Showing posts with label magyar_demokrácia. Show all posts
Showing posts with label magyar_demokrácia. Show all posts

Thursday, February 23, 2017

Forradalmi momentum vagy momentumnyi forradalom?

Ahogy várható volt, a kormány megint kitáncol a hurokból, ami a nyakára került. Legyen az internetadó, vasárnapi boltzár vagy olimpia: ahol támadási felület keletkezik, ott inkább jobb nem harcba bocsátkozni.


Ez a sikamlós mozgás azonban győztes taktika is lehet. Nemcsak azért, mert megint lekerül a napirendről egy kellemetlen téma és vissza lehet venni a stafétabotot. Erről sokan írtak, sok helyen, nagyjából mindenki tisztában van vele. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is annyira sikeres ez a manőverezés, ideje ránéznünk az épp aktuális ellenfél helyzetére is.


Mit látunk mindig az első momentumban? Bátor, harcias, szenvtelen ellenzékiek szabotázs-szerű akciót hajtanak végre a kormány valamely intézkedése ellen. Százezres felvonulást szerveznek, a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, szavazást harcolnak ki.


Ezek a sikerek egy-egy konkrét ügyet érintenek, aminek van egy előnye és egy hátránya: egyrészt könnyű sok embert maguk mögé állítani, hiszen egy értelmes ügyben a pártállás többnyire másodlagos (igen, még mindig!); másrészt viszont éppen ez a hirtelen jött erő az, ami ugyanolyan sebességgel tud eltűnni, mint ahogy keletkezett (hiszen a nézetek azért olyen gyorsan nem változnak). De talán eddig is sokszor eljutottunk már, amikor elemeztünk.


Most viszont nézzük meg a harmadik tényezőt is. Vegyük végre elő a félelmek ügyét, ami a társadalom formálódásának egyik meghatározója. Amikor egy elégedetlen polgár felindulásból cselekvésre szánja el magát, viszonylag könnyen talál magának barátokat, támogatókat, akikkel együtt egyre nagyobb és nagyobb csoportot alkotva, mozgalommá tudja transzformálni saját szándékait. Ehhez többnyire elegendő a közös pontok keresése.


Pontosan így szerveződnek/működnek a civil mozgalmak is. Azonban itt kell különbséget tennünk a civilek és a politikai pártok között: e szerint a definíció szerint a politikai párt az, amelyen nem lehet számonkérni az objektív felelősséget. Egy párttag - ellentétben egy mozgalom tagjával - nem fél felvállalni a véleményét és konzekvensen követni és kibontani azt, minden egyes soron következő ügyben. Egy civil mozgalom azonban itt rendszerint megáll. Egy ügy mellé leteszi a voksát, de nem kezd bele egy másikba (ami más témájú), nem köti össze azt egy másikkal. Miért nem? - Adódik a kérdés.


hullocsillag.jpg


Mert ha következetesen kezd el közügyekkel foglalkozni (=politizálni) akkor a tagjai személyes támadás alá kerülnek. És ez az, amit a legtöbben nem vállalnak fel. Mert aki már volt "tűz alatt" a véleménye miatt, az tudja, hogy ez egy rendkívül kegyetlen műfaj. Nemcsak morális, de emocionális igénybevétel is.


Attól a pillanattól fogva tehát, hogy egyetlen mondat is elhagyja valakinek a száját, ami a hatalom birtokosait kritizálja, tűz alá veszik, személyében támadják, sértegetik, megalázzák, felkutatják, fenyegetik, zsarolják. És ez az a pont, amikor egy eleinte bátor aktivista elgondolkozik az életén. Felteszi magának a kérdést: akarom én ezt? Hogy folyton vegzáljanak? Hogy kitaszítsanak? Hogy egyszer arra ébredjek fel, hogy egyesek gyűlölnek, mások azért nem mernek szóba állni velem, mert ők maguk is félnek?


És bármilyen furcsa, ez még az a pont, ahonnan van visszaút. Itt a hatalom ad még egy utolsó lehetőséget, hogy visszalépj. És a legtöbben itt vissza is lépnek.


Ez a félelem az, ami olyan erősen befolyásoló tényező, hogy az ellenállók csoportszintű viselkedésére is kihat: ezért van az, hogy az ellenzéki felbuzdulás vagy egy momentum alatt eltűnő csillagnak tűnik az égen, vagy tanácstalan, suta, erőtlen, béna kacsának - ami persze hamar lelombozza a kedélyeket.


Ezért van az, hogy hiába nagyobb a kormánnyal elégedetlenek tábora, mégsem talál magának benne táptalajt az ellenzék. Mert az emberek erő helyett vagy bizonytalanságot vagy gazemberséget sejtenek (általában joggal). Viszont azt sem árt megérteni, hogy az ellenzéki "hullócsillag-viselkedés" mögött emberi és egzisztenciális félelem a fő mozgatórugó, ami önmagában nem bűn, hanem alapvetően természetes viselkedés. Ha nem így lenne, akkor ez a hiányzó hős csapdájaként is leírható dillemmahelyzet rég megoldódott volna: a magyar szavazók szinte mindegyike bátran kiállna és elmondaná a véleményét, sőt, azt is, hogy épp melyik pártra szavazna. Közülük rég kikerültek volna már a véleményvezérek, akik bátran adnák a nevüket minden olyan ügyhöz, amit meggyőződésük szerint sikerre kell vinni. Ilyen azonban nálunk sci-fi-kategóriába esik.


Ehelyett folyton halk morgás hallatszik és összevissza beszélés. Felvállalásnak, kiállásnak híre-nyoma sincs. Így aztán ügyek jönnek, majd mennek, a kormány pedig marad. Vagyis ezt a helyzetet csak egy kritikus tömegnyi "félelem nélküli aktív polgár" tudja megváltoztatni (esetleg a félelem generálóinak szervezeti bomlása, de ez nagyon lassú folyamat). Előbbit talán célozhatja egy olyan új párt, amiben nemcsak a választók (ellenzékiek, bizonytalanok és kiábrándultak) találhatják meg a számításukat, hanem a párttagok, aspiránsok is biztonságra lelhetnek. Ez így már elég erős tényező lehetne ahhoz, hogy katalizátorként hasson és felgyorsítsa a NER bomlását.

Thursday, January 12, 2017

Civilvegzálás: a kirakós játék utolsó darabja

Már csak ez hiányzott. Nekik. A kormány és barátai a civil szervezetek elleni támadással kívánja megadni az "elmúltnyolcév" méltó lezárását. Így teljes az illiberális széria.


A tavaly decemberi lengyel ellenzéki lázadás (aminek kapcsán megpróbáltuk megjósolni, milyen hatással lehet majd a magyar belpolitikára) úgy tűnik, tényleg megadta a jelet a magyar kormánynak: indulhat a civilek elleni hadjárat. A felháborodás persze napról napra érezteti a hatását, azonban vélhető, hogy éppen ez volt a cél. Nem tűnik logikusnak? Akkor nézzük meg ezt az ügyet az eddigiektől kissé eltérő nézőpontból.


A politika ugyebár közügyekkel való foglalkozás és érdekek mentén zajlik. A civil szervezetek célja pedig szintén a közügyekben való érdekérvényesítés. Nyilván (elvileg/remélhetőleg) nem pártérdekeket szolgálnak, hanem valamilyen misszió mellett törnek lándzsát. Ettől azonban még közéleti tevékenységet végeznek. Vagyis: egy rafinált politikai manőverrel becsatornázhatók a politikai vérkeringésbe. Az pedig, hogy támogatással vagy épp vegzálással érjük-e el ezt a célt, tulajdonképpen módszertani kérdés. Eddig inkább az előbbi volt gyakorlat, ezért szokatlan, hogy most új korszak kezdődik. A civilek egy része immár elismerten az ellenállás szerves részévé válik. Akár tetszik nekik, akár nem.


Nyilván nem könnyű ezzel együttélniük. Hiszen a függetlenség zászlaja alatt sokkal kényelmesebben lehetett harcolni, teljesíteni saját missziójukat. De az Orbán-kabinet felismerte annak veszélyét (lásd: időközi választások, ill. kistelepülések jelöltjeinek sikere a Fidesszel szemben), hogy a "függetlenség" olyan hívószó lehet a választók számára, ami még komoly gondot okozhat egy téttel is bíró választáson. Tehát ki kell iktatni, meg kell szüntetni a függetlenséget. Mindenkinek tartoznia kell valahová. (Megjegyzés: ez a törekvés nagyszerűen illik a politikai korrektséggel való leszámolás missziójához is.)


cikk.jpeg


A másik fontos érv, hogy ha már ilyen harmatgyenge az ellenzék, érdemes egy kicsit segíteni neki. Új szereplőkkel, új mozgalmakkal, a korábbiaknál erősebb, hathatósabb megnyilatkozásokkal, amik elérik a választók ingerküszöbét. Nagyon is elképzelhető tehát, hogy Orbán Viktor és köre úgy döntött: ideje egy újra felpezsdíteni a közéletet, ideje vért pumpálni az ellenállásba - persze úgy, hogy a hatalom megtartására ne jelentsen igazi veszélyt.


Végülis mi támasztja alá ezt az elméletet? A magyar választópolgárok tetemes többsége teljesen inaktív és az immel-ámmal érdeklődők köre is egyre inkább visszavonulóban van. A totális passzivitás viszont nem lehet célja olyan rendszernek, amelynek létszükséglete "golyóra érett vadak hajtása". Pláne úgy, hogy a demokratikus állam és legitim kormányzás látszatát így vagy úgy, de fenn kell tartani. (Itt rejlik ugyanis a rendszer gőzszelepe, ami miatt nem robban fel a gépezet.)


Az Orbán-rezsim tehát nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ellenzékét. Ezért kreál magának. Látjuk is elmúlt évekből: ha "elfogynak" a baloldali pártok, jön a Simicska-társulat. Ha az sem elég, majd beszáll a Jobbik is. És ha ez sem elég - mert a magyar választók aktivitása szükséges az ő további működésükhöz, erősödésükhöz, akkor jöhetnek a választáson, a népszuverenitáson kívüliek is. Azok a szervezetek, akikre egyébként senki nem szavazott. Most már ők is megfelelnek. Csak jöjjenek.


És immár ezek a civilek is a nagy család részei. Amolyan kreált "alvó ügynök"-szerepben. Hamarosan látni fogjuk, hogy kényszer alatt pontosan úgy kezdenek majd viselkedni, ahogyan azt a kormánypárti körök szeretnék: megpróbálnak harcolni, keresztbe tenni, segítségért kiáltozni. Az ellenzéki pártok pedig igyekeznek közel férkőzni hozzájuk. És így megyünk neki a 2018-as választásoknak. Mert a játék nem érhet véget.

Sunday, October 9, 2016

A Népszabadság és a pozitív visszacsatolás

Beszántották a Népszabadságot, az új, feltehetően Fidesz-közeli tulajdonos érkezésének tiszteletére a MediaWorks egyik napról a másikra a teljes intézmény, nyomtatott és online sajtótermék megszüntetése mellett döntött. A nol.hu korábbi tartalmai eredeti helyükön elérhetetlenné váltak, törlődtek a nemzeti emlékezetből – a Google cache egy ideig még őrzi őket update: már az sem, itt próbálkozz, a közpénzeseket a K-Monitor blog archiválta.


Örömködés a fideszes, sajtószabadásgvége-hangulat a másik oldalon, Török Gábor inkább az előbbire hajazva úgy nem foglal állást, hogy „ezek a piac farkastörvényei”. De milyen piacé? És hová is vezet rendszerszinten ez a folyamat, amelynek most egy emblematikus pontját látjuk?



Amióta a Fidesz 2010-ben nyert, és „egyszer kell nyerni de akkor nagyon” (hirtelenjében erre is nehéz most rákeresni, de Orbán mondta), elég intenzíven foglalkozik azzal hogy minél több forrás veszítse el közpénz-jellegét. Hogy ez még az Orbán-Simicska modell idején, a Közgép közbeiktatásával, hogyan működött, mi is leírtuk. A lényeg mit sem változott: nagyon sok pártközeli vállalkozás tőkeerőssé tételével és a maradék közpénz ilyen célú felhasználásával (állami hirdetések „piaca”) simán elérhető, hogy a hatalom számára kedves lapok, műhelyek a tényleges olvasói igénytől függetlenül biztos lábon álljanak, a többi meg kit érdekel. Ez mondjuk korábban, 2010 előtt is így volt, a különbség az, hogy „ellenséges kivásárlásra”, és ennek eredményeképp megvalósuló lapbezárásra eddig nem akadt példa. Most pedig van, a rögtön legnagyobb példányszámú ellenzéki sajtótermék esetében.


A látható cél az, hogy (1) minél inkább a kormány számára kedves narratívák jelenjenek meg és (2) minél kevésbé jussanak a nyilvánossághoz a kínos, sokszor korrupció gyanúját felvető ügyek. Ez két külön cél, amit a MediaWorks-felvásárlás egyben ér el. A védendő piac ugyanis – véleményem szerint – egyrészt a „falusi Terike néni”, akiből sok van, és ha szép mesét olvas a rendszerről, hajlamos továbbra is rá szavazni, pláne ha még a templomban is ezt tanácsolják, másrészt a Fidesz-tábor értelmiségi része, aki ugyan tudja, hogy mi van a mese mögött, de megmagyarázza magának, hogy Gyurcsány rosszabb lenne (amely nézetet azért megértjük). Terike néni még az átkosban sem olvasott Népszabadságot, maximum Szabad Földet meg megyei hírlapot. Nosza vegyük meg a megyei lapokat (ez történik most!), és hangsúlyozhatjuk a 98%-ot, miközben száműzzük az „érvénytelen” szót.


Igen ám, de a fideszes értelmiségi sem olvas Népszabadságot, mi is a baj akkor ezzel? Csak annyi, hogy a spektrum ezen végén az oknyomozó újságírás áll. Amelyik kideríti, hogy Rogán helikopterezik miközben párttársai vért izzadva telefonálgatnak, hogy mindenki szavazzon. Amelyik kideríti, hogy Matolcsy barátnőjének hány rokona dolgozik mennyiért a Nemzeti Bankban vagy holdudvarában. Amely híreket aztán átvesz az Index, és azt már a fideszes is olvassa. A Népszabadság megszüntetése az e műfaj elleni háború komoly dobása, ahogy az az adatigénylések nehezítése vagy fizetőssé tétele is. Ahogy fél éve írtuk, Soros György is azért van ennyire a verbális célkeresztben, mert ő finanszírozza az oknyomozók egy részét, miközben a legjobban annak örülnének, ha nem lenne ilyesmi egyáltalán. Nem kéne attól félni, hogy a kampányoló fideszes még megkérdezze, hogy ezért küzdünk-e? Olvasson inkább szép Bayer-cikkeket, hogy milyen szemét Gyurcsány meg Soros és gondoljon elégedetten arra, hogy a harca nem hiábavaló.


De vissza a rendszer-szinthez: ez abba illeszkedik be, hogy ha a pénzkilapátolást valamelyest korlátozó egyik tényezőt, a nyilvánosságot, a kilapátolóktól független sajtót korlátozzuk, elemeit megszüntetjük, akkor többet lehet kilapátolni és ebből a pénzből olyan (mű)piaci farkastörvényeket teremteni, hogy a többi is szűnjön meg. Ezt hívják pozitív visszacsatolásnak (fent a bal oldali ábrarész). Vagy arra már rá lehet küldeni a vizsgálatot miniszterelnöki utasításra. A vége a teljesen kézivezérelt „piac”, a közpénzek kontroll nélküli felhasználása és a hozzá rendszeresített mese kánonszerű ismétlése minden fórumon a focimeccsek szüneteitől az óriásplakátokig. 1984, feleim. 100%-osan célt érni persze nem igazán lehet, Kádár alatt is tudta mindenki a végére, hogy van a mese a híradóban és van a valóság.


A kérdés csak az, hogy ez mennyi idő alatt esik le a népnek. Ebben szerintem azonos a tegnapi Kossuth téri tüntetők és az egyszerű fideszes drukkerek érdeke: ha a mese és a valóság eltér, mielőbb térjünk vissza az utóbbihoz, mert később jobban fog fájni. A helikopteres uraknak persze más az érdekük, de azt pont hadd ne preferáljam.


A KARD a Facebook-on

Saturday, October 1, 2016

Nem félek

Tisztelt Orbán Viktor úr, tisztelt Fidesz, én nem félek. A kijelentés önmagában ugyan semmit nem jelent, írhattam volna azt is, ma nem ettem paprikás krumplit, esetleg azt is, ma nem gondoltam a kivándorlásra - és az egyik igaz is lenne. A kijelentés, miszerint nem félek számomra mégis fontos, és az is fontos, hogy ezt ország világ előtt tudassam. Bár önök - az én adófizetői pénzemből - igen sokat költöttek arra, hogy én és a hozzám hasonló senkik féljünk, nekem valahogy nem jött át a dolog.


Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Próbáltam én félni, sőt, feleségemmel is megvitattuk a dolgot, de azon túl, hogy ezt meg azt féltek, összességében nem félek. Sajnálom, azt hiszem hazaáruló vagyok, de állapotom talán nem reménytelen. Féltem ugyanis a lányomat, mert nekem olyanom is van. Féltem attól, hogy mi van ha rátámadnak az utcán, a folytatást leírni sem tudom mert a tehetetlenségtől máris ökölbe szorul a gyomrom, elszorul a torkom - a lányos apák tehetetlensége. A feleségemet ugyanígy féltem, reggelente elmegyek itthonról, és nem tudok másba kapaszkodni csak abba, hogy mire hazaérek, minden rendben lesz. A fiamat szintén féltem, nem az a típus, aki el tudja kerüli a problémás helyzeteket, ritkán szokott csendben leülni a leghátsó sorban - pedig néha de jó lenne. 


Az, hogy mégis félek, az nem a magyar állam érdeme. A gyorstalpalós határvadász madarász egységek, a kerítés engem nem nyugtatnak meg, mert ott van mögöttük Rogán, Habony, Lázár, Pintér, Kövér, Orbán, Vona. Ezekről az emberekről mindig az jut eszembe, hogy egy vár falai mindig csak annyit érnek, amilyen bátrak a katonák a falakon. És aki félelmet kelt, maga is gyáva. Én itt csak idegen szívű zsoldosokat látok, Zrínyi, Hunyadi, Dobó, vagy akár csak egy Nemecsek, vagyis NEMECSEK sehol nincs közöttük. Ezek nem a puskaport tartják szárazon, hanem az útlevelüket. Na persze, a helyükben én is mást hazudnék. Amíg csak jön az ellen, mindenki tudja rázni a pajzsát, csörgetni a kardot. És igen, a Fidesz az országért küzd, csak egészen más értelemben... Közeleg már a következő csata: A 2018-as választás, parasztáldozatokra tessenek felkészülni.


phobophobia.jpg


Hogy akkor miért nem félek? Mert valami ostoba módon bátornak érzem magam. Ránézek Európa térképére, és úgy érzem, nem vagyok egyedül. Ráadásul - leírni sem merem - lehet hogy nem mindenki hülye, aki nem magyar. Lehet hogy mégiscsak lesz egy bátor európai döntéshozó, aki azt mondja, emberek, legyünk már bátrak, a kurva életbe. Mi vagyunk 500 millióan, nem a menekültek. A mi kezünkben van a világ GDP-jének jelentősebb része, nem az iszlám állam, vagy Szíria, Oroszország, vagy Afganisztán kezében. Nálunk van a labda, észrevettük már? Nálunk van a legnagyobb fegyver, csak használni kellene: az európaiak szabadságszeretete. Mert ezt a kontinenst nem más kovácsolta össze az elmúlt 50 évben, mint a szabadság. Az emberek szabadsága, a pénz szabadsága. Egymással évszázadok óta háborúzó nemzetekből lett egy világhatalom alig évtizedek alatt! Tessék elővenni a történelemkönyveket. Lehet hogy nem vagyunk a világ vezetői, de basszátok meg, dobogósok vagyunk! (Kábé, attól függ mit nézünk) Mi, európaiak.


A Fidesz súlyosan mellélőtt az EU - Brüsszel - fikázásával. A hanyatló nyugatot temette már Virág elvtárs és maffiatársai évtizedekig, és lám, ki élte túl. (Szeretnék én úgy élni, ahogy a nyugat haldokol - Hofi) Lesz még ennek böjtje attól félek. Ha egyszer az EU megembereli magát, és sikerül valami érdemleges választ kicsikarnia magából, mi kapkodhatunk, hogy hádde csak a jószándék, meg a féltés beszélt belőlünk. Ennyire ők sem lesznek hülyék. 


Én nem félek. Féltem ugyan a családomat a bevándorlóktól, de féltem őket az utcán masírozó szélsőjobbtól is. Meg féltem őket a katedra mögül agymosást végző tanároktól, papoktól is hogy egy életre megnyomorítják a világképüket, mert - szülői nevelés hatására - nem állnak be a gyűlölködők sorába. Az sem hagy nyugodni, hogy lábbal tapossák a liberalizmust épp azok, akik maguk is a liberalizmusnak köszönhetnek mindent, és nem, nem szitokszó. Az is aggaszt, hogy az iszlám bigott vallási gondolat- és tettdiktatúrájára (na ezt a határokon kívül kell hagyni srácok, nincs alku) a gyávák és álszentek egy keresztény vallási gondolat- és tettdiktatúrába menekülnének vissza. Nem óhajtok a saria szerint élni, de a Jehova tanúi se tiltsák már meg nekem a vérátömlesztést, oké?


Egy fontos dolgot azonban fel kell ismernünk: Európát nem a menekültválság és az iszlám terror fogja legyőzni. Ezek együtt sosem lesznek képesek érdemben ártani Európának. De a menekültválságtól és az iszlám terrortól való félelem, az igenis legyőzheti Európát.

Saturday, April 25, 2015

Álmodtam egy országot

Álmomban Magyarországot egy jobbközép-kereszténydemokrata koalíció vezette, stabil parlamenti többséggel. A saját útját évek óta keresgélő baloldal nem jelentett sok kihívást, hogy a marginális szélsőbalos és szélsőjobbos csoportokról ne is kelljen említést tenni. Ekkor egyszer csak berobbannak a hírek a Európába tartó afrikai migránsok hajóinak sorozatos szerencsétlenségeiről, a borzalmas körülmények közt tengerbe fulladt ezrekről. És természetesen elindul a közbeszéd, a közgondolkodás, hogy mit is lehetne, sőt mit kellene tenni.



Ebben természetesen nincs egyetértés. A kormánypárt többségének véleménye az, hogy bár a tragédiák súlyosak és megrázóak, nem támogathatjuk a menekültkérdés liberalizálását. A megoldás keresése során hangsúlyosan vállalnunk kell a speciális magyar érdekeket és szempontokat. Amíg Európa a "visszaküldöm, ahonnan jött" alapján áll és országonként működik, nagyvonalú önkéntességet engedve a gazdagabb, de a migrációs határoktól távolabbi valódi célországoknak, sorsukra hagyva a "határállamokat", nem lehet eredményes. Mi is határállam vagyunk, közösen lépjünk fel a többiekkel, sürgessük a közös európai megoldást. A kormánypárt egy-két képviselője azt is hozzáteszi: nem mi gyarmatosítottuk Afrikát anno, nem a "mi sarunk", de a többség mégis az előbbi gondolatokat hangoztatja. A kereszténydemokraták és az egyházi vezetők, a laikus hívekkel együtt a kérdés morális, etikai oldalát feszegetik, bibliai alapon, idézve Ferenc pápa gondolatait is. Nem véletlen a kormány többsége: ezúttal is jól fogalmazzák meg a választói többség véleményét.


A baloldali pártszövetség álláspontját, hogy a bevándorlást a mainál sokkal liberálisabban kell kezelni, kevesek teszik magukévá. A zöld párt felveti, hogy Afrikába telepítendő munkahelyek ösztönzésével talán gyökerében próbálhatnák kezelni a kérdést, de a párt "mélyzöldjei" féltik a szavannákat és a gazellákat. A szélsőjobboldali mozgalom pedig teljesen elutasító a menekültkérdésben: csak a magyar emberek elől a munkát elvevő gazdasági menekülteket, sőt terrorfenyegetést látnak a dolog mögött.


Álmomban a köztelevízió esti vitaműsoraiban - merthogy álmomban ilyenek is voltak, és ezekben a pártok képviselői és a civil gondolkodók rendszeresen részt is vettek minden irányzatból - a fenti vélemények ütköztetésekor érdemi vitákat láthatunk, hallhatunk. Ezeket külön színesítik egyes pártok azon képviselői, akik a saját csapatuk többségéhez képest valamilyen logikus, vagy annak vélt gondolatmenet alapján eltérő véleményt hangoztatnak. Összességében azonban felülkerekedik a speciális nemzeti érdekeknek a természetes emberséggel előadott képviselete: az európai összefogás sürgetése, közös, jövedelemarányos kezelési alapok létrehozásának javaslata a helyzet kezelésére, minél inkább még a migrációs forrás-országokban. Amikor a parlament a kérdésben vitanapot tart, végül valamennyi kompromisszum megtételével sikerül odáig jutni, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal kivételével mindenki ezt fogadja el, Mire idáig jutunk, álmomban a közbeszéd is ezt az irányt tartja természetesnek, az idegenektől való zsigeri félelmen a közös vélemény tudata segít felülemelkedni a humánus, keresztényi elvek felé.


Aztán csörgött a vekker.


Pedig szép álom volt. Ha ez így menne mindenben, nem kellene tartani Veszprémtől, Tapolcától, menne ez a szekér. De nem így megy, nagyon nem. Már csak azt tessék nekem elmondani, hogy Tapolca után mégis mit remélnek ettől a fantasztikus nemzeti inzultációtól? Miért lesz az jobb, hogy a közbeszédet a centrumból megint a zsigeri félelem hergelése irányába tolják tovább?


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:



kardlog.png

Thursday, March 19, 2015

Hol az a két pofon a szélsőségeseknek, Viktor?

Anno, Orbán azt mondta -- úgy 2010 körül, a választási győzelme után --, hogy a szélsőségesek kapnak két pofont és haza lesznek zavarva.


Miniszterelnök úr, ha kérhetném, jöhetne az első pofon.


Merthogy megírta az újság, a Fidesz szavazóbázisa stagnál, míg a Jobbik immár csak 3 százalékkal marad le a kormánypárttól, sőt, a 30 év alatti korosztályban átvette a vezetést. (Minden ötödik fiatal…) Hogyan jutottunk el idáig, miniszterelnök úr? Illetve, jobban érdekel a miért? Nem tudok elmenni amellett, hogy a Fidesz a mai napig folyamatosan a baloldalon feszül, a hazaárulókon, Gyurcsányon, Bajnain, MSZP-n, az összefogáson, a visszajönnek a kommunistákon, az elveszik a rezsicsökkentésen ésatöbbi. Nincsen ezzel semmi baj, be van gyakorolva a szöveg, megvannak a díszletek. A Macskákat meddig játszották Londonban? 21 évig, és rohadtul nem lett más a sztori vége, mégis érdekelte az embereket. A baj csak az, hogy bármennyire is szórakoztató a baloldalba, vagy álbaloldalba rúgni, kezd feleslegessé válni. Veszprém megmutatta, hogy van élet Gyurcsány után úgy, hogy még Gyurcsánynak is jut a saját, szervdonorként felajánlott szerveiből -- ha szabad ennyire hülyén fogalmaznom.


Kíváncsi voltam, mivel áll elő Orbán az évértékelőn és márc. 15-én. Semmi újjal. A dolgozó kisember kliséjét már most szétkapták, ezen kívül nem maradt más, mint a harcba hívás. Ezt pedig már ismerjük, és ismerik már a fideszes, pardon, volt fideszes tömegek is. Lehet is kivont, véres karddal végignyargalni az országon, leesett már a tantusz. Nem vér az, csak a vérnarancs ragacsos, piros leve. Aki pedig erkölcsi magasságokból szónokol, többet lopott már mint a baloldali kormányok együttvéve. Lehet hogy dolgozó kisemberek vagyunk, de nem hülyék.


Ezzel szemben a Jobbik töretlenül díszeleg az erkölcsi patyolat és a béke hírnökének szerepében. Kilóg persze a lóláb, hogy mindez hátrafelé nyilazó cukiságkampány, de szerintem a dolgozó kisemberek népe ezt magasról leszarja. Szerintem mi magyarok 2015-ben (is) vagyunk annyira rasszisták és fasiszták, hogy beleférjen még a nyomokban felbukkanó cigányozás, zsidózás, illiberálozás is. És a Fidesznek ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Mégis hogyan fogja Orbán Viktor elindítani azt a két hatalmas pofont? Nem tud hova ütni, mert amit támadhatna, azt ő maga is képviseli. Hogy Vona már az illiberális állam szükségességéről beszélt 15-én? Egy normális országban a miniszterelnök felelősségre vonná. Ja, hogy Magyarországon pont Orbántól tanulták? Vagy csapjunk már oda a Jobbik vállalhatatlan keleti nyitásának, az egész eurázsiai birodalom álmával. Izé, hogy ez is visszapattanna a Fideszre, akkor inkább hagyjuk… Na majd a szabadságjogok tiprásáért jól rájuk szólhatunk! Hát… mondjuk a civilek vegzálása után nem tűnne olyan őszintének… Akkor inkább szidjuk le őket azért mert a bevándorlókból csinálnak politikai cirkuszt. Ja, bocs, az is a Fidesz volt, a Jobbik csak rákontrázott. Nem marad más hátra, vágjuk a képükbe hogy eltávolodnak Európától, attól az Európától… amitől a Fidesz is próbál eltávolodni. Soroljam még?


Egy dolgot nem értek, és egyre jobban aggaszt a dolog. A Fideszben ezt nem látják? Nem látják azt, hogy akárhányszor hiszterizálták a közvéleményt és elmozdultak a szélsőségek felé (politikailag), mozdult velük az egész rendszer? Anno Moldova mondta a rendszerváltás után, nem én lettem baloldalibb, a helyzet mozdult el jobbra.



forrás: nepszava.com

Na ugyanez van most is. Mozdul -- menekül -- a Fidesz jobbra, csak nem veszi észre, hogy ott már vannak. Márpedig a náciknál nácibbnak lenni elég nehéz, és ebben van pár év lemaradásuk a Jobbikkal szemben. Ami aggaszt a dologban, hogy a kormányzati kommunikáció  a mai napig szinte észre sem veszi a szélsőjobb erősödését. Miért?


Talán mert tudják, hogy a négymillió szegény országában rohadt nehéz lesz kifogni a szelet a szélsőségesek vitorlájából. Igen, helyette talán egyszerűbb odafurakodni melléjük, végül is ha marad ez a 3% 2018-ban, még kormányon maradhatnak. Ha viszont nekimennének a Jobbiknak, még az is lehet hogy elveszítenék a saját választóik egy részét.


Talán mert tudják, hogy ma már nem jobb és baloldalról szól a harc, hanem demokratikus és illiberális világképről, nyugati és keleti modellről, ebben pedig a Jobbik természetes  szövetségesük. (Na persze nem a szív szava vezényel itt senkit, vigyázó szemeteket a kisgazdákra, az MDF-re (és részben a KDNP-re) vessétek. Nem egészséges a Fidesz szövetségesének lenni. (Más: és most ne menjünk bele abba hogy baloldalon ki a demokrata és ki a populista, legközelebb) Plusz adalék, Tamás Gáspár Miklós írásában vesézte ki, hogy Rogán Antal az egyenlőség elvetéséről beszél, mintha az a komcsik gumicsontja lenne -- pedig polgári érték. Amit viszont a Fidesz most képvisel, az a feudalizmus, és ez persze szintén fekszik a Jobbiknak.


Talán mert keletről más szelek fújnak? Szerintetek ki gratulálna elsőként a Jobbiknak, ha megnyernék a választásokat? поздравляю! Ettől az eshetőségtől ver ki a víz, és remélem csak fantáziálok. Putyin persze jobban örülne a Jobbik kormányra kerülésének, mintha a Volgába vodka folyna. Mehetne ez az idedörgölőző-odadörgölőző kis senki a stadionos falujába vissza, helyette meg kapna egy csődbejutó Magyarországot egy olyan vezetővel, akivel szóba sem állnak nyugaton. Ezzel szemben Vona már most a legelborultabb arcokkal keresi a szövetséget keleten, Alexandr Duginnal, az eurázsiai birodalom főmágusával.



kép innen: http://hvg.hu/vilag/20140527_Alexandr_Dugin_eurazsiai_birodalom

 Persze az is esélyes, hogy a Fidesz hátországában ennyire tehetséges agytrösztök ülnek. Látva az elmúlt évek szakmai mélyrepülését, nem elképzelhetetlen, hogy dilettánsok kezébe került a Fidesz stratégiája, és az adatok láttán hamarosan célpontot vált a Fidesz.


A Bourbonokról azt mondták, nem tanultak, és nem felejtettek semmit. A Fidelitas besúgórendszerének botránya ezt igazolja a Fidesszel kapcsolatban is. Pont abba a keményvonalas, fasiszta, besúgókra, harcosokra, üres ideológiá(k)ra épülő, velünk vagy ellenünk úton haladnak tovább, ami szerintem a lehető legrosszabb az ország számára.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:



kardlog.png

Tuesday, November 4, 2014

Nő a baj

Magyarország lányai folyamatosan átesnek a vak komondoron – erre próbálják felhívni a figyelmet egyre durvább és durvább adatok itthonról és a világból. Ezzel a fiúk is szívnak.


Sokszor mondjuk, hogy nem vagyunk normálisak, de a nők társadalmi helyzetét és férfiakhoz fűződő viszonyát tekintve tényleg kezdjük egy nagyon beteg ország képét mutatni. A hímsovinisztáknak jó hír, hogy szövetséges van dögivel és a magyarországi trendek a keleti nyitás politikájához nagyon jól illeszkednek. Ugyanakkor mindannyiunknak rossz hír, hogy a nyugati zárás politikájához is.


Tény, hogy nálunk nem végzik ki azokat a nőket, akik megerőszakolójukat tettlegességgel próbálják maguktól távol tartani – bár védelmet gyakran nem kapnak. És az is tény, hogy nálunk nem zárják börtönbe azokat, akik meg akarnak tekinteni egy férfi röplabdamérkőzést és savval sem öntik le őket, ha túl kihívó ruhát vesznek fel.


 


No_Violence_against_women_by_pincel3d.jpg



Azonban új generációs lányainkban is megmaradnak azok a félelmek, amik az erőszakos esetek eltitkolásának irányába mozdítják őket. Ennek persze nem kéne így lennie, hiszen Európának pontosan itt jut(na) komoly védőszerep és nemcsak jogi téren, hanem a társadalmi szolidaritás terén is. Igen, azt állítom, hogy ahol a női egyenjogúságot jog biztosítja és ahol az emancipáció a kultúra részévé válik, ott biztonság és pozitív attitűdök alakulnak ki. És ez a sokat szidott modern nyugati civilizáció egyik legcsodálatosabb vívmánya.


Azonban hosszú és kínkeserves út vezetett idáig. Kellettek hozzá áldozatok és felismerések: a nők is emberek. Kellett hozzá a haszonelvűek kielégülése is: a nők is a gazdaság hajtómotorjai. Kellettek hozzá elismerések: van, amiben a nők jobbak, mint a férfiak és van, amiben ugyanolyanok. És lehetnek ők is bűnösök és ártatlanok.


Magyarország lányaira most új veszélyek leselkednek. Ennek egy részét maguknak köszönhetik – így maguk is változtathatják meg. Gondoljunk arra, hogy maguk is gyakran keleti szellemben gondolkodnak és ítéltetnek magukról. Van azonban, ami mindannyiunk felelőssége: a keleti szellem politikai térnyerése. Ez egy felülről jövő csapás, amely azt hirdeti, hogy a nőknek nincs helye a társadalom bizonyos szektoraiban, bizonyos szokásaiban - és előre meghatározott szereppel bírnak. Látjuk, hogy minden érvelés mögött a „rendpártiság” bújik meg: folyton azt sugallják, hogy a nők visszaszorítása a konyhába és a hálószobába a társadalmi béke érdeke. E szerint a nők (=feministák=őrült lázadók) csupán bajt hoznak ránk és folyton csak követelnek, egyre többet és többet. Sőt, a végén átveszik az uralmat.


E szélsőséges nézetek talán valamiféle kisebbségi komplexust rejtenek magukban. A helyzet persze nyugaton sem idilli, viszont a világ élhetőbb. Még akkor is, ha a férfiaknak immár nemcsak egymással, hanem gyakran a nőkkel is versenyezniük kell, például ugyanazon állásért vagy pozícióért. És akkor is, ha egyébként senki épeszű feminista nem állítja, hogy a nők értelmi-érzelmi világa a férfi hasonmása, esetleg tükörképe volna. De élhetőbb a világ, mert férfi és nő végre megpróbálja megérteni egymást, megpróbál igazi párbeszédet folytatni, vitázik egymással, összeveszik és kibékül. És együtt kormányoz.


Magyarországon az elmúlt években nő a baj, mert „a nő a baj”. A véleményformálók, a közéleti személyiségek a politikától a bulvár világáig ontják magukból a hímsoviniszta rigmusokat, gúny tárgyává tesznek áldozatokat, lekicsinylik vagy megkérdőjelezik a tragikus eseteket, maszatolják és szőnyeg alá söprik a tényeket. És ostoba nők tömkelege asszisztál ehhez. Csak azért, hogy „rend” legyen.


De miközben magunk alatt vágjuk a fát, valahogy nem akarjuk észrevenni, hogy a nyugati civilizáció hódításának köszönhetően már új rend van. Amikor tehát a keleti szellemmel kacsintgatunk, valójában háborút vívunk a nyugattal.


Ennek a háborúnak rengeteg ártatlan áldozata van már most. Maximum nem tudunk róla, vagy nem vesszük komolyan, mert sokszor maguk a nők sem mernek beszélni róla. Szégyellik. Pedig nekünk kellene szégyellni magunkat.


Meg kell végre fékeznünk ezt az őrületet.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Thursday, October 23, 2014

Híresek és gazdagok

Az elmúlt 25 év adópolitikája nem véletlenül emlékeztet egy véget nem érő dél-amerikai szappanoperához. Itt bármilyen kormány jön és megy, mindegyik csak hozza magával a hülyébbnél hülyébb sarcolási koncepcióit és persze hiába vezet ki vagy csökkent néha egyes adónemeket, az embernek olyan érzése van, mintha folyton csak növekedne a teher. És persze ilyenkor felmerül a kérdés: hová lehet még emelni? Van-e annyi pénz a rendszerben, hogy még ki lehessen venni?


Az Internetadó, vagyis az újabb (aktuális) baromság esetében tudjuk, hogy nincs, tehát halálra van ítélve az egész ötlet - és igen: még akkor is, ha az eredeti tervhez (blöffhöz?) képest jelentősen „szelídült”. Társadalmi szempontból egyébként is csődszagú a buli, nem beszélve a hazai innovációra leselkedő újabb veszélyekről, ami egyébként is mostohagyermeke a magyar gazdaságnak.


Az ilyen idióta adóötletekkel ráadásul azt is elérjük, hogy a viszonylag értelmes adónemeket is elsöpri a népharag. Például a környezetvédelmi vagy egészségvédelmi célú adókat.


És mára azt is elértük, hogy az egész világ megismerhette ezt a szappanoperát. Immár a konzervatív lapok is megtisztelnek minket azzal, hogy vezércikkben ismertetik meg a világ népeit a magyar adópolitika „meglehetősen sajátos elképzeléseivel” - egyben felhívva a figyelmet demokráciánk állapotára. Figyelem, ez az országimázs a végén sokba fog kerülni.


stock-vector-sheep-shearing-54838072.jpg


De miért tartunk itt? Hogy pattanhatott ki e becses elmék fejéből az Internetadó ötlete? Tekintettel arra, hogy korábban az MSZP-SZDSZ-kormány is játszott e gondolattal, ugye mondhatjuk, hogy nem most találták ki. A válasz a magyar politikai korrupció helyzetében és az ahhoz kapcsolódó társadalmi immunreakcióban, az adóelkerülési morálban rejlik. Nézzük lépésről lépésre.



  1. A bölcs kormányok rosszul és pazarlóan osztják el a pénzeket, ráadásul a haveroknak…

  2. ...tehát senki nem akar adót fizetni („ezeknek?!”)…

  3. …tehát folyton üres/hiányos az államkassza…

  4. …erre válaszul nem a hatékonyságot és a tisztaságot, hanem az adóterheket akarják valahogy növelni+kiterjeszteni…

  5. …a társadalom így magasról leszarja ezt az egészet (és az adózási morál marad vagy romlik)…

  6. …a hatalom marad korrupt és a társadalmi passzivitás miatt egyre kevésbé kordában tartható…

  7. …a buli az államcsődig tart.


Addig pedig jöjjön egy kis Internetadó.


Friday, October 17, 2014

Nekünk a vég, nekünk a kezdet

Felébredtünk, kijózanodtunk és förtelmes látvány fogadott minket. Tájkép csata után. huszonöt évvel a rendszerváltoztatási kísérletet követően megállapíthatjuk, hogy csúfosan megbuktunk. Jóléti demokrácia: zengtük. Se jólét, se demokrácia.



Mindenki bizonyította alkalmatlanságát. A jobboldalinak nevezett és a baloldalinak nevezett pártok. A jobboldalinak nevezett és a baloldalinak nevezett kormányok. A semminek sem nevezett nép.



A nép, amelyről mindig azt mondták a hatalomba igyekvő, hazug és hízelgő jelöltek, hogy milyen bölcs és milyen jól tud választani. Általában a kisebb rosszat. Pedig nem. Ez csak akkor lett volna igaz, ha négyévente mindig más színezetű kormányunk lett volna és más önkormányzatunk. De nem. Kétszer sem.


startend.jpg



A tanulságos kísérlet végeredménye: kétmillió Fidesz-hívő, egymillió Jobbik-hívő, egymillió baloldal-függő, pár százezer protest, hárommillió örökké passzív. Konstans politikai attitűdök, észrevehetetlen generációváltás. A többiek? Már külföldön.



Nekünk ez a vég.



És most jön a kezdet. Legfőbb ideje begyűjteni a szétkergetett politikai hajléktalanokat. Azokat, akiknek az eddigi etetőanyagok közül egyik sem ízlett. Azokat, akiknek esetleg elfogadtató egy valamiféle, talán olykor homályos-zavaros-túlkomplikált, de mégis úgy igazán konzervatívnak-liberálisnak nevezhető gondolatvilág, amely nyomokban sem tartalmazza azt a szociális demagógiát, amely végül huszonöt évnyi kísérletet vágott tönkre.



Nekünk ez a kezdet.


Monday, October 13, 2014

Balfenék, jobbfenék

Most az önkormányzati választások másnapján nyilván a baloldal újabb bukásáról, a fidesz sikeréről, esetleg az átszabott választási kerületek hatásáról … (Debrecenben 3 különböző választókerületi jelölt szórólapját dobták be egy postaládába, de még a fidesz saját újságjában is hibás térkép jelent meg az új - elég kacskaringós - körzetekről) írnak. Írhatnék a Jobbik előretöréséről, hogy mennyire jobb vagy baloldali szavazók pártoltak át a náci oldalra… Írhatnék arról, hogy merre tovább Magyarország, majd biztos fogok is…


...de hát jó reggelt! Az élet megy tovább, és most olvasom a hvg.hu-n, hogy a fenntartható fejlődés bizottságának napirendjéről a fideszes alelnök levetette Kishantos, és a parlagfűre elkülönített pénzek lenyúlásának ügyét. A bizottság nagy arányban megszavazta a dolgot, forog tovább a gépezet.


Szóra sem érdemes. Ma is hülyének néztek minket egy kicsit, cserébe mi úgy is viselkedünk. Igaz hogy Kishantos ügye bejárta az európai sajtót, minket, magyarokat ez alig érdekelt. Illetve bocsánat. Akit érdekelt, az már agitált, veszekedett, be is rekedt mára. Akit meg nem, az otthon maradt. Ahogy az index írta, a fenekével szavazott a nép. Nem, a nép a fenekével mást szokott csinálni. Az igaz, hogy nem kevésbé büdöset, mint a mai napi politikai élet, de a két dolog mégsem ugyanaz. Attól ugyanis, hogy a nép, úgymond a fenekével szavaz, Bencsik János, a fent említett bizottság kománypárti alelnöke még simán kihúzhat számukra két piszkosul kényelmetlen ügyet a politikai életből. És ki fognak húzni holnap is, meg azután is, meg azután is, egészen addig, amíg a nép a fenekével szavaz.



Csak azt tudnám, aki a fenekével szavaz, az pontosan hogyan? Itt is van bal-fenekű, és jobb-fenekű szavazó? (Moldovától nem szó szerint: “Olyan szegény, hogy még a segge is két darabból van”.) Vagy teszem azt, az első fenék szavazó emléklap helyett emlék wc papírt kap? Aki meg még sosem szavazott a fenekével, az a szűz fenék-szavazó? És ami a legjobban érdekel, két választás között, például egy ilyen fent említett szóra sem érdemes napi eseménykor - hol van a fenék-szavazó feneke? A fején?


Csak tisztánlátás végett: nem akarom, hogy bárki a baloldali pártokra szavazzon, nem azért vagyok dühös, mert a népi nihilizmus miatt most (is) elbukott az mszp meg a dk meg a többi. Nem. Én nyíltan felvállalom, egy civil összefogásra szavaztam (nem pesti vagyok). A szavazatom nyilván ment a levesbe, ezt már akkor is tudtam, de él bennem a remény. Egyszer a fenék-szavazók még meg fogják dönteni ezt a végtelenül elhasznált baloldalas-fideszes hatalmi tömböt, és akkor borulni fog a bili.


Csakhogy minél több a fenék-szavazó, annál nagyobbra nő az a bili választásról választásra.


Wednesday, September 10, 2014

Ugyanaz másként

Vendégszerzőnk, Sneé Péter írása


A feledékenység népbetegség. Hivatalosan bejegyzett koruk szerint régóta felnőtt emberek veszejtik el egyik napról a másikra történelmi emlékezetüket, hogy maguk előtt is igazolják: nem volt ez mindig így! Ha kilátástalan helyzetükben kevéssé bizakodhatnak egy paradicsomi jövőben, vagyis nincs többé, ami élni segítené őket, akkor legalább az átszínezett és -komponált múltjuk harmonikus szépségével vigasztalódnának sivár jelenükért. Észre sem veszik, hogy ugyanazon logika mentén cselekednek, mint politikai ellenlábasaik, akik mundérba bújtan, esetleg sújtásos bocskaiban andalító operett-dallamok közepette álmodoznak sosem volt dicsőségükről. Félreértés ne essék, amennyiben nincs elég merszünk a szembenézésre életünk gyalázatos kudarcaival, kedvünkre válogathatunk a makacs tények elől menekülés útjai, formái közt. Ha ez megnyugtat és biztonságba ringat minket, akár napestig hazudhatunk magunknak, csak azt ne higgyük, rajtunk kívül bárki is komolyan veszi tarka mesénket.

Mindnyájan hajlamosak vagyunk átesni a ló túlsó oldalára, és hevesen pocskondiázni, amiért negyed vagy fél százada még annyira lelkesedtünk. A halálunk feletti kétségbeesésen túl erre szorít társas létünk, valamint személyiségünk addigi fejlődésének némely vonása is, például az, hogy különböző életidőben mást és mást tartunk feladatunknak, illetve nemzedékről nemzedékre elütő generációs sajátosságokra hivatkozunk a döntési pozíciók birtoklói vagy éppen bitorlói elleni fenekedésünkben (lásd. „Uj nép, másfajta raj./ Másként ejtjük a szót, fejünkön/ másként tapad a haj.” József Attila: A város peremén, 1933). Ettől persze nem volna szükségszerű és elkerülhetetlen a tények semmibevétele, majd helyettesítése légből kapott állításokkal. Több kell hozzá: a múlt pártos kisajátításáért vívott ádáz küzdelmek észrevétlen, önkéntes és meggondolatlan támogatása.



Amennyiben pozícióik megerősítése végett a rendiség feltámasztásán munkálkodnak az uralmon lévők, és történelmi ismeretek hiányában olyan példaképeket állítanak mindnyájunk elé, akik vérmes kritikusai voltak a hajdani rangkórságos világnak, akkor a demokraták mezében tetszelgő, modernista ellenfeleik nyomban fölidézik a zsarnoki közelmúlt eddig elhallgatott kedvezéseit és nem győzik dicsérni, csodálni a durva elnyomáson alapuló rendszer humanizmusát. A fehér lovas ellentengernagy anakronisztikus figurájával szemben pajzsra emelik az „okos”, egyes megközelítésekben már bölcsnek titulált „Nagy Sakkjátékost” (ahogy Hofi rajongta körül), és diszkréten mellőzik hatalomra kerülésének, valamint működésének kellemetlen részleteit. Mint ahogy azt sem firtatják, ki irányította valójában az országot évtizedeken át, vagyis miért adta szovjet őrség a szolgálatot majd’ minden fontosabb magyar katonai objektum előtt. A biztonság, jólét és nyugalom megteremtőjeként emlegetik a baráti állam támogatását, melynek révén – a stabil keleti piacnak hála -, tervezhető és ötévenként újratervezett jövő elé állhattunk, és a mintaszerű fejlődés előnyeit élvezhettük. Az egyenlőség jegyében annyira modernizálódtunk és kiteljesedtünk, hogy abszurdnak hat már e rózsaszín korszak jellemzése diktatúra gyanánt, mivel a represszió közismerten puha volt, az áldozatok és besúgóik, az üldözöttek és üldözőik kapcsolata pedig közvetlen, szinte már kedélyesen rokoni.

Utólag nehezen magyarázható így, miért morgolódtunk, és azon kevesek, akik tenni próbáltak ellene, minek lázongtak, szervezkedtek szüntelenül? Alighanem tévútra csalt minket az imperializmus szirénhangja! Bár a varázsos harmóniák elkábíthattak, finnyás orrunkat valahogy csak megütötte a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport tagjainak egyenruhájából áradó évtizedes verejtékszag. Kínos persze a jegygyűrűjüket bagóért vesztegető, a kaszárnyából kívánságunkra bármit kilopó éhes és a tisztek által csizmás lábbal összerugdosott „új emberek” valódi prototípusának felidézése. Mintha a társadalmi egyenlőtlenségek üdvös voltába kapaszkodó új hatalmasok ellenében csipetnyi lelkiismeret furdalás nélkül nevezhetnénk egyenlősítőnek a teljes fejlődésképtelenséget és köznyomorúságot hozó karhatalmi rendet, hol zömünk fő törekvése az elérhető kiváltságok megszerzésére irányult. Lehetőségeink pártálláshoz, politikai aktivitáshoz és személyes kapcsolatokhoz kötésétől izmosodott lépten-nyomon megalázott, semmibe vett, kigúnyolt önérzetünk?

Régen mindenkinek fedél volt a feje fölött, és tisztes munkával, biztos megélhetéssel rendelkezett - halljuk mind gyakrabban -, mese csupán a lepusztult munkásszállásokon, emeletes ágyakban tengődő nők és férfiak testi-lelki nyomorúsága, ahogy büszkeségünk, az atomerőmű szomszédságában félig földbe ásott putrikban tengődő családoké is. A kibeszéletlen szenvedések, az elfojtott indulatok hagyta űrt az egyetemes szolidaritás deklarált eszméi takarták el, mialatt a velük összeegyeztethetetlen nemi, faji, vallási és származási diszkrimináció rejtetten tovább élt, miként Csalog Zsolt vagy Tar Sándor szociográfiái bizonyították. Az oktatás ingyenes volt ugyan, ám ideológiailag kötött. Még az ország Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett vezető egyetemének mosdójába sem szabadott beengedni a külföldi tudományos delegációkat, nehogy hírét vigyék a higiéniás állapotoknak. A szavakban támogatásra kész, ám felettébb elővigyázatos, a neki nem-tetszőket félreszorító kultúrapolitika azonban kétségkívül példaadónak bizonyult, akárcsak a társadalmi nyilvánosság szigorú ellenőrzése, melynek emblémája az ország legnagyobb közkönyvtára egyik részlegének Zárolt Anyagok Tárává minősítése és vasajtóval elrekesztése volt. Szellemi restségre vall ma is, ha múltunk tanulságainak megismerése helyett kalandos történeteket regélünk, amivel nemcsak jelenünk elviselhetőbbé tételét mulasztjuk el, hanem egy kevesebb vétekkel, bűnnel terhelt jövő megalapozását is.

Sneé Péter


Egy kattintás és nem maradsz le posztjainkról:


Tuesday, April 15, 2014

Csak a Fidesz

Hajrá Magyarország!


 


Sikerült! Megcsináltuk! Megtartottuk! Megvan a kétharmad! Az ország többsége - mármint a szavazóképes állampolgárok kétharmadának kevesebb mint a fele - velünk van! Kicsit piszkítja a képet, hogy 500 000 Fidesz-szavazó eltűnt, cserébe viszont az új választási rendszer bebetonozta a rendszert (tudom hogy a régi rendszerben is győztünk volna, de nem ennyire…)


 


Jól van ez így. Igaz magyar ember csak örülhet a második kétharmadnak.


 


...legalábbis ebben a helyzetben. Úgy látszik a demokratikus ellenzék (ide sorolom az összes, nem szélsőséges pártot) megszűnt az országban. Nem most, most csak kiderült végre. Megszűnt már az évekkel ezelőtt. Ebben persze nagy szerepe van Fidesz központosító hajlamának, hogy a kétharmad tudatában a parlamentből gyakorlatilag gittegyletet csinált - az ellenzék pedig képtelen volt új hadszíntereket, témákat nyitni. Persze, el voltak foglalva azzal, hogy a 2010-es bukta után saját, és a mellettük ülők sebeiket nyalogatták - több-kevesebb sikerrel.


 


Most persze megint ostorozhatnám a fideszt azért, hogy tudatosan a politika részévé tette azokat az eszközöket, amivel saját korán túlmutatóan is roncsolta a magyarok demokráciatudatát (média, eu-ellenesség, anti-kapitalizmus, államosítás, alkotmány eltörlése CÖF, párbeszéd, mutyik stb) - de nem teszem. Rá kellett jönnöm, felesleges a fidesz orra alá dörgölni a múltat, Orbán sosem fog a homlokára csapni: “basszus, tényleg… “. Ez csak demokratikus pártoknál működhetne… a fidesz pontosan tudja mit csinál. És tudta már 2010-ben is… Most már mindenki tudja, és azt is tudjuk, hogy meg fogják csinálni. Beszántják Kishantost? Senkinek a szemöldöke nem rándul - az agrártárca vezetőjének kellene verni az asztalt, nem néhány önkéntesnek meg ellenzéki vezetőnek… Nem veri, vagy legalábbis nem munkaidőben; vagy veri, csak nem az asztalt, azt viszont munkaidőben.


 



 


Mégis azt mondom, a legjobb dolog ami történhetett - pusztán a realitásokkal számítva - hogy a fidesz megtartotta a kétharmadot. Gondoljunk csak bele: a rendszer velejéig romlott, de még nem annyira, hogy a közemberek azt a saját bőrükön tapasztalják. Egy-egy Simon ügy most még elég arra, hogy a gonosz politikusokra éhező tévéközönséget kielégítse. Most még dúl a rezsiharc, dúl a szabadságharc, dúl a forradalom. Kell még néhány év, mire a gazdasági lemaradásunk már szembetűnő lesz - az állami média ellenében is. És itt nem az USA-ra, meg a nyugatra gondolok, hanem mondjuk Szlovákiára, Lengyelországra, horribile dictu Romániára. (Merthogy Románia a mi nemezisünk. Történelemben, fociban, trianonban, erdélyben, szegénységben, mindenben.) Csak akkor fog megindulni a nép, mert kétségeink efelől ne legyenek: a demokráciaféltés sosem fog tömegeket az utcára vezényelni - sem itt, sem máshol a világon. Félreértés ne essék, nem az ország pusztulására várok, és nem is osztom azt a csalódott véleményt miszerint “jólvan, hadd tegye csak tönkre az országot a fityesz, legalább megtudja a sok marha…” . Ennyire nem súlyos a helyzet. Orbánék nem hülyék, tudják, hogy valami koloncot most már a népnek is dobni kell, és a rezsicsökkentés blöffje nem tarthat örökké. Itt most 1-2 százalékos gazdasági növekedés fog következni, állami beruházásokkal, munkahely teremtés további államosításokkal, közmunkaprogram unatkozó közmunkásokkal, látványos belvárosi építkezések, eltitkolt kistelepülési problémák, stb. Azért örülök a kétharmadnak, mert 4 év múlva - remélem - már látszani fog, hogy mindez a stabil demokratikus alapok és külföldi tőke nélkül a régióban egyre haloványabb teljesítményre lesz elég. És akkor már nem lehet másra mutogatni, elmúltnyócévezni. Illetve lehet, de az már róluk fog szólni.


 


Csakhogy a fidesz leváltásához kellene még valami, mondjuk egy másik párt, amire érdemes szavazni. Csodálatos volt látni a kormányváltók féléves küszködését, és most ne menjünk bele abba, hogy ki hol hibázott, megtették már ezt nálam okosabbak (és hülyébbek) is. De hogyan tovább?


 


A demokratikus koalíció - gyak. Gyurcsányék - igazi hardcore kis csapat. Néhány éve azt írtam, nem értem Gyurcsány miért nem hagy fel az egésszel, és nem nyit egy lángosost. Fenntartom a kérdést, még meg is pályázhatna valami EU-s támogatást. Abban, hogy a dk bevétele az összefogásba csak rontott a helyzeten szinte biztos vagyok. Lehet ugyan arra hivatkozni, hogy a fidesz karaktergyilkossága, meg ilyenek, de valljuk be, Gyurcsányt magától is utálja a baloldali szavazók túlnyomó többsége. És ez már nem lárifári. Mindazonáltal kár lenne kihagyni a buliból, egyetlen értelme a dk-nak, hogy ha az mszp szembefordul a korábbi önmagával, a régi rend hívei (politikusok, de a szavazók is) már csak Gyurcsányhoz menekülhetnek.


 


Ó, az mszp. A baloldal. Mármint a Baloldal. Közhely, mivel 4 éve erről beszél mindenki, hogy a baloldalnak meg kell újulnia. Mesterházy vitathatatlan érdeme, hogy a krétakori (vagy kádárkori) dinoszauruszok nagyrészét eldugta a nyílvánosság elől, cserébe viszont berakta a saját embereit. Mint az okos lány meséje. Jöttem is meg nem is, hoztam is meg nem is. Nyertem is meg nem is, de inkább nem is. Azt mondja, nem értettük meg a társadalom elvárásait… Dehogynem, csak a társadalom elvárása 2010-ben az volt, hogy gyújtsátok magatokra a pártházat. Ezt pontosan meg is értettétek szerintem… És ezután jött a “jó, gyújtsuk magunkra, de csak egy kicsit, meg ne sérüljünk, oké?” Nem oké, ez most kiderült, tessék csak magatokra gyújtani a pártházat rendesen. Mesterházyról ezt nehezen tudom elképzelni. Hogy csak év végén lesz tisztújítás nekem már gyanús. Jön a kicsit önkritikázunk, kicsit megbánjuk, kicsit megújulunk. Végülis az mszp nem nullázta le magát, valószínűleg még mindig többszázezres szavazóbázisa van, A legújabb mszp-s fordulat - rendpárti mszp - valami iszonyatos baklövésnek indul, jelezve, hogy Mesterházy ha lehet mégsem gyújtaná magára a pártházat. Cserébe viszont ad valamit a választóinak: felveszi a harcot a szélsőségesekkel. De basszátok meg, nem abban kell legyőzni a fasisztákat, hogy ki a nagyobb fasiszta! Mi jöhet még? Vasszekfűs Gárda? Vörösingesek? Ja nem, az a Pál utcai fiúkban volt, bocs. Mi lenne, ha a vezetőség inkább egyszerűen szétverné az mszp-t? Teljes tisztújítás, megyei szinten is, belső klikkek felülvizsgálata, a múlt bevállalása, és újrakezdeni a párt felépítését vidéken is, szemben a jobbikkal, nem versenyezve velük. Na mondjuk ehhez dolgozni is kellene, és nem elég szépen megkötni a piros nyakkendőt. Nem beszélve arról, hogy a begyöpösödött réteg, - aki 2008 óta mint becsületében jogtalanul sértett fél tűnik fel mindenhol - simán átvándorolna gyurcsányékhoz. Másfelől a felemás reformokat megunó, katarzisra hajlamosak meg simán átugranának bajnaiékhoz. Ez is süllyed, az is süllyed, nem mindegy?


 


Együtt 2014, akarom mondani Külön 2018. Újabb sikertörténet egy bal és jobb oldalon felülemelkedő baloldali kezdeményezésről. Sokan már akkor szidták, mikor az egyesületi szintről beléptek a politikába. Bár a választási törvények cudar megváltoztatása miatt más lehetőségük nem volt, szerintem ez még ésszerű döntés volt. A kezdeti sikereken szerintem még látszott a választók igénye valami újra, aztán jött a posványszagú valóság. Nyílván benne volt ebben a fidesz, akarom mondani a cöf mókás kis propagandája, de ugyanennyire felelős maga bajnai is. Először is minek politizál az ilyen, másodsorban miért áll össze azzal a baloldallal, amely nem gyújtotta magára a pártházat. Na persze, utólag könnyű okosnak lenni, és - bár jogosan - szidni az új választási rendszert, fel kellett volna ismerni, hogy szélesebb (mármint egy utca szélességénél szélesebb) támogatói kör nélkül nem lehet alkudozni az mszpvel, tudjátok a Baloldallal. Bajnainak egy dologban igaza van, nem ül be a parlamentbe. Mégis minek? Hogy még négy évig statisztáljanak, hangszórózzanak, molinózzanak, léggömböket eregessenek? Az ilyen finom performanszokra az átlag magyar választó nem reagál, tudjátok, demokráciatudat…


 


Hogy mi lesz bajnaiék sorsa nem tudom. Nagyban függ attól, mit lép az mszp. Ha marad a “próbálgatjuk megértegetni a társadalom igényeit” duma, sokan átpártolhatnak, amivel 2018-ban akár az 5% is meglehet! Ennél többre már csak akkor számíthatnak, ha az utcán politizáló Bajnai otthon hagyja a nyugtatóit.


 


A kedvencem Fodor. Fogta magát, és beült a parlamentbe, mondván, újra van liberális értékrend a parlamentben. Nem mondom, az ország jelen állapotában a liberalizmus akár még hasznos is lehet. Na persze ehhez el kellene hitetni az emberekkel, hogy ez itt nem az szdsz, és hogy a fent említett pártokhoz semmi, de semmi közük (többes számot használjak?) nincs. Nem lesz könnyű dolga, szerintem Fodor egy hatalmas táblával fog beülni a parlamentbe mindennap, amin ez fog állni: “Nem SzDSz”. A cöf meg majd hoz egy molinót: “Fodor=SzDSz”


 


Ja igen, itt van még az lmp. Újráztak, megint van 4 évük, hogy eldöntsék, akkor most szélsőbalos, vagy szélsőjobbos centralisták. Nem mondom hogy lehetetlen az, miszerint 2018-ra jelentős erőt fognak képviselni, bár ehhez nyílván össze kell hogy omoljon valamelyik nagyobbacska párt mellettük. Az a vicces az lmp-ben, hogy gyakorlatilag akárhonnan kaphatnak szavazókat, mondjuk ez nem jelenti azt hogy fognak is.


 


Amúgy meg egyáltalán nem értem, miért keresi a szavazóit a baloldal. Emberek, baloldali kormányunk van! Méghozzá nem is akármennyire balos. Keleti nyitás, államosítás, rezsicsökkentés, paternalizmus minden szinten… Mégis min csodálkoznak ennyit? A fidesz szépen belenőtt a kádári balos rendbe, megspékelve a populizmussal - ez maradt a jobboldaliságból. Épp ezért felmerült bennem az a sanda gyanú, hogy ha 2018-ban a “hagyományos” baloldal nem tudja leváltani a fideszt, akkor 2022-ben egy jobboldali párt fog itt fát vágni.


Sunday, March 16, 2014

Vita

A Fidesz szerint a kormányfőjelöltek vitája hozzátartozik egy demokratikus ország választási mizériájához. Magyarországon nem lesz ilyen vita. A többi már csak maszlag - igazságtartalmától függetlenül.

Merthogy a kormányfőjelölti vita épp azért a demokrácia veleje, mert nem egy - a hatalmával jelentősen visszaélő - ember mondja meg, hogy mi van. Épp ellenkezőleg. Az aktuális miniszterelnök kiáll a pódiumra, és ha kell, lemossa a jelentéktelen, hiteltelen, kékszemu, barnahajú, vagy épp a Duna jegén királlyá koronázott  kihívóját (vagy kihívóit, részletekbe ne menjünk bele). A nép pedig, az az istenadta nép majd eldönti hogy mit látott, és hogy kire szavaz ezek után.

Ez a demokrácia. Orbán pedig épp ettől kap kiütést.



Vesszőparipám, hogy a jobboldali szavazók pedig épp ettől nem kapnak kiütést - én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Hogy a Fidesz tökéletesen visszaél pozíciójával, és saját kampányának részévé teszi a vita elkerülését annak megindoklásával, az merő cinizmus. Az ehhez némán asszisztáló jobboldali értelmiség pedig saját feleslegességét, hiábavalóságát írja ezzel alá - sokadszor. Kár értük, rájuk is szükség lenne. Mert ahogy blogtársam írta egy hozzászólásában, nincs nemzeti oldal, az oldalak összesége a nemzet.


Saturday, December 21, 2013

Egy levél Horváth Andrásért

"Mint tudjátok, a rendőrség házkutatást tartott az ex-NAV-os Horváth Andrásnál, melynek során a nyomozók magukkal vittek minden olyan dokumentumot, amely az ügyben Horváth kezében bizonyítékként szolgálhatna. (Igaz, tették ezt „elismervény ellenében” – azonban nem lehet kétségünk afelől, hogy ezzel a lefoglalással szinte tetszőleges időre megakadályozhatják a feljelentőt abban, hogy igazát bizonyíthassa. És akkor még csak e lefoglalás a „legenyhébb” esetleges következményét említettük…)


Az ez év őszén elfogadott, a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvény előterjesztése bevezetőjében az alábbiak szerint fogalmaz:


„Minden, a közérdekű bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a közérdekű bejelentés miatt kerül sor — a 3 . § (4) bekezdésében foglalt intézkedések kivételével1 — jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.”


A Fidesz-rezsim ismét átlépett egy határt: ez az eljárás a putyini Oroszországra jellemző, nem pedig az Európai Unió egyik tagállamára. Mi, akik napról napra foglalkozunk a magyar közélettel és a politikával, a hatalom viselkedésével és céljaival, nem mehetünk el szótlanul a történtek mellett!


A kérdés nem arról szól, hogy igaz-e részben, vagy teljes egészében az, amit Horváth András állít – a kérdés az, hogy miképpen viselkedik az állam az állampolgárral, a közérdekkel és a nyilvánossággal szemben. Egy jóhiszemű és demokratikus állam és államhatalom ilyen esetben nem léphet fel megfélemlítőleg és korlátozólag az államhatalmi szerveket kritikával illető állampolgáraival szemben – mert ezzel gyakorlatilag megsemmisíti azt a bizalmi alapot, amely nélkül demokrácia nem létezhet: az állampolgárok bizalmát abban, hogy az állam az állampolgárok közösségének érdekeit képviseli, nem pedig saját magát védi – ha kell, a közérdek, az állampolgárok és a törvények ellenében is.


A történtek után, nem „pártpolitikai kérdés” az, hogy fel kell lépnünk ezzel a hatalommal és ezzel az állami attitűddel szemben: ez a demokrácia vagy nemdemokrácia kérdése!


Kérünk Benneteket, hogy az alábbi rövid idézetet juttassátok el e-mailben Orbán Viktor miniszterelnöknek (cím: orbanviktor@orbanviktor.hu):


A rablók, a nagyok,


Ellopnák a drága, fényes napot!


De van eszük, s a kezük


Mind egymáson kapaszkodva függ.


 


Szalmaszálért megfizetsz,


Ám egy kazlat elvihetsz:


Ez az eset tanulsága…


De megállj, főszakács, jössz te még az én utcámba!


(Fésűs Éva: A palacsintás király – Csöröge udvari bolond „kaloda-dala”)"



Thursday, December 19, 2013

Házkutatás NAV-ügyben: bejelentővédelem NER-módra

"Ha bármely, az államhoz köthető gazdasági ügyben jogsértésről van tudomása, tegyen feljelentést, hiszen ez kötelessége is" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2012. május 7-én a Parlamentben Karácsony Gergelynek. Nem először és nem utoljára: ez rendszeresen visszatérő érv, ha az országgyűlésben oligarchavádak kerülnek elő. Tiszta és egyenes beszéd.


2013. novemberében Horváth András volt adóhivatali alkalmazott a nyilvánosság elé állt, kijelentve, hogy az APEH/NAV működésében már az előző kormányzati ciklus óta olyan visszasságok tapasztalhatók, amelynek eredményeként a hivatal nem akar vagy nem tud fellépni éves szinten 1000 milliárdos nagyságrendű áfacsalási ügyekben. Bár konkrét ügyeket nem említett, a csalási eljárás mikéntjét felvázolta. A későbbi hetekben (és talán korábban is, csak akkor még senki nem figyelt fel erre) a NAV több olyan adócsalási ügyben is sikeres felderítésről számolt be, amelyeket ilyen módszerrel követtek el.


zolddossziex.jpg


Horváth úr azonban itt nem állt meg, és talán a fent idézett miniszterelnöki szavak bátorítására feljelentést is tett. Időközben a NAV is feljelentette Horváth urat, jogosulatlan adatkezelés és személyes adattal visszaélés miatt. Csütörtök reggel aztán megállt a nagy fekete autó Horváth úrnál, és házkutatás keretében a rendőrség begyűjtötte a bizonyítékait a saját, a NAV működését célzó feljelentésének ügyében, hiszen azok a bizonyítékok a NAV ellene beadott feljelentésének ügyében. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek: én azért biciklivel megyek, mondja az államszervezet a kisembernek. Eddig a pontig mi is mindig konzekvensen hozzátettük a sztorihoz, hogy: ha igaz. A mai házkutatás és a bizonyítékok lefoglalása szerintünk hiba volt: anélkül, hogy látnánk a bizonyítékokat, kezdjük elhinni, hogy Horváth úrnak igaza van. Márpedig ez mostantól - ó, milyen ismerős ez már egy jó évtizede - megint hitkérdés.


Ha tudsz egy törvénysértésről, akkor az állam számára fontosabb téged fülöncsípni, hogy jogosan tudsz-e róla, semmint felderíteni az ügyet.


Tegyük még hozzá, hogy a Fidesz eddig milyen lelkesedéssel akadályozta meg Horváth urat abban, hogy a Parlament (al)bizottságai előtt bemutathassa a bizonyítékait, és nehéz szabadulni a látszattól, hogy ebben nyakig benne vannak, és valahogy szeretnék eltussolni. Ezt egyébként valószínűleg az elhallgatással könnyebben elérték volna - a karácsonyi pörgésben eléggé "leült" az ügy, most azért sikerült egy adag olajat a tűzre önteni. A Fidesz remekbe szabott kommentárja szerint "a rendőrség végzi a munkáját a NAV-ügyben, az adóhatóság volt dolgozójának, Horváth Andrásnak pedig minden bizonyítékot át kellene adnia a nyomozóhatóságnak". Arra azért kíváncsi lennék, a fideszes hívek mekkora része gondolja azt, hogy ez a házkutatás nem "megrendelésre" történt. Horváth úr pedig, ha nem is teljesen önszántából, de "átadta bizonyítékait" a nyomozóhatóságnak, ha nem is pont abban az ügyben, amiben akarta. Majd azt mondhatja nekik, amit az egyszeri autós a rendőrnek, amikor a jogosítványát kéri: már nálatok van, waze...


A sztori további üzenete kettős:



  1. A miniszterelnöki biztatást mégsem érdemes szó szerint venni. Ha pedig ez így van, akkor érdemes végignyálazni, milyen ügyekben adott ilyen választ a kormány, és úgy tekinteni, mintha nem válaszolt volna.

  2. Márcsak azért sem érdemes szó szerint venni, mert látszik, hogy az állam és üzemeltetői milyen komolyan veszik a bejelentéseket és a bejelentők védelmét: ők maguk - illetve intézményeik - próbálkoznak a bejelentő lejáratásával, ellen-feljelentéssel élnek, majd a személyes szférájukba is hatolva nehezítik, vagy akár el is lehetetlenítik a saját ügyük vitelét. Az üzenet a kisember felé egészen világos: fogd be a szád! Ez valóban hadüzenet sok mindennek, amit fontosnak tartunk.


Innentől pedig mindenki döntse el saját magában, hogy befogja-e? Hogy cenzúrázza-e saját magát? Mindenkinek az egyéni döntése: de ebből fog összeállni, hogy mit tudnak és mit mernek megtenni az állam és annak működtetői.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Tuesday, December 3, 2013

NAV-ügy: így sunnyog a fideszmszp

A hétfői parlamenti vita óta ismét felpörögtek az események az évi ezermilliárdos áfacsalási ügyben. Lássuk, hogyan is manőverezik, hogyan próbálja meg elkerülni a vizsgálóbizottság felállítását a Fidesz és az MSZP.


Elöljáróban annyit: miért is lényeges egy parlamenti vizsgálóbizottság? Valahogy azt gondolom, Horváth András ott megmutathatja a dossziéit a képviselőknek anélkül, hogy jogosulatlan adatkezelésért, meg mittudomén miért pert akasszanak a nyakába. A bizottság felállítását az LMP kezdeményezte, a Jobbik és PM azonnal csatlakozott, azóta vannak más, köztük szocialista támogatók is.


Vannak, de nem elegen. Ehhez vagy fideszes, vagy további MSZP-s támogatásra, konkrétan kezdeményező aláírásokra lenne szükség. Az a szoci sunnyogás, hogy "majd ha lesz bizottság, részt veszünk a munkájában" elég átlátszó, hiszen ha se a Fidesz, se ők nem írják alá a kezdeményezést, akkor nem lesz miben részt venni. Legalább ők, vagy képviselőik egy része ehhez matematikailag szükséges. Tudjuk azt is, hogy arra hivatkozva nem írtak alá, mert a Jobbik megtette - ez is matek: a Fidesz és a Jobbik nélkül ugyanígy nincs kezdeményezés.


Teszik ezt annak ellenére, hogy jobb esélyt a párt ifjútörökjei, de maga Mesterházy sem remélhetett ahhoz, hogy kimutassa: tényleg irányt váltott a párt, leszámolt, szembefordult a múltjával. Ennek bizony az élére kellett volna állni. Nem tették, és pártként azóta is sunnyognak, abszolúte azt a látszatot erősítve, hogy az esetleges csalásnak minimum a fedezésében benne voltak és vannak.


bullshitmeter.jpg


A Fideszről eddig kevesebbet beszéltünk, az ő elzárkózásukat természetesnek vette mindenki, de egyszer fel kell tenni a kérdést: miért is természetes az? Nem Pokorni Zoltán mondta, hogy le kell vágni a kezét, aki a közöshöz nyúl? Nem ők az erkölcs és tana önmaguk által legalábbis felkent nagymesterei? Persze, Közgép, trafik, föld, de hát ezek épp nem mentik fel őket. Évi 1000 milliárdos lopás gyanújára sem horgad fel a kézlevágási szándék?


A hétfői LMP-s interpellációk, és Orbán válasza ("börtönbe minden adócsalóval") után már úgy érezték, valamit mégis mondaniuk kellene, miért is nem akarnak vizsgálóbizottságot akkor, amikor ellenzékben ennél lényegesen kisebb horderejű ügyekre javasoltak (és kaptak!) maguk is. Kocsis Máté szerint nemes egyszerűséggel a szocik tehetnek arról, hogy nem állhat fel a vizsgálóbizottság. Persze ő nem úgy érti, hogy azért, mert nem támogatják, hiszen akkor arról is beszélnie kéne, hogy ők miért nem. Ő azt mondja: azért nem, mert tavaly a szocik olyan törvénymódosítást nyomtak át a kétharmadon (a szemetek! megcsinálták!) hogy amilyen ügyben büntető, szabálysértési vagy más hatósági eljárás zajlik, nem állítható fel vizsgálóbizottság.


Talán pont ehhez az érvhez kapcsolódik, hogy nini, beindult az ügyészség. Félmilliárdos áfacsalási ügyben nyomoznak. Ennek persze akár örülhetnénk is, ha nem tudnánk, hogy a Horváth András (és az EU-elemzés) által említett évi (!) 1000 milliárd fél százalékát ezrelékét jelenti a célzott összeg. És kreatív jogalkalmazással akár meg is lehet próbálni indokolni, hogy ez az a "büntető, szabálysértési vagy egyéb hatósági eljárás" ami (és azt ezt a kétharmad ellenében törvénybe ültető szocik) miatt nem lehet a vizsgálóbizottságot felállítani. Bár nem valódi, kemény jogi akadály ez, hiszen az ügyészség nem a NAV működési gyakorlatát, és az abban esetlegesen felmerülő hiányosságokat vizsgálja, de kell a muníció a híveknek, mert mintha lenne itt némi elbizonytalanodás. Bennem nem azt az érzetet keltette Kocsis, hogy tényleg szeretné az ügy felgöngyölítését, vagy legalább a valódiságának megállapítását. Inkább azt, hogy ők is felsorakoztak a szocik mellé, és együtt tűnnek úgy, mint akiknek titkolnivalójuk van. Ezt kicsivel profibban oldották meg, mint a szegfűsök, de a lényeg ez, mégha mutogatnak is a másik oldalra felelősért.


Ha meg válaszul Mesterházy még most sem borítja rájuk az asztalt és nem írnak alá testületileg rögtön, akkor alkalmatlan, tutyimutyi alak, akit a Fidesszel kooperálva sunnyogás látszata sem zavar. És az Együtt-PM a gyenge poénért a lényeget is elfedni hajlandó kicsinyességéhez is csak gratulálni tudok.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Friday, November 29, 2013

NAV-ügy: tényleg senkit nem érdekel, mire ment el az államadósság?

Pár hete a szélesebb közvélemény számára alig láthatóan csordogál a Horváth András által kipattintott áfacsalási botrány. A legnézettebb csatornák és a közmédia híradóiban a dolog mintha nem is létezne. A volt NAV-alkalmazott szerint a dolog bőven átívelt kormányzati ciklusokon, így - amennyiben a dolog igaz, és nem egy gigantikus mese - a jelenlegi kormány és kormánypártok mellett a szocialisták, és frontembereik - az érintett időszakban regnáló volt miniszterelnökök - kapcsán a DK és az Együtt 2014 is "sáros".

Pedig a kérdés több szempontból is érdekes, sőt egyedi a hazai politikai botrányok között. Ahogy a tegnapi Véleményvezér is írta, a gyakorlatilag teljes 2010 előtti politikai elit érintettsége magas labda lehet a rendszerkritikus pártoknak (LMP, Jobbik), sőt akár frissen induló, az ügyet zászlajára tűző új formációknak is. Az ügy másik egyediségét a nagyságrendje adja. Évi 1000-1700 milliárd forintnyi állami veszteség - ismétlem: ha igaz, bár egyre több mozaikdarabról tudunk - botrányosan, szinte felfoghatatlanul nagy összeg. Azért próbáljuk meg felfogni, számoljunk egy kicsit.



Első közelítésben próbáljuk eltalálni a nagyságrendet. Induljon a dolog 2007-től, és legyen az átlagos évi veszteség 1000 milliárd. Az összesen 7000 milliárd 2013 végéig. 2013 októberében hazánk összes adóssága 21.900 milliárd forint, ebből devizában elszámolva 8.600 milliárd forint. (Összehasonlításképp 2007 elején, tehát a pénzügyi világválság előtt és számolásunk induló dátumakor ezek az értékek: 15.000 milliárd forint, ebből devizában 4.200 milliárd. 2010 májusában már 20.000 milliárd, ebből devizában 9.100 milliárd).

A botrányban felvetett infók szerint tehát a be nem szedett, illetve bizonyos mértékig ki nem vetett ÁFA összege épp csak valamivel marad alatta az államadósság devizában nyilvántartott részének, és a teljes adósság nagyjából harmadára rúg. Márpedig ebből a szempontból mindegy, hogy az IMF-nek vagy mondjuk a Templetonnak tartozunk: hiteleinknek nagyságrendileg egyharmadát nem kéne nyögnünk, ha (1) ez a sztori igaz és (2) ha a magyar állam képes lett volna, illetve be akarta volna hajtani ezt az összeget.

Két tényező azért módosít a számon, de a nagyságrend nem fog változni. Egyrészt nincs olyan ország a világon, amely ilyen ügyekben száz százalékos hatásfokkal működne. Ha a pénznek csak a felét be tudtuk volna/tudnánk hajtani, már jobban állnánk. A hatást növeli viszont, hogy a számításba vont időszak elején be nem hajtott adó miatti hitelfelvétel kamatai is jelentkeznek a végelszámolásnál. Ha ezek miatt összesen "csak" 4000 milliárddal számolunk, az is irdatlan pénz: több, mint a kizsarolt, és a számok szerint nem adósságcsökkentésre költött manyup-vagyon, vagy a 2010 óta megtett összes megszorítás hatása. És - ha igaz - nincs is vége.

De igaz-e? Ez most a fő kérdés. És pont ennek a felderítésében hibádzik a politikai szándék. A kormánypárt honlapján a poszt írásakor Horváth András nevét nem is dobja ki a gugli az utóbbi hónapból! A Fidesz képviselői nemhogy nem írták alá a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de bojkottálták - és ezzel az adott ülésen "nemhivatalossá" tették - az ügyet napirendjére vevő számvevőszéki albizottság munkáját. A párt nyilvánvalóan a teljes elhallgatás és ezen keresztül az eljelentéktelenítés taktikáját választja. A NAV minapi bágyadt válasza: "H. A. nem is volt adóellenőr, de azért nálunk dolgozott, de nem azt csinálta, mint amit kellett volna" is elég szánalmas, de annyiban mégis áttörés, hogy ez bekerült a médiába, még ha az, amire ez válasz volt, nem is igazán. A szocik kettős játékáról már írtunk korábban, azt most hagyjuk, az igazán vérlázító újabb részleteket zero kolléga megírta a Vastagbőr blogon.

Az én kérdésem már "csak" annyi: tényleg nem érdekli a fideszes és szocialista képviselőket az ügy? Tényleg nem akarják megtudni, hogy igaz-e ez az egész? Tényleg nem zavarja őket, hogy ezzel nemcsak azt a látszatot keltik, hogy igaz, de azt is, hogy ők meg fedezik a feltételezett csalást?

Vagy nemcsak a közmunkások és a tanárok, de ők is egzisztenciájukat féltik? Ha igen: akkor kitől? Milyen mechanizmustól? Nem épp ez ellen vívjuk a "szabadságharcot"?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!