Showing posts with label programalkotás. Show all posts
Showing posts with label programalkotás. Show all posts

Tuesday, November 15, 2016

Globális környezetvédelem: megtorpanás?

Aggasztó hírek a világ egyik legnagyobb klímaromboló országából, az Amerikai Egyesült Államokból: az új elnök nem kívánja folytatni a környezet megőrzése érdekében hozott intézkedések végrehajtását. Az indok egyszerű: nem hisz benne. Mármint a klímaváltozásban.


Első hallásra megmosolyogtató, amikor az ember a globális klímaváltozás kapcsán egy hitvita kellős közepén találja magát a huszonegyedik században. Kevésbé szórakoztató azonban, ha magát az USA következő elnökét látja a vita (újbóli) kirobbantója – s várhatóan katalizátora - szerepében. Neki ugyanis hatalma és befolyása bőven akad ahhoz, hogy komolyan vegyük a szándékát.


Bár az elmúlt bő másfél évben az amerikai és európai média egyaránt megpróbálta komolytalanná tenni személyét, azt gondolva, hogy éppen így sikerül majd a partvonal szélére állítani, jelentősen lebecsülték ennek az újszerű politikai kommunikációnak az erejét, a térhódítás időszerűségét. Természetesen most nem az a feladatunk, hogy a politikai korrektség és a huszadik századi liberalizmus bukásának mikéntjét fejtegessük, illetve eldöntsük, milyen várható előnyök és hátrányok származnak az új korszak eljövetelével. Ellenben, olyan témáról kell beszélnünk, amely túlmutat társadalmi óhajokon-sóhajokon, meggyőződéseken, problémákon és álproblémákon. Olyan katasztrófa veszélyéről, amely túlmutat nemhogy pártokon, de nemzeteken és országhatárokon is. (A témával foglalkozik egyik korábbi cikkünk, mely megtalálható itt.)


donald_climate.jpg


Először is le kell szögezni, hogy az új elnök környezetvédelemhez való jelenlegi hozzáállása, a problémák szinte teljes figyelmen kívül hagyása érthetetlen. Ma már ugyanis a fosszilis energiahordozókra épülő gazdasági lobbi is láthatóan alkalmazkodik a környezetvédelmi elvek betartása iránti társadalmi igényekhez és a termelőipartól az autóiparon át az energiaszektorig mindenütt technológiai és szemléleti fejlődésnek lehetünk tanúi. Nem valószínű tehát, hogy a „szokásos” zöld összeesküvés-elmélet, miszerint „az olajcégek tesznek keresztbe megint és rángatják bábként a politikai vezetőket” korrekciók nélkül ma is megállná a helyét. Másról lehet itt szó.


Donald Trump vitorláját végig a populizmus szele fújta. Ő tényleg azt az elnöki szerepet szánta magának, aki a „keményen dolgozó kisember” oldaláról akarja megfogni a dolgokat, így a párizsi klímaegyezményt is a szénbányászat támogatására, felfuttatására hivatkozva rúgná fel. Ezzel a lépéssel azonban a világ új veszéllyel találja szemben magát. A gazdag olajlobbisták ellen ugyanis viszonylag egyszerűen, széles körben lehetett pártfogókat keríteni, azonban ha maga a nép harcolja ki, hogy azok a vállalatok erősödjenek meg, amelyek a környezet megváltoztatásával járó tevékenységet folytatnak, nos, így már igen nehéz lesz megszervezni az ellenállást.


És ezúttal ne kövessük el azt a hibát – amit egyébként újságírók, elemzők máris megtesznek -, hogy lebecsüljük az új elnök erejét. Ahogyan Donald Trump környezetvédelemmel szembeni negatív attitűdjei, a vele szembenállók optimizmusa, lárifárizása éppúgy érthetetlen és önbeteljesítő jóslatként hat a jövőnkre. Komolyan azt gondolják, hogy az elnök mindenképpen visszalép s nem váltja be ígéreteit. Komolyan azt gondolják, hogy a világ többi vezető politikusa majd lebeszéli őt a szándékáról. Komolyan hisznek abban, hogy a médiának lesz akkora ereje, hogy visszalépésre kényszeríti majd ezen a téren. Nagyobbat nem is tévedhetnének.


Nem számolnak azzal, hogy az elnök olyan országban él, ahol a tudományos paradigmákkal totálisan szembemenő tanokat terjeszthetnek az iskolákban. Ahol Darwin tételei hitvita tárgyává válhatnak. Ahol az ember mindenhatóságának feltételezése komolyabb erővel bír, mint bárhol a világon. Ahol az általános küldetéstudat szerves része a világ - és így a környezet - megváltoztatása. Olyan országról beszélünk, ahol a lakosság nagy része meggyőzhető szinte bármilyen háború indításáról. Olyan hatalmas közösségről, amely akár egyedül, külső támogatottság hiányában is hajlandó végrehajtani jogos vagy épp jogtalan akciókat.


Donald Trump populista, nem pedig illuzionista. Az ő műsora nem ér véget holmi szemfényvesztést követően. Ezért minden szándékát komolyan kell venni. A környezetvédelmi elképzeléseit különösen, mert az tényleg mindenkit érinthet, így minket is.

Saturday, March 17, 2012

És mit mondjon Godot, hogy tényleg várjuk?

Tegnapi bejegyzésemben (Bajnai Godot-ra várva?) sürgettem, hogy a civil ellenzéki megmozdulások, de általában a jelenlegi kormányt leváltani igyekvő ellenzék találjon egy olyan arcra, akivel a támogatók azonosíthatják a törekvéseiket. Legalább ilyen fontos azonban, hogy milyen mondandót, programot, jövőképet képviseljenek. A politikai vezető, az ikon kiválasztása is része ennek, hisz már ismert politikusok esetében tudjuk, mire számíthatunk tőlük - de a programhirdetés nem úszható meg akkor sem, ha már lenne ilyen ikon, amilyen most még nincs is.

Megint a 15-i Milla-tüntetéshez kapcsolódom: jó néhány beszéd elhangzott, egy bő órán keresztül. Mégis: nem igazán tudom felidézni, kik beszéltek (ez a tegnap már vázolt probléma), de a még nagyobb baj, hogy nem mondtak semmi újat. Nem volt olyan gondolat, amelyet ne lehetett volna három mondattal előre pontosan kitalálni. Halványan rémlik, hogy volt talán egy diák, hogy jaj de rossz lesz most nekik (mondjuk a leendő diákok esetén ennek van is némi alapja), aztán egy oktató kollégám, hogy ők meg szolidárisak, de aztán ennyi, a többire tényleg nem emlékszem.

És még a Himnuszt is csak az oldalról zavarni igyekvő jobbosok kezdeményezésére énekeltük el, ami azért március 15-én elég gáz.

De - kicsit jobb koreográfiával - ez volt múlt hétvégén a Szolidaritáson is: a kötelező körökön túl nem volt semmi új infó. Persze, nem ezt ígérte a Fidesz. Meg rosszabban érezzük magunkat, meg honfitársaink sok csoportjának érdekeit sértette a kormány, sokszor az idézeteink ellenére is. De mitől, és főleg hogyan lesz jobb nekik, ha bekövetkezik a vágyott kormányváltás? Önmagában attól, hogy más a kormányfő, nem lesz jobb senkinek. Azt is meg kell mondani, mit akar csinálni ez az új kormányfő.

És most jön a lényeg: ha erről nem mond semmit az ellenzék (pl. mert az ötlethiány vagy a megosztottság miatt nem tud), akkor ezek a most sértett és erre hivatkozva felmutatott társadalmi csoportok - jellemzően eltartottakról, inaktívakról van szó! - azt gondolhatják, hogy egy kormányváltás esetén az ő helyzetük jobbítása lenne az első cél. Azt viszont bárki láthatja, hogy még a mostani gazdaságpolitika is deficites, tehát ez nem megy. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobban csinálni, de azt azért meg kéne mondani, hogy ennek hogyan, és nagyjából mikor lesz, lehet olyan eredménye, amelyet a mostani sértettek is érezhetnek. Ebben a helyzetben megint benne van az "A-t mondok és B-t csinálok" helyzet veszélye, és ezt többször nem szabad eljátszani!

Tegnapi bejegyzésemhez érkezett olyan komment, hogy a "baloldalnak" (értelmezésem szerint: az ellenzéknek) be kell látnia, esélye csak akkor van, ha a 2010-es Fidesz-szavazókat is meg tudja szólítani jelöltjével és programjával. Ez kétségtelen. Nem mindegy azonban, milyen a megszólítandó volt fideszes szavazó: 2008-ban a népszavazáson "átállított" nyugdíjas, vagy az adó- és adminisztratív terheket és a Gyurcsány-éra tehetetlenkedését már sokalló aktív dolgozó vagy vállalkozó. Merthogy a 2010-es "kétharmadban" mindkettő benne van! Ez a blog következetesen azt mondja a kezdetektől, hogy az utóbbiaknak kell főleg elmondani, hogy hogyan lesz a dolog elviselhetőbb, számukra kell könnyebbé tenni a munkát, hogy jobban dolgozhassanak a többiekért is.

És ha már tegnap Bajnait említettem, őt olyannak tartom, aki úgy vállalható az ellenzéki spektrum nagy részének, hogy ilyen irányú programhirdetésre képes. És talán a nemzeti ünnepen olyan beszédet mondana, amely az ünnepről, annak mai tanulságairól is szól.