Showing posts with label seldon_válság. Show all posts
Showing posts with label seldon_válság. Show all posts

Thursday, January 26, 2012

LMP: váltópárt vagy marginalitás?

A hétvégén kongresszust tart az LMP. A szinte egyetlen országosan ismert politikus épp lemondott a frakcióvezetésről, több képviselő visszaadta vagy visszaadni készül a mandátumát - van mit tisztáznia a pártnak belül, de kifelé is. Az utóbbi kihívás a nagyobb jelentőségű: talán az utolsó esély ez a komolyan számításba veendő, esetleges váltópárti jelleg kialakítására. Ha még nem késő.

A párt taktikai dilemmája világos, még a közvélemény is annak a vitának tudja be a mostani balhét, hogy legyen-e akcióegység az LMP és az MSZP között vagy sem. Kicsit durvábban fogalmazva, hogy SZDSZ-esedjen-e a szó 1994-es értelmében az LMP vagy ne. Az erre adandó válasz véleményem szerint nyilvánvalóan nemleges, a párt pillanatnyi bázisa többségében nem szimpatizál ezzel a vonallal (különben máris az MSZP bázisaként jelentkezne a közvéleménykutatóknál), a megcélzandó óriási bizonytalan tömeg pedig, amennyiben ezt az utat favorizálná, már szintén a szocialisták támogatójaként jelenne meg. Nem, láthatóan van igény a Fidesszel szemben, de nem szocialista szövetségben fellépő ellenzéki pártra.

Ez azonban még csak a taktikai dilemma. A nyilvánvaló megoldását azonban meg lehet tenni úgy is, hogy közben a párt jóval nagyobbat gurít, jóval nagyobb célt tűz maga elé: a valódi váltópártiságot.

Az LMP előtt ezidáig végig ott volt - és talán ma is ott van még - ez a lehetőség, amelyet nem akart vagy nem mert megragadni. A magyar politikai rendszerből láthatóan kínosan hiányzik a Fidesz váltópártja. Az MSZP és megalakulása óta a DK próbálná betölteni ezt a pozíciót, és ha sokáig senki más nem jelentkezik erre, pusztán történelmi alapon és a társadalmi gondolkodás tehetetlensége miatt talán be is fogják - a masszív elutasítottságuk miatt feltehetően sikertelenül. A Jobbik nagyon szívesen lenne váltópárt, azonban az ország helyzete szerencsére nem annyira rossz, hogy a társadalom radikális váltópártot igényelne, más zenét pedig - eddig úgy tűnik - ők nem tudnak játszani.

Valószínű tömegigény van viszont egy olyan pártra, amely morálisan feddhetetlen, képes ötvözni a hazafias gondolkodást az atlantista elkötelezettséggel, elfogadja a piacot, de világos elképzelései vannak annak hatékony szabályozásáról, és közben véletlenül sem kerget meddő álmokat bizonyos unortodox harmadik utakról. Amely tisztában van az ország morális, társadalmi és pénzügyi nehézségeivel, és teljes őszinteséggel képes és hajlandó ezek megoldására törekedni. Amelyik párt felvállalja az aktív keresők képviseletét. Ez az - egyelőre elképzelt - párt természetesen nem érintett a hazai politika hagyományos lövészárkok szerinti felosztásában, hanem rögtön pont ennek a végletekig megosztott, és ezért rettenetesen alacsony hatékonyságú politikai rendszernek a meghaladását jelentené.

Az LMP mindeddig a zöld, ökopárti jelleg mentén határozta meg önmagát. Ebből következően a célja a rétegpárti politizálás volt, az ökológia mellett a jogvédelem hangsúlyozásával. Azt azonban meg kell érteni, hogy vagy ökopárt vagy váltópárt. A kettő együtt nem megy (Baden-Württembergben, a teljesen eltérő német közéletben tavaly éppen összejött ez - a fukushima katasztrófa után). A jogvédelem, mint eddig is hangsúlyosan képviselt elem jelentheti azt a megtartandó üzenetcsoportot, amely mentén a párt esetleges új, már szélesebb bázist kereső jellege felépíthető. Az esetleges irányváltás még nem jelenti a zöld program feladását sem, csak betagozását a morális és társadalmi újjáépítés programjának egy fejezetévé. Azt pedig látni kell, hogy minden olyan megnyilvánulás, amely az LMP-t továbbra is ökopártként, és a zöld elemeket annak leghangsúlyosabb program-elemeiként említi, egy-egy lépés a jelenlegi, 6-9% közötti népszerűségi sávban maradáshoz, és csökkenti a tényleges váltópárti esélyeket.

Nem azt mondom, hogy határozatban le kell mondani az öko-jellegről, azt azonban igen, hogy a váltópárti ambíciót fel kell vállalni és következetesen kommunikálni. Ennek a bejelentésen túl persze szervezeti, pártépítési következményei is vannak, de ezek a döntés meghozatala után viszonylag gyorsan végigjátszhatók. A talán legfontosabb követelmény, hogy legyen nyilvánvaló vezető, ikon. Lássuk csak a már említett tavalyi baden-württembergi tartományi választást, hadd idézzek a győztes zöldek ottani frontemberének Winfried Kretschmann-nak a profiljából:

...nem is "tipikus zöld",  erősen vallásos katolikus és igen konzervatívnak számít. Legyen szó akár öltözködéséről, akár viselkedéséről, akár nyilatkozatairól, inkább a konzervatívok szellemiségét idézi fel. Mindez nem jelenti azt, hogy a volt biológia és kémia tanár, aki szívesen foglalkozik a filozófiával, nem lenne kedvelt és elismert saját pártjában. Sőt a krónikák szerint a stuttgarti parlament korábbi  konzervatív kormánypárti soraiban is odafigyeltek akkor, amikor az elmúlt években Kretschmann emelkedett szólásra. Józan érvelését, elvi elkötelezettségét, felkészültségét és nyitottságát még politikai ellenfelei is tisztelték.

(Forrás: index.hu, MTI)

Hasonló karakterű frontemberben lenne célszerű az LMP-nek is gondolkodnia, azonban ismétlem, egy dolog nyilvánvaló. Kell frontember! Hogy a közvélemény komolyan vegye, nyilvánvaló vezetőt kell a pártnak állítani, aki kompetens kormányfő-jelölt is lehet. Az álmok kora lejárt - vagy örökké tart, a bejutási küszöb körül.

Röviden: azt kell eldönteni a hétvégén, hogy ki ugráljon a balettben.

Tuesday, January 3, 2012

Munkát, kenyeret! - hoppá...

Nem skandálták sokáig az Opera előtt, egy percig, vagy tán annyi sem volt. De mindenki felkapta a fejét.

Tüntet a budapesti elit: fontos, de nem elég - írja ma reggel a Véleményvezér, és hozzáteszi: a tegnapi nap lefontosabb híre nem az Opera előtti tüntetés, hanem a kétszámjegyű állampapírhozam felbukkanása volt. Nem a jogállami keretek lebontása fogja kiütni az igazán nagy tömegnél a biztosítékot, hanem a zsebbevágó kérdések. Igaza van, bár annyit hozzá kell tegyünk: egy tisztességes Seldon-válság egyszerre jön bentről és kintről. De még nincs itt: a belső és külső mozgástér beszűkülése még tényleg nem egyforma.


(Fotó: Huszti István/Index)

Már-már lassan szokás lesz, hogy a tüntetések utáni "afterparty" a nagyobb buli: a koncert, a beszédek persze fontosabb, de a kemény mag véleményt szeretne nyilvánítani. Így volt ez 23-án a Parlamentnél, és így volt most az Operánál is. Itt bukkant fel a már-már szokásos jelszavak közt egy régi is: Munkát, kenyeret!


(1907-ből... Forrás: mult-kor.hu)


Fel is kapta a fejét mindenki körülöttem. Talán amiatt, hogy ez élesben esetleg 70-80 éve nem hangzott el, de 1990 óta biztosan nem volt jellemző. Most talán csak egy percig zúgott, de ha egyszer ez lesz a fő üzenet, akkor tényleg itt a Seldon- (vagy ha úgy tetszik: a politikai válság, amikor a mozgástér csak egy utat enged a döntéshozóknak.

Lássuk mit is mond erről Asimov Alapítványában maga Seldon: "Látják most már ugye, hogy sarokba szorította Önöket a könyörtelen szükségszerűség, és cselekvésre kényszerülnek. Ennek a cselekvésnek a mikéntje, vagyis a dilemma megoldása természetesen magától értetődő!" (Baranyi Gyula fordítása)


- * - * -

Végezetül hadd tegyek hozzá egy, az előző gondolattól tán messze álló, de a tegnapi tüntetéshez igencsak kapcsolódó gondolatot egy barátom facebook-os kommentjéből: A KFT "Bál az Operában" című, sokaknak beugró dalát mostanában Bornai így énekli: "A Népköztársaság útján / Mennyi különös alakot rejtett / a konfekciókabát / És most már tudható / Hiszen mindenki látja őket / Hogy mivé változtak át".

(0:58-tól)