Showing posts with label lázár_jános. Show all posts
Showing posts with label lázár_jános. Show all posts

Friday, February 10, 2017

Cserébe

"Lázár arról is beszélt, hogy két fővárosi kórház – a Bethesda és a Magyar Irgalmasrendi Kórház – 8,7 milliárd forintnyi támogatást kap egy új közös szülészeti-nőgyógyászati egység létrehozására. Cserébe a két intézmény vállalta, hogy az új osztályokon nem hajtanak végre abortuszt, és az orvosok nem fogadnak el hálapénzt." - írja az Index az első februári Kormányinfóról, és aki inkább eredetiben hallgatná erről Lázár Jánost, itt megteheti (26:55-től).



A Bethesda vagy a Magyar Irgalmasrendi Kórház igazgatója helyében én most rögtön egy kis magyarázat kíséretében lemondanék erről a pénzről. Egyszerűen azért, mert ez a kancelláriaminiszter szájából elhangzott "cserébe" szó azt jelenti, hogy ha nem kapnának ennyi támogatást, akkor végeznének abortuszt. Pedig egyházi működtetésű kórházak, és esetükben még a feltételezés is sértő.

Saturday, November 19, 2016

Kormányinfó után: mozdulás a gazdasági konszolidáció irányába?

Az idei ősz egyik legfontosabb sajtótájékoztatóján vagyunk túl, ahol talán a kormányoldal is jobban járt volna, ha nem Lázár János ujjlenyomatának hiánya kerül a középpontba. Történtek itt ugyanis tárgyalásra érdemesebb dolgok is.


Rögtön kezdjük a nagy bejelentéssel, miszerint a kormány jelentősen csökkenteni szándékozik a társasági nyereségadó mértékét, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy Európában immár az élre törve kelhessen versenyre az adóparadicsomnak számító Írországgal, Bulgáriával, vagy épp Ciprussal. Természetesen máris vannak, akik lesajnálják az adócsökkentés várható hatását, hivatkozva arra, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat úgysem fogja sokkal kedvezőbb helyzetbe hozni, csupán egy-kétezer cégnek kedvez majd. Csakhogy nem is ez a célja.


Inkább tekinthető ez az intézkedés egy gazdasági konszolidációnak (ha nem is fordulatnak), amellyel a kormány egy erős üzenetet kíván megfogalmazni a külföldi nagytőke irányába: “Továbbra is várunk titeket.”


Az időzítés aligha véletlen: immár mindhárom vezető nemzetközi hitelminősítő intézet kedvezőbb, befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Magyarországot, erre a hullámra pedig hiba volna nem felülni. Tovább erősíti ezt a szándékot, hogy az Orbán-kabinet lényegében sikerrel végrehajtotta azon politikai célkitűzéseit, amelyek stabilizálták rendszerét, s amelyek segítségével kényelmesebben, önmagára nézve biztonságosabban tudja irányítani az országot.



(cyberpress.hu)


Úgy is mondhatnánk: a kezdetben nagy viharokat kavart új politikai berendezkedés mára kezd elfogadottá válni, s a nyugati demokráciák eddig vezető paradigmájának felbomlása (Brexit, Trump, illetve a soron következő EU-tagállamok országgyűlési választásainak várható eredményei) mind-mind erősíteni fogják pozícióját. A paksi beruházás Európai Bizottság általi elfogadása - amely Magyarország jövője szempontjából igencsak sorskérdésnek nevezhető - pontosan beleillik ebbe az új trendbe.


A politikai széljárás tehát megváltozott. S mint ilyenkor kívánatos, a hatalomgyakorlónak lehetősége nyílik arra, hogy a gazdasági folyamatokban is változásokat eszközöljön. Eljött tehát a konszolidácó ideje, amelyre több jel is utal.


Egyrészt maga az alapállapot: mintegy hat esztendő alatt sikerült a stratégiailag legfontosabb intézményeket és gazdasági szereplőket saját hatáskör alá vonni (emlékezzünk, honnan indultunk: Alkotmánybíróság, köztestületek és közintézmények, trafikmutyi; majd szépen eljutottunk a közművekig, az uniós megrendelések kivitelezéséig, bankok és cégek felvásárlásáig).


Túl vagyunk az alaptörvény, illetve a sarkalatos törvények bevezetésén is, amelyek meghatározzák a következő kormányok mozgásterét. Túl vagyunk a különadókon, az ÁFA-emelésen és az SZJA európai mércével mérve óriási terheket jelentő stabilizálásán.


S itt lép be az mérséklés és belső szabályozás lehetősége: a politikailag és gazdaságilag biztos lábakon álló rendszer most már beengedhet olyan szereplőket is az ország vérkeringésébe, amelyek a hatalmat, az új oligarchák pénzügyi érdekeit kevésbé veszélyeztetik, ugyanakkor hozzájárulhatnak a munkahelyteremtéshez, az államadósság szinten tartásához vagy csökkentéséhez, a gazdasági versenyképesség új (régi?) szintjére (vissza)emeléséhez.


Utóbbihoz természetesen politikai gesztusokra van szükség, amely eddig nagyon hiányzott a kormányzati politika oldaláról: ellenzéki lelkületű emberek fontos (vagy látszólag fontos) pozíciókba juttatása, az Alkotmánybíróság testületének megújítása az eddiginél több politikailag független személlyel, valamint olyan adópolitika bevezetése, amely vonzóbbá teszi az országot a külföldi tőke számára. Úgy tűnik, hogy ezek harmadik Orbán-kormány első igazán értékelhető lépései.


S hogy az elvárt gazdasági fellendülésnek milyen pozitív, illetve negatív üzenete van jelenleg?


Nagyon fontos megjegyezni, hogy a mostani tervek azt mutatják: a miniszterelnök - talán az Európai Uniós tagság megítélése kapcsán készült több közvélemény-kutatás hatására is, amelyet ő maga feltűnően gyakran emleget mostanában - mintha meghozta volna döntését azzal kapcsolatban, hogy Magyarország az európai kultúra és gazdaság részeként szeretné folytatni pályafutását a jövőben, ellenben a korábbi “keleti nyitás” politikájának irányával. Hiszen miért törekedne arra - különösen most -, hogy mégiscsak elfogadtassa magát a világgal, különösen a nyugati országok vezetőivel? Márpedig jelentős előrelépések jósolhatók ezen a téren (az immár hangsúlyozottan, számára jóval kedvezőbb politikai környezetben).


Természetesen az eddig kiépített klientúra számtalan betegséggel küszködik, amely azonnal megoldandó probléma elé veti a kabinetet: az oktatásban és egészségügyi ellátórendszerben látható színvonal-romlás mértéke olyan tátongó űr, amelyet nem lesz könnyű betömni. Ez pedig komoly dilemma mindenki számára: érdemes-e befektetni olyan országban, ahol a szakképzett munkaerő biztosítása rendkívül nehézkes, illetve hajlandó-e a kormányzat esetleg bevándorlókkal helyettesíteni azon munkavállalók tömkelegét, akik még jó ideig hiányozni fognak a rendszerből? Utóbbi talán szükséges, azonban korántsem kockázatmentes vállalkozás (gondoljunk a xenofóbiáról szóló közvélemény-kutatásokra, amelyek nemcsak a közel-keleti és afrikai országokból érkezőkre vonatkoznak).

Thursday, April 25, 2013

Dohánymonopólium: minden szégyen nélkül

Így kell ezt csinálni kétharmaddal, nem? Először kitalálni, hogy ne árulhasson mindenki csak úgy dohányterméket, ki kell választani azt a pár ezer nyertest, akik. Aki csak kicsit követi a Fidesz stílusát, az már a kiíráskor tudta: dehogy a kiskorúak védelméről szól ez a dolog: csak a haverok helyzetbe hozásáról. Mit tesz a véletlen, tényleg: kiderültek a pályázati eredmények, és egyre nyilvánvalóbb, hogy itt csak a kormányerő barátai, rokonai és üzletfelei nyerhettek. Övék a monopólium.


Igen ám, de mire is való a kapitalizmusban a monopólium? Áremelésre természetesen. Ha csak az én cégem, cégcsoportom, kartellem forgalmaz egy terméket, akkor jóval az adott gazdaságban szokásos nyereség felett tudok realizálni, hiszen elég magasra srófolhatom az árat: ha valakinek tényleg kell, megveszi.


Márpedig a dohány, az nagyon tud kelleni (mekkora mázlim van, hogy nekem nem).


Mit is kell csinálni tehát, amikor egy teljes szektort a haverok ölébe pottyantottam? Fel kell emelni az árat. Igen: ott a parlament előtt az indítvány, Lázár János jegyzi, ki más? Természetesen egyéni képviselői indítványként, nehogy már át kelljen futtatni mindenféle tök felesleges jogi szűrőkön. Én fogadnék rá, hogy elfogadják. Ki volt ez vajon találva jóelőre? Lehet találgatni, de szerintem túlzott naivitás azt gondolni, hogy nem.



Azért két kérdésem lenne:


1. A dohányos emberektől a kiskereskedelmi árrésnek az eddig fel sem merült, de a haveroknak most biztos jól hozó emelése vajon hányszorosát veszi vissza a rizsacsökkentésnek? Persze, tudom, miért nem szoknak le? Tényleg jó lenne, persze akkor már most kéne gondolkodni, hogy az alkoholon vagy a benzinen próbálják visszahozni a kieső fogyasztási adót.


2. A másik a csúnyább. Szóval ha a rizsacsökkentés vége az lesz, hogy a közműszolgáltatóknak elegük lesz, és áron alul is felkínálják érdekeltségeiket, és véletlenül lenne is kellően kormányközeli, így kellően tőkeerős vevő is rájuk, akkor a visszavásárlás után ott is megemelhető lesz a kiskereskedelmi árrés?


Ami a legcsúnyább az egészben, hogy ezt úgy lehet nyíltan, a kirakatban csinálni, hogy nincs belőle szinte semmilyen balhé. Mindent benyelünk, szépen kitalálták ezt. Csak reménykedni lehet, hogy a fiatal generáció nem ezt tanulja el, és főleg nem ezzel fogja azonosítani a keresztény meg a konzervatív elveket.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Saturday, February 9, 2013

Fidesz: arrogancia mindhalálig?

A KARD értesülése szerint az eheti gyulai Fidesz-frakcióülésen szóba került a párt választási stratégiája, amelyben a kormányzati "sikertörténetek" sulykolása mellett figyelmet fordítanának a stílusra is: kevesebb arc, kevesebb arrogancia jobban állna nekik, ezt ők is tudják. De hiába tudják, ha egyszer nem megy. Nem és nem. Vagy a megszokás nagy úr, vagy a kísértés túl nagy.


Mert az Alkotmánybíróságot azért be kell fenyíteni a regisztráció elkaszálásáért. Ez nem maradhat megtorlatlan, még ha újra kell faragcsálni az ércnél maradandóbbnak szánt, mára azonban laponként cserélhető gyűrűskönyvvé silányított alaptörvényt. Ultima ratio-ként kétharmaddal kell kimondani, hogy akinek nincs hol laknia, hát közterületen se tehesse, felsőoktatási egyeztetés közben kell maflással elküldeni a tárgyalópartner HÖOK-ot: márpedig lesz hallgatói röghöz kötés, és amúgy is, az Alkotmánybíróság se szólhasson bele mindenbe. És bár hümmögve bólogattak, hogy tényleg, az arrogancia veszélyes, csak aláírta majd' minden frakciótag az indítványt.


Fogjuk ezt a lendületre, kitalálták ezt már a frakcióülés előtt, és holmi kommunikációs megfontolásokból mégsem adhatják fel az "itt én vagyok a macsó, öcsém" üzenetet, hisz láthatóan abból ért az ország.



Ámde mit kezdjek Lázár Jánossal, és az ő interjújával, amelyben azt találja mondani Sólyom Lászlóról:



Nem először mondom, hogy Sólyom köztársasági elnök úrnak több minőségében is súlyos felelőssége van a rendszerváltás csődjében. (...) Sértett ember. Személyeskedése nem méltó egy volt köztársasági elnökhöz.



Ezt már Kövér Lászlónál sem értettük, és másfél hónapja le is írtuk:



Ez azért érdekes, mert az említett periódus (Kövér nyilatkozata esetén az 1990-98 közti AB-elnökség, Lázárnál az 1990-es rendszerváltás - TG) jóval megelőzte 2005-öt, amikor Sólyom Lászlót épp a Fidesz - a mostani köztársasági elnök által vitt nyerő taktikával, az akkori baloldali-liberális parlamenti többség ellenében - választotta meg köztársasági elnöknek. Akkor mintha mindaz, amit ma Kövér úr Sólyom szemére vet, nem lett volna probléma. 2005-ben lelkesen, a jogállam győzelmeként ünnepelték Sólyom megválasztását, most pedig bírálják azt megelőző tevékenységét?



Leírtuk akkor, de most nem elsősorban magamat akarom ismételni: hogy 2005-ben jó volt a Fidesznek Sólyom, most meg olyanokért kritizálják, ami korábban volt. Értem persze, hogy ellenzékben jó jelölt volt ő, aztán amikor kétharmaduk lesz, már túl önálló elnöknek, de hogy még a szellemiségét is kritizálják visszamenőleg? Logikai bukfenc, persze, de érdekesebb, amire utal: a Fidesz berögzült panelekkel operál, ez nyilván az ő közösségükben már nem magyarázandó axióma. De bármi is az indok: így nem illik beszélni egy, a hivatalát tisztességben kitöltő volt köztársasági elnökről - pláne, ha anno a Fidesz választotta meg annak.


A gondolati paneleket a legnehezebb letenni. Márpedig az arrogancia egyik fő forrása ez: vagy tényleg így gondolják, és nem érzik ennek a veszélyét, vagy nincs más mondanivalójuk. A szokás nagy úr, és már megszokták az arrogáns stílust - ami legalább akkora, ha nem nagyobb veszély számukra mint Bajnai, vagy pillanatnyilag bárki.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:


Friday, February 1, 2013

Képzőművészeti: a kormány problémakezelésének állatorvosi lova

Néha eltűnődöm: hogy vezetik hazánkat? A Képzőművészeti Egyetem csodás megmenekülésének (és mellette a többi egyetem ellehetetlenítésének) módja kitűnően foglalja össze az általános és egyedi, a megszorító és kiskapuzó, az "elvonó" és a "jóságos" elemeket, amelyek viszont csak enymással állnak ellentétben. De nagyon!


Mi is a történet? A felsőoktatási intézmények diáktüntetéseket is kiváltó kálváriája nem decemberben kezdődött, de akkor ért el olyan szintet, amely már a működési alapjaiket veszélyezteti. Az ágazatot érintő működési célú állami költségvetés-csökkentés mértéke több mint 20%-os: ennyivel kapnak kevesebbet az egyetemek oktatók alkalmazására és a képzések dologi költségeinek fedezetére. A Képzőművészetit ez különösen súlyosan, 300 millió forint értékben érintette: ez a tavalyi költségvetés 38%-a, ezzel 2008 óta nominálértékben kevesebb mint a felére csökkent az egyetem állami finanszírozása. Összehsonlításként: hasonló nagyságrendben csökkent a lényegesen nagyobb Corvinus Egyetem állami költségvetése: itt a csökkentés 30% körüli.


Hadd tegyem hozzá, olyan két éve lehetett tudni: a Széll Kálmán-tervet akkor, a magyar EU-elnökség idején fogadta el a kormány. Ebben benne volt a tavalyelőtti után a tavalyi elvonás értéke is, ez utóbbin aztán Matolcsy a költségvetés elfogadása előtti módosító indítvánnyal különösebb érvelés nélkül 11 milliárdot (újabb 10%-nyit) srófolt. Ez lényegében minden olyan felsőoktatási intézményt a csőd szélére vagy csődbe visz, amelynek költségvetése az államtól függ. Természetesen az állam fenntartóként, finanszírozóként meghatározhatja, hogy X egyetem kell, Y pedig nem, de nem ezt teszi: mindegyiket lehetetlen helyzetbe hozza. Ez tehát az első lépés: a kormány megteremti a problémát.


A második lépésben a Képzőművészeti rektora levelet ír mindenkinek, aki számít: őszintén leírja, hogy ők takarékoskodtak eddig is, elmentek a falig, nincs tovább:



egyetemük már korábban is stabilan, kiegyensúlyozott pénzügyi mutatókkal működött. „Decemberig nem volt kifizetetlen számlánk, a működésünket már korábban racionalizáltuk.” Az egyik ilyen lépés volt az, hogy előnyben részesítették a nyugdíjas tanárok alkalmazását, ebben az esetben a járulékokat ugyanis nem az egyetem fizeti.



Az egyidejűleg zajló közszolgálati "nyugdíjasmentesítési" program mellett persze találunk ebben érdekességet, és lesz (van) még ebből gond: a nyugdíjas tanároknak előnyben részesített, sőt bármilyen alkalmazásának mostanában vége: nyilatkozniuk kell, hogy nyugdíj vagy fizetés. Az eddigi elvonás ösztönzött tehát egy - egyébként hosszabb távon fenntarthatatlan kiskapu keresésére szorította az intézményt, amit azonban most a kormány épp nagy lendülettel becsuk. A fenntarthatatlanság így kivédhetetlen pofonként jelentkezik.



A Rektor levele azonban célba ért! Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a levél számos címzettjének egyike, annak vétele után megkereste Orbán Viktort. És itt jön a deus ex machina:



A képzőművészeti egyetemnek minden támogatást meg kell kapnia, hogy folytatni tudja a munkát. A művészeti képzés zavartalanságát biztosítani kell, mert ez fontos ügy.



mondja neki Orbán, és a szomorú történetből tündérmese lesz, legalábbis egy évre és egy viszonylag kis intézménynek. A második lépés: a megfelelő embernél kell kilincselni, aki az egyetlen érdemi döntéshozónál ki is tudja járni a megoldást. Hogy világos legyen: nem azért nem a hatáskörileg illetékes EMMI válaszolt, mert nem akart, hanem mert a NER-ben ő ebben nem dönthet. Egyvalaki dönthet: a legfőbb vezető, akinek Lázár vezeti a hivatalát. Amit az EMMI megtehetett, azt Maruzsa államtitkár úr korábban már javasolta a rektornak:



...vegyenek fel minél több elsőévest, többet, mint amennyit amúgy terveztek, és az utánuk kapható állami fejkvótából működtessék az egyetemet. Az aktuális felsőoktatási szabályok szerint "az elsőéves hallgatók felvételének immár keretszámok nem képezik akadályát,. csupán a minimális ponthatár elérése, továbbá a felsőoktatási intézmények kapacitása szabhat gátat a sikeres felvételinek - szól a levél. - A 2013-as általános felvételi eljárás lezárását követően a létszámnövekedésből fakadó képzési többletköltséget (magyar állami ösztöndíj), annak pontos összege ismeretében a központi költségvetés biztosítja.



A szakminisztérium felsőoktatási államtitkára tehát csak annyit tehetett az ügyben, hogy egy újabb kiskaput javasolt: minthogy a pillanatnyilag épp korlátlannak tűnő keretszámok miatt elképzelhető, hogy az állam korlátlanul megtéríti majd a felvettek képését, vagyenek fel többször annyi diákot mint eddig, és majd azzal éljék túl a helyzetet. Persze a végső döntés itt sem az ő kezében lesz: nyilván ha minden egyetem ezt tenné (mint mindjárt látjuk: nem tudják ezt tenni), akkor egy újabb miniszterelnöki ukáz új helyzetet teremthet, ami után ismét Lázár úrral kell levelezni.


És miközben a Képző ügye csodás (bár elég rövid távú) megoldást nyert, azért ott vannak a többiek, a sokkal nagyobbak, akiket Orbán (eddig legalábbis) nem nevezett "fontos ügynek". Például, csak a csütörtöki híreknél maradva: a Corvinus. Mit is mond róluk Lázár?



Ezek (A Képzőművészeti - TG) kis egyetemek, ahol kis segítséggel is nagy dolgokat lehet elérni. (...) A nagy egyetemeknek milliárdos problémáik vannak (...) Ezekről Balog Zoltán EMMI-miniszter személyesen tárgyal az egyetemmel.



Tárgyal hát, de mint láttuk, döntést nem hozhat. Több milliárdos hiány csak tízezres nagyságrendű többlet-hallgató felvételével lenne lehetséges, egyedül a Corvinus esetében. Ennyi egyrészt nincs, másrészt nincs is rá gazdasági igény, harmadrészt meg a jelenlegi oktatói gárdával nem lehet háromszor annyi hallgatót akár csak a maihoz megközelítően hasonló szinten tanítani.


Összefoglalva: a kormány előállít egy, az intézményei számára kezelhetetlen helyzetet, aztán aki a megfelelő csatornákon próbálkozik (katonai szóval: a szolgálati utat megkerülve, egyenesen a Főnök ajtónállójának ír), az célba érhet, ha kérése nem kerül sokba. Rendszerszintű megoldás, nem? És így vezetnek minket. A Főnök és ajtónállója ráadásul még a jótevő szerepében is tündökölhet, hiszen az ő közbeavatkozásuk nélkül nem menekülhetett volna meg a Képzőművészeti attól a problémától, amelyiket egyébként pont ők találtak ki. A többi egyetemmel meg majd csak lesz valami.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: