Friday, November 30, 2012

Közös ügyünk, a felcsúti trágya

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy olyan országban fogunk élni, ahol a toalettre nemcsak belülről - ugye az illem kedvéért - hanem kivülről is zárat kell szerelnünk. Mert aminek szaga van, azt viszik, gyakorlatilag ez a legelső és zsigerből jövő tanulság, amit a felcsúti trágyalopásból leszűrhetünk. Másszóval ilyen az, mikor egy Fidesz-közeli gazda otthon érzi magát. Döbrögi libát rabolt, de hát változnak az idők.


A másik dolog ugyanis, amire odafönt rájöttek, hogy ami ment nagyban a magánnyugdíjpénztárakkal, az megy kicsiben a szarral. Csak azon töprengek, vajon mi folyik itt a háttérben? Merthogy a helyi földesúr szavára láthatatlanná váló igazságszolgáltatás, a magántulajdon - lassan szokássá váló - semmibe vétele valami nagy dolgot sejtet a háttérben. Valami bűzlik Felcsúton?



Szinte látom magam előtt ahogy Matolcsy fel s alá járkált a parlamentben, azon töprengve, mit kellene lenyúlni a magyaroktól még, hogy a jövő évi büdzsé is ki legyen igazítva különleges forrásokkal. “Hé, le tudunk még nyúlni bármit is az emberektől?” - kiáltott fel. “Egy nagy szart” - jött a válasz, és elindultak az autók... Nem kérdeztek semmit, aminek szaga volt, vitték. Én meg eddig azt hittem, a kormány a fejünkben akar motoszkálni, meg az akaratunkat akarja megtörni... ilyesmi. Hát nem. Épp ellenkezőleg, de be kell vallanom, igazuk van. Agya nincs mindenkinek, nade khmm... kakája, az igen. Azt úgyis mindenki félti, hovatovább sokkal kézzel foghatóbb mint mondjuk egy kupac demokrácia-érzékenység, mégha büdösebb is, de legalább sötétben is meg lehet találni. Nem mintha attól félnék, hogy visszajön az az idő, mikor pufajkás osztagok felügyelik a beszolgáltatást, nem. Pufajkára eleve nem is lesz pénze az államnak jövőre... Az IMF ugye nem ad, mert mocskosimerialistakapitalistákváá, az azerieknek meg kell, mert hideg van a hegyekben.


De nem baj, szarunk az már lesz bőven, és ahogy figyeltem a parlament idei munkáját, el is fogyott az idei adag. De nem panaszkodhatunk, zúdult az a mi nyakunkba. Ennek a fülkeforradalomnak wc-lehúzásból kellene megzenésíteni a Himnuszt, már bocsánat. A jövőévi adagot pedig most államosították, a szemünk láttára. Elmaradt IMF-hitel, új MNB-elnök, KEHI, kelleni fog az anyag jövőre is, az biztos. Nem is venném a lelkemre, ha épp az alapanyag hiánya miatt állna le a Tisztelt Ház munkája, úgyhogy csak ennyit mondhatok, eljött a nemzeti összeborulás ideje. Tegyük össze, amink van, aztán valaki felmászik a kupac tetejére, és hátha meglátja merre van előre.


 



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Thursday, November 29, 2012

Apa, kezdődik! Semjén-vizsgálat az ELTE-n

Bár egy hete még nem tartotta vizsgálatra érdemesnek az ügyet, ma közleményt jelentetett meg a honlapján az ELTE Társadalomtudományi Kara, amelyet az MTI-hez is eljutattott: a Kar dékánja három fős vizsgálóbizottságot kért fel az elmúlt hetekben a sajtóban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök 1992-ben az ELTE-n kibocsátott szociológusi szakdolgozatával kapcsolatban felmerült állítások valóságtartalmának vizsgálatára. A bizottság összetétele nem ismert, de a dékán szerint a Kar magas tudományos minősítésű oktatóiról van szó. Nem szerepel ugyanakkor határidő a közleményben, nem tudjuk, hogy a dékán kérte volna a bizottságot, hogy valamely időpontra készüljön el a véleményével.


indecision_dice3.jpg


A múlt héten megírtuk: pontosan ez, az egyetemi vizsgálat az, amelytől az ügy egyáltalán üggyé válik. Természetesen a vizsgálat eredménye nem előlegezhető meg; amennyiben a vizsgálat eredményeként az egyetem úgy dönt, hogy továbbra is érvényesnek fogadja el a szakdolgozatot, akkor ezt a döntés végleges. És ha nem fogadja el, az is. A döntéshez, a tisztánlátáshoz, az egyetem valódi véleményének ismeretéhez ez a vizsgálat szükséges, és - az érintett miniszterelnök-helyetteshez hasonlóan - annak megindítását csak üdvözölni tudjuk.


Nem tudom, választ fogunk-e kapni valamikor arra a kérdésre, hogy mitől változott meg az ELTE TÁTK véleménye az elmúlt egy hét során. Elképzelhető, hogy a - nem túl hangos - sajtóvisszhangok, vagy az időközben kiderült újabb fejlemények miatt fordult a széljárás. Talán valamikor megtudjuk, talán nem, lényeg a lényeg, az ELTE-n folyik a vizsgálat, majd valamikor eredmény is lesz.


Érdekesebb az ügy másik szála, az ott látható passzivitás. Miközben Semjén Zsolt maga is üdvözölte az ELTE-bizottság felállításának hírét, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (a doktori címet kibocsátó Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Akadémia jogutódja) eddig nem indított hasonló vizsgálatot. Elképzelhető persze, hogy most lépéskényszerbe kerülnek, az aszimmetria mindenesetre figyelemreméltó, különösen azért, mert a Pázmány jogelődje bocsátotta ki a magasabb tudományos fokozatot.


Végezetül hadd idézzem Pelikánnak, a Mandiner szerzőjének egy januári, a Schmitt-ügy kapcsán írt mondatát:



Bőven akadnak itt sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll.



Továbbra is egyetértünk. Kéne az a rock'n'roll nagyon. Még ha Semjénnek nem is jön be a Stones.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

MSZP: Vakság, rivalizálás, vagy egyszerű alkupozíció?

Tegnap az MSZP nevében Mesterházy Attila pártelnök is megtette nyitólépését az Együtt 2014 által felállított sakktáblán. Maguk is együttműködésre, ellenzéki kerekasztal felállítására szólítják fel az Orbánt leváltani igyekvő erőket. Természetesen úgy, hogy a központban ők legyenek, ne pedig Bajnai, aki egy ügyes trükkel három be nem járatott szervezetből látszik kovácsolni már mérhető politikai hatású szövetséget. Ez nyilván nem aratott osztatlan sikert a stabil szavazói bázist, és - ami talán még fontosabb - kiépített országos infrastruktúrát birtokló szocialistáknál. Szívesebben fújnák ők az ellenzéki passzátszelet, nem hagynák ezt Bajnaira, aki 2009/10-ben egy évig olyan hatékonyan tartotta őket rövid pórázon. És most, hogy az LMP nem áll Bajnai mellé, keményebben is fel tudnak lépni a szocialisták.


Együttműködés a programok mentén, természetesen ez a szlogen. A programokat munkacsoportok vitassák meg. És kik vannak ezekben a munkacsoportokban? Bizony, Horn-kormány reloaded: Szekeres Imre, Kiss Péter, Baja Ferenc, Kökény Mihály, és hogy a Gyurcsány-kormány legnépszerűtlenebb figurája se maradjon ki: Veress János. Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen. Nem mellesleg, Schiffernek csak szét kell tárnia a kezét, hogy hát ezt magyarázza ő...


A Véleményvezér szerint egyszerű rivalizálás ez, a Varánusz szerzője szerint hülyék vagy minket néznek hülyének, de legalábbis vakok. Persze, lehet ezekben a véleményekben sok igazság, a rivalizálás például biztosra vehető. Az persze kérdés, hogy ők maguk is látják-e, hogy ezzel a névsorral a szűk választói bázis mérsékelt elismerését sem biztos, hogy ki tudják vívni, a bizonytalanokat meg legalább vagy majdnem annyira taszítják ők, mint Matolcsyék. Nyerni ezzel az iránnyal biztos nem lehet.


Ahogy általában a Fidesz sem lát túl a pártmegbeszéléseknek helyet adó termen, erre azért a szocialisták is hajlamosak. Az "eszme győzelme a józan ész felett" nem fideszes találmány, ők csak adaptálták. Így aztán ha a fenti politikusokat kérdezzük, bizony ők lehetnek itt a kormányváltás kulcsszereplői. Már csak az a kérdés, hogy nincs ott valaki más, aki azért megmondja nekik, hogy nem fog menni? Velük még egyszer biztosan nem.


Tegyük fel, hogy van. Akkor viszont elképzelhető, hogy egy egyszerű alkupozíció felállítását láthatjuk. Ők is tudják, hogy ez nem a nyerő út, de Bajnaival mondatják ki, hogy aztán kérhessenek tőle cserébe valami engedményt, mondjuk az irányítási rendszerben. Elő fogják ők még húzni Botka Lászlót, a népszerű szegedi polgármestert, csak próbálják előtte előkészíteni a terepet.


Ha így van, ügyes - de szerintem alábecsülik az ellenfelet. Meg hát sajnos a megcélzott választókat is.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tuesday, November 27, 2012

Semjén és Schmitt: ugyanaz a csapda kétszer

Második hete hangos a sajtó a HVG által megírt Semjén-féle plágiumvádtól - illetve pont a sajtó nem hangos, de erről majd később. Mondjuk inkább úgy, hogy második hete tudunk róla, hogy vitatható Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnöknek a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Akadémián (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogelődje) 1991-ben szerzett teológiai doktorátusa és az ELTE-n 1992-ben megvédett szociológiai szakdolgozata.


Ahogy arra a Véleményvezér tegnapi cikke is rámutatott, a védelem ezúttal sokkal profibb munkát végez, mint tette azt a Schmitt-ügyben. A sajtó gyakorlatilag nem kapta fel az ügyet, a visszatámadások pedig sokkal szélesebbek, Semjén bírálóit megpróbálják a katolikus egyetem vagy épp az egész kereszténység ellen támadóknak beállítani. Egy dolog ugyanakkor nagyon hasonló: mindkétszer ugyanabba az ősi trükkbe szaladtak bele.



A HVG ugyanis, ahogy azt kell, egyik esetben sem terítette ki az összes, tudomására jutott információt rögtön. Schmitt esetében bedobták a Georgiev-sztorit. Abból még nem is lett különösebb földindulás, bolgár szerző, nem publikált, könyvtári példány, nincs élő ember, aki ellenőrizni tudja. Jött a szabvány tagadás, ugyanmár, hazugság, politikai hangulatkeltés, dehogy mond le. És egy hét után került az asztalra Klaus Heinemann dolgozata és Schmitt-féle hivatkozatlan fordítása. (Anita DeFrantz még akkor sem.) Ez már ellenőrizhető volt, a német professzort meg lehetett interjúvolni, nemzetközi szálat kapott az ügy (ha tovább gördült volna, valószínűleg egy olimpiai helyválasztási botrány is újjáéledt volna vele). És ebben a pillanatban nemcsak a húsz éve elkövetett másolások fordultak Schmitt ellen, hanem az előző egy heti védekezés "pontatlanságai" is.


Most ugyanezt látom. Két hete az volt a sztori, hogy a teológiai doktoriban sok az épp csak átfogalmazott, hivatkozás nélküli átvétel külföldi szerzőktől és egy hazai szakkönyvből, meg hogy ugyanezt a szöveget sütötte el szakdolgozatként az ELTE-n. A védekezés alaphangja azonos a Schmitt esethez: ez csak politikai hangulatkeltés, ugyan már, dehogy mond le, szóba se kerül, kérjen bocsánatot a HVG. És - ahogy egyébként kell! - nyilvánosságra hozták az ügy dokumentumait.


De most komolyan, ennyire nem tudnak sakkozni? Ők nem így csinálnák fordított esetben? Eltelt egy hét, és a HVG kiterítette, hogy ez a szakdolgozat nem az, amit beadott, ahhoz képest ott van 10 oldal a témavezetője dolgozatából, amely ugyan csak egy évvel később jelent meg egy szaklapban (átfutási idő?), de szakember számára nem kétséges, hogy melyikük írhatta - és ezt a szöveget nem igazán írhatta ő a rendelkezésre álló nagyon rövid, "javítási" idő alatt. Azt már csak én tippelem, hogy lehet, hogy még mindig maradt ki nem játszott kártyája az újságnak.


Két lényeges különbség és egy hasonlóság. Ennek az ügynek egyelőre nincs nemzetközi szála, annak ellenére, hogy a teológiai doktori ügyében külföldi források is előkerültek. A Schmitt-ügyben - a korábbi, még az előző Fidesz-kormány által végigvitt egyetemi összevonások miatt! - érintett Semmelweis Egyetem pedig sokkal nagyobb mértékben függ a külföldi hallgatók jelentkezésétől, mint a Pázmány, vagy akár jelen pillanatban az ELTE. A hasonlóság meg az, hogy - emlékezzünk csak vissza - Schmitt ügyében sem volt ám két hónapos sajtópolémia a dologról! Az egyetemi vizsgálóbizottság jelentési határideje mintegy két hónap szünetet adott, addig nem nagyon volt ez téma, hacsak Schmitt meg nem szólalt. Akkor indult az össztűz a sajtóban, amikor március végén az egyetem borította a bilit.


Most két egyetem is megteheti ugyanezt, de ennek egyelőre nem látszanak nyomai. A Pázmány letudni látszik a dolgot azzal, hogy az egyetemi doktori fokozat Ph.D.-vé minősítése előírás szerint zajlott, bár - minthogy a plágiumot az átminősítéskor feltehetően nem ellenőrizték - ennek túlzott relevanciája nincs. Nem baj, ezt páran értjük, a hozzá nem értőknek meg elég jól hangzik. Az ELTE már nehezebb helyzetben van. Bár nem függ különösebben a külföldi hallgatói jelentkezésektől - így viszont a hazai finanszírozástól nagyon is - a nemzetközi egyetemi toplistákon az ország legjobb egyetemeként jegyzik. És bár egy szociológiai szakdolgozat elsőre nem tűnik nagy ügynek, ebben a körben bizony az. Amit más ügyben mondtunk, itt is igaz: egy kondér leves meg egy kanál trutyi, az már nem egy kondér leves, hanem. Semelyik egyetem sem mondhatja azt, hogy nála így is lehet. A verseny pedig elég erős.


Még egy dolgon múlik ám az ügy. Mit szól ehhez a Fidesz valóban konzervatív egyetemi-értelmiségi holdudvara? Ne feledjük el, Schmittet gyakorlatilag végül az ő köreikben megnyilvánuló masszív elutasítás buktatta meg. Lesz véleményük? Vagy ebben az esetben - és eszerint akármikor - maradjunk következmények nélküli ország?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Áder úr, mit szól a választási regisztrációhoz?

Áprilisban megválasztott köztársasági elnökünknek, bár egyértelműen pártháttérrel érkezett magas tisztségébe, kialakult valamiféle pozitív hírneve. Lehet, hogy csak ezügyben tüntetően inaktív elődjéhez képest jelentett kellemes meglepetést, hogy néhány jogszabályt visszaküldött a parlamentnek, eljárási okokra hivatkozva. Igaza is volt, a végszavazás előtti utolsó pillanatos módosítók valóban nem elegánsak, konzervatív törvényhozók számára nyilván nem kellemesek és bizony a kapkodás az ellentmondó jogszabályok melegágya. Az elnök azonban nemcsak ennyit tett. Beszédeiben, megszólalásaiban, gesztusaiban eddig igyekezett kifejezni a nemzet egységét, már beiktatási beszédében is olyan hangnemet talált meg, amelyet nagyon rég nem hallottunk fideszes politikustól.



Épp ezért vagyok nagyon kíváncsi most. A választási előregisztráció törvénybe foglalásának módja meglehetősen hasonló a korábban kifogásolt jogszabályokéhoz. Ezen azonban túlmegy a dolog jelentősége: itt valójában a választójog sérül, elénk, választók elé tesznek feleslegesen egy adminisztrációs akadályt, és mivel érdemi indok nélkül teszik, nem érv erre az sem, hogy de hát nem is olyan teljesíthetetlen az. A nemzet túlnyomó többsége szeptemberben elutasító volt az új szabályozással szemben, azóta nem láttam újabb felmérést. Ilyen ügyben az elnök nem maradhat néma. Néma aláíró pláne nem.


A parlamenti fideszes kétharmad elfogadta, a hatályba lépéshez pedig az elnök aláírása kell. És most fog eldőlni, mennyire gondolja komolyan a köztársaság elnöke a nemzet egységének képviseletét. Ha aláírja: vége a még épp épülő "összes magyar embere" nimbuszának. De ha nem... (ezt egyelőre nem tudom elképzelni, de ne legyen igazam).


(Mindazoknak, akik szerint a nemzet ezt akarta, hiszen kétharmadot adott a Fidesznek, és azzal azt ír az alkotmányba amit akar, üzenem: erről szó sem volt a Fidesz 2010-es programjában, választási ígéreteiben, a felhatalmazást tehát nem erre kapták. Persze, át lehet szabni a választási törvényt is - de ha azt akarjuk, hogy ez tényleg a nemzet akaratát fejezze ki, egy népszavazást megérne a dolog. Addig maradnak a közvélemény-kutatások.)


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tuesday, November 20, 2012

Schmitt és Semjén: hasonlóságok és különbségek

Nem egészen egy évvel a Schmitt-ügy kirobbantása után újabb plágiumgyanút fogalmazott meg a HVG: ezúttal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök doktori dolgozatában vél felfedezni hivatkozás nélkül használt idegen gondolatokat. A kormányzati válasz hasonló: "szánalmas politikai provokáció"-nak minősítik az ügyet, és Schmitt esetével ellentétben rögtön elérhetővé is tették Semjén kérdéses dolgozatait. Lássuk, mi a hasonlóság és a különbség a két eset között. Elöljáróban meg kell említsem, hogy diploma- és doktori dolgozatok témavezetésében és bírálatában van némi tapasztalatom, igaz, eltérő területen, a műszaki- és természettudományban.



Az első különbség az, hogy míg Schmitt Pál dolgozata terjedelmének nagy részét tölti ki az idegen szerzőktől sok esetben szó szerinti fordításként másolt anyag, tehát nem a lóláb lóg ki, hanem a ló egy kis részét fedi valami, addig Semjénnél nem ez a helyzet. Ahogy a Véleményvezér is leírja, az ő esete inkább hasonlít Karl-Theodor zu Guttenberg volt német védelmi miniszterére, aki hasonló ügy miatt kényszerült lemondani. Az, ha valaki más gondolatait átfogalmazva saját szövegének összefüggésébe helyezi és meghivatkozza (a szövegben jelzi, hogy a gondolat honnan származott, és egyértelműen utal irodalomjegyzékének egy elemére) az teljesen rendben van. A probléma ott kezdődik, amikor ez a jelzés, a hivatkozás hiányzik, amikor a szövegből nem derül ki, hogy a szerző megmondja: ez nem saját gondolat, hanem. Az, hogy az irodalomjegyzékben szerepel a forrás, de a szövegben nincs rámutatva, hogy ez onnan van, doktori szinten nem fogadható el. (Igazából ma már sehol sem.) Nem értvén a társadalomtudományokhoz, nem tudom biztosan eldönteni a HVG adatai alapján, hogy ez ott mennyire elfogadott. A saját szakterületemen a vitatott részeket nem engedném át, így egy szakértő vizsgálatot szerintem megérne a dolog.


És itt jön a másik fő különbség. Minden ilyen ügyben (Guttenberg és Schmitt, vagy ha már itt tartunk, Gyurcsány esetében is) a fokozatot, diplomát kibocsátó egyetem vagy intézmény kezében van a lényegi döntés. Ha ők egy ilyen vizsgálat eredményeként - felülvizsgálva a korábbi opponensek elfogadó véleményét - kimondják, hogy a szöveg plágium és visszavonják a fokozatot, akkor a politikus lehetetlen helyzetbe kerül, ha meg nem, akkor a végzett diák vagy doktor nem számít vétkesnek. Amint erre magunk is rámutattunk, Schmitt ügyében a Semmelweis Egyetem lépéskényszerben volt, nemzetközi szinten jegyzett reputációját, erkölcsi tőkéjét és így legközvetlenebb létérdekeit sértette volna, ha elkeni a dolgot: nem is tette meg. A döntés most a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Akadémia jogutódja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kezében van, a nyilvánosságra hozott dolgozatokat persze bárki elemezheti, de annak nincs közvetlen hatása az egyetem döntésére.


Várható tehát egy vizsgálat az ügyben, és kíváncsian várom a fejleményeket. Ugyanakkor meg kell mondjam, egy ponton a HVG feleslegesen veti el a sulykot. Semjén nyelvtudásának ugyanis semmi köze ahhoz, hogy kire hivatkozhat. Egyrészt attól, hogy nincs német nyelvvizsgája, még olvashat németül, ráadásul - a már említett műszaki- és természettudományokban egyértelműen igaz ez - a szaknyelv olvasása általában könnyebb mint az általános szövegé. Nem felvágásból mondom (na jó, egy kicsit...), nekem sincs nyelvvizsgám németből, olaszból vagy románból, de a szakmai szövegeket elég jó biztonsággal el tudom olvasni és felismerni a lényegi pontokat, ahol rá kell szótárazni. A másik ok még súlyosabb: a hivatkozásnál alapszabály, hogy azt hivatkozzuk, aki az említett gondolatot először megfogalmazta. Mi van akkor, ha a jelölt tudja, hogy ez egy latin nyelvű szöveg de ő maga nem ért latinul, illetve nincs belőle nyelvvizsgája? Nem hivatkozhatja? Ugyan már...



Egy másik, alaphelyzetben értelmetlen kifogás, hogy Semjén a doktorija megvédését követően az ELTE-re benyújtott másoddiplomás szakdolgozatában forrásmegjelölés nélkül vett át szövegrészeket a saját doktorijából. Amennyiben az átvett doktori szöveg nem plágium, akkor ezzel semmi gond nincs, sőt teljesen bevett gyakorlat, az pedig, hogy egy már másutt, más fokozat elérésére benyújtott munkában milyen mértékű továbbfejlesztést vár el, az az elfogadó intézmény döntése - egy az egyben nyilván nem fogja elfogadni a korábbi dolgozatot. A saját gondolataimat viszont (amennyiben tényleg sajátok!) nem kötelező hivatkoznom akkor sem, ha korábban már leírtam azokat (kivéve, ha a szerzői jogokat átengedtem a kiadónak, de itt nyilván nem ez a helyzet) - más kérdés, hogy viszont érdemes hivatkoznom magamra is, mert ezzel kvázi "reklámozom" a korábbi munkámat. Amennyiben viszont az eredeti szöveg maga is plágium, akkor az "magával rántja" az ezt használó későbbi munkát is, ha hivatkoznak rá, ha nem. A másoddiplomát kiadó ELTE érintettsége így érdekes szálat visz az ügybe: a saját diplomájuk és az azt megalapozó szakdolgozat ügyében ők a Pázmánytól függetlenül is vizsgálódhatnak, és elvileg az eredmény is lehet eltérő.


Összességében: ha lesz vizsgálat a doktori cím ügyében, azt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktori ügyekben illetékes bizottsága kell lefolytassa, és annak kell tartalmi javaslatot tennie az intézmény szenátusa felé. Ha nekik ez így megfelel, és szerintük nem történt plágium, akkor az ügy le van zárva. A balhét - már ha van - onnantól ők viszik el, nem a végzett doktor. Az viszont, hogy a korábbi egyetemi doktori fokozat Ph.D.-vá minősítése rendben megtörtént, a kérdés szempontjából nem tűnik relevánsnak, hiszen akkor valószínűleg nem vizsgálták újra a dolgozatok szövegeit, a most megkérdőjelezett részleteket.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Monday, November 19, 2012

Nem kell betojni

Szombat éjjel annyi történt, hogy az LMP bejelentette, hogy politikai riválisának tartja egyik politikai riválisát, aki éppen a szavazóira hajt. Továbbá, hogy önbizalma és önmagába vetett hite változatlan. Az, hogy (volt) frakcióvezetője kisgyerekként viselkedik, értelmetlennek nevezi, és nem tudja elfogadni saját pártjának demokratikusan meghozott döntését, az szánalmas, de nem igazán érdekes.


Fontos lenne persze látni, hogy miként kívánnak válaszolni a Bajnai-párt kihívására. Hogyan lesznek a második legnagyobb és ugyanakkor abszolút orientációs pontot jelentő erő a demokratikus oldalon. Hogyan változtatják hitelüket és szakmai tudásukat politikai tőkévé, pontosabban szavazatokká. Hogyan használják ki versenyelőnyüket egy a Milla nagyszínpadát – egy rosszul elmondott, majdnem jó beszéd erejéig – kibérlő, a Szolidaritás apró és gyenge szervezeti hálóján pályát kezdő ex-miniszterelnökkel és annak gyakran össze-vissza-beszélő új, és ismerős-ismeretlen régi barátaival?



Mert ugye ezzel szemben – az országgyűlési frakción kívül - azért van egy 2010-es sikeresnek mondott kampány, egy koherens program, működő szervezeti háló: benne önkéntesekkel, tagokkal, önkormányzati képviselőkkel, és nem utolsó sorban helyi ügyekhez konyító szakértőkkel. No és persze sok-sok potenciális egyéni képviselőjelölttel, akiket jó szívvel ajánlhat majd a választások idején együttműködni kívánó partnereinek.


Persze, ha kivernék az „elmúlt két évtizedben, aki a közélettel foglalkozott az mind vállalhatatlan” gondolatát a fejükből, ami ugyanakkora marhaság, mint a Fidesz emútnyócévezése, még értelmes, érdekalapú választási szövetséget, amolyan taktikai fajtát is köthetnének a 2014 januárjában lábonálló erőkkel, és leválthatnák Orbánt. Nem mellesleg megmenthetnék a hazájukat.


(Vendégszerzőnk szociológus, önkormányzati szakértő)



Egy kattintás és nem maradsz le a posztokról:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Sunday, November 18, 2012

Féltudású magyar elit – hol tartunk ma?

2007. márciusában jelent meg Publius Hungaricus írása az Index Vélemény rovatában, és ugyanazon év novemberében - szinte napra öt éve - folytatása került ki a hírportálra. Az írások súlyos kritikát mondtak a magyar politikai és társadalmi elit teljesítményéről. A reakciók felemásak voltak, sokan nagyon is egyetértettek az állításokkal és következtetésekkel, és sokan ellenvéleményüket fejtették ki, fanyalogtak, vagy éppen dühödten reagáltak, akár blogokban, akár fórumokra beírt kommentek révén.


Magam az írásokkal és a szerzőjük következtetéseivel egyetértettem, hiánypótlónak tartottam az erősen önkritikus hangütésű véleményeket. Bereznay András Kibulizott ország című, ugyancsak 2007-es írása említendő még ebben a körben a teljesség igénye nélkül, amely az események előzményeire ad árnyalt elemzést, továbbá a végső konklúziója is hasonló; dolgozata további állításaival szemben viszont, különösen a mai helyzetben sok ellenérvet tudok felhozni. De most maradjunk a címbeli írásoknál. Az írások fontossága miatt tartom lényegesnek a visszatekintést: mi történt azóta, és hova jutottunk?



Ahhoz, hogy az előbbi kérdésekre választ adhassunk, vissza kell emlékeznünk az írások születésének időszakára. A szocialista kormányzás ötödik évében voltunk, a második kormányzati periódusban, Gyurcsány Ferenc kormányzásának idején. Az őszödi beszéd már fél évvel korábban elhangzott a rádióban, a közéletet ennek utóhangjai határozták meg, és ennek révén a nyergében megingatott Gyurcsány-kormány reformpróbálkozásainak időszakát éltük. Az ország aktívan politizáló része három lényeges, nagy csoportba volt sorolható: létezett a baloldali-liberális kormányzat intézkedéseivel szimpatizáló, ám beszéd keltette viharban elbizonytalanított csoport, létezett a baloldali-liberális, de Gyurcsány Ferenccel szemben ellenszenvvel viseltető csoport, valamint a szinte teljesen egységes tömbként működő jobboldal, amely vehemensen igyekezett kikotorni a kormányzatot a bársonyszékeiből. Ez a viharos időszak, annak ellenére, hogy az írás fontos kérdéseket vetett fel, alkalmatlan volt arra, hogy komoly vita alakuljon ki felette, hogy az írásokba foglalt gondolatok sokakhoz eljutva valóban termékeny talajra hulljanak.


Lássuk a főbb állításokat röviden, kivonatosan, azok kedvéért, akik nem kívánják végigolvasni a két írást.

Az első azt a kérdést feszegette, hogy a környező országok, melyek a kilencvenes években az „új világ” felépítéséért indult munkálkodásban a magyarországi helyzethez képest – általános közfelfogás szerint – lemaradásban voltak, mégis lényegében utolérték, behozták hazánkat. Eredményeink, illetve relatív eredménytelenségünk mind a gazdaság, mind pedig a külpolitika területére kiterjedtek. Miért? A szerző szerint a magyar elit tehetségtelensége az ok, amely még csak az problémák feltárására sem volt képes. Az elit nyugatos fejlődése a nyolcvanas évek elejével indult meg, de meg is rekedt: megelégedett azzal, hogy a késő szocializmusban a szomszédokhoz képest nyugatnak számított hazánk, míg nyugatról egyértelműen szocialista ország maradtunk. A magyar elit gondolkodásmódja a késő nyolcvanas évek szemléletét tükrözi ma is, írja a szerző. Ezzel a féltudás, a féltudások „ülnek tort”, nem engedve a tiszta kapitalista szemlélet meghonosodását. A féltudás túlmutat a gazdasági és politikai szereplők körén, lefedi a kultúrát, újságírást, oktatásügyet, a teljes vezető réteget, tekintet nélkül a pártállásra. Borús a kép: ez az elit adja a szakértői gárdát a politika mögött, így képtelen látni a megoldásokat, amint eddig sem látta. Csak friss gondolatokkal, az önreflexió képességével és kellő tájékozottsággal rendelkező elit kitermelésével lehet felülemelkedni félmegoldásainkon, és végre modern országot létrehozni.


Második írásában a szerző ezt a zárógondolatot fejtette ki. Alapvetése az, hogy az európai integrációban kialakul a munkamegosztás, amely révén magas hozzáadott értékű munkákra, illetve utasítás-végrehajtás alapú, alacsony jövedelemtermelő-képességű szakmunkákra szakosodó országcsoportok jönnek létre. Előbbi a kreatív polgárság alkalmazkódóképes világa lesz, míg a második a gazdasági konjunktúra-recesszió váltakozásnak közvetlenül kitett világ marad. Ez érvényes a globalizálódó kultúra világára is, ahol a kozmopolita nagyvárosok, mint nyertesek, egyben a saját nemzeti kultúrát is termékennyé tevő entitások lesznek, míg a perifériákon a fogyasztók maradnak csak meg, egyfajta provincialitásban. A változáshoz az „ez így nem mehet tovább” ismert kiszólás valóra váltása lenne szükséges. Ehhez három pillért kell ledönteni: a féltudás tudásként elismerését, a teljesítmény ignorálásának reflexét, valamint az egyéni felelősség elvetésének gyakorlatát.


Az e három pilléren álló elit a szerzést tartja saját filozófiájának, ezzel szemben a közérdek, a verseny, a fejlődés elvérzik. Ez a gondolkodásmód mára már nem igényli a nyolcvanas évek végének gárdáját, kitermelte fiatal képviselőit. Magától a rendszer nem fog megváltozni. A szerző megoldási javaslata három részből áll:



  • A releváns tudás feltámasztása: a logikus, tényeken alapuló és az egészséges kétellyel önmagát kiigazítani képes tudás újrateremtése.

  • A teljesítmény rangjának helyreállítása, úgyis, mint az ellenségkép helyett a versenytárs szemlélet bevezetése, másrészt a nyugati teljesítmény, mint mérce elfogadása.

  • A felelősség kultúrájának kialakítása, mert csak a beismert kudarc vezet a kudarcból okulásra.

  • Végül a szerző a változás első jeleit jelzi: az elit tekintélyének csökkenését tartja ennek. Következő lépésként az olyan közösségek létrehozását tartotta fontosnak, amelyekben az előbb megfogalmazott értékek megvalósulhatnak, legyen az vállalat, kulturális egyesület, akármi.


Ezeknek az entitásoknak kellene valamiféle hálót alkotni, amely utóbb megerősödhet, amely terjesztheti az új értékeket. Az ügy sürgős, mert a szerepek leosztásában nem várnak Magyarországra. Akkor a szerző úgy látta, hogy egy-két éven belül el kell indulnia annak a közéleti vitának, gondolkodásnak, amely az új szemlélet kiforrásának megindítója lehet.


És mi történt azóta?


A 2007-ben felállított menetrendet a válság felülírta. Túl a felvázolt hazai rendszerszintű válságon a világgazdaság is megrendült. A kegyelmi állapot, amely a szerző által megfogalmazott menetrendet lehetővé tette volna, megszűnt. A belpolitikai hisztéria, amellyel a szocialista-liberális koalíciót támadta az orbáni politika, a lakosságra kettős hatással volt. Egyrészt kialakult egyfajta apátia, sokan visszavonultak belső köreikbe. Mások ugyanakkor a szélsőségek felé mozdultak el. Mindennek eredménye a 2010-es választás kétharmados „sikere” lett, amely legkevésbé sem alkalmas azon alapvető fontosságú gondolati fejlődés végbemeneteléhez, melyek az írások szerzője szerint alapvető fontosságúak kellene legyenek.


Az Orbán-rezsim uralmának egyik fontos karaktere a vállalt unortodoxia, amely egyrészt a szakértelem, mint ártalmas és időrabló tényező kikapcsolásával, másrészt a tényektől való nyílt elszakadás büszke vállalásával jellemezhető. Aligha erre gondolt az elitváltás szükségessége kapcsán a szerző. Másik fontos karaktere a kisközösségek, független műhelyek amúgy is gyenge szövetének széjjelhasogatása, a szubszidiaritás elvének félredobása, az értelmes párbeszéd tagadása, így mindazon kreativitás eleve kiirtása, amely viták során felszínre törhetne.


A ma regnáló elit sok szempontból más, mint a korábbi volt. Abban mindenképp, hogy arcátlan nyíltsággal telepedik a közcélokra, maga felé fordítva minden forrást, melyből hatalom és jövedelem származhat. Ha Publius Hungaricus véleménye az elitről lehangoló volt 2007-ben, mostanra alighanem végletesen elutasítóvá válhatott. Képlete igaznak mutatkozott: együtt látjuk a hetvenes-nyolcvanas években szocializálódott egykori reform kommunistákat és az ifjútörököket, akik semmiféle szolidaritásról vagy közösségről, vagy alkuról láthatóan nem rendelkeznek fogalmakkal. Teljesítményük gyászos, pártérdemek alapján, lojalitás alapján kerülnek pozíciókba, felelősségérzetük zérus.


Ha valaha szükséges volt az elitváltás, akkor most igazán az.


Mára, az Orbán-rezsim leváltására lassan – talán – összeálló szociálliberális és konzervatív ellenzéknek ugyanakkor közös feladata lehet, feladata lenne az, hogy a társadalmi elit megújulásának terét megteremtse. Fontos lenne az, hogy a Publius Hungaricus által megfogalmazottak új életre keljenek és vita tárgyává válnának a dezorbanizálás végrehajtásának kimunkálása mellett, mert félek igaza volt és van Publiusnak: az elit gondolkodásmódjának reformja nélkül nincs lehetőség az ország modernizálására és évtizedekre a lecsúszás lesz a magyar sors.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

LMP: jön a borotvaél

Fabius barátom a Varánuszon már temeti őket, turul_2k2 a Mandineren viszont irányváltást vizionál. Valóban, van még lépéslehetőség a játékban, még ha elég nehéz is elhinni a csapatról, hogy képes meglépni. A Mandiner szerzője által felvetett jobbközép irányváltás ugyanis reális lehetőség - csak akarni és megvalósítani kell. Mindkettő erősen kétséges, de nem lehetetlen. Ahogy a VB- és EB-selejtezősorozatok kétharmadánál állni szoktunk: a matematikai esély még megvan.


Azzal, hogy kikosarazta az Együtt 2014-et, az LMP fenntartotta magának az önálló politikai manőverezés lehetőségét, azonban látszólag elveszetette a kormányváltó szerepkört. Valóban, amíg Róna Péter, aki a következő időszakban a párt egyik kulcsfigurája lesz, azt tartja fontosnak kiemelni: "Az LMP és az Együtt 2014 Mozgalom gazdaság- és társadalompolitikájában óriási a távolság", miközben mintha elsikkadna az, hogy mekkora is a távolság mindkettő felől nézve a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájáig, addig nehéz elhinni, hogy ez utóbbinak a megakadályozása valóban cél lenne. Pedig 2014 erről fog szólni.


A jelenlegi választási rendszerben az egyéni jelöltekre leadott szavazatokáért folyó versenyből ezzel most bizony kiszálltak. Aki Viktort akarja, az a Fidesz jelöltjét választja, aki nem, az a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, és az ma reménytelen, hogy ez az LMP legyen. A listáért lehet még küzdeni esetleg. Ráadásul az eddigi bázisnak valószínűleg a nagyobb része most elpártol. Újat kell tehát keresni.


Az esélyt az kínálja, hogy ha esetleg sok olyan, karakterében, értékválasztásában jobboldali választó van, aki kiábrándult Viktorból és a Nemzeti Közgép Rendszeréből, de Bajnai nem elég hiteles számukra szocialista és DK-s kapcsolatai miatt. Ha őket meg tudnák szólítani, ha nekik valódi alternatívát tudnának nyújtani, annak lenne értelme. Akár még azzal a forgatókönyvvel is, hogy az egypárti "alkotmány" lebontásáig - de csak addig! - együttműködve Bajnaival. A zászlóra pedig a jogállam helyreállítása, a józan paraszti ész használata, a földügyek és az aktív munkavállalók érdekképviselete, és esetleg az ügynökkérdés kell kerüljön. Az "öko-"val kezdődő dolgok pedig csak ezek mögött!


A rossz hír az, hogy ehhez az LMP-nek sokat, nagyon sokat kell dolgoznia, gyorsabban, és talán többet mint eddig összesen. Lássuk, milyen ügyeket kell megoldani hozzá és mikor (hozzáteszem, ezek közül egyiken sem szabad elbukniuk!):



  1. Túl kell élni a következő 1-2 hetet látványos pártszakadás, parlamenti frakcióvesztés nélkül. A lemondott frakcióvezető helyére újat kell választani, és kívülről úgy tűnik, és most nagyon más nem lehet, csak Schiffer András. December elejéig ennek meg kell történnie.

  2. Még az ünnepek előtt el kell fogadni és világossá kell tenni az új, jobbközép irányvonalat. Meg kell nyerni konzervatív prominenseket a párt támogatására, fellépésükkel hitelesíteni az irányváltást. Brand ide vagy oda, megfontolandó a névcsere is: az említett megcélozható rétegekben az LMP név már balos gondolatokhoz kötődik.

  3. Pártot, szervezetet kell építeni. Az, hogy egy magát valódi pólusnak tartó párt megalakulása után négy, parlamentbe kerülése után bő két évvel 600 tagot számlál, az vicc. Tízszer ennyi kell ahhoz, hogy szervezetileg beléphessenek a versenybe, hogy tényleg láthatóvá váljanak helyi szinten is. Ha fél év múlva nincsenek kétezren, és a regisztrációs időszak kezdetére ötezren, akkor még abban az esetben sem lesz, aki végigvigye a kampányukat, ha minden más összejön.

  4. Legkésőbb ugyanekkorra miniszterelnök-jelöltet kell állítani.


Ezek mind külön-külön szükséges feltételek: borotvaélen kell végigmenni. Talán mondanom sem kell, hogy ehhez elfelejtendő az a merengő baloldali attitűd, ami a pártot jellemzi. Én itt érzem a legerősebb akadályt. Itt két-négy éves szociális szokásokat, mintákat kell levetni, ami talán a legnehezebb dolgok egyike. Ha megy,hajrá, ha nem, akkor a mostani döntés a Darwin-díjhoz jó csak.


Ám ha bejön... ha sikeres lenne az irányváltás, az komoly valami lenne. Olyan oldalról kapna támadást a Fidesz és vele a Lukasenkó által is megtapsolt NER, ami ellen nincs védelem. Álom, persze, de az összes többi út tegnap óta nem vezet sehová.


UPDATE 2012.11.18 23:30: Schiffer nem szeretne jobbközép LMP-t, amit ő "ökopolitikai globalizációkritikus" pártnak tart. Innen szép nyerni.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Saturday, November 17, 2012

Krumplileves pogácsával

Emberek! Magyarok! Drága testvéreim a zűrben, megmenekültünk! Nem hittem volna, tényleg nem, de sikerült. Talán egy morzsányira voltunk a megsemmisüléstől, de volt ott valaki - akinek van már rutinja abban, hogyan seperjen be minden morzsát -, aki megmentette a magyar humort! Matolcsy lement Hódmezővásárhelyre, az asztalra csapott, és olyan műsort csinált, amilyet Hofi sosem) De a Gyuri, az igen, az tudta mit kell mondani az embereknek! Én már azt várom, mikor szólnak már neki a parlamentben: te Gyuri, ez itt nem a nagycirkusz. Ennek is csúcsos a teteje az igaz, de a cirkuszban nem mindig tapsolnak a fókák, tudod? Például ha a fejétől bűzlik a hal, kiköpik. Na persze fókák csak buta állatok, ők nem értenek az olyan fennkölt dolgokhoz, mint a gazdaságpolitika - jól írtam?


Matolcsy viszont ért hozzá, erről Hódmezővásárhelyen is megnyugtatott mindenkit. Én ugyan kicsit féltem attól, hogy 2024-re Németország mögött csak a második legerősebb gazdaság lesz a miénk, de kezdem levetkőzni a kishitűségemet. Miért? Ha Matolcsy - nagyközönség előtt - bátran ki meri kapcsolni a józan eszét, akkor én miért ne? Azon se lepődnék meg, ha az egészből semmire sem emlékezne. Én is jártam már így, nem mondom. Kicsit elengedi magát az ember (pohárral a kezében), aztán csak az lesz gyanús hogy két napig nem szól hozzám a feleségem. Matolcsy kezében ugyan gyanús poharakat nem láttunk, biztos a pogácsában volt valami... Azért Lázár kicsit elszólta magát: Gyurikám, mondjál valamit ami címoldalra kerül!

Hovatovább, én annak is örültem volna, ha valami fontosat mond. Mert Lázárnak igaza volt, csak máshogy. Kellett megint valami, amire ráugrik a média, amin - akin - lehet röhögni, miközben újabb megszorítócsomag érkezik a kettes vágányra. Ilyenkor jó ha röhög valamin az ország. Külföldi megfigyelők meg majd jelentik, a magyarok még akkor is térdüket csapkodják a röhögéstől, mikor már a kenyér is luxus. És tényleg. Sírva vigad a magyar, vagy nem? Meghajlok a Fidesz kormány nagysága előtt. Egy stand-up humoristára bízni a gazdasági minisztériumot válság idején, zseniális ötlet. Várunk egy kicsit, hogy a Gyuri töltődjön ihlettel, és a következő adócsomagot, már a Showder Club színpadán jelenti be Hadházi meg Kiss Ádám között. De nem mondom, a blogos társadalom rá is harapott a dologra, gyakorlatilag a héten már mindenki a pogácsán, a piros folton, meg a tigriseken fog röhögni. Gyalogáldozat ez a Fidesztől, semmi több. Mégha Matolcsy részéről nem is tudatos. Én sajnálom egy kicsit.


Szó ne érje a ház elejét, mondott a Matolcsy igazat is. De tényleg. Hogy a magyar gyerekek egy része olyan piros folttal a fenekén születik, mint a japánok, az tény. (Komoly teher ez a japánoknak, még egyszer rájuk húzza valaki a vizeslepedő:, ti, féleurópai származékok!)



De a dolog visszaüthet. Írtam korábban, hogy pénz hiányában a Fidesz cukorka osztogatás helyett agresszív propagandára fog támaszkodni a választásokig. (Ó, hogy hiányzik most a kormányból - horribile dictu - Torgyán!) Egy régi dakota közmondás azonban kimondja, ha egy döglött lovon ülve  folyamatosan hülyeséget beszélsz, előbb utóbb hülyének néznek. Még azok is, akik direkte csukott szemmel hallgatnak, mert a dögszag mégiscsak dögszag. Különösen ha az a döglött ló valójában egy döglött-játékos tigris. (A Walt Disney amúgy simán pénzt csinálhatna ebből a tigris dologból, lásd Micimacó idióta haverja.) Pengeélen táncol a kormány, néha már Orbán sem tudja, meddig érdemes elmenni a pofátlanság fényes skáláján. A nemzetgazdasággal kapcsolatban például sosem szabad ételes hasonlathoz nyúlni, ez magyar szabály. Hogy miért? Mert a krumplileves, az maradjon krumplileves! Kell még mondanom valamit? Úgy látszik az újkádári gazdaságpolitikát végre beérte az újkádári nyelvezet. (Nemzeti Gazdasági Terv? Ötéves tervet akartál mondani?)


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Relativitás

Lehet itt még újat mondani hazánk alternatív politikai valóságairól? Arról, hogy mindenre van két magyarázat, és követőik számára a másik magyarázatot akár csak megfontolók is agyhalott zombik?


Nem, most nem arról akarok beszélni, hogy pontosan ez vág minket bóvliba, ezt már rég megírtuk. Sokkal érdekesebb, amikor - ha csak egy-egy kegyelmi pillanatra is - villanás támad a sötétségben, egy rövid időre látszik, hogy valamelyik a kettő közül hihetetlenül fals. Tegnap volt egy ilyen.



A fél magyar blogoszféra rugózik azon, ahogy Matolcsy Hódmezővásárhelyen fullba nyomta a kretént (a Vastagbőrnek üzenem, hogy a betett Trópusi Vihar-részleten fél napja röhögök...), a videón viszont van egy, szerintem eddig nem értékelt momentum, a klipen 5:31-től mondja a vásárhelyi fórum egyik résztvevője:



...megjelent, hogy külföldön a Bajnai azt mondta, hogy közép-ázsiai törzsek vagyunk, mi, a fideszesek, vagy akik a Fideszre szavaztunk, ez azért kinyitotta a zsebemben a bicskát.



Jó, persze, szerkesztett videó, de mintha sem Lázár, sem Matolcsy, sem a levezető elnök, sem senki nem mondta volna meg az úrnak, hogy azt bizony, ha nem is pontosan így, de Orbán mondta, ha nem is a fideszesekről (bár a szövegkörnyezetet én már akkor is így értettem), de az egész magyarságról. Lehet, hogy az úr nem is találkozott senkivel, sem beszélgetőpartnerrel, sem hírrel, aki elmondta volna neki, hogy barátom, pont fordítva?


Viszont ha az egyik politikai valóságban (és Matolcsy meg Lázár vásárhelyi fórumos hallgatóságát bízvást tekinthetjük ilyennek) Bajnai volt az, aki "ázsiaizott" és nem pont Orbán, akkor azért legalábbis  nehéz lesz megindokolni azt, hogy ez nem a valóság totális ellentéte! Milyen belterjes egymáshergeléséből jön ki ez a végeredmény? Persze érdemes azt is megnézni, hogy a média mely részében nem bukkant fel a fenékpöttyös beszéd - igen, a közszolgálatiban meg a kereskedelmiekben - tehát bízvást lehet tovább építeni a kétféle valóságnak azt a felét, hiszen innentől ez a poszt is a "másik", nem?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Friday, November 16, 2012

Gotovina, Ante portas

Bombameglepetés volna Ante Gotovina és Mladen Markač egykori horvát tábornokok hágai felmentése? A szerbeknek biztosan bomba, a világnak és a horvátoknak talán meglepetés, na de kinek nem? Talán az EU vezetésének, amely kínok kínjával küzd, hogy egyben tartsa a nemzeti-gazdasági közösséget - és érdekében áll olyan tagországot behívni, amely új utakat nyithat meg számára: ráadásul vele demonstrálhatná, hogy a szétesésnél az összetartozás még mindig vonzóbb lehetőség. Az a tagország biztosan nem Szerbia lesz.


Gotovina nem bűnhődhetett meg. A horvátok keményen „tartották”, s taktikájuk sikeresnek bizonyult. Jól ráéreztek az Unió rugalmatlanságára, a közösség belső válsága okozta új lehetőségre: tudták, egyszer eljön az idő, amikor az EU-nak nagyobb szüksége lesz Horvátországra, mint fordítva. S lőn. A csatlakozási kérelem beadása (2003) óta sok víz lefolyt a Dráván és a Száván. Túlélve a Lisszaboni szerződést elutasító ír népszavazást, a Szlovénia blokádja miatti szankciók kilátásba helyezését (a Pirani-öböl hovatartozása miatt), Horvátország gyakorlatilag simán be tud gyalogolni az EU kapuján (2013. július 1.).



gotovina_kontra_EU.jpg


S bármilyen meglepő – jogász szemmel nézve pedig biztosan nonszensz -, Ante Gotovina volt az utolsó láncszem: mert bár a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság és az Európai Unió nem egy és ugyanaz (sőt), utóbbit jelentősen befolyásolta/befolyásolja az előbbi döntése (nagyon reméljük, hogy ez fordítva nem igaz!). A Horvátországot gyakorlatilag felszabadító, 1995-ös Oluja (Vihar) Hadművelet vitatottsága, az etnikai tisztogatás gyanúja (és vádja) ellenére a felmentő ítélettel tulajdonképpen nemcsak Hága tört lándzsát a szerbekkel szemben álló fél mellett, hanem az EU is. Ennek természetesen meg lesz a következménye, hiszen Szerbia – és a vele szorosabb stratégiai együttműködést remélő politikai tömb – immár komolyan eltávolodhat Európától – pláne annak tükrében, ha Gotovináék esetét a koszovói függetlenség ügye mellé tesszük.


A történet a magyarok számára is tanulságos lehet. Szerbia lenullázva érezheti most magát - így könnyedén gerjeszthetővé válnak az EU-ellenes kirohanások, a „protest néphangulat”. Előtérbe helyeződhet a nacionalizmus - s politikai tőke kovácsoltatik belőle. Feltámadhat a „keleti szél” – s „a nyugat hanyatlása” meghirdettetik. Brüsszel és tettestársaik immár nem parancsolhatnak Szerbiának - megkezdődhet a „szabadságharc”. De ismerős.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tuesday, November 13, 2012

Rendszerváltás után, szabadon...

Döm dö dömm dö döm döm dö döm döm döm dö döm döm dömm dö döm! Dö döm? Döm! Döm dö döm dö döm, döm dö dö döm döm. Döm döm dö döm, döm - döm döm döm - dö dömm dö döm. Döm dö döm dö döm d döm dö döm dö döm, DÖM DÖ DÖM. Döm! dö döm. Dö dö döm? Döm. Dö dö dödöm? Döm. Döm dö dö döm. Döm dö döm.Döm döm dö döm döm. Döm dödöm döm dö döm. Döm dödöm dö döm dömm. Döm dö dö döm. Döm dö döm.Döm döm dö döm döm. Döm dödöm döm dö döm. Dödömm? Döm! Döm dödöm dö döm dömm. Döm dö dö döm. Döm dö döm. Döm döm dö döm döm. Döm dödöm döm dö döm. Döm dödöm dö döm dömm. Döm dö dö döm. Döm dö döm. Döm döm dö döm döm. Döm dödöm döm dö döm. Döm - dömdöm. Döm dödöm dö döm dömm. Döm dö dö döm. Döm dö döm. Döm döm dö döm döm. Döm dödöm döm dö döm. Döm dödöm dö döm dömm. Döm dö dö döm. Döm dö döm. Döm döm dö döm döm. Döm dödöm döm dö döm. Döm dödöm dö döm dömm.




döm, döm - döm döm döm -dö dömm dö döm. Döm dö döm dö döm döm dö döm dö döm, DÖM DÖ DÖM. Döm!*


*A poszt írója családos ember.


Dödöm dömm? Dömdödömm döm Facebook dödömm:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Monday, November 12, 2012

Hőbörgő mélység

Mi történt, Kapitány? Pánik a kormányrúdnál? Unortodoxia-járvány ütötte fel a fejét a fedélzeten? Netán valami öngyilkos hajlamú matrózlázadás készül? Vagy csak elgurult a legénység gyógyszere - egyenesen bele a politika háborgó tengerébe? Az elmúlt egy-két hétben nem kellett sem a közvélemény-kutatási adatokat, sem a politológusok előrejelzéseit látnunk ahhoz, hogy észrevegyük: kiakadt a politikai barom-méter. Ennyi sötétséget – ilyen rövid idő alatt, ilyen töménységben - tuti nem kaptunk még idén. Öt dózis egy helyen.


Így kezdődött...



„…olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk.”



Rogán Antal ábrándját láthattuk és hallhattuk a 250 ezer euró államkötvényért érkező kínaiak rémmeséjéből. Az Állami Számvevőszék hamar rá is érzett a fiatal politikus tehetségére. Felismerte, hogy a Hagelmayer István-díjat szinte neki találták ki: hiszen ő az, „aki kiemelkedő tevékenységével nagyban hozzájárul a közpénzek „hatékonyabb” felhasználásához”. Uramisten. (Domokos László elnök egyébként ezúttal könnyű helyzetben volt és biztos döntést tudott hozni, hiszen egykori, hűséges Fideszes padtársként igen jól ismeri Tóni munkásságát.)


Aztán láttuk, hogy a pénzügyeinkkel mégiscsak gondok lesznek...



„Reálbércsökkenés lesz jövőre, de ha az eddigi évek reálbércsökkenéseit összeadjuk, az összességében reálbéremelést jelent”.



Ő ugyanaz az ember, aki a leghátrányosabb helyzetű térségekben élők számára a regionális minimálbért a fiatal munkavállalókra is kiterjesztené és pályakezdőknek a minimálbérnél is alacsonyabb (!) jövedelemplafont vezetne be. Igen, ő Czomba Sándor, a foglalkoztatásért felelős államtitkár - aki állítólag nem is mondott ilyet. Vagy mégis? (Javaslom, olvassa el mindenki a helyreigazított verziót is és döntse le maga.)


...és nemcsak a matekkal lesznek bajaink...


Miután Hoffmann Rózsa titokban elismerte: nincs meg a pénz az oktatás államosítására, rögtön mondott olyat is, amiről pontosan tudta, hogy (inkább) azon fognak majd csámcsogni:



„Angol helyett a német lesz az első nyelv.”



Aranyos kis gumicsont volt, ha azt vesszük, hogy bevetésétől kezdve már senkit nem érdekelt a pedagógus életpálya-modell bukása – ahogyan Hoffmann Rózsa bársonyszékben maradása sem. Pedig az „auf Wiedersehen, Frau Hoffmann!” nagyon megérett már - és a Fidesz-KDNP (2014 felé tekintve) jobban járt volna a fejcserével. (Így - talán - nem égett volna rájuk a ház oktatáspolitikában. Most már késő.)


Persze, ha nem értünk a pénzhez, akkor majd értünk a joghoz...


Egy Vas Imre által benyújtott (és azóta elfogadott) indítvány szerint nem lehet politikai reklámot közzétenni körzeti és helyi médiaszolgáltatónál, kereskedelmi médiaszolgáltatónál, ilyen fenntartású internetes honlapokon, képújságokban, teletexteken - de még mozikban sem. Tisztánlátás végett: mondja és akarja ezt ugyanaz az ember, aki szerint viszont:



„…a Kormány tájékoztatása nem minősül politikai reklámnak…” (lásd: IMF elleni kampány)



Ez is ügyes húzás. A cél összességében nyilván az, hogy minél kevesebb szó essék majd a politikáról - s így a kormányzás hibáiról. Mindeközben - az álcivil-hadtest és az állam vígan (értsd: legálisan és közpénzből) kampányolhat majd a Fidesz mellett - így mind Csizmadia László (az állami támogatásokról döntő Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnöke - a Civil Összefogás Fóruma (CÖF), a hírhedt kormánypárti „civil” szervezet vezetője), mind Simicska Lajos uralkodó köztéri hirdetési felületei készen állnak a „jó ügy érdekében” eljárni. (Jó kezekben az ország?)


De nem elég, hogy átírjuk a jogrendszert úgy, hogy rossz kormányzásunk ellenére is mi nyerjünk: még meg is fenyegetjük az akadékoskodó polgárokat...na, ez már tényleg primitív!


Hogy mennyire komolyan gondolják ezt a cenzúrázós őrültséget, arra a legfrissebb példa Papcsák Ferenc kirohanása két sajtóorgánum ellen, pontosabban azok kommentelői ellen:



„Nemcsak a Népszava, hanem a Hír24 (FN24) egyes kommentelőinek személyes adatait is kéri a XVI. kerületi rendőrkapitányság.”



Egészen elképesztő, hogy bárki komolyan gondolja ebben az országban (főleg egy közszereplő!): a büntetőjog eszközével a szólás szabadsága korlátozható.



les_visiteurs.jpg


Ha valaki blődségi sorrendet kérne számon rajtam, ne tegye. Képtelen volnék igazságot tenni köztük. Egyet tudok biztosan. Amit a kormánypártiak - egykoron büszkén, manapság inkább dühödten - hangoztatnak magukról, miszerint: „mi vagyunk itt, kérem, a konzervatívok” – nos, melldöngető kijelentésük minden nap megcáfoltatik a Nemzeti Együttműködés (egyre sötétebb középkori) Rendszerében.


Mert amit itt látunk, az biztosan nem konzervativizmus. Maximum konzerv. Annak is az alja.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Thursday, November 8, 2012

Így csinál a Fidesz szemetet a forintból

Az elmúlt napokban, hetekben több olyan kormányzati döntés is született, amely egyre világosabban mutatja, milyen sorsot szán a kormánypárt a hazai fizetőeszköznek. 


27-én jelentette be Orbán Viktor, hogy az állam megsegíti a reménytelenül eladósodott (zömében fideszes vezetésű) önkormányzatokat, lényegében átvállalva hiteleiket (aztán majd vélhetően ezt is áthárítva a bankokra). Néhány nappal később a monetáris tanács külső (Fidesz kézivezérelt) tagjai újabb kamatvágást nyomtak át a jegybankon, 6,25%-ra csökkentve az alapkamatot. Matolcsy a Heti Válaszban a devizahiteles cégek megmentéséről elmélkedik. Mindeközben az állam a bankokkal a forrásokért folytatott versenyben elképesztő összegeket fizet ki az állampapírok kamataira.


A fenti események, illetve a korábbi "gazdaságpolitikai" döntések alapján felvázolható egy olyan forgatókönyv, mely valószínűsíti az elkövetkezendő fél év pénzpolitikai irányvonalát és támpontot ad abban a kérdésben, mire is számíthatunk a forinttal kapcsolatban. Sok jóra nem. 



Úgy tűnik, hogy a Fidesz minden eszközt felhasznál arra, hogy a különféle deviza adósságokat minél gyorsabban konvertálja forintra, illetve az újonnan keletkező forint adósságokat állami kézben akkumulálja. Ezután a felhalmozott forint adósság terheit a folyamatos kamatcsökkentéssel kívánják enyhíteni. Ezzel nem is lenne önmagában túl nagy probléma, hogyha emellett nem lenne meg a szándék az adósság minél gyorsabb ütemű eltüntetésére is. Ennek legegyszerűbb eszköze ugyanis az adósság elinflálása. Az elv nagyon egyszerű: adott mondjuk 100 egységnyi hitel, 2% kamatra, 3% infláció mellett. Egy év múlva a hitel a kamattal együtt 102 lenne, de az inflációval korrigálva ez valójában csak 99 lesz. Az infláció nagyon jó annak aki hitelt vett fel, és ugyan olyan rossz annak aki a kölcsönt nyújtotta. Ugyanis ebben az esetben az ő vesztesége a hitelt felvevő nyeresége. 


Magyarországon az infláció a jelenlegi adatok alapján 6,6%. Az alapkamat már ez alá, 6,25%-ra csökkent, a Fidesz által irányított külső MNB tanácstagok épp a napokban vízionáltak 4,5-5%-os kamatot. Ez a jelenlegi körülmények között is azt jelentené, hogy 2% körüli forint értékcsökkenéssel számolnak. Magyarán minden forint megtakarítás ennyit veszítene az értékéből, míg például Hódmezővásárhely forintra konvertált tőzsdei kalandjának ára ennyivel csökkenne.


Érdemes észben tartani a tényt, miszerint jövő márciusban az MNB élére új jegybank elnök kerül. Nincs kétségünk afelől, hogy az új elnök immáron a "motorja és nem gátja" kíván lenni a Fidesz törekvéseinek, vagyis az álmodozás a jegybanki devizatartalékok egy részének felszabadításáról valósággá válhat. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a jegybank a devizatartalék terhére, forintot bocsát ki. Ebből csökkenthetik az adósságot államkötvény vásárlás révén, vagy pedig pénzt injektálhatnak a Közgépbe vállalkozói szférába, hogy felpörögjön a gazdaság. Ez nem szokatlan megoldás, az USA lényegében évek óta ezt teszi, igaz évek óta lényegében hatástalanul.


Egy olyan kis és sérülékeny gazdaság mint a magyar, amely ráadásul az elmúlt két év folyamatos jogbizonytalansága révén minden vállalkozni és beruházni szándékozó entitást kivetett magából minden bizonnyal  másként reagálna egy ordas pénzfröccsre, mint a amerikai. Mert míg ott a plusz forrás elég volt a gazdaság szinten tartására, Magyarországon a jegybanki tartalék felszabadítás lesz az az utolsó lépés ami felteszi a narancsvirág koszorút a forint sírjára. A pénztömeget itt nem fogja felszívni a tenni vágyó beruházói réteg, mert olyan már nincs, így az lényegében csak az infláció felpörgetését és a forint drasztikus gyengülését vonja majd maga után. 10-15% körüli infláció és 4%-os kamatok mellett, a felhalmozott adósság már jelentősen csökken majd a forint megtakarításink terhére. Kár, hogy 350 lesz egy euró, illetve 500 egy liter benzin. De ennek is örülni kell, mert így nőnek majd az ÁFA bevételek is például. Addigra már lehet, hogy az is 30% lesz.


Emlékszünk még Lázár János törvényjavaslatára, miszerint a Magyarországot ért pénzbüntetések kifizetésére különadó vethető ki? Nos megkapjuk, az infláción keresztül. Kár, hogy a büntetést a Fidesz rótta ki az országra.



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Wednesday, November 7, 2012

Almaszexuális

Szörnyű éhség tombol bennünk. Hogy mennyire vékony is az a civilizációs máz, ami nagy nehezen ránkrakódott a pár évszázad alatt, azt csak - mondjuk - egy háború tehetné próbára. Azt hiszem, igen gyorsan leperegne, pláne, hogy most sem túl sima vagy erős. Éhezünk; mohó vírusként emésztünk el mindent. Szaporodunk, felfaljuk az erdőket, a tengereket, a fákat és a madárdalt. Teliszarjuk a világot méreggel, meddőhányókká változtatjuk a hegyeket. Smith Ügynöknek igaza van, az ember egy veszélyes vírustörzs. Féloldalasan fejlődünk, gyenge testben még gyengébb a lélek.  A fizikai síkon terjeszkedünk, hömpölygünk, de se az eszünk, se a lelkünk nem fejlődik, nem épül egy cseppet sem. Asztrális és mentális vámpírok vagyunk, egyre mohóbban és gyorsabban falunk fel mindent, információt, élményt, színeket, szépséget.

Mégis éhesek maradunk. Nem lehet minden nappaliba száz új plazmatévét betenni a gazdagoknak sem, de valamivel mégis csillapítani kell ezt az eszelős, megállíthatatlan érzést, hogy ne marjon belülről minket. A máz még korlátoz minket, hogy ne szabaduljon el az őrület, hogy ne faljuk fel egymást is olyan gyorsan, mint a világot, de nem tudni meddig még a béke. Törzsbelit még nem bántunk, a bombákat máshova szórjuk még, arrébb, hogy ne az udvarunkon legyen a hullaszag, de a Másikra már egyre éhesebben lesünk. Még megférünk, de éhesen gyűlölünk mindent és mindenkit aki nem Mi vagyunk.

Éhség a szórakozásra, az élvezetekre, a kalandra, a "jó életre". A szeretetre a tiszteletre, a megbecsülésre. Rosszul vagyunk, undorítóra hízunk a cukrozott zsírtól, pattanásként ütközik a bőrünkön kifelé az odabent méreggé vált zabálás eredménye. Csömörig zabálja magát aki tudja, aki nem, az meg éhezve, gyűlölettel és haraggal zabálja magát teli. “S aki evett már, az újra sorba áll megint, hisz éhes”. A gazdag féli és gyűlöli a szegényt és viszont. Rémálmok kísértenek minket, hagymázas lidércnyomás. Fullasztó sötétségben vergődünk.

Egyre nagyobb, drágább autó kell, egyre gyorsabb száguldás, nagyobb mellek, hangosabb ricsaj. A vírus természetéből származik, hogy addig zabál és szaporodik, ameddig fel nem emészt mindent maga körül és ezután döglik el (meg) a habzó massza a lecsupaszított sziklákon. Ez a siker maga, a falás, a zabálás, a fogyasztás. Aki sokat zabál, még többet akar enni, a kisgömböcnek muszáj nőnie, gurulnia és elnyelnie mindent, már meg nem állhat. Önbeteljesítő jóslat, rákos daganat, ami megtagadott minden parancsot és féktelen növekedésbe kezdett.




Ennek a jele nálam a konzumidiotizmus is, és ennek az egyik jelképe számomra az Apple. Ezért az almaszexuális fogalom is, mert már nem a vásárlásról, vagy a szükségletek kielégítéséről szól, hanem Létforma. Életmód, életelv, jövőkép egyben. Nagyobb képernyő, nagyobb felbontás, gyorsabb processzor. A4, A5, A6, A végtelenbe és tovább. Szolgáltatássá tették, anyagból fogalommá; élvezetté lényegül át. Mint a Bölcsek köve, már mindenre jó lesz, gyógyítja a rákot és az orrodat is tisztíccsa. A terméket már nem simán árulják, hanem vallást, rituálét, misét szerveznek belőle. Boltból átlényegült Üvegtemplomban dicsőítik az Élményt. A dolgozókat eladókból szerpapokká, cégvezetőkből prófétákká képzik át. Hagymaként egyre több és több réteg, jelentés rakódik a jelentéktelen kis műanyag-üveg szerkezetre, egyre ragyogóbb fények és dicső, harsány trombiták kísérik. Hívők imádják, simogatják, segítő fétis lesz, varázsszer, dédelgetnivaló háziállat és oltári szentség egyben. Kérdezed; és válaszol! Csak neked, csak rólad, csak érted.

Senki nem nevetheti ki őket, az almaszexuálisokat. Nem alázhatja meg senki büntetlenül az új, ragyogóan polírozott és formatervezett Életmódot. Ami eddig szégyellni való hóbort volt, immár államvallássá emelkedik, a fogyasztás, az elnyelés vallásává. Aki gyűlöli, vagy viszolyog tőlük, az is támogat, hiszen magja az irigység, a birtoklás vágya, hiánya, mert nem nőtt olyan nagyra és erősre, hogy maga is megvegye vagy elvegye, birtokolja, élvezhesse és része legyen az Életmódnak. Imádat és gyűlölet jár együtt kéz a kézben. Milliárdok nézik a celebrált reklámmiséket csorgó nyállal, beesett izzó szemmel vágyva a Jólétre és a Boldogságra. Most még visszatartja őket az zabla, meg az ostor, de ki tudja, mikor és merre indulnak meg a tömegek hogy rávethessék magukat, elvegyék, magukba tömjék, behabzsolják a mindenséget.


Én is ezért írtam ezt a cikket, mert a gyűlölettel és haraggal élek együtt. Mert nem engedhetem meg magamnak, hogy almaszexuális legyek. Meztelen vagyok, vagy rongyos pólóban turkálom egyedül a szemetet az élet árnyas oldalán, a Telepen, valami finomat, édeset keresve minden kupac mélyén.

Csak hogy ne fájjon odabent annyira.
Csak hogy ne halljuk meg végre azt, aki keservesen sír és boldogtalan.





Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tuesday, November 6, 2012

Vadkelet

Azért valljuk be, jobban járunk mi azzal a 250K hitellel, mintha teszem azt valaki fehérlovat mellékelne az állampolgársági kérvényéhez, szépen rányalva a lap szélére mint egy illetékbélyeg. Merthát milyen lenne az a ló: daliás, mint annakidején a miénk? Aligha. Sokkal valószínűbb, hogy 10 éves kínai gyerekek készítette sorjás, fröccsöntött műanyag játéklovat kapnánk meg, kevéske rákkeltő anyaggal, nyerítésükben a kínai kézművesipar többezer éves dallama.



Akkor meg minek ez a felhajtás. A haza nem eladó. Legfeljebb hitelezhető, nem is ezzel van bajom. Nem hiszem  hogy a kormány által meglibbentett felhívásra megjelennének a tatár hordák keleti megyéinkben, szerintem a Muhi csata reloaded is el fog maradni. Ami engem zavar, hogy mindig van lejjebb. Én ostoba mindig azt hiszem, hogy na mostmár biztos lesz egy normális ember a kormány közelében aki azt fogja mondani, eddig és ne tovább. Nincs. Csak kérdezem, a kínaiaktól is tiszteletet és bizalmat kérünk? Vagy elég csak a pénzük? Merthogy keleti testvéreink (nem azok, a még keletiebbek) bizonyosan nem fognak cümmögni a médiatörvény miatt, legyinteni fognak az alkotmánybíróság meghurcolására, még talán gratulálnak is az állami szintű dezinformálásra. Így kell ezt csinálni. Csak azt tudnám, meddig fog még tartani a fülkeforradalomhoz köthető szabadságharcunk? Mert egyre jobban az az érzésem, ez már a lenini permanens forradalom, csak itt nem mensevikek meg bolsevikek vannak... várjál... de azok vannak. Már csak azt tudnám, mi rejtegetnivalónk van nekünk, hogy az IMF-től úgy félünk mint a tűztől? Á, biztos én vagyok rosszindulatú...




 


Azért lenne pár előnye is a kínaiak beözönlésének. Hovatovább, magyar állampolgár lehetne a Dalai Láma (na jó kis csúsztatással), aki azután simán belefolyhatna a politikai életbe. Lehet Más a Kínaipiac néven biztos megpróbálná összefogni az antiglobalista híveket, de mint ősmagyar (Buddha=Buda, szkíták=Skatriják) még a jobbikba is beférne, nem? Azért megnézném Vona Gábort mantrázni: Om Mani Padme Hungária! Bár a legjobban az MSZP járna. Ha azt vesszük alapul, hogy a kínaiak milyen sokáig és fitten élnek, a nyugdíjasokra támaszkodó szocialistáknak hirtelen kibővülne a támogatottságuk. A vörös kötődés pedig adott itt is, ott is. Egyedül a Fidesznek kellene letenni valamit az asztalra hogy megfogja az új szavazóbázist. Nekik meg pont elég lenne állami pénzen kipostázni Orbán intelmeit, a kis narancssárga könyvet. Mao vörös könyvén edződött elvtársak csak ennyit mondanának az új színre: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de olcón a miénk!



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Monday, November 5, 2012

Szegény Klebelsberg

A hétfői parlamenti viták, illetve a német-angol nyelvoktatási ellentét háttérbe szorította nap talán legfontosabb hírét. "Hoffmann titokban elismerte: nincs meg a pénz az oktatás államosítására" - írja a HVG, és ha ez igaz (márpedig miért ne hinnénk az államtitkár asszonynak?), társadalmunk egy újabb szegmensét, a közoktatást teszi kockára előkészítetlen változtatásaival a kormány és a Fidesz. Az említett cikkből idézünk:



A kormányülésre készített belső anyag megállapításaiból kitűnik, magának az Emminek (a felügyelő minisztérium) és az oktatási államtitkárságnak is több komoly aggálya van azzal kapcsolatban, hogy zökkenőmentes lesz-e az alig bő hat hét múlva bekövetkező átállás.



Hát, jobb helyeken ilyenkor csapnak rá a vészfékre, de nagyon gyorsan. A "nem lesz zökkenőmentes" ugyanis elég széles skálán értelmezhető, és a több hónapos vadkáosz is a valószínűsíthető tartományban van. És itt most nem akármiről beszélünk, hanem a közoktatásról! Sok tízezer tanár, sok százezer diák mindennapjairól, nemzetünk jövendő tudásáról. A Fidesz honlapján ezernél is több hír emlékezik meg - a párt ellenzéki időszakából persze - az iskolabezárások negatívumairól, de ez a mostani veszély egyszerűen más nagyságrendű.


schoolbus.jpg


Januártól az érvényes tervek, és a jövő héten, tehát a bevezetés előtt mintegy 6 héttel (!) megszavazandó törvény részletszabályozásai szerint az állam veszi át az önkormányzatoktól az általános és középiskolák működtetését. Az állam a feladatra a Klebelsberg Intézményi Központot hozza létre (már megint egy régi politikus nevét lobogtatjuk, és hát Klebelsberg tényleg sokat, talán máig a legtöbbet tett a magyar oktatásügyért). A KIK lenne a munkáltatója az ország pedagógusainak, egy nagyjából akkora szervezetként, mint a Néphadsereg volt a csúcson. Ehhez képest



A köznevelési intézmények fenntartói feladataival foglalkozó közszolgálati tisztviselőket és közalkalmazottakat a KIK szeretné saját állományába venni, miközben az érintettek nagy része már a járási vagy kormányhivatalok állományába került, ahogy azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerette volna. Fideszes forrásunk szerint „a járásokhoz már átkerült embereket nem fogja einstandolni a KIK”. Márpedig arra maga a háttéranyag figyelmeztet, hogy a KIM akaratának érvényesülése esetén „a KIK nem fogja tudni ellátni azokat a feladatokat, amelyek a köznevelési intézményfenntartás körében összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben jelentkeznek”



Magyarra fordítva: senki nem tudja, hogy ki fogja a napi munkát elvégezni, nem tisztázottak a döntési jogkörök, és általában, mindenki várja, hogy mondják már meg neki, hogy akkor most mi lesz, de mintha nem lenne kész a terv. Koncepció van: "Magyar Bálint oktatásrombolása után rendbe kell tenni az ágazatot", meg az állam garantálja az egységes színvonalat az oktatásban, de hogy ez konkrétan hogyan történjen, az brutálisan nincs összedrótozva pár héttel az átállás előtt. Az oktatásért felelős államtitkár asszony a belső anyag szerint látja ezt, ugyanakkor hétfőn azt mondta a Parlamentben egy interpellációra válaszként, hogy "nem államosítás az, ha az állam átveszi az iskolákat, hanem állami felelősségvállalás". Mintha a matolcsyzmus terjedne újabb szektorra: vágjunk bele, valahogy csak lesz. "Briliáns" világnézet, és mögötte a teljes kidolgozatlanság, a gyakorlatba ültetés leghalványabb ötlete nélkül. (Programozói nyelven: meghívják a szubrutinokat/függvényeket, de azok nincsenek megírva.) Nem csoda, ha a fideszes polgármesterek (és a nagyobb településeken szinte mind az) is berzenkednek a dolog ellen. Nincs azonban kétségem: be fogják ők adni a derekukat. Kellemetlen lesz ezt kimagyarázni otthon, de hát a Párt kéri tőlük, a fontosabb eszmék miatt (mi? dehát ők a Párt... vagy nem?).


Pedig ennyire előkészítetlen tervvel ilyen horderejű ügybe belevágni nem tűnik felelős eljárásnak. És ehhez még Klebelsberg nevét elővenni, te jó ég... Mit szólna ehhez ő, aki létrehozta a népiskolai hálózatot - hogy most ezt kockára teszik? Márpedig a HVG birtokába került dokumentum sugallja ezt, nem én.


Persze lehet, hogy végül Klebelsbergnek lesz igaza. Ő ugyanis



a tanárképzésre különben is nagy gonddal ügyelt, és azt hangsúlyozta, hogy a "magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig" azt az egyet követeli meg, hogy "ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket." (Forrás: Wikipedia)



A gyerekek szeretete talán adhat még elég erőt az életpályamodelltől megfosztott, bizonytalanságban tartott pedagógusoknak, hogy további többletmunkával maguk alakítsák ki működtethetőre a rendszert. Ha így lesz, az kizárólag az ő érdemük lesz. Hacsak még azt is el nem szúrják fentről, mint az öreg székely a fogpiszkálót.


Még működik a mostani rendszer. Most még le lehet állítani a félig sem kész modell erőltetését.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: