Showing posts with label magyar_politika. Show all posts
Showing posts with label magyar_politika. Show all posts

Wednesday, March 6, 2019

Országomat 1 Gólért

Ez nyilván egy munkacím, lehet rajta csiszolni. A lényeg, hogy ez egy lehetséges neve egy ellenzéki pártszövetségnek. A fociimádatra utalás mellett a rövidítés itt a lényeg, és a csiszolás is e mentén történhet.


Ezt a pártszövetséget - nyilván álomban, mert ilyen úgysem lesz - a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd hozná létre. Ebben az álomban a fenti pártok megállapodnának, hogy az európai választások ilyen név alatt futó közös listájára hogy delegáljanak úgy jelölteket, hogy egyikük se járjon rosszabbul, mint a külön indulással. Elérhető? Nyilván, hiszen ha - mint a jelenlegi felmérések mutatják - az utolsó három önmagában nem jut be, a rájuk adott szavazatok elvesznének.


focilabda_partok.jpg


Aztán jön az ősz, az önkormányzati választások. Az Országomat 1 Gólért mozgalom egy közös listát állítana a fővárosban és minden kerületben. Egy kerületi polgármester- és egy főpolgármester-jelölt. Minden kerületi egyéni körzetben egy jelölt. A listákat és a jelölteket úgy állítanák össze, hogy mindenki, aki külön indulva eséllyel bejutna, bejusson így is, vitatkozni legfeljebb azon lehetne, hogy az eséllyel megnyerhető többlet-mandátumokat hogyan osszák el. Nyilván minden párt abban a kerületben adna jelöltet, ahol pozíciói a legerősebbek (szerintem hiba lenne a XIII. a XIX. vagy a XX. kerületet nem az MSZP-nek, a IV.-et és a XV.-et nem a DK-nak, a XVII.-et és a XXIII.-at nem a Jobbiknak, az I.-t és az V.-et nem az LMP-nek adni). Lehetetlenség? Pedig van, ahol működni látszik.


Aztán, ha addig sem változik gyökeresen a világ, eljöhet 2022 is, és az Országomat 1 Gólért (akár Márki-Zay Péter szervezésében) egy közös pártszövetségi listát állítana, minden körzetben 1-1 egyéni jelölttel és közös kompenzációs listával. Ahogy tavaly is kellett volna. Ehhez persze kell egy (és csak egy) közös húzó név is, az Országomat 1 Gólért miniszterelnök-jelöltje. Talán egy lehetséges nevet le is írtam. Ezen vitatkozni is kár: ha az összefogó pártok külön-külön állítanának jelöltet, azok közül egyik sem nyerne, ki van próbálva (Vona, Karácsony, Szél miniszterelnök-jelöltek, ugye megvan még?). A közös sem biztos, hogy nyer, de neki azért komoly esélye lenne.


Hogy ez a modell működjön, több más (itt most fel nem sorolt) mellett két fő feltételnek teljesülnie kell, azon túlmenően, hogy az érintett pártok belássák, hogy ezzel sokkal jobb eredményt érnének el, mint külön-külön:


1. El kell kezdeni saját magukat és saját választóikat erre kondicionálni, hogy K. József Jobbik-szavazó ne azt nézze, hogy Kunhalmi Ágnes is azon a listán van, amire ő szavaz, hanem azt, hogy Jakab Péter viszont rajta van - vagyis ne azt nézzük, hogy kit utálunk az ellenzékben, hanem hogy kit szeretünk. Nem könnyű feladat, de enélkül ez nem működik. Ha eleve reménytelen, akkor viszont hagyjuk is az egész ellenzéket a fenébe, és optimalizáljuk szavazatunkat a kutyák farkának száma alapján.


2. Ez eddig még csak technika - amit meg kell tölteni tartalommal. Na ez az, ami nincs, vagy ha van, hát nem látszik. Dolgozni is kell a részt vevő pártoknak elosztani, hogy ki milyen témában lesz otthon, és a fideszes országkép alternatíváját meg kell csinálni - például erre lehetne használni a politikai energiákat a "hogyan fogjunk össze úgy, hogy mégsem fogunk össze" c. összellenzéki cirkusz helyett. Az többször kipróbáltan nagyon kevés, hogy "mi nem vagyunk Orbán". Ezért is kell minél előbb az egy, egyetlenegy és nyilvánvalóvá tett húzó név; hogy pl. a facebook-on a veretes ellenzékiek ne folyton-folyvást Orbán képét osszák a negatív mémekben (bebetonozva ezzel is a rendszert), hanem a saját vezetőt, annak pozitív üzeneteivel.


Lehet, hogy tévedek, de az ellenzéki választók többsége kb. ezt várja, és elég csalódott, hogy a decemberi tüntetések után, sőt azok ellenére, ez eddig nem így alakult. A Jobbik és a Momentum már bejelentette az önálló indulást, a DK is rájött, hogy van ám felesége is, szóval az uniós választást besöpri a Fidesz, 13, vagy akár 14 hellyel is (a 21-ből). De utána tényleg fontos lenne. A gond az, hogy a pártok tagsága nem így működik. Ott inkább hangsúlyos az ellenzék keresztbe-utálata mint a választók körében. És sajnos ebben a kérdésben párttagságok döntenek.

Tuesday, October 29, 2013

A bennünk élő Trianon

Újabb fejezethez ért a romániai magyarok, székelyek harca a megmaradásért. Én ugyan eddig vajmi keveset szóltam az érdekükben - mea culpa -, de lássuk, mire számíthatnak tőlünk odaát ebben az apátiába fulladó fülkeforradalmi időkben.


Nincs kétségem afelől, hogy közeledve a választásokhoz egyre többen fogják majd magukénak érezni a székelyek - amúgy jogos - követelését. Biztos én vagyok ilyen rosszmájú, hogy hirtelen felmerült bennem a gondolat, már most szét kellene választani a dolgokat. Mondjuk, viseljen fekete öltönyt az a közszereplő, aki komolyan is veszi a romániai magyarság helyzetét, és teszem azt viseljen piros zakót az, aki csak a szavazatokra hajt. Istenem, mennyire egyszerű lenne! (Színvakoktól bocsánatot kérek.) Enélkül viszont lesznek még itt gubancok, a téma ugyanis rohadtul kényes. Forradalmi és ellenforradalmi hevületünkben könnyen nagyobb bajt okozhatunk, mint amennyit segíthetünk.


Legvadabb álmaimban például szerepel valami közös állásfoglalás - legyen akár a kormány kezdeményezése, akár nem -, ahol a magyar politikai elit kijelenti, hogy támogat minden békés és európai mércével elfogadható (nem-nem: azeri megoldások most nem jöhetnek szóba) megmozdulást, ami a autonómia eléréséhez vezet. Egy olyan megállapodást kellene szorgalmazni, ami mind Romániának, mind az ott élő magyaroknak előnyös lenne. Mert biztos van ilyen, csak hideg fejjel kellene leülni gondolkodni, mint Micimackó teszi a kis szélvédett gondolkodó sarkában. Azután már csak ki kellene állni egy pódiumra, és szépen kézenfogva bevallani, hogy igen, tényleg a másik is ember. Ott állna szépen Orbán, Mesterházy, Schiffer, Vona és igen, még Gyurcsány is - mondjuk Orbán vállát átkarolva, amolyan, pálutcaifiúsan. Vagy székelyesen:



Na most mi lenne ennek a következménye? (Tekintsünk el attól a teóriától, hogy rögvest egy feketelyukban omlana össze az univerzum közepe, azaz Magyarország.)


1. A megrögzött, ortodox jobberek, kommunisták, bolsilibsik, mélymagyarok azonnal kiugrálnának az ablakon, kicsit felborítva a biztos szavazók arányát a teljes társadalomra vetítve.


2. Átlag József és felesége, Átlagné Katika kezéből kiesne a villa vacsora közben, és lehet hogy felfognák, hogy a székelyek nem egy fiktív név, mint a Jean, meg a Móricka, amivel hülye vicceket lehet mondani. Hovatovább, ha látnák, hogy Orbán nem csőpatkánnyal felszerelt tekesekkel várja Ferit a színpadon, hanem azzal a jólismert, egészen őszinte mosolyával… még el is hinnék, hogy van élet a politikán túl.


3. A tolerancia és szolidaritás bajnoka, Románia talán lefújná a megelőző légicsapást, és egy Európához közeledni próbáló réteg még azon is elgondolkozhatna, hogy egy helyben maradó, saját anyanyelvén tanuló és fejlődő, az államhoz lojális közösség mennyivel nagyobb gazdasági hasznot hajtana az országnak, mint mondjuk egy jó esetben passzív, és folyamatosan elvándorló népesség. (Mert afelől azért ne legyen kétségünk, lelkiismereti okokra odaát se nagyon építsünk.)


4. Hiú reményeink afelől se legyenek, hogy az EU mennyire szereti tologatni a határokat a Balkánon. Tudják nagyon jól, ha itt valaki elkezd mocorogni, abból pik-pak háború lesz. Nincs ebben semmi új, így van ez már több mint száz éve. Javítsatok ki ha tévedek, de a Dunától keletre előfordult már valaha az, hogy két nemzet békésen le tudta rendezni a határvitáit? (Nyugatra se nagyon.) Az EU elég nagy szarban van, úgy hiányzik neki a politikai, gazdasági instabilitás mint üvegesnek a hanyattesés. De ha előre kijelentenénk, hogy peace and love, Merkel talán lefújná a megelőző légicsapást.


5. Majdnem kifelejtettem valakiket… Ja persze, a székelyek. Azt azért ne felejtsük el, hogy a legrázósabb helyzetben ők vannak. Ha komolyan bele akarnak vágni a dologba, az ő hátukon fog hamarosan csattanni a román szélsőjobb bakancsának talpa - és ezt rohadtul nem képletesen értem, bár annyian ők is vannak, mint a román széljobb. Ők fogják szívni a román közigazgatás minden elkövetkező trükkjét, aljasságát - ha lesz persze, én azt kivánom ne legyen. Ez ellen persze keményen ellen lehet állni: ne legyenek kétségeink afelől se, hogy a székely autonómia a Kárpátok hegyei közt fog eldőlni. Ők ott annyit tehetnek, hogy ellenállnak egészen addig, míg a nagyok (nagyok? röhögnöm kell…) - Budapest, Bukarest, Brüsszel megállapodik - és közben nem veti szét őket a saját politikai tagozódásuk. Ebben a helyzetben pedig jó lenne, ha Magyarország egy bátor lépéssel megadná a követendő - kulturált, békés és megegyezésre törekvő - hangnemet Bukarest és Brüsszel irányába. Másfelől pedig talán a székelyek is bátrabbak, kitartóbbak lesznek, ha érzik, hogy nem pusztán biodíszletek akármelyik (anyaországi vagy erdélyi magyar, esetleg román) párt választási programjában.


Félek azonban attól, hogy egy ilyen szintű fellépésre nem kerül sor - ennél azért jobban szeretnek taktikázni a mieink is (sőt valamennyire a székelyek is, bár a hétvége talán utat mutatott, hogy együtt jobban megy). Passzolgatni a labdát hátul, és arra várni, hátha a másik fél labda nélkül is tud rúgni magának egy öngólt. Ez a mentalitás a belpolitikában - ahol gyakorlatilag minden párt saját magát veri meg a választásokon - még lehet sikeres, de mihelyst kilépünk varázslatos határainkon túlra, csak a töketlenkedés jön le - ideális helyzet Romániának, labda ott, szerva itt. Ez a címben említett Trianon: ami bennünk van, ahol magunkat tesszük kisebbé: gondolatban és lehetőségekben is.


Mert a másik lehetséges - és jelen közállapotaink ismeretében valószínűbb - dolog a széthúzás. Orbán majd nagy mérgesen nem mond semmi konkrétat, de tudatosítja hogy minden magyar sorsát a szívén viseli, el ne felejtsünk szavazni. Vona nyílván hadba szólítja majd a nemhazaárulók egyre nehezebben behatárolható csapatát, aminek legjobban a román szélsőjobb fog örülni - provokáció! A baloldal meg Bajnai nyílván nagy lelkesen majd nem mond semmi konkrétat, közben azon agyal, hogy egy-egy bátrabb odamondással vajon több jobboldali szavazót nyerne, mint ahány baloldalit veszítene? Az LMP-ről még azt is elhiszem hogy a teljes támogatói körük egy mikrobuszra száll és a következő élőláncba beszállnak. Hozzá is fognak adni vagy három métert a menethez, de csak ha lefekszenek. És hogy Gyurcsány? Ha otthonhagyja a gyógyszert, róla gyakorlatilag bármit el tudok képzelni...


Egy szó mint száz, félek attól, hogy a romokban lévő politikai elitünk képtelen lesz hatékonyan fellépni. Másfelől viszont talán itt az alkalom arra - a Fidesz esetleges töketlenkedése, kommunikációs, diplomáciai hibái után (mert ők aztán tudnak hibázni, hajaj…) - hogy egy jobbról jövő kezdeményezés életre keljen.


Csak egyvalamit nem szabad elfelejteni, hogy a történet főszereplői a székelyek.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Saturday, February 16, 2013

Kit válasszon a magyar CDU-szavazó?

Egy szeptemberi cikkünkhöz érkezett egy igen elgondolkodtató hozzászólás TothLali nevű kommenterünktől:



Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU-szavazó? Mármint: EU-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti.



A kérdés azóta sem hagy nyugodni. A felvetett "CDU-sságnak" - más kifejezéssel talán európai konzervativizmusnak is nevezhetnénk - három vetülete van: világszemléleti, gazdasági és szövetségi. Világszemléleti, amennyiben a nyilvánvaló hazafiság mellett ott van az a "C" a rövidítésben (mondjuk a német kereszténységben Luther és a reformáció hatása értelemszerűen sokkal erősebb mint nálunk), és ez liberális gondolkodással társul. Gazdasági, mert nem kérdőjelezi meg, sőt evidensnek veszi a kapitalizmus alapelveit: a minél torzítatlanabb szabad versenyt, hogy az állami újraelosztás a gazdasági növekedésen keresztül szolgálja a társadalmi szolidaritást és nem annak ellenében. Az újraelosztás mértékét így minél alacsonyabban állapítaná meg, ha nem is az amerikai minimumszinten. És szövetségi: természetes, hogy alapérték és működési keret az EU és természetes, hogy a katonai szövetségi rendszer az Egyesült Államokhoz is köt. (Igen, tudom, hogy Németország és Magyarország helyzete más az unióban, de azért azt se hallgassuk el, hogy a fenti, elsősorban gazdasági alapelvek folyamatos és következetes vállalásával jóval közelebb is lehetnénk.)


CDU_magyar_Logo4.jpg


Ilyen alapelvekkel egy "magyar CDU-szavazó" bizony komoly gondban lenne a hazai kínálattal (ahogy a magyar SPD-, GRÜNE-, vagy Linke-szavazók is, de a poszt nem róluk szól). A világszemlélettel már gondban van, hiszen valahol ez azt feltételezi, hogy legyen olyan következetesen konzervatív, de legalább az ilyen irányvonalat nem alapból elutasító párt, amely legalább nem heti-havi rendszerességgel mond ellent az elveinek és korábbi programjának. Amelyik hajlandó végre érdemben lépni a kommunista rendszer ügynökeinek kérdésében. Amelyik a keresztény alapállását a világnézeti szabadság keretei között érvényesíti. Amelyik az őszinte, világos beszéd híve, jó esetben mestere, a jogállami normákat pedig eszébe sem jut megkérdőjelezni. Folytathatnám, de a dilemma már látható.


Gazdasági alapon, ha lehet, még rosszabb a helyzet. Miközben világszemléleti alapon talán még lehetne Schifferék felé kacsingatni, itt szinte esélytelen a dolog. A hazai politikai kínálatban nem látunk "kisebbállam-párti" alternatívát, a magyarázó szövegek pedig, hogy ki miért nem az, ebből a szempontból irrelevánsak. Aki a kifejezetten szocialisztikus 50%-os újraelosztási ráta helyett inkább a 40% (de legyen csak 45%) híve lenne, ezt a véleményét nem tudja a választáson kifejezésre juttatni. Az E2014 ebben az ügyben még nem igazán terítette a lapjait, de mi szkeptikusak vagyunk. Pillanatnyilag e szempontból nincs választási lehetőség.


Külpolitikában, szövetségi politikában felemás a dolog. A kisebbségi jogok melletti liberális fellépést (pl.: Benes-dekrétumok ügye) ugyan van zászlajára tűző párt, a következetes európai és atlanti kiállás azonban épp nem jellemzi a magukat a politikai jobboldal térfelére definiáló pártokat. A "keleti nyitás" erőltetése, ennek érdekében akár egy minősített gyilkos futni engedése pedig nem kicsit megy szembe ezzel az irányzattal. A politikai baloldal ugyan retorikájában azonosul ezzel az iránnyal, de egyrészt a CDU-szavazó nem szívesen ikszel balra, másrészt hatalmon ők is ugyanúgy és ugyanarról alkudoztak Putyinnal, mint a mostani kormány. Hadd tegyem hozzá, hogy az "EU-pártiság" a központosítás helyett a helyi döntéshozatalt részesíti előnyben, és nálunk ennek pont az ellenkezője zajlik. Tudom, hogy a szövetségi rendszerű Németországban ennek mások a hagyományai, számomra mégis fájdalmasan hiányzik egy olyan alternatíva, amely a decentralizált államszervezetet jobboldali gazdaságpolitikával és világszemlélettel párosítaná. És talán azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy hányan vélik ezt hasonlóan a "sorstárs" politikai bizonytalanok közül.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Saturday, November 17, 2012

Relativitás

Lehet itt még újat mondani hazánk alternatív politikai valóságairól? Arról, hogy mindenre van két magyarázat, és követőik számára a másik magyarázatot akár csak megfontolók is agyhalott zombik?


Nem, most nem arról akarok beszélni, hogy pontosan ez vág minket bóvliba, ezt már rég megírtuk. Sokkal érdekesebb, amikor - ha csak egy-egy kegyelmi pillanatra is - villanás támad a sötétségben, egy rövid időre látszik, hogy valamelyik a kettő közül hihetetlenül fals. Tegnap volt egy ilyen.



A fél magyar blogoszféra rugózik azon, ahogy Matolcsy Hódmezővásárhelyen fullba nyomta a kretént (a Vastagbőrnek üzenem, hogy a betett Trópusi Vihar-részleten fél napja röhögök...), a videón viszont van egy, szerintem eddig nem értékelt momentum, a klipen 5:31-től mondja a vásárhelyi fórum egyik résztvevője:



...megjelent, hogy külföldön a Bajnai azt mondta, hogy közép-ázsiai törzsek vagyunk, mi, a fideszesek, vagy akik a Fideszre szavaztunk, ez azért kinyitotta a zsebemben a bicskát.



Jó, persze, szerkesztett videó, de mintha sem Lázár, sem Matolcsy, sem a levezető elnök, sem senki nem mondta volna meg az úrnak, hogy azt bizony, ha nem is pontosan így, de Orbán mondta, ha nem is a fideszesekről (bár a szövegkörnyezetet én már akkor is így értettem), de az egész magyarságról. Lehet, hogy az úr nem is találkozott senkivel, sem beszélgetőpartnerrel, sem hírrel, aki elmondta volna neki, hogy barátom, pont fordítva?


Viszont ha az egyik politikai valóságban (és Matolcsy meg Lázár vásárhelyi fórumos hallgatóságát bízvást tekinthetjük ilyennek) Bajnai volt az, aki "ázsiaizott" és nem pont Orbán, akkor azért legalábbis  nehéz lesz megindokolni azt, hogy ez nem a valóság totális ellentéte! Milyen belterjes egymáshergeléséből jön ki ez a végeredmény? Persze érdemes azt is megnézni, hogy a média mely részében nem bukkant fel a fenékpöttyös beszéd - igen, a közszolgálatiban meg a kereskedelmiekben - tehát bízvást lehet tovább építeni a kétféle valóságnak azt a felét, hiszen innentől ez a poszt is a "másik", nem?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről