Saturday, December 17, 2016

A lengyel ellenzéki lázadás legfőbb tanulsága a magyarok számára

Nem, nem az, hogy van remény. A magyarok - ha valóban nem értettek volna egyet az elmúlt hat évben kiépült politikai rendszerrel - már rég kitalálhattak volna valami alternatívát, aminek köszönhetően ma lenne valódi ellenállás. De nincs.


És nemcsak az ellenzéki pártok minősége miatt (amire imádunk hivatkozni). Egyszerűen nem érezzük annyira szörnyűnek a helyzetet, hogy minden mindegy legyen. Talán nem is az. Végülis; a politikusok is abból indulnak ki, hogy 8 millió szavazópolgár nem tévedhet.


Így tehát a lengyel lázadás tanulsága nem az (amit talán az olvasó várt, mielőtt olvasni kezdte a cikket), hogy "nézzétek magyarok, a lengyelek nem hagyják magukat, meg tudjuk mutatni mi is!", hanem az, hogy mi várható nálunk ezek után. Ebből az esetből ugyanis megint nem a kormánnyal szemben állók fognak tanulni és példaként tekinteni rá, hanem maga Orbán Viktor. A miniszterelnök számára ugyanis jelzésértékű, hogy ha nem szerez elég erős/nagy hatalmat/kormányzati többséget, akkor bármelyik pillanatban felfordulás várhat rá. A dolog előnye (volna) ugyanakkor, hogy így könnyebb lenne fenntartani a demokratikus, megdönthető rendszer látszatát.


Csakhogy Orbán Viktor már 2002-ben sem az utóbbi lehetőségét mérlegelte. A gyengeségtől mindig is viszolygott, ezért váltott minden korábbinál agresszívabb stílusra mind a politikai irányítás, mind a médiaszabadság tekintetében. Vagyis a lengyel példa számára talán inkább a média végleges térdre kényszerítésének és a civil szerveződések felszámolásának szükségességét jelentheti.


jocivil.jpg


Talán ezért vetíti előre - így üzenve sajátjainak elsősorban -, hogy 2017 a "Soros-háború" éve lesz. Itt nem csupán Soros György személyéről, démonizálásáról lesz szó. Ellene a migráns-kampány receptje elég lesz (láttuk az eredményét). A civil szervezetek, a vélt vagy valós hálózatok lehetnek majd a célkeresztben. Hiszen Lengyelországban is ezek szítják az igazi tüzet, ezek tudnak tömegtüntetéseket és látványos akciókat szervezni. Ők a mostani tekintélyelvű kormányok kis házi terrorista szervezetei.


A nagy vadászat tehát megkezdődik, amihez képest a Norvég Civil Alapos vegzálás, meg civil-vadász hivatal (KEHI) beüzemelése kutyafüle volt. A kormánypárti többség abban reménykedhet, hogy a tömegpszichózis most is eléri majd a célját és ne felejtsük: az őszi népszavazással ellentétben, itt 3,3 millió szavazat több mint elég lenne egy totális győzelemhez. Vagyis nincs más feladat, mint rávenni ennek a 3,3 millió embernek a többségét, hogy "tartson ki" a félelmei mellett.


Minden másra ott a rezsicsökkentés.

Friday, December 16, 2016

Felvillanó Paks2-reklámok: emberkísérlet jóváhagyva

A TV2-t nem büntetik a paksi erőművet népszerűsítő pillanatreklámok miatt. Ez azt jelenti, hogy az újabb kísérlet, amivel a Fidesz-közeli médiamogulok játszadoznak, jogszerűnek bizonyult. Ijesztő.


Kezdjük azzal, hogy idézzük az Index tudósítását a fejleményről, miszerint:



"A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a szóban forgó reklám miatt nem vetődött fel a reklámok tudatos észlelhetőségét előíró, a médiaalkotmányban (Smtv.) rögzített rendelkezés megsértése. A hirdetések ugyanis 0,7 másodpercig látszottak, amelyek a szakirodalomban elfogadott 0,23–0,5 másodperces érzékelhetőségi határértéken felül találhatóak, emellett azokat megfelelően elkülönítve sugározták a reklámblokkokon belül. A vizsgálat megjegyzi, ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon: 2015-ben például kilenc hasonló kampány futott a TV2 és a Super TV2 kínálatában."



Nos, azt látjuk, hogy a Médiatanács puszta méréstechnikai hókuszpókusszal keni el a dolgot. Vagyis: nem kívánták alkalmazni az etikai mércét, sőt, úgy sejlik, a jogi alapokkal is hadilábon állhattak. Így stratégiai döntést kellett hozniuk a kedvező ítélet érdekében: határértékre hivatkoztak, amelyet természetesen szépen be lehet állítani úgy, hogy az megfeleljen az elvárásoknak. Pitiánerség. Egyszerűen nem elegáns. Viszont hagyománytisztelő: a környezetszennyező cégek lobbija pont ugyanezt a módszert szokta kikényszeríteni. Ha túl nagy a szennyezés mértéke, akkor majd elintézzük, hogy még a határ alatt legyen.


nagymosas.jpg


Ami itt történt, az szellemi környezetszennyezés és súlyosan károsítja a társadalom egészségét. Nem véletlenül tiltott évtizedek óta. És nem véletlen, hogy demokratikus országokban sehol nem mertek próbálkozni vele.


Biztos a (politikai) korrektség az oka (ennek is). De szerencsére ennek vége. Most már lehet végre szabadon lejáratni, mocskolódni, direktben agymosni, hiszen nemhogy erkölcsi következménye nem lesz (eddig sem volt, lásd: semmit nem érő helyreigazítások), de jogi sem. Ez pedig precedens értékű.


S ha már precedens, hogy is szól a fáma? "...ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon..." - Sokatmondó szövegrész. Korábbi jogszabálysértő esetek előfordulásával legitimálnak egy nyilvánvalóan jogszerűtlen, újabb esetet. Ezzel nyomatékosítják, hogy mostantól tetszik, nem tetszik, ez van.


Csakhogy az ilyen elfogadott emberkísérleteknek súlyos ára van. Mert - bár ma még nem látjuk a pontos következményeit - a jövő csúnya visszaéléseket és társadalmi feszültségek kockázatát rejti magában. Ez nem pusztán emberi jogi kérdés. Ez már tömegpszichológiai katasztrófa előszele. Túl drámai megfogalmazás? Sebaj, majd helyreigazítjuk.

Monday, December 12, 2016

Oktatásügy: nem PISA, hanem Róma az irány

A legutóbbi PISA-jelentés a kormány számára nemhogy sokkoló nem lehetett, de épp ellenkezőleg: elvárt eredmény, az elmúlt hat esztendő sikerének visszaigazolása. És ne a népbutítási célokra gondoljunk most elsősorban.


Természetesen ismerjük ezt az oldalát is a dolognak: lezülleszteni az oktatást, drasztikusan visszanyesni a komplexebb folyamatokat átlátó és politikailag is aktívabb rétegeket. Igen, az elmúlt 6 év oktatáspolitikája mintegy takitikai csapássorozat volt, ahol már annyi pusztítás és lőtt seb bizonyítja, hogy a cél a "márpedig összeszerelő üzem leszünk és más semmi" lesz, hogy ezt már tényleg nem lehet kidumálni.


De van itt valami más is, amit látnunk kell. Nem értelmetlen pusztításról van szó csupán. A Fidesz-KDNP-hadtest ugyanis nem megsemmisíteni kívánja a teljes oktatási rendszert, hanem taktikai csapásokat mér rá a kijelölt pontokon, hogy aztán olyan elemeket építsen be, amelyek hosszú távon szolgálják érdekeit. Nem iskolabezárás vagy leépítés a cél, hanem új elvek és új gondolkodásmód helyzetbe hozása.


Miért? Azért, mert haszonelvűen gondolkodik. Ha "csak" javítja az oktatás színvonalát, az nem feltétlenül jövedelmező üzlet számára. (Bár ezzel az álláspontjával tudnánk vitatkozni.) Ha viszont az egyébként régóta barát/szövetséges egyházak kezére tud játszani minél több közoktatási intézményt, azzal nemcsak gesztust gyakorol feléjük, hanem saját jövőjét építi: értelmiségi/döntéshozó keresztény fiatalokat neveltet, akiknek nem nehéz kitalálni, döntő hányada milyen politikai attitűdökkel rendelkezik majd.


És még valami: amíg az egyház kapujának kulcsa az ő kezében van, addig sem juthat be oda más - így a másik jobboldali konkurenciapárt sem. Hiszen ne feledjük: ők is régóta próbálkoznak azzal, hogy a maguk oldalára állítsák a keresztény egyházi vezetőket, ez azonban eddig csak mérsékelt sikerrel járt.


8609_egyhisk.jpg


Az igazi problémát az iskolák közötti különbségek jelentik. Sokan azt hiszik, hogy a kormány ezt sem ismerte fel. Pedig nagyon is felismerte, csak épp nem úgy kívánja megoldani ezt a problémát, ahogy a (főleg baloldali/liberális) közéleti szereplők követelik. Az iskolák közötti különbséget ugyanis a kormány az egyháziak erősítésével kívánja csökkenteni. Ők azok a beépített új elemek, amelyek az eddigieknél jóval nagyobb erővel terjednek majd szét az oktatási rendszerben (a szülők pedig lassan hozzászoknak és elfogadják, hogy gyermekeiket egyházi intézményekbe kell íratniuk, ha szebb jövőt akarnak nekik - vagy mehetnek külföldre). A siker pedig sorsszerű: hiszen az ilyen intézmények létszámának emelkedése törvényszerűen idézi elő az oktatási színvonal emelkedését. Ahhez pedig lényegében elég néhány jogszabály módosítása: az iskolák önkormányzatoktól való elvételével ugyanis a misszió neheze már le van tudva.


A legtöbben észre sem fogják venni a változást - ahogyan eddig sem. A Fidesznél megtanulták, hogy teljes fejcserés támadást lehet indítani anélkül, hogy komoly ellenállásba ütköznének (lásd: Alkotmánybíróságtól az utolsó közintézményig). Türelmes szoktatással pedig szépen lassan, lépésről lépésre az összes vezető intézmény (vagy akár újak) az egyház kezébe vándorolhat; az pedig tudjuk, hogy kiknek kedvez.

Monday, November 28, 2016

A Fidesz-médiabirodalom visszavág

Ha valamit megtanulhatott a kormánypárt az elmúlt majdnem két évtizedben (kereskedelmi médiakorszak), az az, hogy a hatalmat ugyan média-ellenszélben is meg lehet szerezni (lásd: 90-es évek baloldali médiatúlsúlya vs. első Orbán-kormány), megtartani azonban már csak úgy lehet, ha szövetséget kötnek, vagy átveszik felette az uralmat. Nem nehéz kitalálni, melyik utat választották.


A Fidesznél régóta tervezték és már építik a média-halálcsillagot, vagyis egy olyan hír- és kulturális hálót, aminek segítségével nemcsak átvehetik az uralmat a médiapiacon (hiszen ez már rég megtörtént), hanem átvehetik az uralmat a közgondolkodásban is. Olyan az egész, mint egy bizarr pszichológiai kísérletsorozat a 30-40-50-es évek Amerikájából, amikor embereket zártak be szobákba és tették ki őket különböző hatásoknak, hogy aztán végignézzék személyiségük átalakulását. Nem csoda, hogy a Vajna-Habony-Mészáros-irányította médiában meglehetősen idejétmúlt, nosztalgikus módszerekkel is találkozunk, mint a film-képkockák közé rejtett Paks2-reklámokkal, vagy pontosan ugyanolyan címlappal rendelkező újságokkal.


Ez az egész koncepció lényege: ha nem tudnak minőségi különbséget hozni a baloldali médiafelülettel szemben, akkor egyszerűen lefedik. A közönség pedig eszi vagy nem eszi; ezt kapja. Ha nincs más, akkor előbb-utóbb úgyis megeszi.


Hol tart most az építkezés? Nos, azt látjuk, hogy a médiumok felvásárlása szüntelenül zajlik, igaz, meglehetősen időigényes misszió, hiszen a legértékesebb felületekhez nem könnyű hozzájutni. Nyilvánvaló, hogy a baloldal politikai birodalmának bukása nem járt automatikusan az utolsó (média)bástyák feladásával, így Népszabadságtól az ATV-ig mindenhol meg kell(ett) találni azt a hátsó titkos bejáratot, aminek segítségével szinte belülről lehetett szétrobbantani az "objektumot".


Ne felejtsük el, hogy ebben az országban valaha létezett azért elvi alapú politizálás is (az, hogy milyen elveken alapult, abba most jobb, ha nem megyünk bele...), ami azt jelentette, hogy egy médiacsomag tulajdonosát nem lehetett csak úgy rávenni arra, hogy megszabaduljon termékétől. Ravaszabb módszerekhez kellett folyamodni: meg kellett támadni, le kellett járatni a főszerkesztőt; ki kellett rúgatni a főszerkesztőt; le kellett cserélni a teljes stábot; stróman kezébe kellett adni a kiadót; vagy el kellett venni a sugárzási jogot. Eközben a túloldalon állami hirdetéseken keresztül kellett hízlalni a nyájat.


the-making-of-star-wars-the-empire-strikes-back-image-picture-8.jpg


Ha azt hinnénk, hogy a munka befejeződött, tévednénk. A helyzetet jól jellemzi az a viselkedés, ahogy a baloldali médiumok képviselői állnak hozzá az ügyhöz: minden alkalommal tébolyultan kiáltják ki a sajtószabadság végét (ami mindig attól a ponttól kezdődik, amikor épp elsüllyesztik egyik-másik médiahajójukat) és persze sajnáltatják magukat. Aztán szépen hazamennek. Vagyis: tökéletesen aszerint tesznek, ahogy az a Fidesz-médiabirodalomnak tetszik. Nem csoda, hogy összeesküvés-elméletek özöne terjed szájról szájra, miszerint a ballibek rég lepaktáltak a Fidesszel és lépésről lépésre játsszák a kezükre a sajtóorgánumokat.


Azért ne legyünk igazságtalanok: ebben a médiabirodalom-építésben érezhető a bosszú íze is. Szóval vannak még olyanok, akik elvi kérdést csinálnak a hatalomépítésből, a visszavágásból. Ide tartoznak például azok a sajtómunkások, akik hihetetlenül motiváltak a nagy feladat végrehajtásában és közéleti szerepet arccal és névvel vállaló képviselőik mindig kaján vigyorral, őszinte örömmel fogadják az újabb trófeák begyűjtését (a Simicska-, illetve Széles-féle televíziók politikai vitaműsoraiban heti rendszerességgel nyomon követhetők, amelyek nyilván a legelkötelezettebb közönségnek készültek).


Szépen lassan tehát mindenki átáll a "sötét oldalra" - ha nem is mindig tudatosan (lásd: bulvár médiapiac átalakulása). S talán vannak köztük olyanok, akik mindig is oda tartoztak. Persze, lassan kell haladni, hogy a közönség folyamatosan szokja, elfogadja. Hiszen most még nem mindenki akarja átélni a párthoz tartozás katarzisát. Sőt, a legtöbben valószínűleg egyszerűen csak békét akarnak, ezért kisebb, halkabb csetepatékkal kell jó háttérmunkát végezni. Személycserék, fokozatos átállás, néha visszakozás. Semmi hirtelen mozdulat. Ráérünk.

Thursday, November 24, 2016

A Trump-hisztéria margójára

Donald Trump, az USA újonnan megválasztott elnöke még nem is lépett hivatalba, mégis hatalmas a hisztéria az ellentáborban. Pedig, aki azt állítja, hogy tudja, milyen elnök lesz belőle, az aligha tudja, mit beszél. Legnagyobb valószínűséggel még maga Trump sem tudja. De máris akkora a hisztéria, mintha egy új, ezúttal amerikai Hitlert választottak volna meg. Hogy történhetett ez? És egyáltalán mi is történt valójában? Az történt, hogy ez a jelölt több, mint tízszer annyi helyre ment el személyesen kampányolni, mint az ellenfele. Az történt, hogy mindegyik alkalommal lehetett tőle kérdezni is, megadott időkeretben. Az történt, hogy az ellenfele, Hillary Clinton tizedannyi helyre sem ment el. Ez üzenet értékű: "úgyis nyerek, nem érdekeltek ti engem". Az amerikai választók számára ez nem volt elég jó ajánlat.


Az történt, hogy a fekete munkanélküliek jó része is Trumpra szavazott, meg a spanyol ajkú munkanélküliek jó része is. (Mármint azok, akik nem illegális bevándorlók, hanem az USA állampolgárai, ergo van szavazati joguk.) Vagy legalábbis nem mentek el szavazni másra sem. Miért? Baromi egyszerű. Mert gyakorlatiasak. Belátták, hogy nem az kell nekik, hogy a Fehér Ház lakója szavakban nagyon szeresse őket és kiálljon az ő vélt érdekeik mellett szónokolni. Pofázásból nem lesz kenyér. Hanem az kell nekik, hogy aki a Fehér Házban az ország dolgát intézi, az olyan gazdaságpolitikát csináljon, amelyből nekik is leesik valami. Konkrétan munka és munkabér, mert az nincsen. Aztán az már kit érdekel, hogy ugyanez az ember egyébként valószínűleg nem arról álmodozik, hogy egy fekete pasihoz adja hozzá a lányát? Megmondta világosan, arról se álmodozott, hogy zsidóhoz adja a lányát. Pláne nem arról, hogy a férj kedvéért a Trump leány is betérjen a zsidó vallásba. De Trump ezt is elfogadta. Ha a leánynak ez kell, legyen. Ha ez azzal jár, hogy péntek estétől, a szombat bejövetelétől kezdve egy teljes napon át nem veszi fel a telefont senkinek, akkor azzal jár. Na, ez az, ami az amerikaiaknak tetszik. Valaki, akinek lehet, hogy nem PC a véleménye, de elfogadja a mások döntéseit, amelyet azok a saját életükről, saját hatáskörükben meghoznak. Nem pedig kioktat mindenkit és belepofázik mindenbe, amihez semmi köze, ahogy azt a Clintonnét istenítő önjelölt zsenik és társadalomfarigcsálók teszik.



Amerika is, meg a világ is megszenvedte alaposan ezt a liberálisnak hazudott doktrínát. Mivel járt ez? Pl. azzal, hogy ha valaki a saját kis autószerelő cégétől kirúgott egy fekete munkást, akkor elmondták mindenféle rasszista gazembernek és befeketítették a megrendelői előtt is. Őt meg se kérdezték, hogy mit hoz fel védelmére. Mert akkor elmondta volna, hogy nem a bőrszíne miatt rúgta ki a dolgozót, hanem mert bedrogozva jelent meg a munkahelyén, és kis híján összeroppantott a hidraulikus emelővel egy olyan autót, amelyikben egyébként még benne volt egy szerelő. Vagy más, hasonlóan alapos okból. Arról majd esetleg ügyvédi felszólításra, hetek múlva leközölnek egy kétsoros hírt, amelyet senki sem fog elolvasni. Viszont az illető egzisztenciája addigra már romokban lesz, a becsületéről nem is beszélve. A sok agresszív SJW simán tönkretesz egy életet, egy céget, bármit. Tekintet nélkül arra, hogy ha a céget tönkreteszik, akkor ott mindenki el fogja veszíteni a munkáját... Mit tanult ebből a többi KKV vezetője? Azt, hogy inkább fehéret kell felvenni, mert ha az kanászodik el, és ki kell rúgni, nincsen balhé. Ha meg feketét rúgnak ki, akkor már másnap ott kempel a bejárat előtt három tucat idióta SJW hisztigép, kimegy az MSNBC meg a CNN. Harmadnapra a felhergelt csőcselék szétveri a tulaj autóját is, a boltot meg becsukhatja, mert senki sem fog vele szóba állni. Na, mi lett az eredménye a feketék melletti idióta és kontraproduktív kiállásnak? Az, hogy a cégeknél csökkent a fekete dolgozók felvételére való hajlandóság. Kimondani persze nem mondta senki.


Aztán jött a 2008-2009-es subprime válság. Honnét is indult? Onnét, hogy az amerikai bankok nem adtak hitelt olyan pofáknak, akiknél a hitelbírálat negatív lett. Mondjuk, mert munkanélküli segélyből nem is lehet visszafizetni egy hatszobás ház árát, pláne nem akkor, ha önerő nélkül veszi meg a delikvens. Netán azért, mert egy pár hete alapított, megrendelés-állomány és megfelelő üzleti terv nélküli céget nem lehet több tízezer dollárral meghitelezni. Mivel az ilyen elutasított hitelkérelmek egy szép nagy részét feketék adták be, a bankok is le lettek rasszistázva. Lásd, mint fent. Ráadásul a Clinton éra fontos céljainak egyike volt, hogy mindenkinek legyen saját otthona. Így aztán inkább adtak hitelt a hitelképteleneknek is. Nehogy a bank jó híre lássa kárát a médiahisztinek, vagy magukra haragítsák a kormánypártot. Később a csődöt elkerülendő újracímkézték és újracsomagolták ezeket a behajthatatlan hiteleket és befektetésként eladták a világ tőkepiacain. Úgyhogy végigsöpört a credit crunch az egész világon. Mindezt miért? Mert nem akadt egy tökös amerikai törvényalkotás, amelyik elkente volna a száját az ilyen önjelölt világmegváltóknak, akik nem értenek a hitelbírálathoz semmit, viszont rasszistákolni fejhangon, azt tudnak. Eredmény? Visszaesett a hitelezési hajlandóság, úgyhogy most már azok sem kapnak hitelt, akik amúgy nagy valószínűséggel vissza tudnák fizetni. Bőrszínre való tekintet nélkül. Úgyhogy jöhetett a quantitative easing a FED részéről, mint ultima ratio a piacélénkítésre és a hitelezés beindítására. Agyrém. Az egészet el lehetett volna kerülni. Csak hagyni kellett volna, hogy végezzék a bankok a saját munkájukat a piacon kialakult szakmai standardok szerint, beleértve a hitelbírálati módszertant is.


És ezt a barom ideológiai diktatúrát, ezt a szellemi kényszerzubbonyt siratják egyesek? Tőlem... De kutya legyek, ha értem!

Wednesday, November 23, 2016

Abortuszháború

A katolikus egyházfő új frontot nyitott a világméretű abortuszvitában azzal, hogy a konzervatív tábort megosztva, szimbolikus intézkedést helyezett kilátásba. Lényegében intézményesíteni kívánja az abortusz megbocsátását, ezzel mintegy utólag "jóváhagyva" a művi beavatkozást - szakrális szinten.


Tekintettel arra, hogy a legfrissebb kutatások szerint a terhességek mintegy negyede abortusszal végződik, komoly problémáról van szó. Nem beszélve az ellentmondásos helyzetről: míg a Földbolygó a túlnépesedés terhével küszködik, a fejlett országok őslakosainál a kihalási ráta veszélye fenyeget. Az évtizedeken át tartó liberális-konzervatív háború ugyan egy ideig nyugvópontra jutott, a föderációkon belüli viszonylagos béke azonban (értsd: az USA és az EU is úgy kívánta megoldani a problémát, hogy közösségen belüli, állami szintű szabályozásokat tett lehetővé, így belső mobilitással csökkentette a feszültséget) most úgy tűnik: a gazdasági és politikai szélirány újra felkavarja az állóvizet.


Ferenc pápa a nyugati világ konzervatív irányba tartásával szemben, számos kulcskérdésben a szabadabb felfogás, az emberi jogok felé indult el. S bár továbbra is bűnnek tekinti az abortuszt - hogy maradjunk most ennél a konkrét ügynél -, lehetőséget kíván adni az abortuszt meggyónó nők feloldozására. Ezzel a gesztussal azonban komoly kockázatot vállal fel, hiszen az egyházon belül is megosztottságot idéz elő, amivel saját belső ellenzékét erősíti. (Erősen kisarkítva a dolgot, politikája mostanában kissé Angela Merkelére emlékeztet.)


abortion_debate.jpg


Azonban annak, aki saját küldetésének zászlajára ezt az álláspontot tűzi, számolnia kell más következményekkel is. Mert bár az abortusz bizonyos körülmények közötti "elfogadása" (nevezzük most így) nem elhanyagolható társadalmi támogatottsággal bír és különösen népszerűvé tehet egy közszereplőt a nők körében, a politikai széljárás megváltozása óriási ütközőpontot fog jelenteni. Elég, ha elővesszük a lengyel példát, aminek segítségével láthatjuk, hogyan veri keresztül a kormány az országos méretű tiltakozások ellenére végül mégis a már-már írországi (az EU-ban jelenleg egyik legmagasabb) szintű szigorítást. És akkor jön Donald Trump és talán már jövőre történelmet írhat azzal, hogy az USA-ban államok feletti szintre emeli az abortusztilalmat. Ez jelenleg természetesen spekuláció, annyit mindenesetre már tudunk, hogy főbírónak az abortusz-szabadság egy jogi ellenlábasát teszi majd meg és - precedens alapú jogrendszer révén - így különösebb jogszabály-alkotás nélkül is elérheti célját.


Annak ellenére, hogy az abortuszvita reneszánsza várható a következő években, a következő nyugvópont ha időben nem is, de a kompromisszum tárgya tekintetében megjósolható. Jelenleg ugyanis a feltételek elég világosak. A legtöbb esetben abortuszra akkor van jogi lehetőség, ha: az anya életveszélyben van; ha a babának nincs esélye a túlélésre; illetve ha nemi erőszak következménye a terhesség. Amennyiben tehát ezen feltételek legalább egyike lehetőséget ad a művi beavatkozásra, akkor a kompromisszum szinte garantált.


A kérdés tehát az: a nyugati kultúra meghatározó politikai vezetői ezúttal mennyire lengették ki az ingát? Mennyire számít ma szélsőségesnek a példaként említett Ferenc pápa, a Kaczyński-irányította lengyel kormány, vagy épp Donald Trump főbírójának elképzelése? Ezt azért volna tudni mihamarabb, mert ha az új társadalmi megegyezés jó ideig várat magára és nem érjük el a következő nyugvópontot, akkor kizárólag a művi beavatkozásokat illegálisan végző orvosok, illetve az országhatárokon átívelő abortuszturizmus fog jól járni.


Magyarország pedig ismét dilemma-helyzetben találja magát, hiszen előbb-utóbb döntenie kell: elindul-e a konzervatív irányba vagy marad ott, ahol van? A jelenleginél liberálisabb szabályozás ugyan szinte elképzelhetetlen, az azonban nagyon is elképzelhető, hogy hamarosan a jelenlegi jogi berendezkedés fog szabadelvűnek számítani, ami politikai igényeket fog támasztani a magát jobboldali-keresztény-konzervatívnak meghatározó kormánnyal szemben. Addig is, úgy tűnik, mindenki megelégszik a sikerpropagandával.


 

Saturday, November 19, 2016

Kormányinfó után: mozdulás a gazdasági konszolidáció irányába?

Az idei ősz egyik legfontosabb sajtótájékoztatóján vagyunk túl, ahol talán a kormányoldal is jobban járt volna, ha nem Lázár János ujjlenyomatának hiánya kerül a középpontba. Történtek itt ugyanis tárgyalásra érdemesebb dolgok is.


Rögtön kezdjük a nagy bejelentéssel, miszerint a kormány jelentősen csökkenteni szándékozik a társasági nyereségadó mértékét, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy Európában immár az élre törve kelhessen versenyre az adóparadicsomnak számító Írországgal, Bulgáriával, vagy épp Ciprussal. Természetesen máris vannak, akik lesajnálják az adócsökkentés várható hatását, hivatkozva arra, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat úgysem fogja sokkal kedvezőbb helyzetbe hozni, csupán egy-kétezer cégnek kedvez majd. Csakhogy nem is ez a célja.


Inkább tekinthető ez az intézkedés egy gazdasági konszolidációnak (ha nem is fordulatnak), amellyel a kormány egy erős üzenetet kíván megfogalmazni a külföldi nagytőke irányába: “Továbbra is várunk titeket.”


Az időzítés aligha véletlen: immár mindhárom vezető nemzetközi hitelminősítő intézet kedvezőbb, befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Magyarországot, erre a hullámra pedig hiba volna nem felülni. Tovább erősíti ezt a szándékot, hogy az Orbán-kabinet lényegében sikerrel végrehajtotta azon politikai célkitűzéseit, amelyek stabilizálták rendszerét, s amelyek segítségével kényelmesebben, önmagára nézve biztonságosabban tudja irányítani az országot.



(cyberpress.hu)


Úgy is mondhatnánk: a kezdetben nagy viharokat kavart új politikai berendezkedés mára kezd elfogadottá válni, s a nyugati demokráciák eddig vezető paradigmájának felbomlása (Brexit, Trump, illetve a soron következő EU-tagállamok országgyűlési választásainak várható eredményei) mind-mind erősíteni fogják pozícióját. A paksi beruházás Európai Bizottság általi elfogadása - amely Magyarország jövője szempontjából igencsak sorskérdésnek nevezhető - pontosan beleillik ebbe az új trendbe.


A politikai széljárás tehát megváltozott. S mint ilyenkor kívánatos, a hatalomgyakorlónak lehetősége nyílik arra, hogy a gazdasági folyamatokban is változásokat eszközöljön. Eljött tehát a konszolidácó ideje, amelyre több jel is utal.


Egyrészt maga az alapállapot: mintegy hat esztendő alatt sikerült a stratégiailag legfontosabb intézményeket és gazdasági szereplőket saját hatáskör alá vonni (emlékezzünk, honnan indultunk: Alkotmánybíróság, köztestületek és közintézmények, trafikmutyi; majd szépen eljutottunk a közművekig, az uniós megrendelések kivitelezéséig, bankok és cégek felvásárlásáig).


Túl vagyunk az alaptörvény, illetve a sarkalatos törvények bevezetésén is, amelyek meghatározzák a következő kormányok mozgásterét. Túl vagyunk a különadókon, az ÁFA-emelésen és az SZJA európai mércével mérve óriási terheket jelentő stabilizálásán.


S itt lép be az mérséklés és belső szabályozás lehetősége: a politikailag és gazdaságilag biztos lábakon álló rendszer most már beengedhet olyan szereplőket is az ország vérkeringésébe, amelyek a hatalmat, az új oligarchák pénzügyi érdekeit kevésbé veszélyeztetik, ugyanakkor hozzájárulhatnak a munkahelyteremtéshez, az államadósság szinten tartásához vagy csökkentéséhez, a gazdasági versenyképesség új (régi?) szintjére (vissza)emeléséhez.


Utóbbihoz természetesen politikai gesztusokra van szükség, amely eddig nagyon hiányzott a kormányzati politika oldaláról: ellenzéki lelkületű emberek fontos (vagy látszólag fontos) pozíciókba juttatása, az Alkotmánybíróság testületének megújítása az eddiginél több politikailag független személlyel, valamint olyan adópolitika bevezetése, amely vonzóbbá teszi az országot a külföldi tőke számára. Úgy tűnik, hogy ezek harmadik Orbán-kormány első igazán értékelhető lépései.


S hogy az elvárt gazdasági fellendülésnek milyen pozitív, illetve negatív üzenete van jelenleg?


Nagyon fontos megjegyezni, hogy a mostani tervek azt mutatják: a miniszterelnök - talán az Európai Uniós tagság megítélése kapcsán készült több közvélemény-kutatás hatására is, amelyet ő maga feltűnően gyakran emleget mostanában - mintha meghozta volna döntését azzal kapcsolatban, hogy Magyarország az európai kultúra és gazdaság részeként szeretné folytatni pályafutását a jövőben, ellenben a korábbi “keleti nyitás” politikájának irányával. Hiszen miért törekedne arra - különösen most -, hogy mégiscsak elfogadtassa magát a világgal, különösen a nyugati országok vezetőivel? Márpedig jelentős előrelépések jósolhatók ezen a téren (az immár hangsúlyozottan, számára jóval kedvezőbb politikai környezetben).


Természetesen az eddig kiépített klientúra számtalan betegséggel küszködik, amely azonnal megoldandó probléma elé veti a kabinetet: az oktatásban és egészségügyi ellátórendszerben látható színvonal-romlás mértéke olyan tátongó űr, amelyet nem lesz könnyű betömni. Ez pedig komoly dilemma mindenki számára: érdemes-e befektetni olyan országban, ahol a szakképzett munkaerő biztosítása rendkívül nehézkes, illetve hajlandó-e a kormányzat esetleg bevándorlókkal helyettesíteni azon munkavállalók tömkelegét, akik még jó ideig hiányozni fognak a rendszerből? Utóbbi talán szükséges, azonban korántsem kockázatmentes vállalkozás (gondoljunk a xenofóbiáról szóló közvélemény-kutatásokra, amelyek nemcsak a közel-keleti és afrikai országokból érkezőkre vonatkoznak).

Thursday, November 17, 2016

Paks 2: menekülés a győzelembe

Brüsszel rábólított a beruházásra. A paksi vita lényegében tehát lezárult, minden további küzdelem részletkérdésekről fog szólni. Ezzel a kormány az elmúlt évek talán egyik legnagyobb sikerét könyvelheti el magának.


Az Európai Bizottság már tavaly engedélyezte a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges nukleáris fűtőanyag szállítására vonatkozó szerződést Oroszországgal, 2018-ban pedig maga a paksi építkezés fizikailag is elkezdődhet. A Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát arról is, hogy miért nem volt nemzetközi tender a megvalósításra és összességében áldását adja a beruházásra. A vélhetően jól informált kormánybiztos nemrég tett kijelentése is e döntés esélyét erősítette.


Ugyanakkor a mai napig rejtély, hogy a magyar kormány - a köztudottan fagyos viszony ellenére - hogyan tudta meggyőzni az Európai Bizottságot arról, hogy az Oroszországgal (illetve a Roszatommal) kötött megállapodás Európa biztonságos energiaellátásáról, Magyarország energiafüggetlenségéről és gáztól való függetlenedéséről szól, nem pedig arról, hogy növekedne a keleti függőségünk. Annyit mindenesetre már tudunk, hogy német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban) is hozzájárulhatott a megállapodás sikeréhez. És innentől kezdve nem zárható ki Németország hallgatólagos politikai támogatása sem.


atlatszo_1.jpg


Volt azonban még néhány megoldandó probléma, amelyek összehangolt (akna)munkát igényeltek az ügyben.


Itt van rögtön a kettős mérce alkalmazása a kiégett fűtőelemek elhelyezéséhez kapcsolódóan: a kormány hirtelen rendkívül érzékennyé vált a köztudottan veszélyes szélerőművek telepítése ügyében, most azonban egy új jogszabálynak köszönhetően sikerült úgy ellehetetleníteni a létesítésüket, hogy szabaddá vált az út az atomenergia előtt. És valljuk be, van valami diszkrét bája annak, hogy a kormányrendelet a lakóövezetek határától számított 12 km-es körzeten belül nem engedélyezi szélerőművek építését (vagyis gyakorlatilag sehol az országban), mindeközben Bodán - amely csupán 10 kilométerre fekszik Pécstől - egy egész atomtemető létesítése van kilátásban.


"A tervek szerint még ha lesz is itt bármilyen hulladéktároló, az csak 2060-70 táján fogad majd fűtőelemeket" - nyugtatott meg mindenkit a helyi elöljáró. A kérdés akkor viszont innentől kezdve egyáltalán nem demagóg: lehetséges-e az, hogy megújuló energiaforrásokkal ugyanaz az energiaszükséglet kielégíthető lenne 2060-ig gazdaságosan, mint amit atomenergiával kívánunk elérni, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sem addig, sem pedig azután nem kellene aggódni a veszélyes hulladék sorsa miatt?


És a játszma itt közel nem ért véget. Ahogy a rejtélyek sora sem. A kormány ugyanis hiper-űrsebességre szeretne kapcsolni Paks 2 ügyében. Ehhez a meghajtást egy ravasz salátatörvénybe (T/12743. számú törvényjavaslat energetikai tárgyú törvények módosításáról) rejtett paragrafus fogja majd adni, így egyszerű, megfellebezhetetlen kormányrendeletek segítségével tudják eltakarítani az időhúzásra alkalmas akadályokat.


Nyilván a cél itt elsősorban az, hogy a beruházás jusson el olyan fázisba, amikor már semmilyen módon nem érdemes visszafordulni, egyszerűen nem éri meg elállni az üzlettől. Ez különösen egy külső fenyegetés (jogi és gazdasági szankciók), illetve egy balul elsült választás (hatalom megszűnése) esetén bizonyulhat hasznosnak.


És ha már összehangolt támadás: a kormánymédia sem tétlenkedik és már most felkészíti a lakosságot az Európai Bizottság újabb kedvező döntésére és igyekszik Paks-lázba hozni a rajongókat, kissé bizarr módon (rejtett reklámok - amelyek alkalmazása egyébként teljesen törvényellenes). A kormány új barátait pedig úgy tűnik, már rég nem kell meggyőzni.


Ha tehát összességében nézzük az ügyet, most már bizony sok csillag együttállására volna szükség ahhoz, hogy ezt a gigaberuházást meg lehessen akadályozni (vö. lehetetlen). Így a mostani és a következő generációknak együtt kell élnie az atommal és persze a felhalmozott, elképzelhetetlen nagyságú adóssággal.


A kormány missziója sikeres volt; akár tetszik, akár nem.

Tuesday, November 15, 2016

Globális környezetvédelem: megtorpanás?

Aggasztó hírek a világ egyik legnagyobb klímaromboló országából, az Amerikai Egyesült Államokból: az új elnök nem kívánja folytatni a környezet megőrzése érdekében hozott intézkedések végrehajtását. Az indok egyszerű: nem hisz benne. Mármint a klímaváltozásban.


Első hallásra megmosolyogtató, amikor az ember a globális klímaváltozás kapcsán egy hitvita kellős közepén találja magát a huszonegyedik században. Kevésbé szórakoztató azonban, ha magát az USA következő elnökét látja a vita (újbóli) kirobbantója – s várhatóan katalizátora - szerepében. Neki ugyanis hatalma és befolyása bőven akad ahhoz, hogy komolyan vegyük a szándékát.


Bár az elmúlt bő másfél évben az amerikai és európai média egyaránt megpróbálta komolytalanná tenni személyét, azt gondolva, hogy éppen így sikerül majd a partvonal szélére állítani, jelentősen lebecsülték ennek az újszerű politikai kommunikációnak az erejét, a térhódítás időszerűségét. Természetesen most nem az a feladatunk, hogy a politikai korrektség és a huszadik századi liberalizmus bukásának mikéntjét fejtegessük, illetve eldöntsük, milyen várható előnyök és hátrányok származnak az új korszak eljövetelével. Ellenben, olyan témáról kell beszélnünk, amely túlmutat társadalmi óhajokon-sóhajokon, meggyőződéseken, problémákon és álproblémákon. Olyan katasztrófa veszélyéről, amely túlmutat nemhogy pártokon, de nemzeteken és országhatárokon is. (A témával foglalkozik egyik korábbi cikkünk, mely megtalálható itt.)


donald_climate.jpg


Először is le kell szögezni, hogy az új elnök környezetvédelemhez való jelenlegi hozzáállása, a problémák szinte teljes figyelmen kívül hagyása érthetetlen. Ma már ugyanis a fosszilis energiahordozókra épülő gazdasági lobbi is láthatóan alkalmazkodik a környezetvédelmi elvek betartása iránti társadalmi igényekhez és a termelőipartól az autóiparon át az energiaszektorig mindenütt technológiai és szemléleti fejlődésnek lehetünk tanúi. Nem valószínű tehát, hogy a „szokásos” zöld összeesküvés-elmélet, miszerint „az olajcégek tesznek keresztbe megint és rángatják bábként a politikai vezetőket” korrekciók nélkül ma is megállná a helyét. Másról lehet itt szó.


Donald Trump vitorláját végig a populizmus szele fújta. Ő tényleg azt az elnöki szerepet szánta magának, aki a „keményen dolgozó kisember” oldaláról akarja megfogni a dolgokat, így a párizsi klímaegyezményt is a szénbányászat támogatására, felfuttatására hivatkozva rúgná fel. Ezzel a lépéssel azonban a világ új veszéllyel találja szemben magát. A gazdag olajlobbisták ellen ugyanis viszonylag egyszerűen, széles körben lehetett pártfogókat keríteni, azonban ha maga a nép harcolja ki, hogy azok a vállalatok erősödjenek meg, amelyek a környezet megváltoztatásával járó tevékenységet folytatnak, nos, így már igen nehéz lesz megszervezni az ellenállást.


És ezúttal ne kövessük el azt a hibát – amit egyébként újságírók, elemzők máris megtesznek -, hogy lebecsüljük az új elnök erejét. Ahogyan Donald Trump környezetvédelemmel szembeni negatív attitűdjei, a vele szembenállók optimizmusa, lárifárizása éppúgy érthetetlen és önbeteljesítő jóslatként hat a jövőnkre. Komolyan azt gondolják, hogy az elnök mindenképpen visszalép s nem váltja be ígéreteit. Komolyan azt gondolják, hogy a világ többi vezető politikusa majd lebeszéli őt a szándékáról. Komolyan hisznek abban, hogy a médiának lesz akkora ereje, hogy visszalépésre kényszeríti majd ezen a téren. Nagyobbat nem is tévedhetnének.


Nem számolnak azzal, hogy az elnök olyan országban él, ahol a tudományos paradigmákkal totálisan szembemenő tanokat terjeszthetnek az iskolákban. Ahol Darwin tételei hitvita tárgyává válhatnak. Ahol az ember mindenhatóságának feltételezése komolyabb erővel bír, mint bárhol a világon. Ahol az általános küldetéstudat szerves része a világ - és így a környezet - megváltoztatása. Olyan országról beszélünk, ahol a lakosság nagy része meggyőzhető szinte bármilyen háború indításáról. Olyan hatalmas közösségről, amely akár egyedül, külső támogatottság hiányában is hajlandó végrehajtani jogos vagy épp jogtalan akciókat.


Donald Trump populista, nem pedig illuzionista. Az ő műsora nem ér véget holmi szemfényvesztést követően. Ezért minden szándékát komolyan kell venni. A környezetvédelmi elképzeléseit különösen, mert az tényleg mindenkit érinthet, így minket is.

Sunday, October 9, 2016

A Népszabadság és a pozitív visszacsatolás

Beszántották a Népszabadságot, az új, feltehetően Fidesz-közeli tulajdonos érkezésének tiszteletére a MediaWorks egyik napról a másikra a teljes intézmény, nyomtatott és online sajtótermék megszüntetése mellett döntött. A nol.hu korábbi tartalmai eredeti helyükön elérhetetlenné váltak, törlődtek a nemzeti emlékezetből – a Google cache egy ideig még őrzi őket update: már az sem, itt próbálkozz, a közpénzeseket a K-Monitor blog archiválta.


Örömködés a fideszes, sajtószabadásgvége-hangulat a másik oldalon, Török Gábor inkább az előbbire hajazva úgy nem foglal állást, hogy „ezek a piac farkastörvényei”. De milyen piacé? És hová is vezet rendszerszinten ez a folyamat, amelynek most egy emblematikus pontját látjuk?



Amióta a Fidesz 2010-ben nyert, és „egyszer kell nyerni de akkor nagyon” (hirtelenjében erre is nehéz most rákeresni, de Orbán mondta), elég intenzíven foglalkozik azzal hogy minél több forrás veszítse el közpénz-jellegét. Hogy ez még az Orbán-Simicska modell idején, a Közgép közbeiktatásával, hogyan működött, mi is leírtuk. A lényeg mit sem változott: nagyon sok pártközeli vállalkozás tőkeerőssé tételével és a maradék közpénz ilyen célú felhasználásával (állami hirdetések „piaca”) simán elérhető, hogy a hatalom számára kedves lapok, műhelyek a tényleges olvasói igénytől függetlenül biztos lábon álljanak, a többi meg kit érdekel. Ez mondjuk korábban, 2010 előtt is így volt, a különbség az, hogy „ellenséges kivásárlásra”, és ennek eredményeképp megvalósuló lapbezárásra eddig nem akadt példa. Most pedig van, a rögtön legnagyobb példányszámú ellenzéki sajtótermék esetében.


A látható cél az, hogy (1) minél inkább a kormány számára kedves narratívák jelenjenek meg és (2) minél kevésbé jussanak a nyilvánossághoz a kínos, sokszor korrupció gyanúját felvető ügyek. Ez két külön cél, amit a MediaWorks-felvásárlás egyben ér el. A védendő piac ugyanis – véleményem szerint – egyrészt a „falusi Terike néni”, akiből sok van, és ha szép mesét olvas a rendszerről, hajlamos továbbra is rá szavazni, pláne ha még a templomban is ezt tanácsolják, másrészt a Fidesz-tábor értelmiségi része, aki ugyan tudja, hogy mi van a mese mögött, de megmagyarázza magának, hogy Gyurcsány rosszabb lenne (amely nézetet azért megértjük). Terike néni még az átkosban sem olvasott Népszabadságot, maximum Szabad Földet meg megyei hírlapot. Nosza vegyük meg a megyei lapokat (ez történik most!), és hangsúlyozhatjuk a 98%-ot, miközben száműzzük az „érvénytelen” szót.


Igen ám, de a fideszes értelmiségi sem olvas Népszabadságot, mi is a baj akkor ezzel? Csak annyi, hogy a spektrum ezen végén az oknyomozó újságírás áll. Amelyik kideríti, hogy Rogán helikopterezik miközben párttársai vért izzadva telefonálgatnak, hogy mindenki szavazzon. Amelyik kideríti, hogy Matolcsy barátnőjének hány rokona dolgozik mennyiért a Nemzeti Bankban vagy holdudvarában. Amely híreket aztán átvesz az Index, és azt már a fideszes is olvassa. A Népszabadság megszüntetése az e műfaj elleni háború komoly dobása, ahogy az az adatigénylések nehezítése vagy fizetőssé tétele is. Ahogy fél éve írtuk, Soros György is azért van ennyire a verbális célkeresztben, mert ő finanszírozza az oknyomozók egy részét, miközben a legjobban annak örülnének, ha nem lenne ilyesmi egyáltalán. Nem kéne attól félni, hogy a kampányoló fideszes még megkérdezze, hogy ezért küzdünk-e? Olvasson inkább szép Bayer-cikkeket, hogy milyen szemét Gyurcsány meg Soros és gondoljon elégedetten arra, hogy a harca nem hiábavaló.


De vissza a rendszer-szinthez: ez abba illeszkedik be, hogy ha a pénzkilapátolást valamelyest korlátozó egyik tényezőt, a nyilvánosságot, a kilapátolóktól független sajtót korlátozzuk, elemeit megszüntetjük, akkor többet lehet kilapátolni és ebből a pénzből olyan (mű)piaci farkastörvényeket teremteni, hogy a többi is szűnjön meg. Ezt hívják pozitív visszacsatolásnak (fent a bal oldali ábrarész). Vagy arra már rá lehet küldeni a vizsgálatot miniszterelnöki utasításra. A vége a teljesen kézivezérelt „piac”, a közpénzek kontroll nélküli felhasználása és a hozzá rendszeresített mese kánonszerű ismétlése minden fórumon a focimeccsek szüneteitől az óriásplakátokig. 1984, feleim. 100%-osan célt érni persze nem igazán lehet, Kádár alatt is tudta mindenki a végére, hogy van a mese a híradóban és van a valóság.


A kérdés csak az, hogy ez mennyi idő alatt esik le a népnek. Ebben szerintem azonos a tegnapi Kossuth téri tüntetők és az egyszerű fideszes drukkerek érdeke: ha a mese és a valóság eltér, mielőbb térjünk vissza az utóbbihoz, mert később jobban fog fájni. A helikopteres uraknak persze más az érdekük, de azt pont hadd ne preferáljam.


A KARD a Facebook-on

Saturday, October 1, 2016

Mennyi a 100% ?

Érzek némi zavart az erőben. A Nemzeti Választási Iroda pénteken lezárta a szavazóköri névjegyzéket, eszerint 8272625 polgár szavazhat. Hogy jön ez össze? 7997998 (kis híján nyolcmillió) magyarországi lakcímmel rendelkező szavazókorú és -jogú magyar mellett 274627 nemzettársunk külföldön regisztrált.


Az Alaptörvény 8. cikk (4) bekezdése szerint



Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.



Ehhez képest a 2013. évi CCXXXVIII. törvény 78. § szerint



A népszavazás eredményének megállapítása során az Alaptörvény 8. cikk (4) bekezdésében foglalt érvényességi feltétel vizsgálatakor a szavazás napján a központi névjegyzékben szereplő, a népszavazáson részt venni jogosult választópolgároknak a számát kell figyelembe venni.



Ugyanaz, nem? Hát nem. Ki van a névjegyzékben? A magyarországi lakcímmel rendelkező, szavazati jogú magyar állampolgárok, és a külhoni (magyarországi lakcímmel nem rendelkező) szavazókorú állampolgárok közül azok, akik kérték a névjegyzékbe vételüket (regisztráltak). Tehát nem mind! Pedig az Alaptörvény szövege az összes választópolgárról beszél az érvényességi feltétel kiszámításakor. Ha a csíkszeredai Áron bácsi magyar állampolgárságot kapott és nem regisztrált most vasárnapra, akkor az Alaptörvény szerint választópolgár lett és benne kéne lennie a 100%-ban, a 2013-as törvény szerint viszont nem.


Azt, hogy hány külhoni magyar állampolgár van összesen, érdekes módon nem egyszerű megtudni (rövid internetes keresés ezen nem segít, pár éve adatigénylési ügy is kerekedett ebből, ha valaki tudja, kérem kommenteljen egy linket). Félmilliónál azért biztosan több, és ha csak négyszázezernek becsüljük a szavazókorúakat, akkor is majd' százötvenezerrel több lenne az összes választói létszám - tehát a 100% - az Alaptörvény szerint számítva, mint a 2013-as törvény szerint.


100-percent-quality.jpg


Nem állítom, hogy 2013-ban azért értelmezték másként a választópolgárok számát az Alaptörvényhez képest, mert könnyíteni akarták volna a népszavazások érvényességének elérését, sokkal inkább az lehetett a háttérben, hogy egyértelmű számot akartak kapni. Kicsit illúzióromboló arra gondolni, hogy a magyar állam esetleg nem tudja pontosan megmondani, kik is a külhoni polgárai, de ha ennek csak halvány esélye is fennáll, célszerűbb ezt egyértelmű algoritmusra bízni. A mostani népszavazás érvényességi küszöbe tekintetében azért az eltérést legalább 75 ezerre tehetjük amiatt, hogy a határon túli részvételi arányt biztosan megdobja, hogy csak azokat kell figyelembe venni, akik legalább egyszer - a regisztrációkor - már tevőlegesen jelezték a részvételi szándékukat. Tehát kb. 75 ezerrel kevesebb érvényes szavazat elég így az eredményességhez ahhoz képest, mintha szó szerint követnénk az Alaptörvény szövegét.


A meleg vizet persze nem mi találtuk fel, de most már becsülhető is az eltérés mértéke.

Nem félek

Tisztelt Orbán Viktor úr, tisztelt Fidesz, én nem félek. A kijelentés önmagában ugyan semmit nem jelent, írhattam volna azt is, ma nem ettem paprikás krumplit, esetleg azt is, ma nem gondoltam a kivándorlásra - és az egyik igaz is lenne. A kijelentés, miszerint nem félek számomra mégis fontos, és az is fontos, hogy ezt ország világ előtt tudassam. Bár önök - az én adófizetői pénzemből - igen sokat költöttek arra, hogy én és a hozzám hasonló senkik féljünk, nekem valahogy nem jött át a dolog.


Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Próbáltam én félni, sőt, feleségemmel is megvitattuk a dolgot, de azon túl, hogy ezt meg azt féltek, összességében nem félek. Sajnálom, azt hiszem hazaáruló vagyok, de állapotom talán nem reménytelen. Féltem ugyanis a lányomat, mert nekem olyanom is van. Féltem attól, hogy mi van ha rátámadnak az utcán, a folytatást leírni sem tudom mert a tehetetlenségtől máris ökölbe szorul a gyomrom, elszorul a torkom - a lányos apák tehetetlensége. A feleségemet ugyanígy féltem, reggelente elmegyek itthonról, és nem tudok másba kapaszkodni csak abba, hogy mire hazaérek, minden rendben lesz. A fiamat szintén féltem, nem az a típus, aki el tudja kerüli a problémás helyzeteket, ritkán szokott csendben leülni a leghátsó sorban - pedig néha de jó lenne. 


Az, hogy mégis félek, az nem a magyar állam érdeme. A gyorstalpalós határvadász madarász egységek, a kerítés engem nem nyugtatnak meg, mert ott van mögöttük Rogán, Habony, Lázár, Pintér, Kövér, Orbán, Vona. Ezekről az emberekről mindig az jut eszembe, hogy egy vár falai mindig csak annyit érnek, amilyen bátrak a katonák a falakon. És aki félelmet kelt, maga is gyáva. Én itt csak idegen szívű zsoldosokat látok, Zrínyi, Hunyadi, Dobó, vagy akár csak egy Nemecsek, vagyis NEMECSEK sehol nincs közöttük. Ezek nem a puskaport tartják szárazon, hanem az útlevelüket. Na persze, a helyükben én is mást hazudnék. Amíg csak jön az ellen, mindenki tudja rázni a pajzsát, csörgetni a kardot. És igen, a Fidesz az országért küzd, csak egészen más értelemben... Közeleg már a következő csata: A 2018-as választás, parasztáldozatokra tessenek felkészülni.


phobophobia.jpg


Hogy akkor miért nem félek? Mert valami ostoba módon bátornak érzem magam. Ránézek Európa térképére, és úgy érzem, nem vagyok egyedül. Ráadásul - leírni sem merem - lehet hogy nem mindenki hülye, aki nem magyar. Lehet hogy mégiscsak lesz egy bátor európai döntéshozó, aki azt mondja, emberek, legyünk már bátrak, a kurva életbe. Mi vagyunk 500 millióan, nem a menekültek. A mi kezünkben van a világ GDP-jének jelentősebb része, nem az iszlám állam, vagy Szíria, Oroszország, vagy Afganisztán kezében. Nálunk van a labda, észrevettük már? Nálunk van a legnagyobb fegyver, csak használni kellene: az európaiak szabadságszeretete. Mert ezt a kontinenst nem más kovácsolta össze az elmúlt 50 évben, mint a szabadság. Az emberek szabadsága, a pénz szabadsága. Egymással évszázadok óta háborúzó nemzetekből lett egy világhatalom alig évtizedek alatt! Tessék elővenni a történelemkönyveket. Lehet hogy nem vagyunk a világ vezetői, de basszátok meg, dobogósok vagyunk! (Kábé, attól függ mit nézünk) Mi, európaiak.


A Fidesz súlyosan mellélőtt az EU - Brüsszel - fikázásával. A hanyatló nyugatot temette már Virág elvtárs és maffiatársai évtizedekig, és lám, ki élte túl. (Szeretnék én úgy élni, ahogy a nyugat haldokol - Hofi) Lesz még ennek böjtje attól félek. Ha egyszer az EU megembereli magát, és sikerül valami érdemleges választ kicsikarnia magából, mi kapkodhatunk, hogy hádde csak a jószándék, meg a féltés beszélt belőlünk. Ennyire ők sem lesznek hülyék. 


Én nem félek. Féltem ugyan a családomat a bevándorlóktól, de féltem őket az utcán masírozó szélsőjobbtól is. Meg féltem őket a katedra mögül agymosást végző tanároktól, papoktól is hogy egy életre megnyomorítják a világképüket, mert - szülői nevelés hatására - nem állnak be a gyűlölködők sorába. Az sem hagy nyugodni, hogy lábbal tapossák a liberalizmust épp azok, akik maguk is a liberalizmusnak köszönhetnek mindent, és nem, nem szitokszó. Az is aggaszt, hogy az iszlám bigott vallási gondolat- és tettdiktatúrájára (na ezt a határokon kívül kell hagyni srácok, nincs alku) a gyávák és álszentek egy keresztény vallási gondolat- és tettdiktatúrába menekülnének vissza. Nem óhajtok a saria szerint élni, de a Jehova tanúi se tiltsák már meg nekem a vérátömlesztést, oké?


Egy fontos dolgot azonban fel kell ismernünk: Európát nem a menekültválság és az iszlám terror fogja legyőzni. Ezek együtt sosem lesznek képesek érdemben ártani Európának. De a menekültválságtól és az iszlám terrortól való félelem, az igenis legyőzheti Európát.

Saturday, June 4, 2016

Az egyetlen bajuk Sorossal

Hallunk itt mindent. Háttérhatalom. Kommunista és egyben monopolkapitalista. Még a miniszterelnököt is "le akarta kenyerezni" az ösztöndíjával, de ő nem hagyja magát. Sőt, vissza is fizetik neki az ösztöndíjakat. Vagy nem. Megy itt a sorosozás, sőt lassan párhuzamosozásba csap át. Csak a lényeg marad háttérben. Narancséknak egy, egyetlenegy bajuk van Soros Györggyel. Csak egy, de az nagy.


Ő az egyetlen, akinek még a Fidesztől és a Fidesz által zsebrevágott államtól független sajtója van.


Na nem úgy, hogy övé lenne valamelyik nagy napilap, hírportál vagy tévécsatorna. Ezek vagy fideszes tulajdonban vannak (vagy "közszolgálatinak" csúfolják őket, ami ugyanaz) vagy szépen belesimultak a NER-be. Én arra gondolok, hogy Soros hajlandó a pénzét arra fordítani, hogy olyan cikkek szülessenek, amelyben leírják, hogy mennyiért és miből vesz földet, szőlőt, lassan egész megyét Mészáros, mennyiért bérel borozót Ákos az I. kerületben, ahonnan épp kiutálják a Ruszwurmot, hogy hogy is van a nem világító közvilágítás a miniszterelnöki vő által közbeszerzetten. Az egész vircsaftot. És ha már megírja valaki, akkor az már átmegy a többi médiumba is.



Nem azt mondom, hogy pl. az Indexnek vagy a HVG-nek ne lenne oknyomozó újságírója vagy ne lettek volna szép találataik. Ha Soros nem lenne, kb. ők maradnának az egyetlenek, kérdés, hogy meddig. És azért szerintem ez zavarja a fiúkat rendesen. Olyan szépen felépítették a rendszert, ha ez az egy hajszál nem lenne a levesben, nem kéne azzal szembesülni nap mint nap, hogy mit is csinálnak. Ezért az össztűz. Ne legyen illúziója senkinek: nagyjából csak ezért. Az összes többi mindegy, az csak a duma.


És persze az sem javíthatja fideszék közérzetét, hogy esetleg még emlékeznek: az előző pártállam idején őket is azért fizette Soros, hogy bontsák le azt. Ő láthatóan nem változtatott a szokásain, ellentétben fideszékkel.


KARD a Facebook-on

Friday, May 27, 2016

Nyakunkon 2018

A Fidesz, vagy lassacskán Fidesz-Jobbik kormányzásról, annak bűneiről vagy hibáiról  órákig lehetne beszélni, de minek. Aki akarja, tudja miről beszélek, aki nem akarja, annak egy fizetett szoci blogger vagyok és/vagy Soros áll mögöttem természetesen. Írhatnám, hogy állóháború van, de már ez sem igaz. Az, hogy farkasszemet nézünk egymással, és tudjuk, hogy rossz vége lesz, az nem biztos hogy háborút jelent. Lehet az vágóhíd is. Annyi különbséggel, hogy birkák most mind a két oldalon állnak. Az év elején a Fidesz végre valahára elindult azon a lejtőn, amit az iszonyatos korrupcióval és maffia berendezkedésével maga alatt zsírozott meg derekasan. Ekkor jött a menekült válság, és a Fidesz sikeresen kovácsolt politikai tőkét a félelemből, tudjuk, láttuk, megettük. 


Csakhogy. Lázár mindeközben nem kezdett el becsületes lenni, Kósa nem kezdett el agyat növeszteni, Rogán lakása nem zsugorodott, Habony, Gucci helyett nem vett magának Tisza cipőt, Mészáros nem próbálkozott meg a tisztességes piaci versennyel ésatöbbi ésatöbbi. A Fidesznek volt egy történelmi lehetősége arra, hogy a holtponton szerencsésen átjutva, titokban összekapják magukat. Jó, jó, tudom, a maffia az maffia marad, és a fenti történelmi lehetőség pusztán elméleti. A Fidesz sajnos már réges-régen túl van azon a ponton, ahonnan még van visszatérés. Túl sok milliárd van már behálózva, túl sok a kegyenc, túl sok a kivételezett, túl sok a magánalapítvány, a rokon, a stadion, a mutyi. És persze túl sok a kárvallott, a titokban morgolódó, a megbántott, a várakozó aki évek óta barna nyelvvel várja az idejét. Pedig ez az a pillanat, amikor Orbán a szélsőjobbról lassan visszatáncolhatna. Most még el lehetne adni a polgári középnek, hogy a vészkorszak radikális megoldásokat kívánt, na nyugodjunk meg együtt, lássátok, ha csitul a helyzet, mi is visszatérünk a polgári értékekhez, ami ugye istenadta természetünk.


Csakhogy Orbán mögött már nem egy valódi politikai - pláne nem polgári - szervezet áll, amelyik képes alulról megújulni, hanem egy kvázi maffia. Egy párt mindig képes arra, hogy új embereket bedobjon, új irányt vegyen, új stratégiát válasszon, új arcok, új ügyek mögé sorakozzon fel - a vidéki aktivistától elindulva. Egy maffia viszont nem tud kevesebbet lopni, kevésbé korruptnak lenni, mert attól még ugyanúgy maffia marad, csak épp gyengébb. Egy bűnbanda nem tud lassacskán a közpénz lenyúlás helyett fokozatosan piaci szereplővé válni. Hallott már valaki olyanról, hogy egy kolumbiai klán a heroin mellett elkezdett lisztet is exportálni az USÁ-ba? 


Csakhogy 2018-ban még lesznek választások. Eddig a Fidesz ugyan sikeresen viszi a hazugsággyárát, bocsánat, kormányzati kommunikációja sikeres, ám egyre nagyobb a tét. Egyre több a támadható felület, egyre több a hiba, a mutyi, a nyilvánvaló lehúzás. Talán három oldalról lehet megfogni a Fideszt, ebből kettő szerintem veszélyes is lehet. A veszélytelennel kezdem, ez a korrupció léte, a mutyik, és úgy általában a Fidesz hazugsággyára. Mára sajnos kiderült, hogy a kádár köztünk él. Az emberek számára teljesen természetes, hogy odafent lopnak, hogy helyettünk döntenek, a mi életünkkel játszanak. Tessék meghajolni, előre köszönni, és ügyesen elkapni az alamizsnát. Nem is Kádárral kezdődött, Horthy is büszkén lavírozta bele az országot az egyik szarkupacból a másikba, de akár Mátyás Királyig le tudnám vezetni a dolgot, nevermind. 


Csakhogy a másik két téma veszélyes, mert már elérte a kisembereket. Azokat is, akik amúgy zsigerből utálják a politikát, vagy sosem néznek híradót. Esetleg Fidesz szavazók, hovatovább hálásak Orbánnak, hogy megvédte az országot a nem ránk támadó menekültek seregétől. Csakhogy néha ők is betegek és lehet hogy a családban van iskolás. Az egészségügy és az oktatás. Nem tudok olyan embert mondani, akitől az elmúlt évben azt hallottam volna: igen az oktatásban és az egészségügyben minden rendben van. Ellenben ismerek 2010-es és 2014-es stabil Fidesz szavazókat, akik mára felháborodva osszák a rendszert, mert egy röntgenre hónapot, MRI-re még többet, műtétre meg isten tudja mennyit kell várni, aztán ha kórházba mész látogatni, ne virágot vigyél, hanem kenyeret, WC papírt és kötszert. Tartsa fel a kezét az, aki az elmúlt 2 évben nem hallott egy horror-sztorit a kórházakról! Baleseti ügyeleten 2 napot várni az orvosra, 29 éves orvos konzultál a 30 évessel, rossz diagnózis, rossz műszer, elküldték, visszaküldték, ne mentőt hívjon hanem taxit ésatöbbi. Meg ugye a gyerek az iskolában… Az elvárások, az osztályzás, az állapotok, a lehetőségek, a továbbtanulás, a felvételi, a magántanár, a nem tud már aludni sem, az el vagyok keseredve, a nem tudom mi lesz belőle, a nekünk kell bevinni… A gyerekiért és a beteg szeretteiért mindenki ölni tudna, még a biztos Fidesz szavazók is. És itt már nem segít az Isaura TV.


 


innen

Csakhogy kire? Jaj, ez a röpke két év úgy fog elillanni, ahogy a magánnyugdíj pénztárak vagyona. Aztán jön majd az összefogás, a mentsük meg a demokráciát, közös lista-magán cella, én vele nem akarok, ő velem nem akar... Rossz emlékek sora... (2016-os választások legszebb emléke Mesterházy motorja.) Viszont aki most ráugrik ezekre a témákra - egészségügy, oktatás -, az 2018-ban a borítékolható sár- és fekáliadobálás sikamlós hónapjaiban is meg tud majd állni a saját lábán. Nagyon újat persze nem mondtam, de eddig úgy tűnik a legnagyobb tanár és orvos felkelések eddig civil kezdeményezések. Itt nyílik az új remény gyengécske virága? 

Thursday, May 12, 2016

Népszavazást... akármiről!

Tombol a népszavazási láz az országban. Bár a vasárnapi nyitvatartás eltörlésével a Fidesz egy tök jó házibuliban kapcsolta fel a villanyt még éjfél előtt, azért van még itt miért izgulni. Kíváncsi vagyok hogy az MSZP/Liberális kérdések elérik-e a 200 000 aláírót (és ha nem, az mit jelent az ellenzék számára? Sírjunk, vagy nevessünk? Rajtuk, vagy magunkon?) Na persze a Fidesznek is megvan a magához való hatalommechanikai érzéke - a hatalomért bármit és bárkit, óvszer nélkül felárral - rá is cuppant a népszavazósdira. Nekem azért lenne pár ötletem a kérdésekre:


A Fidesz kérdése például meglepően polkorrekt, igazából az alábbi kérdést szerették volna feltenni:  


Egyetért ön azzal, hogy Angela Merkel lóháton, félmeztelen amazonként muzulmán tatárokat hordáit vezesse az országba, ahol felgyújtják templomainkat, leölik jószágainkat, megeszik gyermekeinket és stadionjainkban halomra nyilazzák futballistáinkat - a betelepítési kvóta ürügyén?


 


Az MSZP a boltzárral és a kopaszokkal az évtized sanszát kapta meg, hogy talpra álljon. Ezt a Fidesz is meglátta, úgyhogy kirúgta alóluk a széket. (Bevállalták, mert tudták, hogy azok a finom lelkű, jogbiztonságot kereső és elvek mentén politizáló jobboldali, centralista szavazók, akiket ez a gerinctelenség esetleg zavarna, már régen nem Fidesz szavazók.) Azért az MSZP még megkérdezné:


Egyetért ön azzal, hogy a Fidesz állítsa vissza a vasárnapi boltzárat, hogy mi eltöröltethessük, majd a győztes népszavazás estéjén kimondhassuk, hogy milliók támogatják az MSZP-t, szóval mindenki mehet a picsába, mi vezessük a kormányváltók listáját 2018-ban is?


 


Persze a DK sem maradna ki a jóból, noha be kell vallanom, mostanság kevesebb hülyeséget képesek kitermelni. Ezeknek nincs elég szabad idejük politizálni? Legalább valami gitáros mémet dobjatok már össze. Addig is a DK azzal küzd amivel nemhogy megalakulása óta, de már annál jóval korábban is küzdött, a politikusaival szembeni khm… előítéletekkel. Ha egyszer népszavazásra bocsájthatnának egy kérdést, azt tuti hogy Vágó Pista arcképével adnák el a szavazó lapon - akkor kérdezzük meg a közönsége!:


Egyetért ön azzal, hogy mindenki felejtse el a politikusok 2009 előtti botrányait? Amúgy meg nem volt sokkal jobb, hogy mi másfél évig legalább nem csináltunk semmit?


A) egyetértek                       C) megállnék


B) igen                                D) mindenki mondjon le!


 


A Jobbik úgy tűnik kezd belefáradni a cukiságkampányba. Furcsamód a menekültválság pont rosszkor jött. A mainstream médiában váltig állítják magukról,hogy mekkora józan életű néppártok - azért még másnaposan fel-fel büfögnek egy kis rasszizmust, fasiszta ideológiát, o pardon...  Két út áll előttük. Vagy visszahúzódnak radikálisba, (ahol épp két erős bástya, Kövér és Kósa spricceli olyan erővel a tudást mint egy trágyaszóró - jajj nektek, muzulmánok, nők, bevándorlók és kivándorlók!) és felteszik az alábbi kérdést:


Egyetért ön azzal, hogy Angela Merkel, Orbán Viktor hátán, félmeztelen amazonként muzulmán tatárokat hordáit vezesse az országba, ahol felgyújtják templomainkat, leölik jószágainkat, megeszik gyermekeinket és stadionjainkban halomra nyilazzák futballistáinkat - a betelepítési kvóta ürügyén?


 


Vagy pedig most csendben maradnak, és várják hogy a Fideszt végleg maga alá temesse a korupció. Esetleg egy szimbolikus népszavazással tudnák ébren tartani a zárt sorokban meneteléshez szokott szavazóbázisukat, egyben utalna a Jobbik új irányvonalára:


Egyetért ön azzal, hogy a Feszty körképen a honfoglaló magyar vezérek ruháját fessük át öltönyre, nyakkendőre és üvegzsebre, a kép alján (majdnem azt írtam, hogy a szélén) pedig fessünk egy honfoglaló elszámoltatási bizottságot, amely épp a vezérek által a honfoglalásra fordított összeget könyveli el hiánytalanul.


 


A korrupció persze a kispártokat is érdekli - ha már kihagyták őket,ne lopjon más se. Végül is bármelyik párt kezdeményezhetné az alábbi érdést:


Egyetért ön azzal, hogy adóztassuk meg a korrupcióból származó jövedelmet?


 


Az LMP persze továbbra is új rendszerváltásban gondolkodik, ők felette állnak a rendszernek. Ehhez már szinte minden megvan egy kivételével: a választók bizalma. Az LMP tehát egyetlen kérdésben érdekelt, hogy valóban más lehessen a politika:


Egyetért ön azzal, hogy a Lehet Más a Politika párt 2018-as parlamenti választásokon elért eredményében a tizedesvesszőt egy helyiértékkel jobbra tolja a választási bizottság?


 


A végére hagytam azt a pártot, amelyiken a legtöbbet tudok nevetni, ez a Munkáspárt. Nem ide tartozik, de láttam a Május elsejei Munkáspárt programot: Reggel gyülekező valahol Pesten. Beszédet mond Thürmer Gyula. Séta a Népligetbe. Megérkezés, beszédet mond Thürmer Gyula. Majális. Emberek, hát nincs két, azaz kettő nyomorult munkáspárti politikus, aki beszédet tudna tartani? Úgy tűnik a Munkáspártnak nincs is olyan receptje, ami megoldaná a mai helyzetet. Hihetetlen, de a szlogen a régi: világ proletárjai egyesüljetek. Nem is várnék más népszavazási kezdeményezést:


Egyetért ön azzal, hogy építsünk egy időgépet, és Thürmer Gyula utazzon vissza 1936-ba, hogy Magyarország felvételét kérje a Szovjetunióba? És ha már ott van, fogná a kis  Gorbacsovot, elcipelné a moszkvai pártház elé, ahol bucira pofozná a fejét, hogy az élete végéig elkerülje még a kommunista párt környékét is.  


Én kérek elnézést, nekem kellemetlen.


 

Wednesday, May 11, 2016

Nekünk épül az ország...

Örömmel olvasom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal ismét az országot, és ezáltal engem, közepesen levegőnek nézett állampolgárát szolgálja. Emberek, megszüntetjük a szegénységet. Sokan mondták már ezt, jaj istenem, de sokan… drága világtörténelmünk utóbbi szakaszában aki nem így kezdte, az inkább bele se kezdett! (Bár ha belegondolunk, faramuci módon talán pont azokkal volt a legnagyobb baj, akik éppen így kezdtek neki a nagy világmegváltó délutáni foglalkozásokhoz.)


Azért a KSH sokat tanult a múltból. Sokan belebuktak abba, hogy a szegénység helyett csak a szegényeket sikerült eltüntetni, vagy a közéletből, vagy a föld felszínéről - hát nem lehet minden diktátornak ugyanannyira véres a keze, na. De mi ezen már túlléptünk, mi ezt már meghaladtuk. Csak ámulok azon, hogy a KSH bejelentette, változtatni óhajt a számítási módszerein, mert túl sok a szegény. Ennyi. Éhes vagy? Ne legyél. Vagy legalábbis ha már reggeliztél - teszem azt tegnap reggel -, akkor voltaképp te már nem lehetsz 100%-ban éhes, esetleg ha úgy 50%-ban. Na most, ha elmúlt 11, de még nincs dél, akkor azért vagy éhes, mert még nem ebédeltél, és nem azért, mert nem reggeliztél… egyáltalán nem mindegy, innen már jó ha csak 25%-ban vagy éhes, ami ugye ebéd előtt inkább csak étvágy érzete, nem éhség, ugyan már… Hát minek építenénk stadionokat, hogy halljuk egymás gyomrának korgását? Csak azt nem értem, az a sok hüly… bocsánat, tehetségtelen, ortodoxiába fulladó nyugati ország miért küszködik még a jóléti államok alulról jövő felépítésében, tudniillik úgy, hogy aki éhes azt - többnyire - megpróbálják jóllakatni. Ja, persze, tudom már. Mert ott vannak még választó polgárok, és nem csak szavazók. Mert a zsivány, vadkapitalista angolok, németek, amerikaiak, akárkik vannak olyan aljas, elvtelen és gerinctelen senkik, hogy foggal körömmel ragaszkodnak ahhoz a pénzhez, ami az övék. Gusztustalan harácsolás ez, hogy minden adófillérjükért úgy jajgatnak, mintha fogukat húznák, és a közpénzre nem átallanak úgy tekinteni, mintha az az ő pénzük lenne, amiből az ő országukat finanszírozzák. Jó hogy nem már ráhímeztetik a nemzeti lobogóra, hogy sponsored by John Smith. Szörnyű, nem? A közpénz ilyen fertő, kizsákmányoló helyeken elveszíti közpénz jellegét, és mindenki úgy tekint rá, mintha az övé is lenne, és ha lopnak, akkor úgy érzi tőle is lopnak, ha pedig hazudnak, akkor úgy érzi neki is hazudnak, az ő pénzéből hazudnak. És ha egy állami szerv hazudik, fel vannak háborodva, hogy az én pénzemből ezt ne... Pfuj, pénzközpontú, kapitalista söpredék.


Bezzeg nálunk. Ha a KSH azt mondja, sok a szegény - és nyilván nincs pénzünk etetni a szegényeket, horribile dictu költeni a gazdaságra, felzárkóztatásra (azért az alapjövedelemmel, meg a hasonló hülyeségekkel hagyjatok békén), oktatásra - hát valamit tennünk kell. Nem is értem, miért nem hozzák törvénybe, hogy mától szegénynek nevezzük a társadalom legszegényebb 10%-át. Nem kellene itt csűrni csavarni, kész. A többi lehetne a középosztály, úgyis azért jajgatnak, hogy ilyen meg nincs. Ezután pedig, ahogy fogy az ország lakosainak száma, úgy fogyna évről évre a szegények száma is. Ennyire egyszerű! Kádár beájulna. Mi pedig tapsolunk hozzá. Ha esetleg kevesen tapsolnának, a KSH majd megváltoztatja a módszereit, és az ökölbe szorított kézzel való hadonászást is tapsolásnak fog minősülni. A végén pedig megjutalmazzák a vezetőket, néhány strómant, hogy ím, milyen szépen sikerült megcsinálni a statisztikákat: nincsenek szegények, és nincsenek elégedetlenkedők. A tények azonban - még mindig - makacs dolgok, elvtársak. Bocsánat, polgártársak. Bocsánat, bűntársak.



Az unortodoxia diszkrét, öntömjénező éteri fellege lassan matériává válik. Mondhatni, valósággá válik, igen, itt a Földön. Talán a Kárpát-medence vonulatai azok, amelyek hatására a felfelé szálló éteri unortodoxiából kicsapódik a java, és visszacsorog ide, a nyakunkba. Nem kell kiabálni, én is érzem ám hogy büdös, csak félek, hogyha még jobban csapkodok, még több ömlik a nyakamba. Sose lehet tudni, holnap kit akar megmenteni a kormány… saját magától. Én a következő lépésben a nemzeti konzultációt is a KSH berkein belül folytatnám. (Csak egy dologra figyelnék oda. A leveleket  sokkal finomabb papírra nyomtatnám, három rétegűre, hogy az is fel tudja használni otthon, aki nem akarja visszaküldeni.) A fárasztó kérdezések, meg propaganda anyag helyett eleve csak a válaszokat küldeném ki, és egy rövid bemutatót, hogy a KSH milyen számítási módszerekkel érte el a kívánt eredményt, de ez pusztán a hogyan készült műsor rajongóinak szólna, nem lényeges...


Látva a magyar társadalom rezignáltságát, szerintem már csak egy fontos kérdésre kellene választ adni. A következő nemzeti konzultációban egy A4-es lapot küldenék ki, az alábbi feladattal. Kérem, nyissa ki a száját a lehető legnagyobbra. Még nagyobbra, fog az menni. Még egy kicsit. Nyomja a laphoz a száját, majd ceruzával, vagy tollal rajzolja körbe az ajkai körvonalát a papíron. Köszönjük.


Hogy miért? Jó lenne már tudni, mi az a legnagyobb dolog, ami még belefér a szánkba, végre a kormányzat sem aprózná el magát. Persze úgy 25%-ot rá kellene számolni, mert éles helyzetben mi magyar polgárok mindig többre vagyunk képesek.