Tuesday, March 18, 2014

Elfogult Nemzeti Választási Bizottság?

Kedden határozott a Kúria, hogy a TV2-n - mily meglepő, hogy pont ott - sugárzott rezsicsökkentéses "társadalmi célú hirdetés" sugárzása törvénysértő, mert az valójában politikai reklám. Mondjuk aki egyszer is találkozott vele - nekem ma este pont egyszer sikerült - annak nem lehet kérdéses, hogy ez egy nyílt Fidesz-reklám, és talán nemcsak jogászok számára érdekes a Kúria részletesebb indoklása, amely eredetiben itt olvasható el, és amelyből kiderül, hogy ezt hogyan lehet paragrafusokból is pontosan levezetni.


Ezzel a döntésével a Kúria felülbírálta a Nemzeti Választás Bizottság (NVB) határozatát, amely ezeket a paragrafusokat nem találta, és amely szerint ez a hirdetés alapjában véve rendben van. Azért annak örülök, hogy bár az NVB veretes szőrszálhasogatással megmagyarázta, hogy ez nem pártreklám, a magyar jogrendből azonban kijött, hogy mégis az (ami nyilvánvalóan látszik), ráadásul van is olyan jogrendszere az országnak, amely ezt végső soron érvényesíti is.



Ilyenkor nagyon kellemetlen, hogy az NVB tagjait gyakorlatilag (de hát lehetne másképp? talán igen) kizárólag a Fidesz politikai rendszere választotta meg. Merthogy most, amikor azt mondták a Fidesz-reklámra, hogy az nem az, és engedélyezték a folytatását, majd a Kúria az orrukra koppintott, gyakorlatilag papírjuk is van az elfogultságukról. Mindaz a szép ajánlás-sorozat, amelyet Áder elnök úr mellékelt a kinevezési javaslatukhoz, ennek a fényében kissé átértékelődik. És hát elég kellemetlen, hogy ha van is olyan jogi fórum, amely végső soron jól dönt választási ügyekben, az ezzel foglalkozó szervben most megingott a bizalmunk.


És még majd' kilenc évig, két választásig (!) ők lesznek ott, miközben nem tudnak megkülönböztetni egy társadalmi célú hirdetést egy pártreklámtól.


Egy kattintás és nem maradsz le posztjainkról:


Monday, March 17, 2014

A névtelen rezsiharcos szobra

Örömmel tapasztaltam, hogy Columbo hadnagy - végre - szobrot kapott a fővárosban. Lám, még a legforróbb kampányidőszakban is futja a kultúrára, ezért szeretem ezt a kormányt. Bár meg nem erősített források szerint Orbán mondta már azt, hogy minek járna színházi ősbemutatókra, ott a foci, többen nézik. De hogy miért pont Columbo és kutyája?? Biztos nem jobbikosok döntöttek, különben Derrick lett volna a befutó.



Nem mintha nem lenne elég lehetőség. Nem is értem, hogy nem született még szobor a rezsiharcról. Valami hagyományos, mondjuk az ismeretlen katona emlékműve, rezsisítve. Ott lenne maga az ismeretlen katona, a csekkek súlya alatt épp összerogyva, kezét szívéhez szorítva. Vagy merítsünk a hanyatló nyugattól, csináljuk meg a Calais-i polgárokat, ahogy egy-egy év végi elszámoló csekkel mennek be a helyi áramszolgáltató cég várótermébe. Aki viszont a modernebb dolgokat szereti, tudom ajánlani H. R. Giger munkásságát. Elég lenne egy-két alien szobrot lefűrészelni a talapzatáról, rájuk adni egy gázszolgáltató cég egyenruháját, és kész is a mű. Gyengébbek kedvéért oda lehetne írni a mű címét is: KAPITALISTÁK! Aki a trendibb dolgokra bukik, annak lehetne csinálni egy 3 méter magas, élethű sárga csekket, amihez ha valaki közelebb megy, morogni kezd. Ha viszont spórolósra vennénk a dolgot, elég lenne odaültetni valakit a Batthyány örökmécseshez, aki 5 percenként belelógat egy csekket a tűzbe - ha már 1848 úgyis a rezsiharcról szólt. És bocsánat, ha megsértettem az ősök szellemét, de nem én kezdtem. Én eddig azt hittem, 48 a polgári fejlődésről, a közteherviselésről, meg úgy általában a fejlődésről, különösen a modern gazdasági keretek megalkotásáról szólt. Ezzel szemben most kellett megtudnom, hogy a gazdaság kiherélése, az államosítás az igazi fejlődés. Biztosan.


Azt pedig nem tudom elhinni, hogy a Kossuth tér így kész ahogy van. Na ne már. A tér igazi fókuszpontja nem lehet más, mint a gázár-sárkányölő Szent Viktor. Még jó is, a sárkány úgyis tüzet fúj, egyértelmű kapcsolat a gázszolgáltatókkal. Pikkelyek helyett nyílván sárga csekkek borítanák a fertelmes lényt, míg a szent lándzsájára rá lehetne írni: KÉTHARMAD. Tovább vinném a gondolatot, eredetileg Szent György ugye lovon ül, ahogy a hagyományos rezsicsökkentő lovagok általában ültek a középkorban. Ám nekünk ez nem elég. Viktor vagy egy jó másfél tonnás szürkemarhán ülne, jó két méteres terpesztéssel, és akkor végre megértené mindenki, hogy Orbán Viktor olyan hatalmas, hogy csak saját maga bírja el a súlyát. A másik lehetőség - szerintem reálisabb - hogy Orbán egy átlagember nyakában ülne. Egy amolyan, tévé elől felállított, bemelegítős, bármelyikünk lehetne nyakában. A szerencsétlen persze küszködne a teher alatt, de mily édes teher lenne ez! Technikai dolog, de jó lenne ha a sárkány feje lecsavarozható lenne. Egyfelől így kampány idején körbe lehetne vinni az országban, másfelől ki tudja mit hoz a jövő. Jövőre már lehet más lesz a mumus, ne kelljen már az egész szobrot cserélni, elég csak a dög fejét és kész.


Csak a tisztánlátás végett: Nem azokon próbálok poénkodni, akiknek a havi rezsi befizetése komoly probléma - magam sem vagyok multimilliomos. De ahogy korábban írtam, a rezsicsökkentés nem lehet más,mint egy tűzoltásra alkalmas, ideiglenes mutatvány, semmi esetre sem előremutató gazdasági program, különösen nem nemzetmentő isteni kinyilatkoztatás.


Sunday, March 16, 2014

Vita

A Fidesz szerint a kormányfőjelöltek vitája hozzátartozik egy demokratikus ország választási mizériájához. Magyarországon nem lesz ilyen vita. A többi már csak maszlag - igazságtartalmától függetlenül.

Merthogy a kormányfőjelölti vita épp azért a demokrácia veleje, mert nem egy - a hatalmával jelentősen visszaélő - ember mondja meg, hogy mi van. Épp ellenkezőleg. Az aktuális miniszterelnök kiáll a pódiumra, és ha kell, lemossa a jelentéktelen, hiteltelen, kékszemu, barnahajú, vagy épp a Duna jegén királlyá koronázott  kihívóját (vagy kihívóit, részletekbe ne menjünk bele). A nép pedig, az az istenadta nép majd eldönti hogy mit látott, és hogy kire szavaz ezek után.

Ez a demokrácia. Orbán pedig épp ettől kap kiütést.



Vesszőparipám, hogy a jobboldali szavazók pedig épp ettől nem kapnak kiütést - én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Hogy a Fidesz tökéletesen visszaél pozíciójával, és saját kampányának részévé teszi a vita elkerülését annak megindoklásával, az merő cinizmus. Az ehhez némán asszisztáló jobboldali értelmiség pedig saját feleslegességét, hiábavalóságát írja ezzel alá - sokadszor. Kár értük, rájuk is szükség lenne. Mert ahogy blogtársam írta egy hozzászólásában, nincs nemzeti oldal, az oldalak összesége a nemzet.


Friday, March 14, 2014

Felszabadulásunk ünnepe

Azért az nehezen bocsátom meg a fidesznek, hogy a választásokat nem április 4-re időzítették. Jó jó, tudom, hogy az nem vasárnapra esik, de kérdem én félszegen: ebben az országban? Ha Viktor úgy akarta volna, április 4 igenis vasárnapra esett volna, és akkor spontán felvonulással ünnepelhettük volna meg újra felszabadulásunk, és fokozódó fülkeforradalmunk újabb vívmányainak megvédését. Szépen, spontán karon fogva, spontán odatévedő jobboldali politikusokkal, spontán, előre legyártott transzparansekkel és spontán kirendelt (köz)médiával.


Nem az irigység beszél belőlem, én örülök más ember boldogságának, de most komolyan. Jó látni, hogy a magyar ember örül, mosolyog, boldog, különösen mikor arra gondol, hogy van miért - tavaly sem haltunk éhen.


Egyedül az zavar - és bocsánat, ha ez már csak engem zavar -, hogy hová tűnt a fülkeforradalom frissessége? Persze, előttem már jónéhányan odamondták a jobboldalnak, hogy a Gyurcsánnyal tetőzött baloldali erkölcsi hanyatlást már túl is szárnyalta a jobboldal. A szabad média, a magánnyugdíjpénztárak, az alkotmány, a rengeteg mutyi, a földügy, a baltás kiengedése, a választási rendszer kiherélése, és általánosságban a szolgalelkűség kötelezővé tétele mind olyan ügy, amitől hörögve kellene menekülnie a jobboldali szavazónak. Nyilván nem a baloldali pártokhoz menekülni, de legalább menekülni. Tudjátok, még a leghülyébb állatnak is van annyi esze, hogy ha ég az erdő, menekül. És ilyenkor mindegy merre, csak minél messzebb a tűztől. A fidesz szavazótábora erre valamiért nem volt képes. Talán azért nem, mert ahogy a közmondás tartja: feleséget, kocsit, munkát cserélhetsz, de csapatot nem. Ezt ugyan a futballdrukkerek szokták emlegetni, de a hatásmechanizmus ugyanaz: ne gondolkozz túl sokat, az a boldogság mételye.


A probléma csak ott van, hogy a Fidesz uralom kellő alázat helyett ostoba gőggel kezeli saját választóit is, pedig a megfelelő hipnotizálással évekig, sőt évtizedekig lehetne játszadozni az országgal. Ehelyett azonban hetente más és más választóréteg fejét nyomják bele a bilibe. Egyszer a környezetvédők, egyszer a tanárok, egyszer a mentősök kapnak egy-egy falatot abból a hasonlatból, hogy az élet egy szaros szendvics. Az állandó kommunistázás pedig hamarosan ki fog kopni. Egyfelől a fidesz már régesrég nem jobboldali párt; Gyurcsány bármennyire vicces, azért nem lehet évtizedekig ismételni. Másfelől kb. 25 éve volt a rendszerváltás. Lassan felnő egy olyan réteg is, akiknek Kádár már ugyanúgy történelem, mint teszem azt Kossuth, vagy Dugovics Titusz.



Ne feledjük, előbb utóbb minden fülkeforradalom ugyanúgy ér véget. Az ember feláll, kitörli, lehúzza, kezet mos, megkönnyebbülten távozik. 4 évvel ezelőtt a jobbik sikerét sokan a baloldalról elvándorló protestszavazatoknak tudták be. A legutóbbi megerősödésükről pedig valószínűleg épp a fideszben csalódottak (és a vizslák) tehetnek. Milyen kár, hogy a megundorodók első hulláma épp tovább ront a helyzeten...


Wednesday, March 12, 2014

Az orbánizmus, és akik gyűlölve is irigylik

Vendégszerzőnk, Sneé Péter írása. Ő jegyzi a Krassó György tevékenységét irodalmi formában megörökítő Gyuri után (Magyar Napló, 2006) című regényt és Az én 1988-am című visszaemlékezést (2007). A poszt eredetileg a szerző Lyuk a végtelenben c. facebook-os blogján jelent meg, és azt a szerzővel egyetértésben közöljük itt.


Orbán Viktor negyed százada kitartóan bizonyítja, hogy példás képviselője a magyar politikai elitnek. Aki bármiféle illúziót táplált iránta, hosszú ideje naponta tapasztalhatja alapvető tájékozatlanságát a világban. Ellenlábasaihoz hasonlóan nem bír számottevő ismeretkinccsel, és érdeklődése sem irányul a társadalom elviselhetőbb létfeltételekhez, biztató távlatokhoz segítésére. Versenytársaival együtt ő sincs tisztában avval, mennyibe kerül egy kiló kenyér vagy egy villamosjegy a létminimumon tengődőknek. Nála is a politikusi kaszthoz tartozást mutatja viszolygása a konzekvens értékrendtől. A jövőt megalapozó, érett, időtálló elképzelések kimunkálása helyett szívesebben hagyatkozik a pillanat sugallta végiggondolatlan ötleteire, és stabil szemlélet hiányában bajosan vádolható zárt, koherens eszmerendszerrel. Annak függvényében, hogy mitől remél éppen nagyobb politikai hasznot, bármikor kapható soros eszményeinek feladására, mégsem nevezhető pragmatistának, döntéseit ugyanis nem célszerűségük indokolja. Noha a hűség pártjának vezetője, kormányzati ciklusról kormányzati ciklusra váltogatja meggyőződését, és inkább kockáztatja pártjának sikerét, mintsem letegyen a privát győzelem feletti öröméről. 


Vetélytársainak efemer gyűlöletét sem szofista mutatványaival vívta ki, hanem még e körben is visszatetszést keltő önérvényesítési buzgalmával. Személyes érdekeit már régóta nem azonosította senki ilyen vehemensen egy tágabb közösségéjével. Mialatt szomszédainkra és az aggodalmaskodó nagyhatalmakra sandító kollégái óvatoskodnak, ő fönntartás nélkül azonosulna a hely szellemével. Egyszer a szabadság fölkent papjaként lép elénk, máskor a tradicionális polgár éthoszának őre gyanánt. Hol fundamentális hívő, hol meg a keresztény értékektől berzenkedő, Keletről jött őseink méltó leszármazottja. Valamennyi szerepében tapsot vár el. Próteuszi alakjával persze jócskán megnehezíti a rajta fogást keresők dolgát. Ellenfelei tücsköt-bogarat összehordanak felőle, kielégítő magyarázatát mégsem lelik annak, hogy mitől olyan eredményes, ha ugyanazt műveli, amit ők is tennének, amennyiben korábban ébrednek és valamicskével több a merszük? Saját esendőségük firtatása helyett különféle tényezőkben keresik diadalának okait, és a hajdani bonapartizmus pandanjaként egy új fogalmat is divatba hoznak, az orbánizmusét. Holott a francia korfordulat rendezője, egyben címszereplője nem csak a vezető poszt megragadásáról és kisajátításáról híres, hanem arról is, amit a hatalom birtokában végzett. Egy kormányozni akaró és tudó, a helyi társadalmat, valamint európai környezetét évszázadnyival előrébb lendítő államférfiúhoz mérnék tehát a velük egyívású kamarillapolitikust, aki éppoly kevéssé alkalmas nagyralátó elképezések kimunkálására és megvalósítására, mint jó maguk, hiszen a pillanatigényeinek kielégítése során a legkevésbé sem törődik ad hoc döntéseinek várható következményeivel.



Kollégáinak ellenséges indulatát talán az irigység táplálja. Vagdalkozásaik olykor már dicsőítésnek is tűnnek. A megtámadott önelégülten dőlhet hátra: addig nincs baj, ameddig így acsarognak felé. Noha békétlenségét sokan és sokféleképpen magyarázzák, jobbadán személyes adottságának tekintik, pedig a feszültség gerjesztésének szubjektív okainál fontosabbak az általa kedvelt politikai módszer kívánalmai. Orbán Viktor egyszerre több csatornán kommunikál, külön szól hazai és külföldi hallgatóságához, valamint a racionális érveket kereső tájékozottabbakhoz, illetve a testi-lelki nyomorúságban szenvedőkhöz, akik beérik ködös sejtelmekkel és kétes reményekkel is. Ellentmondásos kijelentéseinek harmonizálására, ígéreteinek megvalósítására azonban se ideje, se esélye nincs, jóllehet az efféle mulasztások erősen veszélyeztetik szavahihetőségét. Inkább kockáztat, és renoméját háborús hisztériával, meg-megújuló Don Quijote-i rohamokkal menti. Ameddig naponta bombázhatja közönségét soha nem hallott fenyegetésekkel, valamint hősies védelmi hadműveleteinek krónikájával, ki ügyelne állításainak összeegyeztethetetlenségére, vagy a tények és deklarációk kibékíthetetlenségére?


Míg a tájékozatlanok előtt az öklét rázza, a dörzsöltebbeknek odakacsint: csak a kezemet figyeljék! A szavak jelentés nélküliek, és semmire sem köteleznek. Választott taktikájának járulékos haszna a tettrekészségét demonstráló mutatvány is. Lagymatag, óvatosan fondorkodó kollégáival szemben többre hivatott fenoménnak látszik. Készségeiről és képességeiről amúgy sem a jelen, hanem a majdan tanúskodik, horizontunk pedig csupán a következő politikai fordulópontig terjed. Orbán Viktor mégsem vádolható azzal, hogy csak a mának élne, személyes ambíciói ennél sokkal erőteljesebbek. Bár ötlete sincs, milyen legyen az általa létre segítendő társadalmi szisztéma, és hiányoznak elképzelései a kívánatos jövőről, miként arról is, hogyan serkenthetné kedvező változásokra környezetünket, vagy bírhatná támogatásunkra a nagyhatalmakat; és azt nem tudja, mire törekedjen a jogi környezet átszabásakor, hogyan alakítsa kedvezőbbé intézményrendszereinket, tevékenységének fő céljával maradéktalanul tisztában van: nevét arany betűkkel íratná a történelemkönyvekbe.


Jóllehet kora legnagyobb politikai zsenijének tartották, még Napóleon sem értett mindenhez. Néhány nap alatt fejből lediktálta ugyan a francia jogrendet meghatározó alaptörvényt, de szakemberekre bízta a gazdaság fejlesztését, a belső rend fenntartását, és távollétében a külügyek irányítását. Azokat emelte maga mellé, akiknek jártasságában és képességeiben nem kételkedett. Az orbánizmus névadója ellenben asztalai hazugok regimentjét gyűjti maga köré. Ennyi hozzá nem értő akarnokkal, önálló munkára képtelen mamelukkal egyetlen hazai kormányzat sem szégyenkezett vagy negyed százada. Mintha kiválasztásuk egyedüli szempontja a jelöltek alkalmatlansága lett volna! Szakmájához értő hiteles személyt keresve sem találni az új nómenklatúra tagjai közt, és személyzeti munkájában aligha véletlen az ilyen, tömegesen előforduló hiba. Fals tendenciát sejtet: rettegést mindazoktól, akik elméleti ismereteik és gyakorlatai tapasztalataik birtokában kétségbe vonhatnák döntéseinek hasznát és értelmét. Politikai ellenfelei inkább az okos gazfickókat kedvelik, akik az utolsó fillért is elcsenik a kasszából, mivel tudják, hová nyúljanak. Orbán Viktor bizalmasai viszont kalapáccsal esnek még a nyitott pénzszekrénynek is. Oktalannak tűnő káder-választási gyakorlatával vélhetően saját vezetői szükségletéről gondoskodik: ösztönös politikusként így bizonyítaná önmaga előtt, hogy nincsen oka kételyre és érdemes a rajongásra. Bármi forraljon is a jövő, nimbusza - míg világ a világ - sértetlen marad.


Egy megalapozatlan föltevésben hisz, jelesül abban, hogy a pártok csupán vezetőjüktől kölcsönözhetnek arcot, és görcsösen óvja is ártatlanságának látszatát. Hatalmi rendszerének - akárcsak elődeiének - karakterizáló vonása a felelősség el nem ismerésére, illetve azonnali továbbhárítása. Ha egy kínos beismerés, mint például a választási bukásé (ami bejáratott polgári demokráciákban sosem maradhat személyi konzekvenciák nélkül), tovább már nem halogatható, kedvelt pódiumáról menten elszólítja a kötelesség, nehogy a csalódás emléke fűződjön nevéhez. A rossz hír hozójának mostoha sorsát ilyenkor más vállalja, és a párt - vagyis saját - arca makulátlan marad. A bűnbaké ugyan besározódik, támogatói viszont kikerülnek a slamasztikából - amibe hibás döntéseivel taszította őket -, és zavartalanul folytatódhat a „jó király – rossz tanácsadók” néven elhíresült politikai játszma is. Bizalmasainak teendője egyébként sem több helyeslésük demonstrálásánál, nincs akadálya tehát egyedül mérvadó csoportérdekeik érvényesítésének. Egy államférfi persze, ha nem is emlegeti folyvást, mindig tekintettel van megbízóinak összességére, a kamarillapolitikus törekvései azonban megrekednek az öncélú hatalmi koncentrációnál. Orbán Viktor szisztémája egyszerű és kényelmes: amint magához ragadja a helyzet átlátásához nélkülözhetetlen információkat, mindnyájunkat fölment a gondolkodás terheitől. Ha belátása szerint cselekedhet, senkinek sem kell fölöslegesen izgulnia! Az ellentmondás eshetőségének kiküszöbölése, a nyilvános diskurzus hiánya viszont megnehezíti a kormányzást, ami állandó egyeztetések és kompromisszumok nélkül amúgy is merő képtelenség. Sehonnét sem remélhet támogatást a helyes irány kijelöléséhez. Az egyszer innét, másszor onnét előrángatott, majd a pillanat sugallatára ismét ejtett értékek nem igazíthatják útba, és ha még a négyéves választási ciklusoktól szaggatott nyugalmi időszakok is fölemésztődnek a permanens forradalom mintájára vívott szakadatlan küzdelemben, végleg ellehetetlenül a politizálás. Helyébe a háborús viszonyok logikáját követő direkt utasítások tolakszanak, és - akár egy rémálomban - eltűnik minden közvetítés.


Az orbánizmus ködös fogalma csupán egy kollektív hasznától megfosztott, öncélú hatalomszerzési mánia jellemzésére szolgálhat, és semmi köze a világszemlélet napóleoni átformálásához. Orbán Viktor ellenfelei nem is fáradnak tisztázásán, beérik remélt dezavuáló hatásával, és abban bíznak, hogy belőlük is kisüti majd a feszültséget. Legszívesebben fejüket vernék ugyanis a falba, hogy miért nem próbálkoztak hathatósabban a friss polgári demokrácia visszacserélésével a lejárt szavatosságú központi utasításos rendszerre. Kísérletének erkölcsi tartalmán legföljebb azért rágódnak, hogy leplezzék bosszúságukat, elvégre tőlük leste el fogásainak zömét! Értékviláguk és gondolkodásra való restségük, miként pökhendi magatartásuk is felettébb hasonlít annyit szapult vetélytársukéhoz. A politikusi belviszály kárvallottjai pedig csak az idejüket vesztegetik, ha a vehemens támadók vagy a megszállott rajongók szekerét tolják. Az utólag talán mulatságos, következményeit tekintve azonban véresen komoly hatalmi gyakorlat - amit mainapság ellenkező előjellel bár, de mindkét oldalon korszakos jelentőségű történelmi fordulatként aposztrofálnak - hamarosan senkit sem hoz már lázba. Új divatok hódítanak és valódi szakaszhatárokat jelölnek ki a történelemben.


Sneé Péter


2014. március 3.


Saturday, March 8, 2014

Meglesz a szociknak a 15%?

A választási törvény alapján a pártszövetségeknek a bejutási küszöb 15%, legalábbis három vagy több párt együttes indulása esetén. Az elmúlt héten publikált közvéleménykutatási mérések 20% környékére jelezték a baloldali összefogást, ami gyakorlatilag még kevesebb, mint a kooperációban részt vevő politikai elemek különálló eredményeinek összege az összebútorozás előtt. Azt hiszem különösebb tévedés nélkül kijelenthető, hogy a nagy baloldali egymásba szeretés nem hozta meg a várt áttörést, sőt az idő előre haladtával egyre inkább kínosabbá válik a résztvevők számára. 


Nem feltétlenül kellett volna ennek így lennie, de az optimizmus magas fokával kellett hozzáállni ahhoz a témához, hogy a választások előtt 3 hónappal összetákolt valami majd értékelhető kampánymunkát és eredményeket tud elérni. Megkérdőjelezhető immáron az is, hogy az összeállás olyan szinergiákat szabadított fel, melyek mérhető pozitív eredményt hoznak a támogatottságban. Tekintettel az olyan tényekre, hogy a baloldali masszának a választások előtt egy hónappal ismét nevet kellett váltania talán kijelenthető, hogy ez az elképzelés nem jött be. 



Az összefogásnak már a megalakulásától kezdve komoly, egységes és hiteles (már amennyire ez a résztvevőktől lehetséges) kampányt kellett volna vezetnie, ehelyett lassan már az eseményeket sem tudják lekövetni. A Fidesz nagy energiákat fordított Gyurcsány és Bajnai diszkreditálására, ami miatt sokan úgy látták, Mesterházy helyzetbe hozása előny, mivel az ő politikai erodálását még csak most kellett megkezdenie az ellenfélnek. Senki nem számolt ugyanakkor azzal a ténnyel, hogy egy olyan évtizedes mélységű posvánnyal rendelkező politikai fertő mint az MSZP saját magától is felbüfögi majd azokat az ügyeket, amelyek ha magát Mesterházyt talán nem is, de az egész baloldali összefogósdi gerincét jelentő pártot további izzadtságszagú magyarázkodásra kényszerítik. 


Először jött Simon, aztán tegnap pedig Zuschlag. És még egy hónap van a kampányból.


A baloldal teljesítménye alapján nem hogy a kormányváltás lesz álom az alakulat részére, de lassan már a támogatottság minimális növekedése is. Ha pedig még további ügyek kerülnek felszínre - ami felől nincs kétségünk - olyan helyzet állhat elő, amiben még azzal a gondolattal is szembe kell majd néznie Mesterházyéknak, hogy a parlamenti bejutást jelentő 15%-os eredmény megugrása is veszélybe kerülhet. 


A kvázi névtelen baloldali alakulat mára csak a legelvetemültebb MSZP és Gyurcsány szavazóknak jelent reális alternatívát a választásokon. A 8 lózung alapján, amit Mesterházy pedig a napokban előhúzott a kalapjából, ez nem is igen fog már érdemben változni. Ezt a tendenciát erősíti például a Jobbik támogatottságának növekedése is. 


A jelenlegi állás szerint 31 "pártnak" 18 "pártnak" lesz országos listája. Ez eddig soha nem látott teret ad egyrészt a téves ikszeléseknek, másrészt pedig azoknak a protest-szavazóknak, akiknek viszont nem megfelelő választás a baloldali tákolmány. Ezek a tényezők pedig könnyen az mszpdkegyüttliberálisokmoma alakulat parlamenti bejutásába kerülhetnek.


 


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:



 


 

Thursday, March 6, 2014

Moszkva nem Brüsszel, avagy a Fidesz morális Trianonja

Szinte már mesébe illő az elmúlt hónapok azon eseménysora, mely a napnál is világosabban mutat rá a jelenlegi kormánypárt és szavazótáborának elképesztő morális sekélyességére. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesztől nem áll távol a különböző eszmerendszerek kreatív értelmezése, profi kommunikációjuknak köszönhetően pedig bármilyen elképesztő képmutatást és köpönyegforgatást képesek voltak elfogadtatni a szavazótáborukkal. Ehhez természetesen elengedhetetlen a választói bázisuk intellektuális és erkölcsi igénytelensége. Gondoljuk csak például a magyar demokrácia egyik leggyalázatosabb tettére, az azeri baltás gyilkosnak a kiadására. A Fidesz  képes volt lezongorázni ezt az eseményt, vélt vagy valós (az idő távlatából inkább vélt) rövidtávú előnyökért cserébe anélkül, hogy a választói bázisa érdemben sérült volna. 


Az már eddig is meglehetősen árulkodó volt, hogy bár a Fidesz kommunikációjának alapkövét a baloldal- és kommunizmus-ellenességre építették fel, Orbán Viktor második kormányának sem sikerült nyilvánosságra hoznia az ügynöklistákat. Az oroszoknak való szolgai behajlás a paksi bővítés ügyében azonban talán felnyithatta volna a szavazóbázis szemét. Nem így történt, sőt olyan elképesztő fordulatokkal bővült a paksi kánon, mint amikor az 56-os(?) Wittner Mária azt találta mondani a HVG kamerájának, hogy "ez már nem Szovjetunió, ez Oroszország". Ez február 6-án volt. Három héttel később Oroszország megszállta a Krím-félszigetet. 


Azt gondolom, ritkán adódik a politikai életben ilyen kivételes pillanat, mikor egy hosszú idő alatt, kemény munkával és a kommunikációs erőforrások mértéktelen elhasználásával felépített hazugság-kártyavár az utolsó lapok felhelyezése után a legalsó lapok nyilvánvaló elhasználtsága miatt azonnal összeomlik. A világ eseményei iránt érdeklődők számára eddig is teljesen világos volt, az oroszok birodalmi logika alapján végrehajtott nyomulásának célja az egykori szovjet érdekszférában. A Fidesz minderre fittyet hányva törleszkedett az orosz medve bűzös bundájához, hiszen a paksi bővítés évtizedekre előre biztosíthat(ta volna?)ja az orbáni klientúra anyagi biztonságát. Melyik civilizált ország akar üzletelni egy olyan velejéig korrupt országgal amely az előzetes tervek szerinti 10 milliárd euró helyett 50-ből rendez téli olimpiát? A civilizált országok nyilvánvalóan nem, csak azok a kormányok amelyeknek ugyanez a célja. 


Nem véletlen a kormány részéről a hallgatás, hiszen évek komoly munkája került most veszélybe, s mintha csak az ág húzná, csőstül jön a baj. 2015-ben magyar gépek védik a Baltikum légterét, nehogy Putyinnak pont akkor támadjon kedve megvédeni az orosz állampolgárokat, mondjuk Észtországban. A Fideszt a meg nem szólalás, az egyszerű üzenetek mantraszerű ismételgetése az elmúlt időszakban számtalanszor mentette meg a bajban. Nagy kérdés elég lesz-e ez most is, amikor talán az egyszeri Fidesz szavazó is szemöldökráncolgatva próbálja egymáshoz illeszteni az eseményeket. Még nagyobb kérdés azonban, hogy a Fideszt körülvevő társadalmi csoportnak van-e egyáltalán szellemi igénye megérteni a rezsicsökkentésen túlmutató bonyolultságú összefüggéseket. Ezzel kapcsolatban is vannak komoly kétségeim: az elmúlt két hét egyik legbájosabb momentuma az volt, ahogy Török Gábor politológus a Facebook oldalán próbált a maga elegáns módján rámutatni a Fidesz szavazóinak hajlékony gerincére, majd pedig maga is őszintén rácsodálkozott a "jobboldali" szavazótábor morális rugalmasságára. 


Így kerültünk ide, egy hónap leforgása alatt, hogy a korábban orosz- és kommunistaellenes Fidesz és szavazótábora végre megmutatta milyen is valójában. A jelenlegi kormánypárt és szavazótáboruk, valamint a korábban leszerepelt semmirese való baloldali valamik között az égvilágon semmi különbség nincs. Egy tőről fakadnak, útjuk ugyanoda vezet. Orbán korábban azt mondta, Brüsszel nem Moszkva. Mi ezt úgy értettük, hogy nem tűri, ha valaki beleszól a magyar belügyekbe, de ő valójában úgy értette, hogy inkább mégis a féldiktatúra-jellegű Moszkvába vágyik civilizált nyugat helyett. Csakhogy a képletnek másik oldala is van. Moszkva ugyanis nem Brüsszel, ha nem tetszik neki valami akkor nem Viviane Redinget küldi hozzánk némi dorgálásra, hanem egyszercsak megjelennek a "nemorosz" katonák, vagy pedig nem lesz gáz. 



Ti, szavazói a Fidesznek. Nem éreztek valami furcsát ott legbelül?


 


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket: