Showing posts with label nem_leszünk_gyarmat. Show all posts
Showing posts with label nem_leszünk_gyarmat. Show all posts

Thursday, November 17, 2016

Paks 2: menekülés a győzelembe

Brüsszel rábólított a beruházásra. A paksi vita lényegében tehát lezárult, minden további küzdelem részletkérdésekről fog szólni. Ezzel a kormány az elmúlt évek talán egyik legnagyobb sikerét könyvelheti el magának.


Az Európai Bizottság már tavaly engedélyezte a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges nukleáris fűtőanyag szállítására vonatkozó szerződést Oroszországgal, 2018-ban pedig maga a paksi építkezés fizikailag is elkezdődhet. A Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát arról is, hogy miért nem volt nemzetközi tender a megvalósításra és összességében áldását adja a beruházásra. A vélhetően jól informált kormánybiztos nemrég tett kijelentése is e döntés esélyét erősítette.


Ugyanakkor a mai napig rejtély, hogy a magyar kormány - a köztudottan fagyos viszony ellenére - hogyan tudta meggyőzni az Európai Bizottságot arról, hogy az Oroszországgal (illetve a Roszatommal) kötött megállapodás Európa biztonságos energiaellátásáról, Magyarország energiafüggetlenségéről és gáztól való függetlenedéséről szól, nem pedig arról, hogy növekedne a keleti függőségünk. Annyit mindenesetre már tudunk, hogy német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban) is hozzájárulhatott a megállapodás sikeréhez. És innentől kezdve nem zárható ki Németország hallgatólagos politikai támogatása sem.


atlatszo_1.jpg


Volt azonban még néhány megoldandó probléma, amelyek összehangolt (akna)munkát igényeltek az ügyben.


Itt van rögtön a kettős mérce alkalmazása a kiégett fűtőelemek elhelyezéséhez kapcsolódóan: a kormány hirtelen rendkívül érzékennyé vált a köztudottan veszélyes szélerőművek telepítése ügyében, most azonban egy új jogszabálynak köszönhetően sikerült úgy ellehetetleníteni a létesítésüket, hogy szabaddá vált az út az atomenergia előtt. És valljuk be, van valami diszkrét bája annak, hogy a kormányrendelet a lakóövezetek határától számított 12 km-es körzeten belül nem engedélyezi szélerőművek építését (vagyis gyakorlatilag sehol az országban), mindeközben Bodán - amely csupán 10 kilométerre fekszik Pécstől - egy egész atomtemető létesítése van kilátásban.


"A tervek szerint még ha lesz is itt bármilyen hulladéktároló, az csak 2060-70 táján fogad majd fűtőelemeket" - nyugtatott meg mindenkit a helyi elöljáró. A kérdés akkor viszont innentől kezdve egyáltalán nem demagóg: lehetséges-e az, hogy megújuló energiaforrásokkal ugyanaz az energiaszükséglet kielégíthető lenne 2060-ig gazdaságosan, mint amit atomenergiával kívánunk elérni, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sem addig, sem pedig azután nem kellene aggódni a veszélyes hulladék sorsa miatt?


És a játszma itt közel nem ért véget. Ahogy a rejtélyek sora sem. A kormány ugyanis hiper-űrsebességre szeretne kapcsolni Paks 2 ügyében. Ehhez a meghajtást egy ravasz salátatörvénybe (T/12743. számú törvényjavaslat energetikai tárgyú törvények módosításáról) rejtett paragrafus fogja majd adni, így egyszerű, megfellebezhetetlen kormányrendeletek segítségével tudják eltakarítani az időhúzásra alkalmas akadályokat.


Nyilván a cél itt elsősorban az, hogy a beruházás jusson el olyan fázisba, amikor már semmilyen módon nem érdemes visszafordulni, egyszerűen nem éri meg elállni az üzlettől. Ez különösen egy külső fenyegetés (jogi és gazdasági szankciók), illetve egy balul elsült választás (hatalom megszűnése) esetén bizonyulhat hasznosnak.


És ha már összehangolt támadás: a kormánymédia sem tétlenkedik és már most felkészíti a lakosságot az Európai Bizottság újabb kedvező döntésére és igyekszik Paks-lázba hozni a rajongókat, kissé bizarr módon (rejtett reklámok - amelyek alkalmazása egyébként teljesen törvényellenes). A kormány új barátait pedig úgy tűnik, már rég nem kell meggyőzni.


Ha tehát összességében nézzük az ügyet, most már bizony sok csillag együttállására volna szükség ahhoz, hogy ezt a gigaberuházást meg lehessen akadályozni (vö. lehetetlen). Így a mostani és a következő generációknak együtt kell élnie az atommal és persze a felhalmozott, elképzelhetetlen nagyságú adóssággal.


A kormány missziója sikeres volt; akár tetszik, akár nem.

Monday, November 3, 2014

A szovjet támadás évfordulójára

A történelmet személyessé tenni, arról helyszínekhez kötődve mesélni szép gondolat, sőt a megismert városvezetéstől szokatlanul modern, különlegesebbé teszi a tömegközlekedést. Ettől függetlenül kicsit forgatom majd a szemem, amikor bemondják a négyes-hatoson, hogy ötvennyolc évvel ezelőtt e napon, hogyan verték le a forradalmat a szovjet csapatok. Nincs ezzel nagy baj, csak pont annyira lesz megkérdőjelezhető őszinteségű megemlékezés a mai külpolitikai helyzetünkben, mint a holokauszt-emlékév önmagukban szép mozzanatai a Szabadság téri emlékmű fényében.



A helyzet ugyanis az, hogy Orbán 2007-es – szerintem bizonyos részeiben nagyszerű – ünnepi beszédét idézzem, a Szovjetunió hiába a múlté, „helyén ma egy életerős, újratatarozott keleti hatalom emelkedik fel”, amely „(…) nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget és nem tűri a szabadságot.” Alig pár év telt el, és Putyin minden korábbinál konkrétabban igazolta e szavakat: katonai erővel szállt meg egy országot, mert nem viselte annak önállósodási vágyait.


Nem szeretnék moralizálni, lehet érdekek mentén politikát folytatni, bizonyos szükségszerű szövetségeket kötni, néhány súlytalan ideológiai ellentét mellett. Az orosz energia, a keleti nyitás bizonyára erősebb érdek, mint az antikommunizmus ideája, még akkor is, ha a leghűbb EU-s barát, Lengyelország is kihátrál a kormány mögül. Csakhogy nem az történik, hogy Orbán Viktor és a nertársak valamilyen gazdasági kapcsolatot teremtenek egy országgal, amellyel pár lényegtelen kérdésről mást gondolnak. Ideológiai kérdésekben ugyanúgy egy húron pendülnek Putyinnal: nincs nap „hanyatló nyugatos” tartalom nélkül a kormánypárti sajtóban. A tökéletesen feloldhatatlan ellentmondás pedig ott van, hogy nem valamilyen elhanyagolható kormányzati elv áll szemben az orosz agresszióval, hanem a legalapvetőbb értékek, az állandó jelszavak: nemzeti szuverenitás, nem leszünk gyarmat.


Ha mi nem is, Ukrajna legyen egész nyugodtan, legfeljebb egy fideszes blogger majd megírja, hogy most kéne visszacsatolni Kárpátalját.


Orbán Viktor természetesen nem tömeggyilkos vagy hazaáruló, ezért nem szeretem a Kádár-Orbán párhuzamokat. A magyar kormány és a hozzá közel álló véleményformálók azonban azt az ennél sokkal valóságosabb párhuzamot tagadják, ami Hruscsov ötvennyolc évvel ezelőtti és Putyin alig több, mint féléves okkupációja között húzódik.


A miniszterelnöknek pedig nem csak a döbbent és kiábrándult jobboldali lengyeleknek kellene elszámolnia, hanem a magyar társadalom minden egyes őszinte megemlékezőjének is. Hruscsov áldozatai előtt fejet hajtani ugyanis nem lehet tisztességesen, ameddig az ember kezét Putyin fogja.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: