Showing posts with label szuverenitás. Show all posts
Showing posts with label szuverenitás. Show all posts

Sunday, January 22, 2012

Két kérdés a békemenethez

Jó hívószónak bizonyult az, hogy védjük meg az ország pénzügyi függetlenségét, védjük meg a szuverenitásunkat. Isten látja a lelkemet, ezzel maximálisan egyet is értek (még ha tegnap, nem túl sok eredménnyel de itt provokálunk is itt a blogon), ha a körítés többi részével esetleg nem is. Több mint százezren (hogy mennyivel többen, azt hagyjuk a profikra) jelenlétükkel adtak nyomatékot ennek, a Béke menetén - az ugyan nem világos hogy kivel is kell a béke, de hát anno 1984-ben, gimnazistaként voltam én is spontán békemeneten, nagyjából ugyanitt. Ott legalább tudtam, hogy azokkal a rakétákkal van a baj, amelyeket a "mi" rakétáinkra válaszul telepítettek Nyugaton.

 (Forrás: MNO)

Nekem két kérdésem van a résztevevőkhöz, a szervezőkhöz, tulajdonképpen bárkihez. Az első, az a fentiekből következik: hogyan érjük el az áhított pénzügyi függetlenséget? Milyen út vezet oda? Mikor indulunk? (Mert sürgős lenne.). A másik kicsit összetettebb: egy ilyen "összetartás", az akolmeleg elsöpri azokat a fenntartásokat, amelyek tegnapelőtt még megvoltak?

Nézzük először az elsőt! Függetlenek akarunk lenni a nemzetközi pénzvilágtól. Helyes, tényleg elég sokba kerül nekünk, hogy évente annyit fizetünk törlesztésre meg kamatra, hogy anélkül akár pluszba is mehetne a költségvetésünk. Már húsz éve várom ezt, talán most. De merre induljunk?

Fizessünk vissza mindent és gazdálkodjuk ki a folyó költségvetésből? - Na akkor a következő békemeneten feleződne a létszám, nem megy. Jelentsünk fizetésképtelenséget, és tárgyaljunk az átütemezésről? - kétlem, hogy a mindennapokra vonatkozó eredmények sokkal jobbak lennének, és valószínűleg tovább is tart. Mondjuk meg nekik, hogy kampóst kaptok, nem amit ideadtatok (meg a kamatait), hisz azt már visszaadtuk régen? - hát, ha onnantól tudunk önellátók lenni... Fizessük vissza a devizában denominált adósságot az MNB tartalékból, a többihez meg forgassuk meg a bankóprést?

Vagy egyszerűen csak adjátok ide, ami most kell nekünk, de nehogy már bele is akarjatok szólni abba, hogy mit csináljunk vele? Esetleg az EU-ból is lépjünk ki ennek nyomatékosítására?

Ezt azért lassan el kéne dönteni, másfél éves kormányzás után legfőbb ideje lenne. Márciusban már nem fog Viktor attól félni, hogy nem lesznek elegen, ki fog állni a tömeg elé (ha nem épp aznapra várja az EU meg az IMF). Mit mondjon? Vagy, ad abszurdum (?) mindegy hogy mit mond, csak ő mondja?

(Én az első változat híve lennék, de minél gyorsabban - ámde én nem voltam kinn tegnap, illetve voltam, csak nem ott, szóval kérdezném: a résztvevők, vagy az elmenni nem tudó szimpatizánsok melyiket választanák? Vagy mindegy hogy melyiket, csak Viktortól hallják?)

No a második kérdés. Többek szerint a felvonulás nem mindenben kormányt támogató hangulatban indult, voltak a problémákat elismerő hangok, amelyet azonban háttérbe szorított a kiállás kényszere. Idáig értem. A kérdésem azokhoz, akik végigsétáltak: a nyilvánvalóan felemelő - sőt, sokaknak bizonyára katartikus - élmény után is ezt mondták? Vagy akkor már minden rendbe jött és jóság lett? Maradjunk mondjuk egyetlen példánál, ennél a szerencsétlen dr. Schmittnél: a tömeg puszta létszáma meggyőzött-e valakit esetleg arról, hogy hát nemcsak a nemzeti szuverenitást meg a kormányt, de őt is meg kell védeni, függetlenül az ellene felhozott vádak megalapozottságától?
 

Friday, January 20, 2012

A Jeremiah Smith-terv: EU-s főbiztost Magyarország élére!

Kedves Olvasó, végezzünk el egy - szándékosan provokatív - gondolatkísérletet!

Játsszuk azt, hogy 2012. március közepe felé járunk. Görögország hosszú kínlódás után bedobja a törölközőt, bejelenti a fizetésképtelenséget. Felfüggesztik a kifizetéseket a hitelezők felé és csődöt jelentenek, belátva a teljes kudarcot kapitulálnak. A nemzetközi helyzet intenzíven fokozódni kezd, a hitelezők által elvárt hozamok és a csődkockázati mutatók az egekbe szöknek, a pénzügyi gondok fertőzése intenzíven tovaterjed.

A kormányok és a jegybankok széthúzása és érdekellentétei miatt a rettegés tovább terjed az EU minden államára. A német-francia véleménykülönbségek egyre nyilvánvalóbbak, az integráció erősítésének pártolói és a status quo megőrzésére törekvők küzdelmének bénult patthelyzete immár feloldhatatlannak látszik. A német politikai pártok megtagadják az egyre jobban inogó hitelalap feneketlen éhségének csillapítását az adófizetők pénzéből, a BRIC feltörekvő, tőkével alaposan kibélelt országai jobb esetben idegenkednek segíteni, rossz esetben titokban örülnek Európa befolyásának további csökkenését figyelve.

Magyarországon a lassan hisztérikussá váló helyzetben  Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is folytatja a kettős beszédet; ékes európéer szóvirágokat dalol az Uniónak, sunyít és vetít az IMF-nek és a tárgyalófeleknek. Addigra ott már azt sem hiszi el senki neki, amit kérdez.

 

 

Idehaza pedig egyre hevesebb zászlólengetés közepette lassan, de biztosan megindul a dacos kuruc lózung és az „Ugocsa Non Coronat” az egyre kevésbé lelkes pártszavazók, no meg a nyugdíjasok felé. Az IMF tárgyalások megrekednek Orbán-bábok minden erőfeszítése ellenére. Tízezrek kezdik festeni otthonukban tizenötödikére készülve a nyomtatott betűket a transzparensekre.

És ekkor, egy történésznek feldereng egy régi emlék és egy név, úgy jó nyolcvan évvel ezelőttről.

Jeremiah Smith neve, és 1923. ősze. Lássuk csak mi is történt akkoriban!

 

Magyarország rendkívül kedvezőtlen feltételekkel kapott kölcsönt a Nemzetek Szövetségétől, azaz a Népszövetségtől. A pénzügyi szanálási program végrehajtásának ellenőrzésére a Népszövetség ellenőrt küldött Budapestre Jeremiah Smith személyében.

Magyarország 1922 szeptemberében csatlakozott a nemzetek Szövetségéhez. A háború utáni talpra állás egyik eszköze a népszövetségi kölcsön volt. A program végrehajtásának ellenőrzésére főbiztost és egy helyettest küldtek Budapestre. Mindkét fél igyekezett a másik fél számára is elfogadható személyt találni. Végül a tekintélyes, konzervatív bostoni ügyvédre, ifj. Jeremiah Smith (1870-1935) ügyvédre, a J. P. Morgan & Co. bankház bostoni irodájának ügyvédjére esett a választás, helyettese Royal Tyler lett.

A főbiztos ellenőrizte a magyar költségvetést, joga volt megvétózni olyan kiadásokat, amelyek megítélése szerint veszélyeztették a szanálást. A népszövetségi kölcsön felhasználása csak engedélyével történhetett meg. Fedezetül zárolt számlára helyezték az állami bevételeket, úgy mint a vámok, a cukoradó, a dohányjövedék, a sójövedelem bevételeit, valamint a kölcsönök visszafizetéséből befolyt összegeket. Ezek fölött a főbiztos rendelkezett. Új adók kivetését is jogában állt előírni. Rendszeresen küldte jelentéseit a pénzügyi helyzet minden részletre kiterjedő alakulásáról (például az állami alkalmazottak számáról) a népszövetség, olasz, román és csehszlovák tagokból álló pénzügyi bizottságnak Genfbe. Havonta kért jelentést az egyes minisztériumok költségvetéseiről, és hagyta jóvá terveiket egyetértése esetén. Beruházásokat a kölcsönből nem hagyott, nem hagyhatott jóvá.

Az ő, és Korányi Frigyes pénzügyminiszter aláírása látható azon a külföldi pénzpiacokra szánt, 1924. júliusi felhíváson, amely a magyar államkölcsön jegyzésére szólít.

Smith 1924. május 1-jétől a szanálási program elindulásától 1926. június 30-ig, a program befejezéséig tartózkodott Magyarországon. „Az ország hangulata a program életbelépésekor nem volt kedvezőnek mondható… A rekonstrukciós program iránt csakis kézzelfogható bizonyítékokkal lehetett volna bizalmat kelteni, de ez akkor még nem volt lehetséges.” – olvasható a főbiztos első jelentésében 1924 májusában. Bár a Népszövetség kalkulációja az átmeneti időszak pénzügyeivel kapcsolatban nem voltak helytelenek, az időzítéssel kapcsolatban azonban igen. Ennek következményeképp a végrehajtás során problémák merültek fel, de összességében nem veszélyeztették a program sikerét.

Smith a vezető körökkel, így a kormányzóval is, jó viszonyt alakított ki. Távozása előtt Horthy Miklós gesztussal akarta honorálni fáradozásait, és meglepetésre az ügyvéd lehetőséget kért, a magyar Szent Korona megtekintésére. Az akkori politikai viszonyok között ez nem volt könnyen teljesíthető kérés, de mégis teljesítették. Smith minden fizetséget, kitüntetést visszautasított, honoráriumát az USA-ban tanuló magyar diákok, fiatal mérnökök részére ajánlotta fel egy alapítvány formájában. Zárójelentésében pozitívan értékelte az elért eredményeket, a szanálási program sikerességét, és biztatónak ítélte meg a kilátásokat a jövőre nézve.
 
(Forrás: penzportal.hu)
 
 
Ugye nem csak nekem nyilvánvalóak a hasonlóságok és párhuzamok az akkori helyzet és Magyarország mai problémái között?
 
Mi lenne, ha az Unió keresne nekünk  egy igazi válságmenedzsert?
 

Lássuk ki is lenne jó erre a pozícióra:
 
 
 
 
  • Ne legyen semmiféle eddigi kapcsolata sem az EU-val, se a Magyarországgal.  Jöjjön akár Új-Zélandról, Japánból vagy Chiléből, csak érkezzen jó messziről, mindegy, egyremegy.
  • Legyenek acélból a tökei, feleljen meg minden szakmai és emberi feltételnek.
  • Kapjon egy jó nagy korbácsot, és egy picike mézesmadzagot is és vele teljeskörű felhatalmazást a hitelezőinktől, akik a megállapodás fejében hitelt adnak nekünk.
  • Kezdje el munkáját úgy és aképpen, ahogy Mr. Smith tette azt oly régen. Adjunk neki mondjuk 2-300.000 dolláros havi fizetést, hogy elvállalja ezt a világraszóló szakmai és emberi kihívást mindenki közös üdvére.  Vonuljon be szépen valami kényelmes rezidenciára a Várhegyen és lásson végre munkához.
  • Adjanak mellé szakértőket, jogászokat, címzetes tudorokat, makro- és mikroökonómusokat segítségül. Persze a lényeg úgyis a pallosjogon, nomeg a korrupt, és ellenérdekelt magyar gazdasági-, és politikai elitre felszerelt hereszorító bölcs használatán lenne.

Itt az ideje leszámolnunk a dohos és persze évszázadok óta vígaszt nyújtó illúziókkal; Le kell mondanunk függetlenségünk és nemzeti szuveneritásunk jó részéről meghatározott időtartamra, a feladatok és tervek végrehajtásának erejéig.

Mindenkinek jobb lesz, tessenek elhinni.

Magyarország hitelezői és a piacok megnyugodhatnak, jó kezekben lesz a kölcsön, a mi nyakunkba akasztott járomnak legalább lesz formája végre. Lesz konkrét, egyértelmű átlátható célja és feladata minden magyar embernek a következő 3-4 évre.
 
A kamatok és a kockázatok radikálisan csökkenni fognak, a pályánk kiszámíthatóvá válik végre. Az elviselhető, és a magyar gazdaság és lakosság által kitermelhető kamatokat a keményen dolgozók munkája árán megfizethetővé tehetjük.

 

A gazdaság fejlesztései már rövid- és középtávon is tervezhetővé válnak, a kamat és gazdaságpolitikai irányelvek következetes és tervszerű betartásával visszaszerezhetjük a befektetők előtt bizalmi tőkénk alapjait. A szilárd stabilitás munkahelyeket fog teremteni és további gazdasági növekedést generál majd.
 
Lógjon csak Damoklész kardja fenyegetően ez időre a hatalom-drogtól szédült köztörvényes bűnö politikusaink és döntéshozóink feje felett.

Hátha végre a kiadós lecke után jó időre elfelejthetjük Ady Endre versét és Mohács helyett nekünk elegendő lesz pár röpke év gyámság és egy tapasztalt és tettrekész helytartó.

Most nézzünk kicsit magunkba; hosszú-hosszú ideje ugyan kire bízhatnánk az ország szekerének irányítását? Talán az impotens, sunyi Gyurcsányokra? Esetleg a monomániás, bikkfafejű, éhes, vak Orbánok, lila és egyéb ködöket evő LMP-sek és szalonnáczi zergetollas múltbarévedő Jobbikosok megélhetési politikusai lettek volna alkalmasak erre a feladatra?

Ó nem. Helyettük most megcselekszi végre valaki azt, amit megkövetel a Haza! Korlátozzuk a demokráciát? No hiszen, az a néhány kurta év gyorsan elszalad majd, úgyis a fogaink csikorgatása és az igahúzás közepette nem nagyon jut majd eszükbe túl sokat siratni felfüggesztett választói jogainkat.
 
Már a híres főtárgyalónk, Gróf Apponyi Albert is  megemlékezett Smith népszövetségi főbiztosnak a magyar rekonstrukció körül szerzett nagy érdemeiről s ekkor mondotta azt a szállóigévé vált mondatot, hogy:
 
"Miként az ismeretlen katona, úgy az ismeretlen magyar adófizető is kiérdemelte magának heroikus áldozatkészségével a Népszövetség elismerését".

Jöjjön hát végre egy, Országunkat valóban valóban építeni akaró és lehetőségeinek birtokában arra képes ideiglenes rendszer! Mit számít honnan jön, csak jöjjön el végre az igazi, százötven éve várt valódi, oly sokat emlegetett Rendszerváltás. A többit meg majd elintézzük mi, akik itt élünk és dolgozunk, adózunk, Magyarország igazi Polgárai.


Uniós Helytartót Magyarországra, éljen Jeremiah Smith XXI. századi utódja!

(További olvasnivaló Peterecz Zoltán doktori értekezése téziseiben)

Félreértések elkerülésére: szerzőnk családneve nem Trócsányi, és nem azonos sem a hasonló nevű jogtudóssal, sem pedig a fizikussal.