Showing posts with label fideszmszp. Show all posts
Showing posts with label fideszmszp. Show all posts

Sunday, January 26, 2014

Mesterházy a pajzson - 2010 reloaded

Szombaton az MSZP - amelynek az Összefogás nevében jogában áll miniszterelnök-jelöltet állítani - "pajzsra emelte" Mesterházy Attila pártelnököt. Vele indul választási küzdelembe a magát "baloldali demokratikus ellenzéknek" nevező formáció. A belső egyetértést talán sikerült ezzel növelni, az erősen ellenük szóló választási esélyeket viszont nem igazán. Újra 2010-ben vagyunk?


Azt korábban már itt a blogon is megírtuk, hogy az elmúlt egy év lehetetlen konstrukciói - "majd megmondjuk a választás után, ki volt a jelölt", esetleg "döntsenek a szavazók a listák közt" - elvették volna annak a lehetőségét, hogy a média megtalálja a választási kampányban az "alternatív jelöltet". Ebből a szempontból a jelölt megnevezése előrelépés. Azon azonban érdemes lenne az őt támogató szövetségnek elgondolkodnia, hogy ha 2010-ben Mesterházyval (mert akkor is ő volt "a jelölt") agyagba lettek döngölve, akkor hogy juthattak oda, hogy az ő jelölése egyáltalán előrelépés a mondjuk pár hónappal ezelőtti helyzethez képest? Micsoda káprázatos stratégiai mélyrepülés kellett ehhez? Hogy felejthették el végig, hogy a fő ellenfél az, akivel majd most kell megmérkőzni, és nem a mostani "szövetséget" alkotó, egyébként 2010-ben még formálisan nagyrészt egy pártban lévő formációk? (Gy. k.: nem, nem kampányolunk itt se Gyurcsány se Bajnai mellett. Ők is ugyanennyire rossz választás lennének szerintünk.)



Véleményünk szerint a választás ezzel eldőlt. Az MSZP most még megpróbálkozhatott volna saját soraiból például Botka Lászlóval - hogy mi okból nem tette, most már mindegy - de inkább a bizonytalan eredmény helyett a tisztes vereségre látszik játszani. Jó lesz az a 0-2, ne kockáztassuk az esetleges 3-2-ért a 0-6 lehetőségét. Mesterházy karizmája, polarizáló, véleményt fókuszáló képessége nem is mérhető Orbánéhoz. Az egyetlen adu a kezében, hogy ő "a kormányváltás". A kormányváltást akarók egy része azonban őket sem szeretné, és még az "orrát befogva, kesztyűben" sem szavazna rájuk.


2010-ben vagyunk tehát ismét. A választás végeredménye - hacsak a szociknak nem sikerül valami nagyot gurítaniuk, de erre nem látszik sem a munició sem a képesség -, vagy nem száll el nagyon a forint, borítékolható. Blogtársammal, garmr-rel egyetértek, az LMP utolsó esélye ez, és hozzáfűzve posztjához: pontosan ez ad esélyt Schifferéknek. Ha egy kiélezett "fideszmszp" párharc lenne, mindenki "tétre" szavazna. Így, hogy ez, legalábbis a közvélemény szerint eldőlt, lehet "helyre" is szavazni, cizellálható a vélemény. Akinek pedig se a Fidesz, se a szocik nem jönnek be, marad két, illetve a szavazástól való távolmaradással együtt három választásuk.


Egy dologban különbözik a mostani helyzet 2010-től: nem várható éles verseny a második helyért sem. Akkor a Jobbik majdnem befogta az MSZP-t, a mostani előrejelzések szerint nem fogja. Marad tehát a két első befutó elitje számára kényelmes fideszmszp felállás. A mindkettőt rühellők meg már most tudhatják, tudhatjuk: érdemi saját politikai innováció nélkül 2018 is pontosan erről szólhat megint.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Wednesday, January 22, 2014

Az LMP utolsó esélye

Véglegessé vált az arcvonal. A magát baloldali demokratikus ellenzéknek nevező szedett-vedett posztkommunista csürhe végül az egymás hímtagjának három éven át tartó ráncigálása után mégiscsak összegyűlt a legkevésbé kókadtnak látszó köré. Felköptek és aláálltak becsülettel, a végén pedig már meg sem próbáltak arrébb mászni alóla. Nem volt hely merre menni, mert ott volt már Gyurcsány, Kuncze meg Fodor.


A másik oldalon a magát nemzeti oldalnak hívó posztkommunista rablóbanda legalább ettől a miniszterelnök-jelölési bohózattól megkíméli a választópolgárokat. Ott már régóta nincsen kérdés irányítási ügyekben.



A választás lehetőségének illúziója ugyan csempészhet némi reménytől csillogó bájt a választási procedúra egyébként tragikomikus folyamatába, de aki csak egy kicsit is nyitott a világra és némi energiát rászánva megpróbálja megérteni a magyar politikai dágvány működését, annak a napnál is világosabb, hogy az valójában csak hitbeli kérdés, hogy a fideszre vagy a szocikra szavaz. "A te kommunistáid a jobbak?" - hangzik el a kérdés. A fidesz nincs szocik nélkül és szocik sincsenek fidesz nélkül. Az elmúlt 25 év módszeres hazaárulása, a magyar politikai és közélet parcellázása a szoci és fideszes lövészárkokkal; az oszd meg és uralkodj elvének gyakorlati alkalmazása a magyar választópolgárokon. Mondhatjuk persze, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.


Ugyanakkor, az elmúlt pár év egyik biztató elmozdulása, hogy láthatóan kezd kialakulni egy olyan választói réteg, amelyik kezdi tudatosan és határozottan elutasítani ezt a fajta politikai provincionalizmust. Megjelent egy olyan igény, amely már nem a kádári elvek mentén szocializálódott sekélyes populizmusra fogékony, hanem tudomásul veszi a piac- és információgazdaság realitásait, ingerküszöbét pedig már nem viszik át az ostoba demagóg politikai lózungok. 


Ez a réteg ma a magyar politikai élet árvaháza. Választásokon a fideszmszp szóba sem jöhet, a buzi-cigány-zsidó radikális szentháromságon alapuló (bár újabban szívecskés szdsz-esedő) jobbik pedig említésre sem méltó. Az egyetlen látható politikai entitás ebben a szegmensben a Schiffer féle LMP. Jelen formájában ez az alakulat is azonban gyenge, erőtlen, politikusai jellegtelenek és karakter nélküliek, ráadásul a pártot átszövi valami elmaradott és homályos zöld romantika is. A magyar politikai közeg szánalmasságát jelenti azonban az a tény, hogy még egy ilyen alakulat is kiemelkedik a többi közül azzal az egyszerű ténnyel, hogy az LMP az egyetlen pártnak tekinthető, amelyik legalább konzekvens maradt az elmúlt négy évben az elveit tekintve, valamint napirenden tartanak olyan témákat, mint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának ügye, ami ugye a többi kommunista utódpártnak (minden bizonnyal az érintettség okán) nem érdeke.


A bohócozással kezdődő kampány minden bizonnyal a Zuzu Petals-al való beszélgetésre fog hasonlítani. A ValóVilág közönsége, a rezsiharcosok és a mazochisták pedig minden bizonnyal jól fognak rajta szórakozni, egyéb szempontból viszont teljesen érdektelen lesz. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy az LMP képes lesz-e végre túllépni saját töketlenségén és a többiekkel szemben megmaradt csekélyke erényüket csillogtatva képesek lesznek-e az elmúlt 25 év politikai útonállásától megcsömörlötteket megszólítani. Ez a választás az LMP utolsó esélye erre. Egyébként jön a jól megérdemelt süllyesztő.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Tuesday, December 3, 2013

NAV-ügy: így sunnyog a fideszmszp

A hétfői parlamenti vita óta ismét felpörögtek az események az évi ezermilliárdos áfacsalási ügyben. Lássuk, hogyan is manőverezik, hogyan próbálja meg elkerülni a vizsgálóbizottság felállítását a Fidesz és az MSZP.


Elöljáróban annyit: miért is lényeges egy parlamenti vizsgálóbizottság? Valahogy azt gondolom, Horváth András ott megmutathatja a dossziéit a képviselőknek anélkül, hogy jogosulatlan adatkezelésért, meg mittudomén miért pert akasszanak a nyakába. A bizottság felállítását az LMP kezdeményezte, a Jobbik és PM azonnal csatlakozott, azóta vannak más, köztük szocialista támogatók is.


Vannak, de nem elegen. Ehhez vagy fideszes, vagy további MSZP-s támogatásra, konkrétan kezdeményező aláírásokra lenne szükség. Az a szoci sunnyogás, hogy "majd ha lesz bizottság, részt veszünk a munkájában" elég átlátszó, hiszen ha se a Fidesz, se ők nem írják alá a kezdeményezést, akkor nem lesz miben részt venni. Legalább ők, vagy képviselőik egy része ehhez matematikailag szükséges. Tudjuk azt is, hogy arra hivatkozva nem írtak alá, mert a Jobbik megtette - ez is matek: a Fidesz és a Jobbik nélkül ugyanígy nincs kezdeményezés.


Teszik ezt annak ellenére, hogy jobb esélyt a párt ifjútörökjei, de maga Mesterházy sem remélhetett ahhoz, hogy kimutassa: tényleg irányt váltott a párt, leszámolt, szembefordult a múltjával. Ennek bizony az élére kellett volna állni. Nem tették, és pártként azóta is sunnyognak, abszolúte azt a látszatot erősítve, hogy az esetleges csalásnak minimum a fedezésében benne voltak és vannak.


bullshitmeter.jpg


A Fideszről eddig kevesebbet beszéltünk, az ő elzárkózásukat természetesnek vette mindenki, de egyszer fel kell tenni a kérdést: miért is természetes az? Nem Pokorni Zoltán mondta, hogy le kell vágni a kezét, aki a közöshöz nyúl? Nem ők az erkölcs és tana önmaguk által legalábbis felkent nagymesterei? Persze, Közgép, trafik, föld, de hát ezek épp nem mentik fel őket. Évi 1000 milliárdos lopás gyanújára sem horgad fel a kézlevágási szándék?


A hétfői LMP-s interpellációk, és Orbán válasza ("börtönbe minden adócsalóval") után már úgy érezték, valamit mégis mondaniuk kellene, miért is nem akarnak vizsgálóbizottságot akkor, amikor ellenzékben ennél lényegesen kisebb horderejű ügyekre javasoltak (és kaptak!) maguk is. Kocsis Máté szerint nemes egyszerűséggel a szocik tehetnek arról, hogy nem állhat fel a vizsgálóbizottság. Persze ő nem úgy érti, hogy azért, mert nem támogatják, hiszen akkor arról is beszélnie kéne, hogy ők miért nem. Ő azt mondja: azért nem, mert tavaly a szocik olyan törvénymódosítást nyomtak át a kétharmadon (a szemetek! megcsinálták!) hogy amilyen ügyben büntető, szabálysértési vagy más hatósági eljárás zajlik, nem állítható fel vizsgálóbizottság.


Talán pont ehhez az érvhez kapcsolódik, hogy nini, beindult az ügyészség. Félmilliárdos áfacsalási ügyben nyomoznak. Ennek persze akár örülhetnénk is, ha nem tudnánk, hogy a Horváth András (és az EU-elemzés) által említett évi (!) 1000 milliárd fél százalékát ezrelékét jelenti a célzott összeg. És kreatív jogalkalmazással akár meg is lehet próbálni indokolni, hogy ez az a "büntető, szabálysértési vagy egyéb hatósági eljárás" ami (és azt ezt a kétharmad ellenében törvénybe ültető szocik) miatt nem lehet a vizsgálóbizottságot felállítani. Bár nem valódi, kemény jogi akadály ez, hiszen az ügyészség nem a NAV működési gyakorlatát, és az abban esetlegesen felmerülő hiányosságokat vizsgálja, de kell a muníció a híveknek, mert mintha lenne itt némi elbizonytalanodás. Bennem nem azt az érzetet keltette Kocsis, hogy tényleg szeretné az ügy felgöngyölítését, vagy legalább a valódiságának megállapítását. Inkább azt, hogy ők is felsorakoztak a szocik mellé, és együtt tűnnek úgy, mint akiknek titkolnivalójuk van. Ezt kicsivel profibban oldották meg, mint a szegfűsök, de a lényeg ez, mégha mutogatnak is a másik oldalra felelősért.


Ha meg válaszul Mesterházy még most sem borítja rájuk az asztalt és nem írnak alá testületileg rögtön, akkor alkalmatlan, tutyimutyi alak, akit a Fidesszel kooperálva sunnyogás látszata sem zavar. És az Együtt-PM a gyenge poénért a lényeget is elfedni hajlandó kicsinyességéhez is csak gratulálni tudok.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Friday, November 29, 2013

NAV-ügy: tényleg senkit nem érdekel, mire ment el az államadósság?

Pár hete a szélesebb közvélemény számára alig láthatóan csordogál a Horváth András által kipattintott áfacsalási botrány. A legnézettebb csatornák és a közmédia híradóiban a dolog mintha nem is létezne. A volt NAV-alkalmazott szerint a dolog bőven átívelt kormányzati ciklusokon, így - amennyiben a dolog igaz, és nem egy gigantikus mese - a jelenlegi kormány és kormánypártok mellett a szocialisták, és frontembereik - az érintett időszakban regnáló volt miniszterelnökök - kapcsán a DK és az Együtt 2014 is "sáros".

Pedig a kérdés több szempontból is érdekes, sőt egyedi a hazai politikai botrányok között. Ahogy a tegnapi Véleményvezér is írta, a gyakorlatilag teljes 2010 előtti politikai elit érintettsége magas labda lehet a rendszerkritikus pártoknak (LMP, Jobbik), sőt akár frissen induló, az ügyet zászlajára tűző új formációknak is. Az ügy másik egyediségét a nagyságrendje adja. Évi 1000-1700 milliárd forintnyi állami veszteség - ismétlem: ha igaz, bár egyre több mozaikdarabról tudunk - botrányosan, szinte felfoghatatlanul nagy összeg. Azért próbáljuk meg felfogni, számoljunk egy kicsit.



Első közelítésben próbáljuk eltalálni a nagyságrendet. Induljon a dolog 2007-től, és legyen az átlagos évi veszteség 1000 milliárd. Az összesen 7000 milliárd 2013 végéig. 2013 októberében hazánk összes adóssága 21.900 milliárd forint, ebből devizában elszámolva 8.600 milliárd forint. (Összehasonlításképp 2007 elején, tehát a pénzügyi világválság előtt és számolásunk induló dátumakor ezek az értékek: 15.000 milliárd forint, ebből devizában 4.200 milliárd. 2010 májusában már 20.000 milliárd, ebből devizában 9.100 milliárd).

A botrányban felvetett infók szerint tehát a be nem szedett, illetve bizonyos mértékig ki nem vetett ÁFA összege épp csak valamivel marad alatta az államadósság devizában nyilvántartott részének, és a teljes adósság nagyjából harmadára rúg. Márpedig ebből a szempontból mindegy, hogy az IMF-nek vagy mondjuk a Templetonnak tartozunk: hiteleinknek nagyságrendileg egyharmadát nem kéne nyögnünk, ha (1) ez a sztori igaz és (2) ha a magyar állam képes lett volna, illetve be akarta volna hajtani ezt az összeget.

Két tényező azért módosít a számon, de a nagyságrend nem fog változni. Egyrészt nincs olyan ország a világon, amely ilyen ügyekben száz százalékos hatásfokkal működne. Ha a pénznek csak a felét be tudtuk volna/tudnánk hajtani, már jobban állnánk. A hatást növeli viszont, hogy a számításba vont időszak elején be nem hajtott adó miatti hitelfelvétel kamatai is jelentkeznek a végelszámolásnál. Ha ezek miatt összesen "csak" 4000 milliárddal számolunk, az is irdatlan pénz: több, mint a kizsarolt, és a számok szerint nem adósságcsökkentésre költött manyup-vagyon, vagy a 2010 óta megtett összes megszorítás hatása. És - ha igaz - nincs is vége.

De igaz-e? Ez most a fő kérdés. És pont ennek a felderítésében hibádzik a politikai szándék. A kormánypárt honlapján a poszt írásakor Horváth András nevét nem is dobja ki a gugli az utóbbi hónapból! A Fidesz képviselői nemhogy nem írták alá a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de bojkottálták - és ezzel az adott ülésen "nemhivatalossá" tették - az ügyet napirendjére vevő számvevőszéki albizottság munkáját. A párt nyilvánvalóan a teljes elhallgatás és ezen keresztül az eljelentéktelenítés taktikáját választja. A NAV minapi bágyadt válasza: "H. A. nem is volt adóellenőr, de azért nálunk dolgozott, de nem azt csinálta, mint amit kellett volna" is elég szánalmas, de annyiban mégis áttörés, hogy ez bekerült a médiába, még ha az, amire ez válasz volt, nem is igazán. A szocik kettős játékáról már írtunk korábban, azt most hagyjuk, az igazán vérlázító újabb részleteket zero kolléga megírta a Vastagbőr blogon.

Az én kérdésem már "csak" annyi: tényleg nem érdekli a fideszes és szocialista képviselőket az ügy? Tényleg nem akarják megtudni, hogy igaz-e ez az egész? Tényleg nem zavarja őket, hogy ezzel nemcsak azt a látszatot keltik, hogy igaz, de azt is, hogy ők meg fedezik a feltételezett csalást?

Vagy nemcsak a közmunkások és a tanárok, de ők is egzisztenciájukat féltik? Ha igen: akkor kitől? Milyen mechanizmustól? Nem épp ez ellen vívjuk a "szabadságharcot"?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Monday, November 18, 2013

A fideszmszp és a NAV-botrány: kéz kezet mos?

Pár hónapja már posztoltunk arról, hogy a Fidesz és az MSZP rendszere valójában egymást feltételező ellentétekből áll: mindkét tábor identitásának komoly bázisát adja a másik elutasítása. Most azonban ennél valami komolyabb sejlik fel. Horváth András volt adóellenőr nemcsak évi (!) ezermilliárdos adócsalást emleget, hanem azt is, hogy ebben így vagy úgy, de "mindkét" politikai oldal benne van. Már ha ezek után még lehet két oldalról beszélni, és nem az van, amit Ángyán képviselő úr mond, hogy ugyanannak a kétféle színű megnyilvánulásával van dolgunk.


jin-jang_fideszmszp.jpg


Ez utóbbi lehetőség - hogy a két párt az egymás kölcsönös utálatának álcája alatt gyakorlatilag együttműködik egy ilyen komoly törvénysértésben - ha bizonyítást nem is, de felébredő gyanút kapott ma, amikor nem sikerült elegendő képviselői aláírást összegyűjteni egy, az ügyet górcső alá vevő vizsgálóbizottság felállításához. Az ügyet parlamenti vizsgálatig vinni igyekvő Schiffer András szerint



elbukott közös kezdeményezésük a nagyadózókat átvilágító vizsgálóbizottság felállítására, melyhez az alapot a NAV adóellenőre, Horváth András alapos adatgyűjtést követő, magánszemélyként tett feljelentése szolgáltatta. Elmondása szerint az MSZP és a Fidesz politikusainak elutasítása miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges aláírást.



Ez így nagyon kellemetlen mindkét párt számára. Hiszen tulajdonképp ki is lenne ellene egy ilyen ügy kivizsgálásának - ha nem lenne a dolognak semmi alapja? Elvileg persze az MSZP mondhatná azt, hogy nehogy már az LMP akarjon egy ilyen ügyet lecsapni, és saját kezdeményezéssel áll elő - ehelyett egy elég szánalmas magyarázattal próbálnak kibújni a támogatás alól. A Fidesznél néma csend. Így a két megmaradt lehetőség az, hogy (1) az ügy mindkettő szerint légből kapott és inkább nem nyitnak frontot, vagy (2) hogy mind a kettő benne van, és szép csendben együtt próbálják elsunnyogni.


Ez utóbbi - már amennyiben tényleg megállnak a volt ellenőr vádjai - meredeken szemben áll az össztársadalmi érdekkel, amely nem, nagyon nem azonos a Fidesz és az MSZP együttes érdekénél, bármennyire próbálja is ezt sugallni a kétpólusú politika minden fóruma. Ez a kérdés potenciálisan a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb politikai botránya, részben az anyagiak nagyságrendje, részben az esetleges kölcsönös érintettség miatt. Ne hagyjuk hát elaludni, és ha rá is ugrunk újabb és újabb elterelő gumicsontokra, tartsuk nyitva a kérdést: igaz-e ez az egész? A kétpólusú politikai (és csatolt) elit ebben nem lesz a segítségünkre. Csak magunkra és a rendszerkritikus csoportokra számíthatunk.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Monday, July 1, 2013

Leváltható-e a kétpártrendszer?

Két, egymásnak legalábbis a címükben ellentmondó, nagy vitát kiváltó írás jelent meg múlt héten nálunk, két blogtársunk tollából. Szavazzunk-e jövőre a Fideszre, vagy nem? A hosszú távú kérdés nem ez, hanem hogy ezt a választási törvénnyel bebetonozott (ál)kétpártrendszert meg lehet-e haladni, és hogyan?



Még inkább elszomorító, hogy ezt a palettát ők maguk hozták létre, gondosan leosztva egymás között különböző populista lózungokat és hatalomgyakorlási elveket, vigyázva arra, hogy kellőképpen azonosíthatatlan katyvaszt hozzanak létre, mely éppen aktuális egyéni ambícióik szerint szabadon alakítható. Az ő általuk mesterségesen megalkotott és fenntartott, magát és egymást jobb- és baloldalinak (nemzetinek, vagy demokratának, egyremegy) nevezett tartalom nélküli formációk pedig az oszd meg és uralkodj elvet magát a magyar választókon gyakorolják.



- írja garmr blogtárs, és bár diagnózisa precíz, a helyzet ennél rosszabb. Szárszó óta tudjuk, hogy nemcsak a Fidesz, de az MSZP is a másik legyőzésének érdekében a belső viták elnyomását, felszámolását kezdi. "Feltalálták a Fideszt" - írja Tóta W. Árpád - én pedig nem akarok katonás, a győzelemnek mindent alárendelő társulatra szavazni. "Le kell győzni a nemzetáruló szocikat, ezért senki nem lóghat ki a sorból" - mondja az egyik, "Le kell győzni a demokráciát lebontó Fideszt, mert velük a diktatúra jön" - mondja a másik oldal.


Ámde azt, hogy pontosan mit is akarnak ha nyernek, na azt nem tudjuk.


Azért valami feltételezésünk lehet. A Fidesz valószínűleg pont azt akarja, mint most; földmutyit, trafikmutyit, Közgépet még, még még. Köszönjük, de nem. Hogy az MSZP mit, arra legfeljebb tippelhetünk, de a "húzzanak ezek végre a francba" alapon választott zsákbamacska eddig sose jött be, legutóbb pl. 2010-ben sem. Ha megválasztanánk őket, pont ott lennénk, mint egy körrel korábban, aztán 2018-ban majd megint a narancs, és így tovább? Nem jó kilátás.


jin-jang_fideszmszp.jpg


A választási törvény pedig - nem véletlenül - kíméletlenül kétpólusúvá kívánja tenni a politikát. Naná, a Fidesznek mi sem kényelmesebb, minthogy mindig a szocik legyenek az ellenfelei, ezen a pályán ugyanis eséllyel nyerhet, akár sokszor is, és addig mindig széttárhatják a kezüket bármelyik mutyijuk után: "na jó, jó, de hát még mindig jobb így, mint ha ők jönnének, nem?"


Leváltható ez a rendszer egyáltalán? Nem könnyen, de azért nem is lehetetlen a dolog. A kettő egyszerre nyilván nem küldhető el a francba, na de az egyik? Ez talán összejöhet. (Minták itt láthatók, mondjuk az is látszik, hogy ez nem egy gyors játék.) Ekkor azok az érvek, amelyek kiválóan beválnak a szokásos ellenféllel szemben, hirtelen hatástalanná válnak. Az a blog olvasói számára nem lehet újdonság, hogy a Fideszre nem fogok szavazni. Viszont a fentiek miatt (is) az MSZP-re, és az őket tartalmazó szövetségre sem. Ha a második nem az MSZP lenne, akkor a Fidesznek legalábbis érvrendszert kellene cserélni.


Nem kicsit bonyolítja a képet, hogy a pillanatnyilag várható harmadik, a Jobbik sem alternatíva - ennek a mi szempontunkból fontos oka, hogy teljesen más hangszerelésben ugyanúgy képesek lennének pingpongozni bármelyik naggyal, de a Fidesszel biztosan.


Négy alternatíva marad. Nekem - de elfogadom, ha másnak nem - alternatíva lehet az LMP, még akkor is, ha ez esetleg elveszett - de legalább őszinte - szavazat lenne. Lehet reménykedni, hogy jön Ángyán vagy bárki más a fehér lovon - de ha nem teszünk érte (márpedig egy blogposzt ehhez kevés), nem fog jönni. Szavazhatok a kétfarkúakra, ha végre bejegyzik őket (nem véletlen ám, hogy az establishment tart tőlük: nagyon hatékonyan mutatják be a nagy pártok fentebb vázolt, egymást feltételező összefonódását). És hát ott van Bereznay András barátom sokszor hangoztatott javaslata, a szavazás elutasítása, az, hogy szavazatommal nem legitimálom a rendszert, fideszestül, szocistul, jobbikostul, mindenestül. Rizikós, mert ehhez minimum 80% nem szavazó kellene (akkor másnap az utcán minden 5 szembejövőből 4-ről, vagyis praktikusan mindenkiről tudhatod, hogy neki is ez a véleménye), és a két nagy, egymásnak feszülő falanx ennyit biztos nem fog hagyni.


Vérszegény és elég esélytelen alternatíva egyelőre mind (a kétfarkúak nem biztos, de ez még odébb van). De abban biztos vagyok, hogy ez a produktivitásra nem kényszerítő, de elképesztő mutyikra képes kétpártrendszer csak akkor váltható le, ha egyszer valamelyikük a harmadik helyre szorul - vagy ha a választó túlnyomó többsége látványosan és egyértelműen megvonja tőlük - de mindtől! - a bizalmat.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Monday, February 25, 2013

Magyar exodus: mennyi a kritikus tömeg?

Matolcsy januári bejelentése a külföldön dolgozó magyarok számáról a közgondolkodás tengelyébe emelte honfitársaink kivándorlásának ügyét. Számos írás, elemzés, vélemény és blogbejegyzés foglalkozott a kérdéssel, magunk is közzétettünk ilyent. Ma a Pézsma blog közölt remek összefoglalót a kivándorláshoz fűződő egyéni dilemmákról. Hadd kapcsolódjunk itt ehhez. Vajon az egyén és a közösség számára van-e a kivándorlásnak kritikus tömege? Van-e olyan pont, amikor már azért dönt valaki a távozás mellett, mert sokan mentek el, és milyen hatása van ennek a maradó társadalomra?


Először is látnunk kell, hogy reálisan nem képes bárki elmenni. Akit beteg, netán magatehetetlen szülei kötnek ide, nem fog felkerekedni, de általában az sem, akinek nincs használható nyelvtudása vagy szakmája (ez pl. a 110-120 évvel ezelőtti "amerikázás" idején nem volt korlát). A nyugdíjasok tömegei sem valószínű, hogy mennének, mert az a nyugdíj, ami idehaza még úgy-ahogy elég a megélhetésre, nyugatabbra az éhenhalásra is kevés. Eladható szakma, valamennyire meglevő nyelvtudás, vállalkozó szellem és kedv, vagy teljes itthoni kilátástalanság.


Ami miatt maradsz, az sok esetben a rokoni, baráti, kapcsolati háló. A kérdés az, hogy hol lehet az a pont, amikor ez a háló annyira szétszakad, hogy nem köt eléggé, és inkább magad is elindulsz? A Lobsterizmus blog már tavaly nyáron az "emigrálj barátokkal" gondolatot vetette fel, de van-e olyan pont, amikor - különösen bizonyos korosztályban vagy szakmákban - a barátaid érdemi része kint van, és emiatt mész te is, utánuk, vagy - hiányukban - bárhová? Megmondom, erre nem tudok választ. Egy vitát mindenesetre megér.


critmass.jpgA dolog, a "kritikus tömeg" másik oldala a maradó társadalom ügye. Ebből most kivesz egy részt az exodus. Nem is kicsit: számszerűleg is sok ez, a dolgot valószínűleg a családdal kimenetel tovább növeli. Csak megjegyzem: nem tudom de sejtem, hogy a 2010-12 es tragikus mélyrepülés a születések számában talán pont emiatt van: lehet, hogy ugyanannyi gyereket szül ez a generáció, de az ötödét már külföldön? Kikerül az eleve csak különadók sorozatával valahogy egyensúlyban tartott rendszerből valamennyi ember, ráadásul valószínűleg a jobban keresők: mekkora az a tömeg, ami után annyira fenntarthatalan marad a maradó társadalom viszonyrendszere, hogy az gyorsuló ütemben további kivándorlást indukál, még szélesebb rétegben?


A dolog politikai vetületéről se feledkezzünk meg. Dehogy mondok én olyant, hogy mindenki aki elmegy, a NER ellen szavazna, azt viszont valószínűsítem, hogy mégis erősen irányított mintáról beszélünk. Érdemi részük szavazata valószínűleg elvész: a Fideszt és az MSZP-vezette baloldalt egyaránt elutasító tömeg egy részének hiányában az erre induló pártok eleve hátrányban indulnak. Ráadásul a kivándoroltak a kezdeményezőkészebb részét is alkotják a kormány- (vagy inkább: rendszer-) kritikus tömegnek: nagyon kellene az aktivitásuk az életképesebb és általuk is elfogadható új politikai formáció(k) megteremtéséhez. Akik pedig a külföldön szerencsét próbálók közül továbbra is a Fidesz vagy a szocialisták hívei, intellektusukkal a saját táborukból fognak hiányozni. Így a kivándorlás bebetonozhatja a gyakorlati kétpártrendszert, tovább erodálva annak színvonalát. Ahol a felek a maradóknak kedves szociális ígeretek egymásralicitálásával próbálhatnak továbbra is kampányolni, hosszú ideig gúzsban tartva a maguknak kibulizott országot.


Nem tudom, elértük-e már a kritikus tömeget? Egyelőre kötelességemnek tartom a reménykedést.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Tuesday, January 29, 2013

Magyar exodus: a járulékfizetők lázadása

Elképesztő, és nehezen túlbecsülhető horderejű adatot mondott a minap Matolcsy: félmillió magyar dolgozik külföldön. A keddi Véleményvezér már foglalkozott ezzel az adattal, okaival és következményeivel. Véleményünk szerint a mégoly drámai képet festő poszt még mindig visszafogott a dolog jelentőségéhez képest.

Szinte mindannyiunknak van ilyen tapasztalata: környezetéből már emigráltak néhányan. Nem az ismerősöm távoli rokona, hanem az én barátom, rokonom, tanítványom. Minél képzettebb körben mozogsz, annál gyakoribb ez. Az összeg, a Matolcsy által említett félmillió, egyszerűen döbbenetes. Ez nem "kisebb exodus", ahogy a Véleményvezér írja. Ez minden huszadik ember. Többségük aktív, sőt, ők a kezdeményezők, az innovatívak, a vállalkozó szelleműek - az aktívak közül minden hetedik! A félmillió nagyobb szám, mint az ország második világháborús harci vesztesége, a frontokon, fogolytáborokban elesettek száma ez (a mainál nagyobb országterületre). És persze az emigráltak hazajöhetnek - minél tovább várunk erre, annál kevésbé fognak - de ettől eltekintve ebből a szempontból a gond sokkal nagyobb, mint a negyvenes években (bocsánat a nagyon durva biológiai megközelítésért!): most a félmillió komoly részét nők adják. Bár a korfa torzulását máig nyögjük, a második világháború után egy, az egyének szempontjából meglehetősen kegyetlen Ratkó-korszakkal lehetett valamit segíteni az emberveszteségen, most erre nem sok esély van. Aki angol, holland vagy német gyereket szült, nagyon kis eséllyel jön haza. Aki családdal ment ki, beiskolázta a gyerekeket, az már nehezen mozdul - vissza, Hoffmann "sikertörténetéhez".


Ez már nem "agyelszívás", ez drámai munkaerő- és emberveszteség. És nem "elszívták", hanem "eltoltuk".

A Véleményvezér okként említi az egymást váltó szocialista és fideszes kormányok alkalmatlanságát és az ebből származó reménytelenséget, és felteszi a kérdést: ki fog itt nyugdíjjárulékot, adót fizetni? Ez a kapcsolat is összetettebb, és itt is nagyobb a baj. Egy érdekes cikk a Portfolio.hu Nyugdíjvitájában a jarulékfizetők lázadását vizionálta négy évvel ezelőtt, mondván, miért fizessenek a mai aktívak ilyen arányú nyugdíjjárulékokat, ha nyilvánvaló, hogy az ő visszavonulásukkor lényegesen rosszabb körülmények közt lehetnek nyugdíjasok (dr. Simon Péter: A járulékfizetők lázadása előtt pár órával. Portfolio.hu, 2009. szeptember 16). Nem írja, hogy ez a "lázadás" hogy is menne végbe, de azt gondolom, most pont ezt látjuk. Az alacsony képzettségűek oldaláról a feketemunka, és az utóbbi években az inkább - de messze nem kizárólag! - magasabb képzettségűek kivándorlása pont ez. A túl magas járulékok, illetve az ezek által agyonnyomott gazdaság elől történő menekülés. Nem olyan lázadás ez, hogy ott tolong mindenki a Parlament előtt, hanem olyan, hogy feketén dolgozik (mert máshogy munkája se lenne), vagy kivándorol.

Ráadásul a folyamat nagyrészt valószínűleg nem is tudatos. Nem azért indul el valaki Anglia vagy Németország felé a családjával, mert "nem akar járulékot fizetni". Leginkább azért indul el, mert vagy érdemben jobb jövedelmi viszonyokban reménykedik, vagy egyszerűen itthon nem marad semmilyen lehetősége. Az, hogy az állam, a politikai vezetés - színezettől függetlenül - ragaszkodik az öregségi nyugellátás rendszerének fenntartásához és az aktívakhoz képest észrevehető javításához, hihetetlen pénzigényes. Ehhez rá kell telepedni valamennyi tartalékra, bankadóval minden szabad és nem szabad forrást el kell vonni, és amikor ez is kevés, minél több közszolgától megválni. Így aztán - banki hitelezés híján - egyre többen kerülnek úgy utcára, hogy a megalázó, és a megélhetést nem biztosító közmunkán kívül nincs semmilyen reményük itthon. A járulékszint miatt kicsi a nettó jövedelmük, de még nagyobb baj, ha ugyanezért már munkájuk sincs.


Kard_eresztazorszag.jpgEreszt az ország... A KARD blog olvasóinak területi eloszlása egy jól pörgő poszt esetén.


Persze amikor félmillióan emiatt elmennek, akkor az iszonyatosat üt a gazdaságon: még kevésbé lesz fenntartható a nyugellátás az emiatt csökkenő folyó bevételekből, még több pénzt kell bevonni, már az államkincstárnak is beszállni a betétgyűjtésbe, további elbocsátásokkal megtakarítani és így pörgetni tovább ezt a pozitív visszacsatolást. És nehogy valaki azt gondolja, hogy a "pozitív visszacsatolás" valami pozitív dolog lenne ebben a rendszerben - ellenkezőleg, az eddig csak évtizedes távlatokba vízionált nyugdíjbuktát ez egyre jobban előre hozza. Már nem a leendő nyugdíjasoknak, hanem a maiaknak kell látni, hogy akár pár év múlva is vége a mostani relatíve jó világnak.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A blogunkon pár hete nagy vitát kiváltó nyugdíjkorrekciós javaslat lehet, hogy most már kevés, több, valódi paradigmaváltás szükséges ahhoz, hogy akár csak megálljon az exodus, nemhogy érdemes lenne hazajönni a kimenteknek. Hogy mind a Fidesz, mind az MSZP alkalmatlan egy ilyen irányváltásra, az sajnos nyilvánvaló (érdemes lesz figyelni majd a kommenteket itt a cikk alatt!), ráadásul nemcsak a politikai akaratuk és a szellemi potenciáljuk hiányzik fájdalmasan, de a hitelességük is. A Véleményvezérnek abban igaza van, hogy a kivándololtak szavazási hajlandósága csökken - aki a vezető pártok reménytelen politikája miatt ment ki, nem fog azért hazarepülni, hogy a "másikra" szavazzon. Egy a fenti helyzetet őszintén megoldani akaró pártért, talán. De ilyen most nincs.

Nincs? Schiffer András: olvasod ezt? Most elviheted a pártot erre is, pár százezren biztos lennénk szavazók, többen, mintha az "ökopolitikán" rugóznátok... Végül is egyfajta "fenntarthatóság" ez is: az országé.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Wednesday, January 9, 2013

13. havi nyugdíj, avagy a nemzedéki szolidaritás felmondása

Egyelőre még távolinak tűnik a döntés, a szerdai sajtóhírekben mégis felmerült a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésének ötlete, amely szerint kormányzati berkekben nemcsak játszanak a gondolattal, hanem háttérszámításokat is végeznek. Az intézkedés költsége éves szinten valahol 270 és 300 milliárd forint között van, ami a GDP nagyjából egy százaléka. Összehasonlításként: az egy havi nyugdíj a magyar felsőoktatásra évente fordított teljes állami pénz két és félszerese. A ciklus elején pedig még "csak" kétszerese volt!


A dolog politikai hozadéka nyilvánvaló. Minthogy a Medgyessy-féle ámokfutásszerű túlköltekezés eme mintadarabját 2009-ben épp az a Bajnai szüntette meg, aki most legesélyesebb kihívója Orbánnak, nyilvánvaló a mögé kapcsolható üzenet: Bajnai megszüntette, de mi visszahozzuk. Arra nyilván kevés nyugdíjas fog felfigyelni, hogy a Fidesz azért gyakorlatilag végigcsinálja a ciklusát úgy, hogy nem kell ezt az évi summát elköltenie, vagyis ha őszintén ezt akarta volna és nem csak szavazatot szeretne vásárolni, akkor már 2 éve visszahozta volna a 13. havi nyugdíjat. Nem véletlenül nem tette, és jövőre is csak az MNB valutatartalékainak felélése, vagy további, elsősorban az oktatást - tehát a jövőt! - sújtó nemmegszorítások árán teheti meg. És még akkor is csak úgy, ha az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mentesíti hazánkat a túlzottdeficit-eljárás alól.


Miközben a rövid távú politikai hozadék okán a Fidesz komolyan is gondolhatja a dolgot, két dolgot mérlegelnie kellene. Olyan dolgokat, amelyekkel eddig nem igazán foglalkoztak:


1. Rövid távú problémája lehet a Fidesznek, hogy ha bevezeti a 13. havi nyugdíjat és megnyeri a 2014-es választást, mit tud ezzel csinálni utána? Négy évig fizeti, és ennek érdekében lelakja a teljes oktatásügyet meg amit még kell? Vagy visszakozik, mint amit próbál december - valójában már 2011 - óta tandíjügyben, és virít megint valami látványosat 2018-ban? Persze ezzel ráérnek 2014 májusban foglalkozni ha nyernek, tehát most nem szempont. Ha meg nem nyernek, legyen ez a következő kormány gondja.



2. A másik gond elvi és strukturális, az előzőnél sokkal súlyosabb. Miközben az ország súlyos nemmegszorításokat kénytelen elviselni, ezek kapcsán elveszítve növekedési potenciálját, az öregségi nyugdíjak - mértéküktől függetlenül, tehát az átlagjövedelmet meghaladók is! - reálértékének megőrzése töretlen. A demográfiai folyamatok és a gyorsuló elvándorlás mind arra mutat, hogy a mai aktívak, különösen a fiatalok nemhogy a mai szintet megközelítő nyugellátásban nem reménykedhetnek idehaza, de örülhetnek, ha valamit kapnak - vagy mert nem fog jutni, vagy pedig addig tolódik ki a nyugdíjkorhatár, amit már érdemi tömegek nem érnek meg. Ők a mostani, teljes életúton összegzett befizetéseiknek - amelyekből a mai nyugdíjakat fizeti az állam - várhatóan töredékét fogják megkapni. Ez már önmagában felveti, hogy a nemzedékek közt kellene egyfajta megállapodás, hiszen a mai nyugdíjasok e piramisjáték haszonélvezői - a következő generációk, de elsősorban a mai gyerekek, az ő unokáik (már akinek van!) rovására. Aki ezt tovább srófolja - esetünkben a Fidesz, de a szocialisták ezirányú zsigeri hajlamában se kételkedjünk - az gyakorlatilag nyugdíjaspárttá válik.


Márpedig aki a köz- és felsőoktatásából azért von ki pénzt, hogy az aktívakhoz képest amúgy nem rossz helyzetben levő nyugdíjasokat további ellátásban részesítse, az egy eleve gyenge lábakon álló nemzedéki szolidaritást mond fel. Ilyen politikai erőre egy bizonyos életkor alatt egyszerűen nem szabad szavazni. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan politikai formáció, amely az aktívakat próbálja meg képviselni? Mert eddig ennek nyomát sem látni.


Hétvégén garmr blogtárs tolmácsolásában visszatérünk a dolog gazdasági vetületére.


Disclaimer: igen, ha arra kerül a sor, el fogom tartani anyámat (apám már nem él) - és szó sincs arról, hogy a szépkorú generáció vesztét kívánom. Attól viszont kevésbé fogadok el kritikákat a fentiek ügyében, akinek nincs legalább két gyereke, mert - ahogy már egy éve is írtuk - a jelenleg ismét egyeduralkodóvá tett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer enélkül garantáltan csődre van ítélve. Meg valahol mindegyik.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: