Showing posts with label konzervativizmus. Show all posts
Showing posts with label konzervativizmus. Show all posts

Monday, December 16, 2013

Karácsonyi lidércnyomás

Azért, mert a fekete humornak is megvan a helye társadalmi életben, még nem jelenti, hogy a poénnak valósággá is kell válnia. A szociális temetés ugyanakkor a jelenlegi jogi keretek között egy halálos - és nagyon rossz - vicc, pláne Karácsony tájékán (merthogy nemrég fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a maga törvényhez kapcsolódó frenetikus szabályozását).


Első olvasatra még örömmel nyugtáztuk, hogy a 2013. évi CXXXVIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről (módosítva a 1999. évi XLIII. törvényt) 2014. január 1-vel lehetővé teszi a szociális temetés igénybevételét. Csakhogy a gyászoló szegényeknek az ingyenességért - megalázó és érdemtelen módon - aktívan "közre kell működniük" a temetésben. És ma már azt is tudjuk, hogyan: bár az állam (a gyakorlatban az önkormányzat) elvileg gondoskodik a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról, az új törvény módosító passzusai (10. § (5), amely módosítja a régi 24/A. §-át) mégis egyértelműen leírják, hogy ha a temettetésre kötelezett személy elhunyt hozzátartozóját nem tudja saját maga megmosdatni, felöltöztetni, vagy nem ássa ki és (hantolja vissza) a sírhelyet, vagy nem helyezi a sírba az elhunytat, vagy nem maga szállítja a koporsót/urnát a temetőn belül (a ravatalozótól a sírig - ez több száz méter is lehet), akkor bizony megszegi a személyes közreműködés szabályait! Tehát nem jogosult a szociális temetés igénybevételére és a temetés során felmerült összes költséget ki kell fizetnie (az önkormányzatnak)! Hogy mennyit? Egy temetkezési vállalat becslése szerint a költség így - a Fővárosi Önkormányzat díjszabásai szerint - kb. 220 ezer forintra rúg. Vagyis megállapítható, hogy a szociális temetéshez nemcsak óriási lelki erőre (és megalázkodásra) van szükség, - nem beszélve az emberi méltóság ügye feletti elsiklásról, ami miatt az alapvető jogok biztosa, Székely László már vizsgálódik -, hanem nagy lelkesedésre és odafigyelésre is: nehogy a temetés valamelyik  lépéséről lemaradjunk.


home-made-coffin.jpg


Budapest vezetésétől azonban a karácsonyi hajrában még ennél is többre futotta: a Fővárosi Közgyűlés mindössze 5 csendes ellenszavazat kíséretében fogadta el azt a rendeletet, amely előírja, hogy szociális temetésre kizárólag Csepelen, egy elkülönített parcellán kerülhet majd sor - magyarul: sikerült megalapítani a szegények temetőjét. És ez már tényleg több, mint egy rossz vicc. Ez a megalázás második lépcsőfoka, az ostobaság bizonyítása: amikor a lelkes mamelukok ráerősítenek egy föntről leküldött baromságra.


Persze, ha szóvá tesszük, hogy a politika folyton ráerősít a szegények és nem szegények (pláne gazdagok) közötti szakadék tágítására - például elkülönítés útján, lásd: hajléktalan-ügyek -, akkor rögtön ránk sütik a szociális demagógia bélyegét. De hogy már holtunkban sem lehetünk egyenlők?! Hát ez meg miféle logika?! Ez az arisztokratikus, a kasztszerű, vagy feudális rendszerek logikája, ahol társadalmi rang határozza meg, ki hogyan élhet - és hogyan halhat. Ez azonban semmiképpen nem lehet a 21. századi Magyarország logikája. Pláne a konzervativizmusé és a kereszténységé. Ez csak egy lidérces álom lehet, aminek véget kell vetni. De ez csak akkor sikerülhet, ha megértjük végre: a szegénység nem egy fertőző betegség, amit karanténnal kell kezelni. Pláne, hogy ez egy olyan negatív gesztus, ami előbb-utóbb megbosszulja magát a társadalomban. Ezért azok a honatyák, akik támogatták mindezt, nemcsak lelki szegénységükről, tapintatlanságukról, de rövidlátásukról is tanúbizonyságot tettek. Ezért hiába is kérnénk, hogy szégyelljék magukat. Szégyelljük is magunkat mi, helyettük.



Kovács tizedes elesik a háborúban. A hadparancsnokságon egy őrnagyot bíznak meg, hogy személyesen közölje a tizedes feleségével a szomorú hírt. Az őrnagy sokáig gondolkozik, hogy lenne legegyszerűbben letudni a dolgot. Végül becsönget az asszonyhoz.
- Elnézést, özvegy Kovácsné?
 - Nem.
 - De.




Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Monday, April 29, 2013

Házast verik a gazda

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) dicsőséges országgyűlése már tavaly szeptemberben véleményt alkotott a családon belüli erőszak jogi kezeléséről, amikor rendkívül önkifejező, bátor, gavallér - és főleg kulturált - módon hajnalban sikerült megtárgyalnia és lesöpörnie egy olyan törvényjavaslatot, amely mindössze egész társadalmunkat érintő, elvi kérdésekre adott (volna) válaszokat, ami mindössze egy több mint 100 ezer fő aláírásával történt népi kezdeményezésen alapult és ami egy (állítólag) civilizált európai országban történt. Akkor Varga István képviselő úr (Fidesz), az ügy önnön felkent szellemi vezetője bizonyította: igenis lehetséges, hogy egy magát keresztény konzervatívnak valló tömörülés a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül támogathatja a barbárságot, sőt, a „pater familias”-elv kiforgatásával („az apai hatalom korlátlansága”) tulajdonképpen a családi rend helyreállítását kívánja biztosítani. És példát is tud mutatni, ha kell. Sajnos azonban ez nem csak egy hazai valóságshow a derék (kis)gazdáról.


Azóta tudjuk, hogy Varga képviselő úr szerint az asszony helye a konyhában van és ha verik, azt lehet, hogy megérdemli, ráadásul ha szülne 4-5 gyereket, akkor talán még a pofonokat is megúszhatná. És igen, fideszes női párttársai megvédték, mert Varga igenis „tiszteli a nőket, előre engedi őket az ajtóban” és még virágot is tud nekik venni, ha kell. Tudjuk, hogy a magyar társadalom igen tetemes része még mindig egyetért a Varga-elvekkel (ehhez nem szükséges Századvég-felmérés: elegendő belekóstolni az internetes hozzászólások tengerébe). És azt is tudjuk, hogy nők is vannak köztük – akik amúgy ebben a környezetben szocializálódtak (magyarul: lejt a pálya).


Nos tehát, ebből kell kiindulnunk. És nemcsak nekünk, hanem Balogh József egykori kisgazda, most fideszes országgyűlési képviselőnek, Fülöpháza polgármesterének. Mert ha igazak a vádak, akkor ő bizony dicséretért házalhat Vargánál: a gyakorlatban alkalmazta a NER-előírást. Nyilván jogosan, hiszen az asszonynak fel kellett őt bosszantania ahhoz, hogy üssön. És így már tök jogos. A NER-ben biztosan.


asszonyveres.jpg


Balogh úr „bűnössége” esetén (igen, idézőjelben, mert csak a civilizálatlan, nyugati szellemű, szélsőségesen liberális emberjogi aktivisták nevezhetik bűnnek az asszonyverést!) kénytelen lesz felvásárolni egy kisebb virágüzletet és előreengedni mindenkit a parlamenti ülésterem bejáratánál. Szegény ember ő, akit bántanak. Még szerencse, hogy ezzel el lehet majd intézni a dolgot. Szerencse, hogy nem kell komolyan venni a családon belüli „erőszak” című marhaságot (különben is, miféle család? Hiszen csak az élettársáról van szó, hoppá! Lám, mi mindenre lehet jó a negyedik alkotmánymódosítás...). Egyébként meg be volt rúgva, így pláne el lehet nézni az ilyesmit. Hiszen így meg sem történt az egész. És a pia a hibás. (Ezúton javaslom az ittas vezetés büntetésének törlését is a BTK-ból.) Meg a feleség, aki meg majd szépen meggyógyul.


Nos, kedves olvasóink. Ideje felébrednünk végre ebből a rémálomból (és most nem Balogh vélt vagy valós bűnösségéről, hanem az elvről esik szó). Ideje tisztán és világosan fogalmaznunk: a konzervativizmusba ez nem fér bele. A kereszténységbe ez nem fér bele. Az alapvető társadalmi normák rendszerébe (legyenek azok bármilyen politika által befolyásoltak) ez nem fér bele. Nem fér bele a szabadságba, nem fér bele a demokráciába és nem fér bele jogállamiságba. Így egyetlen férfi, férj, apa, gazda, országgyűlési képviselő, polgármester sem viselkedhet. Egy ilyen ember nem mutathat példát a társadalomnak. Nem bátoríthatja férfitársait efféle bűnök elkövetésére.


Az emancipáció nem bűn, az asszonyverés viszont igen. A tavalyi Varga-botrány is azért volt súlyosabb, mint annak elsőre tűnt, mert olyan elvi állásfoglalást jelentett a kérdésben, amely az egész társadalomra kihatással volt/van/lesz. És ha hagyjuk, hogy ez a „szellemiség” továbbra is ott legyen bebetonozva a társadalomban, úgy soha nem fogunk megindulni az emberré válás útján.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Saturday, February 16, 2013

Kit válasszon a magyar CDU-szavazó?

Egy szeptemberi cikkünkhöz érkezett egy igen elgondolkodtató hozzászólás TothLali nevű kommenterünktől:



Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU-szavazó? Mármint: EU-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti.



A kérdés azóta sem hagy nyugodni. A felvetett "CDU-sságnak" - más kifejezéssel talán európai konzervativizmusnak is nevezhetnénk - három vetülete van: világszemléleti, gazdasági és szövetségi. Világszemléleti, amennyiben a nyilvánvaló hazafiság mellett ott van az a "C" a rövidítésben (mondjuk a német kereszténységben Luther és a reformáció hatása értelemszerűen sokkal erősebb mint nálunk), és ez liberális gondolkodással társul. Gazdasági, mert nem kérdőjelezi meg, sőt evidensnek veszi a kapitalizmus alapelveit: a minél torzítatlanabb szabad versenyt, hogy az állami újraelosztás a gazdasági növekedésen keresztül szolgálja a társadalmi szolidaritást és nem annak ellenében. Az újraelosztás mértékét így minél alacsonyabban állapítaná meg, ha nem is az amerikai minimumszinten. És szövetségi: természetes, hogy alapérték és működési keret az EU és természetes, hogy a katonai szövetségi rendszer az Egyesült Államokhoz is köt. (Igen, tudom, hogy Németország és Magyarország helyzete más az unióban, de azért azt se hallgassuk el, hogy a fenti, elsősorban gazdasági alapelvek folyamatos és következetes vállalásával jóval közelebb is lehetnénk.)


CDU_magyar_Logo4.jpg


Ilyen alapelvekkel egy "magyar CDU-szavazó" bizony komoly gondban lenne a hazai kínálattal (ahogy a magyar SPD-, GRÜNE-, vagy Linke-szavazók is, de a poszt nem róluk szól). A világszemlélettel már gondban van, hiszen valahol ez azt feltételezi, hogy legyen olyan következetesen konzervatív, de legalább az ilyen irányvonalat nem alapból elutasító párt, amely legalább nem heti-havi rendszerességgel mond ellent az elveinek és korábbi programjának. Amelyik hajlandó végre érdemben lépni a kommunista rendszer ügynökeinek kérdésében. Amelyik a keresztény alapállását a világnézeti szabadság keretei között érvényesíti. Amelyik az őszinte, világos beszéd híve, jó esetben mestere, a jogállami normákat pedig eszébe sem jut megkérdőjelezni. Folytathatnám, de a dilemma már látható.


Gazdasági alapon, ha lehet, még rosszabb a helyzet. Miközben világszemléleti alapon talán még lehetne Schifferék felé kacsingatni, itt szinte esélytelen a dolog. A hazai politikai kínálatban nem látunk "kisebbállam-párti" alternatívát, a magyarázó szövegek pedig, hogy ki miért nem az, ebből a szempontból irrelevánsak. Aki a kifejezetten szocialisztikus 50%-os újraelosztási ráta helyett inkább a 40% (de legyen csak 45%) híve lenne, ezt a véleményét nem tudja a választáson kifejezésre juttatni. Az E2014 ebben az ügyben még nem igazán terítette a lapjait, de mi szkeptikusak vagyunk. Pillanatnyilag e szempontból nincs választási lehetőség.


Külpolitikában, szövetségi politikában felemás a dolog. A kisebbségi jogok melletti liberális fellépést (pl.: Benes-dekrétumok ügye) ugyan van zászlajára tűző párt, a következetes európai és atlanti kiállás azonban épp nem jellemzi a magukat a politikai jobboldal térfelére definiáló pártokat. A "keleti nyitás" erőltetése, ennek érdekében akár egy minősített gyilkos futni engedése pedig nem kicsit megy szembe ezzel az irányzattal. A politikai baloldal ugyan retorikájában azonosul ezzel az iránnyal, de egyrészt a CDU-szavazó nem szívesen ikszel balra, másrészt hatalmon ők is ugyanúgy és ugyanarról alkudoztak Putyinnal, mint a mostani kormány. Hadd tegyem hozzá, hogy az "EU-pártiság" a központosítás helyett a helyi döntéshozatalt részesíti előnyben, és nálunk ennek pont az ellenkezője zajlik. Tudom, hogy a szövetségi rendszerű Németországban ennek mások a hagyományai, számomra mégis fájdalmasan hiányzik egy olyan alternatíva, amely a decentralizált államszervezetet jobboldali gazdaságpolitikával és világszemlélettel párosítaná. És talán azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy hányan vélik ezt hasonlóan a "sorstárs" politikai bizonytalanok közül.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, November 12, 2012

Hőbörgő mélység

Mi történt, Kapitány? Pánik a kormányrúdnál? Unortodoxia-járvány ütötte fel a fejét a fedélzeten? Netán valami öngyilkos hajlamú matrózlázadás készül? Vagy csak elgurult a legénység gyógyszere - egyenesen bele a politika háborgó tengerébe? Az elmúlt egy-két hétben nem kellett sem a közvélemény-kutatási adatokat, sem a politológusok előrejelzéseit látnunk ahhoz, hogy észrevegyük: kiakadt a politikai barom-méter. Ennyi sötétséget – ilyen rövid idő alatt, ilyen töménységben - tuti nem kaptunk még idén. Öt dózis egy helyen.


Így kezdődött...



„…olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk.”



Rogán Antal ábrándját láthattuk és hallhattuk a 250 ezer euró államkötvényért érkező kínaiak rémmeséjéből. Az Állami Számvevőszék hamar rá is érzett a fiatal politikus tehetségére. Felismerte, hogy a Hagelmayer István-díjat szinte neki találták ki: hiszen ő az, „aki kiemelkedő tevékenységével nagyban hozzájárul a közpénzek „hatékonyabb” felhasználásához”. Uramisten. (Domokos László elnök egyébként ezúttal könnyű helyzetben volt és biztos döntést tudott hozni, hiszen egykori, hűséges Fideszes padtársként igen jól ismeri Tóni munkásságát.)


Aztán láttuk, hogy a pénzügyeinkkel mégiscsak gondok lesznek...



„Reálbércsökkenés lesz jövőre, de ha az eddigi évek reálbércsökkenéseit összeadjuk, az összességében reálbéremelést jelent”.



Ő ugyanaz az ember, aki a leghátrányosabb helyzetű térségekben élők számára a regionális minimálbért a fiatal munkavállalókra is kiterjesztené és pályakezdőknek a minimálbérnél is alacsonyabb (!) jövedelemplafont vezetne be. Igen, ő Czomba Sándor, a foglalkoztatásért felelős államtitkár - aki állítólag nem is mondott ilyet. Vagy mégis? (Javaslom, olvassa el mindenki a helyreigazított verziót is és döntse le maga.)


...és nemcsak a matekkal lesznek bajaink...


Miután Hoffmann Rózsa titokban elismerte: nincs meg a pénz az oktatás államosítására, rögtön mondott olyat is, amiről pontosan tudta, hogy (inkább) azon fognak majd csámcsogni:



„Angol helyett a német lesz az első nyelv.”



Aranyos kis gumicsont volt, ha azt vesszük, hogy bevetésétől kezdve már senkit nem érdekelt a pedagógus életpálya-modell bukása – ahogyan Hoffmann Rózsa bársonyszékben maradása sem. Pedig az „auf Wiedersehen, Frau Hoffmann!” nagyon megérett már - és a Fidesz-KDNP (2014 felé tekintve) jobban járt volna a fejcserével. (Így - talán - nem égett volna rájuk a ház oktatáspolitikában. Most már késő.)


Persze, ha nem értünk a pénzhez, akkor majd értünk a joghoz...


Egy Vas Imre által benyújtott (és azóta elfogadott) indítvány szerint nem lehet politikai reklámot közzétenni körzeti és helyi médiaszolgáltatónál, kereskedelmi médiaszolgáltatónál, ilyen fenntartású internetes honlapokon, képújságokban, teletexteken - de még mozikban sem. Tisztánlátás végett: mondja és akarja ezt ugyanaz az ember, aki szerint viszont:



„…a Kormány tájékoztatása nem minősül politikai reklámnak…” (lásd: IMF elleni kampány)



Ez is ügyes húzás. A cél összességében nyilván az, hogy minél kevesebb szó essék majd a politikáról - s így a kormányzás hibáiról. Mindeközben - az álcivil-hadtest és az állam vígan (értsd: legálisan és közpénzből) kampányolhat majd a Fidesz mellett - így mind Csizmadia László (az állami támogatásokról döntő Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnöke - a Civil Összefogás Fóruma (CÖF), a hírhedt kormánypárti „civil” szervezet vezetője), mind Simicska Lajos uralkodó köztéri hirdetési felületei készen állnak a „jó ügy érdekében” eljárni. (Jó kezekben az ország?)


De nem elég, hogy átírjuk a jogrendszert úgy, hogy rossz kormányzásunk ellenére is mi nyerjünk: még meg is fenyegetjük az akadékoskodó polgárokat...na, ez már tényleg primitív!


Hogy mennyire komolyan gondolják ezt a cenzúrázós őrültséget, arra a legfrissebb példa Papcsák Ferenc kirohanása két sajtóorgánum ellen, pontosabban azok kommentelői ellen:



„Nemcsak a Népszava, hanem a Hír24 (FN24) egyes kommentelőinek személyes adatait is kéri a XVI. kerületi rendőrkapitányság.”



Egészen elképesztő, hogy bárki komolyan gondolja ebben az országban (főleg egy közszereplő!): a büntetőjog eszközével a szólás szabadsága korlátozható.



les_visiteurs.jpg


Ha valaki blődségi sorrendet kérne számon rajtam, ne tegye. Képtelen volnék igazságot tenni köztük. Egyet tudok biztosan. Amit a kormánypártiak - egykoron büszkén, manapság inkább dühödten - hangoztatnak magukról, miszerint: „mi vagyunk itt, kérem, a konzervatívok” – nos, melldöngető kijelentésük minden nap megcáfoltatik a Nemzeti Együttműködés (egyre sötétebb középkori) Rendszerében.


Mert amit itt látunk, az biztosan nem konzervativizmus. Maximum konzerv. Annak is az alja.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Saturday, March 31, 2012

Válaszúton a konzervatív értelmiség

Schmitt tegnap esti nyilatkozata izomból arcul vágott majd mindenkit e hazában, akinek van némi köze a tudományos világhoz. Miután a Semmelweis Egyetem példaszerű gyorsasággal meghozta a döntést egy számukra rutinszerű ügyben, az elnöki interjú nem azt boncolgatta, hogy maradhat-e ezek után elnök, hanem azt, hogy vele itt most mindenki, de főleg az egyetem szenátusa, jól kitolt. És majd ír ő másikat, istibizti, és lesz itt nemulass!


"De már hozzák is. Révai beszámol
a boldogultról, vélnéd. Egy fenét!
A heti bel- és külpolitikáról,
hogy Truman mily szemét"

(Faludy György: Egy bizánci teológus temetésén)

Ha érdekel majd valakit és nem teszi meg addig más, szívesen leírom, hogy ez miért képtelenség, most viszont szerintem fontosabb és időszerűbb az a gondolat, hogy mi lesz most. Merre fejlődhet az a politikai pálya, amelyet Schmitt tegnapi interjúja saját magának, az őt jelölő Fidesznek és annak támogatóinak felvázolt?

Ő kijelölte magának az utat. Ő itten egy áldozat, akit meg kell védeni. Igaz, hogy erről az egész doktorosdiról olyan képtelenségeket állít, mint aki az életben nem próbált meg tényleg disszertációt írni, de ez nem számít. A nép hülyítése köztévés asszisztenciával sem nagy ár azért, hogy a doktorátust és minden kapcsolódó témát értelmiségi, pesti huncutságnak tartó többség szimpátiáját megszerezze. Ez világos.

De barátaim, mit mond erre a Fidesz, és főleg annak elkötelezett értelmiségi támogatói? Azok a kollégáim, akik őszinte meggyőződésből mentek el a Békemenetre, de most erősen pirosban van a kiakadásjelzőjük? A jobboldali véleményvezérek, a Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Nemzet publicistái, a jobboldali akadémikusok? Azt hogy mit mondtak az egyetemi verdikt és Schmitt mégsemlemondós interjúja közt, azt tudjuk: gyakorlatilag azt, hogy mennie kell.

De mit fognak most mondani? A saját, szakmai meggyőződésük lesz erősebb, vagy jön a pártalapú összezárás? Mert ne felejtsük el: még csak nem is az a kérdés, hogy mit mondanak most, hiszen valószínűleg ugyanazt mint tegnap. Ők valóban konzervatív emberek - eltérően az általuk favorizált párttól! - nekik nehezükre esik naponta váltani a véleményt. A kérdés az, hogy mit mondanak akkor, amikor esetleg 2-3 hét múlva valami hitelminősítő még bóvlibbá vág vissza minket, vagy valamelyik uniós tanácskozáson Cohn-Bendit szájára veszi Orbán nevét? Ha elkaszálja az Unió valamelyik paragrafusunkat, amikor megvan az adekvát válasz, hogy "Magyarországot megtámadták". Akkor is megtartják a véleményüket, vagy felül fogja írni mostani őszinte gondolataikat a Fidesz - és az ő világlátásukban az ország - melletti egységes kiállás igénye, amely nem engedi a köztársasági elnök kritikáját még akkor sem, ha belül már inkább elküldenék?

Ez a fő kérdés. A saját értelmiségi bázisa ellen Orbán sem mehet sokáig. Mondhatják neki a profi kommunikációs tanácsadói, hogy minden vidéken dől el, és ott ez az ügy rutinból szétmaszatolható: ha szinte minden professzor, akivel találkozik, azt a véleményt hozza szóba előtte, hogy ez mégis csak vérciki, akkor az neki is végzetesen kellemetlen lesz. Nem kezelhetetlen, hiszen lehet őket semmibe venni - csak egy idő után nagyon, nagyon kellemetlen.

Kit választanak ebben a helyzetben a konzervatív professzorok, tudósok, véleményvezérek: Schmitt mentorát, Viktort, az eddig soha meg nem kérdőjelezett vezért, vagy Tulassay rektor urat (akit nem mellesleg Viktor is hívott a kormányába, de ő nem ment), aki példamutatóan és gerincesen járt el az ügyben?
Ezt a kérdést tette fel nekik Schmitt. Szerintem erősen nem a tizenkilencre, de a húszra húzott lapot.