Monday, July 16, 2012

Marad a bírói nyugdíjazás az AB ellenében is?

Orbán Viktor 2007-ben, amikor az Alkotmánybíróság zöld utat adott a Fidesz három kérdéses népszavazási kezdeményezésnek, a következőket mondta:



Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye.



Lehet persze, hogy elfelejtette odatenni a kiscsillagot meg az apróbetűt: kivéve, ha kétharmadunk van. Mert akkor:



  1. nem törődünk vele;

  2. kétharmados törvénnyel azonnal elvesszük a hatásköreit;

  3. kétharmados törvénnyel módosítjuk az alkotmányt, hogy mégis nekünk legyen igazunk;

  4. telepakoljuk az AB-t a saját embereinkkel, akár olyannal is, aki ezekről a törvényekről szavazott.




Most épp a hármas opciót látszik Orbán elővezetni:



Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere (...) A kormány a tervek szerint még a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére (...) A rendszer marad.



Beszélhet az Alkotmánybíróság, amit akar, az minket nem érdekel. Az emberek meg majd úgysem emlékeznek rá, hogy mit is mondtunk ellenzéki korunkban.

Jó - illetve nem jó, de mit tudunk csinálni - ő ilyen, nagyon mást nem tételeztünk fel. Nade azért alul lehet múlni, hivatalból és helyből is: Handó Tünde hivatala is sietve a fenti egyes verziót közölte:



A bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályozást visszaható hatállyal megsemmisítő hétfői alkotmánybírósági döntés nincs közvetlen kihatással a bírák már megszűnt, illetve ez év második félévében megszűnő szolgálati viszonyára.



Érthetőbben: ettől a döntéstől ők ugyan senkit vissza nem helyeznek az állásába, sőt, hiába a törvény visszamenőleges hatályú megszüntetése, a továbbiakban is folytatják a nyugdíjazásokat. Tessék perelni, teszi még hozzá (igaz, szebben becsomagolva) az Országos Bírói Hivatal, amelytől az ember mégis valamelyes jögkövetést várna el.

Leülne még valaki sakkozni fideszékkel? Nem lehet, hogy játszma közben akarnák kétharmaddal átírni, hogy a huszár meg a futó hogyan léphet?


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Friday, July 13, 2012

Nektek coki! - egy magyar Dublinban keresi az igazát

Bár a leláncolt kiflicsücskök, meg a lemerült szadomazó akkuk foglalják el a híreket mostanság, azért jusson eszünkbe egy igencsak, valószínűleg végletekig elfáradt és elkeseredett polgártársunk, Zoltai Bence esete, aki pár napja már az Ír Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elé, Dublinba ment az igazát keresni. Miért is?

Aki esetleg nincs képben, hogyan is mehet el kacagva haza Írországba egy ír férfi (majdnem leúriembereztem véletlenül) miután Leányfalun megölt két kisgyereket, hogyan is ússza meg a felelősségrevonást tettéért, amit Magyarországon, magyar állampolgárok ellen követett el. Nekik érdemes elolvasni előtte egy rövid összefoglalót.

Szóval.
Az Irish Life biztosítótársaság magas rangú tisztviselője elgázolt két gyereket. Figyeljünk csak a dolgok finom iróniájára. Egy életbiztosító igazgatójaként. Aztán valahogy szépen hazament és azóta boldogan éli világát. Hogy történhetett vajon mindez? Hogyan sikerült addig csűrni és csavarni ügyvédnek, jogásznak, ameddig az “Ígyjárás tipikus esete” állt elő?




(Forrás: Magyar Hírlap)


Hadd segítsek: a nemzetközi- az ír- és a magyar büntető és egyéb jogokban kevéssé járatosaknak:
Mert megtehette.

Két, egymással (katonai- és politikai téren egyaránt) szövetséges ország az ilyen kényes eseteket általában csendben és simán meg szokta egymás között oldani. Bőven elég a tisztesség- és némi igazságérzet a felek között az ilyen ingoványos esetekhez mint a fenti. A legritkább esetben szokták az ilyesmit legfelsőbb bíróságokhoz, felülvizsgálati tanácsokhoz, sőt immár diplomáciai testületek elé cipelni.

Kérem higgyenek nekem, civilizált országokban az ilyen, paraszti, józan ésszel bátran felfogható esetekben ez ritkán szokás. Régen rossz, ha már nagykövetek, sőt miniszterek levelezgetnek, meg az EU biztosokat, meg Strassbourgot meg Luxembourgot zargatják.

Nem kell a konfliktus, a balhé senkinek sem, a sajtó, a közvélemény felháborodása a nagy felhajtás mindenkinek csak kárt okoz. Ha ez mégis megtörténik,  az már nem csak Zoltai úr és Mr. Tobin ügye, régen nem, hanem két, szuverén köztársaság, az Ír és a Magyar Köztársaság ügyévé válik.  Igen szomorú, hogy a magyar diplomácia újabb, csekély súlyú, de annál látványosabb kudarcává váltak az események.

Mr. Tobin 3 év börtönt kapott jogerősen a magyar bíróságon, az ítélet szerint legkorábban 18 hónap után helyezhető szabadlábra. Engedélyezték számára, hogy otthon, ír börtönben, könnyített feltételekkel töltse le megérdemelt büntetését. Gondolom harmadolták is volna a szuperjó magaviseletért. Ez egy év lett volna, valami csendes, zöld mezőn épült vidéki ír börtönben, nem fegyházban. Két életért cserébe. Gondolom jó oka volt Mr. Tobinnak hogy ne fogadja el az alkut, hazautazzon, és végigcsinálja 12 év összes pereskedését, hercehurcáját. Igencsak bízhatott benne hogy megússza.

Ha két ország összeakaszkodik valamin, bármennyire is pihepuha cukrosvattába csomagolják is a mondanivalójukat, az erőviszonyok változatlanok maradnak. Az erősebb kutya fogja ugatni a tutit a gyengébbiknek. Ha az egyik fél ennyire magabiztos a konfliktus kimenetelében, akkor az erőviszonyok igencsak egyenlőtlenek.

Közismert, hogy a magyar külpolitika súlya finoman szólva is csekélynek mondható. Nem kell messzire mennünk. Kapcsolatunk, konfliktusaink kimenetele az elmúlt évtizedben már szomszédainkkal szemben is látványos kudarcok útjelző köveivel szegélyezett. Szlovákia, Románia, Ukrajna, lehetne sorolni a kínos pillanatokat, ettől most eltekintenék, csak üssünk fel pár napi- meg hetilapot.

De azért képzeljük el. Mondjuk nem Leányfalun, hanem -teszem azt egy Berlin melletti kicsi, csendes városkában történik a baleset. Vajon eljutott volna idáig az ügy? A német miniszternek kellene most levelezgetnie, ráadásul még csúnyán el is hajtanák? Ugye hogy abszurd még a gondolat is.

Ennek a tehetetlen, sarokba szorított, kontraszelektált magyar diplomáciai testületnek, és ugyancsak inkompetens munkájának, kudarcának keserű levét már megint egy szerencsétlen, magyar ember, meg a családja issza meg. Az oka pedig az elmúlt tíz év teljes magyar vezetésének nemzeti és nemzetközi viselkedése és kudarca.

Ne tévedjünk. Nemcsak a Brüsszelben vívott az elmúlt két évben alaposan begyakorolt arccal a betonnakszaladás az oka a vereségeinknek. A viktoriánus rendszer egybites nyaloncai és kőagyú biorobotjai mellett a Gyurcsány-féle nyúlós-nyálkás elkúrtuk rendszer, és a mögöttük ijedten-gyáván kipislogó hájas gnómjai is felelősek.

Nekünk harc kell Európával, nem megegyezés. Kettősbeszéd kell, kínosan mosolyogni Nyugaton és kardotrázni büszkén idahaza. Szabadságharc kell, nomeg persze sok pénz, de felelősségvállalás nélkül. Kurucos dac kell, és persze tessenek is ájultan tisztelni bennünket. Nem kell hát csodálkozni, ha egy vörös bársonnyal bélelt dolgozószobában, egy nemzeti színnel keretezett, pocsék angolsággal megírt levél csak egy gúnyos, lenéző mosolyt bír kicsikarni a dublini tisztviselő arcából.

Barbárok. Ázsia. - gondolja magában. Nyereg alatt puhított hús. Haha. Némá, a paprikajancsik levelezgetnek velünk. Na majd illő választ írunk nekik, hogy megtanulják hol is van Európa.

Még valami. Egy másik halálos baleset szomorú ügye zárásképp, ha már a múltban bóklászunk: Vitalij Kalojev esete a festői Svájcból nomeg Baskíriából.

Vitalij Kalojev 2004-ben követett el a gyilkosságot, családja halála miatti bosszúból. A férfi két gyereke és felesége ugyanis azon az orosz utasszállítón lelte halálát, amely 2002-ben összeütközött egy teherszállító repülőgéppel, és lezuhant a német légtér svájci légiirányítók felügyelete alá tartozó részében. A baleset Németország legsúlyosabb légikatasztrófája volt, 71 ember vesztette életét. Ráadásul az orosz gépen főként iskolások utaztak, akik spanyolországi szünidőről tértek haza. Kalojev annak idején Spanyolországban dolgozott építészként, és szinte azonnal a helyszínre utazott, ahol megtalálta szerettei holttestét.

Két évvel később a férfi megjelent az egyik - a baleset idején egyetlen szolgálatban lévő - légiirányító svájci otthonánál. Kalojev - a bíróságon tett vallomása szerint - képeket akart a légiirányítónak mutatni elhunyt négyéves kislányáról, Dianáról, tízéves kisfiáról, Konstantinról és feleségéről, Szvetlanáról. A férfi azonban Kalojev szerint hűvösen fogadta. Az orosz végül leszúrta. Utólag azt mondta, hirtelen felindulásból cselekedett.

Nos Kedves Olvasó, szerintem ez a “keleti megoldás”.  Ha “barbárok” lennénk, így oldanánk meg a problémáinkat. Szemet szemért elv alapján.

Ugye nem tetszene? Ugye nem lenne európai megoldás, ha egy tettrekész fiatalember becsöngetne Mr. Tobin bejárati ajtaján kezében a két kisgyerekről készült fényképpel? Ijesztőek a párhuzamok, ő is csak az “igazságot keresné” és a zsebében lévő késsel találná meg.



Szerintem azért talán még lehetne más lehetőség is, legalább játsszunk el a gondolattal, bármennyire is valószínűtlen.

Orbán Viktor miután kipihente magát, a nyaralás után, a heti szokásos brüsszeli útján odafárad a balhátsó oldalra egy másik, az övéhez hasonló miniszterelnöki karosszékhez és azt mondja:

-Háj miszter kenni we hev hír a little problem, ken vi talk abáut asz mano á mano plíz!
(-Helló Mr. Kenny, lenne itt egy kis probléma, beszélgessünk már erről mint férfi a férfival!)

Persze ehhez golyók is kellenének, nemcsak szabadság(h)arcosok...

Végezetül két olvasnivaló: Viktor Kalojev hazatéréséről és Zoltai Bence szavai a dublini sajtótájékoztatón. Bátran ajánlom mindkettőt, érdemes beletekinteni!


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Wednesday, July 11, 2012

Selmeczi Gabriella a Közgép szóvivője lett?

A délelőtt az LMP parlementi képviselői és aktivistái a tavaly karácsony előtti, Parlament előtti tiltakozás stílusában leláncolták magukat a Közgép Soroksári úti telephelyén. A magánterület e megsértői ellen a rendőrség lép fel. Ahogy Hugh Grant-ügyben, itt is hátradőlhetne a Fidesz, kicsit kellemetlen, hogy újabb üzenetek jutnak el a néphez a Nemzeti Közgép rendszeréről, de ehhez azért nyár és érdektelenség van. De nem, fideszéknél akciókényszer is van, és ezt az ellenfelek akár be is számíthatják a terveikbe.

Hogy mi az ellenakció? Selmeczi Gabriella mindenvédelmi megbízott asszony megpróbálta megkeresni az LMP székházát, hogy ott tartson sajtótájékoztatót arról, hogy milyen törvényteleségeket is követnek el az LMP képviselői és aktivistái. Mondjuk székházra nem futotta lehetmáséknál, úgyhogy maradt az utca, jó is az.



(Forrás: a Lehet Más a Politika facebook-oldala)



De most komolyan: nincs ott valaki más, aki elmondaná neki, hogy ez erősen kontraproduktív? Egyrészt felhívja a figyelmet az egész akcióra. Másrészt a másik oldal is legfeljebb látszik nyeretlen kétévesnek, de rég nem az: ezt a fórumot is fel tudja arra használni, hogy a saját üzeneteit, a Közgép állam az államban jellegét közvetítse.

De a fő gond mégsem ez. Milyen minőségben is ment oda Selmeczi képviselő asszony? A Fidesz nevében? De hát a sértett fél a Közgép. Eddig sem lehetett sok kétségünk arról, hogy a kettő eléggé összefonódott, de azért ezt így ország-világ elé kürtölni?


Hogy a dolognak írásos nyoma legyen, a honlapjukon is kijátszották a "mi vagyunk a hülyébbek" kártyát. Azt mondja a közgépvédelmi megbízott, hogy "politikai támadás az LMP akciója". Na, most megtudtuk, nyáron meg meleg van, télen meg hideg. A Fidesz talán soha nem tett "politikai támadást"? Akár olyan ügyben is, ahol volt mit támadni?


Inkább arról nyilatkozzanak: ugye most már engedik a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását? Selmeczi szerint ugyanis:



Az országgyűlési képviselők munkájának fő terepe a Parlamentben van.



Szerintem nem az LMP-n múlik.


UPDATE: Török Gábor zseniális találatát a mai mno.hu-hól érdemes megnézni, az egész sztori egy képen.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Sunday, July 8, 2012

A magyar, aki dombra megy fel a pofonért?

Most komolyan, pártunk és kormányunk a nyári forróságban első számú nemzeti célnak tartja a Hírcsárda ellehetetlenítését? Pénteken oldalszámozásügyi problémák merültek fel, ma meg épp Hugh Grant-et keressük veszettül, mert levelet szeretnénk neki küldeni, szeretettel.




Mi is a gond? A színész az Európai Parlament épületében tartott Páneurópai Fórumon bírálta a magyar médiarendszert - tudjuk meg a HírTV-ből. Megnézve a videót a következőket tudjuk meg (feltéve, hogy minden érdekes elem szerepel benne):



  1. Bár a konferenciát az EP épületében tartották, és részt vett az EU biztosa is, ez nem hivatalos uniós rendezvény volt, és finoman szólva nem a legnagyobb EP-frakciók támogatásával jött létre.

  2. Hugh Grant pontosan egyszer vette szájára Magyarországot, amikor arra hozott fel minket példaként, hogy nálunk az állam felügyeli a médiát és nem fordítva.



A dolognak olyan elképesztően nagy nemzetközi visszhangja nem volt, minket illetően meg semmilyen sem. A pár elérhető híradásban érthető módon Grantnek a Murdoch-birodalommal levő feszült viszonyát taglalták, Magyarország neve még mutatóba sem fordult elő. A Google a "Hugh Grant" és "Hungarian media" kifejezésekre az elmúlt hónapból egy mai magyar blogbejegyzést és egy honfitársnőnknek a színész kínai rajongói oldalára beírt kérdését dobja ki - utóbbi azt firtatja, mennyit kapott a színész a magyar média elítéléséért. (Nyilván ha ez a blogbejegyzés aktív lesz, pár órán belül ez is meg fog jelenni a keresési eredmények közt.) Röviden: semmilyen nemzetközi vihart nem kavart a dolog.

Itthon, az uborkaszezonban kicsit más a helyzet. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár mellett Pálffy István (KDNP) is úgy gondolta, válaszolnia kell Hugh Grant világrengető kritikájára, hogy biztos bennragadt az Igazából szerelem c. film szerepében (talán ez a legnépszerűbb filmje, míg a bejegyzés címét ihlető első főszereplős alkotása szerintem méltatlanul kevéssé ismert, de hát ízlések és pofonok). Innen már csak egy lépés, hogy uccu neki, keressük meg a címét, oszt küldjünk neki egy szép levelet, hogy az nem is úgy van, ahogy pedig van.


A nemzetközi média oda sem figyelt Hugh Grant minket érintő kritikájára - de majd mi teszünk róla, hogy ez megváltozzon.


Kérdéseim  lennének:



  1. Biztos jól fordították le, amit mondott? Mondjuk nem nehéz szöveg, de minthogy az egyetlen elérhető forrásban némítva van az eredeti (szájról olvasáshoz meg nem értek), ez nehezen ellenőrizhető. Nem gondolom ugyan, hogy a HírTV ezt elrontotta volna, de hát ezt is meg kell kérdezni.

  2. Feltétlenül muszáj elefántot csinálni a bolhából?

  3. Feltétlenül muszáj a világ figyelmét felhívni arra, ami nálunk van? Figyelnek ők amúgy is, de azért az országblamázst nem kéne ilyen szamársággal fokozni.

  4. Gondolt arra valaki, hogy Grant esetleg válaszolhat is, és mi lesz abban?

  5. Ha válaszol: neki fognak jobban hinni, vagy Kumin és Pálffy uraknak?


Tényleg megéri a hazai törzsszavazói bázis elé kiállni azzal, hogy "jól beszóltam a TV előtt, meg mertem csinálni"? Mert ez kb. nekik szól, a többiek meg csak bízhatnak abban, hogy Hugh Grant-nek azért akadhat fontosabb dolga is, minthogy a magyar kormánynak a médiatörvénnyel kapcsolatos hivatalos tájékoztatására válaszoljon. Mert ha megteszi, röhögni fogunk ugyan, de nem lesz őszinte a mosoly az arcunkon.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Saturday, July 7, 2012

A Médiatanács kiüti a Hírcsárdát

Ha igaz a Népszabadság értesülése, akkor a tisztán fideszes tagokból álló Médiatanácsnak sikerült egy újabb gödör aljára ásni a mércét. A Bíróságnak a Klubrádiót pártoló döntése ellenére kizárták e médiumot a frekvenciapályázatból, mert a pályázatuk formai hibás volt: nem volt megszámozva és szignálva a pályázat valamennyi oldala. A NSz szerint az oldalak rendben voltak: az üres hátlapokkal volt a gond. Igen, az egyoldalasra nyomtatott pályázati anyag papírlapjainak üres hátoldalai nem voltak megszámozva és aláírva! A Hírcsárda nem tud ekkora marhaságot kitalálni, pedig próbálkozott.


addpagenumbers.jpg



Nem futom meg a politikai ál-korrektség köreit, hogy én ugyan nem hallgattam a Klubrádiót vagy hogy nem szívem csücske drágabolgárúr. Ha tényleg így bánnak velük, akkor ízlés ide, pofon oda, azzá fog válni. Eltöprengek ugyan, hogy milyen körben és milyen ötletroham keretében jött ki ez a megoldás, de nem emiatt koptatom a billentyűzetet. Menjünk inkább vissza időben majd' két évet: 2010 októberét írtuk.

A Fidesz épp ronggyá nyerte az önkormányzati választást, nyugodtan hátradőlhetett, hogy 2014-ig nincs újabb kötelező megmérettetés. Viktorunk épp kóstolgatja a népet, mit szólna hozzá, ha nem lennének magánnyugdíjpénztárak. Ekkor a parlament Médiatanácsot választ, 9 évre, és a véleményező eseti bizottság javaslatára kizárólag a fideszes jelölteket szavazza meg. Van persze tiltakozás, az ellenzéki pártok ezt a demokrácia elég furcsa értelmezésének tartják, a kormánypártok azonban kitartanak. Cser-Palkovics András például:



A leendő tagokról elmondta, hogy mindegyikük médiával, médiajoggal foglalkozó szakember, akik szerinte  szakmai alapon, pártatlanul el tudják majd látni munkájukat.



Koltay András, a Médiatanács akkor frissen megválasztott tagja szerint:



a médiatanács felállásával nem arról van szó, hogy új médiavilág következne, mivel az a hatóságtól függetlenül él és létezik. A közérdek szempontjait szeretnék érvényesíteni a jogalkalmazás során, de véleménye szerint a médiában a "fő szabály a szabadság". Koltay szerint a szakmai becsület és szakmai előélet "arra tereli" a tagokat, hogy kiegyensúlyozottan és elfogulatlanul végezzék munkájukat.




Itt már felvetődik a kérdés, hogy ez nem mond-e kicsit ellent a mostani döntésnek. Különösen szép, hogy a mostani döntést jegyző Tanács tagjai az elnök kivételével jogászok, vajon a hátlap-aláírósdi melyik polgári jogi kurzuson került elő?


De ugorjunk megint az időben, 2011 elejére. Hazánk ekkor az Európai Unió elnöki tisztét tölti be, a figyelem erősen ránk irányul. Az Európa Tanácsnak például nem igazán tetszik a média egypárti felügyelete. A Médiatanács nem hagyhatja őket kétségek közt: szakmai segítségét ajánlja fel, hogy eloszlassák e félelmeket: nincs itt semmi gond, egy párt felügyel, de ez nem fog látszani a döntéseken.

Hát, pedig most nagyon úgy látszik: de. Ha kell, akár a láttamozatlan hátoldalak apropóján, de látszik. Nem is a lóláb lóg ki: a lónak alig egy kis részét takarja valami fügefalevél-szerűség. A Fidesz ugyan, még januárban azt mondta, hogy nekik nincs ehhez közük, de tegye fel a kezét, aki ezt elhiszi: az utolsó, az államtól, vagy az ő köreiktől független rádiócsatornáról van szó. Jó, kis paranoiával esetleg lehet arra is gondolni, hogy esetleg a Fidesz-közeli médiabirodalom érdekében akartak eljárni, de ezt valószínűtlennek tartom: nem gondolom őket versenytársnak. Inkább a "kétharmadnak igaza van, és ha nem, akkor is" szindrómát sejtem.

Csak hát, drága barátaim, a következmények.

Az első rögtön az a kérdés, hogy - ismétlem, ha az egész tényleg igaz, mert még nem tudom teljesen elhinni - akkor most mindenki nyomtasson kétoldalas doksikat, vagy ha nem, akkor számozza és szignózza a hátlapokat is, ha biztosra akar menni? Lesz egy új mém: "hátlapokat is aláírtad?"

A második már messzebbre vezet: az ilyen lépések - és sajnos van belőlük elég - milyen társadalmat formálnak? Meddig tudunk még röhögni ezeken, meddig merünk röhögni ezeken, és mikor fásulunk bele és fogadjuk el ezt a stílust a mindennapok természetes velejárójának (és tűrjük el, hogy fiataljaink egy része emiatt hagyja itt az országot)?

A harmadik kifejezetten politikai: el lehet-e, el szabad-e hinni még bármilyen, az egypárti állam építésére vonatkozó magyarázatot, hogy "ó, hát ez nem is az, ez tisztán szakmaiság"?

A dolog konkrét, a Klubrádiót érintő része persze, remélem, tisztán teoretikus. Újra bíróság elé viszik majd, és pár hónap alatt újta megnyerik, legfeljebb a bíróság is derül egy jót. Már ha független, és nem az OBH által célzottan kiválasztott bíróság kapja az ügyet.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Friday, July 6, 2012

A lovakat megszámolják, ugye?

Az utóbbi napokban többen fáradtan néztek az égre, mondván: "Nóóóórmális?". A lószámlálásról van szó: először a kórházakról, később az iskolákról röppent fel a hír: az átalakulási, illetve a vakációs időszakban fontos feladatot kaptak: meg kell számlálni a lovaikat és jelenteniük a számot, illetve minden, lóval kapcsolatos vagyonelemüket. "Ennyire hülyék?" - kérdezgetik mindenfelé, ahol a dolog szóba kerül. Pedig a tippem szerint nem nettó hülyeség, hanem az államapparátus rossz működtetése vezetett ide. Ami persze szintén baj, de ezen a szinten nem kormány-specifikus.



Megpróbáltam megfejteni a történetet - hangsúlyozom, hogy saját verzió, könnyen lehet, hogy sztori vége a valósággal köszönő viszonyban sincs. Szóval a Kormány február végén elfogadta a Kincsem névre keresztelt Nemzeti Lovas Programot - meg lettem volna lepve, ha nem kap egy patinás, régi nevet, mutatva, hogy régen minden jobb volt, de ez csak egy felesleges szurkapiszka a részemről. A program kivonata itt megtekinthető, mondjuk az én ízlésemnek kicsit erőltetett néhány pontban, de lehet ez jó dolog, a gyerekeimnek pedig tutira bejön. A 3.8. pont itt a lényeg, a címe: Egységes, hatékony állami vagyongazdálkodás.



Az ágazat vagyonelemeivel való felelős gazdálkodásnak elengedhetetlen feltétele az elfogadott stratégiához való hozzárendelés. Ennek első lépése, az állami ágazati vagyonleltár összeállítása.

Figyelembe véve, hogy az egyes elemek esetén a ráfordítás, valamint az ebből származó növekedés/haszon megjelenésének helyszíne nem feltétlenül esik egybe, célszerű ezt egységes irányítási, számonkérési rendszerben érvényesíteni. Szükséges, hogy az eszközöket és a forrásokat egy felelősségi rendszerbe helyezzük el. Ily módon az erőforrások hasznosulása nyomonkövethetővé és számonkérhetővé válik. A vagyonleltár elkészítését követően az egységes és hatákony vagyongazdálkodás érdekében egy állami tulajdonú gazdálkodó szervezet felállítása szükséges.



(Kiemelések az eredetiben)

Ezek után, március 12-én a kormány határozatban rögzíti a végrehajtáshoz szükséges lépéseket (valaki mondja már el, hogy ezt miért nem lehet állampolgári jogon elérni a Magyar Közlöny internetes változatából?). Érdemes elolvasni, ez ugyanis egy végrehajtási utasítás, amely azonban lényegében semmi fogódzót nem ad az érintett minisztereknek (sok miniszter érintett!), hanem gyakorlatilag szóról szóra megismétli az eredeti rendeletnek nem is a szövegét, hanem a fejezetcímeit. A vagyongazdálkodási részhez kapcsolódóan:



9. A Kormány felhívja az érintett minisztereket az egységes vagyongazdálkodás érdekében, egy állami lovaságazati vagyonkataszter elkészítésére.
Felelõs: vidékfejlesztési miniszter
              nemzeti fejlesztési miniszter
              nemzetgazdasági miniszter
              honvédelmi miniszter
              közigazgatási és igazságügyi miniszter
              nemzeti erõforrás miniszter



Ne felejtsük el: ennél sokkal több minisztérium nincs is.

Innen nehezen követhető, hogy mi történt minisztériumi szinten. A balhé az időközben Emberi Erőforrás Minisztériumra átkeresztelt Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál pattant ki, hozzájuk tartoznak a kórházak és az iskolák. A Népszabadság közli a minisztériumból kiküldött levél eredetijét is. Ebben gyakorlatilag megismétlik az eredeti kormányhatározat fenti bekezdéseit, és kérik az EMMI irányítása alá tartozó valamennyi költségvetési szerv gazdasági vezetőjétől az adatszolgáltatást. A többi minisztériumnak vagy nincs ennyi irányított szervezete, vagy szelektáltak kiküldés előtt, hogy kitől mit is kérnek. Esetleg ha a HM kérdezte a debreceni dandártól, hogy hány lova van, ők nem adták ki a levelet. Tippem szerint a dolog végül egy egyszerű előadóra esett az EMMI-ben, aki megszülte ezt a levelet, és a munkaidő vége felé meg aláírta a főosztályvezető-helyettes, akinek nem tűnt fel, hogy mi is ez, hiszen a levél rutinszerű lehet, tartalma pedig nagyjából egy kormányhatározatot tükröz.

Én a történetben két hibát látok, de egyik sem a "hülyeség" kategóriába esik, de a végeredmény meg mégis:



  1. a végrehajtási utasítás nem adott részletesebb útmutatót az apparátusnak, hogy mit is kellene csinálni;

  2. az EMMI mechanikusan kiadta az ukázt, *.* jelleggel az összes irányítása, ill. fenntartói irányítása alá tartozó intézménynek, anélkül, hogy végiggondolta volna: életszerű-e lószámlálást kérni egészségügyi vagy oktatási intéményektől, amelyekre vonatkozóan a kormányhatározat sem adott útmutatást.



A tanulság, hogy mondd meg a beosztottjaidnak, hogy pontosan mit szeretnél, különben csak nagyjából fogják azt csinálni, amit gondolsz. Számítástechnikai bölcsességgel: "a számítógép nem a kívánságaid, hanem az utasításaid szerint működik". Ezt az emberi kapcsolatok jellege, a "postásjáték" (súgd az üzenetet a szomszéd fülébe ismétlés nélkül, és nézzük meg, hogy az elindított üzenet hogy ér a sor végére), az elvárások feltételezése csak bonyolítani fogja.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Thursday, July 5, 2012

Röghöz kötés mindenáron?

Miután az Alkotmánybíróság - bár tartalmi ellenérveket is sorolt, de gyakorlatilag formai okokból - eltörölte az állami finanszírozású hallgatók röghöz kötését kimondó rendeletet, a parlamentben ezúttal törvényben kívánják kimondani: a képzést követő húsz évben legalább a képzési idővel egyenlő periódust kell a végzetteknek hazai munkahelyen dolgoznia.

Ez a bejegyzés most nem arról szól, hogy az első pont, hogy a kétharmadnak igaza van, a második meg az, hogyha mégse akkor lásd az első pontot. Sokkal nagyobb bajt látok abban, hogy lehet-e ebben az ügyben végrehajtható szabályozást alkotni? És persze abban is, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.



Szóval tegyük fel, hogy a törvény életbe lép, tegyük fel, hogy sem az AB sem az Európai Bíróság nem semmisíti meg (vagy ha mégis, hát kit érdekel). Hogy lehet ezt betartatni? Mi lesz a végrehajtási rendeletben? (Ez utóbbitól most, lovasprogrammal nehezített időkben azt hiszem joggal tartok.)

Lesz minden állami finanszírozott végzősről egy karton, amin vezetik, hogy hol dolgozik? Van-e bejelentett állása? Szülni ment-e? Külföldön van-e? Kötelezik a végzősöket, hogy ezt jelentsék be, mint anno a hadkötelesek a kiegen? Tegyük fel, 5 államilag finanszírozott évet töltött egyetemen, akkor a végzés után 14 évvel kap egy levelet, hogy most már aztán húzzon bele, mert irgumburgum? És ha nem húz bele? Vagy ami a legrosszabb: haza se jön? Akkor mi van? Kell, hogy jogilag is kényszerítsük erre a fiataljainkat?

Mert miért is megy ki? Valószínűleg a legtöbben azért, mert itthon vagy egyáltalán nem kap munkát, vagy ha esetleg mégis, a jövedelem/megélhetési arány drasztikusan jobb. Foglalkozzunk az első esettel: akkor azokat a szakmákat - jogász, közgazdász - miért nem támogatják (más szóval: miért tartják fenn kizárólag a jómódúak gyerekeinek), amellyel el is lehet helyezkedni? OK, azzal magam is egyetértek, hogy évi több ezer jogász nem kellene. De száz, esetleg annyi sem?



Arra a kérdésre, hogy a jogász- és közgazdászképzésre miért nem szabadítottak fel keretet, azt mondta: ezeket a kormány piacképes szakmaként megtérülő területnek látja. Az az alapvető koncepció, hogy a köz javát szolgálókat hozzák helyzetbe állami ösztöndíjakkal - hangsúlyozta a kormányszóvivő.



(Forrás: atv.hu)



Tehát amivel el lehet helyezkedni, az nem a köz javát szolgálja, amivel meg nem lehet, azoknak a végzőseit meg kössük röghöz, különben elmennek? Jó, tudom, sarkítom a dolgot, és messze nem ennyire fekete-fehér ez, de ez a gondolatmenet sejlik fel a döntések mögött, már ha ezt annak lehet nevezni.

De talán az a legnagyobb baj, hogy egyre többen nem szimplán munkát vagy jobb munkát vállalni mennek ki, hanem mert így nyilvánítanak véleményt a döntéshozatal és érvelés e rendszeréről?


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: