Showing posts with label államadósság. Show all posts
Showing posts with label államadósság. Show all posts

Tuesday, January 15, 2013

A tücsök vagy a hangya pártján?

Néhány intézkedés a közelmúltból: végtörlesztés, árfolyamgát. Önkormányzati adósságok állami átvállalása. Nyugdíjeinstand. Kicsit korábbról, korábbi ciklusokból: féktelen devizahitelezés állami beavatkozás és érdemi kontroll nélkül. Bank-konszolidációk. Mi a közös bennük?


Nyilvánvaló: a fentiek mind azokat támogatták, akik bármilyen okból erejükön felül költöttek, eladósodtak, esetleg rosszul gazdálkodtak, a pénzt pedig minden esetben a közösség, az egész társadalom, illetve a manyup-einstand esetében a tagok fizették. A posztban nem célom minősíteni, pláne elmarasztalni mindazokat - legyenek bár egyének vagy közösségek -, akik az elmúlt évtizedekben hitelt vettek fel, mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen üzenetet hordoznak ezen lépések, állami döntések a polgárok és az ő gondolkodásmódjuk számára.



Először is, nem erősítik a polgárok és közösségeik felelősségérzetét. Az üzenetnek ez a része nyilvánvaló: ha elegendően sokan adósodnak el erejükön felül, akkor - legalábbis adósságuk egy részére vagy bizonyos típusára - át fogja vállalni az állam, gyakorlatilag a teljes közösség a tartozásukat, részben mert sokan vannak és sok szavazatot jelenthetnek, részben azért, mert az át nem vállalás össztársadalmi kára - pl. a sok otthonát vesztő család - egyes mérlegelés szerint több lehet, mint az átvállalás ára. Részben pedig akár azért is, mert az állam felelősséget érez amiatt, hogy korábban - más színezetű kormányok alatt - nem lépett fel jóval hatékonyabban e nagyon kockázatos típusú eladósodás ellen. Azért azt itt is meg kell jegyezzük, hogy a döntéshozók, parlamenti képviselők végtörlesztése véleményünk szerint etikailag több, mint aggályos, morális üzenete védhetetlen.


A másik dolog, hogy a "hangya-üzemmód", tehát a befektetések ösztönzése, az egyszerűen nem működik. Amilyen deficitben van az állam, minden fillérre szüksége van, és ahonnan tud, onnan el is veszi. Ahonnan meg nem tud, ott pedig mindig megvan az inflációs félelem, a forintban történő felhalmozások értékvesztésének veszélye. A takarékoskodás, mint pozitív társadalmi érték még azoknál is visszaszorul, akik azt egyáltalán megengedhetik maguknak, családjuknak.


A harmadik dolog ezeknél hosszabb "futamidejű", és emiatt talán még károsabb is. Ez pedig nem egyszerűen a felelős gondolkodás elkerülhetősége, hanem a hosszú távú tervezhetőség hiánya. Ma Magyarországon a középtávú befektetések is átlagon felül kockázatosak, egy bizonyos időtáv feletti befektetésekben pedig egyszerűen nem praktikus gondolkodni. Tizenöt-húsz éves befektetési konstrukciók? Ugyan már! A jogszabályi környezet, az adószabályok, az inflációs- és árfolyamkockázat éven belül is drasztikusan változnak, nemhogy ennyire nehezen belátható időtávon. Összességében ez is azt erősíti: élj a mának, ne gondolkodj előre, mire odaérünk, úgyis más szabályok lesznek. Pedig konzervatív alapállásból pont az ellenkezőjét kéne tenni.


Nehogy valaki azt gondolja, hogy ezt a kritikát én valamiféle kormánybírálatnak szánom, ez annál sokkal tágabb időkeretet érint - arról nem is szólva, hogy a jelenség nemcsak hazánkban virul. A rendszerváltás óta nem is nagyon tudok felidézni olyan időszakot, ahol az össz-üzenet ne ez az "élj a mának" lett volna, bár a kormányzati kommunikáció és intézkedések a kilencvenes években mintha pozitívabbnak tűnnének így visszatekintve. Viszont ha nem változtatunk ezen, akkor egy újabb generáció szokik bele ebbe - vagy szökik el az országból.


Végezetül hadd írjam ide La Fontaine meséjének egy viccesebb (?) változatát. A hangya egész nyáron szorgalmasan dolgozott, gyűjtögetett, a tücsök meg csak bulizott, hegedült, mit sem törődött a jövővel. Ősszel aztán meg is döglött mint a kettő.


Ugye nem erre játszunk?


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Saturday, December 15, 2012

Góg és Demagóg fiai

Orbán Viktornak erős hete volt. Csökkentette a rezsiköltségeket, elfogadtatta a költségvetést, megoldotta a jövő évi minimálbért és ráadásként a hét végéig - de legkésőbb szerdáig - megoldja a felsőoktatási reformot is. Akinek kételyei támadnak korunk első számú politikai szuperhősének képességeivel szemben, emlékezzen csak vissza az elmúlt két és fél esztendő elsöprő lendületére.


Orbánék két hét alatt helyreállították a közbiztonságot. Egyetlen nagyobb huszárvágással (aztán még pár kisebbel) megvalósították a „nyugdíjvédelmi” reformot. Pár hónap leforgásával rendbe tették a jogállamiságot és megerősítették a sajtószabadságot. Kifehérítették a gazdaságot. Magyar kézbe került a stratégiai ágazatok nagy része.


Ki az, aki kibírta eddig röhögés nélkül?


És ki az, aki elhiszi ezek után, hogy a „felsőoktatási reform” valóban reform és nem lenyúlás, bedöntés? Orbán nem hitte el, amikor 2008-ban elemi erővel sújtott le a tandíj-tervezetre. Mi meg azt nem hittük el mostanáig, hogy egyszer ennyire szembe fogja köpni saját magát. Nem hittük el, hogy képes még a saját (stabil) választói rétegének tetemes hányadát is feláldozni Matolcsy tanár úr gazdasági fantazmáiért. A demagógiáért.


demagogia.jpg


Nem hittük el, hogy az államadósság ellen harcoló Fidesz adósságcsapdába akarja hajszolni a diákokat. Mert ép ésszel nem fogható fel, hogy mit érez egy 21-23 éves friss diplomás, amikor 2-5, vagy akár 10 millió mínusszal vág neki a nagybetűs életnek. Demagógia? Aligha.


A Fidesz Gyurcsányékkal szembeni sikerét nemcsak az garantálta, hogy Fletóék öngólok egész sorát lövöldözték be hálójukba, hanem az is, hogy az emberek mindennapjaira leselkedő veszélyekkel tudtak riogatni nyolc éven keresztül. Kezdve a „gáz-ár-emelés”től a tandíjon és az egészségbiztosításon keresztül a devizahitelekig minden olyan témára ráültek, amiről tudták, hogy biztosan érdekli a népet. Populizmus volt? Hát persze. Demagógia? Aligha.


Most viszont a rontás visszaszáll. Ezt pedig maguknak köszönhetik. Ma-guk-nak. Hiába kürtölik szét a jobboldali médiumokban, hogy az egész műbalhé, amit az ellenzék generál. Hiába sírnak, prüszkölnek, őrjöngnek, mert „az egész világ összefogott ellenük”: saját híveiken kívül már senkit nem érdekel. A tandíj nemcsak 2008-ban, hanem ma is életbevágó kérdés. É-let-be. Az ellene ágálás populizmusnak populizmus, de nem demagógia.


És ez az a pont, ahol Orbán Viktor „reform”-lendülete megtört. Rajta kívül talán már mindenki tudja - csak még nem merik megmondani neki. Bátorság.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tuesday, October 30, 2012

Viktor, az emberkereskedő

Nálunk tényleg mindennek ára van. 250 ezer eurónyi államkötvény vásárlásával magyar állampolgárságot lehet szerezni egy fideszes javaslat szerint. „A haza nem eladó.” – hangzik el oly gyakran. De azért eladjuk.



Kohn 15 év után hazalátogat, és döbbenten látja, hogy barátjának, Grünnek a lánya egy gyönyörű, 18 éves szépséggé serdült.


Mondja is Grünnek: - Nagyon tetszik nekem a lányod és feleségül venném. A dolog komolyságát bizonyítandó, felajánlok egy tízezer dolláros ajándékot...
Grün közbevág: - Mit képzelsz? Na persze, vén kecske is megnyalná a sót? Hogy én, a gyönyörű lányomat, tehozzád? Hát ezt verd ki a fejedből! Nincs az a pénz! Érted? Nincs az a pénz!


Eltelik egy hét, Kohn ismét felkeresi Grünt:
- Nézd, gondolkodtam a dolgon. Lehet, hogy alulbecsültem a lányod szépségét. Egy húszezer dolláros...
- Grün ismét közbevág: - Nem, nem, erről szó sem lehet! Jegyezd meg: nincs az a pénz!


Újabb hét múlva Kohn:
- Grün, ne haragudj, nem tudom elfelejteni a lányodat. Egy százezer dolláros ajándék talán...
- Mire Grün: - Kedves barátom! Keblemre! Mikor tartsuk az esküvőt, melyik zsinagógában, milyen szertartásrend szerint?
- De Grün, egy hete még azt mondtad, nincs az a pénz!
- Azt. Na, de ha van?



Két hónappal ezelőtt még arról elmélkedtünk itt a KARD hasábjain, hogy az azeri baltás gyilkos ügyének politikai nyilatkozatai kapcsán olyan ellentmondások merültek fel, amik később a Kormány kárára lesznek. Mert – blogtársam többször is hangoztatta: „attól, hogy lezártnak tekintik az ügyet, még vérciki marad”. Magam azzal fenyegetőztem: ha nem rendezik tisztes európai módon ezt az ügyet, akkor a 2014-es kampányban elő fogják venni a „Viktor, az emberkereskedő”-kártyát - és az bizony nagy szívás lesz. Hát persze, hogy nem hallgattak arra a bizonyos (protest) 80 %-ra sem, aki elítélte a tettüket. Csak tudnám, minek rendelnek meg méregdrága közvélemény-kutatásokat, ha magasról tesznek az abban foglalt eredményekre?


Bevallom, azt azért nem sejtettem, hogy mindössze nyolc hét leforgását követően egy újabb „nemzetközi prosti” ügyet fognak megnyitni. Ezek után. Ezek után!


Akkor ezek után próbáljuk meg higgadtan elolvasni, mit mondott Rogán Antal és Babák Mihály:



„A kínaiak részéről többször megfogalmazódott, hogy segítsük elő a magyarországi gazdasági befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. A méltányos eljárás feltétele a 250 ezer eurós államkötvény-vásárlás 5 éves futamidővel. Ezzel olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk."



Ebben a történetben az a „szép”, hogy még csak nem is egyszeri készpénzes vagy átutalásos fizetésről van szó, hanem hitelnyújtásról! Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy még ennyit (tisztán 250 ezer EUR-t) SEM ér a magyar. Vagy úgy, hogy annyi eszük sincs Rogánéknak, hogy a készpénzt kérjék - örökbe, nem hitelbe! - és ezzel magát az államadósságot csökkentsék, ne pedig a "finanszírozási igényét". Ugyanakkor örülhet majd a KSH (meg persze az agitprop), hiszen Viktorék ezzel rövidtávon megoldják a népességfogyás problémáját is. Aki pedig nem örül majd annak, hogy tele lesz az ország kínaival, az lesz csak igazán a rasszista. Vegyük tudomásul, hogy a jövő elkezdődött. A keleti jövő.


freetibetmadeinchina_250.jpg


(Kivételesen kíváncsi leszek, hogyan reagál majd a szélsőjobb minderre: eddig azért sírtak, mert „izraeli gyarmat lettünk/leszünk”: most viszont megnyitjuk az utat a kínaiak előtt… kommunikációs Kánaán.)


Ha nem elég a lóvé, adjuk meg Szafarovnak is az állampolgárságot: 250 ezer EUR és nem ismerjük egymást. Ja, és mindenkit - akinek morogni támad kedve - figyelmeztetek, hogy a Kormányt megint a "jó szándék" vezérli! Például kifehéríti a gazdaságot: hiszen immár teljesen legálisan juthat hozzá bárki magyar útlevélhez - nem kell lepaktálni az alvilággal hamis papírokért.


(Nos, lehet, hogy azt a „fehér” szót ki kéne majd cserélni valami másra…udvari nyelvészek, hajrá: tiétek a jövő!)


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Sunday, January 29, 2012

Miért nem jegyezhetünk eurós államkötvényt?

A magyar államadósság egy része forintban, egy másik, komoly része devizában, jellemzően euróban denominált. Itthon az államkötvényeket az Államadósság-Kezelő Központ forgalmazza. És miközben az ÁKK időnként devizakötvényeket is kibocsát, ezeket a betévedő magyar állampolgár - tudtommal - nem jegyezheti.

A vájtfülűek persze megoldhatják ezt is: brókercégen keresztül, külföldi, pl. a frankfurti tőzsdén vehetünk devizás magyar állampapírokat, de ismétlem, tudtommal a hazai lakossági kínálat ezekre nem terjed ki. Nem igazán értem, hogy miért.

(Forrás: eBay)

Amennyire tudom, a dolognak hagyománya van. A fenti lista alján is feltüntetett 1924-es népszövetségi kötvények (lásd a képen; emlékszünk még a Jeremiah Smith-sztorira?) kibocsátása is külföldön történt. Ezzel kapcsolatban laikusként hadd kérdezzek két dolgot a hozzáértőktől:

  1. Valóban nem lehet devizabelföldiként idegen pénznemben kibocsátott állampapírt jegyezni?
  2. Ha nem, akkor vajon miért nem?

Miért kérdezem akkor, amikor talán nem mindenki szerint érdemes most magyar állampapírba fektetni (bár pl. Oszkó Péter ezt másként látja)? Azért, mert - mint a listában is láthatjuk - e papírok hozama jelentősen meghaladja a devizabetétekre fizetett bank kamatokat. Miért ragaszkodik ahhoz a magyar állam (ha tényleg ez a helyzet), hogy az állampolgár csak a hazai vagy külföldi bankokon keresztül fektethesse be a devizáját, majd azok vehessék meg a devizás államkötvényt? Miért nem juttat a saját, befektetni kívánó polgárainak a nagyobb hozamból, miért kell a bank mint közvetítő?

Ha Frau Keller Stuttgartból jegyezhet euróért magyar államkötvényt, a szegedi Kovács úr miért nem teheti meg ugyanezt? Van-e oka az uniós polgárok ilyen értelmű - és a hazai polgárokra nézve hátrányosnak tűnő - megkülönböztetésének?

(A poszt az író kíváncsiságát is tükrözi egy olyan kérdésben, amelyben információi erősen hiányosak. Az esetlegesen beérkező kommentek felhasználásával, azokra hivatkozással szándékomban áll a posztot módosítani.)

Sunday, January 22, 2012

Két kérdés a békemenethez

Jó hívószónak bizonyult az, hogy védjük meg az ország pénzügyi függetlenségét, védjük meg a szuverenitásunkat. Isten látja a lelkemet, ezzel maximálisan egyet is értek (még ha tegnap, nem túl sok eredménnyel de itt provokálunk is itt a blogon), ha a körítés többi részével esetleg nem is. Több mint százezren (hogy mennyivel többen, azt hagyjuk a profikra) jelenlétükkel adtak nyomatékot ennek, a Béke menetén - az ugyan nem világos hogy kivel is kell a béke, de hát anno 1984-ben, gimnazistaként voltam én is spontán békemeneten, nagyjából ugyanitt. Ott legalább tudtam, hogy azokkal a rakétákkal van a baj, amelyeket a "mi" rakétáinkra válaszul telepítettek Nyugaton.

 (Forrás: MNO)

Nekem két kérdésem van a résztevevőkhöz, a szervezőkhöz, tulajdonképpen bárkihez. Az első, az a fentiekből következik: hogyan érjük el az áhított pénzügyi függetlenséget? Milyen út vezet oda? Mikor indulunk? (Mert sürgős lenne.). A másik kicsit összetettebb: egy ilyen "összetartás", az akolmeleg elsöpri azokat a fenntartásokat, amelyek tegnapelőtt még megvoltak?

Nézzük először az elsőt! Függetlenek akarunk lenni a nemzetközi pénzvilágtól. Helyes, tényleg elég sokba kerül nekünk, hogy évente annyit fizetünk törlesztésre meg kamatra, hogy anélkül akár pluszba is mehetne a költségvetésünk. Már húsz éve várom ezt, talán most. De merre induljunk?

Fizessünk vissza mindent és gazdálkodjuk ki a folyó költségvetésből? - Na akkor a következő békemeneten feleződne a létszám, nem megy. Jelentsünk fizetésképtelenséget, és tárgyaljunk az átütemezésről? - kétlem, hogy a mindennapokra vonatkozó eredmények sokkal jobbak lennének, és valószínűleg tovább is tart. Mondjuk meg nekik, hogy kampóst kaptok, nem amit ideadtatok (meg a kamatait), hisz azt már visszaadtuk régen? - hát, ha onnantól tudunk önellátók lenni... Fizessük vissza a devizában denominált adósságot az MNB tartalékból, a többihez meg forgassuk meg a bankóprést?

Vagy egyszerűen csak adjátok ide, ami most kell nekünk, de nehogy már bele is akarjatok szólni abba, hogy mit csináljunk vele? Esetleg az EU-ból is lépjünk ki ennek nyomatékosítására?

Ezt azért lassan el kéne dönteni, másfél éves kormányzás után legfőbb ideje lenne. Márciusban már nem fog Viktor attól félni, hogy nem lesznek elegen, ki fog állni a tömeg elé (ha nem épp aznapra várja az EU meg az IMF). Mit mondjon? Vagy, ad abszurdum (?) mindegy hogy mit mond, csak ő mondja?

(Én az első változat híve lennék, de minél gyorsabban - ámde én nem voltam kinn tegnap, illetve voltam, csak nem ott, szóval kérdezném: a résztvevők, vagy az elmenni nem tudó szimpatizánsok melyiket választanák? Vagy mindegy hogy melyiket, csak Viktortól hallják?)

No a második kérdés. Többek szerint a felvonulás nem mindenben kormányt támogató hangulatban indult, voltak a problémákat elismerő hangok, amelyet azonban háttérbe szorított a kiállás kényszere. Idáig értem. A kérdésem azokhoz, akik végigsétáltak: a nyilvánvalóan felemelő - sőt, sokaknak bizonyára katartikus - élmény után is ezt mondták? Vagy akkor már minden rendbe jött és jóság lett? Maradjunk mondjuk egyetlen példánál, ennél a szerencsétlen dr. Schmittnél: a tömeg puszta létszáma meggyőzött-e valakit esetleg arról, hogy hát nemcsak a nemzeti szuverenitást meg a kormányt, de őt is meg kell védeni, függetlenül az ellene felhozott vádak megalapozottságától?