Showing posts with label igazságszolgáltatás. Show all posts
Showing posts with label igazságszolgáltatás. Show all posts

Friday, February 21, 2014

Horváth András igazsága

Polt Péter legfőbb ügyész Schiffer András és Vágó Gábor LMP-képviselők kérdésére elmondta: "Horváth András feljelentése nyomán hivatali visszaélés, adócsalás és csalás gyanúját keltő adatok merültek fel". A képviselők azt firtatták, hogy a Horváth András által kitálalt áfacsalási ügyekben történt-e valami előrelépés. A legfőbb ügyészi válasz szerint "a Fővárosi Főügyészség tavaly november 13-án feljelentés-kiegészítést kért, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya december 9-én nyomozást rendelt el".


Polt ezzel lényegében igazat adott a NAV feljelentése után  eljárás alá vont egykori APEH-dolgozónak. Az eljárás keretében tartották Horváth úrnál azt az ominózus házkutatást, amelynek során elvették tőle a felderített ügyek részleteit tartalmazó, elhíresült zöld dossziét. Amelynek a tartalma azonban valós lehet, mert a NAV azóta sorozatban számol be a fiktív cukor-, illetve legújabban étolaj-kereskedelemmel összefüggő ÁFA-visszaélések felderítéséről.


zolddossziex.jpg


Van egy kérdésem az igazságügyi szervekhez: akkor mi lesz most Horváth úrral? Azon a Magyarországon, ahol élni szeretnék, most sietve ejtenék az ellene felhozott vádakat, nyilvánosan elnézést kérnének tőle, esetleg március 15-én a köztársasági elnök úr is kezet fogna vele valamilyen kitüntetés átadása kapcsán. Persze történhet ennek az ellenkezője is: a NAV a zöld dosszié adatai alapján feltárja az összes vonatkozó ügyet, az adóhatóság és a kormány learatja a babérokat, közben Horváth urat jól elmeszelik, hogy miért nem a szolgálati utat járta be és miért élt vissza hivatali titkokkal. Fidesz-Magyarország pedig, tippem szerint a kettőnek egy elég gusztustalan elegyét fogja előállítani, de ezt lehet hogy nemcsak a tapasztalat mondatja velem.


Számomra mindenesetre egyre jobban bebizonyosodik, hogy Horváth úr nem a levegőbe beszélt. Következmény lesz-e? Vagy ezt is elnapoljuk a választások utánra?


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:



 

Wednesday, January 2, 2013

Depresszió-indukációt végre Magyarországra!

Nem nekünk jutott ugyan először az eszünkbe, de vessünk tekintetünket ismét jó Kardosként egy igen fontos társadalmi probléma irányába. Itt az ideje hatékonyan enyhíteni a bűnözéssel járó problémákat. Játsszunk el a gondolattal; mekkora haszna származna a társadalomnak, ha a bűnözők a büntetésüket indukált unipoláris depresszióban tölthetnék le szépen, csendben, saját otthonukban.


Kérem, ne, ne nyúljanak egyből a féltégláért, íme kicsit részletesebben a tervezet. Nézzük csak a legfőbb előnyöket:


1.  A bűnelkövetők izolálása rendkívüli terheket ró az államra és az adófizető polgárokra, azaz ránk.


Azt olvashattuk , hogy a büntetés-végrehajtás költségei Kalifornia államban 2012-ben már meghaladták a teljes oktatás költségét, óvodától doktorátusig. És ennek ellenére több mint száz százalékos a kihasználtsága a túlzsúfolt börtönöknek. Építeni kéne még sokat, rengeteget, tolni bele a milliárdokat ezen felül is. Ez nálunk sincs másként, a büntetés-végrehajtás költségei jelentősen emelkednek, évről-évre egyre nagyobb zsúfoltság és egyre riasztóbb biztonsági feltételek mellett. A tendencia nyilvánvaló, rövidesen már nemcsak a szakemberek, de a közvélemény számára is nyilvánvalóvá válnak a büntetés-végrehajtás elborzasztóan magas költségei.



Mint oly sok helyen, Magyarországon is a büntetési tételek emelésével, törvényeink szigorításával akarnak küzdeni a bűnözés -igencsak valós- terjedése ellen, (gondoljunk csak a mostani rendpártiság dicséretes erősödésére, Három Csapás törvényre stb.) Mindenkinek, akinek van halvány lövése is a témában, az tudja, a bűnelkövetés volumenének csökkenése nemcsak Kaliforniában, de nálunk sem  fog összejönni, csak sok-sok új börtönt kell majd építeni és üzemeltetni az adófizetők pénzéből. Aki nem hiszi járjon utána. Annyi lélegeztetőgépet lehetne venni a spórolásból, hogy alig férnének a kórházakba.


Ingyenbe' lennének otthon, kellene még egy kis pánikbetegség is hozzá, hogy ne akarjanak elmászkálni még véletlen se, de azt már tuti nem lenne nehéz hozzátenni. Havi egy injekció, és mehetsz szépen hazafele. Rátenni még egy elektronikus, nyomkövető karperecet, hogy ne tudjon meglógni a következő havi adag elől. Így válhatna a háziőrizet egycsapásra lényegesen jobb alternatívává, mint a börtönbüntetés.


2.  Komoly visszatartó ereje lenne a megoldásnak, így ez az alapcél teljesülne. Be lehetne zárni egy csomó börtönt, nagy vagonnyi pénzeket megspórolni. A visszaesési ráta szerintünk nem lenne túl magas, a büntetés letöltése közben a bűnelkövetés ismétlődése sem tűnik valószínűnek. A Társadalom és a Közjó legfőbb érdeke egyértelmű ebben a kérdésben - mint az talán nem mindenki számára köztudott - nem a megtorlás a cél, hanem a bűncselekmények elkövetését  megakadályozni. Elterelni a potenciális elkövetőket a Bűn Világától, - illetve ha a káros cselekedet már megesett - akkor elrettenteni az elkövetőt a bűnismétléstől, minimálisra csökkenteni a visszaesés esélyét. 


Az is köztudott, hogy történtek-e orvosi kísérletek, vizsgálatok ezirányban is. Bizonyára megtörtént már, Mengeléék, vagy a 731-es alakulatban a  japók Mandzsúriában  alaposan megnézték, mit lehetne tenni. Esetleg az usákos fiúk valamelyik műintézményükben a hatvanas években, sőt akár mostanság is, 9/11 után. Nem lenne szégyen a sürgető kényszerben ismét kelet felé, Kína esetleg Korea felé tekintenünk hogy felleljük a szükséges alapkutatások eredményeit. Más, magukat dőrén civilizáltabbnak tartó országok is megtették ezt, a mindennapokban alkalmazva a kutatások eredményeit, így szégyenkezésere nem lenne igazán okunk.



3. Ugyancsak közismert, hogy a gyógyszeripar gigászi bevételeinek jelentős hányadát adják immár az antipszichotikumok.  A depresszió-ipar mára már tízmilliárdos dolláros üzletté vált, gigászi gyógyszermultik nőttek ki gombaként szerte a világban.


Az új antidepresszánsok formuláit, hatóanyagait  sok ezer tudós és kutató keresi minden pillanatban. Ha ezt kibővítjük egy sajátos, unortodox, új kutatási területtel, a depresszió-indukáció kutatásával,  akkor az ugyanígy nagy üzlet lenne Magyarország számára. Hiszen erről szól ugyebár az orvostudomány meg az élettan egy szép nagy része; ahol szervezetben végbemenő folyamatokat gátolni lehet, ott serkenteni is képesek lehetünk. Csak éppen Nem gátolni kell a szelektív szerotonin-visszavételt, hanem ellenkezőleg; serkenteni. A magyar, világszerte híres gyógyszerkutatás és -vegyészet új szárnyakra lelhetne. Az innovatív metódus kifejlesztése sok ezer új iparági munkahelyet teremtene a nehéz gazdasági helyzetben, kurrens és jól fizető nemzetközi exportcikkre tehetnénk szert, hiszen a Világ döntéshozói gyorsan rádöbbennének az új, elsőre talán kissé meglepő, de hatékony megoldásra a depresszió-indukációs gyógyszercsaládban.


Itt lenne az alkalom, számításaink szerint durván havi egy ezresből tokkal-vonóval kijönne a kezelés. Ha valaki megkérdőjelezné a hasznosságát, előnyeit a többi alternatívával szemben akkor csak mutatni kellene neki pár ismeretterjesztő filmet a Spektrumról/Discoveryről. 


A személyi szabadság brutális korlátozása, azaz a börtönbe kényszerítés egyaránt jelentős joghátrányt és életminőség romlást okoz a bűnelkövetőnek és annak családjának is, ez nem kérdéses. Bekerülni egy cellába nyolc kancigindo-magyar bűnözővel, bőven elegendő hátrányt jelent, hogy ha nem is dalolva, de önként alávessék magukat a depresszió-indukációs eljárásnak, az új, civilizált megoldással. Elkerülhető lenne a most minennapos ún. bűnöző-akadémia ártó működése, a hűvösön, egymást kiokosító bűnöző generációk létrejötte, a belső képzés, a tippek átadása, csoportok szerveződése.


Egészen kis bűncselekményektől alkalmazható lenne, például: kétszázzal meszelnek le az úton? Puff, 2 hét indukált depresszió. Lopások, csalások, betörések? Mind-mind megkaphatnák a megfelelő tételt érdemeik szerint. Mint büntetési tétel a közösségi élet szabályainak megszegőinek széles skálájával szemben gyorsan, rugalmasan bevethető módszerré válhatna.


Összefoglalva:



  • Komoly visszatartó erő a bűncselekmény elkövetésétől -> pipa

  • Elítélt társadalomtól és a többi bűnözőtől való hatékony elkülönítése -> pipa

  • Költséghatékonyság, gyors és hatékony bevethetőség ->pipa

  • Magyar gyógyszeripar óriási fejlődése, hatalmas nemzetközi bevételek a magánszférába és az államkasszába egyaránt, új kutatási-oktatási centrumok létrejötte, új szinergiák és iparágak létrejötte  -> pipa


Végezetül:


Ne gondoljuk hogy az orvostudomány eredményeinek össztársadalmi célú felhasználása az ördögtől való, civilizálatlan, jogsértő és példa nélkül való lenne. Több évtizede folyamatosan alkalmazzák nemzetközi szinten is például a hormonkezeléseket, gyógyszeres, vegyi kasztrációt a szexuális bűnözők, pedofilek, ragadozók pusztító vágyainak fékentartására is, méghozzá például Németországban és Csehországban és a világ számos más országában is, méghozzá önkéntes alapon! Az első itthoni reakciók is bíztatóak a honi jogalkotók véleményében.


"Végre úgy élhetek, hogy tudom, nem jelentek veszélyt senkire" - mondta a Pavel nevű férfi, aki még az 1980-as években, 18 éves korában késelt halálra egy 12 éves kisfiút, amiért hét évet töltött börtönben és ötöt pszichiátriai kezelés alatt. "Tartalmas életet élek. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy van segítség" - idéz az Origo.


Ha ezt összehasonlítjuk a felvetett depresszió-indukációval, az egyértelműen civilizált és etikus megoldás lenne; hatékonyan csökkentené az elkövetővel való bánásmód és a társadalom sérelmeit, gyors, hatékony, olcsó megoldással.


Használnunk kellene nekünk is.


Gondoljuk át, depresszió-indukáció.


Lenne értelme, csak akarnunk kellene.


Egy kattintás, és nem maradsz le a posztokról:


Friday, November 30, 2012

Közös ügyünk, a felcsúti trágya

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy olyan országban fogunk élni, ahol a toalettre nemcsak belülről - ugye az illem kedvéért - hanem kivülről is zárat kell szerelnünk. Mert aminek szaga van, azt viszik, gyakorlatilag ez a legelső és zsigerből jövő tanulság, amit a felcsúti trágyalopásból leszűrhetünk. Másszóval ilyen az, mikor egy Fidesz-közeli gazda otthon érzi magát. Döbrögi libát rabolt, de hát változnak az idők.


A másik dolog ugyanis, amire odafönt rájöttek, hogy ami ment nagyban a magánnyugdíjpénztárakkal, az megy kicsiben a szarral. Csak azon töprengek, vajon mi folyik itt a háttérben? Merthogy a helyi földesúr szavára láthatatlanná váló igazságszolgáltatás, a magántulajdon - lassan szokássá váló - semmibe vétele valami nagy dolgot sejtet a háttérben. Valami bűzlik Felcsúton?



Szinte látom magam előtt ahogy Matolcsy fel s alá járkált a parlamentben, azon töprengve, mit kellene lenyúlni a magyaroktól még, hogy a jövő évi büdzsé is ki legyen igazítva különleges forrásokkal. “Hé, le tudunk még nyúlni bármit is az emberektől?” - kiáltott fel. “Egy nagy szart” - jött a válasz, és elindultak az autók... Nem kérdeztek semmit, aminek szaga volt, vitték. Én meg eddig azt hittem, a kormány a fejünkben akar motoszkálni, meg az akaratunkat akarja megtörni... ilyesmi. Hát nem. Épp ellenkezőleg, de be kell vallanom, igazuk van. Agya nincs mindenkinek, nade khmm... kakája, az igen. Azt úgyis mindenki félti, hovatovább sokkal kézzel foghatóbb mint mondjuk egy kupac demokrácia-érzékenység, mégha büdösebb is, de legalább sötétben is meg lehet találni. Nem mintha attól félnék, hogy visszajön az az idő, mikor pufajkás osztagok felügyelik a beszolgáltatást, nem. Pufajkára eleve nem is lesz pénze az államnak jövőre... Az IMF ugye nem ad, mert mocskosimerialistakapitalistákváá, az azerieknek meg kell, mert hideg van a hegyekben.


De nem baj, szarunk az már lesz bőven, és ahogy figyeltem a parlament idei munkáját, el is fogyott az idei adag. De nem panaszkodhatunk, zúdult az a mi nyakunkba. Ennek a fülkeforradalomnak wc-lehúzásból kellene megzenésíteni a Himnuszt, már bocsánat. A jövőévi adagot pedig most államosították, a szemünk láttára. Elmaradt IMF-hitel, új MNB-elnök, KEHI, kelleni fog az anyag jövőre is, az biztos. Nem is venném a lelkemre, ha épp az alapanyag hiánya miatt állna le a Tisztelt Ház munkája, úgyhogy csak ennyit mondhatok, eljött a nemzeti összeborulás ideje. Tegyük össze, amink van, aztán valaki felmászik a kupac tetejére, és hátha meglátja merre van előre.


 



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Friday, November 16, 2012

Gotovina, Ante portas

Bombameglepetés volna Ante Gotovina és Mladen Markač egykori horvát tábornokok hágai felmentése? A szerbeknek biztosan bomba, a világnak és a horvátoknak talán meglepetés, na de kinek nem? Talán az EU vezetésének, amely kínok kínjával küzd, hogy egyben tartsa a nemzeti-gazdasági közösséget - és érdekében áll olyan tagországot behívni, amely új utakat nyithat meg számára: ráadásul vele demonstrálhatná, hogy a szétesésnél az összetartozás még mindig vonzóbb lehetőség. Az a tagország biztosan nem Szerbia lesz.


Gotovina nem bűnhődhetett meg. A horvátok keményen „tartották”, s taktikájuk sikeresnek bizonyult. Jól ráéreztek az Unió rugalmatlanságára, a közösség belső válsága okozta új lehetőségre: tudták, egyszer eljön az idő, amikor az EU-nak nagyobb szüksége lesz Horvátországra, mint fordítva. S lőn. A csatlakozási kérelem beadása (2003) óta sok víz lefolyt a Dráván és a Száván. Túlélve a Lisszaboni szerződést elutasító ír népszavazást, a Szlovénia blokádja miatti szankciók kilátásba helyezését (a Pirani-öböl hovatartozása miatt), Horvátország gyakorlatilag simán be tud gyalogolni az EU kapuján (2013. július 1.).



gotovina_kontra_EU.jpg


S bármilyen meglepő – jogász szemmel nézve pedig biztosan nonszensz -, Ante Gotovina volt az utolsó láncszem: mert bár a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság és az Európai Unió nem egy és ugyanaz (sőt), utóbbit jelentősen befolyásolta/befolyásolja az előbbi döntése (nagyon reméljük, hogy ez fordítva nem igaz!). A Horvátországot gyakorlatilag felszabadító, 1995-ös Oluja (Vihar) Hadművelet vitatottsága, az etnikai tisztogatás gyanúja (és vádja) ellenére a felmentő ítélettel tulajdonképpen nemcsak Hága tört lándzsát a szerbekkel szemben álló fél mellett, hanem az EU is. Ennek természetesen meg lesz a következménye, hiszen Szerbia – és a vele szorosabb stratégiai együttműködést remélő politikai tömb – immár komolyan eltávolodhat Európától – pláne annak tükrében, ha Gotovináék esetét a koszovói függetlenség ügye mellé tesszük.


A történet a magyarok számára is tanulságos lehet. Szerbia lenullázva érezheti most magát - így könnyedén gerjeszthetővé válnak az EU-ellenes kirohanások, a „protest néphangulat”. Előtérbe helyeződhet a nacionalizmus - s politikai tőke kovácsoltatik belőle. Feltámadhat a „keleti szél” – s „a nyugat hanyatlása” meghirdettetik. Brüsszel és tettestársaik immár nem parancsolhatnak Szerbiának - megkezdődhet a „szabadságharc”. De ismerős.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Wednesday, September 26, 2012

Törölköző

A Fővárosi Törvényszék harmadszor is a Klubrádiónak adott igazat a 95,3-as frekvenciáért folytatott perben. A bíróság kimondta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem zárhatja ki a pályázatból a Klubrádiót, és hatályon kívül helyezte az erről szóló határozatot. Kedves Szalai Annamária, itt az ideje feladni a küzdelmet. Mert három a magyar igazság.


Már a fiktívnek tűnő  „Autórádió” nevű pályázó elmeszelésekor is világos volt mindenki számára, hogy jogállami keretek között ezt a meccset nem lehet megnyerni. Persze, ha a gombhoz varrták volna a kabátot, akkor esetleg ki lehetett volna találni olyan (visszamenőleges hatályú?) jogszabályt, amivel a Klubrádió jött volna ki vesztesen az ügyből. Vagy berakni az Alaptörvénybe, hogy „…65 év felett senki nem lehet bíró…frekvenciapályázat győztese pedig nem lehet a Klubrádió…vagy olyan cég, ahol Bolgár György alkalmazásban áll”. Ugye, hogy ennek semmi értelme?


throw-in-the-towel.jpg


Szerintem összességében nagyon kevés ember veszített ebben az ügyben. Talán csak az NMHH, meg esetleg néhány fideszes érdekember. A Klubrádió csapatán és a baloldali/liberális érzelmű embereken kívül ugyanis a jobboldaliak is győztek: mert mindenki számára bebizonyosodott, hogy igenis van jogállam; mert szerencsére maradnak „játszópajtások a homokozóban” (ha tetszik: van kit anyázni); mert a nyilvánosság palettája nem szűkül (az ügyek megfelelő szintű feltárásához fontos a sokszínű média); mert a sajtószabadság szintje nem süllyed (például azért, mert a médiahatalom nem válik egypólusúvá); és mert nem csináltak mártírt Bolgárék csapatából.


Kedves Szalai Annamária és az Ön csapata, a helyükben most dobnám be a törölközőt és együtt ünnepelnék az ellenféllel.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Thursday, August 23, 2012

Nyugdíjazott bírák kontra OBH - ez egyre kínosabb

Szép kis műsor ígérkezik megint. Csütörtökön a zalaegerszegi munkaügyi bíróság visszahelyezett tisztségébe két, a betöltött 62. életévük miatt nyugdíjazott kaposvári bírót. Lehet, hogy nem sokan szisszennek fel a hír hallatán, pedig a NER most igen nagy pofont kapott, és a folytatás is érdekes lehet.


A bírósági ítélet alapja az Alkotmánybíróság júliusi döntése, amely visszamenőleges hatállyal eltörölte a bírák 62 éves nyugdíjkorhatárát kimondó törvényi részt. (Érdemi indoklásként megállapították, hogy leszállítható a bírók esetében a nyugdíjkorhatár, csak nem így, egyik pillanatról a másikra.)


Ahogy már akkor is megírtuk, nagy klasszikusok szerint "Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye". Célszerű lett volna kitartani emellett kormányon is, de hát az Országos Bírói Hivatal rögtön megmondta, hogy az AB határozata nem számít, úgysem lesz ennek következménye. És ne zargassák az elnök urat sem - aki, és az elődje, utóbbi ki tudja, mikor, aláírták a határozatokat - azok visszavonásáért, mert az "jogi nonszensz".


A zalaegerszegi munkaügyi bíróság szerint ez az egész az. Megtárgyalták negyedóra alatt, itt a verdikt, és bár a magyar jog nem precedens-elvű, de nem kicsit lenne meglepő, ha a további - 100-nál több - hasonló perben ezzel homlokegyenest ellenkező ítélet születne. Annál is inkább - és itt az igazi bónusz - mert a tudósítások szerint "a tárgyaláson a törvényszéket és az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a bírónő keresetének jogalapját". Azért ez szép lehetett: jön az alperes, és közli, hogy a felperes igénye jogos. Akkor meg miért kellett ezt idáig vinni? Mit keresnek akkor itt? - kérdezheti az eljáró bíró, ha nem tisztelné hivatalból az őt felügyelő hivatalt. Pláne most még merengenek a fellebbezésen is?


De Navracsics miniszter úr megmondja nekünk a tutit. Valahogy majd megoldják ezt, akár sarkalatos törvénnyel, ez is egy lehetőség, mint ahogy az is, hogy felülvizsgálják az eredeti intézkedést, a nyugdíjazásokat.


Ki lehetett volna szállni az ügyből az AB-határozat után, július közepén. A kormány számára kicsit nagyobb kárral, de ki lehet szállni most. És hát el lehet menni ebben a kérdésben is a falig. Érdemes?


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:




A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.


Friday, July 13, 2012

Nektek coki! - egy magyar Dublinban keresi az igazát

Bár a leláncolt kiflicsücskök, meg a lemerült szadomazó akkuk foglalják el a híreket mostanság, azért jusson eszünkbe egy igencsak, valószínűleg végletekig elfáradt és elkeseredett polgártársunk, Zoltai Bence esete, aki pár napja már az Ír Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elé, Dublinba ment az igazát keresni. Miért is?

Aki esetleg nincs képben, hogyan is mehet el kacagva haza Írországba egy ír férfi (majdnem leúriembereztem véletlenül) miután Leányfalun megölt két kisgyereket, hogyan is ússza meg a felelősségrevonást tettéért, amit Magyarországon, magyar állampolgárok ellen követett el. Nekik érdemes elolvasni előtte egy rövid összefoglalót.

Szóval.
Az Irish Life biztosítótársaság magas rangú tisztviselője elgázolt két gyereket. Figyeljünk csak a dolgok finom iróniájára. Egy életbiztosító igazgatójaként. Aztán valahogy szépen hazament és azóta boldogan éli világát. Hogy történhetett vajon mindez? Hogyan sikerült addig csűrni és csavarni ügyvédnek, jogásznak, ameddig az “Ígyjárás tipikus esete” állt elő?




(Forrás: Magyar Hírlap)


Hadd segítsek: a nemzetközi- az ír- és a magyar büntető és egyéb jogokban kevéssé járatosaknak:
Mert megtehette.

Két, egymással (katonai- és politikai téren egyaránt) szövetséges ország az ilyen kényes eseteket általában csendben és simán meg szokta egymás között oldani. Bőven elég a tisztesség- és némi igazságérzet a felek között az ilyen ingoványos esetekhez mint a fenti. A legritkább esetben szokták az ilyesmit legfelsőbb bíróságokhoz, felülvizsgálati tanácsokhoz, sőt immár diplomáciai testületek elé cipelni.

Kérem higgyenek nekem, civilizált országokban az ilyen, paraszti, józan ésszel bátran felfogható esetekben ez ritkán szokás. Régen rossz, ha már nagykövetek, sőt miniszterek levelezgetnek, meg az EU biztosokat, meg Strassbourgot meg Luxembourgot zargatják.

Nem kell a konfliktus, a balhé senkinek sem, a sajtó, a közvélemény felháborodása a nagy felhajtás mindenkinek csak kárt okoz. Ha ez mégis megtörténik,  az már nem csak Zoltai úr és Mr. Tobin ügye, régen nem, hanem két, szuverén köztársaság, az Ír és a Magyar Köztársaság ügyévé válik.  Igen szomorú, hogy a magyar diplomácia újabb, csekély súlyú, de annál látványosabb kudarcává váltak az események.

Mr. Tobin 3 év börtönt kapott jogerősen a magyar bíróságon, az ítélet szerint legkorábban 18 hónap után helyezhető szabadlábra. Engedélyezték számára, hogy otthon, ír börtönben, könnyített feltételekkel töltse le megérdemelt büntetését. Gondolom harmadolták is volna a szuperjó magaviseletért. Ez egy év lett volna, valami csendes, zöld mezőn épült vidéki ír börtönben, nem fegyházban. Két életért cserébe. Gondolom jó oka volt Mr. Tobinnak hogy ne fogadja el az alkut, hazautazzon, és végigcsinálja 12 év összes pereskedését, hercehurcáját. Igencsak bízhatott benne hogy megússza.

Ha két ország összeakaszkodik valamin, bármennyire is pihepuha cukrosvattába csomagolják is a mondanivalójukat, az erőviszonyok változatlanok maradnak. Az erősebb kutya fogja ugatni a tutit a gyengébbiknek. Ha az egyik fél ennyire magabiztos a konfliktus kimenetelében, akkor az erőviszonyok igencsak egyenlőtlenek.

Közismert, hogy a magyar külpolitika súlya finoman szólva is csekélynek mondható. Nem kell messzire mennünk. Kapcsolatunk, konfliktusaink kimenetele az elmúlt évtizedben már szomszédainkkal szemben is látványos kudarcok útjelző köveivel szegélyezett. Szlovákia, Románia, Ukrajna, lehetne sorolni a kínos pillanatokat, ettől most eltekintenék, csak üssünk fel pár napi- meg hetilapot.

De azért képzeljük el. Mondjuk nem Leányfalun, hanem -teszem azt egy Berlin melletti kicsi, csendes városkában történik a baleset. Vajon eljutott volna idáig az ügy? A német miniszternek kellene most levelezgetnie, ráadásul még csúnyán el is hajtanák? Ugye hogy abszurd még a gondolat is.

Ennek a tehetetlen, sarokba szorított, kontraszelektált magyar diplomáciai testületnek, és ugyancsak inkompetens munkájának, kudarcának keserű levét már megint egy szerencsétlen, magyar ember, meg a családja issza meg. Az oka pedig az elmúlt tíz év teljes magyar vezetésének nemzeti és nemzetközi viselkedése és kudarca.

Ne tévedjünk. Nemcsak a Brüsszelben vívott az elmúlt két évben alaposan begyakorolt arccal a betonnakszaladás az oka a vereségeinknek. A viktoriánus rendszer egybites nyaloncai és kőagyú biorobotjai mellett a Gyurcsány-féle nyúlós-nyálkás elkúrtuk rendszer, és a mögöttük ijedten-gyáván kipislogó hájas gnómjai is felelősek.

Nekünk harc kell Európával, nem megegyezés. Kettősbeszéd kell, kínosan mosolyogni Nyugaton és kardotrázni büszkén idahaza. Szabadságharc kell, nomeg persze sok pénz, de felelősségvállalás nélkül. Kurucos dac kell, és persze tessenek is ájultan tisztelni bennünket. Nem kell hát csodálkozni, ha egy vörös bársonnyal bélelt dolgozószobában, egy nemzeti színnel keretezett, pocsék angolsággal megírt levél csak egy gúnyos, lenéző mosolyt bír kicsikarni a dublini tisztviselő arcából.

Barbárok. Ázsia. - gondolja magában. Nyereg alatt puhított hús. Haha. Némá, a paprikajancsik levelezgetnek velünk. Na majd illő választ írunk nekik, hogy megtanulják hol is van Európa.

Még valami. Egy másik halálos baleset szomorú ügye zárásképp, ha már a múltban bóklászunk: Vitalij Kalojev esete a festői Svájcból nomeg Baskíriából.

Vitalij Kalojev 2004-ben követett el a gyilkosságot, családja halála miatti bosszúból. A férfi két gyereke és felesége ugyanis azon az orosz utasszállítón lelte halálát, amely 2002-ben összeütközött egy teherszállító repülőgéppel, és lezuhant a német légtér svájci légiirányítók felügyelete alá tartozó részében. A baleset Németország legsúlyosabb légikatasztrófája volt, 71 ember vesztette életét. Ráadásul az orosz gépen főként iskolások utaztak, akik spanyolországi szünidőről tértek haza. Kalojev annak idején Spanyolországban dolgozott építészként, és szinte azonnal a helyszínre utazott, ahol megtalálta szerettei holttestét.

Két évvel később a férfi megjelent az egyik - a baleset idején egyetlen szolgálatban lévő - légiirányító svájci otthonánál. Kalojev - a bíróságon tett vallomása szerint - képeket akart a légiirányítónak mutatni elhunyt négyéves kislányáról, Dianáról, tízéves kisfiáról, Konstantinról és feleségéről, Szvetlanáról. A férfi azonban Kalojev szerint hűvösen fogadta. Az orosz végül leszúrta. Utólag azt mondta, hirtelen felindulásból cselekedett.

Nos Kedves Olvasó, szerintem ez a “keleti megoldás”.  Ha “barbárok” lennénk, így oldanánk meg a problémáinkat. Szemet szemért elv alapján.

Ugye nem tetszene? Ugye nem lenne európai megoldás, ha egy tettrekész fiatalember becsöngetne Mr. Tobin bejárati ajtaján kezében a két kisgyerekről készült fényképpel? Ijesztőek a párhuzamok, ő is csak az “igazságot keresné” és a zsebében lévő késsel találná meg.



Szerintem azért talán még lehetne más lehetőség is, legalább játsszunk el a gondolattal, bármennyire is valószínűtlen.

Orbán Viktor miután kipihente magát, a nyaralás után, a heti szokásos brüsszeli útján odafárad a balhátsó oldalra egy másik, az övéhez hasonló miniszterelnöki karosszékhez és azt mondja:

-Háj miszter kenni we hev hír a little problem, ken vi talk abáut asz mano á mano plíz!
(-Helló Mr. Kenny, lenne itt egy kis probléma, beszélgessünk már erről mint férfi a férfival!)

Persze ehhez golyók is kellenének, nemcsak szabadság(h)arcosok...

Végezetül két olvasnivaló: Viktor Kalojev hazatéréséről és Zoltai Bence szavai a dublini sajtótájékoztatón. Bátran ajánlom mindkettőt, érdemes beletekinteni!


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Friday, May 25, 2012

Befuccsolt feljelentések: egy bocsánatkérés azért elkelne

Két pontra még ne illessz egyenest - hangzik a műszaki és természettudományos alapbölcsesség. Hasonlóképpen, két példából nehéz lenne ítéletet hozni az elszámoltatások és a politikai ügyek kapcsán indult feljelentések megalapozottságáról. A példák és a mögöttük felsejlő folyamatok azonban elég ijesztőek, és sokkal több figyelmet érdemelnének, mint amit eddig megkaptak. Természetesen az UD Zrt-perről és a filozófus-ügyről beszélek.

A napokban megszüntette a "filozófus-eljárásokat" a rendőrség. Bűncselekmény hiányában elvetélt Budai Gyula főelszámoltató feljelentése. Ez nem igazán vert nagy visszhangot a médiában, annak ellenére, hogy kipattanásakor és közben is a filozófusok itt el lettek mondva mindennek, csak épp rendes embernek nem. Most valahogy nem akkora a hírverés, elnézéskérésnek pedig hírét sem hallottam. Ez azért elég kellemetlen.

Ennél még sokkal húzósabb az UD. Zrt-perben Szilvásy György, Dávid Ibolya és mások ügyében hozott felmentő ítélet, pontosabban annak az indoklása. Az elsőfokon eljáró bíró nem egyszerűen felmentette a vádlottakat, akikről szerinte bebizonyosodott, hogy nem követtek el semmit, hanem - a harmadik magyar Köztársaság történetében tudtommal példátlan módon - indoklásában többek közt egyoldalúnak minősítette az ügyészségi vádiratot:



...élesen bírálta az ügyészséget, szóvá tette, hogy a megvádolt politikusok egyes riválisai, illetve azokkal együttműködő személyek, sértettek, feljelentők, illetve terhelő tanúk kifogásolhatóan jártak el, és szavahihetetlennek bizonyultak a büntetőperben.



(HVG, 2012. április 25.)


Ilyent magyar bíró az elmúlt 20 évben még nem mondott az ügyészségről. Nem kicsit kellemetlen ez sem, és itt sem tudok következményekről. Azt pedig majd kiderül, hogy a Handó Tünde vezette bírósági adminisztráció juttat-e még tyúkpernél komolyabb ügyeket Vasvári Csaba bírónak.

Mi a közös a két ügyben? Mindkét esetben a regnáló kormány - úgy három évtizeddel ezelőtti szóhasználattal: a rendszer - ellenfeleit vádolták meg. A filozófus-ügy ügyészi szakba sem jutott, az UD Zrt. perben a feljelentés vádemelésig jutott, ami - pillanatnyilag elsőfokon, nem jogerősen - a bíróságon lett elutasítva. A filozófusok nem tudom, keresték-e az ügy előtt a konfliktust a kormánnyal (azóta nyilván igen), vagy csak egyszerűen egy intézetet kellett el-lehetetleníteni. A jó hírükön mindenesetre komoly csorba esett, a rendőrségi vizsgálat szerint alaptalanul. A másik ügyben többek közt az MDF, mint lehetséges, Fidesztől független jobboldali erő korábbi vezetőinek jó hírét járatták le, az elsőfokú bírósági ítélet szerint alaptalanul.

Persze örülhetnék, hogy az igazságügyi rendszeren nem megy át minden. Viszont legalább egy bocsánatkérés, az nagyon hiányzik a történetből, még ha csak elsőfokon is. Mégiscsak emberek jó hírével játszadoznak - és ez azért nem kéne, hogy játék legyen.