Showing posts with label nyugdíjrendszer. Show all posts
Showing posts with label nyugdíjrendszer. Show all posts

Thursday, August 7, 2014

Van-e nyugdíj gyerek nélkül?

A kérdés - különösen a magánnyugdíjrendszer beszántása után - már többször fellángolt a közbeszédben, mi írtunk erről már két és fél éve is. Most a Népesedési Kerekasztal javaslata nyomán parázslott fel ismét a téma: azt javasolják, hogy a nyugdíjszámításnál vegyék figyelembe a felnevelt gyerekek számát is. Mielőtt ebbe a vitába belemennénk, hadd mondjam el, hogy ilyen javaslatot a Fidesz még a "térdrecsuhásozó-szélsőliberális" korszakában, 1992-ben, az Antall-kormány idejében is tett, vagyis ha a javaslat tőlük (is) jön, ez ügyben kifejezetten és szokatlanul következetesek.


A javaslat óta jónéhány cikk és blogposzt foglalkozott a kérdéssel. Az ellenérveknek a rendszer esetleges kárvallottjai szempontjából talán legteljesebb összefoglalóját Koncz Andrea (maga is többgyermekes anya) adja a Díványban Vélemény: rémálom a nyugdíjrendszerben címmel. A Világgazdaság Online hasábjain Sztojcsev Iván Gyerekgyártó gépek és egyenletek címmel alapvetően a javaslat és a népesedési hatások közti kapcsolatot vitatva javasolja az ötlet elvetését. Hasonló, de részletesebben kifejtett érvek alapján, a célzott népesedési előnyökre vonatkozó nulla hatást kifejtve és arra hivatkozva Tallián Miklós publikált Gyerekek és nyugdíjasok címmel egy gondolatmenetet a kitűnő Kapitalizmus blogon. Az általunk igen kedvelt és tisztelt zero is hosszú blogposzttal jelentkezett a Vastagbőrben. Az év vicce: a Fidesz megoldaná, hogy 2044-ben jó nyugdíjam legyen címmel leginkább a Fidesz nyugdíjügyi pálfordulásait és néhány, már Koncz Andrea által is bemutatott "felhasználó-oldali" sérelmet sorolva mond lesújtó véleményt a javaslatról - mindenki mástól elnézést kérünk, abszolút szubjektív módon ezt a négy posztot találtam a leginkább "lineárisan függetlennek" a bírálók közül. Még kedvenc LMP-m egyik vezető politikusa is erősen kritikus az ügyben. Véleményem szerint a vitatók érvei nem látják a fától az erdőt. A javasolt új rendszerben kétségtelenül valahogy, jól-rosszul, de kezelendő kérdések nem jelenthetnek ellenérvet egy, a felosztó-kirovó (de valójában: bármilyen) nyugdíjrendszer fenntartásának lényegére célzó változtatásban.


A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben - és 2011 januárja, a durván, zsarolással és lustaságra utazással meg beígért szotyipénzzel végrehajtott tömeges visszalépés óta a magyar rendszer szinte kizárólag ilyen - nyugdíj kizárólag az éppen aktív korosztálytól történő jövedelemátcsoportosítással adható. Ez feltételezi persze azt, hogy létezik aktív korosztály, és a létszáma, a nyugdíjkorhatár illetve a nyugdíjasok várható élettartama összességében lehetővé teszi a még elviselhető elvonást. Ebből a hármasból most a létszámról beszélünk. Ha nincs elegen a következő generáció, ha nincs elég képzett, hogy jövedelmező munkát végezzen - vagy ha van, de bármilyen okból évente egy nagyvárosnyian távoznak külföldre - akkor ez a rendszer idővel a falnak megy. Ha pedig - mint ma is - gyakorlatilag hitelből tartjuk fenn a relatíve (az aktívak jövedelmeihez képest!) magas nyugdíjakat, akkor olyan piramisjátékot üzemeltetünk, aminek a vége pár évtizedes távlatban van. Ha nincs gyerek, nincs nyugdíj sem.


Nem hiszi el? Vitatja? Jó, akkor képzeljük el, hogy mindenki, de tényleg mindenki mostantól él azzal a joggal, hogy önként megválassza: ne legyen gyereke. Kell-e magyarázzam, hogy akkor 30-40 év múlva megszűnik a nyugdíj intézménye (kb. az országgal együtt, de ez egy másik téma)?



Magánnyugdíj! - kiáltanak fel ilyenkor általában az ellenzők. A tőkefedezet fogja biztosítani a nyugdíjat ebben az esetben? Rossz hírem van: nem fogja. A pénz által megtestesített mai munkamennyiség nem vihető át korlátlanul - sőt a fenti szélsőséges esetben sehogy - a jövőbe. Lehet, hogy lesz pénz a bankban, de nem lesz, aki ezért árut adjon a boltban. Nem lesz, aki vezesse a buszt. Nem lesz, aki megtermelje az árukat, amelyek gyártóinak részvényeibe tehetjük a pénzt, ha azt akarjuk, ne csak pár darab papírunk, vagy néhány számítógépes bitünk legyen. Igen, persze, vehetünk külföldi részvényeket is, olyan országokból, amelyek a fent említett harakirit nem követik el, de ugye a joguk nekik is meglenne erre?


(Még valami erről: nem, ebben az országban belátható időn belül nem lesz magánnyugdíjrendszer. Addig, amíg Orbán és Lázár urak, illetve Selmeczi úrhölgy élnek, illetve a Fidesz pártként működik, biztos nem. Ugye nem gondolja senki, hogy egy bármilyen színezetű kormány még egyszer hajlandó lesz évente a GDP kb. 1%-át hitelbe felvenni egy olyan alap feltőkésítésére, amit majd aztán egy populista ellenfél felemlegetve és ezzel hatalmat nyerve nyom nélkül felélhet hatalma fenntartására? - érdekes, hogy a szocik részéről annyi innováció nem volt 4 év alatt, hogy erre az egyszerű érvre egyáltalán rájöjjenek. És hát addig sem lesz, amíg a társadalom kollektív tudata ezt az egészet nem tudja pontosan, és nem csak odáig jut el, hogy "ledolgoztam egy életet, JÁR a nyugdíj és pont".)


Vissza a fenti szélsőséges példához. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy a világ, NATO ide, EU oda, nem szokta kivárni, amíg egy ország népessége végletesen elöregszik, miközben javai azért vannak. Ennél jóval előbb le szokták verni az ilyen öngyilkos nemzeteket. Lehetetlenség? Persze, hiszen azért mindig van, aki szeretne gyereket, vállalja, felneveli, tehát valamekkora azért lesz az a következő generáció. De nem kéne a fentieket tudatosítani?


Tudatosítani, semmi mást, mint azt, amit a bismarck-i nyugdíjrendszer bevezetése előtt mindenki természetesnek tartott: vagy van gyereked, aki eltart ha megöregszel (ahogy Te is eltartod idős szüleidet, ha rászorulnak), vagy félreteszel öreg napjaidra. Ez ma is így van, társadalmilag a nyugdíjrendszer által összegezve, átlagolva. És igen, elfogadom, hogy valaki úgy dönt, életpályájába a gyerek nem fér bele - de akkor ő, mondjuk finoman úgy, lényegesen kevesebbet tesz a nyugdíjáért, mint aki máshogy dönt, természetes tehát, ha ő valamilyen egyéni megtakarítási formához fordul és ott fialtatja a gyermeknevelésre nem költött jövedelemrészét. És akinek nem lehet vagy meghalt a gyermeke? Az új rendszerben kezelendő szolidáris problémák, amelyek azonban nem írhatják felül a rendszert.


Négy dolog a végére:


1. Nem, egy pillanatig sem gondolom, hogy ettől a változtatástól holnap akárcsak fikarcnyit javuljanak a demográfiai mutatóink. A fent idézett Tallián Miklóssal értek egyet: semmilyen közvetlen hatás nem lesz. Azt, hogy milyen kevés társadalmi ismeretünk van a nyugdíjról és felelősségtudatunk a saját jövőnkről, azt jól mutatta a magánnyugdíjból 2011-ben visszalépők 97%-os aránya. Szinte senkit nem érdekel jobban, hogy mi lesz 20-30-40 év múlva mint hogy mi lesz holnap. Változtatni azonban kell, és ha ebben a tudatban akár 1-2 évtized alatt el lehet érni valami halvány változást, akkor talán a mai tizenéveseknek (!) esetleg lehet újra nyugdíja, ha már nekünk érdemben nem lehet.


2. Nem, ez a dolog nem a gazdasági növekedésről szól. Ez nagy mértékben független attól, így kérem, kíméljen mindenki az olyan megjegyzésekkel, hogy "csak munkanélkülieket szülnénk úgyis" meg hogy a nyugdíjrendszer jobb lenne, ha többünknek lenne munkája. Az első ugyanis gazdaságpolitikai, országvezetési kérdés, a második pedig mindig pillanatnyilag igaz, és nem sok köze van ahhoz, hogy mi is lesz húsz év múlva.


3. Lehet igaz sokak érzése, hogy "tisztességgel felnevelni 3 gyereket nagyon nehéz, ahhoz olyan anyagi biztonság kell, ami sajnos keveseknek adatik meg" (épp a fent idézett zero barátomtól). Kétségtelen, nem egyszerű - de ugye nagyszüleimnek sem volt könnyebb a háború alatt és közvetlen utána szülni és később felnevelni három gyereket. Rattkó alatt is nehéz volt, de cserébe muszáj is. Volt talán 2 évtized, amikor a mainál talán egyszerűbb volt, csak épp gazdaságilag mentünk csődbe, és átlagban akkor sem tette szüleink korosztálya. A szülőképes kor meg nem tart örökké, és mire esetleg egyenesbe jönnél anyagilag, már kicsúsztál, és nem mehetsz vissza 10-20 évvel, hogy szülj még egyet.


4. Ha a Népesedési Kerekasztalt vagy mit meg tényleg érdekli a demográfia, akkor - e hosszú távon értelmes, támogatható és a rendszer lényegét bemutató javaslat mellett - kitalálhatna a kormánnyal együtt arra is valamit, hogy az aktívaknak, részben épp a nyugdíjrendszer miatt szorító nagy elvonás, részben a forráshiány miatti kevés munkalehetőség okozta elvándorlásán csökkentsenek. Annál nagyobbat ugyanis semmi nem üt a mai és holnapi nyugdíjrendszerünkön, minthogy bármilyen okból évi százezer emberünk kivándorol - természetesen a gyerekeivel együtt, vagy azokat már kint szüli meg.


Egy klikk és nem maradsz le posztjainkról:


Sunday, February 17, 2013

Közállapotunk tükre: "nem lesz nyugdíjadó"

Felkaphatták a fejüket ma a nyugdíjas rádióhallgatók, bár a hírek megnyugtatóan hangzanak. Nem lesz nyugdíjadó - tudhattuk meg Selmeczi Gabriella mindenvédelmi megbízott asszonytól, a kormánypárt szóvivőjétől ma minden hírcsatornán. Nem mintha bárki is be akarta volna vezetni itthon, mintha bárkinek a politikai programjában valaha is szerepelt volna ilyen. Hadd csapogjam körbe a témát, mert számos vetülete van: a forrás, a média, és a gazdasági háttér.


(forrás) Arról ugyanis a hazai hírforrások korábban nem igazán tudósítottak, hogy a nyugdíjadó ötlete a korhatáremeléssel és a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségének szűkítésével együtt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy pénteken publikált tanulmányában jelent meg. Ilyen tanulmányból alapból igen sok jelenik meg évente mindenféle szervezetekben, és csak némelyik jut el a hazai sajtóhírekig. Mondjuk ha már ezt pont előhúzták, érdemes kicsit ízlelgetni a felvetett témákat, az utóbbi időben tett hazai intézkedéseket és az OECD határozottan ortodox javaslatait: a bérekre rakodó járulékok csökkentését, az oktatási rendszer hatékonyabbá tételét, kiszámítottabb üzelti és adókörnyezetet és a közszféra hatékonyságnövelését. Nem új egyik sem, de jó lenne nem belefásulni: ezekre nem kényszerít minket a külföld, csak súg. Egy olyan tanulmányban, amely - bár egy normális országban kétségkívül TV-vitákra és állásfoglalásokra adna apropót - egyébként totális érdektelenségbe fulladt volna.


(média) Itthon aztán természetesen szóba sem kerül kormánykörökben, ám a médiakormányzás jegyében azonnal becsatornázzák a választási kampányba:



Azt látjuk, immár nemcsak a Gyurcsány-Bajnai szövetségtől kell félteni a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat, mert már külföldről is „veszélyes támadások érkeznek” – fogalmazott Selmeczi Gabriella, utalva a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemrég tett javaslatára, miszerint a kormány vezesse be a nyugdíjadót. A Fidesz arra kéri a kormányt, ne engedjen az ilyen javaslatoknak és hagyja figyelmen kívül az ilyen típusú nyomásgyakorlást. Kérjük a kabinetet, védje meg a magyar embereket a megszorításoktól, védje meg a nyugdíjasokat a nyugdíjadótól.



Ez önmagában megérne egy részletesebb elemzést, itt most elég legyen csak annyi: (1) tényleg van Gyurcsány-Bajnai szövetség? (2) tényleg adóztatnák a nyugdíjakat? (3) milyen szépen adja elő a kutyát csóváló farok esetét már sokadszor: "a Fidesz arra kéri a kormányt" hogy (4) védje meg a nyugdíjasokat attól az adótól, amelyet nagyjából senki nem akart kivetni.


A dologra még ekkor sem kapnám fel a fejem, hiszen végül is a Fidesz azt mond, amit akar, én persze kritizálhatom, de nyilvánvaló, hogy az ő mondandójuk az ő dolguk, majd a többség eldönti jövőre, hogy bejön-e ez neki. Az viszont határozottan felbosszant, hogy a Kossuth Rádió Déli Krónikája ezt gyakorlatilag egy az egyben bemondja anélkül, hogy bárki más véleményét megkérdezné. Nem vagyok híve Gyurcsánynak, de ha már szóba hozzák, legalább annyit megkérdezhetnének tőle, hogy akar-e ő ilyent, vagy csak a szájába adják, illetve összemossák a hírrel. A közmédia mindennapi működése - és bár nem vagyok nagy rádióhallgató, gyanítom, hogy ez az - mérföldekre került a kiegyensúlyozott tájékoztatástól.


(gazdasági háttér) De itt se álljunk meg, hallgassuk továbbra is Selmeczit, még ha ez igényel is némi önuralmat:



Az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, ami által egy „extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok” (...) Selmeczi Gabriella végül arról beszélt, vállalták, hogy megvédik mind a mostani, mind a leendő nyugdíjasok nyugdíját és hogy olyan nyugdíjrendszert alakítanak ki, amely igazságos, fenntartható, finanszírozható, nem pazarolja el a megtakarításokat és nem ad indokolatlan kedvezményeket. Nem engedjük, hogy a nyugdíjrendszer választási kampányok játékszerévé váljon. Mi felelősen gondolkodunk a nyugdíjasokról és a következő nemzedékekről.



Tehát nem egyszeűen a már keményen csökkenő GDP-hez képest emelik (nem csökkentik) a nyugdíjakat, hanem az infláció felett! Éves szinten 1,7% a GDP-csökkenés üteme (ennyivel kevesebből gazdálkodik az ország), a januári infláció rezsicsökkentétestől 3,7%, ha a nyugdíjemelés efelett van, azt vegyük 4%-nak. 1,7%-ból kevesebből osztunk 4%-kal növekvő mértékben. ez nem a fenntartható nyugdíjrendszer receptje! És persze az is megérne egy kérdést, hogy pontosan milyen nem elpazarolandó "megtakarításokról" beszél Selmeczi?


Ha már nincs olyan politikus ebben az országban, aki ezt nyilvánosan hajlandó lenne megérteni, legalább egy számolni tudó pénzügyi szakértőt, közgazdászt megkérdezhetne erről a Déli Krónika, miután leadja az egyébként profi fideszes propagandát.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, February 3, 2013

Miből lesz a nyugdíj?

Az elmúlt hetekben blogunkon több írást is közöltünk, amelyek részben vagy egészben a nyugdíjrendszerről, annak fenntarthatóságáról szóltak. A cikkek kapcsán a kommentekben kialakult vitát látván érdemes néhány dolgot közösen végiggondolni. Elöljáróban annyit: nem bonyolult ez, csak merni kell józan paraszti ésszel végiggondolni. Nem lesz rövid, de megéri.


A magyar nyugdíjrendszer 2011 januárja, a magánnyugdíjpénztárak (manyup-ok) államosítása után gyakorlatilag felosztó-kirovó rendszerű (a mind a résztvevők számát, mind a félretett összegek nagyságát tekintve alárendelt önkéntes pénztárakat most nem említjük). A felosztó-kirovó rendszer úgy működik, ahogy a neve is mondja: az aktuálisan elért jövedelmekre kiró egy járulékösszeget, azt beszedi, majd a nyugdíjra jogosultak között valamilyen szabály szerint kiosztja.


Ez pont ilyen egyszerű. Lényeges, hogy nincs benne semmilyen tőkefedezeti elem: a befizetett járulékaimból nem képződik számomra semmilyen tartalék, amelyből majd valamikor nyugdíjat fogok kapni: azt most rögtön kiosztják a mostani nyugdíjasoknak. Amikor majd én leszek nyugdíjas, ebben a rendszerben én az akkori befizetők jarulékaiból fogok nyugdíjat kapni. Az, hogy a felosztás milyen rendszer szerint történik, az a rendszer ezen alapműködése szempontjából másodlagos, a felosztás semmilyen változása nem tudja befolyásolni a rendszer működőképességét.


A működőképesség ugyanis egyetlen tényezőn alapul: milyen arányban áll a "kirovás" alapján beszedett járulékok összege és a "felosztott", a jogosultaknak kifizetett nyugdíj összege, vagyis hogy áll a nyugdíjkassza egyenlege. Ha ez nagyjából egyensúlyban van, akkor pillanatnyilag nincs baj. Ha többlet keletkezne, és azt az állam folyó kiadásaira elköltené, akkor is fenntartható lenne a rendszer, de az simán többlet-adóztatás lenne (ez a helyzet nem tudom, hogy előfordult-e, az utóbbi 10 évben biztosan nem). A gond akkor van, ha a beszedett járulékok nem fedezik a nyugdíj-kifizetéseket. Ez a helyzet most. Ezzel együtt a rendszer pillanatnyilag működik, még akkor is, ha a járulékszint magasabb annál, mint amit annak nevezünk: a többletet az állam az adóbevételeiből pótolja.


idosek_padon.jpg


Nézzük, mi befolyásolja ezt az egyenleget. A kifizetési oldalon áll a nyugdíjasok száma és (a számításokban: az átlagos) nyugdíjuk. Az előbbit a népesség kor szerinti eloszlása (a "korfa", lásd itt), és a nyugdíjkorhatár, utóbbit a nyugdíjmérték-számítás határozza meg. Ez utóbbi egy bonyolult elem: a nyugdíjba vonuláskor valahogy meghatározzák az indulómértéket, és azután azt valamilyen szabály szerint változtatják, jellemzően növelik évente. A befizetéseket a bejelentett járulékfizetők száma, fizetése, illetve a nyugdíjjárulék százalékos mértéke befolyásolja. Nyilván a nyugdíjkassza, és különben a teljes gazdaság és társadalom számára az a jó, amikor minél többen dolgoznak, kevés a munkanélküli - a fordítottja meg nem.


Az egyenleg későbbi alakulását döntően a korfa és a nyugdíjkorhatár határozzák meg. A mostani korfa évente egy lépést "felfelé lép" és "felfelé gyorsuló mértékben fogy". Ha a középkorúakhoz képest kevés a fiatal (mint például nálunk), akkor változatlan korhatár mellett nyilvánvaló, hogy egy idő után a mainál több nyugdíjas jut majd egy járulékfizetőre. Ebben az esetben vagy a járulékokat kell emelni, vagy a nyugdíjakat (pontosabban azoknak az átlagjövedelemhez viszonyított arányát) csökkenteni - vagy a kifizetett összeg csökkentésével, vagy a korhatár emelésével. Más megoldás nincs! Ismétlem: a rendszerben semmilyen pénzügyi tartalék nincs. A "rendszer tartaléka" kizárólag "biológiai": a munkaképes korú lakosság száma és képzettsége (megjegyzem, ez hosszú távon a manyup-rendszerre is igaz, de ebbe a vitába most ne menjünk bele). Tehát az egy generációval ezelőtti termékenységi mutató és a fél-egy generációval ezelőtti oktatási színvonal. Ha nincs (harminc éve nem volt!) elég gyerek, akkor a korhatáremelés vagy a nyugdíjcsökkentés elkerülhetetlen. Ha pedig egy rosszabb gazdaságpolitika miatt sok a munkanélküli és sokan kivándorolnak, akkor meg pláne.


Itt kell közbeszúrnom, hogy a fenti elemzésben semmilyen szubjektív elem nincs. Nem azért írom ezt, hogy "ellentétet szítsak a nemzedékek között", vagy a nyugdíjasok ellen hangoljak bárkit is. Ez eddig sajnos tisztán - nem túl bonyolult - matematika, és némi demográfia.


Ami szintén le kell szögeznünk a rendszer működését most már látva: minthogy a kifizetések nem a valamikori járulékaimból képzett letétből, hanem a pillanatnyi befizetésekből származnak, a felosztó-kirovó rendszerben a nyugdíjmértékre nincs garancia, és ha egy politikus azt mondja, hogy van: az hazudik. A járulékfizetéssel megszerezzük a majdani nyugdíjjogosultságot, de hogy az mennyi lesz összegszerűen, azt az akkori (a mostani nyugdíjasoknak: a mai) befizetett járulékösszeg, végső soron a gazdaság teljesítőképessége határozza meg.


Innentől már nem tiszta matematika, hanem a véleményem is benne lesz. Én a legnagyobb gondnak a tragikus termékenységi mutatót tartom: ez már több mint egy generáció óta nem biztosítja a változatlan népességszámot. Az 1980-as 10,8 milliós lakosságszám óta fogyunk és öregszünk. A mai nyugdíjproblémáink nagy része a mostani nyugdíjas generáció átlagban kevés gyereke miatt van (a holnapi, még nagyobb problémák pedig a mai, még kevesebb miatt). Tudom, hogy mindenki, aki kommentel, tisztességgel felnevelt két-három gyereket, de az átlag egy generációval ezelőtt is bőven 2 alatt volt, ma pedig 1,35 körül. A legszuperebb gazdaságpolitika sem tud ezzel mit kezdeni. Ahogy egy éve írtuk: a "ledolgoztam becsülettel 40 évet, nekem jár a nyugdíj" helyesen úgy hangzik, hogy "ledolgoztam becsülettel 40 évet és felneveltem 2-3-4 gyereket, nekem jár a nyugdíj. Egyébként jut, ha jut". Egyszerű ez: ha senkinek nem lenne gyereke, akkor nulla lesz a nyugdíj.


Nem mondták akkor? Mondták, de nem figyeltünk oda.


Mondták, amikor a (harmatgyenge, mert csak a befizetések egynegyedére kiterjedő) magánnyugdíjrendszert készültek beszántani? Mondták, de nem figyeltünk oda. Aki meg beszántott, az meg nem mondta.


Na jó, de akkor mi lesz most?


Az első lépés a tisztánlátás lenne. A nyugdíjkasszából csak az öregségi nyugdíjakat fizessük, minden más, szociális juttatás jellegű dolgot az adókból kéne fizetni. Megjegyzem, ez már a 2011 végén elfogadott, tavaly induló átszervezésekben abszolúte támogatandó kormányzati szándékként is megjelent, de még nem vagyunk a végén.


Amíg viszont a nyugdíjkassza így "profiltisztított" egyenlege mínuszban van (pontosabban: a költségvetésből további átcsoportosításra, valójában burkolt járulékemelésre szorul), addig


1. Nem volna szabad a nyugdíjakat a GDP változásánál nagyobb mértékben emelni (sőt!).


2. Hosszú távon fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt (folyamatban), vagy


3. Növelni a nyugdíjcélú járulékokat - illetve a gyakorlatban emelni az adókat és abból átcsoportosítani a nyugdíjkassza hiányának megszüntetésére (ez történik ma).


Nyilvánvaló, hogy az 1. pont a mai nyugdíjasok, a 2. és 3. pont pedig az aktívak számára kellemetlen. Persze az, hogy immár huzamosabb ideje, és a kormányok színezetétől függetlenül az 1. pont szóba sem jön, a 3. pont a napi gyakorlat, és a helyzet kikényszeríti a 2.-at is, a nemzedékek közti társadalmi elosztási rendszer folyamatos módosítását jelenti az aktívak rovására. A válaszuk részben a feketegazdaságba, részben a külföldre menekülés, tovább növelve a nyugdíjkassza (és a költségvetés) hiányát.


Nem célom, hogy a nyugdíjasok ellen hangoljak bárkit is, írtam fentebb, úgyhogy nézzük meg, mi történik az ő szempontjukból, ha ezt továbbra is így csináljuk. Tovább emelkednek az adók, és részben az állami válságadó-jellegű elvonások miatt továbbra is alacsony a KKV-szektor hitelezhetősége, így a foglalkoztatás jó esetben stagnál (a "47 ezres" közmunka nem számít, az nem hozza, hanem viszi a költségvetési pénzt). Tovább csökken a gazdasági szereplők adófizetési képessége, gyorsul az elvándorlás. A költségvetés "lelakhatja" a teljes oktatási szektort, hogy több pénze maradjon erre (folyamatban!), de ugye emlékszünk a fentiekre: ezzel a nyugdíjrendszer jövőbeni "biológiai tartalékát" éli fel. Ha már nincs több költségvetési forrás, megpróbálhatjuk hitelből fenntartani a mai nyugdíjszínvonalat, ha már a gazdaság nem képes fenntartani azt. Amíg adnak. De a vége ennek akár államcsőd is lehet - az pedig első körben azt jelenti, hogy a forint lényegesen kevesebbet fog érni mint ma. Az állami juttatások, a nyugdíjak és a közszféra bére nominálisan ettől nem változnak, csak lényegesen kevesebbet fognak érni.


És ez az ár viszont nyilvánvalóan túl magas, aktívaknak és nyugdíjasoknak is. Úgyhogy mielőtt ideérnénk, el kéne gondolkodnunk ezen együtt, ha már az erre "szerződött" politikai szektorunk erre nem hajlandó.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Tuesday, January 29, 2013

Magyar exodus: a járulékfizetők lázadása

Elképesztő, és nehezen túlbecsülhető horderejű adatot mondott a minap Matolcsy: félmillió magyar dolgozik külföldön. A keddi Véleményvezér már foglalkozott ezzel az adattal, okaival és következményeivel. Véleményünk szerint a mégoly drámai képet festő poszt még mindig visszafogott a dolog jelentőségéhez képest.

Szinte mindannyiunknak van ilyen tapasztalata: környezetéből már emigráltak néhányan. Nem az ismerősöm távoli rokona, hanem az én barátom, rokonom, tanítványom. Minél képzettebb körben mozogsz, annál gyakoribb ez. Az összeg, a Matolcsy által említett félmillió, egyszerűen döbbenetes. Ez nem "kisebb exodus", ahogy a Véleményvezér írja. Ez minden huszadik ember. Többségük aktív, sőt, ők a kezdeményezők, az innovatívak, a vállalkozó szelleműek - az aktívak közül minden hetedik! A félmillió nagyobb szám, mint az ország második világháborús harci vesztesége, a frontokon, fogolytáborokban elesettek száma ez (a mainál nagyobb országterületre). És persze az emigráltak hazajöhetnek - minél tovább várunk erre, annál kevésbé fognak - de ettől eltekintve ebből a szempontból a gond sokkal nagyobb, mint a negyvenes években (bocsánat a nagyon durva biológiai megközelítésért!): most a félmillió komoly részét nők adják. Bár a korfa torzulását máig nyögjük, a második világháború után egy, az egyének szempontjából meglehetősen kegyetlen Ratkó-korszakkal lehetett valamit segíteni az emberveszteségen, most erre nem sok esély van. Aki angol, holland vagy német gyereket szült, nagyon kis eséllyel jön haza. Aki családdal ment ki, beiskolázta a gyerekeket, az már nehezen mozdul - vissza, Hoffmann "sikertörténetéhez".


Ez már nem "agyelszívás", ez drámai munkaerő- és emberveszteség. És nem "elszívták", hanem "eltoltuk".

A Véleményvezér okként említi az egymást váltó szocialista és fideszes kormányok alkalmatlanságát és az ebből származó reménytelenséget, és felteszi a kérdést: ki fog itt nyugdíjjárulékot, adót fizetni? Ez a kapcsolat is összetettebb, és itt is nagyobb a baj. Egy érdekes cikk a Portfolio.hu Nyugdíjvitájában a jarulékfizetők lázadását vizionálta négy évvel ezelőtt, mondván, miért fizessenek a mai aktívak ilyen arányú nyugdíjjárulékokat, ha nyilvánvaló, hogy az ő visszavonulásukkor lényegesen rosszabb körülmények közt lehetnek nyugdíjasok (dr. Simon Péter: A járulékfizetők lázadása előtt pár órával. Portfolio.hu, 2009. szeptember 16). Nem írja, hogy ez a "lázadás" hogy is menne végbe, de azt gondolom, most pont ezt látjuk. Az alacsony képzettségűek oldaláról a feketemunka, és az utóbbi években az inkább - de messze nem kizárólag! - magasabb képzettségűek kivándorlása pont ez. A túl magas járulékok, illetve az ezek által agyonnyomott gazdaság elől történő menekülés. Nem olyan lázadás ez, hogy ott tolong mindenki a Parlament előtt, hanem olyan, hogy feketén dolgozik (mert máshogy munkája se lenne), vagy kivándorol.

Ráadásul a folyamat nagyrészt valószínűleg nem is tudatos. Nem azért indul el valaki Anglia vagy Németország felé a családjával, mert "nem akar járulékot fizetni". Leginkább azért indul el, mert vagy érdemben jobb jövedelmi viszonyokban reménykedik, vagy egyszerűen itthon nem marad semmilyen lehetősége. Az, hogy az állam, a politikai vezetés - színezettől függetlenül - ragaszkodik az öregségi nyugellátás rendszerének fenntartásához és az aktívakhoz képest észrevehető javításához, hihetetlen pénzigényes. Ehhez rá kell telepedni valamennyi tartalékra, bankadóval minden szabad és nem szabad forrást el kell vonni, és amikor ez is kevés, minél több közszolgától megválni. Így aztán - banki hitelezés híján - egyre többen kerülnek úgy utcára, hogy a megalázó, és a megélhetést nem biztosító közmunkán kívül nincs semmilyen reményük itthon. A járulékszint miatt kicsi a nettó jövedelmük, de még nagyobb baj, ha ugyanezért már munkájuk sincs.


Kard_eresztazorszag.jpgEreszt az ország... A KARD blog olvasóinak területi eloszlása egy jól pörgő poszt esetén.


Persze amikor félmillióan emiatt elmennek, akkor az iszonyatosat üt a gazdaságon: még kevésbé lesz fenntartható a nyugellátás az emiatt csökkenő folyó bevételekből, még több pénzt kell bevonni, már az államkincstárnak is beszállni a betétgyűjtésbe, további elbocsátásokkal megtakarítani és így pörgetni tovább ezt a pozitív visszacsatolást. És nehogy valaki azt gondolja, hogy a "pozitív visszacsatolás" valami pozitív dolog lenne ebben a rendszerben - ellenkezőleg, az eddig csak évtizedes távlatokba vízionált nyugdíjbuktát ez egyre jobban előre hozza. Már nem a leendő nyugdíjasoknak, hanem a maiaknak kell látni, hogy akár pár év múlva is vége a mostani relatíve jó világnak.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A blogunkon pár hete nagy vitát kiváltó nyugdíjkorrekciós javaslat lehet, hogy most már kevés, több, valódi paradigmaváltás szükséges ahhoz, hogy akár csak megálljon az exodus, nemhogy érdemes lenne hazajönni a kimenteknek. Hogy mind a Fidesz, mind az MSZP alkalmatlan egy ilyen irányváltásra, az sajnos nyilvánvaló (érdemes lesz figyelni majd a kommenteket itt a cikk alatt!), ráadásul nemcsak a politikai akaratuk és a szellemi potenciáljuk hiányzik fájdalmasan, de a hitelességük is. A Véleményvezérnek abban igaza van, hogy a kivándololtak szavazási hajlandósága csökken - aki a vezető pártok reménytelen politikája miatt ment ki, nem fog azért hazarepülni, hogy a "másikra" szavazzon. Egy a fenti helyzetet őszintén megoldani akaró pártért, talán. De ilyen most nincs.

Nincs? Schiffer András: olvasod ezt? Most elviheted a pártot erre is, pár százezren biztos lennénk szavazók, többen, mintha az "ökopolitikán" rugóznátok... Végül is egyfajta "fenntarthatóság" ez is: az országé.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, January 13, 2013

Azonnali nyugdíjcsökkentést!

A héten ismét felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete. Néhány nappal ezelőtti posztunkban már értekeztünk ennek a társadalomromboló hatásáról, de mivel a téma egy jellegzetes magyar korszellemet és kórtünetet tükröz, úgy gondoljuk érdemes tovább elemezni.


Ha az alapvető elemeire bontjuk, mire van szükség egy társadalom közös kasszájának kiadási oldalán, a legmagasabb prioritásként három területnek kell szerepelnie. Ezek az egészségügy, az oktatás és az aktív (értsd: dolgozó, munkával rendelkező) családok támogatása. Nyilvánvaló, hogy egy ország és ezáltal a lakosainak legkiemelkedőbb közös érdeke, hogy a tagjai minél tovább éljenek egészségesen (minél tovább fizessenek adót és legyenek képesek gondoskodni magukról), az életük során minél magasabb színvonalú munkát legyenek képesek elvégezni (ezáltal több adót fizessenek és nőjön az öngondoskodási képességük és életszínvonaluk) illetve, hogy biztosítsák a népesség reprodukcióját.


Ha megvizsgáljuk a mai magyar folyamatokat azt látjuk, hogy az előbb felsoroltaknak szinte mindenben az ellenkezője zajlik. Az egészségügy helyzete kétségbeejtő, dolgozóinak morális és anyagi helyzete katasztrofális, az orvosok elvándorlása már az alapvető működést veszélyezteti. Az oktatásból folyamatos a forráskivonás, ami a tehetséges diákokat szintén elvándorlásra készteti, az oktatásban nem részesülőket pedig ázsiai színvonalú alacsony hozzáadott értékű munkára predesztinálja. A magas keresetű aktív dolgozók gyerekvállalásának adórendszeren keresztüli támogatására a kormány tett ugyan lépéseket, de egy szűk kör támogatása nem fog csodát tenni, ha például nincs elegendő óvoda sem.


Itt szögezzük le, hogy ma Magyarországon nincs olyan politikai formáció, amely a társadalom aktív rétegének (adófizető) széleskörű képviseletét vállalná fel. A Fidesz korábban elindult ugyan ebbe az irányba, de erejéből csak egy szűk, jól kereső réteg támogatására jutotta, utána, mint látható, őket is elérte a neokommunista szociális demagógia. Ma Magyarországon, a szavazatszerző politikai stratégia arra alapul, hogy minél több embert taszítsanak állami függésbe, majd ezen függő státuszú emberek érdekeinek húzd meg-ereszd meg jellegű kiszolgálásával az éppen kormányon lévő erő biztosítani próbálja a hatalmon maradását. Ez a társadalom szempontjából katasztrofális. 


Látható, hogy miközben a társadalom fejlődésének alappilléreit tekintve is rendkívül súlyos a helyzet, minden rövidtávú politikai érdekeket szolgáló felvetés, mely a társadalom inaktív rétegeit támogatja, egyszerűen elfogadhatatlan és éppenséggel pont az ezzel ellenkező irányú döntések lennének szükségesek. Ennek megfelelően nem az öregségi nyugellátás további expanziója, hanem éppenséggel annak csökkentése lenne kívánatos.


A KSH 2012 december 18-ai statisztikái alapján a bruttó átlagkereset 219.500,- Ft volt. Ez 2013-ban 143.000,- Ft nettó bért jelent. Ez az az összeg, aminél egyetlen inaktívnak sem szabadna többet megkapnia mások adójából finanszírozva. Az öregségi nyugdíjak esetében éppen ezért tekintsük ezt egy kifizetési maximumnak. 



Az ábra táblázatos formában.


Az Országos Nyugdíjfolyósító 2011-es évkönyve alapján (a 2012-es még nem jelent meg) 340.000-en kapnak ennél magasabb összegű nyugellátást. A mindenkori átlagkeresethez kötődő nyugdíjmaximum bevezetése ebből a tételből évi 140 milliárd forint megtakarítást hozna az országnak. A 100.000 és 143.000 Ft közötti ellátási kategóriában közel 600.000-en vannak. Ha ezeknél az ellátottaknál mindenkit eggyel alacsonyabb kifizetési sávba sorolunk illetve a 90.000-100.000-es kategóriában is 5000-el csökkentjük a kifizetéseket, az 90 milliárdos kiadáscsökkentést jelent. A két tétel együtt 230 milliárd forint, a 2011-es öregségi nyugdíjkiadások (1877 mrd) 22%-a, a teljes nyugdíj ellátási kiadások (2894 mrd) 8%-a. 


Ezen kívül szükséges a nyugdíjasokat illető, állami kiadással járó összes kedvezmény megszüntetése. Ez a rendszer egyébként is átláthatatlan. Ez egy szolgáltatásnak minősül amit az állam rendel meg többek közt például a MÁV-tól, illetve a Volán társaságoktól. Ezt a szolgáltatást viszont évek óta nem fizetik ki, a közlekedési társaságok veszteségeit viszont más adóforrásokból pótolják a nyugdíjkasszán kívülről. Az erre fordított összeg ennek megfelelően gyakorlatilag meg sem állapítható pontosan, de több tíz milliárdos tételt jelent.


A nyugdíjak jelenleg minden évben az inflációnak megfelelő értékben növekednek. 2013-ban ez 5,2% lehet, miközben az aktív dolgozók a magas infláció miatt legtöbb esetben reálbér csökkenést szenvednek el. Csak ez a tétel 150 milliárdnyi plusz kiadást jelent a 2013-as költségvetésben. Ezt a rendszert azonnal meg kell szüntetni. 1%-os GDP növekedés alatt a nyugdíjak nem növekedhetnek, felette is pedig maximum a GDP növekedés mértékével.


Összesen tehát közel 400 milliárd forintról beszélünk évente. Ez az összeg közel a háromszorosa annak amennyit az állam a felsőoktatásra költ vagy pedig kétszerese annak amennyibe a pedagógus és az orvosi életpályamodell bevezetése került volna. Vagy pedig ennyivel csökkenhetnének a munkabérekre rakódó terhelések. Az átlagbért tekintve ez körülbelül 10000 forintot jelentene havonta, ami elég érdemi gazdaságélénkítő lépés lenne.


A poszt így is meglehetősen hosszúra sikerült, a nyugdíjrendszer átalakításának kérdése így egy következő bejegyzés témája marad.


Minden társadalomnak el kell döntenie, merre tart, mit akar elérni. A felelősen döntő választóknak pedig ezek alapján kell megtenni szavazataikat. Az erőforrások elosztásában az aktív és inaktív rétegek közti, közmegegyezésen alapuló egyensúly szükséges. Feltéve, hogy ez az egyensúly 10-15 évvel ezelőtt fennállt, azóta jelentősen felborult, és ebben a szocialista és most már a fideszes kormányoknak is komoly felelősségük van. Az inaktív rétegek bármiféle további előnybe helyezése az aktívakkal szemben szükségszerűen magával fogja hozni az adott közösség társadalmi és gazdasági válságát. 


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Wednesday, January 9, 2013

13. havi nyugdíj, avagy a nemzedéki szolidaritás felmondása

Egyelőre még távolinak tűnik a döntés, a szerdai sajtóhírekben mégis felmerült a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésének ötlete, amely szerint kormányzati berkekben nemcsak játszanak a gondolattal, hanem háttérszámításokat is végeznek. Az intézkedés költsége éves szinten valahol 270 és 300 milliárd forint között van, ami a GDP nagyjából egy százaléka. Összehasonlításként: az egy havi nyugdíj a magyar felsőoktatásra évente fordított teljes állami pénz két és félszerese. A ciklus elején pedig még "csak" kétszerese volt!


A dolog politikai hozadéka nyilvánvaló. Minthogy a Medgyessy-féle ámokfutásszerű túlköltekezés eme mintadarabját 2009-ben épp az a Bajnai szüntette meg, aki most legesélyesebb kihívója Orbánnak, nyilvánvaló a mögé kapcsolható üzenet: Bajnai megszüntette, de mi visszahozzuk. Arra nyilván kevés nyugdíjas fog felfigyelni, hogy a Fidesz azért gyakorlatilag végigcsinálja a ciklusát úgy, hogy nem kell ezt az évi summát elköltenie, vagyis ha őszintén ezt akarta volna és nem csak szavazatot szeretne vásárolni, akkor már 2 éve visszahozta volna a 13. havi nyugdíjat. Nem véletlenül nem tette, és jövőre is csak az MNB valutatartalékainak felélése, vagy további, elsősorban az oktatást - tehát a jövőt! - sújtó nemmegszorítások árán teheti meg. És még akkor is csak úgy, ha az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mentesíti hazánkat a túlzottdeficit-eljárás alól.


Miközben a rövid távú politikai hozadék okán a Fidesz komolyan is gondolhatja a dolgot, két dolgot mérlegelnie kellene. Olyan dolgokat, amelyekkel eddig nem igazán foglalkoztak:


1. Rövid távú problémája lehet a Fidesznek, hogy ha bevezeti a 13. havi nyugdíjat és megnyeri a 2014-es választást, mit tud ezzel csinálni utána? Négy évig fizeti, és ennek érdekében lelakja a teljes oktatásügyet meg amit még kell? Vagy visszakozik, mint amit próbál december - valójában már 2011 - óta tandíjügyben, és virít megint valami látványosat 2018-ban? Persze ezzel ráérnek 2014 májusban foglalkozni ha nyernek, tehát most nem szempont. Ha meg nem nyernek, legyen ez a következő kormány gondja.



2. A másik gond elvi és strukturális, az előzőnél sokkal súlyosabb. Miközben az ország súlyos nemmegszorításokat kénytelen elviselni, ezek kapcsán elveszítve növekedési potenciálját, az öregségi nyugdíjak - mértéküktől függetlenül, tehát az átlagjövedelmet meghaladók is! - reálértékének megőrzése töretlen. A demográfiai folyamatok és a gyorsuló elvándorlás mind arra mutat, hogy a mai aktívak, különösen a fiatalok nemhogy a mai szintet megközelítő nyugellátásban nem reménykedhetnek idehaza, de örülhetnek, ha valamit kapnak - vagy mert nem fog jutni, vagy pedig addig tolódik ki a nyugdíjkorhatár, amit már érdemi tömegek nem érnek meg. Ők a mostani, teljes életúton összegzett befizetéseiknek - amelyekből a mai nyugdíjakat fizeti az állam - várhatóan töredékét fogják megkapni. Ez már önmagában felveti, hogy a nemzedékek közt kellene egyfajta megállapodás, hiszen a mai nyugdíjasok e piramisjáték haszonélvezői - a következő generációk, de elsősorban a mai gyerekek, az ő unokáik (már akinek van!) rovására. Aki ezt tovább srófolja - esetünkben a Fidesz, de a szocialisták ezirányú zsigeri hajlamában se kételkedjünk - az gyakorlatilag nyugdíjaspárttá válik.


Márpedig aki a köz- és felsőoktatásából azért von ki pénzt, hogy az aktívakhoz képest amúgy nem rossz helyzetben levő nyugdíjasokat további ellátásban részesítse, az egy eleve gyenge lábakon álló nemzedéki szolidaritást mond fel. Ilyen politikai erőre egy bizonyos életkor alatt egyszerűen nem szabad szavazni. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan politikai formáció, amely az aktívakat próbálja meg képviselni? Mert eddig ennek nyomát sem látni.


Hétvégén garmr blogtárs tolmácsolásában visszatérünk a dolog gazdasági vetületére.


Disclaimer: igen, ha arra kerül a sor, el fogom tartani anyámat (apám már nem él) - és szó sincs arról, hogy a szépkorú generáció vesztét kívánom. Attól viszont kevésbé fogadok el kritikákat a fentiek ügyében, akinek nincs legalább két gyereke, mert - ahogy már egy éve is írtuk - a jelenleg ismét egyeduralkodóvá tett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer enélkül garantáltan csődre van ítélve. Meg valahol mindegyik.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, January 15, 2012

Európa bóvli, Amerika nem? - Gyerek nélkül nyugdíj sincs

Az állami, pontosabban felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek működőképessége a következő generáció erején, létén alapul. Kevéssé nyilvánvaló, de ez a tőkefedezeti rendszerekre is igaz. Gyerek nélkül nyugdíj sincs, ez a lényeg!

Leonardo999 kommentje az előző posztomhoz:
"Én azért újra gondolnám ezt az egészet: vagy lehetséges, hogy igen, Európa bóvli? Amerika meg nem?"

Nagyon precíz gondolat ez, és hirtelenjében két olyan tényezőt is tudok mondani, amely szerint ez pontosan így van. Az egyik az Amerika (pontosabban az USA) és az EU vezetési rendszere közti különbség - az első a föderális unió, az utóbbi pedig nemzetállamok laza konföderációja. A másik, ami véleményem szerint legalább ennyire fontos, az a népszaporulat. Az amerikai háromgyerekes modell és az európai egy-két gyerekes családmodell különbsége. Most ez utóbbiról fogok beszélni, annak is - a hazánkban, de Unió-szerte is égető - nyugdíj-vonatkozásai miatt. Az európai nyugdíjrendszerek fenntarthatósága és a hozzájuk kapcsolódó politikai paradigmák nehezen változó jellege adja a "bóvliság" alapját, a széttagolt döntéshozatali rendszer meg csak tovább nehezíti a közös politikai megoldás kimunkálását és elfogadását.

Mielőtt belevágunk, egy kis nevezéktan. Nem az állami és a magánnyugdíj közti különbséget fejtegetem, hanem a felosztó-kirovó és a tőkefedezeti közöttit. Az előző csak állami lehet, a második fajta jellemzően a magánrendszer, de akár az állam is üzemeltethetné - persze a pénzhiányos jóléti rendszerekben ez kizárt, túl nagy a kísértés a felhalmozott tőke folyó költségvetési célú felhasználására. Ahol ez utóbbi működik, ott is inkább valamilyen vegyes rendszer részeként.

(A bejegyzés hangsúlyozottan nem kíván állást foglalni a hazai magán- kontra állami nyugdíjak vitájában, annak ellenére, hogy a szerzőnek erről meglehetősen határozott véleménye van.)

Maga a nyugdíj nem egy régi találmány. Az első érdemi állami öregségi nyugdíjrendszert Bismarck vezette me a Német Birodalomban, 1889-ben. A rendszer faék-egyszerűségű: aki dolgozik és keres, az keresetének egy részét az államnak adja, hogy abból a dolgozni már nem képes idős lakosság szerény de kiszámítható megélhetéshez jusson. Ezt megelőzően az államnál jóval kisebb csoportok szervezték meg az idősek ellátását: jellemzően a családok, a felnövő gyerekek gondoskodtak (vagy nem) már munkaképtelen szüleikről, a (jellemzően vallási) közösségek, gyülekezetek biztosítottak valami alamizsnát, nagyon kivételes esetben a céhek is működtettek hasonló rendszert. Bismarck ezt emelte állami rendszerré, így juttatva ellátást azoknak is, akiknek valamiért nem lehetett gyerekük, vagy - ne feledjük, a betegségek akkor sokkal súlyosabb kimenetelűek voltak - szültek, de nem az utód(ok) nem érték meg a felnőttkort.
 


Ennek a rendszernek azonban van egy működési alapfeltétele: az, hogy főszabályként mindenki törekszik arra, hogy legyen legalább két gyereke. Abban a pillanatban, hogy társadalmilag elfogadott, egyénileg pedig választható lesz az, hogy teljesen egészséges polgárok lemondjanak erről (mindegy hogy miért), a felosztó-kirovó rendszer alapja kérdőjeleződik meg. A következő generáció ereje - illetve, hogy a gondolatmenet még érthetőbbé váljon: a léte! - nélkül ez a rendszer nem fog működni, illetve csak elégtelen juttatásra képes az idősek felé. A rendszer által adott pillanatban kifizethető nyugdíj függ

  1. az aktívak számától, keresetétől
  2. az általuk nyugdíjcélra adott közösségi befizetés (járulék, adó, a név mindegy) mértékétől
  3. a nyugdíjasok számától
  4. a nyugdíjkorhatártól és
  5. a várható élettartamtól.


Európában az első csökken, a harmadik és az ötödik tényező növekszik, így az egyensúlyhoz a negyediket is emelni kell (azonnali politikai veszteség az ezt meghozó vezetésnek), illetve - feltéve, hogy a nyugdíjak értékét tartani akarjuk - fokozatosan (folyamatos, de nem lassan halmozódó politikai veszteség az aktívak körében) emelni kell a másodikat.

És ugye észrevesszük: a felnevelt gyerekek száma nincs benne a figyelembe vett szempontok között!
 

Ha nagyon sarkítani akarok, az a hazai, sokak által hangoztatott mondat, miszerint "becsülettel ledolgoztam 40 évet, nekem jár a nyugdíj", nem pontos. Helyesen így hangzik: "becsülettel ledolgoztam 40 évet és felneveltem 2-3-4 gyereket, nekem jár a nyugdíj - egyébként jut, ha jut".

Ezzel szembesül ma Európa, minél kisebb az egyes országok termékenységi mutatója, az adott ország annál inkább. Magyarországon ott tartunk, hogy az aktívakra kirótt teher mértéke miatt gyorsuló az elvándorlás, ami csak tovább gerjeszti a folyamatot, míg másutt épp a bevándorlás mérsékli.
 

Ad-e ehhez képest többletet a tőkefedezeti rendszer? Első ránézésre persze, hiszen itt a járulékokat gyakorlatilag magunknak tesszük félre, és nyugdíjba vonulásunkkor az így felhalmozott tőkét váltjuk életjáradékra. A rendszernek továbbra is van közösségi eleme - a várható élettartamnál tovább élők járadékát a korábban - de már nyugdíjasként - elhunytakéból tudja fedezni. A kifizethető nyugdíj ebben az esetben azonban teljesen más dolgoktól függ:

  1. az egyéni számlán felhalmozódott összegtől
  2. az ebből kifizetett költségektől, és a futamidő alatti hozamtól
  3. a nyugdíjba vonuláskor alkalmazott járadékképlettől (gyakorlatilag az aktív és nyugdíjas kor hosszának várható arányától)


Első közelítésben - feltételezve, hogy a hozam zérus - ha negyven évig dolgozunk és húsz évnyi nyugdíjas korra számítunk, akkor keresetünk harmadát kell nyugdíjcélra félretennünk, ha életszínvonalunkat tartani akarjuk. Függetlenítettük magunkat a társadalom elöregedésétől, sőt adott esetben saját gyermektelenségünktől is. A dolog azonban csak látszólagos.

Mihez kezdhetünk a tőkénkkel egy kiürülő, végletekig elöregedő országban? (Most azzal hadd ne foglalkozzak, hogy a történelem során eddig a gazdag de legyengült országokat simán lecsapták az erősebbek - és attól, mert mi pont most élünk, a történelem karaktere nem fog megváltozni.) Miért mondom, hogy ilyenkor - jó esetben! - zérus a hozam? Mibe fektethetjük a nyugdíj-megtakarításokat? Részvénybe? Persze, és ha nem lesz a cégnek vevője, miért nőne a részvényének árfolyama? Állampapírba? Mekkora hozamot tud stabilan hozni egy elöregedő államnak adott kölcsön? Pénzbe? Mekkora lesz az infláció 20-30-40 év elett, pláne ha beüt egy államcsőd is? Az egyetlen értelmes próbálkozás ilyenkor a külföldi részvények vásárlása, olyan országok cégeié, amelyek termékenyebbek - vagyis a probléma globálissá "diverzifikálása". Ugyanakkor az árfolyamokat a technológiai ugrások, a műszaki paradigmaváltások is növelik, és hosszú futamidő alatt ez sem kizárt, de kiszámíthatatlan. (Egy további poszt témája lehetne persze az is, hogy a történelem, de legalábbis az utolsó 100 év legnagyobb technikai ugrásainak gyakorlatba ültetése a nagy háborúkhoz kapcsolódott - amelyek térségünkben tipikusan nem tesznek jót a felhalmozott tőkéknek.)


Összességében - és nem lévén nyugdíjszakértő, a természettudományos és műszaki kérdésekre kihegyezett gondolkodásommal elkövetett agyalgás eredményeként - arra tippelek, hogy ha a felosztó-kirovó rendszer 2-es termékenységi szám (sem nem növekvő, sem nem fogyó népesség) mellett még esetleg valahogy elketyeg, akkor a tőkefedezeti 1,8-on, de talán 1,6-on is elmegy. 1,35-ön semmiképp!

Európa nem meri felvállalni azt a konfliktust (országonként sem, nemhogy uniós szinten, lásd pl. az akkor még meglevő magyar magánnyugdíjpénztári vagyonba történő aktuális befizetéseknek a magyar hiányszámításba nem engedését 2010 nyarán!), hogy öregvő népességének nem képes fenntartani az életszínvonalát. Vagy az aktívaknak, vagy a nyugdíjasoknak kevesebb kell jusson mint korábban, vagy a hiányt hitelből kell fedezni - utóbbi jár a kevesebb rövid távú politikai konfliktussal, de a problémával való szembenézés halogatása: ettől bóvlibb Európa (a franciák és osztrákok "csak" a legmagasabb  osztályból estek ki, bóvli kategáriában mi vagyunk, meg a portugálok és a ciprusiak - nagy különbség).

Amerika meg köszöni szépen, jól elvan a 2,05-ös termékenységi mutatójával meg a bevándorlókkal.