Showing posts with label magyar_pártrendszer. Show all posts
Showing posts with label magyar_pártrendszer. Show all posts

Wednesday, March 6, 2019

Országomat 1 Gólért

Ez nyilván egy munkacím, lehet rajta csiszolni. A lényeg, hogy ez egy lehetséges neve egy ellenzéki pártszövetségnek. A fociimádatra utalás mellett a rövidítés itt a lényeg, és a csiszolás is e mentén történhet.


Ezt a pártszövetséget - nyilván álomban, mert ilyen úgysem lesz - a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd hozná létre. Ebben az álomban a fenti pártok megállapodnának, hogy az európai választások ilyen név alatt futó közös listájára hogy delegáljanak úgy jelölteket, hogy egyikük se járjon rosszabbul, mint a külön indulással. Elérhető? Nyilván, hiszen ha - mint a jelenlegi felmérések mutatják - az utolsó három önmagában nem jut be, a rájuk adott szavazatok elvesznének.


focilabda_partok.jpg


Aztán jön az ősz, az önkormányzati választások. Az Országomat 1 Gólért mozgalom egy közös listát állítana a fővárosban és minden kerületben. Egy kerületi polgármester- és egy főpolgármester-jelölt. Minden kerületi egyéni körzetben egy jelölt. A listákat és a jelölteket úgy állítanák össze, hogy mindenki, aki külön indulva eséllyel bejutna, bejusson így is, vitatkozni legfeljebb azon lehetne, hogy az eséllyel megnyerhető többlet-mandátumokat hogyan osszák el. Nyilván minden párt abban a kerületben adna jelöltet, ahol pozíciói a legerősebbek (szerintem hiba lenne a XIII. a XIX. vagy a XX. kerületet nem az MSZP-nek, a IV.-et és a XV.-et nem a DK-nak, a XVII.-et és a XXIII.-at nem a Jobbiknak, az I.-t és az V.-et nem az LMP-nek adni). Lehetetlenség? Pedig van, ahol működni látszik.


Aztán, ha addig sem változik gyökeresen a világ, eljöhet 2022 is, és az Országomat 1 Gólért (akár Márki-Zay Péter szervezésében) egy közös pártszövetségi listát állítana, minden körzetben 1-1 egyéni jelölttel és közös kompenzációs listával. Ahogy tavaly is kellett volna. Ehhez persze kell egy (és csak egy) közös húzó név is, az Országomat 1 Gólért miniszterelnök-jelöltje. Talán egy lehetséges nevet le is írtam. Ezen vitatkozni is kár: ha az összefogó pártok külön-külön állítanának jelöltet, azok közül egyik sem nyerne, ki van próbálva (Vona, Karácsony, Szél miniszterelnök-jelöltek, ugye megvan még?). A közös sem biztos, hogy nyer, de neki azért komoly esélye lenne.


Hogy ez a modell működjön, több más (itt most fel nem sorolt) mellett két fő feltételnek teljesülnie kell, azon túlmenően, hogy az érintett pártok belássák, hogy ezzel sokkal jobb eredményt érnének el, mint külön-külön:


1. El kell kezdeni saját magukat és saját választóikat erre kondicionálni, hogy K. József Jobbik-szavazó ne azt nézze, hogy Kunhalmi Ágnes is azon a listán van, amire ő szavaz, hanem azt, hogy Jakab Péter viszont rajta van - vagyis ne azt nézzük, hogy kit utálunk az ellenzékben, hanem hogy kit szeretünk. Nem könnyű feladat, de enélkül ez nem működik. Ha eleve reménytelen, akkor viszont hagyjuk is az egész ellenzéket a fenébe, és optimalizáljuk szavazatunkat a kutyák farkának száma alapján.


2. Ez eddig még csak technika - amit meg kell tölteni tartalommal. Na ez az, ami nincs, vagy ha van, hát nem látszik. Dolgozni is kell a részt vevő pártoknak elosztani, hogy ki milyen témában lesz otthon, és a fideszes országkép alternatíváját meg kell csinálni - például erre lehetne használni a politikai energiákat a "hogyan fogjunk össze úgy, hogy mégsem fogunk össze" c. összellenzéki cirkusz helyett. Az többször kipróbáltan nagyon kevés, hogy "mi nem vagyunk Orbán". Ezért is kell minél előbb az egy, egyetlenegy és nyilvánvalóvá tett húzó név; hogy pl. a facebook-on a veretes ellenzékiek ne folyton-folyvást Orbán képét osszák a negatív mémekben (bebetonozva ezzel is a rendszert), hanem a saját vezetőt, annak pozitív üzeneteivel.


Lehet, hogy tévedek, de az ellenzéki választók többsége kb. ezt várja, és elég csalódott, hogy a decemberi tüntetések után, sőt azok ellenére, ez eddig nem így alakult. A Jobbik és a Momentum már bejelentette az önálló indulást, a DK is rájött, hogy van ám felesége is, szóval az uniós választást besöpri a Fidesz, 13, vagy akár 14 hellyel is (a 21-ből). De utána tényleg fontos lenne. A gond az, hogy a pártok tagsága nem így működik. Ott inkább hangsúlyos az ellenzék keresztbe-utálata mint a választók körében. És sajnos ebben a kérdésben párttagságok döntenek.

Thursday, September 13, 2018

Ki lesz a Fidesz helyén az Európai Néppártban?

Milyen hatással is lesz a hazai belpolitikára a Sargentini-jelentés elfogadása? Rövid távon a vélemények inkább szkeptikusak (ahogy garmr blogtársé is), amelyet igen részletesen tárgyal a hazai közgondolkodás. Van azonban egy - szerintünk érdekes - szempont, ami ebben a diskurzusban eddig nem került elő.


Odáig többen eljutnak, hogy az Európai Néppárt (European People's Party; EPP) esetleg kizárja tagjai közül a Fideszt. Ez egyelőre spekuláció, bár a Sargentini-jelentésről szóló szerdai európai parlamenti szavazás, és különösen a néppárti képviselők szavazatainak megoszlása ezt minden eddiginél valószínűbbé teszi. Eközben, még a Fidesz esetleges kiválása vagy kizárása esetén is esélyes, hogy az EPP marad a legnagyobb európai pártcsalád, és bár euroképviselőinek száma várhatóan fogyatkozni fog, a legnagyobb frakciót adhatja az unió parlamentjében.


Ez a pártcsalád elég érdemi tagpártokat tömörít. Nem valószínű, hogy eleve beletörődnének abba, hogy a 24 magyar euroképviselői helyből egyre se pályázzanak. Márpedig a Fideszen kívül más tagjuk itthon nincs. Nem érdektelen feltenni a kérdést: a Fidesz esetleges kiválása vagy kilépése másnapján mely magyar párt csatlakozik az EPP-hez?



Ha valamelyik ezt képes megtenni (tehát eljutni a szándékig és végigvinni a nem egyszerű csatlakozási folyamatot a Néppártban), a hazai lehetőségekhez képest komoly támogatásra számíthat, ráadásul szigorúan jobbos csomagolásban. Pénzt, paripát, fegyvert, kampányismereteket, médiafelületet, ha kell, akár uniós jogvédelmet tudnak biztosítani esetlegesen a szövetségesek. Akár az Orbán által eddig (migrációs ügyben teljes joggal) sztárolt Sebastian Kurz magyarországi kampányfellépése sem lehetetlen, nyilván a néppárti partner mellett. A sok éve feltett kérdésünk bizony ezzel új és aktuális megvilágításba kerülhet.


Hogy ez a párt a Jobbik, az LMP, az Új Kezdet, a Momentum, a Polgári Konzervatív Párt, esetleg Lázár leendő pártja (a többi parlamenti párt azért nyilvánvalóan nem jön szóba), vagy mégis melyik lesz: nem tudjuk (ahogy az is csak feltételezés, hogy ez a startpisztoly egyáltalán eldördül és a Fidesz nem marad mégis valahogy az EPP-ben). Az első kettő, parlamenti pártként nyilván ígéretesebb a pártcsalád számára, még akkor is, ha most mindkettő más szövetségbe tagozódik. A parlamenten kívüliek, pláne a szinte teljesen ismeretlen mikropártok politikai start-upként felépítése ennél jóval nehezebb, de nem teljesen lehetetlen feladat.


Kérdés még az időzítés. Ha az EPP maga kíván szakítani a Fidesszel, akkor ezt minél korábban érdemes megtennie, hogy a jövő évi választásra legyen valamennyi ideje felkészülni. Ám ugyanígy az is lehetőség, hogy a szakításra (ha ugyan) csak a 2019-es EP-választás után kerül sor, és akkor jó ideig magyar képviselet nélkül marad az EPP. Sok variáció lehetséges, ahogy az is, hogy jó ideig nem változik semmi (bár most erre fogadnánk a legkevésbé). Egy azonban biztos: e lehetőség megragadása bármely potenciális jelölt párt részéről komoly kitörési lehetőség itthon a láthatatlan ellenzéki szerepből. Ha verseny lesz érte (mert ez sem kizárt), akkor arra érdemes akár már most elkezdeni a felkészülést.

Tuesday, May 14, 2013

Lúzertársadalom?

Gyűlöljük a versenyt, szeretjük az államot címmel tudosít az Index egy felmérésről, majd hosszáteszi, hogy a "Fidesz választóinak többsége nem szereti a magánbefektetőket és a versenyt, de a baloldali szavazók sincsenek oda értük". Kemény társadalomkritika ez, bár a cikket továbbolvasva kiderül, a felmérés mindezeket a kérdéseket az energiaszektorra értette. Az eredeti anyag a megrendelő Energiainfo oldalán olvasható.


Az elmúlt évek folyamatai azonban azt sejtetik, hogy a hazai lakosság többsége más területeken sem áll a verseny pártján, és azt várja az államtól, hogy az "védje meg őt", elsősorban annak hatásaitól. Ennek az igénynek persze alapot ad, hogy a magánnyugdíjpénztárak arcátlanul magas működési költséget számolhattak el 2010 előtt, hogy a hazai kamatmarzs nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas - és ezen a bankadó sem csökkentett, sőt. Az energiaszektor korábbi 8% garantált nyeresége is joggal csípte sokak szemét, még ha a szektor 1995-ös eladásakor valamennyi mézzel be is kellett vonni azt a madzagot, hogy startot vehessen a 2000-ig tartó komoly fellendülés. A "megvédés" azonban elég felemásra sikerült: a magánnyugdíjvagyont úgy védték meg, hogy az állam költötte és tőzsdézte el, a banki marzsok maradtak, de akkora különadó terheli a szektort, hogy esély sincs piaci alapú hitelezésre - ami, Széchenyi óta tudjuk, a gazdaság motorja kéne legyen. Az energiaszektor pedig megkapta a rezsicsökkentést, amit vagy a termelő szférára áthárítással, vagy a beruházások visszafogásával tud ellensúlyozni - vagyis vagy a termékek, például az élelmiszerek ára emelkedik, vagy a hálózat amortizálódik. Utóbbinak a kockázatával mintha valamilyen mértékben a mostani felmérés válaszadói is számolnának.



Sokkal nagyobb gondnak érzem az ezáltal támogatott, ösztönzött lakossági attitűdöt. Ne legyen verseny, legyünk megvédve. Ezzel az a baj, hogy versenyezni az nem szeret, aki általában veszít. A lúzerek, akiknek semmi nem sikerül. De. Majd. Az. Állam. Segít. Mert az a dolga.


Ez egy koncepcionális kérdés: mi is az állam dolga? Bizony felvetődik, hogy a dolga nem az lenne, hogy védjen meg, hanem hogy úgy szervezze meg a polgárok lehetőségeit, hogy abból valami gazdasági értelemben is működőképes dolog jöjjön ki. Bizony lehetne az állam méretében kisebb, ám jogbetartatásban következetesebb. És bizony megtaníthatná polgárait a versenyben való eredményes részvételre, de legalább ne tagadja a verseny fontosságát. A győzelem itt egy vállalkozás sikeres vitele, munkahelyek, bejelentett munkahelyek biztosítása, helytállás a munkaerőpiacon, a pénzügyi csapdák - mert azokat bizony mindig állítanak nekünk - zsigerből elkerülése, a családalapítás, a gyermekek felnevelése.


Az első Orbán-kormány - bár Antallhoz és Hornhoz képest már elég jelentős állami gondoskodást ígért és részben adott - mintha ezt jobban tudta volna, mint a mostani. Aztán a projekt 19 ezer forinton elbukott, és innentől a politikai verseny az inaktívak szavazatainak elnyerésére összpontosított mindkét oldalról. Ennek az eredményét látjuk most. És értem én, hogy ha félmillió szavazó szerezhető a rizsacsökkentés bejelentésével - miközben a 2008-as tandíjmentességet épp megtagadja a kormány, és elfogad egy erősen vitatható alkotmánymódosítást is - akkor azt meg fogják lépni. Tudatos, két-három lépésre előre gondolkodó polgárokat azonban ettől nem remélhetünk. Pedig nekünk nem félni kell a külvilágtól, hanem eredményesen működni benne. Hiba tehát ezt a félelmet erősíteni polgártársainkban, bármely politikai erő által.


Mégsem gondolom, hogy a magyar eleve "lúzer társadalom" lenne. Igenis vannak, sokan vannak, akik önmaguk is szívesen szerveznék környezetüket, akik nem mástól várják a segítséget, hanem nekifognak maguk. Már csak az kéne, hogy a politika ne azt üzenje nekik, hogy csak megfelelő párttagkönyvvel, nertársaim. Szerintem sokan vannak, vagyunk.


Csak pártunk nincs. Még.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Saturday, February 16, 2013

Kit válasszon a magyar CDU-szavazó?

Egy szeptemberi cikkünkhöz érkezett egy igen elgondolkodtató hozzászólás TothLali nevű kommenterünktől:



Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU-szavazó? Mármint: EU-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti.



A kérdés azóta sem hagy nyugodni. A felvetett "CDU-sságnak" - más kifejezéssel talán európai konzervativizmusnak is nevezhetnénk - három vetülete van: világszemléleti, gazdasági és szövetségi. Világszemléleti, amennyiben a nyilvánvaló hazafiság mellett ott van az a "C" a rövidítésben (mondjuk a német kereszténységben Luther és a reformáció hatása értelemszerűen sokkal erősebb mint nálunk), és ez liberális gondolkodással társul. Gazdasági, mert nem kérdőjelezi meg, sőt evidensnek veszi a kapitalizmus alapelveit: a minél torzítatlanabb szabad versenyt, hogy az állami újraelosztás a gazdasági növekedésen keresztül szolgálja a társadalmi szolidaritást és nem annak ellenében. Az újraelosztás mértékét így minél alacsonyabban állapítaná meg, ha nem is az amerikai minimumszinten. És szövetségi: természetes, hogy alapérték és működési keret az EU és természetes, hogy a katonai szövetségi rendszer az Egyesült Államokhoz is köt. (Igen, tudom, hogy Németország és Magyarország helyzete más az unióban, de azért azt se hallgassuk el, hogy a fenti, elsősorban gazdasági alapelvek folyamatos és következetes vállalásával jóval közelebb is lehetnénk.)


CDU_magyar_Logo4.jpg


Ilyen alapelvekkel egy "magyar CDU-szavazó" bizony komoly gondban lenne a hazai kínálattal (ahogy a magyar SPD-, GRÜNE-, vagy Linke-szavazók is, de a poszt nem róluk szól). A világszemlélettel már gondban van, hiszen valahol ez azt feltételezi, hogy legyen olyan következetesen konzervatív, de legalább az ilyen irányvonalat nem alapból elutasító párt, amely legalább nem heti-havi rendszerességgel mond ellent az elveinek és korábbi programjának. Amelyik hajlandó végre érdemben lépni a kommunista rendszer ügynökeinek kérdésében. Amelyik a keresztény alapállását a világnézeti szabadság keretei között érvényesíti. Amelyik az őszinte, világos beszéd híve, jó esetben mestere, a jogállami normákat pedig eszébe sem jut megkérdőjelezni. Folytathatnám, de a dilemma már látható.


Gazdasági alapon, ha lehet, még rosszabb a helyzet. Miközben világszemléleti alapon talán még lehetne Schifferék felé kacsingatni, itt szinte esélytelen a dolog. A hazai politikai kínálatban nem látunk "kisebbállam-párti" alternatívát, a magyarázó szövegek pedig, hogy ki miért nem az, ebből a szempontból irrelevánsak. Aki a kifejezetten szocialisztikus 50%-os újraelosztási ráta helyett inkább a 40% (de legyen csak 45%) híve lenne, ezt a véleményét nem tudja a választáson kifejezésre juttatni. Az E2014 ebben az ügyben még nem igazán terítette a lapjait, de mi szkeptikusak vagyunk. Pillanatnyilag e szempontból nincs választási lehetőség.


Külpolitikában, szövetségi politikában felemás a dolog. A kisebbségi jogok melletti liberális fellépést (pl.: Benes-dekrétumok ügye) ugyan van zászlajára tűző párt, a következetes európai és atlanti kiállás azonban épp nem jellemzi a magukat a politikai jobboldal térfelére definiáló pártokat. A "keleti nyitás" erőltetése, ennek érdekében akár egy minősített gyilkos futni engedése pedig nem kicsit megy szembe ezzel az irányzattal. A politikai baloldal ugyan retorikájában azonosul ezzel az iránnyal, de egyrészt a CDU-szavazó nem szívesen ikszel balra, másrészt hatalmon ők is ugyanúgy és ugyanarról alkudoztak Putyinnal, mint a mostani kormány. Hadd tegyem hozzá, hogy az "EU-pártiság" a központosítás helyett a helyi döntéshozatalt részesíti előnyben, és nálunk ennek pont az ellenkezője zajlik. Tudom, hogy a szövetségi rendszerű Németországban ennek mások a hagyományai, számomra mégis fájdalmasan hiányzik egy olyan alternatíva, amely a decentralizált államszervezetet jobboldali gazdaságpolitikával és világszemlélettel párosítaná. És talán azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy hányan vélik ezt hasonlóan a "sorstárs" politikai bizonytalanok közül.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: