Showing posts with label környezetvédelem. Show all posts
Showing posts with label környezetvédelem. Show all posts

Tuesday, November 15, 2016

Globális környezetvédelem: megtorpanás?

Aggasztó hírek a világ egyik legnagyobb klímaromboló országából, az Amerikai Egyesült Államokból: az új elnök nem kívánja folytatni a környezet megőrzése érdekében hozott intézkedések végrehajtását. Az indok egyszerű: nem hisz benne. Mármint a klímaváltozásban.


Első hallásra megmosolyogtató, amikor az ember a globális klímaváltozás kapcsán egy hitvita kellős közepén találja magát a huszonegyedik században. Kevésbé szórakoztató azonban, ha magát az USA következő elnökét látja a vita (újbóli) kirobbantója – s várhatóan katalizátora - szerepében. Neki ugyanis hatalma és befolyása bőven akad ahhoz, hogy komolyan vegyük a szándékát.


Bár az elmúlt bő másfél évben az amerikai és európai média egyaránt megpróbálta komolytalanná tenni személyét, azt gondolva, hogy éppen így sikerül majd a partvonal szélére állítani, jelentősen lebecsülték ennek az újszerű politikai kommunikációnak az erejét, a térhódítás időszerűségét. Természetesen most nem az a feladatunk, hogy a politikai korrektség és a huszadik századi liberalizmus bukásának mikéntjét fejtegessük, illetve eldöntsük, milyen várható előnyök és hátrányok származnak az új korszak eljövetelével. Ellenben, olyan témáról kell beszélnünk, amely túlmutat társadalmi óhajokon-sóhajokon, meggyőződéseken, problémákon és álproblémákon. Olyan katasztrófa veszélyéről, amely túlmutat nemhogy pártokon, de nemzeteken és országhatárokon is. (A témával foglalkozik egyik korábbi cikkünk, mely megtalálható itt.)


donald_climate.jpg


Először is le kell szögezni, hogy az új elnök környezetvédelemhez való jelenlegi hozzáállása, a problémák szinte teljes figyelmen kívül hagyása érthetetlen. Ma már ugyanis a fosszilis energiahordozókra épülő gazdasági lobbi is láthatóan alkalmazkodik a környezetvédelmi elvek betartása iránti társadalmi igényekhez és a termelőipartól az autóiparon át az energiaszektorig mindenütt technológiai és szemléleti fejlődésnek lehetünk tanúi. Nem valószínű tehát, hogy a „szokásos” zöld összeesküvés-elmélet, miszerint „az olajcégek tesznek keresztbe megint és rángatják bábként a politikai vezetőket” korrekciók nélkül ma is megállná a helyét. Másról lehet itt szó.


Donald Trump vitorláját végig a populizmus szele fújta. Ő tényleg azt az elnöki szerepet szánta magának, aki a „keményen dolgozó kisember” oldaláról akarja megfogni a dolgokat, így a párizsi klímaegyezményt is a szénbányászat támogatására, felfuttatására hivatkozva rúgná fel. Ezzel a lépéssel azonban a világ új veszéllyel találja szemben magát. A gazdag olajlobbisták ellen ugyanis viszonylag egyszerűen, széles körben lehetett pártfogókat keríteni, azonban ha maga a nép harcolja ki, hogy azok a vállalatok erősödjenek meg, amelyek a környezet megváltoztatásával járó tevékenységet folytatnak, nos, így már igen nehéz lesz megszervezni az ellenállást.


És ezúttal ne kövessük el azt a hibát – amit egyébként újságírók, elemzők máris megtesznek -, hogy lebecsüljük az új elnök erejét. Ahogyan Donald Trump környezetvédelemmel szembeni negatív attitűdjei, a vele szembenállók optimizmusa, lárifárizása éppúgy érthetetlen és önbeteljesítő jóslatként hat a jövőnkre. Komolyan azt gondolják, hogy az elnök mindenképpen visszalép s nem váltja be ígéreteit. Komolyan azt gondolják, hogy a világ többi vezető politikusa majd lebeszéli őt a szándékáról. Komolyan hisznek abban, hogy a médiának lesz akkora ereje, hogy visszalépésre kényszeríti majd ezen a téren. Nagyobbat nem is tévedhetnének.


Nem számolnak azzal, hogy az elnök olyan országban él, ahol a tudományos paradigmákkal totálisan szembemenő tanokat terjeszthetnek az iskolákban. Ahol Darwin tételei hitvita tárgyává válhatnak. Ahol az ember mindenhatóságának feltételezése komolyabb erővel bír, mint bárhol a világon. Ahol az általános küldetéstudat szerves része a világ - és így a környezet - megváltoztatása. Olyan országról beszélünk, ahol a lakosság nagy része meggyőzhető szinte bármilyen háború indításáról. Olyan hatalmas közösségről, amely akár egyedül, külső támogatottság hiányában is hajlandó végrehajtani jogos vagy épp jogtalan akciókat.


Donald Trump populista, nem pedig illuzionista. Az ő műsora nem ér véget holmi szemfényvesztést követően. Ezért minden szándékát komolyan kell venni. A környezetvédelmi elképzeléseit különösen, mert az tényleg mindenkit érinthet, így minket is.

Wednesday, January 15, 2014

Illés Zoltán ugye lemond?

Most, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr hazatért Oroszországból és megkezdődik a Paksi Atomerőmű blokkjainak bővítése, ugye nincs más hátra, mint hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkár úr lemond?


Ahhoz a környezetpolitikához ugyanis, amely egyszerre volt környezetromboló és egyszerre mulasztó, s amihez szégyenszemre Illés Zoltán az elmúlt majdnem 4 évben asszisztált, elérkezett mélypontjához.


bucsu.jpg


Pedig bíztunk benne, bíztunk elveiben, bíztunk józanságában és őszintén elismertük korábbi elszántságát, bátorságát. Egészen addig, amíg meg nem bizonyosodtunk róla, hogy bársonyszékében helyet foglalva "szinte varázsütésre" indult szembe saját korábbi megnyilatkozásaival, elveivel, cselekedeteivel. Csak egy sort hadd idézzünk tőle:



Az atomlobbi és más gazdasági körök pedig állami pénzből 1000-1500 milliárdért akarják meghosszabbítani a paksi atomerőmű élettartamát, annál is inkább, mert az ilyen adófizetői pénzből finanszírozott állami nagy beruházásból jó sokat lehet lopni. - lásd 2008-as nyilatkozatát.



Szégyenletesnek tartjuk, hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkárként a környezet ügye helyett a miniszterelnökhöz való feltétlen hűséget választotta. Rendíthetetlen támogatásával azonban nemcsak a környezet ügyét árulta el, hanem immár őt is: mert nem figyelmeztette, nem kényszerítette őt annak belátására, hogy a paksi bővítés vállalhatatlan.


Nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon az elmúlt évek környezetpolitikája nemhogy nem tudta végre érdemi elképzelések és intézkedések révén javítani, óvni környezetünket és lépéseket tenni egy biztonságosabb és fenntartható jövő felé, hanem folytatta azon ámokfutását, amely a korábbi években, évtizedekben is tapasztalható volt, s amely mindannyiunk és utódaink jövőjét veszélyezteti. Ebben vállalt Illés Zoltán aktív szerepet, s ezért kell most egyszer s mindenkorra felelősséget vállalnia. Ezzel a felelősségvállalással azonban - államférfihez méltó módon - még utoljára példát mutathat a társadalomnak és példát mutathat a Miniszterelnöknek: figyelmeztethet mindannyiunkat arra, hogy az az út, amelyen most elindultunk, zsákutcába vezet.


Ez Illés Zoltán becsületbeli ügye. Ezért nem maradhat más választása, mint hogy lemond.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Saturday, November 16, 2013

Nemnorma

Zöld Budapest. Ez a kifejezés akár egy ütős politikai szlogen része is lehetne, ha volna rá igény. De úgy tűnik, nincs, amit két dolog is igazol: egyrészt drága jó honatyáink környezeti érzékenységi szintje a zöld béka fenekének magassági szintjével jól mérhető (és engedtessék meg nekem, hogy ne érdekeljenek a „tiszteletre méltó kivételek”, mert ők maximum e hátsó kitörlésére alkalmasak), másrészt a lakosság aktivitása, „felháborodási kedve” nagyjából ugyanezen tájon található.


Ettől fogva joggal kérdezheti az olvasó, miért vág bele bármiféle „zöld” téma megírásába a nyomorult blogger, ha úgyis szarik itt mindenki a fűre az egészre. Hát kérem: azért, mert vagy a remény hal meg utoljára (hogy végre foglalkozni méltóztatunk a környezetünkkel), vagy az a csótány, aki utolsóként fogja lekapcsolni a villanyt vidáman túl fog élni minket, a nagyszerűséges budapesti agyas majmokat.


Kezdjük a jó hírrel, vagyis azzal, mekkora potenciál rejlik Budapestben, aminek most már tényleg világvárossá kellene végre fejlődnie és – akármilyen hihetetlenül hangzik – ebben a környezeti ügyeknek kulcsszerepük van. Nagy. Akkor menjünk is tovább.


Untatás elkerülése végett csak felsorolnék pár dolgot, amelyek fejlesztése égető szükséglet: áruszállítás („citylogisztika”); biogazdálkodás; biokertészet; egészséges éttermek; fogyasztóvédelmi rendszer; használt cikkek piaca; helyi élelmiszerek; ivókutak és nyilvános WC-k; kerékpár-kölcsönzők és tárolók; kézművesség; kötött pályás járűvek (kisvasút is!); környezeti nevelésre alkalmas, közösségi és kulturális értéket képviselő pontok, intézmények; megújuló energia használata; ökobolt-hálózat; ökoépítészet; ökoturizmus; ökoparkok; P+R parkolórendszer; szabadidős és sporttevékenységre alkalmas létesítmények; szelektív hulladékgyűjtés rendszere; természeti értékek védelme, zöldesítés. Elég lesz? (Van még.)


Nos, ezek olyan fejlesztési lehetőségek, amelyekkel – többek között - azért nem élünk (eléggé), mert nem lehet velük választást nyerni. Mert Juli néni/Pista bácsi magasról szarik rá, hogy mi kerül a tányérjába, hogy 20 évvel korábban hal meg, mint 250 kilométerre nyugatra, hogy pisaszag terjeng a kapujában, hogy nem hallja a saját hangját az utcán, hogy üvegen és betonon kívül nem lát maga körül más építőanyagot és hogy az éves fűtésszámlájának kifizetése helyett akár minden évben külföldön nyaralhatna. (Igen, rezsicsökkentéssel együtt is, mert olyan energetikai állapotban van a háza és a lakása, hogy gyakorlatilag mindegy, nyitva van-e az ablaka, vagy zárva.) És a nagy sörszagú passzivitásban szarik rá, hogy a városából lassan eltűnnek a fák, felszámolódnak a (köz!)parkok és nincsen mókus fenn a fán megszűnik a madárcsicsergés.


normafa tabla.jpg


Elhiszi, ha a környezetügyekért felelős (nem röhög!) államtitkár azt mondja, hogy a Kossuth téren egykoron nem voltak fák - ahogyan környezetügyekért felelős államtitkár sem, mégsem akarja őt senki elzavarni a parlamentből.


Elhiszi, ha a főpolgármester azt mondja, hogy a Rómain öklömnyi fák miatt prüszkölnek a sötétzöld majmok - és különben sincs ott ártéri erdő.


Elhiszi, ha a Hegyvidék polgármestere azt mondja, hogy a Normafára sícentrumot kell telepíteni, mert az környezeti szempontból sokkal jobb, mintha rendbe tett parkok, ligetek, vagy szimplán élni hagyott erdők tárulkoznának a kirándulók elé.


Elhiszi, ha a Belváros-Lipótváros polgármestere azt mondja: elkötelezett híve a fák védelmének és szabálytalanság észlelése esetén azonnal eljárást indít (levonva a személyi konzekvenciákat) – miközben az V. kerület egyre hangosabb a motoros fűrészek zajától.


Elhiszi, ha a városvezetés azt mondja, a Margitszigetet fővárosi irányítás alatt fel kell parcellázni és különböző (zöld mezős?) beruházásokkal „fejleszteni kell” (kaszinók építése? luxus-szállodák felhúzása? kisállatkert felszámolása? közparkok megszüntetése?).


Elhiszi, ha a miniszterelnök azt mondja, hogy múzeumi negyedet hoz létre – miközben ezzel a Városliget beépítését, famentesítését (is) irányozza elő.


Már fel sem tűnik neki, ha egyszer csak kivágják a fákat a Ludovika körül, és elhiszi, hogy milyen jó, ha az Orczy-kert "megújul", és oda egyetem épül.


Ha meg nem hiszi el, akkor legyint. Megszokja. Nem ő lesz az a csősz, aki mindenkit kizavar az erdőből.


És ez bőven elég a honatyáknak ahhoz, hogy a környezeti ámokfutásokhoz zöld utat nyerjenek. Így válik a mindennapi pusztítás normává. Fa nélkül.


Aztán az utolsó csótány lekapcsolja a villanyt.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!