Thursday, May 31, 2012

Meddig terjed a Nemzeti Emlékezet?

Ha szorul a kapca, a Fidesz bedobja, hogy majd egyszer. Megzsaroljuk a magánnyugdíjpénztári tagokat? Nosza, ígérjünk nekik egyéni számlákat az állami rendszerben, majd lesz olyan. Kellemetlenkedik az LMP meg a Jobbik ezzel az ügynökmúltasdival? Majd lesz szép Nemzeti Emlékezet Bizottsága, nemzetiszín szalaggal átkötve, csinál az majd olyan lusztrációt, hogy na.

Vagy mégsem?

Nézzük csak. 2010 december elején, amikor már lehetett tudni, hogy az marad manyup-tag, aki nyilatkozik, és az akkori ábra szerint a nyilatkozók lemondtak volna a jövőbeni szolgálati idejük után járó állami nyugdíjról is, az Országgyűlés elé került egy politikai nyilatkozat. Nem akárkik írták alá: Orbán, Kósa, Lázár. El is fogadta a Parlament. Az öt pontból a harmadikon és a negyediken túl vagyunk, az ötödik - bár a mögöttes szándék megkérdőjelezhető - a hetekben fordul élesbe. Marad kettő: az állami rendszerbe visszalépőknek legyen egyéni számlás rendszerük, és legyen biztosított a "befizetések értékállósága".

Itt mintha bicsaklana a történet. Miután az egyéni számlás rendszer bevezetésének a többedik határideje is lejárt, és már lassan nyíltan is kimonják, hogy ebben a ciklusban ilyenre ne is számítson senki, sőt, lassan kiderül, hogy hát a nyugdíjak értékállósága sem szavatolható a jövőben - ezt azért eddig is lehetett tudni! - az LMP újra benyújtotta ezt a még hibádzó két pontot, ismét politikai nyilatkozat formájában. Na, mondjuk szóról szóra, végülis politikai nyilatkozatot csak tiszta forrásból. Aláírók: Jávor, Scheiring, Vágó. Nem olyan veretes lista mint az eredeti, így aztán ezt elutasította az Országgyűlés. Hoppá. Viktor megígéri másfél éve, és most írásba, mi több, parlamenti határozatba adja, hogy mégsem? Mit fogunk neki elhinni ezután?


(Forrás: LMP)

Ez azonban, lássuk be, csak az egyik, talán a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy úgy különben ez az egyéni számlás rendszer nem is lenne annyira bonyolult. Tízmillió (na jó, ennyi nem is kell...) sor egy Excel-táblában (igen, tudom, hogy az Excel 2^16-ig lát, de azért van erre célszoftver), és minden sorba havonta új oszlopba odaírjuk, hogy mennyi nyugdíjjárulékot utaltak az illető polgár részére (Update: belekotty tényleg szakértő kommentjeit nagyon érdemes végigszemezgetni annak, akit a technikai részletek érdekelnek. Engem pl. érdekelnek.). A visszalépőknek a név utáni első oszlopba meg azt az összeget, amennyit visszaadtak nemnyilatkozásukkal az államnak, mínusz a reálhozam. Mi ezen a bonyolult?

Na, ez a baj. Valószínűleg ez is bonyolult. Sajnos valószínűsítenem kell, hogy a magyar állam képtelen ennek a műveletnek és a hozzá tartozó adatgyűjtésnek az elvégzésére. (Update: "Vízió van, megvalósítási képesség nincs", írja a mai Véleményvezér.) Nem túl biztató kép a nyugdíjba menni szándékozók részére. Felvetődhet a kérdés, hogy ezután - hivatkozva arra, hogy az állam nem tartotta be a visszalépési "kampányban" tett ígéretét - kérheti-e valaki, hogy mégis írják vissza magánba? Urak közt ez így működne.

A Nemzeti Emlékezet azonban nem terjed ki másfél évvel korábbi ígéretekre. Igazából a jelek szerint három hónapra sem. Akkor dobta vissza a parlament a Schiffer-féle javaslatot, hogy legyen minden ügynökakta alapból nyilvános. Érezték azért, hogy ez így nem kicsit kínos, nosza jöjjön hát a "majd" és a nemzetiszínű pántlika kombója: majd május 15-ig javasol a kormány csilivili Nemzeti Emlékezet Bizottságát, és majd az. Majd az szétcsap az ügynökök közt.

Májusnak vége. Ez is akkor lesz, amikor egyéni nyugdíjszámla állami rendszerben?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

Monday, May 28, 2012

The Public Machine

Nagyjából a parlamenti ciklus fele telt el, ilyenkor érdemes félidős számvetést tartani. A napi történésektől, aktuális vitáktól hátrébb lépve összerakni egy képet: merre is tartunk. Megkísérlek én is felállítani egy ilyen képet, amelynek egyetlen kritériuma van: ne ütközzön sehol az ismert tényekkel. Konzervatív barátaimat és olvasóimat pedig arra kérném, hogy cáfolják meg ezt a képet, mert ha a modell, vagy ha jobban tetszik, a fikció mégis igaz, akkor borzasztó nagy bajban vagyunk. Igen, mi mindannyian. Nem lesz rövid, de megéri.

A jelenlegi kormányzó párt, illetve ha a KDNP-t is ideszámítom, akkor pártok legfontosabb célja a következő választás(ok) megnyerése. Nagyon kevés kivétellel ez bárhol, bármelyik demokratikusan megválasztott kormány pártjaira igaz. Nagyon nem mindegy azonban az eszközrendszer, amellyel ezt meg kívánják tenni.

A hazai kormányzás e törekvésének egyik pillére a politika, a törvényhozás és a média. A kétharmados többséggel bármilyen jogszabályt meghozhatnak, akár visszamenőleg is, és ezzel élnek is. Ahogy látom, e törvényhozás fő célja lényegében az, hogy a kormányzó pártok a maguk képére formálják a közjogi rendszert. Az Alkotmánybíróságtól a Nemzeti Bankon keresztül a már rég megszerzett ügyészségig, most már a bírói hivatalig, a Költségvetési Tanácsig és az állami médiáig mindenütt vagy az első számú vezetőt próbálják pártalapon kinevezni, vagy - ha az még nem váltható le - a döntési jogköreit egy, a kormány véleményét saját többségével garantáló szervezethez telepíteni. A médiatanács még ennél is túltesz: vezetőtől az utolsó tagig mindenkit ők adnak. Az így kinevezett vezetők hivatali ideje pedig bőven túlnyúlik a parlamenti cikluson, arra pedig, hogy az így megkapott felhatalmazást nem pártérdekekre használják fel, finoman szólva nincs garancia - kevésbé finoman szólva pedig még nem láttunk ellenpéldát. Ez a hatalmi pillér - nevezzük az ezt nyilvánvalóan irányító vezető nyomán Viktornak - elintézi, hogy minden, a hatalom megtartásához szükséges döntés megszülessen, hogy a frakció azokat megszavazza, hogy legyenek olyan képviselők, akik benyújtják a javaslatokat még akkor is, ha nem is értik, hogy mit csinálnak. És elintézi azt is, hogy ha a végeredmény gazdasági szempontból sokak számára mégis kiábrándító, az állami média, és a többi fórum irányításuk alá eső része mégis elmagyarázza hogy mégis, vagy hogy minden más irány csak a csődbe vezetne.

A másik pillér nem ennyire látványos, sokáig nevet sem lehetett volna neki adni. Most már tudjuk, hogy Lajosnak érdemes nevezni a gazdasági hátországot, a Közgép körül kiépülő birodalmat. A Közgép az utóbbi években több százmilliárdos állami-önkormányzati megrendelésekhez jutott, olyan közbeszerzési eljárásokban, amelyekben gyakorlatilag lehetetlen nyerni ellene. Az utolsó év eredménye alapján csak a tulajdonos(ok)nak járó osztaléka 3 milliárd forint volt. Két lényeges kérdés van (és ezekre nem tudom, csak sejtem a választ): mennyi a Közgép nem állami megrendelés-állománya, illetve hogy az építési szektorban a teljes közbeszerzési állomány mekkora részét nyeri el. A Közgép mellett, volumenében talán kisebb, de a vidékre gyakorolt társadalmi hatása miatt mégis fontos az állami földek tartós bérletének és tulajdonjogának kérdése. Miközben az uniós területalapú támogatások a csatlakozás utáni alacsonyabb százalékról lassan az Európában szokásos szintre emelkednek, nem a helyi gazdák - a Fidesz-program szerinti "családi gazdaságok" - kapják meg a lehetőséget e földek művelésére és a támogatás felvételére, hanem "nagytőkések", helyben gyakorlatilag ismeretlen, de az ország gazdasági krémjében általában ismert arcok.

Most pedig forduljunk klasszikusokhoz, hallgassuk meg, miként definiálja a miniszterelnök az "oligarcha" fogalmát:



A mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni, elfoglal például egy pártot (...) vagy miniszterelnökké választják, így egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárd és a politikai hatalom.



Azt mondja tehát, hogy ha a "milliárdos" és a "miniszterelnök" nem ugyanaz a személy, akkor egyikük sem oligarcha. A trükk az, hogy természetesen Viktor és Lajos együttműködnek. Együttműködnek már a gimnázium, a pártalapítás óta, és jól emlékszünk együttműködésükre az első Fidesz-kormány idejéből is. Ha így olvassuk el a fenti idézetet, akkor ez a definíció nagyon is találó. (Bár az elemzés igyekszik távolságot tartani a napi aktualitásoktól, hozzá kell tegyem: valószínűleg emiatt utasítja el a Fidesz a parlamenti oligarcha-vizsgálóbizottság felállítását.)



Viktor és Lajos feltételezett - de a tényekkel sehol nem ütköző feltételezés ez! - együttműködésében Viktor biztosítja, hogy továbbra is Lajos kapja a megrendeléseket. Úgy látom, ez a valódi program, minden más ennek van alárendelve. Lajos pedig biztosítja, hogy Viktor bármilyen politikai kampányához legyen pénz, a TV, az újságok, a reklám mellette foglaljanak állást. Mindkettőnek eminens érdeke e rendszer fenntartása, és pillanatnyilag nem igazán látok olyan eszközt, amely kiszállást jelenthetne ezen ördögi körből. Nevezzük hát a rendszer e két ágát együttesen a Nemzeti Közgép Rendszerének. The Public Machine. Van erre koptatásig használt másik szavunk is: pártállam. Tessék mondani egyetlen olyan szeletet a hazai közpolitika rendszerében, amelyet ne ez uralna. Ez körvonalazódik most.

Ehhez adalék még a gyakorlatilag mindenre kiterjedő központosítás. Egy iskolaigazgatót se válasszanak meg helyben, majd a Párt eldönti - és mint a példák mutatják, ez nem csak lehetőség, de tényleg el is dönti, a helyiek ellenében is. Apátia, közöny, engedelmesség, gondolkodás mellőzése: ezt várja el a Nemzeti Együt Közgép Rendszere. Nehogy arra gondolj, hogy ezen változtatni is lehet. Kádár reloaded.

Kedves kormánypárti barátaim és kommentelők: kérlek, cáfoljatok meg! Nagyon örülnék, ha nem lenne igazam (csak már kicsit sokszor mondtam el ezt a Fidesszel kapcsolatban és eddig mindig igazam lett). Viszont ha nem tudtok úgy megcáfolni, hogy ez Titeket magatokat is meggyőzzön, akkor dőljetek hátra, és egy laza fröccs vagy Martini mellett gondoljátok végig: erről álmodtatok 10 meg 20 éve? És ha erre is nemleges a válasz, akkor mit tehetünk - akár együtt - most?


Ha tetszett a cikk, csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához. Ha pedig úgy gondolod, hogy a fenti kérdést minél több embernek kell feltennie magában, nyomj egy megosztást is. Köszönjük.


Temessük újra Kádárt?

Úgy érzem magam mintha a Roland Garroson lennék, csak kapkodom a fejem jobbról balra, balról jobbra. Egy szoboravatás ott, egy újratemetés itt, egy szálasis ott, egy terrorista itt... emberek, a normálisok elmentek nyaralni? (OFF: amúgy igen, csak már olyan régen, hogy vissza se várjuk őket, de ez megint más.)


Messziről kezdem, de jó lesz. Állítólag Elvis Presley rasszista volt, de azért tudta hol a határ, ezért csak a feketéket utálta, a fehéreket nem. Kérdem én, ez vajon hallatszik a zenéjén? Vagy az a búgó hang, az az lenne? És ha teszem azt egyszer kiderül, hogy lelkes KKK tag volt az öreg, be kell darálni a lemezeit? Nyilván Nyirőről beszélek, bár ő sosem turnézott együtt a királlyal. Ő inkább nemzetvezetőkkel szeretett barátkozni, van ilyen. Most akkor mi legyen Nyirő novelláival? 


Meddig tart az irodalmár, és hol kezdődik a politikus? Egy pillanatra azt hittem, hogy feltettem a nap kérdését, de rá kell jönnöm valamire. Már megint átvertek. Ugyanis már megint nem arról van szó, hogy Nyirő meddig politikus, meddig fasiszta, és meddig novellista. A fenéket. 


Kell a muníció, még akkor is, ha te állsz győzelemre, ezt orbánék is tudják. Pár éve az LMP azzal kampányolt, hogy a jobb meg a baloldali felosztás értelmetlen, ilyen már nincs, ezek megkövesedett, értelmetlen szlogenek. Nos, nem lehet más a politika. Mindig lesz szegedi halászlé, és mindig lesz bajai halászlé. Mindig lesz Stan és Pan, reál és barca, tiltsuk be-legalizáljuk, verekedjünk-szaladjunk. Szerintem a magyar jobboldal-baloldal is ilyen általános világleíró fogalompár. (ebben amúgy erősek vagyunk, Hunor-Magor, Buda-Pest, kuruc-labanc, megasztár-xfaktor, abbás-boneyemes) Az persze már egészen más, hogy ezek üres szavak, miután a jobboldal államosít, a baloldal meg a magyarokért sír. Abban pedig mégiscsak igaza lehet az LMP-nek, hogy mi van ha egyszer valaki átértelmezi ezt a jobboldal-baloldal dolgot? Nekem senki ne mondja, hogy az átlag amerikai választópolgár (az átlag, és nem egy Woody Allen szereplő) tisztában van a republikánus-demokrata gazdaságfilozófia és politika fejlődésével kb. 100 évre visszamenőleg. Lófaszt. De mindig van valaki, aki odaáll, és készségesen elmagyarázza neki, úgy 3 szóban, és minden a helyére kerül. Jobb helyeken nem találnak ki évtizedről évtizedre új kliséket, mikor egyiknek sincs semmi értelme.


Márpedig most a fidesznek egy dologra van szüksége, hogy fenntartsa a mai, már-már archaikus jobboldal-baloldal definíciót. Minél keményebb jobboldali dinoszauruszt rántanak elő a kalapból, annál keményebb baloldali választ kapnak. Szerintem Orbán vihogva tapsolt, mikor látta Kádár mobilszobrát, meg Biszkut, aki ki mert menni egy temetőbe - hát én félnék a halottaktól, nem tudom. A jó öreg baloldal, kb azt a szerepet tölti be, mint a zsaluzás a beton körül, és már megint a fidesz nyert.


Kövér László zengő szavai Nyírőről csak dekoráció. Adjunk a gyerekek kezébe Nyirő kötetet? Tudod mit, adjunk. Csak el kellene mesélni hozzá a kor egyéb jellemzőit is. Nagyvonalakban, dehát majd a Kádár János baráti kör hőzöng emiatt eleget, élükön Moldovával, akit azért sajnálok. Pont azt a szerepet játsza, amit az istenek rámértek. Ő lett a baloldali író, a Kádárt visszasíró klasszikus kiszerelésben. Kár érte, nem baj, majd őt is újratemetjük, csak akkor majd az lesz a hívószó, hogy a forradalmat leverő diktátort istenítő baloldali... (amúgy a mobil szobor zseniális találmány. Kb. azt jelenti, tudjuk hogy mindenki utál minket. Én mondjuk a pártház helyett egyenesen a vidámparkba vinném a céllövöldébe, csakhogy tisztába rakjuk a dolgokat, és hogy megelőzzem a magyar gárda titkos küldetését: aki elhozza az orrát, felkerül a kurucinfóra, fotóval.) 


Szóval haladunk tovább, a megkezdett úton. Le van osztva a pakli, a fidesz pedig mindent megtesz azért, hogy elhitesse velünk, ez az út egy ezeréves birodalom felé vezet. 


A legrémisztőbb dolog, hogy már csak egy kérdés merül föl: Akkor most újra kell definiálni a baloldalt, vagy ki kellene találni helyette valami jobb hívószót. Az idő sürget, és a helyzetet látva egyre többen ugranak bele a hagyományos, - kb. Kádártól Mesterházyig tartó - baloldali szakadékba, nélkülük viszont elúszni látszik a többség.


Én mondjuk jobban örülnék egy demokrata oldal elnevezésnek, ami - horribile dictu - tényleg az lenne ami a neve: demokratikus. Legfeljebb ezt is elmagyarázhatná valaki 3 szóban a tömegeknek.


Friday, May 25, 2012

Befuccsolt feljelentések: egy bocsánatkérés azért elkelne

Két pontra még ne illessz egyenest - hangzik a műszaki és természettudományos alapbölcsesség. Hasonlóképpen, két példából nehéz lenne ítéletet hozni az elszámoltatások és a politikai ügyek kapcsán indult feljelentések megalapozottságáról. A példák és a mögöttük felsejlő folyamatok azonban elég ijesztőek, és sokkal több figyelmet érdemelnének, mint amit eddig megkaptak. Természetesen az UD Zrt-perről és a filozófus-ügyről beszélek.

A napokban megszüntette a "filozófus-eljárásokat" a rendőrség. Bűncselekmény hiányában elvetélt Budai Gyula főelszámoltató feljelentése. Ez nem igazán vert nagy visszhangot a médiában, annak ellenére, hogy kipattanásakor és közben is a filozófusok itt el lettek mondva mindennek, csak épp rendes embernek nem. Most valahogy nem akkora a hírverés, elnézéskérésnek pedig hírét sem hallottam. Ez azért elég kellemetlen.

Ennél még sokkal húzósabb az UD. Zrt-perben Szilvásy György, Dávid Ibolya és mások ügyében hozott felmentő ítélet, pontosabban annak az indoklása. Az elsőfokon eljáró bíró nem egyszerűen felmentette a vádlottakat, akikről szerinte bebizonyosodott, hogy nem követtek el semmit, hanem - a harmadik magyar Köztársaság történetében tudtommal példátlan módon - indoklásában többek közt egyoldalúnak minősítette az ügyészségi vádiratot:



...élesen bírálta az ügyészséget, szóvá tette, hogy a megvádolt politikusok egyes riválisai, illetve azokkal együttműködő személyek, sértettek, feljelentők, illetve terhelő tanúk kifogásolhatóan jártak el, és szavahihetetlennek bizonyultak a büntetőperben.



(HVG, 2012. április 25.)


Ilyent magyar bíró az elmúlt 20 évben még nem mondott az ügyészségről. Nem kicsit kellemetlen ez sem, és itt sem tudok következményekről. Azt pedig majd kiderül, hogy a Handó Tünde vezette bírósági adminisztráció juttat-e még tyúkpernél komolyabb ügyeket Vasvári Csaba bírónak.

Mi a közös a két ügyben? Mindkét esetben a regnáló kormány - úgy három évtizeddel ezelőtti szóhasználattal: a rendszer - ellenfeleit vádolták meg. A filozófus-ügy ügyészi szakba sem jutott, az UD Zrt. perben a feljelentés vádemelésig jutott, ami - pillanatnyilag elsőfokon, nem jogerősen - a bíróságon lett elutasítva. A filozófusok nem tudom, keresték-e az ügy előtt a konfliktust a kormánnyal (azóta nyilván igen), vagy csak egyszerűen egy intézetet kellett el-lehetetleníteni. A jó hírükön mindenesetre komoly csorba esett, a rendőrségi vizsgálat szerint alaptalanul. A másik ügyben többek közt az MDF, mint lehetséges, Fidesztől független jobboldali erő korábbi vezetőinek jó hírét járatták le, az elsőfokú bírósági ítélet szerint alaptalanul.

Persze örülhetnék, hogy az igazságügyi rendszeren nem megy át minden. Viszont legalább egy bocsánatkérés, az nagyon hiányzik a történetből, még ha csak elsőfokon is. Mégiscsak emberek jó hírével játszadoznak - és ez azért nem kéne, hogy játék legyen.


Friday, May 18, 2012

Orbán becslése

Az oligarcha-vezérelt országokban a politikai és a gazdasági elitek összekapcsolódnak: fontos gazdasági érdekkörök nyereségük egy részét a számukra kedves politikai erők hatalomra juttatására vagy hatalomban tartására fordítják. Az így kedvezményezett politikai erők aztán az állami megrendeléseket úgy irányítják és úgy árazzák, hogy az őket futtató gazdasági érdekkör jól járjon: a befektetett tőkéjükhöz arányosított nyereségük haladja meg a gazdaságban szokásost. A győztes párt valódi programja ilyenkor az, hogy a támogató gazdasági érdekcsoport jól járjon.

Mi pár hete, egy parlamenti interpellációra adott válasz kapcsán autentikus forrásból tudjuk, hogy Magyarország nem oligarcha-vezérelt, még akkor sem, ha a válaszadó miniszterelnök (fontos politikai hatalom összpontosítója) és az állami/önkormányzati megrendelések legfőbb címzettjének valódi tulajdonosa a középiskola óta barátok, azonos párt alapító tagjai.

Persze attól, hogy ma Magyarország - a miniszterelnök szerint - nem oligarcha-vezérelt, a jövőben még lehet az, jó lesz hát vigyázni. Ilyen körülmények közt érdemes elemezni a miniszterelnök tegnapi javaslatát: a pártok ne kapjanak egyáltalán állami támogatást, egy fillért sem. Ezt persze úgy kell érteni, hogy ellenőrzött, szabályozott és átlátható rendszerben ne kapjanak semmit, mindenki éljen abból, amit a tagsága összedob - és hát nekik véletlenül van olyan tagjuk, aki többszázmilliárdos állami megrendelések elnyerése után hárommilliárd körüli osztalékhoz jutva zárja az évet. A többieknek meg nincs, így jártak, miért nem időben szóltak.

Eddig sok újat nem mondtam, elmondták ezt már mások is tegnap óta. A miniszterelnöki ötlet véleményem szerint azonban nem elsősorban vérlázító vagy pláne "pofátlan", van annak sokkal fontosabb jelentése is. Orbán javaslata ugyanis nem más, mint annak az első, legalább nagyságrendi becslése, hogy az "alternatív" rendszerben potenciálisan mekkora forráshoz juthatnak a Nemzeti Közgép Kormányát adó pártok: legalább annyihoz, amennyit a mostani rendszerben az állam törvényesen juttat, ez körülbelül milliárdos összeg évente. Az cikk elején említett, vélelmezett összefonódásban tehát ennyi lehet a gazdaság --> politika transzfer legkisebb összege. Orbán pártelnök úr ugyanis egy szóval sem tiltakozott Orbán miniszterelnök úrnál, hogy akkor most hány titkárnőt kell utcára tenni, hány kisvárosi székház fenntartására nem jut pénz. Jut majd arra is.

Köszönjük, ez a becslés nekünk nehezebben ment volna, és nekünk nem is hinnék el annyian.

Aki szintén megköszöni neki, kérem, nyomjon egy megosztást a Facebookon.

Monday, May 14, 2012

A nemzeti köz(g)ép definíciója és a földbérlet

Az elmúlt hónapokban eléggé megpezsdültek a hírek az állami földek bérlete ügyében. Ángyán professzor úr lemondása az FVM-államtitkárságról, az ezt követő oligarchás nyilatkozatai végre rést ütöttek az ügyet körbevevő némaságon. Mégsem erről írok most, hanem egy furcsa dialógusról. Dialógusról, vagy inkább egy felvetés-válasz párról, amely a Professzorok Batthyány Köre, a jobboldali értelmiség egyik bástyája, és az általuk favorizált kormány feje, Orbán Viktor közt zajlott.

Itt lehet elolvasni a Professzorok Batthyány Körének állásfoglalását a "földreformról". Emeljük ki az utolsó mondatot, mert az annyira szép, hogy már fáj:

A nemzeti közép kormánya azzal tudna ígéreteihez visszatérni, ha a Földalap még meglévő földjének bérletét olyan feltételekkel pályáztatná meg, melyek nem okoznak hátrányt a tőkeszegény gazdáknak.


Próbáljuk meg értelmezni. A "nemzeti közép kormánya" - kiderül ez az állásfoglalásból, és az Ángyán-nyilatkozatokból is - ígért valamit, aztán pedig pont ennek az ellenkezőjét csinálja most. Ígért A-t, és nem egyszerűen B-t csinál, hanem pont mínusz A-t. Azt mondják a professzor urak az állásfoglalásban, hogy persze ettől még ez a "nemzeti közép kormánya", csak mégis jó lenne, ha legalább mostantól az ígérete szerint járna el földügyben. Akkor ezek szerint az ígéretek ilyetén kezelése a "nemzeti közép" egyfajta kritériuma lenne?

Próbálok visszaemlékezni, volt-e már ilyen, hogy valaki A-t ígért, és mínusz A-t csinált. Nem mostanában, picit régebben. Ja igen, volt, mintha 2006-ban is történt volna valami ilyesmi. Akkor ő is "nemzeti közép"? Hát ha egyszer ez kell hozzá?

A definiálást Orbán miniszterelnök úr hétfőn még tovább nehezítette. Megüzente a professzor uraknak, hogy nem tud változtatni a földbérleti rendszeren. Persze ilyen nincs, kétharmaddal tudjuk, hogy akár a jövő hétre az Alkotmányt is, szóval inkább nem akar változtatni. Most leszek igazán kíváncsi a professzor urak véleményére. Én azért a nemzeti közepet mégis valahol ott képzelném el, hogy az ígéret betartásostul (köszi Anonymand) szép szó.

UPDATE: Ringlósztár kommentje akkora duma, hogy muszáj ide is kiírnom:

Ez nem a nemzeti közép, hanem a nemzeti közgép kormánya. Nagy különbség!

 

Friday, May 11, 2012

Orbán, Európa és a kisantant

Várható volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik: a magyar kisebbségek szempontjából legfontosabb három szomszédos államban sorra olyan kormányok alakultak, amelyek a korábbiaknál biztosan vagy várhatóan kevésbé kooperatív módon viszonyulnak majd nemzettársainkhoz. Az elmúlt évtizedek hazai diplomáciai gyakorlata ilyen esetekben az európai közvetítésben bízott: ezt a mankót viszont az elmúlt másfél évben mi rúgtuk ki saját magunk alól. A helyzet nem túl biztató.

Először Szlovákiában adódott úgy, hogy az eurómentő csomag megszavazását Fico előrehozott választáshoz kötötte, amit aztán annak rendje és módja szerint meg is nyert. A közelmúltban Romániában alakult olyan baloldali kormány, amely nem szorul magyar koalíciós részvételre, a hétvégi szerbiai választások pedig nacionalista fordulatot sejtetnek. Ezek a fejlemények egymástól függetlenek, de valószínűsíthetően vége a magyar kisebbségek elmúlt években kialakult relatíve kedvező pozíciójának a szomszéd államokban. Szlovákiával még az előző Fico-kormány óta több-kevesebb intenzitással folyik a szembenállás a kettős állampolgárság és a nyelvtörvény ügyében. Az új román kormány most jelentette be, hogy nem járul hozzá a marosvásárhelyi magyar orvosegyetemi kar megalakulásához, az ország új regionális felosztásának terveit - amelyben a Székelyföld nemhogy autonómiát nem kapna, de három régió felé szakítanák - pedig a románok többsége is nevetségesnek tartja.

A magyar külkapcsolatok szempontjából a romániai fejlemények az igazán fontosak. Orbán kormányra kerülésekor - igen jó érzékkel - lengyel-román-magyar együttműködési háromszöget vázolt fel, és minden nézetkülönbség ellenére Basescuval végig igyekezett jó kapcsolatot tartani, bár az utóbbi időben - a mi elég negatív európai reputációnk miatt - már sem a lengyel, sem a román fél nem rajong a magyar együttműködésért. A kettős állampolgársági törvény szövegében szinte teljesen átvettük a hasonló román szabályozást, így ez a vita a román-magyar viszonylatban meg sem jelenhetett, az csak Szlovákiával, illetve Ukrajnával okoz gondokat. Most pedig a román kapcsolat is kihullni látszik a rendszerből. Olyannyira, hogy Orbán ma már együttműködésre szólította fel az erdélyi magyar politikai erőket - ami helyes, de elég érdekes lépés azután, hogy ezen erők külön politizálását épp a Fidesz kezdeményezte pár éve...

A rendszerváltás időszakában, illetve azóta a hasonló konfliktusok megoldását Magyarország mindig az európai fórumokon kereste, és valamelyes szinten találta is. Most azonban sikeresen elértük, hogy az Unióban mi vagyunk a mindenkivel kötözködő, minden szabályt felrúgó és szisztematikusan kettős kommunikációt alkalmazó fekete bárány - emiatt sem az uniós szervekhez, sem a vezető hatalmakhoz, sem pedig a közvéleményhez nem fordulhatunk támogatásért egy esetleges magyar-szlovák vagy magyar-román nézeteltérésben. Az épp irányultságot váltó Franciaország (amely maga sem ismeri el pl. Koszovót) nem volt soha a magyar kisebbségek nagy barátja. Németország, az unión belül is hagyományos partner épp mindent megtenne, hogy Orbánt ne lássa hatalomban, miután jópár alkalommal eléggé feleslegesen hoztuk őket kellemetlen helyzetbe, legyen elég itt csak a Merkel-Sarkozy-paktummal kapcsolatos sasszézásunkra utalni. És hát sajnos bárki mondhatja, hogy milyen alapon kéri számon Magyarország nemzetközi egyezmények betartását, illetve szorgalmazza azok betartatását, ha más területeken velünk, a mi kötelességszegési eljárásainkkal van tele az uniós adminisztráció?

(Teleki Alapítvány; Sebők László)

A kisantant pedig nem arról híres, hogy az ilyen helyzeteket ne ismerné fel, és ne aknázná ki maximálisan a maga javára. Ez pedig különösen azért veszélyes, mert amúgy a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek helyzete, amennyiben sorsukat nem az európai jogelvek szerint kezelik, tényleg veszélyes konfliktusforrás lehet. Vegyük ehhez még hozzá a mesterségesen szított "mindenki ellenünk van" hangulatot idehaza - hát ez így együtt nem sok jóval kecsegtet. A magyar politikai elitben pedig nem látom a helyzet kezelésének képességét, és azt a szándékot sem, hogy e fenyegető fejlemények árnyékában inkább önként és villámgyorsan visszatérjünk az európai jog útjára. Valószínűleg lépéshátrányban vagyunk, de a tévedések korrekcióját sosem lehet túl korán megtenni. Pedig most nagyon gyorsan kéne.

Sunday, May 6, 2012

A mi ferink, a ti feritek...

Legutóbb akkor éreztem, hogy helyükre kerültek a dolgok, mikor láttam esztergályos cilit a tesco reklámban. Lám, mégiscsak igaz, hogy addig addig rezegnek azok a barom atomok, míg végül mindenki belerázódik az őt megillető kis lukba. Az univerzum már csak ilyen, még akkor is, ha bizonyos emberek kicsit kapaszkodnak, mielőtt beleesnének a saját kis lyukukba. A ferenc - a mi ferink, a ti feritek, az ő ferijük, mindenki ferije és senki ferije -, hát ő pont ilyen. Azt mondjuk már 2006 óta sejtettem, hogy személyében nem Jézus tért vissza a földre, pedig lemerném fogadni, hogy a messiás is valami öszödi beszédfélével kezdené a vatikánban ( OFF elkúrtuk testvéreim az úrban, 2000 éve hazudtok éjjel, hazudtok nappal... ekkora böszmeséget, mint ez a kurva pedofil botrány, még nem látott a mennyország. engedjétek hozzám a gyermekeket, blah... - de ez a cikk most másról szól.)


Szóval, én már ott elvesztettem a fonalat, hogy feri miért nem vonult vissza cirka 2008 körül. Nyitott volna egy nyamvadt lángosos bódét, kicsit vizezte volna a tejfölt, és simán megél - na meg minden napra jutott volna egy nyugdíjas, aki otthon bekereteztette volna a körberágott lángost a komód felett.


Dehát látott már valaki normális megváltót lángossal a kezében? Nem. Hányszor kérdezte meg Jézus a tanítványaitól, fokhagymát tehetek rá? Egyszer sem. Mohamed sima sajttal kérte, vagy füstölttel? Nem maradt fenn adat. Na ezek után gondoljuk végig, Gyurcsány adhatja alább? Hát Magyarország nem érdemli meg, hogy legyen egy saját megváltónk, aki tűzön vizen át, minden pokolbéli szörnyeteggel megküzd, hogy megváltsa az országot?

Valljuk be, ez az ország megérdemli Gyurcsány Ferencet. És itt most felmentem Kölcseyt, mikor azt írta hogy megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt... nos, azóta rádolgoztunk egy kicsit. Most őszinte leszek, megfordult a fejemben, hogy Gyurcsány visszavonul - á, örök optimista vagyok -, de be kell látnunk, Schmitt példája nem ér. Ő ugyanis nem volt vérbeli politikus, odarakták aláírógépnek, és mikor elromlott cserélték mint egy kínai magnót. Jogos, az ilyennél nem érdemes javítással bíbelődni. Olcsóbb újat venni. Mi persze egy emelkedett pillanatra azt hittük, valami megmozdult, és a kádárkorszak talán tényleg véget érhet, de nem fog. Van itt még mit leradírozni, de nézzük a dolog jó oldalát.

Megy az agyalás, hogy ki lenne az a hiteles arc, aki összefogná a demokratikus ellenzéket a köv. választásokra. Uraim, egy jelölt kilőve. Ennyivel is bentebb vagyunk. Kicsit olyan ez mint a megasztár, ha minden hétvégén hazaküldünk valakit, karácsonyra már csak egy marad, akkor meg már az is jó lesz, ha tud táncolni, ha nem, majd megszeretjük később.