kérésem/kérdésem:


1. Most adjunk ennek az egész katyvasznak valami más nevet. Ez már annyira méltatlan Klebelsberg Kuno szelleméhez és munkásságához, hogy fáj.


2. Ezt az erkölcstan-dolgot fel kéne függeszteni egy átgondolásra. Most komolyan az akar az erkölcsoktatás tankerületi, vagy bármilyen őre lenni, aki egy ilyent megcsinál?


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Képzőművészeti: a kormány problémakezelésének állatorvosi lova

Néha eltűnődöm: hogy vezetik hazánkat? A Képzőművészeti Egyetem csodás megmenekülésének (és mellette a többi egyetem ellehetetlenítésének) módja kitűnően foglalja össze az általános és egyedi, a megszorító és kiskapuzó, az "elvonó" és a "jóságos" elemeket, amelyek viszont csak enymással állnak ellentétben. De nagyon!


Mi is a történet? A felsőoktatási intézmények diáktüntetéseket is kiváltó kálváriája nem decemberben kezdődött, de akkor ért el olyan szintet, amely már a működési alapjaiket veszélyezteti. Az ágazatot érintő működési célú állami költségvetés-csökkentés mértéke több mint 20%-os: ennyivel kapnak kevesebbet az egyetemek oktatók alkalmazására és a képzések dologi költségeinek fedezetére. A Képzőművészetit ez különösen súlyosan, 300 millió forint értékben érintette: ez a tavalyi költségvetés 38%-a, ezzel 2008 óta nominálértékben kevesebb mint a felére csökkent az egyetem állami finanszírozása. Összehsonlításként: hasonló nagyságrendben csökkent a lényegesen nagyobb Corvinus Egyetem állami költségvetése: itt a csökkentés 30% körüli.


Hadd tegyem hozzá, olyan két éve lehetett tudni: a Széll Kálmán-tervet akkor, a magyar EU-elnökség idején fogadta el a kormány. Ebben benne volt a tavalyelőtti után a tavalyi elvonás értéke is, ez utóbbin aztán Matolcsy a költségvetés elfogadása előtti módosító indítvánnyal különösebb érvelés nélkül 11 milliárdot (újabb 10%-nyit) srófolt. Ez lényegében minden olyan felsőoktatási intézményt a csőd szélére vagy csődbe visz, amelynek költségvetése az államtól függ. Természetesen az állam fenntartóként, finanszírozóként meghatározhatja, hogy X egyetem kell, Y pedig nem, de nem ezt teszi: mindegyiket lehetetlen helyzetbe hozza. Ez tehát az első lépés: a kormány megteremti a problémát.


A második lépésben a Képzőművészeti rektora levelet ír mindenkinek, aki számít: őszintén leírja, hogy ők takarékoskodtak eddig is, elmentek a falig, nincs tovább:



egyetemük már korábban is stabilan, kiegyensúlyozott pénzügyi mutatókkal működött. „Decemberig nem volt kifizetetlen számlánk, a működésünket már korábban racionalizáltuk.” Az egyik ilyen lépés volt az, hogy előnyben részesítették a nyugdíjas tanárok alkalmazását, ebben az esetben a járulékokat ugyanis nem az egyetem fizeti.



Az egyidejűleg zajló közszolgálati "nyugdíjasmentesítési" program mellett persze találunk ebben érdekességet, és lesz (van) még ebből gond: a nyugdíjas tanároknak előnyben részesített, sőt bármilyen alkalmazásának mostanában vége: nyilatkozniuk kell, hogy nyugdíj vagy fizetés. Az eddigi elvonás ösztönzött tehát egy - egyébként hosszabb távon fenntarthatatlan kiskapu keresésére szorította az intézményt, amit azonban most a kormány épp nagy lendülettel becsuk. A fenntarthatatlanság így kivédhetetlen pofonként jelentkezik.



A Rektor levele azonban célba ért! Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a levél számos címzettjének egyike, annak vétele után megkereste Orbán Viktort. És itt jön a deus ex machina:



A képzőművészeti egyetemnek minden támogatást meg kell kapnia, hogy folytatni tudja a munkát. A művészeti képzés zavartalanságát biztosítani kell, mert ez fontos ügy.



mondja neki Orbán, és a szomorú történetből tündérmese lesz, legalábbis egy évre és egy viszonylag kis intézménynek. A második lépés: a megfelelő embernél kell kilincselni, aki az egyetlen érdemi döntéshozónál ki is tudja járni a megoldást. Hogy világos legyen: nem azért nem a hatáskörileg illetékes EMMI válaszolt, mert nem akart, hanem mert a NER-ben ő ebben nem dönthet. Egyvalaki dönthet: a legfőbb vezető, akinek Lázár vezeti a hivatalát. Amit az EMMI megtehetett, azt Maruzsa államtitkár úr korábban már javasolta a rektornak:



...vegyenek fel minél több elsőévest, többet, mint amennyit amúgy terveztek, és az utánuk kapható állami fejkvótából működtessék az egyetemet. Az aktuális felsőoktatási szabályok szerint "az elsőéves hallgatók felvételének immár keretszámok nem képezik akadályát,. csupán a minimális ponthatár elérése, továbbá a felsőoktatási intézmények kapacitása szabhat gátat a sikeres felvételinek - szól a levél. - A 2013-as általános felvételi eljárás lezárását követően a létszámnövekedésből fakadó képzési többletköltséget (magyar állami ösztöndíj), annak pontos összege ismeretében a központi költségvetés biztosítja.



A szakminisztérium felsőoktatási államtitkára tehát csak annyit tehetett az ügyben, hogy egy újabb kiskaput javasolt: minthogy a pillanatnyilag épp korlátlannak tűnő keretszámok miatt elképzelhető, hogy az állam korlátlanul megtéríti majd a felvettek képését, vagyenek fel többször annyi diákot mint eddig, és majd azzal éljék túl a helyzetet. Persze a végső döntés itt sem az ő kezében lesz: nyilván ha minden egyetem ezt tenné (mint mindjárt látjuk: nem tudják ezt tenni), akkor egy újabb miniszterelnöki ukáz új helyzetet teremthet, ami után ismét Lázár úrral kell levelezni.


És miközben a Képző ügye csodás (bár elég rövid távú) megoldást nyert, azért ott vannak a többiek, a sokkal nagyobbak, akiket Orbán (eddig legalábbis) nem nevezett "fontos ügynek". Például, csak a csütörtöki híreknél maradva: a Corvinus. Mit is mond róluk Lázár?



Ezek (A Képzőművészeti - TG) kis egyetemek, ahol kis segítséggel is nagy dolgokat lehet elérni. (...) A nagy egyetemeknek milliárdos problémáik vannak (...) Ezekről Balog Zoltán EMMI-miniszter személyesen tárgyal az egyetemmel.



Tárgyal hát, de mint láttuk, döntést nem hozhat. Több milliárdos hiány csak tízezres nagyságrendű többlet-hallgató felvételével lenne lehetséges, egyedül a Corvinus esetében. Ennyi egyrészt nincs, másrészt nincs is rá gazdasági igény, harmadrészt meg a jelenlegi oktatói gárdával nem lehet háromszor annyi hallgatót akár csak a maihoz megközelítően hasonló szinten tanítani.


Összefoglalva: a kormány előállít egy, az intézményei számára kezelhetetlen helyzetet, aztán aki a megfelelő csatornákon próbálkozik (katonai szóval: a szolgálati utat megkerülve, egyenesen a Főnök ajtónállójának ír), az célba érhet, ha kérése nem kerül sokba. Rendszerszintű megoldás, nem? És így vezetnek minket. A Főnök és ajtónállója ráadásul még a jótevő szerepében is tündökölhet, hiszen az ő közbeavatkozásuk nélkül nem menekülhetett volna meg a Képzőművészeti attól a problémától, amelyiket egyébként pont ők találtak ki. A többi egyetemmel meg majd csak lesz valami.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: