Tuesday, February 5, 2013

Kampány a villanyszámlán - ne álljunk meg félúton

Hétfőn ismét korszakalkotó, és a nemzet felemelkedésének alapjául szolgáló ötlettel jelent meg a Magyar Közlöny: a NEFMI rendelete szerint ezentúl a villanyszámlán fel kell tüntetni a rezsicsökkentési kormányrendelet következtében előálló megtakarítás mértékét a tárgyhóban és január 1. óta (lásd a kép alján). Mindezt elvileg annak a költségén, akin - a rendeletalkotó szándéka szerint - leverik a csökkentést. Persze a szolgáltató, ha hasonlóan vicces kedvében van, megkérdezheti az Európai Bíróságtól, hogy ezt meg most hogy, de mit sajnáljuk mi a profithajhász kapitalistát? Nyelje le, és közölje velünk, hogy mennyit, punktum.


villanyszamla.jpg


Javaslom azonban, csak a tisztánlátás kedvéért, hogy ne álljunk meg félúton. A bankok a havi egyenleg-értesítőn tudathatják a számlatulajdonossal, hogy forintosítva mennyi is az áthárított tranzakciós adó a tárgyhóban és a bevezetés óta. Ha van hozzá kedvük, még az áthárított bankadóról is odatehetnek pár számot. A telefonszámla sem maradhat mentes a pontos tájékoztatástól: a tárgyhóban áthárított, illetve összesen megfizettetett telefonadó mértékéről is megérdemeljük a rendszeres tájékoztatást. Még kormány- vagy miniszteri rendelet sem kell hozzá, elég a precedensre hivatkozni. Esetleg azt is megírhatják, hogy mennyivel többet vontak le - kormányunk jóindulatú hallgatásától kísérve - mint amennyi a törvény szerinti adó mértéke.


Csak hogy tudjuk, és számolhassunk. Mert a korrekt tájékoztatás a nemzet javáért dolgozó kormány elsődleges érdeke.


A Mandiner posztja ugyanebben a témában: Rezsicsökkentés helyett energiahatékonyságot!


Sárkányfő kommentjét ki ne hagyjátok!


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 4, 2013

Felsőoktatás: mínusz egynegyed a gyakorlatban

Másfél hónapja, a költségvetési törvény elfogadása óta tudjuk, hogy a kormány törvénybe vésett szándéka szerint idén 123,5 milliárd forint állami pénzből gazdálkodhatnak a hazai egyetemek és főiskolák. Egy évvel korábban ez az összeg még 157,5 milliárd forint volt. Ez kicsit több, mint 21%-os csökkentés egyik évről a másikra, úgy, hogy a nominális csökkenés 2008 óta folyik. Hát most felgyorsult.


Abszolút értékben a legnagyobb elvonások a nagy egyetemeket fogják érni. A Napi Gazdaság hétfői értesülései szerint például az ELTE, az ország első és nemzetközi szinten (bár többszázadik, de) legjobban jegyzett egyeteme költségvetésének bő negyedét veszti el egyik évről a másikra. Minthogy a csökkentés folyamatos, működési tartalék már nincs, és ha ez így marad, az olyan nagyon mást nem jelenthet, mint minden négyből egy dolgozó elbocsátását. Az már csak kis színes, hogy a hétfői Magyar Nemzet szerint a felsőoktatás egyenesen több pénzt kap - persze az összegzett hiányokból előálló többlet országában ilyesmin már nem lepődünk meg. És persze sorolhatnám az itteni elvonásból létesítendő futballstandionok, kolbászparkok ügyét, meg a közmédia többletjuttatásait, hogy felhívjam a figyelmet egy magát konzervatívnak tartó kormánynak a költségvetésben világosan megmutatkozó értékrendjére. Most azonban másra terelném a szót.


Szóval nézzük csak végig, mire is volt jó ez az egész felsőoktatási huzavona december közepe óta? Végül is - egyelőre és nagyjából - visszatértünk a tavalyi keretszámokhoz, csak az egyetemek költségvetése lett a negyedével-ötödével kevesebb. Nekem már csak egy kérdésem van az egyetemi oktatókhoz: a világos számtan (minden négyből-ötből egy mehet) elég ahhoz, hogy tömegesen csatlakozzanak, csatlakozzunk a jövő héten újrainduló diákmegmozdulásokhoz, vagy folytatódik a sült galamb röptének kedvező irányú megváltozásába vetett mélységes hit?


Igen, persze, felsőoktatási kerekasztal meg tárgyalások, meg lehet bizakodni is. De addig, amíg nem jelenik meg a Magyar Közlöny a 2013. évi költségvetés felsőoktatási keretszámainak legalább a tavalyi évire történő visszaállításáról, addig - már csak az érdekünkben tárgyalók pozíciójának erősítésére is - hangot kell adnunk nemtetszésünknek.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, February 3, 2013

Miből lesz a nyugdíj?

Az elmúlt hetekben blogunkon több írást is közöltünk, amelyek részben vagy egészben a nyugdíjrendszerről, annak fenntarthatóságáról szóltak. A cikkek kapcsán a kommentekben kialakult vitát látván érdemes néhány dolgot közösen végiggondolni. Elöljáróban annyit: nem bonyolult ez, csak merni kell józan paraszti ésszel végiggondolni. Nem lesz rövid, de megéri.


A magyar nyugdíjrendszer 2011 januárja, a magánnyugdíjpénztárak (manyup-ok) államosítása után gyakorlatilag felosztó-kirovó rendszerű (a mind a résztvevők számát, mind a félretett összegek nagyságát tekintve alárendelt önkéntes pénztárakat most nem említjük). A felosztó-kirovó rendszer úgy működik, ahogy a neve is mondja: az aktuálisan elért jövedelmekre kiró egy járulékösszeget, azt beszedi, majd a nyugdíjra jogosultak között valamilyen szabály szerint kiosztja.


Ez pont ilyen egyszerű. Lényeges, hogy nincs benne semmilyen tőkefedezeti elem: a befizetett járulékaimból nem képződik számomra semmilyen tartalék, amelyből majd valamikor nyugdíjat fogok kapni: azt most rögtön kiosztják a mostani nyugdíjasoknak. Amikor majd én leszek nyugdíjas, ebben a rendszerben én az akkori befizetők jarulékaiból fogok nyugdíjat kapni. Az, hogy a felosztás milyen rendszer szerint történik, az a rendszer ezen alapműködése szempontjából másodlagos, a felosztás semmilyen változása nem tudja befolyásolni a rendszer működőképességét.


A működőképesség ugyanis egyetlen tényezőn alapul: milyen arányban áll a "kirovás" alapján beszedett járulékok összege és a "felosztott", a jogosultaknak kifizetett nyugdíj összege, vagyis hogy áll a nyugdíjkassza egyenlege. Ha ez nagyjából egyensúlyban van, akkor pillanatnyilag nincs baj. Ha többlet keletkezne, és azt az állam folyó kiadásaira elköltené, akkor is fenntartható lenne a rendszer, de az simán többlet-adóztatás lenne (ez a helyzet nem tudom, hogy előfordult-e, az utóbbi 10 évben biztosan nem). A gond akkor van, ha a beszedett járulékok nem fedezik a nyugdíj-kifizetéseket. Ez a helyzet most. Ezzel együtt a rendszer pillanatnyilag működik, még akkor is, ha a járulékszint magasabb annál, mint amit annak nevezünk: a többletet az állam az adóbevételeiből pótolja.


idosek_padon.jpg


Nézzük, mi befolyásolja ezt az egyenleget. A kifizetési oldalon áll a nyugdíjasok száma és (a számításokban: az átlagos) nyugdíjuk. Az előbbit a népesség kor szerinti eloszlása (a "korfa", lásd itt), és a nyugdíjkorhatár, utóbbit a nyugdíjmérték-számítás határozza meg. Ez utóbbi egy bonyolult elem: a nyugdíjba vonuláskor valahogy meghatározzák az indulómértéket, és azután azt valamilyen szabály szerint változtatják, jellemzően növelik évente. A befizetéseket a bejelentett járulékfizetők száma, fizetése, illetve a nyugdíjjárulék százalékos mértéke befolyásolja. Nyilván a nyugdíjkassza, és különben a teljes gazdaság és társadalom számára az a jó, amikor minél többen dolgoznak, kevés a munkanélküli - a fordítottja meg nem.


Az egyenleg későbbi alakulását döntően a korfa és a nyugdíjkorhatár határozzák meg. A mostani korfa évente egy lépést "felfelé lép" és "felfelé gyorsuló mértékben fogy". Ha a középkorúakhoz képest kevés a fiatal (mint például nálunk), akkor változatlan korhatár mellett nyilvánvaló, hogy egy idő után a mainál több nyugdíjas jut majd egy járulékfizetőre. Ebben az esetben vagy a járulékokat kell emelni, vagy a nyugdíjakat (pontosabban azoknak az átlagjövedelemhez viszonyított arányát) csökkenteni - vagy a kifizetett összeg csökkentésével, vagy a korhatár emelésével. Más megoldás nincs! Ismétlem: a rendszerben semmilyen pénzügyi tartalék nincs. A "rendszer tartaléka" kizárólag "biológiai": a munkaképes korú lakosság száma és képzettsége (megjegyzem, ez hosszú távon a manyup-rendszerre is igaz, de ebbe a vitába most ne menjünk bele). Tehát az egy generációval ezelőtti termékenységi mutató és a fél-egy generációval ezelőtti oktatási színvonal. Ha nincs (harminc éve nem volt!) elég gyerek, akkor a korhatáremelés vagy a nyugdíjcsökkentés elkerülhetetlen. Ha pedig egy rosszabb gazdaságpolitika miatt sok a munkanélküli és sokan kivándorolnak, akkor meg pláne.


Itt kell közbeszúrnom, hogy a fenti elemzésben semmilyen szubjektív elem nincs. Nem azért írom ezt, hogy "ellentétet szítsak a nemzedékek között", vagy a nyugdíjasok ellen hangoljak bárkit is. Ez eddig sajnos tisztán - nem túl bonyolult - matematika, és némi demográfia.


Ami szintén le kell szögeznünk a rendszer működését most már látva: minthogy a kifizetések nem a valamikori járulékaimból képzett letétből, hanem a pillanatnyi befizetésekből származnak, a felosztó-kirovó rendszerben a nyugdíjmértékre nincs garancia, és ha egy politikus azt mondja, hogy van: az hazudik. A járulékfizetéssel megszerezzük a majdani nyugdíjjogosultságot, de hogy az mennyi lesz összegszerűen, azt az akkori (a mostani nyugdíjasoknak: a mai) befizetett járulékösszeg, végső soron a gazdaság teljesítőképessége határozza meg.


Innentől már nem tiszta matematika, hanem a véleményem is benne lesz. Én a legnagyobb gondnak a tragikus termékenységi mutatót tartom: ez már több mint egy generáció óta nem biztosítja a változatlan népességszámot. Az 1980-as 10,8 milliós lakosságszám óta fogyunk és öregszünk. A mai nyugdíjproblémáink nagy része a mostani nyugdíjas generáció átlagban kevés gyereke miatt van (a holnapi, még nagyobb problémák pedig a mai, még kevesebb miatt). Tudom, hogy mindenki, aki kommentel, tisztességgel felnevelt két-három gyereket, de az átlag egy generációval ezelőtt is bőven 2 alatt volt, ma pedig 1,35 körül. A legszuperebb gazdaságpolitika sem tud ezzel mit kezdeni. Ahogy egy éve írtuk: a "ledolgoztam becsülettel 40 évet, nekem jár a nyugdíj" helyesen úgy hangzik, hogy "ledolgoztam becsülettel 40 évet és felneveltem 2-3-4 gyereket, nekem jár a nyugdíj. Egyébként jut, ha jut". Egyszerű ez: ha senkinek nem lenne gyereke, akkor nulla lesz a nyugdíj.


Nem mondták akkor? Mondták, de nem figyeltünk oda.


Mondták, amikor a (harmatgyenge, mert csak a befizetések egynegyedére kiterjedő) magánnyugdíjrendszert készültek beszántani? Mondták, de nem figyeltünk oda. Aki meg beszántott, az meg nem mondta.


Na jó, de akkor mi lesz most?


Az első lépés a tisztánlátás lenne. A nyugdíjkasszából csak az öregségi nyugdíjakat fizessük, minden más, szociális juttatás jellegű dolgot az adókból kéne fizetni. Megjegyzem, ez már a 2011 végén elfogadott, tavaly induló átszervezésekben abszolúte támogatandó kormányzati szándékként is megjelent, de még nem vagyunk a végén.


Amíg viszont a nyugdíjkassza így "profiltisztított" egyenlege mínuszban van (pontosabban: a költségvetésből további átcsoportosításra, valójában burkolt járulékemelésre szorul), addig


1. Nem volna szabad a nyugdíjakat a GDP változásánál nagyobb mértékben emelni (sőt!).


2. Hosszú távon fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt (folyamatban), vagy


3. Növelni a nyugdíjcélú járulékokat - illetve a gyakorlatban emelni az adókat és abból átcsoportosítani a nyugdíjkassza hiányának megszüntetésére (ez történik ma).


Nyilvánvaló, hogy az 1. pont a mai nyugdíjasok, a 2. és 3. pont pedig az aktívak számára kellemetlen. Persze az, hogy immár huzamosabb ideje, és a kormányok színezetétől függetlenül az 1. pont szóba sem jön, a 3. pont a napi gyakorlat, és a helyzet kikényszeríti a 2.-at is, a nemzedékek közti társadalmi elosztási rendszer folyamatos módosítását jelenti az aktívak rovására. A válaszuk részben a feketegazdaságba, részben a külföldre menekülés, tovább növelve a nyugdíjkassza (és a költségvetés) hiányát.


Nem célom, hogy a nyugdíjasok ellen hangoljak bárkit is, írtam fentebb, úgyhogy nézzük meg, mi történik az ő szempontjukból, ha ezt továbbra is így csináljuk. Tovább emelkednek az adók, és részben az állami válságadó-jellegű elvonások miatt továbbra is alacsony a KKV-szektor hitelezhetősége, így a foglalkoztatás jó esetben stagnál (a "47 ezres" közmunka nem számít, az nem hozza, hanem viszi a költségvetési pénzt). Tovább csökken a gazdasági szereplők adófizetési képessége, gyorsul az elvándorlás. A költségvetés "lelakhatja" a teljes oktatási szektort, hogy több pénze maradjon erre (folyamatban!), de ugye emlékszünk a fentiekre: ezzel a nyugdíjrendszer jövőbeni "biológiai tartalékát" éli fel. Ha már nincs több költségvetési forrás, megpróbálhatjuk hitelből fenntartani a mai nyugdíjszínvonalat, ha már a gazdaság nem képes fenntartani azt. Amíg adnak. De a vége ennek akár államcsőd is lehet - az pedig első körben azt jelenti, hogy a forint lényegesen kevesebbet fog érni mint ma. Az állami juttatások, a nyugdíjak és a közszféra bére nominálisan ettől nem változnak, csak lényegesen kevesebbet fognak érni.


És ez az ár viszont nyilvánvalóan túl magas, aktívaknak és nyugdíjasoknak is. Úgyhogy mielőtt ideérnénk, el kéne gondolkodnunk ezen együtt, ha már az erre "szerződött" politikai szektorunk erre nem hajlandó.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Saturday, February 2, 2013

Tandíj-ügy: visszahozza a keretszámokat a kormány

A decemberi diáktiltakozásokat és a kormány párhuzamosan folyó, szélkakasként forgó véleményét a keretszámok ügyében már egy jó hónappal magunk mögött hagytuk. Volt közben egy ünnepi időszak, meg egy vizsgaidőszak, illetve a hallgatók választott képviselőivel egy részleges megállapodás. Most azonban kezdődhet minden elölről. Ismét itt a felülről korlátos keretszám, csak ezúttal intézményi kapacitásnak hívják.


Először volt az egyetemek költségvetési kiadásainak visszavágása. Ezzel párhuzamosan jelentette be a kormány, hogy a teljes állami finanszírozású képzési helyek számát az alap- és felsőfokú szakképzésben harmadára veszi vissza. Elvileg az így visszatartott pénzt kétszer annyi "félfinanszírozású" helyre költötte volna, de ezek a helyek már érdemi tandíj (oppardon: képzési hozzájárulás, de itt megint csak a név változik) ellenében tölthetők be. Emiatt tavaly a lényegesen kevesebb félfinanszírozású hely töredékét sem sikerült betölteni. A harmadolás a hallgatói szervezetek véleménye szerint a tandíj bevezetését jelentette. Meg is indultak a tiltakozások, és folytak országszerte mintegy két hétig.


Az első hét végére Orbán felismerte az ebben rejlő veszélyt. Le is ült egy kirakat-konzultációra a diákság képviselőivel (oppardon: a Fidelitas néhány tagjával) egy romkocsmában, hogy távozáskor kijelentse: nincsenek keretszámok: aki megüti a szintet, felveszik. Hogy mi a szint, azt 3 napon belül a miniszter megmondja. Közben ugyan Matolcsy tovább vágta az egyetemek apanázsát, de lássuk, mire jutunk keretszám nélkül.



Aztán persze nem lett 3 napon belül semmi, meg aztán szilveszterig sem, sőt - a 16, eredetileg teljesen fizetőssé tett sztár-szak esetét leszámítva - máig sem. Van viszont újra keretszám: itt lehet megnézni, hogy államtitkárság mekkora létszámban limitálja a vidéki, itt pedig, hogy mekkorában a fővárosi egyetemekre felvehető létszámot. Ha csak a nappali tagozatos létszámokat nézzük, 2012-höz képest intézményi szinten inkább az enyhe növekedés a jellemző (mondjuk az ELTE esetében pont nem). Azt is el kell mondjam, valahol logikus a limitálás, csak azt nem tudom, miért kellett akkor dumálni a levegőbe az ellenkezőjét. Gond 3 ponton jelentkezik:


1. A HVG értesülése szerint a szakos eloszlás már komolyabb eltéréseket, több népszerű szakon érdemi csökkenést mutat. Összeállításuk szerint néhány kritikus esetben az államtitkárság, és nem az intézmények döntöttek a kapacitásokról.


2. Továbbra is érvényes a felsőoktatási szektort érintő 20-25%-os forráselvonás. Nem világos, hogy ha ezt a kormány komolyan gondolja, és fűnyíró-elven mindenkitől elvon ekkora pénzt, akkor ötödével-negyedével kevesebb oktató tanítson átlagban ugyanannyi diákot?


3. Amit Orbán csodaszerként mondott a tiltakozások leszerelésére: "nincs keretszám", az most megdőlt.


Összességében: a teljes decemberi-januári huzavona eredménye eddig az, hogy kb. megmaradnak a 2012-es keretszámok, 20-25%-kal alacsonyabb állami finanszírozás mellett. Itt tartunk ma.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:


Friday, February 1, 2013

Klebelsberg nevében: einstand!

2013. Igen, 2013-at írunk, és az iskola-államosítás második hónapja valami hajmeresztő sztorival indul. Nyíregyházán az iskolákból szedik össze a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ helyi tankerületi irodáinak berendezését.


Megérkezik az iskolába a siserehad, körülnéznek, és viszik, ami megtetszik. Kölcsönbe, ja. Meg csak azt amit nem használnak, mondják később. A tanárok, diákok szerint meg pont hogy az újat, a szépet, azt, amit épp használnak. Épp csak nem teszik hozzá, hogy davaj csaszi.



Jó, tudom, egy intézmény, mit akadékoskodom. De azért teszem mégis. Mert aki ezt az egyintézményt megálmodta, annak ez nem jutott eszébe? Hogy kell az irodába bútor, miegymás? Vagy most épp takarékossági intézkedés keretében nem lehet bútort venni az állami fenntartású intézményekbe? Lehet. De ez így akkor is a végiggondolatlanság és az arrogancia mostanság idehaza nagyon is ismerős elegye. És hát azt sem gondolom, hogy azon reform közepén, amelynek mottója az, hogy "nem tudom, meg kell kérdezzem", ezt a helyi tankerületi igazgató találta volna ki. Arról nem is szólva, hogy egy újabb érv Pokorni Zoltán jóslata mellett, hogy ez az egész katyvasz lefelé nivellál: onnan visznek el, ahonnan van mit. Volt már ilyen ez elmútháromévben?


Nekem azért lenne két kérésem/kérdésem:


1. Most adjunk ennek az egész katyvasznak valami más nevet. Ez már annyira méltatlan Klebelsberg Kuno szelleméhez és munkásságához, hogy fáj.


2. Ezt az erkölcstan-dolgot fel kéne függeszteni egy átgondolásra. Most komolyan az akar az erkölcsoktatás tankerületi, vagy bármilyen őre lenni, aki egy ilyent megcsinál?


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Képzőművészeti: a kormány problémakezelésének állatorvosi lova

Néha eltűnődöm: hogy vezetik hazánkat? A Képzőművészeti Egyetem csodás megmenekülésének (és mellette a többi egyetem ellehetetlenítésének) módja kitűnően foglalja össze az általános és egyedi, a megszorító és kiskapuzó, az "elvonó" és a "jóságos" elemeket, amelyek viszont csak enymással állnak ellentétben. De nagyon!


Mi is a történet? A felsőoktatási intézmények diáktüntetéseket is kiváltó kálváriája nem decemberben kezdődött, de akkor ért el olyan szintet, amely már a működési alapjaiket veszélyezteti. Az ágazatot érintő működési célú állami költségvetés-csökkentés mértéke több mint 20%-os: ennyivel kapnak kevesebbet az egyetemek oktatók alkalmazására és a képzések dologi költségeinek fedezetére. A Képzőművészetit ez különösen súlyosan, 300 millió forint értékben érintette: ez a tavalyi költségvetés 38%-a, ezzel 2008 óta nominálértékben kevesebb mint a felére csökkent az egyetem állami finanszírozása. Összehsonlításként: hasonló nagyságrendben csökkent a lényegesen nagyobb Corvinus Egyetem állami költségvetése: itt a csökkentés 30% körüli.


Hadd tegyem hozzá, olyan két éve lehetett tudni: a Széll Kálmán-tervet akkor, a magyar EU-elnökség idején fogadta el a kormány. Ebben benne volt a tavalyelőtti után a tavalyi elvonás értéke is, ez utóbbin aztán Matolcsy a költségvetés elfogadása előtti módosító indítvánnyal különösebb érvelés nélkül 11 milliárdot (újabb 10%-nyit) srófolt. Ez lényegében minden olyan felsőoktatási intézményt a csőd szélére vagy csődbe visz, amelynek költségvetése az államtól függ. Természetesen az állam fenntartóként, finanszírozóként meghatározhatja, hogy X egyetem kell, Y pedig nem, de nem ezt teszi: mindegyiket lehetetlen helyzetbe hozza. Ez tehát az első lépés: a kormány megteremti a problémát.


A második lépésben a Képzőművészeti rektora levelet ír mindenkinek, aki számít: őszintén leírja, hogy ők takarékoskodtak eddig is, elmentek a falig, nincs tovább:



egyetemük már korábban is stabilan, kiegyensúlyozott pénzügyi mutatókkal működött. „Decemberig nem volt kifizetetlen számlánk, a működésünket már korábban racionalizáltuk.” Az egyik ilyen lépés volt az, hogy előnyben részesítették a nyugdíjas tanárok alkalmazását, ebben az esetben a járulékokat ugyanis nem az egyetem fizeti.



Az egyidejűleg zajló közszolgálati "nyugdíjasmentesítési" program mellett persze találunk ebben érdekességet, és lesz (van) még ebből gond: a nyugdíjas tanároknak előnyben részesített, sőt bármilyen alkalmazásának mostanában vége: nyilatkozniuk kell, hogy nyugdíj vagy fizetés. Az eddigi elvonás ösztönzött tehát egy - egyébként hosszabb távon fenntarthatatlan kiskapu keresésére szorította az intézményt, amit azonban most a kormány épp nagy lendülettel becsuk. A fenntarthatatlanság így kivédhetetlen pofonként jelentkezik.



A Rektor levele azonban célba ért! Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a levél számos címzettjének egyike, annak vétele után megkereste Orbán Viktort. És itt jön a deus ex machina:



A képzőművészeti egyetemnek minden támogatást meg kell kapnia, hogy folytatni tudja a munkát. A művészeti képzés zavartalanságát biztosítani kell, mert ez fontos ügy.



mondja neki Orbán, és a szomorú történetből tündérmese lesz, legalábbis egy évre és egy viszonylag kis intézménynek. A második lépés: a megfelelő embernél kell kilincselni, aki az egyetlen érdemi döntéshozónál ki is tudja járni a megoldást. Hogy világos legyen: nem azért nem a hatáskörileg illetékes EMMI válaszolt, mert nem akart, hanem mert a NER-ben ő ebben nem dönthet. Egyvalaki dönthet: a legfőbb vezető, akinek Lázár vezeti a hivatalát. Amit az EMMI megtehetett, azt Maruzsa államtitkár úr korábban már javasolta a rektornak:



...vegyenek fel minél több elsőévest, többet, mint amennyit amúgy terveztek, és az utánuk kapható állami fejkvótából működtessék az egyetemet. Az aktuális felsőoktatási szabályok szerint "az elsőéves hallgatók felvételének immár keretszámok nem képezik akadályát,. csupán a minimális ponthatár elérése, továbbá a felsőoktatási intézmények kapacitása szabhat gátat a sikeres felvételinek - szól a levél. - A 2013-as általános felvételi eljárás lezárását követően a létszámnövekedésből fakadó képzési többletköltséget (magyar állami ösztöndíj), annak pontos összege ismeretében a központi költségvetés biztosítja.



A szakminisztérium felsőoktatási államtitkára tehát csak annyit tehetett az ügyben, hogy egy újabb kiskaput javasolt: minthogy a pillanatnyilag épp korlátlannak tűnő keretszámok miatt elképzelhető, hogy az állam korlátlanul megtéríti majd a felvettek képését, vagyenek fel többször annyi diákot mint eddig, és majd azzal éljék túl a helyzetet. Persze a végső döntés itt sem az ő kezében lesz: nyilván ha minden egyetem ezt tenné (mint mindjárt látjuk: nem tudják ezt tenni), akkor egy újabb miniszterelnöki ukáz új helyzetet teremthet, ami után ismét Lázár úrral kell levelezni.


És miközben a Képző ügye csodás (bár elég rövid távú) megoldást nyert, azért ott vannak a többiek, a sokkal nagyobbak, akiket Orbán (eddig legalábbis) nem nevezett "fontos ügynek". Például, csak a csütörtöki híreknél maradva: a Corvinus. Mit is mond róluk Lázár?



Ezek (A Képzőművészeti - TG) kis egyetemek, ahol kis segítséggel is nagy dolgokat lehet elérni. (...) A nagy egyetemeknek milliárdos problémáik vannak (...) Ezekről Balog Zoltán EMMI-miniszter személyesen tárgyal az egyetemmel.



Tárgyal hát, de mint láttuk, döntést nem hozhat. Több milliárdos hiány csak tízezres nagyságrendű többlet-hallgató felvételével lenne lehetséges, egyedül a Corvinus esetében. Ennyi egyrészt nincs, másrészt nincs is rá gazdasági igény, harmadrészt meg a jelenlegi oktatói gárdával nem lehet háromszor annyi hallgatót akár csak a maihoz megközelítően hasonló szinten tanítani.


Összefoglalva: a kormány előállít egy, az intézményei számára kezelhetetlen helyzetet, aztán aki a megfelelő csatornákon próbálkozik (katonai szóval: a szolgálati utat megkerülve, egyenesen a Főnök ajtónállójának ír), az célba érhet, ha kérése nem kerül sokba. Rendszerszintű megoldás, nem? És így vezetnek minket. A Főnök és ajtónállója ráadásul még a jótevő szerepében is tündökölhet, hiszen az ő közbeavatkozásuk nélkül nem menekülhetett volna meg a Képzőművészeti attól a problémától, amelyiket egyébként pont ők találtak ki. A többi egyetemmel meg majd csak lesz valami.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Tuesday, January 29, 2013

Magyar exodus: a járulékfizetők lázadása

Elképesztő, és nehezen túlbecsülhető horderejű adatot mondott a minap Matolcsy: félmillió magyar dolgozik külföldön. A keddi Véleményvezér már foglalkozott ezzel az adattal, okaival és következményeivel. Véleményünk szerint a mégoly drámai képet festő poszt még mindig visszafogott a dolog jelentőségéhez képest.

Szinte mindannyiunknak van ilyen tapasztalata: környezetéből már emigráltak néhányan. Nem az ismerősöm távoli rokona, hanem az én barátom, rokonom, tanítványom. Minél képzettebb körben mozogsz, annál gyakoribb ez. Az összeg, a Matolcsy által említett félmillió, egyszerűen döbbenetes. Ez nem "kisebb exodus", ahogy a Véleményvezér írja. Ez minden huszadik ember. Többségük aktív, sőt, ők a kezdeményezők, az innovatívak, a vállalkozó szelleműek - az aktívak közül minden hetedik! A félmillió nagyobb szám, mint az ország második világháborús harci vesztesége, a frontokon, fogolytáborokban elesettek száma ez (a mainál nagyobb országterületre). És persze az emigráltak hazajöhetnek - minél tovább várunk erre, annál kevésbé fognak - de ettől eltekintve ebből a szempontból a gond sokkal nagyobb, mint a negyvenes években (bocsánat a nagyon durva biológiai megközelítésért!): most a félmillió komoly részét nők adják. Bár a korfa torzulását máig nyögjük, a második világháború után egy, az egyének szempontjából meglehetősen kegyetlen Ratkó-korszakkal lehetett valamit segíteni az emberveszteségen, most erre nem sok esély van. Aki angol, holland vagy német gyereket szült, nagyon kis eséllyel jön haza. Aki családdal ment ki, beiskolázta a gyerekeket, az már nehezen mozdul - vissza, Hoffmann "sikertörténetéhez".


Ez már nem "agyelszívás", ez drámai munkaerő- és emberveszteség. És nem "elszívták", hanem "eltoltuk".

A Véleményvezér okként említi az egymást váltó szocialista és fideszes kormányok alkalmatlanságát és az ebből származó reménytelenséget, és felteszi a kérdést: ki fog itt nyugdíjjárulékot, adót fizetni? Ez a kapcsolat is összetettebb, és itt is nagyobb a baj. Egy érdekes cikk a Portfolio.hu Nyugdíjvitájában a jarulékfizetők lázadását vizionálta négy évvel ezelőtt, mondván, miért fizessenek a mai aktívak ilyen arányú nyugdíjjárulékokat, ha nyilvánvaló, hogy az ő visszavonulásukkor lényegesen rosszabb körülmények közt lehetnek nyugdíjasok (dr. Simon Péter: A járulékfizetők lázadása előtt pár órával. Portfolio.hu, 2009. szeptember 16). Nem írja, hogy ez a "lázadás" hogy is menne végbe, de azt gondolom, most pont ezt látjuk. Az alacsony képzettségűek oldaláról a feketemunka, és az utóbbi években az inkább - de messze nem kizárólag! - magasabb képzettségűek kivándorlása pont ez. A túl magas járulékok, illetve az ezek által agyonnyomott gazdaság elől történő menekülés. Nem olyan lázadás ez, hogy ott tolong mindenki a Parlament előtt, hanem olyan, hogy feketén dolgozik (mert máshogy munkája se lenne), vagy kivándorol.

Ráadásul a folyamat nagyrészt valószínűleg nem is tudatos. Nem azért indul el valaki Anglia vagy Németország felé a családjával, mert "nem akar járulékot fizetni". Leginkább azért indul el, mert vagy érdemben jobb jövedelmi viszonyokban reménykedik, vagy egyszerűen itthon nem marad semmilyen lehetősége. Az, hogy az állam, a politikai vezetés - színezettől függetlenül - ragaszkodik az öregségi nyugellátás rendszerének fenntartásához és az aktívakhoz képest észrevehető javításához, hihetetlen pénzigényes. Ehhez rá kell telepedni valamennyi tartalékra, bankadóval minden szabad és nem szabad forrást el kell vonni, és amikor ez is kevés, minél több közszolgától megválni. Így aztán - banki hitelezés híján - egyre többen kerülnek úgy utcára, hogy a megalázó, és a megélhetést nem biztosító közmunkán kívül nincs semmilyen reményük itthon. A járulékszint miatt kicsi a nettó jövedelmük, de még nagyobb baj, ha ugyanezért már munkájuk sincs.


Kard_eresztazorszag.jpgEreszt az ország... A KARD blog olvasóinak területi eloszlása egy jól pörgő poszt esetén.


Persze amikor félmillióan emiatt elmennek, akkor az iszonyatosat üt a gazdaságon: még kevésbé lesz fenntartható a nyugellátás az emiatt csökkenő folyó bevételekből, még több pénzt kell bevonni, már az államkincstárnak is beszállni a betétgyűjtésbe, további elbocsátásokkal megtakarítani és így pörgetni tovább ezt a pozitív visszacsatolást. És nehogy valaki azt gondolja, hogy a "pozitív visszacsatolás" valami pozitív dolog lenne ebben a rendszerben - ellenkezőleg, az eddig csak évtizedes távlatokba vízionált nyugdíjbuktát ez egyre jobban előre hozza. Már nem a leendő nyugdíjasoknak, hanem a maiaknak kell látni, hogy akár pár év múlva is vége a mostani relatíve jó világnak.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A blogunkon pár hete nagy vitát kiváltó nyugdíjkorrekciós javaslat lehet, hogy most már kevés, több, valódi paradigmaváltás szükséges ahhoz, hogy akár csak megálljon az exodus, nemhogy érdemes lenne hazajönni a kimenteknek. Hogy mind a Fidesz, mind az MSZP alkalmatlan egy ilyen irányváltásra, az sajnos nyilvánvaló (érdemes lesz figyelni majd a kommenteket itt a cikk alatt!), ráadásul nemcsak a politikai akaratuk és a szellemi potenciáljuk hiányzik fájdalmasan, de a hitelességük is. A Véleményvezérnek abban igaza van, hogy a kivándololtak szavazási hajlandósága csökken - aki a vezető pártok reménytelen politikája miatt ment ki, nem fog azért hazarepülni, hogy a "másikra" szavazzon. Egy a fenti helyzetet őszintén megoldani akaró pártért, talán. De ilyen most nincs.

Nincs? Schiffer András: olvasod ezt? Most elviheted a pártot erre is, pár százezren biztos lennénk szavazók, többen, mintha az "ökopolitikán" rugóznátok... Végül is egyfajta "fenntarthatóság" ez is: az országé.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: