Showing posts with label lmp. Show all posts
Showing posts with label lmp. Show all posts

Wednesday, February 25, 2015

Magyarország - ahol a politika az ezotéria altudománya

Kéréssel fordulok a kedves internetező polgártársaim felé.... ja nem polgártársat nem írhatok, mégiscsak egy politikai termék.... á nem érdekel, szóval, polgártársak! Ja nem jó, ez így Gyurcsányos, vagyis Orbános, ja nem Gyurcsányos... Akkor elvtársak, végül is az elvekről lenne szó... Á, Horn Gyula kimászik. Akkor... Bajtársaim a monitorok előtt! ...á, ez így túl újbaloldali. Tehát: Nemzetem! Na nem a Magyar Nemzetre gondoltam, vagyis arra, csak nem nagybetűvel, vagyis de, nagybetűvel, csak nem újságban, mert nem vagyok simicskista... hagyjuk. Magyarok, hozzátok fordulok! Illetve a magyar állampolgárokra, a külhoni magyarokra, kivéve azokra akik vették a magyar (kettős)állampolgárságukat, plusz a hazánkban tartózkodó magukat magyarnak érző, de máshol született giroszosok, arab orvosok, á mindegy... Harcostársaim! ja nem, erre dübörög a jobbik meg a gárda... vagyis dehogy dübörög. békésen sétál, már-már lopakodik, nehogy felébressze Rikárdót... Akkor internetező béketársaim! De nem a putyini értelemben vett béke társai, vagyis társtettesei... mindegy... 


Kedves olvasó!


Segítségre lenne szükségem. Valaki szedje már össze, hogy ki kicsoda a magyar nemzeti nagycirkuszban? 


Ha Orbán és bandája jobbközép, akkor miért a focival, a külföldi békaemberekkel és a bevándorlók nem létező seregével riogatja a szavazókat - azt hittem ez szélsőjobbos flancolás. De ha putyinnak lefekszik, aki épp háborút vív nyugati szomszédaival és úgy kvázi egész Európával, akkor nem szélsőbaloldali? Apropó, a Jobbik mióta jobbközép párt? Hány vizslasimogatás radíroz ki egy cigánybűnözést? Pulisimogatás kettőt ér? Vagy a végletek kioltják egymást? Ha egy rasszistát összeköltöztetünk egy antiszemitával, akkor a kettő kioltja egymást, és lesz két jobbközép, átlagmagyar? Olyan ez mint az anyag-antianyag? Ja nem, hiszen a jobbik is szélsőbal, máskülönben nem ábrándoznának az eurázsiai birodalomról. Meg az iszlámról, mint a nemzet megmentőjéről - ja, vallásos párt nem lehet szélsőbal, a francba. Apropó baloldal. Gyurcsány mostmár nem baloldali, hanem jobboldali polgári? Vagy most is csak politikai termék a polgárság? Termékmintát lehet kérni? Deha már Gyurcsány, lesz öszödi beszéd kettő? Hazudtunk éjjel nappal, már akkor is mikor hazudtunk éjjel nappal... Na majd az MSZP, az baloldali, meg is mondták magukról, a baloldal mi vagyunk. tessék, most például bejuttattak a parlamentbe egy kapitalistát! A francba. Ez lenne Tóbiás nagy baloldali fordulata? Sebaj, Tóbiás, a politika hál' istennek olyan mint a gyurma, lehet alakítgatni bátran. Elsütöttem már egy párszor, de az Együtt akkor most kivel van együtt? A PM, meg miért nincs együtt az LMP-vel, végülis csak egy betű különbség. Tudtommal azért váltak ki (a pártszakadás robajának rezgéseit csillagászok már összetévesztették az ősrobbanás zajával) mert támogatták Bajnait. Hát, Bajnai nincs. Jó magyar szokás szerint azt mondta, hogy nem hagyja abba. Aki leélt már pár évtizedet ebben az országban, kapásból tudta ez mit jelent - azt hogy még kereste a fogkeféjét, de az útlevél már farzsebben volt. Apropó LMP, a párt, amelyik romba dönti a farizeusok hatalmát, kisöpri a pénzváltókat az úr házából... most épp újra ünnepelhetik az 5% körüli eredményüket, ahogy teszik már a franc tudja hányadik választás óta. Kicsinek is tudnak örülni, na. Azt ezért mondja már meg valaki, hogy a nagy fidesz-buktató LMP hogy jutott el odáig, hogy épp beperli Kész Zoltánt, a kvázi demokratikus ellenzék aktuális világbajnokát? Meg mosakszik Kubatov miatt?? Apropó Kész. Ezúton is gratulálok, csak nem tudom hogy fogalmazzak: Gratulálok, hogy a parlamenti pártok támogatásával győzött, vagy írjam azt hogy a pártok támogatása ellenére győzött?



Össze vagyok én itt zavarodva mint egy spermium a fogtömésnél - nem tudom merre induljak, de rosszat sejtek. Jajj, ilyen hasonlatot már nem szabad... Simicska, a mi hősünk, a nép barátja, bocsánat, az állami pénzek, adóforintok feneketlen nyelője kimondta azt amit már sokan kimondtak, de a Blikk neki le is hozta címoldalon - szemérmesen g.ci. Hogyan lehet tovább rombolni Orbán sérthetetlennek hitt nimbuszát? Úgyhogy beleordítod a világba: Nem geci! De, az! De nem! De igen, de nem!  :D :D Veszekedjünk még róla pár napig, a végén mindenki Orbánon, azaz Orbán G Viktoron fog röhögni. Majd Áder kiír egy népszavazást: "Egyetért ön azzal, hogy Orbán Viktor egy geci?" Most komolyan, a célpontosok nem ismerik a média világát? Vagy azt akarták, hogy megint Viktor és a G közötti kapcsolatról tobzódjon az ország?


Ha lennétek oly szívesek... tegyetek már rendet kis fejemben, és bogozzátok ki nekem ezt a katyvaszt. Építő jellegű kommenteket előre is köszönöm. 


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, September 21, 2014

Egy furcsa coming out: blogtársunk a főpolgármester-jelölt

A blog rendszeres olvasói számára nyilván nem meglepetés, hogy a létező és választható politikai formációk közül mi leginkább a Lehet Más a Politikával szimpatizálunk. Augusztusban szintet léptünk; bár eddig csak kommentelt zászlónk alatt, mégis egy blogtársunk, Csárdi Antal az, akit az LMP budapesti főpolgármester-jelöltjének választott. Nyilvánvaló elfogultságunk jeleként noszogattuk, írjon már ide is magáról és terveiről. Figyelem, kampánycikk következik!


csardi_a.jpg


Sokat gondolkodtam mielőtt beleálltam a feladatba, és elvállaltam, hogy elinduljak Budapest főpolgármesteri címéért. Amiért mégis így kellett döntenem, az volt, hogy visszanézve a félmúltba, Budapesten nem volt olyan városvezető, akinek lett volna koncepciója arról, hogy milyen fővárost akarnak az itt élők. Tarlós Istvánt nem tartom jó polgármesternek. Azért nem, mert nem városépítő politikus, csak üzemeltető, de nem városépítő. Az van a fejében, hogy mi történik ma Budapesten, de azt nem látjuk, hogy azon is gondolkodna, mi lesz itt akár csak 10 év múlva. Az ellenzéki jelöltekkel kapcsolatban pedig azt látom, hogy ők nem Budapestért indulnak, hanem azért, hogy saját politikai problémáikat megpróbálják megoldani, nekik a főváros csak eszköz erre.

Szerintem Budapest az emberi kapcsolatokról kell, hogy szóljon. Nem szabad, hogy a budapestiek idegenek legyenek egymásnak, hiszen még egy ekkora város is közösség. A közösségben nem elmennek egymás mellett az emberek, hanem beszélgetnek, motiválják egymást, megőrzik közös értékeiket és újakat teremtenek. Az igazi közösség tagjai emberséget, figyelmet, ötleteket adnak és kapnak egymástól. Az igazi közösség otthon érzi magát és otthont teremt.

Budapesten pedig ma nem mindenki érzi otthon magát. Ez jórészt azért van, mert az elmúlt évtizedek elidegenítették az embereket egymástól. A Kádár-korszak nem tisztelte a magántulajdont, elvileg minden közös volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy idő után az emberek a korábban magukénak érzett közterületeket sem érezték többé sajátjuknak. Ezért lettek mára néhol elviselhetetlenül koszosak, szeméttel teliek az utcák. Kialakult az a felfogás, hogy ha magunkra zárjuk az ajtót, onnantól vagyunk otthon. A rendszerváltás utáni városvezetés – és a kormányok – sem hozták közelebb az embereket saját lakóhelyükhöz. Valahol elveszett a közösségben való gondolkodás képessége.

A helyzet nem jó, de szerencsére nem is reménytelen. A rendszerváltás után felnőtt egy generáció, amelyik nem sérült az elmúlt rendszerben, és amelyiknek természetes, hogy megszervezze önmagát. Budapest ezért reményteli hely.

Gondoljunk csak a kerékpáros mozgalomra, ami önmagából nőtt ki. Ma már nem lehet úgy városalakításról beszélni, hogy ne vegyük figyelembe a bringások érdekeit. A romkocsmakultúra is ennek a generációnak az önmegvalósításáról szól. Közösségi kertek nyílnak két ház közti üres telkeken, olyan egyletek jönnek létre, amik meg akarják védeni a fákat, ha ki akarják azokat vágni, vagy az a céljuk, hogy az emberek visszafoglalják a Dunát.

Szerintem a városvezetésnek az a feladata, hogy ezeket az alulról szerveződő, valós megoldásokat kínáló civil mozgalmakat felkarolja és teret adjon ötleteiknek. Ez a frissesség fel tudja szabadítani a szunnyadó energiákat minden városlakóban.

Büszke vagyok, hogy felmenőim között tudhatom Kamermayer Károlyt, az egyesült Budapest első polgármesterét. Ő azért lett sikeres polgármester, mert ugyanezt ismerte fel már az 1860-as években. Létrehozta a Fővárosi Egyletet, meghallgatta az emberek városjobbító ötleteit, katalizátora lett a javasolt változtatásoknak, és ami szintén rendkívül fontos: közösséget alkotott. Nem is csoda, hogy háromszor választották újra. Új, korszerű közigazgatást teremtett, a városi közúthálózatot korszerűsítette, fejlesztette a város víz- és csatornahálózatát. A köz javát szolgáló épületek nőttek ki a földből.

Nagyságát mutatja, hogy képes volt lemondani a pozíciójáról, mikor úgy érezte, hogy egészségi állapota miatt nem képes ellátni feladatát. Így hát az általa elindított Fővám-téri csarnok (ahol magam is dolgozom) átadásánál már mint egyszerű polgár volt jelen, nem motiválta a szalag-elvágás fétise. Saját magam számára sem tudok nemesebb feladatot elképzelni annál az útnál, amit ő végigvitt várospolitikusként.

Érdekes módon a párhuzam, az akkor és a most között csak akkor esett le, mikor megalkottuk néhány hónapja az LMP Budapest programját az önkormányzati választásra. Rádöbbentem, hogy a város szempontjából nagyon hasonló történelmi helyzetben kezdtünk el dolgozni. '48 után negyed évszázad kellett, hogy valami történjen a fővárosban. Kamermayer és társai felébresztették, pezsgővé tették az addig szundikáló fővárost.

Budapest jelenleg hasonló helyzetben van, szundikál. Ennek oka, hogy a mindenkori városvezetések a pecsenyéjüket sütögették, az emberek feje fölött. Ennek itt és most véget kell vetni. Be kell csatornázni azt a rengeteg jó ötletet, amik csak arra várnak, hogy felfedezzék őket. Alulról építkezve építjük újra a várost magunknak.

A századfordulóra Budapest lett Európa egyik legtisztább fővárosa. Azért, mert a budapestiek büszkék voltak a városukra, figyeltek rá és tettek érte. Határozott célom, hogy Budapest újra olyan közösséggé váljon, ami képes hasonlókra, ahol a városra mindenki saját otthonaként tekint, és nem csak egy helyre, ahol lakik.


 


Wednesday, January 22, 2014

Az LMP utolsó esélye

Véglegessé vált az arcvonal. A magát baloldali demokratikus ellenzéknek nevező szedett-vedett posztkommunista csürhe végül az egymás hímtagjának három éven át tartó ráncigálása után mégiscsak összegyűlt a legkevésbé kókadtnak látszó köré. Felköptek és aláálltak becsülettel, a végén pedig már meg sem próbáltak arrébb mászni alóla. Nem volt hely merre menni, mert ott volt már Gyurcsány, Kuncze meg Fodor.


A másik oldalon a magát nemzeti oldalnak hívó posztkommunista rablóbanda legalább ettől a miniszterelnök-jelölési bohózattól megkíméli a választópolgárokat. Ott már régóta nincsen kérdés irányítási ügyekben.



A választás lehetőségének illúziója ugyan csempészhet némi reménytől csillogó bájt a választási procedúra egyébként tragikomikus folyamatába, de aki csak egy kicsit is nyitott a világra és némi energiát rászánva megpróbálja megérteni a magyar politikai dágvány működését, annak a napnál is világosabb, hogy az valójában csak hitbeli kérdés, hogy a fideszre vagy a szocikra szavaz. "A te kommunistáid a jobbak?" - hangzik el a kérdés. A fidesz nincs szocik nélkül és szocik sincsenek fidesz nélkül. Az elmúlt 25 év módszeres hazaárulása, a magyar politikai és közélet parcellázása a szoci és fideszes lövészárkokkal; az oszd meg és uralkodj elvének gyakorlati alkalmazása a magyar választópolgárokon. Mondhatjuk persze, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.


Ugyanakkor, az elmúlt pár év egyik biztató elmozdulása, hogy láthatóan kezd kialakulni egy olyan választói réteg, amelyik kezdi tudatosan és határozottan elutasítani ezt a fajta politikai provincionalizmust. Megjelent egy olyan igény, amely már nem a kádári elvek mentén szocializálódott sekélyes populizmusra fogékony, hanem tudomásul veszi a piac- és információgazdaság realitásait, ingerküszöbét pedig már nem viszik át az ostoba demagóg politikai lózungok. 


Ez a réteg ma a magyar politikai élet árvaháza. Választásokon a fideszmszp szóba sem jöhet, a buzi-cigány-zsidó radikális szentháromságon alapuló (bár újabban szívecskés szdsz-esedő) jobbik pedig említésre sem méltó. Az egyetlen látható politikai entitás ebben a szegmensben a Schiffer féle LMP. Jelen formájában ez az alakulat is azonban gyenge, erőtlen, politikusai jellegtelenek és karakter nélküliek, ráadásul a pártot átszövi valami elmaradott és homályos zöld romantika is. A magyar politikai közeg szánalmasságát jelenti azonban az a tény, hogy még egy ilyen alakulat is kiemelkedik a többi közül azzal az egyszerű ténnyel, hogy az LMP az egyetlen pártnak tekinthető, amelyik legalább konzekvens maradt az elmúlt négy évben az elveit tekintve, valamint napirenden tartanak olyan témákat, mint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának ügye, ami ugye a többi kommunista utódpártnak (minden bizonnyal az érintettség okán) nem érdeke.


A bohócozással kezdődő kampány minden bizonnyal a Zuzu Petals-al való beszélgetésre fog hasonlítani. A ValóVilág közönsége, a rezsiharcosok és a mazochisták pedig minden bizonnyal jól fognak rajta szórakozni, egyéb szempontból viszont teljesen érdektelen lesz. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy az LMP képes lesz-e végre túllépni saját töketlenségén és a többiekkel szemben megmaradt csekélyke erényüket csillogtatva képesek lesznek-e az elmúlt 25 év politikai útonállásától megcsömörlötteket megszólítani. Ez a választás az LMP utolsó esélye erre. Egyébként jön a jól megérdemelt süllyesztő.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Tuesday, December 10, 2013

NAV-vizsgálóbizottság: sakk a kormányoldalnak

Végül Schiffer Andrásnak és Ángyán Józsefnek sikerült az, amit - igaz, más kontextusban - sokan kívántak már: ellenzéki összefogást teremtettek, ráadásul ebben ők, és nem a létszámban sokkal erősebb szocialisták viszik a vezető szerepet. Egyetlen ügyben ugyan; de micsoda ügy az. A Horváth András által kipattintott "évi ezermilliárdos" ÁFA-balhéhoz gazdasági hatásában az olajügyek óta semmi nem mérhető a rendszerváltás utáni Magyarországon - már ha igaz. E kételkedést még akkor is meg kell tenni, ha egyre több darab kerül a helyére a nagy kirakós játékban.


Megvannak az aláírások, be van nyújtva a vizsgálóbizottságot felállító országgyűlési határozati javaslat. Mostanra teljes az ellenzéki egység: a formális aláírók az LMP, a PM, a DK és az MSZP frakciói illetve néhány független képviselő, de aki az ügyet elejétől fogva figyelemmel kíséri, tudhatja, hogy a Jobbik is kiállt a vizsgálat mellett, sőt előbb tette ezt, mint a felsoroltak többsége. A javaslat szerint a Fidesz 4, a többi frakció (MSZP, KDNP, Jobbik, LMP) 2-2 főt delegálna a 12 tagú testületbe, amelynek mandátuma 180 nap, tehát határozatot már feltehetően nem terjesztene az - új - parlament elé, hisz tagjainak mandátuma megszűnik az áprilisi választás után.


Mostantól a Fidesz térfelén a labda. Ha megszavazzák, akkor a 12 fős, kormányzat és ellenzék közti létszámparitással felálló bizottságban feltehetően egy társelnöki posztra számíthatnak, míg a másik társelnököt feltehetően az LMP jelölné (ezen persze lenne 1-2 hetes bokszmeccs, ez az én tippem). A dilemma mindenesetre nyilvánvaló a kormányoldalon: nincs optimális döntés:


1. Ha elfogadják a javaslatot, akkor attól ugyan nem kell tartani, hogy elkaszálja őket a bizottsági döntés (egyrészt a KDNP-vel együtt a bizottság felét adnák, másrészt, ahogy említettem, addigra új parlament lesz), attól viszont igen, hogy egy kellemetlen téma állandó hírré válik a kampányidőszakban. Márpedig ennek az ügynek ennyi kell: hacsak ki nem derül feketén-fehéren, hogy kacsa az egész, elég heti 1-2, a média ingerküszöbét átvivő fejlemény, és dagad az magától. Elég nagy a súlya. Ettől persze önmagában nem biztos, hogy a Fidesznek meg kell ijednie, de a három és fél évig minimum "fel nem derített" iszonyatos adócsalás nem pont a sulykolt "jobban teljesít" érzetét kapcsolja a kormányzásukhoz - sokkal inkább egy másik, Öszödhöz kapcsolódó, többes szám első személybe tett igekötős igét (nem kicsit: nagyon).


2. Ha leszavazzák, lesöprik, azzal azt a nyilvánvaló látszatot keltik, hogy sárosak. Ettől még belefér ez a stílusukba: azt mondják, hogy nem megy, mert nyomozás van az ügyben, aztán 1-2 hónap múlva úgy dönt az ügyészség, hogy mégse nyomoz: a szokásos kétfelé választás. Itt van jelentősége az egységes ellenzéki fellépésnek: ha mind ezt mondja, akkor ez az opció kockázatosabb a Fidesznek. (Igen, tudom: simán lehet, hogy ha tényleg ez a sztori, továbbra is összejátszanak a szocialistákkal. Erre csak azt tudom mondani: meglátjuk).


Idáig ezt az ügyet briliánsan sakkozta végig az LMP. Több hetes munkával, ügyes taktikával rákényszerítette az MSZP-t, hogy szálljon be az ügybe. Tette ezt anélkül, hogy vezető szerepet adott volna nekik, és anélkül, hogy a DK vagy a PM lapot kapna a bizottságban, amit ők maguk is így javasolnak. És ezzel sikerült most olyan feladvány elé állítani a Fideszt, amelyben annak célja a mostani állás szerint csak a kár minimalizálása lehet. Mindezt megosztva a földmutyit felderítő Ángyánnal... és közben felvéve a trafikmutyit kirobbantó szekszárdi Hadházy Ákost... Ez így a ciklus legfigyelemreméltóbb ellenzéki teljesítménye. Riszpekt nekik.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Sunday, June 2, 2013

Sólyom, Róna, Ángyán és az LMP: erre van előre?

Teltházas, nagy érdeklődéssel kísért előadónapot hirdetett az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz vasárnap délelőttre, "Merre van előre - Magyarország újragondolása" címmel egy fővárosi szálloda konferenciatermeibe. A fellépők előzetes listája impozáns volt, és bár Mellár Tamás az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így sem szégyenkezünk tavaly augusztusi tippünk és az LMP pártszakadását követő ötletek kapcsán. A mostani poszt egy része is wishful thinking, de miért ne álmodjunk? Mondjuk egy jobb országról? A poszt írásakor a rendezvény még tart, hadd szóljak csak a három, címben is említett előadóról.



Mondandójuk kapcsán akár álmodhatunk is. Nem tudom, mennyire beszéltek össze előzetesen, vagy mennyire készített vezérfonalat számukra az alapítvány - szerencsére egyikük sem olyan, hogy nagyon irányítani lehetne kívülről a gondolataikat. Egymástól függetlenül bár, de mégis, szerencsésen egymásra épülően a helyi döntések fontosságáról, a helyi közösségek szerepéről, az államhoz fűződő viszonyukról beszéltek. Sólyom a hagyományos politikai jobb-bal kétosztatúság megújulásra alkalmatlanságát, Róna a gazdasági és politikai sokszínűség szükségességét, Ángyán pedig - kevéssé meglepő módon - a vidék önszerveződésének elkerülhetetlenségét emelte ki. Nyilván sokan és sok módon értelmezni a mai előadások tartalmát, és annak jelentőségét, hogy pont az LMP rendezvényén hangzottak el. Én három gondolatot emelnék ki, egy megfigyelést tennék, s hozzá egy megállapítást a LehetMás lehetséges politikai mozgásteréről.


Róna Péter általam legfontosabbnak tartott gondolata az volt, hogy - miután végigvette, milyen gazdasági hibákat követtünk el mi magyarok 1990 óta, arra hívta fel a figyelmet, hogy e meglehetősen elemi hibákat nem követnénk el, ha mernénk különböző gondolkodású, világnézetű emberekből állva mégis egységes, a többieket is fenntartás nélkül befogadó nemzetként működni. Megemlítette, hogy egy hatvan évvel ezelőtti esemény az utolsó, amelyet minden magyar egységesen magáénak érez: a 6-3-as londoni futballgyőzelem. Az egymás elleni viták pedig nem engedik meg, hogy eséllyel válasszunk jó irányt gazdaságunknak - amit csak tetéz az Unió hibája, amely ugyanebbe a hibába esik: minden országnak azonos feltételeket szab, erősítve ezzel az erősek túlhatalmát, ellehetetlenítve a szegényebb tagok felzárkózását. Tudás, tudás, tudás, ismételte, enélkül csak bedolgozók lehetünk, és mintha most ez lenne a cél.


Bár előbb szólalt fel, Sólyom László egy gondolata mindenképp ide kapcsolódik: az uniós érdekérvényesítéshez beszélnünk kell az uniós nyelvet, magunkévá kell tenni az alapértékeket, fel kell ismernünk a saját érdekeinket éppúgy, mint ahogy tudnunk kell másokéról is - csak így érvényesíthetjük eredménnyel a nekünk fontos ügyeket.


A leghosszabb és - szubjektív megítélésem szerint - leghatásosabb beszéd Ángyán Józsefé volt. XI. Pius Quadragesimo anno körlevelével kezdte: amely problémákat az egyén meg tud oldani, a közösség ne vegye el tőle, amelyet a kisebb közösség megold, a nagyobb ne vegye át. Miközben részletesen elmondta a földügyekben a Fideszben folytatott vitáit, következetesen kiállt amellett, hogy a helyi kisközösségek a döntési szabadsághoz kapjanak érdekérvényesítési jogokat és tarthassák meg, sőt összefogva sokszorozhassák meg a helyi erőforrásokat - azokat, amelyeket a mostani kormányzat épp elvesz tőlük. Külön kiemelte - és a közönség igencsak vette a lapot! - hogy a harmadik (földügyi) alkotmánymódosítás szavazásakor hármójukon kívül a Fidesz és az MSZP szavazott együtt a nagybirtokrendszert lehetővé tevő jogi változtatásokra. Arról nem ejtett szót, miért szavazta meg a negyedik alkotmánymódosítást.


A mai kétpólusú politika helyetti harmadik út, a sokszínű, egy problémára sokféle választ adni képes társadalom képe sejlett fel vasárnap délelőtt. És bár a résztvevők nem köteleződtek el a szervező LMP mellett, én érdekesnek tartom, hogy Sólyom már többes szám első személyben beszélt. Mindannyian kiemelték, hogy igenis konfliktus, érdekkülönbség van a nemzetektől független tőke és a nemzetek, így a magyar közt, és a nemzeti politika legfőbb feladatának a nemzet és az azt alkotó kisebb közösségek nyilvánvaló hátrányának ellensúlyozását tartják - Ángyán előadása pedig eloszlatta annak maradék reményét is, hogy a hasonló célokat hangoztató kormánypárt valóban e cél érdekében járna el.


Biztató lehetőség ez az LMP-nek, és bőven kaptak tartalmi muníciót is a mai előadóktól, olyant, ami nem is esik messze alapértékeiktől. A szétválás óta a pártnak ugyanis nincs programja - a korábbi, jórészt erősen balos gazdaságpolitikát az azóta távozók javasolták. Miközben esetleg tekintélyes konzervatív politikusok jelennek meg a párt környékén, a programot is a ma vázoltak irányában lehetne felépíteni. A helyi közösségek, civil szervezetek lehetnek ebben a lehetséges partnerek.


Álom alig egy évvel a választás előtt? Lehet, hogy az - de legalább meg lehet próbálni.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Thursday, May 2, 2013

LMP: Vissza a frakciót!

Mint ismeretes, a később Párbeszéd Magyarországért néven pártot alapító képviselők kiválásával az LMP frakciója az év elején a Házszabály által előírt létszám alá csökkent és így megszűnt. A párt azonban váratlan irányból kapott segítséget, és ennek kihasználásával Schiffer András a iménti, csütörtöki sajtótájékoztatóján be is jelentette az LMP frakciójának meg (újra-) alakulását. Nyilván lesz most egy kis acsargás és vita, de álláspontja nehezen támadható. Lássuk, hogy jutottunk ide.


2011 őszén Gyurcsány hívei kiléptek az MSZP parlamenti frakciójából, és minthogy többen voltak, mint az akkor előírt 10 fő, a szintén a Házszabály által előírt kötelező, fél éves "karantén" után bejelentették frakciójukat. Azaz jelentették volna, mert 4 nappal korábban jogerőre lépett a Házszabály módosítása, amely 2 fővel megemelte a frakcióalakítás minimális létszámát, amit viszont már nem ugrottak meg az ekkor már Demokratikus Koalíció (DK) nevű párt képviselői. A kétségkívül több politikai akarnokságot mint eleganciát tükrövő házszabály-módosítás ellen a DK az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult. Beadványukat a múlt héten ítélte meg az AB, a kérést elutasította, a parlament eljárását pedig alkotmányosnak ítélte meg.


Határozatuk 16. pontjában azonban van egy fölöttébb érdekes rész:



Az Országgyűlés házszabály-alkotási monopóliuma természetesen nem korlátlan: a szabad mandátum elvéből következik az az alkotmányos követelmény, hogy – a jelenleg hatályos 1997. évi C. törvény alapján lefolytatott országgyűlési választás eredményeként bejutott országgyűlési képviselők vonatkozásában – az olyan pártlistához tartozó országgyűlési képviselőket, melynek pártlistája a valamennyi területi pártlistára leadott és országosan összesített érvényes szavazatok több mint öt százalékát megkapta, mindenképpen megilleti a képviselőcsoport létrehozásának joga. Az ilyen támogatottsággal rendelkező pártokhoz tartozó képviselők nem foszthatók meg attól a joguktól, hogy pártjuk frakcióját az Országgyűlésben létrehozzák és fenntartsák, akkor sem, ha az Országgyűlés a Házszabályban – más képviselők frakcióalakítási joga vonatkozásában, az Országgyűlés szervezetalakítási szabadságával élve – hatékonysági szempontok miatt a képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határozna meg.



Világos beszéd, és bár a kezdeményező DK ennek a kritériumnak nem felel meg (nem a választásokon jutottak be, hisz MSZP-képviselők voltak), viszont pontosan az LMP-re szabták. Ők megugrották az 5%-ot, és az AB határozata szerint megilleti őket a frakcióalakítás joga, függetlenül bármilyen létszámkorláttól.


(MTI)


A Házszabály e témában elég sok alkotmánybírósági határozat és vélemény apropója volt, emlékezzünk csak a különböző kisgazda formációk belháborúira. Ezekből elvileg levezethető lenne, hogy mégsem jár az LMP-nek a frakció. Az Országgyűlés a maga bölcsességében azonban az Alaptörvény nemrég elfogadott negyedik módosításában (19. cikk) kimondta:



(2) Az Alaptörvény 5. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
„5. Az Alaptörvény hatálybalépése elõtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat.”



Így aztán lehet, hogy a "kisgazdaügyi" határozatokból más is kijöhetne, de ezekre a negyedik módosítás értelmében nem lehet hivatkozni. A múlt heti DK-ügyi határozatra viszont, amelyez az Alaptörvény elfogadása után hoztak, igen. Ennyi.


Köszöntjük az LMP újraalakult frakcióját. Lesz dolguk most, hogy megint van a "bal" meg a "jobb és a jobbik".


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Friday, March 8, 2013

Együtt 2014... és utána?

A Bajnai Gordon féle Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány működését többek közt azért is kísértük figyelemmel, mert a jelenlegi parlamenti ciklusnak már a legelején nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesszel szemben a jelenlegi parlamenti pártok között gyakorlatilag nincsen értékelhető alternatíva. 


A Jobbik egyszerűen képtelen túllépni a zsidó-cigány-buzi radikális szentháromságon és még ha korábban voltak olyan jelek is, hogy megpróbálják legalább a kormányképesség látszatát magukra erőltetni, ez az irányvonal meglehetősen hamar hamvába holt. A megélhetési politizáláshoz a mai magyar valóságban sajnos a jelenlegi teljesítményük is elég, a pártnak juttatott állami támogatás és a képviselői fizetések pedig úgy tűnik maximálisan kielégítik a pártvezetés igényeit. 


Az LMP olyannyira meglepődött azon, hogy bejutottak a parlamentbe, hogy ezt a sokkot azóta sem tudták kiheverni. A párt zöldbe bújtatott, szélsőbalos eszmékkel kokettáló platformjának erősödése a párt meghatározhatatlan elvekkel rendelkező másik felével szemben csak növelte a skizofréniát ami a már ismert szakadáshoz is vezetett. Persze ezt a műsort is a mi adóforintjainkból adták elő.


Ha valakinek voltak még olyan illúziói az MSZP-vel kapcsolatban, a napokban nyilvánosságra hozott régi reflexekkel operáló gyalázatos kampányfilm, nyilvánvalóvá tette, hogy az alakulat még krumplipucolásra sem alkalmas, nem hogy kormányzásra. Nem is beszélve a határontúli magyarságot rövidtávú politikai céljaihoz eszközül használó román miniszterelnök, Victor Pontával való szégyenletes összemelegedési kísérletről. Tekintve az MSZP, a 2004-es határontúliakól szóló népszavazás során mutatott megnyilvánulásait, a Pontához való közeledés ugyan nem meglepő, csak éppen egy ilyen alakulat még a parlament közelébe sem való, nem hogy kormányba. Érdemes átfutni a HVG-n megjelent interjút is Szanyi Tiborral, egészen pontos képet ad az MSZP mai torz mentális állapotáról. A DK szóra sem érdemes. 


A Haza és Haladás ebben a posványban mutatott olyan képet, amit értékelhető ellenzéki teljesítményként lehetett értelmezni. Az alapítvány komoly szakmai munkát végzett és a megszokottakhoz képest civilizált módon adta elő magát. Bár sokáig tagadták, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy előbb utóbb elérkezik az alakulat párttá válásának időpontja. 


A HH ezt is próbálta elkerülni, a Szolidaritással és a Millával együtt először egyesület létrehozásában gondolkoztak, ami rugalmasabb keretet biztosított volna a választásokon való részvételre és az utána következő politikai manőverekhez. A Fidesz, a jogállam eszméjének feddhetetlen bajnokaként, erre reagálva azonnal módosította a választási törvényt, kizárva az egyesületeket a referendumról. 



Ez kényszerhelyzetbe hozta mind a HH-t, mind a formálódó Együtt 2014 egyesületet. Nyilvánvaló, hogy egy párt és a hozzákötődő brand, amit egy választási kampány során felépítenek már sokkal kevésbé rugalmas és formálható, mint egy egyesület. Az E14 formailag ernyőszervezetként szolgálhatott volna a Fidesszel szembeni ellenzéknek anélkül, hogy az egyes szervezetek véglegesen feladták volna identitásukat. Az egy másik kérdés, hogy ennek van e értelme, mindenesetre az elgondolás nyilvánvalóan ez volt. Ennek tükrében érdeklődve vártuk, hogy milyen névvel definiálja magát az E14 pártként.


A Haza és Haladás egy remek márkanév, Bajnaiék kiválót húztak ezzel a névválasztással, részemről teljesen logikus lett volna, ha a további idétlenkedés helyett egyszerűen ezt a nevet építik fel pártként is. Ezzel ugyan a két fő tag, a Milla és a Szolidaritás arcot veszít, de legalább az egység képét mutatják, ami azt gondolom mindennél fontosabb lett volna, valamint egyértelmű jelzés, hogy a saját érdeküket alá tudják rendelni egy magasabb célnak.


Ehhez képest sikerült a lehető legrosszabb megoldást választani. Együtt 2014 Választói Szövetség Párt. 2014-ig elmegyünk aztán mi lesz? Kaptunk most még egy LMP2 választási pártot, ami el tud menni odáig hogy bezárták az urnákat aztán meg se kép se hang? A névválasztás egyértelmű üzenete az, hogy az E14 egy kampánypárt, jövő nélkül. Nomen ezt omen? 


Egyetértesz? Csatlakozz hozzán a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Thursday, January 24, 2013

Lehet szép a pártszakadás?

Ha fogadni kéne, arra tennék, hogy ebből bizony szakadás lesz. A novemberi LMP-kongresszus válaszolt először a kétpólusú logikát erőltető választási törvénymódosításra, arra, hogy beáll-e ebbe a logikába az LMP vagy nem. Hogy a kormányváltásért együttműködik-e a szocialisták/Bajnai által uralt baloldallal, vagy önálló pólus marad, kerül ez nekik, amibe kerül. A választás az utóbbi irányra esett, nagyon kis különbséggel. A kongresszusi határozatot azonban a kisebbségben maradtak mindmáig nem érzik magukénak, és tippem szerint ez akkor is így lenne, ha fordított eredmény született volna októberben. A kérdésre adható két válasz mögött annyira más gondolkodásmód, attitűd van, hogy a sima belső meggyőzés nehéz, ha ugyan nem lehetetlen. Második forduló szombaton.


Tovább nehezíti a dolgot, hogy mind a szövetség, mind az önálló politizálás valamilyen szinten működő stratégia lehetne (vagy lehetett volna novemberben?), de a kettő együtt nyilvánvalóan nem vállalható fel. A szavazóbázis egy érdemi része kormányváltást szeretne, kerül amibe kerül. Az önállóságpártiak pedig talán számolnak azzal, hogy a kormányváltó hívek nagy része búcsút mond nekik, de észreveszik a rést - mit rést, óriási gödröt - a politikai palettán, hogy a szavazni készülők több mint fele nincs meggyőződve arról, hogy a fideszmszp valamelyik szárnyára kéne szavazni.


Bármi is motiválja a pártot, a végrehajtást az eddiginél sokkal meggyőzőbban kellene csinálni. Az Együtt 2014-gyel együttműködés fonák módon ma nagyobb LMP-s súly mellett valósulhatna meg mint novemberben: Bajnaiék formációja visszaesőben van, de legalábbis stagnál a szocialistákkal vívott dominanciaharc miatt, így az LMP esetleges csatlakozása most akár a túlélést is jelenthetné nekik. A kiábrándult fideszes szavazók hangsúlyozottan nem baloldali megszólítása meg minimum egy hangsúlyozottan nem baloldali politikát igényelne Schifferéktől (is). Ismétlem: mindkettő létező, lehetséges stratégia, de fájdalmasan lehetetlen egyszerre. Annál viszont bármelyik lényegesen több erőfeszítést kívánna az LMP-től, hogy erejét arra fordítsa, hogy egymást gyepálják, még ha ezt eddig a lehetőségekhez képest nem a nyilvánosság előtt tették.


Ezért mondom, hogy a szétválás benne van a kalapban, nagyon is. Mind az együttműködés, mind az önállóan politizáló LMP párthíveinek ez kínál kiutat az őszinte politizálás felé - afelé, amikor nem az egymásnak feszülés hanem esetleg az elképzelt stratégia követése a cél. A ma még egységes LMP-nek, mindkét félnek, azonban a döntés most hétvégi meghozatala előtt azt a  kérdést mindenképp, és indulatok nélkül meg kell válaszolnia: biztos, hogy ez a - pillanatnyi megkönnyebbülést hozó - döntés nem viszi mindkét irányt a marginalitásba és jelentéktelenségbe? Ha a felébe vágott frakció egyik fele sem marad "frakcióképes" a parlamentben, ez nem veszi el gyakorlatilag a teljes játékteret?


brian_kopkodo.jpg


(Monty Python: Brian élete. Handmade Films)


Ha pedig a ezt a kérdést nem teszik fel, vagy felteszik, de nem tartják ezt nagyobb kockázatnak, mint a bénaságra kárhoztató együtt tartását annak, amit talán mindkét fél feladott már, akkor ott a címben feltett kérdés: lehet ezt szépen csinálni? És főleg: lehet utána mindenkinek a saját céljai mentén úgy politizálnia, hogy az elvált felek egymás nevét sem veszik a szájukra? Nem pedig kiabálni egymásra, mint a Brian életében, hogy "Szakadár!" (vagy félrefordítva: "Köpködő!").


Nehéz ügy, nagy, talán irreálisan nagy önfegyelmet igénylő dolog ez - de kötelező. Ha a két, önmagában marginális pártfél nem kezd veszettül dolgozni a saját irányán, nem építi fel párttagok és aktivisták országosan is észrevehető hálózatát (az LMP-nek ma ilyene nincs!), akkor vége. Ehhez pedig dolgozni kell, olyan munkát végezni, amelyet az LMP egyik fele sem kóstolt meg az utóbbi években. Ehhez képest túl nagy a visszamutogatás és a másik féllel tartó ismerősök további egymástszidásánek csábítása. Ennek ellen kell állni. Erre viszont inkább nem fogadok, mert akkor még ennél is pesszimistább hangon fejezném be a posztot.


A Fidesz- és szocialista-szimpatizánsoknak még annyit: igen, tudom, hogy a mostani választási rendszer kétpólusúvá teszi a döntést. Igen, azt is tudom - le is írtam korábban - hogy 2014 az "Orbán vagy nem Orbán" kérdésről fog szólni. De engedtessék meg nekem, hogy ezt rossz kérdésfeltevésnek tartsam, még akkor is ha ezzel kisebbségben maradok. De nem is biztos, hogy kisebbség ez, "csak" nincs megszervezve.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, November 19, 2012

Nem kell betojni

Szombat éjjel annyi történt, hogy az LMP bejelentette, hogy politikai riválisának tartja egyik politikai riválisát, aki éppen a szavazóira hajt. Továbbá, hogy önbizalma és önmagába vetett hite változatlan. Az, hogy (volt) frakcióvezetője kisgyerekként viselkedik, értelmetlennek nevezi, és nem tudja elfogadni saját pártjának demokratikusan meghozott döntését, az szánalmas, de nem igazán érdekes.


Fontos lenne persze látni, hogy miként kívánnak válaszolni a Bajnai-párt kihívására. Hogyan lesznek a második legnagyobb és ugyanakkor abszolút orientációs pontot jelentő erő a demokratikus oldalon. Hogyan változtatják hitelüket és szakmai tudásukat politikai tőkévé, pontosabban szavazatokká. Hogyan használják ki versenyelőnyüket egy a Milla nagyszínpadát – egy rosszul elmondott, majdnem jó beszéd erejéig – kibérlő, a Szolidaritás apró és gyenge szervezeti hálóján pályát kezdő ex-miniszterelnökkel és annak gyakran össze-vissza-beszélő új, és ismerős-ismeretlen régi barátaival?



Mert ugye ezzel szemben – az országgyűlési frakción kívül - azért van egy 2010-es sikeresnek mondott kampány, egy koherens program, működő szervezeti háló: benne önkéntesekkel, tagokkal, önkormányzati képviselőkkel, és nem utolsó sorban helyi ügyekhez konyító szakértőkkel. No és persze sok-sok potenciális egyéni képviselőjelölttel, akiket jó szívvel ajánlhat majd a választások idején együttműködni kívánó partnereinek.


Persze, ha kivernék az „elmúlt két évtizedben, aki a közélettel foglalkozott az mind vállalhatatlan” gondolatát a fejükből, ami ugyanakkora marhaság, mint a Fidesz emútnyócévezése, még értelmes, érdekalapú választási szövetséget, amolyan taktikai fajtát is köthetnének a 2014 januárjában lábonálló erőkkel, és leválthatnák Orbánt. Nem mellesleg megmenthetnék a hazájukat.


(Vendégszerzőnk szociológus, önkormányzati szakértő)



Egy kattintás és nem maradsz le a posztokról:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Sunday, November 18, 2012

LMP: jön a borotvaél

Fabius barátom a Varánuszon már temeti őket, turul_2k2 a Mandineren viszont irányváltást vizionál. Valóban, van még lépéslehetőség a játékban, még ha elég nehéz is elhinni a csapatról, hogy képes meglépni. A Mandiner szerzője által felvetett jobbközép irányváltás ugyanis reális lehetőség - csak akarni és megvalósítani kell. Mindkettő erősen kétséges, de nem lehetetlen. Ahogy a VB- és EB-selejtezősorozatok kétharmadánál állni szoktunk: a matematikai esély még megvan.


Azzal, hogy kikosarazta az Együtt 2014-et, az LMP fenntartotta magának az önálló politikai manőverezés lehetőségét, azonban látszólag elveszetette a kormányváltó szerepkört. Valóban, amíg Róna Péter, aki a következő időszakban a párt egyik kulcsfigurája lesz, azt tartja fontosnak kiemelni: "Az LMP és az Együtt 2014 Mozgalom gazdaság- és társadalompolitikájában óriási a távolság", miközben mintha elsikkadna az, hogy mekkora is a távolság mindkettő felől nézve a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájáig, addig nehéz elhinni, hogy ez utóbbinak a megakadályozása valóban cél lenne. Pedig 2014 erről fog szólni.


A jelenlegi választási rendszerben az egyéni jelöltekre leadott szavazatokáért folyó versenyből ezzel most bizony kiszálltak. Aki Viktort akarja, az a Fidesz jelöltjét választja, aki nem, az a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, és az ma reménytelen, hogy ez az LMP legyen. A listáért lehet még küzdeni esetleg. Ráadásul az eddigi bázisnak valószínűleg a nagyobb része most elpártol. Újat kell tehát keresni.


Az esélyt az kínálja, hogy ha esetleg sok olyan, karakterében, értékválasztásában jobboldali választó van, aki kiábrándult Viktorból és a Nemzeti Közgép Rendszeréből, de Bajnai nem elég hiteles számukra szocialista és DK-s kapcsolatai miatt. Ha őket meg tudnák szólítani, ha nekik valódi alternatívát tudnának nyújtani, annak lenne értelme. Akár még azzal a forgatókönyvvel is, hogy az egypárti "alkotmány" lebontásáig - de csak addig! - együttműködve Bajnaival. A zászlóra pedig a jogállam helyreállítása, a józan paraszti ész használata, a földügyek és az aktív munkavállalók érdekképviselete, és esetleg az ügynökkérdés kell kerüljön. Az "öko-"val kezdődő dolgok pedig csak ezek mögött!


A rossz hír az, hogy ehhez az LMP-nek sokat, nagyon sokat kell dolgoznia, gyorsabban, és talán többet mint eddig összesen. Lássuk, milyen ügyeket kell megoldani hozzá és mikor (hozzáteszem, ezek közül egyiken sem szabad elbukniuk!):



  1. Túl kell élni a következő 1-2 hetet látványos pártszakadás, parlamenti frakcióvesztés nélkül. A lemondott frakcióvezető helyére újat kell választani, és kívülről úgy tűnik, és most nagyon más nem lehet, csak Schiffer András. December elejéig ennek meg kell történnie.

  2. Még az ünnepek előtt el kell fogadni és világossá kell tenni az új, jobbközép irányvonalat. Meg kell nyerni konzervatív prominenseket a párt támogatására, fellépésükkel hitelesíteni az irányváltást. Brand ide vagy oda, megfontolandó a névcsere is: az említett megcélozható rétegekben az LMP név már balos gondolatokhoz kötődik.

  3. Pártot, szervezetet kell építeni. Az, hogy egy magát valódi pólusnak tartó párt megalakulása után négy, parlamentbe kerülése után bő két évvel 600 tagot számlál, az vicc. Tízszer ennyi kell ahhoz, hogy szervezetileg beléphessenek a versenybe, hogy tényleg láthatóvá váljanak helyi szinten is. Ha fél év múlva nincsenek kétezren, és a regisztrációs időszak kezdetére ötezren, akkor még abban az esetben sem lesz, aki végigvigye a kampányukat, ha minden más összejön.

  4. Legkésőbb ugyanekkorra miniszterelnök-jelöltet kell állítani.


Ezek mind külön-külön szükséges feltételek: borotvaélen kell végigmenni. Talán mondanom sem kell, hogy ehhez elfelejtendő az a merengő baloldali attitűd, ami a pártot jellemzi. Én itt érzem a legerősebb akadályt. Itt két-négy éves szociális szokásokat, mintákat kell levetni, ami talán a legnehezebb dolgok egyike. Ha megy,hajrá, ha nem, akkor a mostani döntés a Darwin-díjhoz jó csak.


Ám ha bejön... ha sikeres lenne az irányváltás, az komoly valami lenne. Olyan oldalról kapna támadást a Fidesz és vele a Lukasenkó által is megtapsolt NER, ami ellen nincs védelem. Álom, persze, de az összes többi út tegnap óta nem vezet sehová.


UPDATE 2012.11.18 23:30: Schiffer nem szeretne jobbközép LMP-t, amit ő "ökopolitikai globalizációkritikus" pártnak tart. Innen szép nyerni.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Friday, October 26, 2012

Magyarország, menjország


Az elmúlt hónapban egy érdekes fejlemény vezető politikusainkat is felkavarhatta (ami az Index október 11-i cikkének köszönhető). Orbán Viktor tőle szokatlan módon nem állta meg nyilatkozni arról, hogy (szerinte) „ha 2014-ben újra nyer a Fidesz, hazajönnek a fiatalok”; Bajnai Gordon pedig nem volt rest válaszolni erre a Milla tüntetésén: „mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni – hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni”. Egy alapvető hibát azonban mindketten elkövettek: csupán a vágyaikat vetítették ki – miközben az okok és a tények kinyilatkoztatásától eltekintettek. „Elfelejtették” ugyanis feltenni a kérdést: miért is vágyódnak el a polgárok ilyen tömegesen ebből az országból? Abból az országból, amelyet - nem mellesleg - a szóban forgó politikusaink irányítottak az elmúlt években?


A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi kutatása szerint minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid- vagy hosszú távon külföldön vállal munkát vagy véglegesen kivándorol. Az Index október elején közzétett cikkének szavazógépét pedig közel húszezren vették eddig igénybe és az eredmények még az előbbinél is jóval drasztikusabb képet mutattak:
















































Tervezi, hogy elköltözne Magyarországról?



    Igen, a közeljövőben biztosan költözöm



4187



22%



    Igen, bár még csak szervezem



4997



26%



    Még nem döntöttem el



2420



13%



    Ha rosszabb lesz a helyzet, biztosan



3427



18%



    Ha rosszabb lesz a helyzet, esetleg



2427



13%



    Semmiképpen



1708



9%



Összesen



19166



az Index októberi felmérése (október 11-25.)





A rendszerváltás éveit közvetlenül kísérő nyugati fény, pompa és csillogás okozta káprázat ma már nem tartozik a fő „felbujtók” közé. Annál inkább hozzájárul a menekülési ösztönök felszínre töréséhez a gazdasági és politikai kilátástalanság; az állandósulni látszó lúzer-szerep; a depresszív munkakörülmények; az aljasság, a közöny és a cinizmus halálos szimbiózisa; a korrupció természetessége; a hírnév helyett a hírhedtség felértékelődése; az ál-jólét és műmosoly kényszerű vetítése – és persze a negatív társadalmi morál (mert itt lassan már mindenki negatív, mindenki pesszimista, mindenki csak bűnbakokat keres). És persze amikor ezeket dühödten hozzávágjuk „bölcs” vezetőink fejéhez, ők csak csodálkozó, ártatlan tekintettel pillantanak vissza ránk. Mint akik nem értik, miért piszkáljuk folyton őket ezekkel a problémákkal? Miért téblábol népszerűségi indexük tartósan 50 százalékpont alatt? Miért fordulnak el tőlük – és az országtól! - a választók ekkora tömegben?


Ők azok, akik komolyan elhiszik: ha jobb lesz a foci, ha több lesz az olimpiai érem, mint korábban; akkor sikk lesz magyarnak lenni. Ha most még kicsit rosszabbul is élünk, de jövőre teszünk egy lépést előre, akkor mindenki meg fog nyugodni. Ha röghöz kötjük a fiatalokat, akkor majd szépen itthon maradnak. Hát nem. Nagyon nem.


almosoly.jpg


Kik mennek és kik maradnak? Mennek a számítók és a rettegők. Maradnak az erőszakos ostobák és a reménykedők. Mindkét csapatban vannak kormánypárti és ellenzéki érzelműek is. Mi azonban csak az itthon maradottakkal tudunk foglalkozni. Őket kellene meggyőzni arról, hogy maradjanak - és segítsenek megmaradni. A sikernek viszont három olyan alapvető feltétele van, amit rendszerváltó politikusaink közül eddig senki nem tudott megteremteni: közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság. Pedig ezek miatt tényleg érdemes volna itthon maradni.


Persze mit várunk egy olyan kiépült klientúrától, amely úgy telepedett rá a magyar választó (de lassan választani nem tudó) agyára, hogy az még véletlenül se találhasson alternatívát? Megpróbáltam ábrázolni, milyen dilemma előtt állunk 2014-ig:


politikai helyzet_MO2012.jpg


Amint látjuk, két nagy csapat szeli a magyar politika egét - a hozzájuk tartozó kicsik pedig csupán szatelit-pártként aposztrofálhatók. Az ő feladatuk, hogy a bizonytalankodó választók számára alternatívát színlelve behúzzák a szavazatokat a szélekről. Valójában azonban a nagy csapatok táborát hizlalják: nincs valódi filozófiai, felfogásbeli, értékrendbeli eltérés köztük és „gazdáik” között. Hol mérsékeltebb, hol radikálisabb álláspont felé húzódnak: azonban leszakadni sohasem fognak.


A politikai árvák számára az egyedüli érdekes formációt az LMP jelentheti. Illetve: jelenthette. Az ő elkeseredett küldetésük nagyjából arról szól, hogy folyamatosan próbálják bizonyítani a választóknak: nem szatelitek, nem válnak egyik nagy csapat hűbéresevé sem. Azonban erős „rugókkal” kénytelenek felszerelkezni, hiszen politikai filozófiájuk olyan satnya, hogy képtelenek volnának önállóan lebegni a politikai térben. Hol baloldali, hol konzervatív, hol jogvédő szerepet játszanak - nem valami jól. Sajnos így 2012-ben is nagyon látszik rajtuk, hogy a protest szavazók juttatták őket a parlamentbe - viszont ők is fogják kipenderíteni őket onnan. Egyszerűen azért, mert nincs elég önálló arculatuk ahhoz, hogy bárkit meggyőzzenek arról: ők egy olyan célt, ügyet szolgálnak, ami csak „az övék” – és csak velük lehetünk képesek azt elérni. Tipikus ellenzékiek. Széthullásuk nemcsak belső instabilitásuknak, széthúzásaiknak lesz köszönhető (mint arról blogtársam írt is mostanában), hanem csigalassú felfogásuknak, egoizmusuknak, személyi állományuk kvalitásainak - és persze naivitásuknak is. Ha így folytatják tovább, nekik tényleg fájni fog 2014. És nekünk is, mert így megszűnik minden akadály a kétpólusúvá válás előtt.


Az elkeseredett választó éppúgy forgatókönyveket gyárt, mint a politikai pártok. Nézzünk egy végtelenül leegyszerűsített - azonban mégis lehetséges - példát a következő két évre vonatkozólag:



























































az elkeseredett politikai árvák ("Én") lehetőségei



 



IMF



Orbán



Bajnai



Szatelitek



Én



IMF



jön



megy



marad



marad



marad



Orbán



megy



jön



megy



marad



megy



Bajnai



marad



megy



jön



marad



marad



Szatelitek



megy



marad



megy



jön



megy



Én



senkit nem érdekel



jön



Szatelitek = Jobbik vagy Gyurcsányék (kormánytényezőként)




E szerint a forgatókönyv szerint lényegében akkor érdemes maradni, hogy Orbán megy, illetve ha Bajnai jön. Ez azonban nem azért van, mert kevés a Fideszes és sok az MSZP-s. Inkább olyan tényezőknek köszönhető, mint hogy: kormányon maradni eleve nehezebb; Bajnai szövetsége egy új(abb) reményt hoz és ez sokak számára vonzó; Orbánék pocsékul kormányoznak és máshogy nem lehet leváltani őket; a szélsőségek hatalomra segítésével pedig nem lesz jobb és biztonságosabb az életünk.


A felvázolt helyzet azért elég lesújtó. A két nagy pártszövetség között lebegő felhő egy betöltetlen politikai tér – amit úgy tűnik, nálunk senki nem kíván betölteni. Nyilván Orbán és Bajnai is áhítozik a „nagy nemzeti közép” megszerzésére – azzal azonban nem számolnak, hogy ott olyan gondolkodású választók bújnak meg, akiket mindenkettőjük  - tetteik okán – taszít. Ők volnának a politikai árvák: akik elutasítják a demagóg, hazug, álságos kortesbeszédeket, akik elutasítják a szélsőséges, udvariatlan megnyilvánulásokat. Akik alternatívát keresnek – nem pedig hitet. Az ő álmuk a valódi alternatíva: őszinte beszéd a gazdaságról, a jóléti rendszerek fenntarthatóságáról, a jogbiztonságról, az esélyegyenlőségről. Számukra egy rossz hír nem jelent automatikus kiábrándulást: nem sértődnek meg azon, ha nem jutalmazzák őket (a saját pénzükből). Ők akkor maradnak itthon szívesen, ha látnak és hallanak egy kis őszinteséget is. Ha tudják, hogy a köz-, jog- és létbiztonság ügye rajtuk is múlik.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

Thursday, October 25, 2012

Lehet más? De merre?

Az elmúlt napok ellenzéki fejleményei még biztosan nem a végleges, 2014-es felállást mutatják, ugyanakkor körvonalazódnak azok a viszonyok és lehetőségek, amelyek az egyes formációk játékterét megszabják, lehetséges irányválasztásukat felvázolják. Az általunk már sokszor tárgyalt LMP pozíciójához hadd tegyek még egy gondolatot, ígérem, most nem leszek hosszú.


Hogy 2010-ben milyen elképesztő szerencséjük volt, azt talán fel sem fogják. A 2010-es választásnak ugyanis olyan tétje nem volt, hogy ki kormányozzon, vagy hogy az addigiak elhúzzanak-e a fenébe. Évekkel a választás előtt mindenki tudta a győztest, a kérdés csak a többség mértéke volt. Ez - és hadd legyek durván cinikus: csak ez! - tette lehetővé, hogy aki nem kedvelte az akkor még csak leendő kormánypártot, az szavazatával cizellálja a véleményét. A frissen feltűnt LMP által közvetített rendszerkritika - nekem ez volt a fő vonzerejük, nem a zöld vonal - vállalható alternatíva volt mindazoknak, akik mindkét "oldalból" kiábrándultak.


Egy dologban teljesen biztosak lehetünk: ez a számukra kedvező konstelláció 2014-ben nem lesz meg. Nem lesz meg egyrészt a Fidesz által átírt választási törvény miatt, másrészt meg a Fidesz által vitt politika polarizáló, megosztó hatása miatt. Viktort vagy szeretik, vagy utálják, középút nem nagyon van. Így nagyon valószínű, hogy lesz Orbán, lesz egy valamilyen ellenzék - 23-án láthattunk erre egy javaslatot - és lesz a Jobbik (bár meg kell mondjam, ha kisebb mértékben is, de a most leírt polarizáció őket is érinti). Technikai értelemben persze semmi akadálya nincs az indulásnak, a kérdés csak az, hogy ami 2010-ban hét és fél százalékig vitt, jó-e bármire most? A választás fő kérdése most ugyanis az lesz: Viktor vagy nem. (23-a után talán már mondhatjuk: Orbán vagy Bajnai, de ez ahhoz még túl friss, hogy kőbe véssük).


A kérdés, amivel az LMP szembesül: találnak-e öt százaléknyi olyan, politikailag aktív szavazót, akinek ez a kérdés nem fontos? Akinek mindegy (nem most: 2014-ben!) hogy Viktor maradjon vagy menjen. Ahhoz, hogy erre a kérdésre ne a teljesen nyilvánvaló "nem"-mel válaszoljunk, nagyon meggyőző rendszerkritikával kellene előállniuk. Amíg ezt a kérdést nem tisztázták, bármit mondanak, az ellentmondásos lesz. Minél jobban nyit középre Bajnai, annál inkább. (A birkás képért bocs, más állattal nem találtam ilyent... vegyétek úgy, hogy engem szimbolizál :-) )


Egyetértesz? Csatlakozz hozzán a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

Sunday, October 21, 2012

Bajnai vagy Orbán? Válasz Róna Péternek

Az általam igen tisztelt Róna Péter úr ma fontos írást publikált a Népszabadságban, Össze-visszafogás címmel. Cikkének vezérfonala az, hogy a 2014-es választás eredményeképp többséget kapó politikai gondolkodásmód, annak az elmúlt 22 év beidegződéseivel való szakítási képessége a leglényegesebb.



Lehet, hogy a katasztrofális Orbán-kormány leváltására a megfelelő eszköz nem a magyar közélet szótárának és nyelvtanának gyökeres megreformálása, hanem a lerobbant, de kétségtelenül életben maradt soi disant demokratikus erők összeboronálása. Ehhez pedig nem egy olyan személy kell, aki hiányosnak és deformáltnak véli az általuk képviselt berendezkedést, hanem olyan valaki, aki épp onnan jött, annak nem fordít hátat, de mégis elmondhatja magáról, hogy ő, valamilyen, eddig meghatározatlan értelemben, más, mint az a kormány, amelynek minisztere, majd kormányfője volt.



A gondolatmenet világos, és ebből következően az írás jó része gyakorlatilag Bajnai Gordon részben meghirdetett, részben kikövetkeztethető, részben pedig életútjából feltételezett programjának elvi kritikája. Meg kell mondjam, nekem nem ezzel van gondom, mint mindenkit, Bajnait is lehet, és kell is kritizálni. Nekem a fő bajom az, hogy ezt Róna Péter, és az általa láthatóan favorizált LMP nem viszi végig következetesen.


3kind.jpgMert hát az LMP lehet, hogy két éve azt mondja, hogy "lehet más" vagy "legyen más", ehhez képest - bár volt jópár komoly taktikai húzásuk, legutóbb a napokban Kajászón - stratégiai értelemben mindeddig olyan balos álmodozóknak tűnnek, akik két kézzel sem találják a saját hátsójukat. Pillanatnyilag azt sem tudom, kire hallgassak náluk, elnökük nincs, az a pár ember, aki esetleg mondhatná, merre van az előre, meg nem ugyanazt mondja.


Ehhez képest hadd csapjak a lecsóba: Róna úr, ha Ön úgy áll ki ezzel a gondolatsorral, mint az LMP miniszterelnök-jelöltje, az egy érdemi lépés lenne, az egész mondanivalónak komoly súlya lenne egy pillanat alatt. Ehhez nyilván a párt támogatása is szükséges lenne, de ha megadják (ugye, lesz egy kongresszus novemberben...), akkor onnantól mit bánom én, ha ökozöldeznek meg akármi - akkor már fogom tudni, hogy az Ön markáns, alapjában konzervatív értékrendjét tartják támogatandónak. Tegyük ehhez hozzá Schiffer látható elkötelezettségét a jogállam helyreállítása iránt, és egész jó kis elegy lehet ez.


Amíg azonban ez nem történik meg, addig sajnos Ön is csak egy a fanyalgók közül. Ha Orbán távozni kényszerül 2014-ben (ha!), az nem a magasztosan kifejtett gondolatok és logikus gondolatmenetek miatt lesz, hanem azért, mert valaki ezeket érthetően közvetíteni tudja a választók felé. Nekem Ön jobban tetszene ebben a szerepben mint Bajnai Gordon - de míg ő úgy tűnik, vállalja a dolgot, más pedig egyelőre nem, és mivel ő nemcsak arra tűnik alkalmasnak, hogy jó kihívó legyen, de 2009-10-es teljesítménye elég jó referencia is, most elsősorban rá vagyok kíváncsi. És azért is, mert ha Orbán mégis marad, akkor még messzebb kerülünk Róna Péternek a cikkében jó irányként vázolt elképzeléseitől.


Lehet, hogy Bajnainak csak az lesz a szerepe, hogy az összefogni nem akaró erőknél kiugrassza a nyulat a bokorból - ámde ha Ön ezzel egy hónappal előbb áll ki, és esetleg az LMP is támogatja ebben, akkor talán 23-án Önt mennénk meghallgatni. De az kiderült korábban is, hogy valaki már kell, pusztán a tagadásra, kritikára nem építhető sikeres mozgalom.


Én egyetértek az Ön kritikájával, és ha kiáll jelöltként, támogatni is fogom. De ehhez ki kell állnia! Pusztán a kritikára nemcsak Orbán, de Bajnai ellen sem építhet.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Thursday, October 11, 2012

LMP végveszélyben?

Nem az ő hetük ez. Kiszorítják őket a "harmadik erő" még csak vizionált pozíciójából, prominens képviselőjük elkövet egy ki nem kényszerített szarvashibát Chávezzel, és kijönnek egy, Matolcsyt is leköröző tündérmesével gazdaság-ügyben. Lehet - bár még korántsem biztos - hogy a Fidesz lefelé spirálba került, de nekik még van honnan esni, lehet korrigálni. Az eddig is az észrevehetőségi határon álló LMP ezt a luxust nem engedhetné meg magának.


Bajnai és a Milla bejelentése, hogy a volt miniszterelnök az immár egyesületté szerveződő csoport október 23-i tüntetésén mond beszédet és lép vissza ezzel a hazai politikai életbe, pont az LMP-t hozza gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe. A párt elképzelése, hogy Orbánt úgy kell leváltani, hogy ez ne vezessen a szocik visszatéréséhez - most egy pillanatra ne menjünk bele abba, hogy ez a számunkra is szimpatikus elképzelés reális-e - úgy körvonalazódott eddig, hogy a bizonytalan bázisú, és a politikában ismeretlenségük és szervezetlenségük miatt eddig gyakorlatilag súlytalan rendszerkritikus szervezetekkel, elsősorban pont a Millával, esetleg a 4K-val lépjenek szövetségre. Kicsik a kicsikkel, ez önmagában is elég illuzórikus elképzelésnek tűnt. Ezután Schiffer András, a párt pillanatnyilag is egyik legerősebb arca kijelentette, hogy na Bajnaival aztán nem, őt is az elutasítandó szocik közé sorolva. Erre most Bajnai - aki valószínűleg önmagában komolyabb tájékozódási pont az ellenzékben, mint az LMP, a Milla és a 4K együtt - épp a Millával látszik összefogni. És ha az is erősen kérdéses, hogy egy erő vagy csoport megél-e a Fidesz és az MSZP között, akkor az viszont biztos, hogy kettő nem. És ki bukhat itt nagyobbat?


Ez már önmagában elég kellemetlen, de legalább az LMP eddigi arculatát folytatja. Erre jön Scheiring Gábor, az LMP parlamenti képviselője, és leírja a blogján, hogy Venezuela nem túl jogállami módszereket alkalmazó elnöke mekkora faszagyerek és micsoda modell a dél-amerikai baloldalon, amely így akár alternatívája is lehetne a korrupt hazai jobb- és baloldalnak. Na azt hiszem, ezt hívják ki nem kényszerített hibának. A részletes bírálatba nem megyek bele, megtette azt a HVG publicistája (érdemes elolvasni, nagyon jó!), elég legyen itt annyi, hogy felveti egy egalitáriánus, kőkeményen szocialista párt világképét.


lmp_gabika.jpg


Ezután ma bejelentik a költségvetési elképzeléseiket. "Igazságosabb adórendszert" - írják, meg "3 kulcsos progresszív jövedelemadót". Ami ugyan nincs az anyagban, de 4 milliós éves jövedelem felett 45%-os SZJA-t vezetnének be. Mondom, kőkeményen szocialista program. Az pedig, hogy ez a tervezet a szokásos módon tele van a "zöld" és "öko" jelzőkkel, amelyeknek a valóságra vetítése feltehetően amúgy matolcsysan, vagyis ki tudja hogyan történne, már meg sem lep.


Értem én, mindig is értettem, hogy ők váltópárt akartak lenni. Meg is írtuk, hogy talán még az év elején nem lett volna teljesen esélytelen a dolog - ehhez azonban például elnököt kellett volna választaniuk, és inkább a csalódott, Fideszből kiábrándult, de az LMP vonalától feltehetően valamelyest jobbra álló szavazók megnyerésére koncentrálni, esetleg Ángyánt a csapathoz hívni. Ezekből szinte semmi nem történt. Most a csalódottakat majd elviszi Bajnai, ha ő nem tudja, akkor az MSZP, ha nem lesznek elegen, akkor marad Orbán. De az LMP innen nem tudom, hogy áll fel. Chávezzel meg 45%-os SZJA-val biztosan nem fog.


Kár.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Thursday, May 31, 2012

Meddig terjed a Nemzeti Emlékezet?

Ha szorul a kapca, a Fidesz bedobja, hogy majd egyszer. Megzsaroljuk a magánnyugdíjpénztári tagokat? Nosza, ígérjünk nekik egyéni számlákat az állami rendszerben, majd lesz olyan. Kellemetlenkedik az LMP meg a Jobbik ezzel az ügynökmúltasdival? Majd lesz szép Nemzeti Emlékezet Bizottsága, nemzetiszín szalaggal átkötve, csinál az majd olyan lusztrációt, hogy na.

Vagy mégsem?

Nézzük csak. 2010 december elején, amikor már lehetett tudni, hogy az marad manyup-tag, aki nyilatkozik, és az akkori ábra szerint a nyilatkozók lemondtak volna a jövőbeni szolgálati idejük után járó állami nyugdíjról is, az Országgyűlés elé került egy politikai nyilatkozat. Nem akárkik írták alá: Orbán, Kósa, Lázár. El is fogadta a Parlament. Az öt pontból a harmadikon és a negyediken túl vagyunk, az ötödik - bár a mögöttes szándék megkérdőjelezhető - a hetekben fordul élesbe. Marad kettő: az állami rendszerbe visszalépőknek legyen egyéni számlás rendszerük, és legyen biztosított a "befizetések értékállósága".

Itt mintha bicsaklana a történet. Miután az egyéni számlás rendszer bevezetésének a többedik határideje is lejárt, és már lassan nyíltan is kimonják, hogy ebben a ciklusban ilyenre ne is számítson senki, sőt, lassan kiderül, hogy hát a nyugdíjak értékállósága sem szavatolható a jövőben - ezt azért eddig is lehetett tudni! - az LMP újra benyújtotta ezt a még hibádzó két pontot, ismét politikai nyilatkozat formájában. Na, mondjuk szóról szóra, végülis politikai nyilatkozatot csak tiszta forrásból. Aláírók: Jávor, Scheiring, Vágó. Nem olyan veretes lista mint az eredeti, így aztán ezt elutasította az Országgyűlés. Hoppá. Viktor megígéri másfél éve, és most írásba, mi több, parlamenti határozatba adja, hogy mégsem? Mit fogunk neki elhinni ezután?


(Forrás: LMP)

Ez azonban, lássuk be, csak az egyik, talán a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy úgy különben ez az egyéni számlás rendszer nem is lenne annyira bonyolult. Tízmillió (na jó, ennyi nem is kell...) sor egy Excel-táblában (igen, tudom, hogy az Excel 2^16-ig lát, de azért van erre célszoftver), és minden sorba havonta új oszlopba odaírjuk, hogy mennyi nyugdíjjárulékot utaltak az illető polgár részére (Update: belekotty tényleg szakértő kommentjeit nagyon érdemes végigszemezgetni annak, akit a technikai részletek érdekelnek. Engem pl. érdekelnek.). A visszalépőknek a név utáni első oszlopba meg azt az összeget, amennyit visszaadtak nemnyilatkozásukkal az államnak, mínusz a reálhozam. Mi ezen a bonyolult?

Na, ez a baj. Valószínűleg ez is bonyolult. Sajnos valószínűsítenem kell, hogy a magyar állam képtelen ennek a műveletnek és a hozzá tartozó adatgyűjtésnek az elvégzésére. (Update: "Vízió van, megvalósítási képesség nincs", írja a mai Véleményvezér.) Nem túl biztató kép a nyugdíjba menni szándékozók részére. Felvetődhet a kérdés, hogy ezután - hivatkozva arra, hogy az állam nem tartotta be a visszalépési "kampányban" tett ígéretét - kérheti-e valaki, hogy mégis írják vissza magánba? Urak közt ez így működne.

A Nemzeti Emlékezet azonban nem terjed ki másfél évvel korábbi ígéretekre. Igazából a jelek szerint három hónapra sem. Akkor dobta vissza a parlament a Schiffer-féle javaslatot, hogy legyen minden ügynökakta alapból nyilvános. Érezték azért, hogy ez így nem kicsit kínos, nosza jöjjön hát a "majd" és a nemzetiszínű pántlika kombója: majd május 15-ig javasol a kormány csilivili Nemzeti Emlékezet Bizottságát, és majd az. Majd az szétcsap az ügynökök közt.

Májusnak vége. Ez is akkor lesz, amikor egyéni nyugdíjszámla állami rendszerben?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

Sunday, March 11, 2012

Tessék politikusokat állítani!

Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.

A szombati tüntetés eleve amolyan rögtönzött dolog volt: amikor úgy tűnt, hogy 15-én csak engedély nélkül tüntethet az ellenzék, ez az időpont és helyszín amolyan pótmegoldásnak tűnt, aztán amikor a jövő pénteki, ünnepi időponton mégis elérhetővé vált a Szabad Sajtó út, valahogy nem akaródzott ezt lefújni. Lett így aztán egy kellemes party, a szervezők szerint tízezer emberrel, én belülről nem éreztem annyinak, de ne legyen igazam. Sok újdonság nem hangzott el, nagy bejelentés nem történt, Kornis Mihály író beszéde jó volt, Bornai jól zenélt, a többit inkább hagyjuk.

Az LMP gőzerővel felhasználta a rendezvényt az aláírásgyűjtésre, szinte az összes pesti kitelepülő-készletüket ide csoportosították délután. Kellett is: a vasárnapi bejelentés szerint 30 ezer aláírásnál tartanak egy hét után, amihez lelkesen hozzá lehet számolni 7 ezer elvitt/letöltött, de össze még nem gyűjtött ívet. Számoljunk: ha 200 ezer a limit, és minimum 40 ezer lenne a biztonsági ráhagyás, akkor a 4 hetes gyűjtési periódust figyelembe véve 60 ezer lenne az időarányos eredmény. Ennek pedig ugye kb. a fele van meg. Azt pedig sem az LMP, sem tágabb értelemben az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy már a kezdeményezés is elbukjon.

Ezekkel az előzményekkel fordulunk 15-ére, a Nagy Számháború napjára. De nemcsak a számháború a lényeg, hogy Viktort hallgatják többen a Kossuth téren, vagy nem tudom kit az Erzsébet hídnál. Mert sajnos, ez a "nem tudom kit", ez kezd fontos lenni, ami már kikezdeni látszik az ellenzéki megmozdulások hatékonyságát. Nincs arc, nincs üzenet, aki mellett, amelyért lelkesedni lehetne. Kónya Péter vagy... nem is tudom, ki szólhatna a Milla nevében, pedig viszonylag még érdeklődőnek tartom magam... ez így nem megy. Kulka János persze biztos nagyon kedves lesz, de az az üzenet, hogy minden politikus eleve bunkó, láthatóan zsákutca. Ehhez jön egy eléggé hamvába holt történet az alternatív köztársasági elnök megválasztásáról, ahol nem annyira a kínos választási közjáték a gáz, hanem amilyen arcok egyáltalán felmerülhettek. Ezzel együtt, akinek nem tetszik Orbán rendszere, ide kell mennie ide mehet, más nincs.

Csak remélni lehet, hogy ez a tényező elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a 15-e az ellenzék látványos kudarca. Brendel Mátyás kitűnő elemzése a Piroslapon pusztán a Facebook-os lájkolók számából ezt vetíti előre (az elemzés többi része is nagyon elgondolkodtató!), de ha véletlenül ilyen előzményekkel is összejön az októberi 40-50 ezer ember, az sem feledtetheti, hogy a választások közeledtével lassan fel kell bukkannia azoknak az arcoknak, akik az "Ebből elég!" hangulatú tömeget összefogják, és véleményét majdan a Parlamentbe vezetik.

Ez pedig nem alapulhat azon, hogy a civilek a jók, a politikusok meg a rosszak. Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni.
Elsőre - de csak elsőre! - nem kell, hogy profik legyenek (majd beletanulnak, csak nem lesz rá sok idejük), de legalább legyenek olyan arcok, akiket meghallgatni kimegyünk, és még nevén is nevezhetjük a dolgot. Akik a mi képviselőink. Vagy akik azok akarnak lenni - őket hívjuk politikusnak.

Csak tagadásra ezt sem lehet építeni.

Sunday, February 5, 2012

Miért nem tud kitörni az LMP?

Kitörni - mármint a 6-10%-os kispártiságból. Nem ment az - utólag visszatekintve - karakteres Schiffer Andrással, és a mostani kongresszusuk után sem látszik a pálya. Annak ellenére, hogy sokaknak, sokunknak nincs most más választható pártja, még leginkább ők. De ez kevés lesz. Mi viszont pont ezért rugózunk a témán.

Sokszor hallani politikai beszélgetésekben azt, hogy "á, ők az új SZDSZ", meg "ők a belvárosi kozmopolita értelmiség pártja". Az előbbi véleményem szerint komoly tévedés, bár van látszólagos alapja. Az utóbbi pedig tényleg az a csapda, amelyet mindenképp el kell kerülniük.

A pártok üzenetei szinte kizárólag a médián, sajtón, elektronikus hírforrásokon keresztül jutnak el a polgárokhoz, reménybeli választóikhoz. A hazai közmédia sajnos reménytelenül kézivezérelve húz a kormánypárt felé, míg a kereskedelmi médiumok saját üzleti érdekeiket követve igyekszenek a - kis- vagy rétegpártok felé nem igazán megértő - átlag kiszolgálására. Ezen a falon csak jól felépített trükkökkel, média-hekkek segítségével lehet átjutni. Ez az LMP-nek olykor-olykor sikerül is - érdekes, és a fenti probléma szempontjából nem is lényegtelen azonban, hogy milyen témákkal.

Ha nekem hirtelenjében fel kéne idéznem, hogy milyen témákkal jutott át (tavaly december 23-ig!) az LMP ezen a falon, hát ilyenek jutnak eszembe: hajléktalanok ügye, szegénység, cigányság integrációja, melegek ügye és bár nem tudom, hogy konkrétan ilyesmi volt-e, mégis beugrik a drog-liberalizáció, vagy legalábbis a totális tiltás elleni fellépés. (Persze, a környezetvédelem is, erről mindjárt később). Az a nagy gond, hogy ezek az ún. 80%-os ügyek, amelyekben a hazai választóközönség 80%-a zsigerből "rendpárti" véleményen van, tehát nekik marad a 20%. Így a médiában képviselt témákkal a párt eleve bezárja magát a kisebbségi térbe, és még ott is versenyeznie kell a baloldali pártokkal. És ez a témaválasztás az, ami miatt sokaknak "SZDSZ-utánérzésük" van, pedig elég érdemiek a különbségek, főleg az értékalapú politizálásban, és az ezen alapuló független szövetségi politikában.

Nehogy valaki félreértsen: nem gondolom, hogy ezek a témák nem fontosak, vagy hogy ne lenne - demokráciában bizony alkotmányos! - joga a kisebbségeknek saját érdekeik védelmére, és egy párt ne álljon ki mellettük. Nekem még szimpatikus is, hogy megteszik, a nevemben is csinálják. Én csak azt mondom, hogy így megmaradnak kispártnak.

Két dolog miatt azt látom, hogy nagyon nehéz lesz ebből a helyzetből kimozdulniuk. Egyrészt azért, mert lassan bejáratódik a márka, a média pedig eleve ennek alapján "ereszti át" az üzeneteket. Nem nyilvánvaló, hogy az LMP esetleges gazdasági témájú véleményét is hasonló hatékonysággal közvetítenék-e. A másik ok pedig az, hogy az LMP politikacsináló bázisa is ezekre a témákra "gerjed", a kapcsolódó, és igen aktív civil szerveződések (pl. az A Város Mindenkié csoport) ezekben dolgoznak. Nem látszik sem az érdeklődés, sem - és remélem, ez tényleg csak látszólagos - a komoly hozzáértés más, a polgárok többsége számára fontos ügyekben.

A január végi kongresszus a kötelező lépést, az ellenzéki oldalon bevállalt függetlenség deklarálását megtette - ámde egy hangsúlyozottan a mindenkori kisebbségi vélemény védelmére szakosodó kispárt számára ez kevés. Témaválasztásában is nyitnia kéne a pártnak - erre egyébként a meghirdetett, de tartalommal azóta sem megtöltött "Új Ellenállás" talán szolgálhatna is valamilyen iránnyal. Két fontos téma maradt, amellyel esetleg sikerülne áttörni azt a korlátot, amelyet a nagy többség által sajnos teljesen lesajnált témák jelentenek: a jogvédelem és a környezetvédelem. Még akkor is, ha sokak számára ezek is "belvárosi luxustémák", de ezekről legalább nem 80% gondolja hogy azok, hanem csak mondjuk 50.

December 23-ának ez volt az érdemi üzenete: igen, kiállunk a demokratikus jogokért akkor is, ha bizony sokak erre is legyintenek. És akár a személyes bátorság bemutatásával is - ez nagyon fontos egy olyan párt esetében, amely mellett a köznapi társalgásban szinte megszokott jelzővé vált a "töketlen". A környezetvédelemmel is polgártársaink egy jelentősebb (de nem többségi!) csoportja szólítható meg. És ott a jogvédelem mindenkit érintő része, a Munka Törvénykönyve, amelynek tematizálásába a párt már belekezdett, de a népszavazási kezdeményezés elfektetése óta elfeledett. Ezzel már ki lehet - és valószínűleg ki is kell - menni az utcára, nem tüntetni, hanem érvelni, aláírást gyűjteni, megmutatkozni, látszani.

Túl sok idő nincs rá - a másik oldal már a konszolidációra, a mindenki fejét megsimogató jóságos Állambácsi szerepére készül, és ha közben nem viszi csődbe az országot, fél év, és nagyon sokan elfelejtik neki a "forradalmi előzményeket".