Showing posts with label Európai_Unió. Show all posts
Showing posts with label Európai_Unió. Show all posts

Friday, February 22, 2019

Érdekes az Európai Néppárt magyarországi kampánya

Európai parlamenti kampány van. Az európai parlamentbe a pártcsaládok tagpártjaikon keresztül próbálnak bejutni. A konzervatív, keresztény, jobboldali pártok pártcsaládja az Európai Néppárt (idegenül: EPP), ennek Magyarországról egy tagpártja van: a Fidesz. Vagyis a hazai Fidesz-kampány az Európai Néppárt uniós kampányának része.


A Fidesz immár sokadszorra plakátozza tele az országot, közpénzből politikai hirdetésekkel. Ez nyilván most, az európai kampány részeként a Néppárt értékrendjét tükrözi: használjunk adóforintokat a saját nézeteink propagálására.


Ennél is érdekesebb, hogy mi van a plakátokon: Juncker úr, aki az Európai Néppárt színeiben  az Európai Bizottság elnöke, azt a pozíciót tölti be, amelyre most, "Spitzenkandidat"-ként, "csúcsjelöltként" Manfred Weber úr pályázik. Juncker úr mögött Soros úr áll, őt talán nem kell bemutatni, a fideszesek egykori támogatója, mostanra az ő felkent univerzális közellenségük. És alatta a feliratok: ezek itt, "Brüsszelként" bizony migránsokat erőltetnének ránk. Ha valaki esetleg nem látta volna:


sorosjuncker.jpg


Hát, elég lökött ez a Néppárt. A saját tisztségviselője ellen uszít, és ad olyasmiket a szájába, amit ő maga azért tagad és hazugságnak nevez. Márpedig a Néppárt nyilván egyetért az uszítással és nem hiszi el Juncker úr cáfolatát, hiszen érdemben semmit nem tesz a dolog ellen.


(És a többi pártcsalád sem százas, mert ezt nem nekem kellene itt megírnom, hanem nekik megzenésíteni Németországban, Franciaországban meg pár olyan helyen, ahol a Néppárt a kb. 12-13 fideszes euroképviselőnél többet bukhat a dolgon.)


(És még egy: ezt, amit itt föntebb írtam, a fideszes kampány kitalálói mind tudták akkor, amikor az egészet kiötlötték. Nehogy valaki azt gondolja, hogy nem tudnak számolni. Ez szándékos volt.)

Thursday, September 13, 2018

Ki lesz a Fidesz helyén az Európai Néppártban?

Milyen hatással is lesz a hazai belpolitikára a Sargentini-jelentés elfogadása? Rövid távon a vélemények inkább szkeptikusak (ahogy garmr blogtársé is), amelyet igen részletesen tárgyal a hazai közgondolkodás. Van azonban egy - szerintünk érdekes - szempont, ami ebben a diskurzusban eddig nem került elő.


Odáig többen eljutnak, hogy az Európai Néppárt (European People's Party; EPP) esetleg kizárja tagjai közül a Fideszt. Ez egyelőre spekuláció, bár a Sargentini-jelentésről szóló szerdai európai parlamenti szavazás, és különösen a néppárti képviselők szavazatainak megoszlása ezt minden eddiginél valószínűbbé teszi. Eközben, még a Fidesz esetleges kiválása vagy kizárása esetén is esélyes, hogy az EPP marad a legnagyobb európai pártcsalád, és bár euroképviselőinek száma várhatóan fogyatkozni fog, a legnagyobb frakciót adhatja az unió parlamentjében.


Ez a pártcsalád elég érdemi tagpártokat tömörít. Nem valószínű, hogy eleve beletörődnének abba, hogy a 24 magyar euroképviselői helyből egyre se pályázzanak. Márpedig a Fideszen kívül más tagjuk itthon nincs. Nem érdektelen feltenni a kérdést: a Fidesz esetleges kiválása vagy kilépése másnapján mely magyar párt csatlakozik az EPP-hez?



Ha valamelyik ezt képes megtenni (tehát eljutni a szándékig és végigvinni a nem egyszerű csatlakozási folyamatot a Néppártban), a hazai lehetőségekhez képest komoly támogatásra számíthat, ráadásul szigorúan jobbos csomagolásban. Pénzt, paripát, fegyvert, kampányismereteket, médiafelületet, ha kell, akár uniós jogvédelmet tudnak biztosítani esetlegesen a szövetségesek. Akár az Orbán által eddig (migrációs ügyben teljes joggal) sztárolt Sebastian Kurz magyarországi kampányfellépése sem lehetetlen, nyilván a néppárti partner mellett. A sok éve feltett kérdésünk bizony ezzel új és aktuális megvilágításba kerülhet.


Hogy ez a párt a Jobbik, az LMP, az Új Kezdet, a Momentum, a Polgári Konzervatív Párt, esetleg Lázár leendő pártja (a többi parlamenti párt azért nyilvánvalóan nem jön szóba), vagy mégis melyik lesz: nem tudjuk (ahogy az is csak feltételezés, hogy ez a startpisztoly egyáltalán eldördül és a Fidesz nem marad mégis valahogy az EPP-ben). Az első kettő, parlamenti pártként nyilván ígéretesebb a pártcsalád számára, még akkor is, ha most mindkettő más szövetségbe tagozódik. A parlamenten kívüliek, pláne a szinte teljesen ismeretlen mikropártok politikai start-upként felépítése ennél jóval nehezebb, de nem teljesen lehetetlen feladat.


Kérdés még az időzítés. Ha az EPP maga kíván szakítani a Fidesszel, akkor ezt minél korábban érdemes megtennie, hogy a jövő évi választásra legyen valamennyi ideje felkészülni. Ám ugyanígy az is lehetőség, hogy a szakításra (ha ugyan) csak a 2019-es EP-választás után kerül sor, és akkor jó ideig magyar képviselet nélkül marad az EPP. Sok variáció lehetséges, ahogy az is, hogy jó ideig nem változik semmi (bár most erre fogadnánk a legkevésbé). Egy azonban biztos: e lehetőség megragadása bármely potenciális jelölt párt részéről komoly kitörési lehetőség itthon a láthatatlan ellenzéki szerepből. Ha verseny lesz érte (mert ez sem kizárt), akkor arra érdemes akár már most elkezdeni a felkészülést.

Tuesday, January 24, 2017

Kalitkaforradalom

Már megint szabadok vagyunk, így már megint azt tehetjük, amit szabad. A magyar kormány ezúttal az USA hozzájárulásával gondolkodhat és cselekedhet úgy, ahogy épp megengedik neki.



"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék" - kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor.



Mi ez a szervilizmus már megint? Eddig szabadságharcot folytattunk és nem tűrtük el, hogy más országok beleavatkozzanak abba, amit házon belül csinálunk. Eddig mindig visszautasítottuk, amikor az Amerikai Egyesült Államok valamely képviselője magyarországi eseteket kommentált, vitatott ügyek kapcsán állást foglalt, ítélkezett felettünk. Most pedig tárt karokkal fogadjuk a kintről érkező intelmeket, csupán azért, mert megváltozott a politikai széljárás?


És ugyanígy miért is tapsikol állva minden fideszes, amikor Donald Trump Angela Merkel menekültpolitikájával kapcsolatos munkáját bírálja? Mert végre egy nyugati nagyhatalom mellettünk foglal állást? És ilyenkor hol van a szuverenitás? Hol van a másik ország politikai döntéseinek tiszteletben tartása? De legfőképp: ezúttal miért örülünk annak, hogy egy külföldi beszól egy EU-s ország belügyeibe, hiszen eddig tiltakoztunk ellene?


Félreértés ne essék: az teljesen természetes, hogy minden politikai pártnak meg vannak a kedvenc szövetségesei és szívesebben idézik őket, mint ellenlábasaikat. Nyilván az MSZP is szívesebben idéz Martin Schulztól, mint mondjuk Donald Trumptól, amikor a demokrácia állapotáról beszél. De a következetesség az elvhű politika alapköve: ha tehát valaki éveken keresztül azzal kampányol, hogy minden külföldről érkező üzenet a szuverenitásunk megkérdőjelezésére irányul, akkor maradjon is ennél az álláspontnál. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Orbán Viktornak most Angela Merkel segítségére kellene sietnie, szó sincs ilyesmiről. Csak épp diplomatikusan nem kellene kommentálnia a fejleményeket, vagy legalább távolságot kellene tartania a vitától.


kalitka.jpg


És legfőképp: ha már szabadságharcos-imidzset építünk, akkor ne ugorjunk már bele minden alkalommal egy nagyhatalom ölébe. Egyszerűen hihetetlen, hogy a politikai vezetőink képtelenek feladni a szervilizmust. Ezért van az, hogy Magyarország önmeghatározása mindig ott kezdődik, hogy épp melyik idegen ország kedvenceivé akar válni. És ez nem pusztán üzlet, ez sajnos rég túl van azon. (Gyakran takaróznak ezzel a politikai vezetők, lásd: oroszokhoz dörgölőzés.)


Egy megjegyzés a végére: ezt a szervilis viselkedést szokták úgy magyarázni, hogy "kis országok reálpolitikája", ami azonban valójában nem takar mást, mint a nemzeti szuverenitási elvek feladását, a gyengeség kinyilvánítását és az erősek előtti meghajlást. Csakhogy egy öntudatos, erős és egészséges nemzetnek nem kell kérni senkinek az engedélyét semmihez.

Wednesday, January 18, 2017

Paks2 és korrupció: már megint nem figyeltünk oda

És igen, megint mellényúlt az ellenzék. Megint elfecsérelte az idejét olyan ügyekre, amelyek kellően súlytalanok a Paks2 körüli korrupciógyanús esetek mellett. Pedig meg volt rá az esély, hogy a magyar lakosság végre tisztán lássa, mekkora botrányról van itt szó.



Az Euractiv című brüsszeli lap szerint az Európai Bizottság egyik főigazgatója adott tanácsot a magyar kormánynak, hogyan védje meg magát a paksi bővítés ügyében indított eljárással szemben. - írja a 444.hu, az Euractiv brüsszeli lap cikkére hivatkozva.



Korábban mi is írtunk már elemzést arról, miért és hogyan úszott el ez a hajó és szomorúan kell megállapítani, hogy sem az elmúlt esztendők során, sem most nem hajlandó senki húzni egy igazán nagyot, hogy a Paks2-ügyben legalább érezhető legyen némi ellenállás. Sőt, talán az Orbán-kormány sem számított arra, hogy egy ekkora giga-beruházás, ami évtizedekre fogja eladósítani az országot, úgy keresztülmegy majd a magyar és európai közvéleményen, mint kés a vajon. Talán ezért is igyekeztek mindenféle gyanús alakot maguk mellé állítani, akik komoly befolyással bírnak az Európai Unió köztestületeiben.


És most itt egy újabb ügy. Nem volt elég a német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban), hanem itt van most nekünk Dominique Ristori, az energetikáért felelős bizottsági főigazgató is. S miközben a kormány két kézzel ütlegeli a civil szervezeteket - mondván: azok politikai lobbitevékenységet folytatnak, ezért veszélyeztetik a nemzet biztonságát -, tárt karokkal fogadja azon lobbistákat, akik az ő malmára hajtják a vizet.


 corruption-europe.jpg


Márpedig ha valami, akkor ez kettős mérce alkalmazása. És talán még ennél is több.



A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.  (Wikipédia)



Amikor arról olvasunk, hogy a fentebb említett urak milyen tevékenységet végeztek Paks2 ügyében, akkor valahogy mindig a korrupció szó jut eszünkbe, nem pedig a lobbi. És még ha jogilag gránitszilárdságú is a rendszer; emlékezzünk arra, a Fidesz hogyan ekézte éveken keresztül (nem alaptalanul!) a "brüsszeli bürokratákat", az "EU-lobbistákat". Erre most kiderül, hogy egész jól megértik egymást.


De talán tévedünk. Talán ezért érdektelen az egész a magyar választók - sőt, a sajtó egy része - számára is. Viszont, amennyiben nem tévedünk, akkor nagyon nagy a baj. És erre próbáljuk most felhívni a figyelmet. Akkor is, ha késő.

Wednesday, November 23, 2016

Abortuszháború

A katolikus egyházfő új frontot nyitott a világméretű abortuszvitában azzal, hogy a konzervatív tábort megosztva, szimbolikus intézkedést helyezett kilátásba. Lényegében intézményesíteni kívánja az abortusz megbocsátását, ezzel mintegy utólag "jóváhagyva" a művi beavatkozást - szakrális szinten.


Tekintettel arra, hogy a legfrissebb kutatások szerint a terhességek mintegy negyede abortusszal végződik, komoly problémáról van szó. Nem beszélve az ellentmondásos helyzetről: míg a Földbolygó a túlnépesedés terhével küszködik, a fejlett országok őslakosainál a kihalási ráta veszélye fenyeget. Az évtizedeken át tartó liberális-konzervatív háború ugyan egy ideig nyugvópontra jutott, a föderációkon belüli viszonylagos béke azonban (értsd: az USA és az EU is úgy kívánta megoldani a problémát, hogy közösségen belüli, állami szintű szabályozásokat tett lehetővé, így belső mobilitással csökkentette a feszültséget) most úgy tűnik: a gazdasági és politikai szélirány újra felkavarja az állóvizet.


Ferenc pápa a nyugati világ konzervatív irányba tartásával szemben, számos kulcskérdésben a szabadabb felfogás, az emberi jogok felé indult el. S bár továbbra is bűnnek tekinti az abortuszt - hogy maradjunk most ennél a konkrét ügynél -, lehetőséget kíván adni az abortuszt meggyónó nők feloldozására. Ezzel a gesztussal azonban komoly kockázatot vállal fel, hiszen az egyházon belül is megosztottságot idéz elő, amivel saját belső ellenzékét erősíti. (Erősen kisarkítva a dolgot, politikája mostanában kissé Angela Merkelére emlékeztet.)


abortion_debate.jpg


Azonban annak, aki saját küldetésének zászlajára ezt az álláspontot tűzi, számolnia kell más következményekkel is. Mert bár az abortusz bizonyos körülmények közötti "elfogadása" (nevezzük most így) nem elhanyagolható társadalmi támogatottsággal bír és különösen népszerűvé tehet egy közszereplőt a nők körében, a politikai széljárás megváltozása óriási ütközőpontot fog jelenteni. Elég, ha elővesszük a lengyel példát, aminek segítségével láthatjuk, hogyan veri keresztül a kormány az országos méretű tiltakozások ellenére végül mégis a már-már írországi (az EU-ban jelenleg egyik legmagasabb) szintű szigorítást. És akkor jön Donald Trump és talán már jövőre történelmet írhat azzal, hogy az USA-ban államok feletti szintre emeli az abortusztilalmat. Ez jelenleg természetesen spekuláció, annyit mindenesetre már tudunk, hogy főbírónak az abortusz-szabadság egy jogi ellenlábasát teszi majd meg és - precedens alapú jogrendszer révén - így különösebb jogszabály-alkotás nélkül is elérheti célját.


Annak ellenére, hogy az abortuszvita reneszánsza várható a következő években, a következő nyugvópont ha időben nem is, de a kompromisszum tárgya tekintetében megjósolható. Jelenleg ugyanis a feltételek elég világosak. A legtöbb esetben abortuszra akkor van jogi lehetőség, ha: az anya életveszélyben van; ha a babának nincs esélye a túlélésre; illetve ha nemi erőszak következménye a terhesség. Amennyiben tehát ezen feltételek legalább egyike lehetőséget ad a művi beavatkozásra, akkor a kompromisszum szinte garantált.


A kérdés tehát az: a nyugati kultúra meghatározó politikai vezetői ezúttal mennyire lengették ki az ingát? Mennyire számít ma szélsőségesnek a példaként említett Ferenc pápa, a Kaczyński-irányította lengyel kormány, vagy épp Donald Trump főbírójának elképzelése? Ezt azért volna tudni mihamarabb, mert ha az új társadalmi megegyezés jó ideig várat magára és nem érjük el a következő nyugvópontot, akkor kizárólag a művi beavatkozásokat illegálisan végző orvosok, illetve az országhatárokon átívelő abortuszturizmus fog jól járni.


Magyarország pedig ismét dilemma-helyzetben találja magát, hiszen előbb-utóbb döntenie kell: elindul-e a konzervatív irányba vagy marad ott, ahol van? A jelenleginél liberálisabb szabályozás ugyan szinte elképzelhetetlen, az azonban nagyon is elképzelhető, hogy hamarosan a jelenlegi jogi berendezkedés fog szabadelvűnek számítani, ami politikai igényeket fog támasztani a magát jobboldali-keresztény-konzervatívnak meghatározó kormánnyal szemben. Addig is, úgy tűnik, mindenki megelégszik a sikerpropagandával.


 

Saturday, October 1, 2016

Nem félek

Tisztelt Orbán Viktor úr, tisztelt Fidesz, én nem félek. A kijelentés önmagában ugyan semmit nem jelent, írhattam volna azt is, ma nem ettem paprikás krumplit, esetleg azt is, ma nem gondoltam a kivándorlásra - és az egyik igaz is lenne. A kijelentés, miszerint nem félek számomra mégis fontos, és az is fontos, hogy ezt ország világ előtt tudassam. Bár önök - az én adófizetői pénzemből - igen sokat költöttek arra, hogy én és a hozzám hasonló senkik féljünk, nekem valahogy nem jött át a dolog.


Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Próbáltam én félni, sőt, feleségemmel is megvitattuk a dolgot, de azon túl, hogy ezt meg azt féltek, összességében nem félek. Sajnálom, azt hiszem hazaáruló vagyok, de állapotom talán nem reménytelen. Féltem ugyanis a lányomat, mert nekem olyanom is van. Féltem attól, hogy mi van ha rátámadnak az utcán, a folytatást leírni sem tudom mert a tehetetlenségtől máris ökölbe szorul a gyomrom, elszorul a torkom - a lányos apák tehetetlensége. A feleségemet ugyanígy féltem, reggelente elmegyek itthonról, és nem tudok másba kapaszkodni csak abba, hogy mire hazaérek, minden rendben lesz. A fiamat szintén féltem, nem az a típus, aki el tudja kerüli a problémás helyzeteket, ritkán szokott csendben leülni a leghátsó sorban - pedig néha de jó lenne. 


Az, hogy mégis félek, az nem a magyar állam érdeme. A gyorstalpalós határvadász madarász egységek, a kerítés engem nem nyugtatnak meg, mert ott van mögöttük Rogán, Habony, Lázár, Pintér, Kövér, Orbán, Vona. Ezekről az emberekről mindig az jut eszembe, hogy egy vár falai mindig csak annyit érnek, amilyen bátrak a katonák a falakon. És aki félelmet kelt, maga is gyáva. Én itt csak idegen szívű zsoldosokat látok, Zrínyi, Hunyadi, Dobó, vagy akár csak egy Nemecsek, vagyis NEMECSEK sehol nincs közöttük. Ezek nem a puskaport tartják szárazon, hanem az útlevelüket. Na persze, a helyükben én is mást hazudnék. Amíg csak jön az ellen, mindenki tudja rázni a pajzsát, csörgetni a kardot. És igen, a Fidesz az országért küzd, csak egészen más értelemben... Közeleg már a következő csata: A 2018-as választás, parasztáldozatokra tessenek felkészülni.


phobophobia.jpg


Hogy akkor miért nem félek? Mert valami ostoba módon bátornak érzem magam. Ránézek Európa térképére, és úgy érzem, nem vagyok egyedül. Ráadásul - leírni sem merem - lehet hogy nem mindenki hülye, aki nem magyar. Lehet hogy mégiscsak lesz egy bátor európai döntéshozó, aki azt mondja, emberek, legyünk már bátrak, a kurva életbe. Mi vagyunk 500 millióan, nem a menekültek. A mi kezünkben van a világ GDP-jének jelentősebb része, nem az iszlám állam, vagy Szíria, Oroszország, vagy Afganisztán kezében. Nálunk van a labda, észrevettük már? Nálunk van a legnagyobb fegyver, csak használni kellene: az európaiak szabadságszeretete. Mert ezt a kontinenst nem más kovácsolta össze az elmúlt 50 évben, mint a szabadság. Az emberek szabadsága, a pénz szabadsága. Egymással évszázadok óta háborúzó nemzetekből lett egy világhatalom alig évtizedek alatt! Tessék elővenni a történelemkönyveket. Lehet hogy nem vagyunk a világ vezetői, de basszátok meg, dobogósok vagyunk! (Kábé, attól függ mit nézünk) Mi, európaiak.


A Fidesz súlyosan mellélőtt az EU - Brüsszel - fikázásával. A hanyatló nyugatot temette már Virág elvtárs és maffiatársai évtizedekig, és lám, ki élte túl. (Szeretnék én úgy élni, ahogy a nyugat haldokol - Hofi) Lesz még ennek böjtje attól félek. Ha egyszer az EU megembereli magát, és sikerül valami érdemleges választ kicsikarnia magából, mi kapkodhatunk, hogy hádde csak a jószándék, meg a féltés beszélt belőlünk. Ennyire ők sem lesznek hülyék. 


Én nem félek. Féltem ugyan a családomat a bevándorlóktól, de féltem őket az utcán masírozó szélsőjobbtól is. Meg féltem őket a katedra mögül agymosást végző tanároktól, papoktól is hogy egy életre megnyomorítják a világképüket, mert - szülői nevelés hatására - nem állnak be a gyűlölködők sorába. Az sem hagy nyugodni, hogy lábbal tapossák a liberalizmust épp azok, akik maguk is a liberalizmusnak köszönhetnek mindent, és nem, nem szitokszó. Az is aggaszt, hogy az iszlám bigott vallási gondolat- és tettdiktatúrájára (na ezt a határokon kívül kell hagyni srácok, nincs alku) a gyávák és álszentek egy keresztény vallási gondolat- és tettdiktatúrába menekülnének vissza. Nem óhajtok a saria szerint élni, de a Jehova tanúi se tiltsák már meg nekem a vérátömlesztést, oké?


Egy fontos dolgot azonban fel kell ismernünk: Európát nem a menekültválság és az iszlám terror fogja legyőzni. Ezek együtt sosem lesznek képesek érdemben ártani Európának. De a menekültválságtól és az iszlám terrortól való félelem, az igenis legyőzheti Európát.

Saturday, November 28, 2015

Vagy kvóta, vagy Schengen - a kettő együtt nem megy

Pár hete folyamatosan visszatér, hol érvként hogy fenyegetésként az a fordulat, hogy a kvótarendszert megtorpedózó országok kimaradhatnak Schengenből, és nekik ismét visszaáll az ellenőrzés az Unió belső határain vagy azok egy részén. Legutóbb pl. a HVG-n jelent meg ez a hír, amelynek forrása most épp a holland pénzügyminiszter, de kis kutakodással számok nyugat-európai vezető hasonló kijelentéseire bukkanhatunk.


Én ezt az egészet viszont nem értem, és három percre tegyük félre, ki "bevándorlásellenes" és ki "migránspárti", azt pedig pláne, hogy ki hogy viszonyul a magyar belpolitikához. Én ezen árukapcsolásban mindezektől függetlenül komoly logikai bukfencet látok:


Mi is Schengen? Elvileg az, hogy a schengeni övezet országainak polgárai (ez kb. az Unió mínusz Egyesült Királyság, Írország, Románia, Bulgária, Horvátország, Ciprus, plusz Norvégia, Svájc, Izland Lichtenstein) az említett országok területén belül határellenőrzések nélkül mozoghatnak. Ebből legtöbbször az marad meg a fejünkben, hogy nincs határellenőrzés, az viszont, hogy ez a főszabály csak az érintett országok polgáraira, és az ide vízummal rendelkezőkre igaz, már nem. Pedig így van, másokra, így a menekültekre/migránsokra nem vonatkozik ez a jog most sem.



Forrás: BBC


Ez pedig már önmagában hordoz egy nehezen feloldható gyakorlati dilemmát. Ha a szabad mozgás nem vonatkozik mindenkire, aki itt van, akkor akire nem vonatkozik, azzal hogy tartatom be, mármint határellenőrzés nélkül?


Ez már most is dilemma. Egy ilyen rendszer akkor stabil, ha a határán megoldom, hogy csak az jöjjön be, akit beengedek - és az mehet bent bárhová. Most attól inog a rendszer, hogy százezrével jönnek be a migránsok, miközben nekik rögtön regisztrálniuk kell, ujjlenyomattal, mindennel, és utána is csak külön papírokkal mehetnek más országokba. Ha nincs határellenőrzés, akkor persze bárki bárhová, ha meg napi hétezren vannak, akkor meg kb. lehetetlen is az ellenőrzés (illetve ekkora létszámnál csak az "európai értékekkel" nehezen összeegyeztethető eszközökkel kényszeríthető ki).


Feltéve, de meg nem engedve, hogy megvalósul a kvótázás és "ez menti meg Schengent", az hogy működne a gyakorlatban? Valahogy beosztjuk, hogy Ali Rotterdamba, Ahmed Münchenbe, Iszmail Poznanba, Abdullah Karcagra. Jó, idáig megvagyunk. És mi fogja meggyőzni Iszmailt és Abdullahot, hogy a nem ellenőrzött határokon át két napon belül Stuttgart-külsőn legyenek? Semmi - hacsak nem lesz mégis valami kis határállomásocska, meg határőröcske, hogy ellenőrizze őket. Vagyis akkor mindenkit.


Ha olyan rendszert találunk ki, amelyben a belső mozgás A-nak szabad B-nek meg nem, akkor ez a rendszer nem fog működni. Eddig is csak azért működött, mert nem volt zavaróan sok a potyautas - most meg százezrével vannak.


Értem én, hogy nincs ötletük, és valamit mégis mondani kell az egyre elégedetlenebb német, svéd, holland választóknak. De ez rossz mondás, mert nem működik a gyakorlatban. Fenyegetni pláne kár ilyesmivel. Schengen akkor tartható fenn, ha minden jogosan itt-tartózkodó mehet belül, ahová akar. Szóval vagy ez, vagy kvóta.


És akkor a végére mégis egy kis politikai állásfoglalás: szóval akkor tényleg a kvóta az Unió megmentője?


KARD a Facebook-on

Thursday, September 17, 2015

Európa: most már érdemi döntés kell (tldr!)

"Last time I was sober man I felt bad, worst hangover that I ever had" via


Az elmúlt napok menekültügyi fejleményei, így a német befogadóképesség megkérdőjeleződése, a görögországi útvonal áteresztőképességének növekedése, és az útba eső országok, elsősorban Szerbia, Magyarország és Horvátország egymás rovására meghozott egyéni intézkedéseinek a közösségre tett hatásai miatt égetően fontossá vált egy valódi érdemi, európai döntés meghozatala menekültügyben. Nem a semmire nem alkalmas "kvóta vagy nem kvóta" idő- és energiapazarlásra gondolok, hanem annak az eldöntésére: kell ez nekünk vagy nem kell? Ez ugyanis az eldöntendő kérdés, minden más ebből levezethető. A kérdés összetettsége miatt előre is bocs a hosszért.


Erre pedig nagyon nagy szükség van, mert a teljesen más körülményekre tervezett közösségi jogi keretek eltérő értelmezése gyorsan erodálja magát a közösséget, az Uniót is. Mert mi is történik most:



  1. Részben eredetileg háborús körülmények elől menekülve, részben gazdasági előnyök, a jobb élet reményében az év elején havonta 10-20 ezer, mára inkább havi 150 ezer ember áramlik folyamatosan Törökország felől elsősorban Németország irányába.

  2. Ezek az emberek Németországba (esetleg azon is túl) akarnak menni, a túlnyomó többségnek határozott elképzelése van a célországról. Elhagyják Törökországot Görögország irányába (ez a lépés a genfi menekültügyi konvencióval már nem indokolható, hiszen nem közvetlenül a háborús övezetből menekülnek), ott bekerülnek az "átszállító országokba". A görögök, makedónok, szerbek semmi mást nem tesznek, mint - a migránsok akaratának megfelelően - továbbítják őket Németország felé. Aztán jön maga az EU, Schengennel vagy anélkül (amihez Görögország is hozzátartozik, de hát a németek most szuttyongatták őket a föld alá, Merkel emiatt inkább nem szurkálja őket), tehát mindaz, ami még Ausztriáig, a másik klasszikus tranzitországig útban van. A magyar kerítés megépítéséig ez az út Budapesten át vezetett, pár napja a horvát-szlovén irány alakult ki, de már most látszik, hogy ez is tele lesz konfliktusokkal. Itt az uniós országokban a szabályok szerint mindenkit regisztrálni kellene, és innen nem is mehetnének tovább. Igen, a szigorúan vett EU-jog betű szerinti betartása esetén azonnal el kell kapni, regisztrálni kell, ujjlenyomatot venni, és elhelyezni, vele valamit csinálni - be nem zárhatom, de a schengeni utazási könnyítések sem vonatkoznak rá. Ez ilyen létszámú, nem együttműködő ("we want Germany") tömeggel nem valósítható meg. Nálunk sem valósult meg - ezért épült a kerítés - és a horvátoknál sem. A horvát helyzet fényesen bizonyítja, mennyire alulméretezett az unió kvóta-terve: a horvát "kvóta" többszörösére tehető elhelyezési kapacitásuk egy nap alatt betelt.

  3. A németek maguk sem tudják, mit akarnak. A bajorok a francba kívánják az egészet, legszívesebben minden eszközzel lezárnák a határt. A szövetségi kormány határellenőrzést vezet be, de továbbra is gyakorlatilag bárkit beenged, legfeljebb megpróbálkozik a regisztrációval (ujjlenyomat-vétel), és azon tűnődik, hogy milyen jogi eszközökkel kerülje el, hogy az egész áradat a nyakán maradjon. A tranzitállamok (tehát mindenki, aki a törökök és a németek között van) meg árgus szemekkel figyelik, mikor nyomja padlóig a féket Németország, nehogy a már útra keltek meg őrajtuk maradjanak. Ebbéli igyekezetükben mindent elkövetnek, hogy ezt elkerüljék (a magyar kerítés éppúgy erre tett kísérlet, mint a szerbek olajozott buszos szállítási rendszere), és ezt máshogy nem is tudják megtenni, mint egymás rovására. Ha a magyar kerítést épít, akkor a szerb nem a magyar hanem a horvát határra irányítja a buszokat, ha a horvát nem bír az áradattal a Szerémségben, a baranyai határára kéri őket, ahonnan kerítés nélkül elérhető Magyaroroszág.

  4. És közben folyamatosan, napi szinten cseszegetjük egymást, mintha mi lennénk minden baj okozói. A románok, a horvátok, szerbek a magyar "embertelenséget" kommunikálják kormányszinten, mi cserébe - teljesen feleslegesen és súlyos hibát elkövetve - külügyminiszterünk által Horvátországot gyalázzuk olyan dolgokért, amelyről egyrészt nem tehetnek másrészt együtt kéne megoldanunk. A balkáni útvonal országai, minket és az osztrákokat beleértve a német/európai döntésképtelenség miatt, részben saját történelmi hagyományainkat felelevenítve egymást kezdjük rágni.


Az alap-problémát én a következőben látom:


Növekvő trendet mutatva, most havi kb. 150 ezer ember érkezik az EU-ba úgy, hogy nem tudom, kik ezek. Egy részük kibombázott szír, akik megelégelték a törökországi táborok kilátástalanságát, egy részük a tálibok elől menekülő afgán, akik inkább Németországban élnének mint iráni vagy török sátortáborban. Aztán jönnek Bangladesből, a szubszaharai Afrikából, egy részük tényleg háborús zónából, de a többi is valami, a mi szemünkkel elég borzalmas helyről. Esetleg vannak köztük kevésbé jó fiúk is (akik pl. nemcsak a németeknek, de a dánoknak, svédeknek, finneknek sem adnak ujjlenyomatot, esetleg nem azért teszik, mert már nyilván vannak tartva, és nem a faszagyerekek közt?) Jön ez a massza. És mit tegyünk vele? A szabályok szerint egyenként, darabra el kell dönteni: a bonyolult nemzetközi, uniós és helyi szabályok értelmében milyen védettségi státuszra jogosult, illetve jogosult-e bármire is, aki pedig nem, azt visszavinni, ahonnan jött. Ez a nagyon emberi jogi szemléletű szabályrendszer úgy-ahogy működött napi 300 érkezőnél (de legalábbis a működésképtelenség nem volt látványos), és a horvát határon levő Tovarniktól Röszkén át a bajor Freilassingig mond látványosan csődöt napi 3000 felett.


Itt egy "A vagy B" típusú döntést kell meghozni, nem maszatolható a dolog tovább. Darabra nem tudom leellenőrizni, kikből áll ez a massza, egységes döntést kell hozni: alapértelmezésben minek tekintem őket MINDET? Háborús menekültnek vagy gazdasági migránsnak?



Az "európai humanizmus" meg a "polkorrektség" alapján látatlanban mindegyik szegény kibombázott aleppói szír, aki a halálból menti magát és családját, és ha csak egy ilyen is van, akit esetleg elutasítunk a hozzájuk csapódó, az ő szerencsétlenségéből magának jobb életet kovácsolni akarók közt, nem tehetjük meg, hogy visszautasítsuk: tehát mindenki jöhet.


Ennek ellenkezője mindaz, amire a hatályos EU-jog és intézményrendszer (tehát a "menekültként nem mehetsz országok közt" Schengen és a "belépési ponton regisztrálj és maradj" Dublin) épült: látatlanban mindenki gazdasági migráns - tehát vízum nélkül senki nem jöhet -, a kivételek igazolhatják magukról, hogy nem azok, és jöhetnek.


Az európai "humanizmus" áll tehát szemben az európai jogrenddel. Mondom, ez a szembenállás napi 300 érkezőig nem tűnik fel, alapvetően azért, mert a jogrendet nem tartotta be senki, se mi, se az osztrákok, se a németek. A 300-ról 3000-re növekedés oka alapvetően ez, és kezdetben nem is volt ugrásszerű a növekedés, tehát külön döntés nélkül ragadtunk benne a "mindenki jöhet" gyakorlatába.


Dönteni kell tehát ebben, és a kvótásdira nem azért vagyok mérges, mert ígyazunijó meg úgyazorbán, hanem azért, mert erre a legfontosabb kérdésre: mindenki jöhet vagy senki? - nem ad választ, elsősorban Németország nem. EZT DÖNTSÉK MÁR EL, mielőtt a tutyimutyiságuk - és a saját kisszerűségeink - miatt szétmegy Európa, ahogy egymásnak lapátoljuk az áradatot.


Ha úgy döntenek, hogy ÁLLJ, akkor kell egy érkeztetőpont valahol a török-görög határ környékén (Izmirt tudnám javasolni), ahová a kibombázott aleppói odamehet, igazolhatja, hogy ő az és a családja is, megtudja, hogy egy, teszem azt, ezek után nyugodtan életbe léptethető kvótarendszer alapján neki az észtországi Parnut dobta a gép, indulhatunk-e? És ehhez a döntéshez kell egy "magyar típusú" határzár és határvédelem, vagy a görög-török, vagy a görög-makedón határon, utóbbi a görögöknek nem jó, de fizikailag könnyebb.


Ha meg úgy döntenek a németek, hogy befogadnak mindenkit (vagy nem döntenek sokáig sehogy, ami ugyanez), akkor viszont nagyon kérem őket, hogy - a józan ész és a balkáni béke jegyében - ugyanott, a görög-török határ térségében béreljenek egy kikötőt, és indítsanak napi 3000 fős kapacitással hajójáratot Hamburgba és vigyék el maguknak. Lehetőleg addig, amíg erre a lehetőségre a csempészek nem gyűjtik össze a tőkét.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem.




Tuesday, September 1, 2015

Menekültválság: vannak tervszámok az európai tervhez?

Kavarog rendesen az utóbbi napokban a menekültválság: Merkel minden szírt befogadna, de aztán azt mondja, ez így félreértés, mehetnek is a vonatok tőlünk nyugatra meg nem is, a menekültügyi főbiztos nem érti, miért nem engedjük ki őket, az osztrákok pedig (a jelenlegi EU-joggal összhangban) azért bírálnak, mert kiengedjük, miközben húszezer tüntető várná őket tárt karokkal Bécsben. A többi nyolcmillió osztrák véleményéről nem tudunk.


Az ilyen kavarodásról egy dolog biztos: hogy nem vezet optimális megoldáshoz - amelynek jellegéről nem mellesleg nagyon megoszlanak a vélemények. Biztosan lesz pár héten belül egy európai csúcs-konferencia erről, és nagyjából biztos, hogy ez egyfajta nyugat-keleti ellentétet fog hozni: az unió befogadáspárti régi és a migrációt elutasító újabb tagjai között. Az eddig megfogalmazott szinte egyetlen terv - a német - kötelező befogadási kvótákat javasol, másfél hónapja ránk pl. a befogadottak 1,57%-át szabták volna befogadandó kvótának.


Ha én lennék valamely új uniós tagország (pl. Magyarország, Szlovákia vagy Lengyelország) egy képviselője e csúcson, én egy kérdés egyértelmű megválaszolásához kötném ennek egyáltalán a megfontolását is:


Mennyi a tervszám? Mekkora menekültlétszám befogadására készül a terv?


keep-calm-and-guess-the-number.jpg


Számomra egész egyszerűen hihetetlen, hogy ez az alapvető kérdés még komolyan nem merült fel, miközben minden, ehhez képest másodlagos és harmadlagos részproblémával hajlandók vagyunk egymásnak esni, mi, európai szövetségesek. És most tegyük félre, hogy "ki a felelős", és azt is, hogy ha a németeket célozza a migránsok többsége, akkor miért rekesztjük meg őket az EU-jog erejével a határállamokban, és azt is, hogyan verik az unió gazdag mag-államai a dublini protokollal mint csalánnal a határállamok ivarszerveit. Csak ez a kérdés: milyen létszámra tervezünk?


Tudtommal eddig ez a szám a kétmillió körül alakult, azon az alapon, hogy van egy becslés, hogy ennyi ember tudja a válságövezetekben finanszírozni az utat. Hagyjuk most azt is, hogy ezt a számot én elképesztő alulbecslésnek tartom, és azt is, hogy a szám változik annak függvényében, mit nyilatkoznak a németek és a franciák "európai szándék" címszó alatt, vagy hogy a közösségi média információmegosztó funkciója miatt egyre olcsóbban szervezhető az út. Tegyük ki az asztalra a számot. Kétmillió? Ötmillió? Tíz? Ennek az 1.57%-a a lényeges nekünk. És lényegében az egész a németeknek, úgyis ott köt majd ki nagyjából mind, mihelyt vonatkoznak rájuk a schengeni jogok. A választóknak, az európai polgároknak joguk van tudni, pontosan miről is folyik az egyezkedés.


És persze még valami, ami hasonlóan fontos: meg kell mondani azt is már most, hogy mi is van akkor, ha a tervszám bukik, és a megvalósult bevándorlás kombinálva az aktuális bevándorlási ütemmel bármikor is nyilvánvalóvá teszi a tervszám tarthatatlanságát. Politikát vált-e akkor az Unió? Változzon-e akkor az "elosztás"? A terv része kell legyen egy ilyenkor kötelezően, előre megállapodottan megvalósítandó automatizmus is, amelyben már az "alulbecslők" felelőssége is megjelenik. És ha ez is megvan, beszélhetünk a konkrét "hogyanokról" is.


Elismerem, nem könnyű kérdések, de ha nem akarunk nagyobb bajt, beszéljünk ezekről őszintén és mielőbb. Ha mindig csak azt nézzük, hogy az adott pillanatban mi a legkönnyebb, leginkább konfliktusmentes megoldás, akkor hosszú távon akkora bajba tornászhatjuk magunkat, hogy a fal adja a másikat.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem.




Sunday, August 30, 2015

Európai menekültválság: egy hiányzó válasz

Tragédiák övezik a többszázezres népmozgást Nyugat-Európa felé, és általában a tragédiák azok, amelyek esetleg felrázzák a sokszor mocsárba süppedő vitákat, hogy mi is lenne a megoldás. Ám arról most sem érdemes vitatkozni, ki a felelős 71 ember szörnyű kínhaláláért, ezúttal nem egy mediterrán lélekvesztőben, hanem egy magyar rendszámú teherautó rakterében Ausztriában. A tragédiák oka leginkább az, hogy Európa nem, mostanáig nem döntötte el, hogy pontosan mit és hogyan akarna tenni napi többezer érkező emberrel.


Merkel válasza, hogy Németország minden Szíriából érkezőt befogad, a "mit" kérdésére egyfajta válasz (hogy ebből mi lehet, azt most hagyjuk), de a hogyan, az még mindig meg nem válaszolt kérdés - pedig a tranzitútvonalon érintetteket, így Magyarországot ez foglalkoztatja leginkább. Nálunk jobban már csak az úton levő tíz-, esetleg százezreket.


Létesüljenek befogadópontok, ahol eldőlhet, menekültstátuszt kaphatnak-e az érkezők. Ezt a javaslatot mi is megfogalmaztuk jópár hete, most a német alkancellár javaslatában köszön vissza. Mintha a magyar kormány is valami hasonlóban gondolkodna. Két generális kérdés nincs azonban megválaszolva ezen "befogadópontok" körül, ami nélkül pedig a projektbe sem szabad belevágni, hiszen az világos, hogyan telnek meg az ilyen táborok, de valahol "ürülniük" is kell:



  1. Ki és mit csinál azokkal, akik megkapják a befogadóponton a menekült-státuszt?

  2. Ki és mit csinál azokkal, akik viszont nem kapják meg?


Az első kérdésre ma úgy-ahogy megvan a válasz: megmondják, hová szeretnének menni, és odavisszük őket. Angliát nem mondhatják, oda nem engedik be őket, a Csatorna meg nagyon keveseknek átúszható csak. Az érkezők láthatóan Németországba, esetleg a franciákhoz, svédekhez igyekeznek, ők a befogadás bajnokai, nyilván be is fogadják őket. Persze az már most eszükbe jut, hogy fogadjanak be mások is, de ezt egyrészt nem lesz egyszerű keresztülvinni (idegen testrésszel csalánverés minősített esetéről lenne szó), másrészt az annyit hangoztatott európai jogokkal is ellentmond, mert hát beírhatom én Ali papírjaiba, hogy Csengersimán, Radomban vagy Zsolnán lakik, ha már beengedtük, kb. oda megy, ahová akar. Itt a feladat "csak" annyi lenne, hogy szervezzük meg a menekültek eljutását a céljukhoz a leggyorsabban és legkényelmesebben, a lélekvesztőkön hajózás, a kirablás és a teherautóban heringként megfulladás veszélye nélkül.



"Germany, help us" (Index/Dombóvári Judit)


De a második kérdés: ez a legnehezebb, szinte lehetetlen pont, ebben ugyanis az "európai értékrendet" követve nagyon súlyos morális ellentmondások vannak. Mostanában napi 2000 vagy még több érkezővel kalkulálhatunk csak a szerb-magyar határon. Utasíttassék el csak a negyede: napi 500 ember. Velük pontosan ki és mit fog csinálni? Ezt kell eldönteni, és nem nekünk, hanem Merkelnek, Junckernek, Hollande-nak és Fabius-nek, meg az összes európai vezetőnek együtt. Ugyanis azt a napi 500 embert akarata ellenére kell visszavinni valami olyan helyre, ami a mi mércénkkel mérve igencsak förtelmes, még ha az életük ott nincs is közvetlen veszélyben. Erőszakot kell velük szemben alkalmazni, mert maguktól, többezer kilométeres út után erre nyilván nem lesznek rávehetők. Kitűnő fotótéma! ENSZ menekültügy, Amnesty International, nemzetközi bulvársajtó mind ezzel lesz tele. Ezt csak Európa közösen vállalhatja fel. Van is egy olyan sejtésem, hogy Németország nagy nyitottságában az "egyedileg nem dönthető el ennyi emberről a státusz megalapozottsága" mellett pont ettől a döntéstől és következményeitől való húzódozás is szerepet játszik. Amit Merkel mond most már, hogy "meg kell mondani nekik", az szükséges, de nem elég: vissza is kell vinni őket, maguktól nem mennek.


Amíg pedig ez nincs eldöntve, tehát hogy ki és hogyan viszi vissza őket: kedves magyar kormány, addig semmit ne építsünk a magyar határra, legyen az nyitott vagy zárt akármerre, mert mi egyedül nem vállalhatjuk fel se azt, hogy visszavisszük őket, se azt, hogy továbbengedjük, tartósan itt pedig nem szívesen marasztalnánk őket. Napi pár száz, mondom, és összeadódik. Nem jó megoldás.


A fenti kérdés: döntsük el minden érkezőről: igen vagy nem, és aki igen, mehessen (vigyük) oda, ahová igyekszik, aki nem, azt vigyük vissza de tényleg, ez a lényeg. Ehhez képest elvileg másodlagos, de gyakorlatilag nagyon fontos, hogy hol döntsük ezt el. A magyar-szerb határ erre nem jó, ahogy a szerb-makedón vagy a makedón-görög sem (könnyű kitörni, és akkor ott vagyunk mint most). Technikailag egy-két nagyobb görög sziget már szóba jöhet, vagy a törököket kellene megkérni vagy kifizetni, hogy csinálhassuk ezt ott, a tengerparton. Közelebb is van a "forráshoz", nincs is olyan hideg télen, hajóval könnyebb onnan nagyobb tömegeket elvinni, akinek nemet mondunk, kevesebb energiája vész kárba, és a visszavitel sincs annyira szem előtt. Egy következménye persze van ennek: kisebb az odaút visszatartó ereje: aki Magyarországig pl. a kevés pénze miatt nem vállalta az utat, Izmírig a negyedéből is eljut: és úgy nyilván a potenciális jelentkezők száma is jócskán emelkedne. Ám ha ilyen állomást, pl. a fenti kérdés meg nem válaszolása miatt nem csinálunk, akkor praktikusan mindenkiről Németországnak kell döntenie, Németországban. Az odavezető utat, a napi 2000 emberrel, nem lehet lezárni, nem sikerült a macedónoknak, és nem fog nekünk sem. Nem is kell megpróbálni.


De egyszer végre világos választ kell adni legalább erre az egy, nagyon kellemetlen kérdésre. A többi már könnyebb lesz. Az pedig, hogy a magyar parlament egyetlen pártja sem teszi ezt az alapkérdést a kommunikációja központi elemévé, számomra nehezen felfogható.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem.




Tuesday, July 14, 2015

Menekültügy: civilizációs kihívás Európának

Őrnaszád a Földközi-tengerre: 300 millió euró - Műholdas, repülőgépes és hajós megfigyelőrendszer a Földközi-tengerre: évi 4 milliárd euró - Amikor a csúcstechnikád mutatja az 1000 fős menekülthajót közeledni Olaszországhoz, és fogalmad sincs, mihez kezdj vele: az élmény megfizethetetlen. Minden másra ott a bankkártyád.


Az európai identitás


Európa önmeghatározásakor előkerül két tulajdonság: keresztény és liberális. Utóbbit nem a hazai szitokszóként értem, "mindössze" úgy, hogy nem akar mást azért megölni, mert más a véleménye. Van némi gyakorlata a görög demokráciák és a római jog óta. Az összesített eredményt nevezhetjük akár humanizmusnak is. Az a lehetőség tehát, hogy a menekülteket bárki lelője, ezzel elrettentse a mögöttük sorban álló milliókat, komolyan fel sem merülhet. Ha ezt valaki megteszi, a mai értelemben vett európai identitását adja fel. Van egyébként ennek egy morálisan talán enyhébb, de azért szintén kemény oldala is. Nézzük csak meg az alábbi térképet: a termékenységi mutató világtérképét. A vörös és narancssárga területek népessége gyorsan nőne, és bőven meghaladja az adott területek eltartóképességét, így az áramlás a "zöld" régiók felé minden más folyamattól függetlenül is önfenntartó.



Ha ennek az útjába állunk, azzal bizony a szaporulat egy részét (kattoghatnak a fotósok gépei ezerrel: többségük pici gyerek) halálba küldjük. Ha ennyien helyben maradnak, abból vagy háború lesz, vagy járvány, de leginkább mindkettő. Nagyjából ez is a helyzet ott, ezért menekülnek. Ez persze eddig is így volt, csak Európa és a túlszaporodó régiók közt működött egy elég hatékony arab ütközőállam-rendszer végig a Földközi-tenger partján és a Közel-Keleten, Szaddam Irakjától Asszad Szíriáján, Mubarak Egyiptomján és Kadhafi Líbiáján át Tunéziáig, Algériáig és Marokkóig. Ezek innen nézve elég kemény diktatúrák voltak (én voltam még anno néhányban, turistaként vagy rövidebb ideig ott dolgozóként viszonylag élhetőnek látszottak, kicsit a 60-70-es évek Kádár-rendszerét idézték, mondjuk az alap-közbiztonság nagyon rendben volt). Aztán ahogy a nyugati beavatkozás és az arab tavasz (helyenként pedig a kettő kombinációja) ennek a rendszernek két kulcspontját, Irakot és Kelet-Szíriát, illetve Líbiát kiütötte, megindult az áradat: az előbbi irányból felénk, az utóbbiból Olaszország felé.


A dolog másik oldala, hogy bár egyenként minden migráns egy-egy személyes vagy családi tragédiát képvisel, ha ilyen sokan jönnek, az még egy Európa-méretű rendszerben is komoly működési zavarokat okozhat, hosszabb távon akár magát a rendszert is veszélyeztetve. Ez így együtt egy igazi civilizációs kihívás, esetleg csapda: gyilkolhatunk-e, akárcsak közvetetten is (migrációs stoppal ilyen sok embernek élhetetlen körülmények közt tartása), hogy megvédjük a rendszerünket, amely a gyilkosság tilalmán alapul?


Mit tehetne Európa ebben a helyzetben?


Először is fel kell ismernie a fenti kihívást és annak a súlyát. Hirtelenjében az utóbbi fél évszázadból biztosan nem tudok olyan civilizációs kihívást találni Európa számára, ami akár nagyságrendjében felérne ezzel. Ha az Unió csak a fele időt-energiát fektetné ebbe, mint a lehetséges következményeiben azért enyhébb görög válság kezelésébe, már nyugodtabb lennék. A felismerést pedig követnie kell a korlátozás, szabályozás szándékának, eszközei megtalálásának. A legelső, hitelkártyás "poénban" leírt helyzetre: jön a migránsok hajója 1000 emberrel, mit tegyek vele? - vagy tudnom kell a választ, vagy el kell érjem, hogy a szituáció ne következzék be.


A probléma alapjait azzal lehetne megfogni, ha a Szaharától délre fekvő afrikai és a közép-keleti térség irreális termékenységi rátáját csökkenteni lehetne. Ha erre van valakinek ötlete, szóljon. Az ebolának és társainak sajnos van, na nem a termékenységre de az ellentétére.


Harmadsorban valahogy fel kell éleszteni az arab ütközőállam-rendszert. Hát ez nagyon drága dolog lesz, és lényeges, hogy a katonai erő itt nem sokat számít: nem igazán tudok példát arra, hogy egy demokráciateremtést próbáló nyugati katonai beavatkozás az arab világban a korábban meglévőnél élhetőbb társadalmi berendezkedést hozott volna. Jobb volt Kadhafi Líbiája az ott élőknek mint az Iszlám Állam káosza? Jobb volt Szaddam vagy Asszad diktatúrája a tömeges lefejezéseket szállító, az egyetemes (köztük az iszlám) kultúra örökségét szándékosan pusztító "államvírusnál"? A választ döntse el mindenki, de szerintem nagyon is. Eddig, ha belenyúltunk erővel, a vége rosszabb lett. A helyreállítás legnyilvánvalóbb útja elég bátor: tárgyalni az Iszlám Állammal. A minket is érintő irányban a kulcs Törökország: velük kell megállapodni a migránsok visszatartó erővel is bíró kezeléséről, és ez sem lesz olcsó. Figyelem, kedves humanisták: ez is gyakorlatilag az erőszak exportja (ahogy az volt az utóbbi 30 évben is), őrizze más az útvonalat, mindegy hogyan, addig se nekem kell erőszakoskodnom.


A következő lépés a menekültáradat logisztikájának kiiktatása. A bevándorlóhajók (nem a bevándorlók!) kivonása a forgalomból, esetleg a kikötők ellenőrzése. Az embercsempész bandák kiiktatása pedig kőkemény titkosszolgálati feladat.


Aztán persze kezelni kell a saját határt is. Pillanatnyilag a humanista elveknek rendelünk alá mindent: mivel minden migránst lehetséges tényleges menekültként kezelünk (tehát akit hazájában, már ha van még ilyen, létében, méltóságában fenyegetnek - ne felejtsük a fenti térképet: ez mind-mind következmény), nem küldünk el mindenkit a zöldhatárról vissza, ahonnan jön. Nem hallottam olyan hajókról sem, amelyek azokat vinnék vissza Líbiába, akiknek a menekültkérelmét elutasították.


Meggondolandó, hogy a határátkelőkön, de a dolgot megkönnyítendő, még akár Afrikában és Törökországban érkeztető pontokat állítsunk fel. Itt - egységes EU-politika hiányában - minden uniós tagállam megjelenne egy pár fős hivatalnok-különítménnyel. Az érkezők megjelölik, melyik országban kérik ügyük elbírálását, és annak az országnak a képviselői ott helyben elbírálják a kérelmet, mondjuk pár nap alatt, addig az érkező és családja az érkeztetőpont melletti tábor vendége. Akit az illető EU-tag ország képviselői elfogadnak menekültnek, már mehet is a célországba, rendes hajón vagy repülőn, fulladásveszély-mentesen. Akit meg nem, annak vissza kell mennie. Humanisták, figyelem: ez lehet, hogy erőszakos fellépést igényel. A zöldhatár viszont innentől zárva - tessék a határátkelőkhöz fáradni - a menekülthajók utasait pedig vissza lehet vinni Afrikába, egy ottani érkeztető pontra.


Nem működik, ugye? Persze, hogy a migránsok 99%-a Németországot, Franciaországot, Skandináviát vagy a Benelux-államokat jelölné meg célként (ahogyan ma is), így ezen államok humanista közvéleménye elég gyorsan - a mostani helyzetnél mindenesetre sokkal gyorsabban - felmérhetné, hogy havi hány embert is tud befogadni, az EU kevéssé célzott "határállamai" pedig kikerülnek a szórásból. És mihelyt kiderül, hogy X országnak sok a havi 10000 fő, szólnak az érkeztető pontokon levő embereiknek, hogy "kevesebbet", és menne a licit lefelé. Vissza az első ponthoz: foglalkozzon már Európa ezzel egységesen és rendszerszinten.


És akiket befogadunk


Ez a következő nehéz pont, ahol megütközést fogok kiváltani sok liberálisnál. A menekült azért menekül ide, mert élni akar. Mi viszont azt szeretnénk, ha Európa az unokáinknak is nagyjából a mai, a római jogon, a liberális tolerancián alapuló és a keresztény értékeket tiszteletben tartó társadalom hazája lenne. Az érkezők egy része azonban nyilvánvalóan nem ilyen.


Megint civilizációs kihívás. A "vallásszabadság" Európája kérheti-e az iszlám menekülttől, hogy rendben barátom, befogadunk hogy ne öljenek meg otthon a hittestvéreid, de itt semmi sária, semmi dzsihád, és hát a mecsetépítés sem biztos, hogy preferencia itt? Kérheti-e, hogy tanulja meg a nyelvet? Mondhatja-e neki, hogy ugye Te sem akarod, hogy az ükunokádnak innen is menekülnie kelljen begőzölt fanatikusok elől? Erre ma a humanisták nagy része valamiért (majd kommentben megmondják, miért) rávágja: nem kérheti. Akkor viszont javasolt lenne ehhez szabni a kvótákat, mert mi sem szeretnénk, ha az ükunokánknak kellene mennie.


(Kis kitérő: a "vallásszabadság" Európában nagyrészt olyan filozófiai környezetben alakult ki, ahogy ez azt jelentette: szabadon választhatsz a keresztény vallás egyes válfajai, illetve később az ateizmus között. A most befogadott iszlám menekülők vallása azonban teljesen más: vallási ügyekben elég rövid a türelme. Egyáltalán nem lelkesít, ha a túlzsúfolt debreceni tábor szerencsétlen lakói tiltakozásképp kórusban "Allah akbár"-oznak. Bocsánat, tényleg nem lelkesít, szólt az itt 150 évig.)


Konklúzió


Kedves Európa! Tessék megnézni fent azt a térképet! Amíg ennyire nincs az embereknek gyerekük (igen, tudom, mindenkinek joga van megválasztani az életformáját, akár gyerek nélkül, bla bla bla), akkor abból ez lesz, és akkor hosszú távon bármit csinálunk, ez nem nyerhető. Nálunk ez még sokkal inkább igaz, mert mi félmillió magyart elengedtünk/kitoltunk Nyugatra. Az öregedő, gazdag társadalmaknak hosszú távon a történelem kevés babért adományoz.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem:




Thursday, June 25, 2015

Fidesz a porcelánboltban

Lassan kezdhetünk aggódni, a kormány ugyanis öles léptekkel halad afelé, hogy megmutassa Európának, milyen az, amikor egy magyarok mellébeszélnek. Volt már ilyen, az úgy történt, hogy mi elkezdtünk futni, és mikor futottak utánunk, mi hátrafelé nyilaztunk, lóháton, persze. Akkor sokszor bejött, mígnem belefutottunk egy-két pofonba, nyugatról, persze. 


A menekültügy levezénylése - sajnos - eddig nem volt több mint hagyományos kormányzati kommunikációs cselfogás. A recept klasszikus, hirtelen, egyeztetés nélkül mondjunk valami nagyot, aztán napról napra vegyünk vissza a hangerőből, innen már kiabálni fognak az utánunk jövők. A szerb fal pont ilyen volt. A szerbek épp csak lefordultak a székről, mire kiderült, hogy mindez milliárdokba kerülne, Ausztria hőbörögni kezdett, mire Trócsányi elgondolkozott azon, lehet csak néhány hónapra kellene a fal. Az EU már képletesen a haját tépte, mire meglebbent a hír, hogy a fal ötlete igazából szimbolikus... A vicc kategóriája, hogy már a földikutyák miatt is kérdéses az egész. 5 millió menekült/bevándorló nem számít, 200 földikutya igen. Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Nincs itt semmi látnivaló, a Fidesz ezt csinálja évek óta a magyar ellenzékkel. De ami itthon vihar a biliben, az nemzetközi szinten rosszul is elsülhet, ott már nem Gyurcsányok és Tóbiások ülnek a padokban. A Dublini egyezség felfüggesztése, pardon fel nem függesztése, azaz felfüggesztésének felfüggesztése detto. Szimbolikus, persze. Ha Orbán ennyire szimbolizálni akar, akkor menjen el Brüsszelbe, és ajándékozzon két fasza kis kardot Juncker úrnak. Egy szablyát az Oszmán birodalomból, mondjuk amit az 1529-es bécsi ostromnál forgattak, és egy magyar végvári szurkálót. Ez kevésbé lenne bunkóság, de legalább valóban szimbolikus lenne. (Még megfejelné egy Jurisics Miklós vésettel, és készen is vagyunk. (Apropó, Jurisics: horvát nemes magyar területen az osztrákokért harcolt, na, ilyen is volt egyszer.) 


Magyarország helyzete most - sajnos - adott ahhoz, hogy az Európa figyelmének középpontjában legyünk. Finoman fogalmazva, a mi fenekünket nyomják délről (bár nem a miénket akarják, ezt se felejtsük), mégsem nekik fáj. Most lehetne kérni, akár követelni, felmérni, bemutatni, tárgyalni. Most lehetne számon kérni Európán a szolidaritást, az összefogást, hogy segítjük egymást a bajban. Ügyes kommunikációval a magyarokból most egy Európát védő, humánus, de a problémákról nyíltan beszélő nép képét tudnánk felvázolni az EU kék-csillagos egére. (Azt írtam nyíltan beszélő, és nem uszító.) És hogy miért erőltetném ezt, szemben a Fidesz elefánt-a-porcelánboltban stratégiája ellenében? Mert hatékonyabb.



Tudtommal Európa a szövetségesünk, és nem az ellenségünk. Ha elkezdjük őket szívatni, nehogy ők is elkezdjenek szívatni minket. Mi sem szeretjük az ultimátumokat, ugye? Most pipogya és tehetetlen bagázsnak tűnik az egész EU-s vezetés, de vigyázzunk, attól még egy kontinensnyi ország van alattuk, jóval komolyabb érdekérvényesítő kapacitásokkal, mint mi. Ha pedig nem jó a rendszer, meg kell változtatni, nem szétverni. Bojkottálhatjuk mi az egész EU-t, sőt, ki is léphetünk belőle, de egy dolgot ne feledjünk. Attól az illegális bevándorlók/menekültek problémája nem fog megoldódni. Felhúzhatunk mi akár két falat is márványból - mozgólépcsős metróval a földikutyáknak - egyedül nem fogjuk megoldani ezt a problémát, közben pedig rámegy ingünk, gatyánk.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem:




Monday, February 23, 2015

Újabb külügyi fordulat előtt?

Szűk fél éve köszöntöttük hazánkat a veszélyzónában, és az akkor újdonsült külügyminiszter kapcsán ilyeneket találtam írni:



Ha valamikor, most kéne egy profi külügy - de hát ugye, a janicsár jobban kell, mint a profi. Így aztán a profi apparátus és önvédelmi mechanizmusok nélkül léphetünk be a veszélyzónába. És hát olyan külügy sem ártana, amelynek vezetője ismeri a Nyugatot, és nem a keleti illiberális példaképek seggének minden haszon nélküli fényesre nyalásában szerzett szolid gyakorlatot.



Hétfőn Panyi Szabolcs nagyon fontos cikkéből kiderült, hogy amitől akkor tartani lehetett, az bekövetkezett: a keleti nyitás nem hozott érzékelhető és rövid távon is versenyképes előnyöket, és immár hazánk nyugati integrációját veszélyezteti. És ez a veszélyeztetés nem azt jelenti, hogy mi komolyan elfordulunk az évi ötmilliárd eurós többletjuttatást adó uniótól, hanem hogy ők kezdik elhinni rólunk, hogy inkább putyinpincsik vagyunk, és a magyar kormány által következetesen hanyatlónak nevezett Nyugatból ki akarunk iratkozni. Ez nagyjából benne lehetett Merkel mondandójában szépen becsomagolva, a fagyos varsói fogadtatásban csomagolás nélkül, és azt is lehet tudni, hogy a románok is csak biztosra mennek, ha konfrontálódni kell velünk. Ez bizony döglött ló, amiről le kell szállni, már a dakoták is megmondták.


Orbán nem buta, az ösztönös veszélyérzete valószínűleg még működik. Azt, hogy a legbődületesebb ökörségeket inkább leállítja, az internetadó példája megmutatta (érdekes, hogy a vasárnapi boltbezárásnál nem jelzett nála a csengő). Pillanatnyilag 75-80% esélyét látom annak, hogy pár héten belül váltás következik a külügyminiszteri székben, és a szélkakas ismét 180 fokos fordulatot vesz. Ezzel a lehetőséggel pedig az elmúlt évben a Fidesz oroszbarát fordulatát elképesztően simán toleráló támogatói tábornak is számolnia kell. Óceánia Keletázsia ellen visel háborút: Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút; persze a híreket újra át lehet majd írni. De azért csak ésszel: ha megint fordulat jön, az ilyesmiket nehéz lesz röhögés nélkül kibírni, nagyban, de kicsiben is.


Emlékezzetek Rezsiszilárdra és az internetadó visszavonására.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:



kardlog.png

Thursday, October 30, 2014

Visszavonni vagy kitartani? A Fidesz csúnya dilemmája

Visszavonják a netadót? Nem vonják vissza? A Kettős Mérce szerzője, Navra László szerint nem hátrálhatnak meg: azzal azt mondanák, a tüntetők szava többet ér mint a kétmillió szavazójuké. A Magyar Nemzet Online vezércikkszerzője, Csermely Péter viszont épp a visszavonásra szólít fel. Tartsunk akkor fogadást!


Én arra fogadok, hogy visszavonják. Két érvem van rá: a saját bázisuk véleménye és várható nemzetközi csörtékre a nyugodtabb belpolitika biztosítása.


A Fidesznek ez a harmadik olyan ügye, amelyben a saját bázisuk véleménye is, fogalmazzunk úgy, hogy látványosan megosztott:



  1. Schmitt Pál maradása/lemondása

  2. a választási előregisztráció ötlete

  3. és most a netadó


(Persze, volt még más, kisebb politikai jelentőségű ügy: az EVA kivezetésének javaslata, illetve a baltás ügye is megosztó volt, de ott nem volt visszalépési lehetőség.)


Az első kettőbe is beleálltak rendesen. Azért az elhíresült Obersovszky-interjú idején nem volt olyan érzése a hallgatónak, hogy pár nap múlva fordul a kocka. Márpedig fordult, és egyetlenegy dolog miatt: nyilvánvalóvá vált, hogy a plágiumon kapott Schmitt maradását a saját holdudvar, a saját szavazói bázis sem fogadja el. A választási előregisztrációt is nagyon kitartóan kommunikálva erőltették - mígnem egy hét után kiderült: a fideszesek háromnegyede is elutasítja az ötletet. Több hónapos nyűglődés, Orbán több próbálkozása után végül, a köztársasági elnök hathatós közbenjárásával elvetették.


Nyilván most is készülnek a profi felmérések a Fidesz számára. A tényleg profik, nem azok, amelyben a samesz leányvállalata meggyőzést tart a kérdezettnek, hogy milyen jó is ez az adó. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy a 700 forintos adókorlát nem a tüntetőknek szólt, hanem a mindennapi vitákban defenzívába került saját híveiknek, hogy legyen mit mondani, legyen mibe kapaszkodni - ezt mindenki megtapasztalhatta hétfő este óta saját Facebook-os ismerőseinek ilyen-olyan vitáiban, de akár a blogunk kommentjeiben is. A profi belső közvéleménykutatás azonban a tényleges érzelmeket kutatja; ha ebben az jön ki, hogy a netadó a fideszes törzsközönség érdemi részénél - vagy akár csak a fiatal támogatók többségénél - nem jön be, el fogják engedni. Navra Lászlónak ugyanis abban igaza van, hogy kétmillió több mint néhány tízezer, de hátha a kétmillió fele-harmada is az adó ellen van? Vagy ha a többi van egységesen ellene? Akkor el kell engedni. Mondom én - de persze bele is lehet állni, csak nagy a kockázata.


A másik indok a közelgő nemzetközi koki- és sallerzuhatag fenyegetése. A Válasz szerint az EU a Bizottság felállása után azonnal nekiesik hazánknak a jogállam, az európai alapértékek és a szövetségesi lojalitás kérdéseiben. Szavazati jog felfüggesztéséről, az uniós támogatások befagyasztásáról szólnak a találgatások. A kormánynak, legyen bármennyire lecserélt és dilettáns külügyi kara, erről nálam pontosabb információi kell legyenek. Ha pedig ez igaz, akkor elég lesz a kormánynak ezzel a fronttal foglalkozni, nem kell neki még egy másik is.



Az internetadó szempontjából talán mellékes - az országnak persze a legfontosabb - hogy ha ez a pofonvihar tényleg kitör, abban célszerű lenne gyorsan és elegánsan retirálni. A Mandiner főszerkesztőjének írásával teljesen egyetértek: a külpolitikában, az unióban nemhogy kétharmadunk nincs, de az 1-2%-os súlyunkkal akarunk passzátszelet fújni - ami önmagában nem lenne baj, csak gyakorlatilag az összes tagállammal szemben tesszük.


Attól persze joggal tarthat a Fidesz, hogy ha a netadó ügyében meghátrál, a tiltakozók a számukra láthatóan legalább ennyire fontos EU-ügyben is vérszemet kaphatnak. Ám ha nem vonják vissza a netadó ötletét, akkor a két ügy sokkal erőteljesebben kötődik majd össze az utcán, az előrejelzett nemzetközi balhé legélesebb heteiben. Ezért én a helyükben visszakoznék, de hát nem véletlenül nem vagyok fideszes.


UPDATE: jól fogadtam :)


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Saturday, August 2, 2014

Előjelek hiányában

Illiberális, putyinizmus, satöbbi - zeng a sajtó az utóbbi napokban, megvilágítva tényleg minden szemszögből, úgyhogy mi ezt a szintet kihagyjuk. New York Times, szerkesztőségi cikk, ez már akár érdemi is lehet. Wall Street Journal, ezt is olvassák páran, de az itthon kit érdekel? A Válasz szerint Orbánt egyenesen megdícsérték, LOL. Lehet azóta aggódni kormányoldalról, hogy micsoda nemzetellenes aknamunka, vagy ellenzékiről, hogy miért rajtunk csattan. Ám a Magyarország elleni uniós szankciók nincsenek a spájzban. Nem, nem jön Juncker fehér lovon, hogy elűzze a csúnya illiberális Orbánt. Annak ugyanis biztosan lenne egy előjele.


Ha majd az Európai Néppárt kizárja a Fideszt, akkor elkezdhetünk ezen aggódni, addig biztosan nem. A Néppárt a legnagyobb európai pártcsalád, és bár a parlamentben nincs abszolút többségben, nélküle ilyen szankcióknak biztosan nem lenne többsége - az euroszkeptikusok meg a széljobb biztos nem állnának be a New York Times meg a WSJ érvrendszere mögé. A Néppárt sem teheti meg addig, amíg ezt egy olyan ország ellen kellene meglépnie, amelynek vezető, sőt hatalmi monopóliumban levő pártja az ő tagja. Ez egyszerűen nem megy.



És hát a szolid relatív többség is nagyjából csak a Fidesz által delegált euro-képviselőkkel van meg. tehát a kizárás sincs a spájzban. Persze lehet sokáig próbálkozni, még sok ilyen Bálványos, és összejöhet az is, de a tippünk szerint ez nem holnap lesz. Az orosz-ukrán-NATO konfliktus persze lehetne olyan darázsfészek, ami ezt meggyorsíthatná, de amíg Merkel inkább próbál kiegyezni Putyinnal mint Orbán, addig nem lesz az. És ebből a szempontból kifejezett szerencse, hogy az uniós döntéshozók és az általuk iránymutatónak ítélt médiafórumok nem értenek magyarul és nem cuppantak még rá a vonatkozó hazai posztok kommentjeinek fordítására.


Szóval no para. A Fidesz esetleges néppárti kizárásáig semmiképp.


A KARD a Facebook-on:


Monday, April 14, 2014

Putyin figyelmeztet - mi lehet az európai válasz?

Putyin nagyvonalúan, bár eléggé fenyegető hangon figyelmezteti Európát, pontosabban Európa orosz gázt használó országait: gond lehet a gázellátással, ha Ukrajna nem fizet rendben az orosz nyersanyagért. Akkor ugyanis a jószándékú Oroszország hiába küldi majd Ukrajnán át az európai fogyasztóknak szánt szállítmányt, ha azok a fránya ukránok majd jól megcsapolják azt.


Aki visszaemlékszik 2008/2009 hideg telére, emlékezhet arra is, hogy volt már ilyen. A mostani helyzet azonban több szempontból, mondhatni gyökeresen más. Emiatt Európa nem igazán tehet mást, minthogy azt mondja válaszul: na most elmész a francba, Vlagyimir! Ennek azonban lennének bizonyos műszaki feltételei. Dolgozunk már legalább rajta?



2009-cel ellentétben a mostani problémának nem a lényege, csak a következménye az orosz-ukrán gázvita és gázár-vita. Most Ukrajna népe forradalmi, vagy más narratíva szerint polgárháborús körülmények közt elhajtotta az oroszbarát vezetést, amelyre válaszul Oroszország - az 1995-ös budapesti memorandum megsértésével - elfoglalta Ukrajna orosz többségű területét, a Krímet és harckészültségben tartja serege egy részét Ukrajna keleti határain. A krími akcióra és a kelet-ukrajnai fenyegetésre az EU és főként a NATO, benne a mostani figyelmeztetéssel érintett államokkal, elutasító választ adott, gyenge szankciókkal és erősebb szankciók gyenge kilátásba helyezésével. Ennél Putyin mostani licitje erősebb - különösen, ha üzenetét teljes mélységében értjük.


Ő ugyanis a saját olvasata szerint azt üzeni: gyerekek, nézzétek, mekkora katyvaszt csináltatok az ukrán felkelők támogatásával meg Ukrajna felheccelésével amikor én elfoglaltam a Krímet! Most aztán nem tudnak fizetni, és én annyira szívesen szállítanék, nektek meg nem lesz gázotok. Bár nem mondja, de a sztoriban az is benne van, hogy az orosz gáz árát, amely az oroszbarát ukrán vezetés idején alacsonyabb volt, most hirtelen megemelték. A fő üzenet azonban mégis az: ne nagyon ugráljatok, mert nem lesz gáz. De ki is fizethetitek az ukrán haverjaitoknak most megemelt gázszámláját, és akkor nincs miért aggódnotok. És akkor sem, ha Harkovtól a magyar és a lengyel határig az orosz hadsereg lenne az úr.


Még szerencse, hogy áprilist írunk, és legközelebbi időpont, amikor ez tényleg húsbavágó gondot okozhat, bő fél év múlva lesz. Nem mondom azt, hogy műszakilag fél év időelőny mindenre elég, de azért pár dologra, elsősorban a politikai döntésekre, igen. Európának erre ugyanis kötelező a lépés, ha nem akar a következő években úgy táncolni, ahogy Putyin fütyül. Első körben függetlenedni az orosz gáztól, második körben pedig magától a gáztól is. Utóbbi sok szempontból (például a gáz nem-megújuló erőforrás jellege miatt) amúgy is feladat lenne valamikor, hát akkor most lesz ez a valamikor.


Az orosz gáztól függetlenedés kulcsa az LNG-szállítókapacitás, a folyékonyra hűtött földgázt bárhonnan szállítani képes hajók és a ki- és berakodásukra alkalmas kikötői terminálok. A jelenlegi szállítóképesség nyilván nem elég, a járművek és az infrastruktúra építését - ha már a konfrontációt Putyin így megelőlegezi - el kell kezdeni. Persze nem elég, ha a gáz csak az európai kikötőkig jut: a belső vezetékrendszert is fejleszteni, de inkább építeni kell. Olyan, országok közti hálózati elemekkel, mint amilyent Magyarország és Szlovákia közt még bőven félkész állapotban adott át a választások előtt Orbán és Fico.


Második körben érdemes a gázról is leválni, és az már egy általam nehezen átlátható európai szintű gazdaság-stratégiai döntés, hogy nem éri-e meg jobban rögtön leválni. Európa energetikai jövője a Dél napenergiáján, az atlanti part szelén és a geotermikus potenciálon, illetve az ezeket mindenhová eljuttató vezetékrendszeren és mai igényeink mellett esetleg az ezeket támogató, az igények szerint változtatható teljesítményű atomreaktorokon állhat, tessék elolvasni ezt a 4 oldalas tanulmányt (a minket érintő rész a 3. oldal tetején). Még pénze is lenne Európának, hogy belevágjon, kérdés, hogy politikai szándéka és egysége van-e? Az borítékolható ugyanis, hogy ha Európa már csak megmutatja, hogy szándékában áll azonnal - még az orosz-kínai gázvezeték megépülte előtt! - erre az útra lépni, az oroszok hirtelen minden gázszállítási probléma megoldásában készséges partnerré válnak. A gázért kapott dollár nekik legalább annyira kell, mint most Európának az orosz gáz. Ha Európa átirányítja fejlesztési pénzeit az (orosz) gázhoz képest alternatív energiákra való áttéréshez, az a jelenlegi konfliktusban offenzívabb lépés lenne, mint akárhány hadosztály és repülőcsoport készenlétbe állítása.


Mivel pedig nem a magyar politika az egyetlen, amelynek ilyen-olyan okokból nem érdeke az orosz konfrontáció, a kérdés igazából az, hogy meglesz-e erre az európai szándék. És nagyon nem illene nekünk vétóval próbálkozni ebben a helyzetben.


Friday, May 11, 2012

Orbán, Európa és a kisantant

Várható volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik: a magyar kisebbségek szempontjából legfontosabb három szomszédos államban sorra olyan kormányok alakultak, amelyek a korábbiaknál biztosan vagy várhatóan kevésbé kooperatív módon viszonyulnak majd nemzettársainkhoz. Az elmúlt évtizedek hazai diplomáciai gyakorlata ilyen esetekben az európai közvetítésben bízott: ezt a mankót viszont az elmúlt másfél évben mi rúgtuk ki saját magunk alól. A helyzet nem túl biztató.

Először Szlovákiában adódott úgy, hogy az eurómentő csomag megszavazását Fico előrehozott választáshoz kötötte, amit aztán annak rendje és módja szerint meg is nyert. A közelmúltban Romániában alakult olyan baloldali kormány, amely nem szorul magyar koalíciós részvételre, a hétvégi szerbiai választások pedig nacionalista fordulatot sejtetnek. Ezek a fejlemények egymástól függetlenek, de valószínűsíthetően vége a magyar kisebbségek elmúlt években kialakult relatíve kedvező pozíciójának a szomszéd államokban. Szlovákiával még az előző Fico-kormány óta több-kevesebb intenzitással folyik a szembenállás a kettős állampolgárság és a nyelvtörvény ügyében. Az új román kormány most jelentette be, hogy nem járul hozzá a marosvásárhelyi magyar orvosegyetemi kar megalakulásához, az ország új regionális felosztásának terveit - amelyben a Székelyföld nemhogy autonómiát nem kapna, de három régió felé szakítanák - pedig a románok többsége is nevetségesnek tartja.

A magyar külkapcsolatok szempontjából a romániai fejlemények az igazán fontosak. Orbán kormányra kerülésekor - igen jó érzékkel - lengyel-román-magyar együttműködési háromszöget vázolt fel, és minden nézetkülönbség ellenére Basescuval végig igyekezett jó kapcsolatot tartani, bár az utóbbi időben - a mi elég negatív európai reputációnk miatt - már sem a lengyel, sem a román fél nem rajong a magyar együttműködésért. A kettős állampolgársági törvény szövegében szinte teljesen átvettük a hasonló román szabályozást, így ez a vita a román-magyar viszonylatban meg sem jelenhetett, az csak Szlovákiával, illetve Ukrajnával okoz gondokat. Most pedig a román kapcsolat is kihullni látszik a rendszerből. Olyannyira, hogy Orbán ma már együttműködésre szólította fel az erdélyi magyar politikai erőket - ami helyes, de elég érdekes lépés azután, hogy ezen erők külön politizálását épp a Fidesz kezdeményezte pár éve...

A rendszerváltás időszakában, illetve azóta a hasonló konfliktusok megoldását Magyarország mindig az európai fórumokon kereste, és valamelyes szinten találta is. Most azonban sikeresen elértük, hogy az Unióban mi vagyunk a mindenkivel kötözködő, minden szabályt felrúgó és szisztematikusan kettős kommunikációt alkalmazó fekete bárány - emiatt sem az uniós szervekhez, sem a vezető hatalmakhoz, sem pedig a közvéleményhez nem fordulhatunk támogatásért egy esetleges magyar-szlovák vagy magyar-román nézeteltérésben. Az épp irányultságot váltó Franciaország (amely maga sem ismeri el pl. Koszovót) nem volt soha a magyar kisebbségek nagy barátja. Németország, az unión belül is hagyományos partner épp mindent megtenne, hogy Orbánt ne lássa hatalomban, miután jópár alkalommal eléggé feleslegesen hoztuk őket kellemetlen helyzetbe, legyen elég itt csak a Merkel-Sarkozy-paktummal kapcsolatos sasszézásunkra utalni. És hát sajnos bárki mondhatja, hogy milyen alapon kéri számon Magyarország nemzetközi egyezmények betartását, illetve szorgalmazza azok betartatását, ha más területeken velünk, a mi kötelességszegési eljárásainkkal van tele az uniós adminisztráció?

(Teleki Alapítvány; Sebők László)

A kisantant pedig nem arról híres, hogy az ilyen helyzeteket ne ismerné fel, és ne aknázná ki maximálisan a maga javára. Ez pedig különösen azért veszélyes, mert amúgy a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek helyzete, amennyiben sorsukat nem az európai jogelvek szerint kezelik, tényleg veszélyes konfliktusforrás lehet. Vegyük ehhez még hozzá a mesterségesen szított "mindenki ellenünk van" hangulatot idehaza - hát ez így együtt nem sok jóval kecsegtet. A magyar politikai elitben pedig nem látom a helyzet kezelésének képességét, és azt a szándékot sem, hogy e fenyegető fejlemények árnyékában inkább önként és villámgyorsan visszatérjünk az európai jog útjára. Valószínűleg lépéshátrányban vagyunk, de a tévedések korrekcióját sosem lehet túl korán megtenni. Pedig most nagyon gyorsan kéne.

Wednesday, February 22, 2012

Uniós saller Orbánnak: miért kapjuk?

Már látom a túlzottdeficit-eljárás döntő szakaszába fordulásának, a hazánknak szánt kohéziós támogatások mintegy harmadának befagyasztását kezdeményező döntésnek a kormányzati kommunikációját: Gyurcsány miatt van, meg amiatt, hogy hazai politikai ellenfeleik kint teregetik a szennyest, ahelyett, hogy itthon vitáznának róla. Vagy befognák a szájukat.

Kíváncsi leszek erre. Az első érv nyilván nagyrészt igaz, ezt a balhét messze nem egyedül hozták össze, sőt. Uniós csatlakozásunk, 2004 óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt állunk, tehát Medgyessy, Gyurcsány benne voltak ebben rendesen. Orbánék annyit tettek hozzá, hogy nem folytatták Bajnai óvatos de utólag elég eredményesnek látszó gazdasági konszolidációját, mert valami teljesen újat akartak, csak nem jött be.

De igazából a másikra leszek kíváncsi. Hogy szaladgál itt mindenki Nyugatra, meg kibeszéli, hogy mi van itt. Meg a Tabajdi. Emiatt kutyáznak itt minket, aztán mi lett belőle.



Pedig szerintem egyszerű ez, mint a faék, még ha egyelőre az Unió is szerencsétlenkedik, hogy értelmesen megmondja, hogy mi a baj. Van ez a lista:

  • visszamenőleges hatályú jogalkotás
  • magántulajdon alkotmányos védelmének felfüggesztése
  • magánnyugdíj-megtakarítások államosítása
  • egypárti alkotmány
  • egypárti médiafelügyelet
  • rapid házszabály
  • A Fideszre szabott választási törvény/körzethatárok
  • a független bírósági rendszer megkérdőjelezése
  • feloszlatott Költségvetési Tanács
  • és egyelőre csak terv szintjén, a törvényerejű rendeletek visszahozása.


Ha ezek nem lennének, nem lennénk téma. Azt nem állítom, hogy kisebb lenne a deficit (hisz Gyurcsány alatt is nagy volt, oszt akkor még nem voltak ezek a problémák - mások persze igen). De az valószínű, hogy az Unióban nem lenne menő Magyarországot kutyázni. Kellemetlen ügy lennénk, mint a belga deficit, de nem a statuálás lenne a lényeg.

Az összes szoci felkereshetné az összes nyugati kapcsolatát, akkor sem törölné belénk a lábát minden mérvadó nyugati lap heti/havi rendszerességgel - ha nem lenne ez a lista. Ha nem akarna a Fidesz pártállamot építeni magának.

Persze, az Unió is elég érdekesen működik. Egy év kellett nekik, hogy leessen, mi is történik nálunk, és még most sem a fenti listával jönnek, hanem mindenféle, szerintem meglehetősen másodlagos ügy maszatolásával. Ám ha elkezdenek tényleg figyelni ránk, akár helyére is kerülhet a fókusz. Akkor leszünk csak igazán bajban.

UPDATE: nekem fel sem tűnt, de ez az egész bünti nem is mehetne, ha nem hajtja át tavaly a magyar EU-elnökség a szabálymódosítást... (thx. Vastagbőr)

Sunday, February 12, 2012

Fellélegezhet a Fidesz, megint van árok

Az elmúlt másfél év a közvéleménykutatások szerint nem a Fidesz diadalmenete volt: népszerűsége viszonylag egyenletesen csökkent, az egyetlen pozitívum számukra, hogy az ellenzék - a Jobbik valamelyes erősödését leszámítva - ebből gyakorlatilag nem tudott profitálni. A csökkenés oka részben a kormányzás eltérése a mégoly homályos választási ígéretektől, vagy inkább sejtetésektől, másrészt pedig az, hogy a Fidesz számára idegen taktikai terepen mozog. Illetve mozgott eddig: most mintha az EU nyújtana nekik segítő kezet.

A Fidesz igazi terepe, ahol politikai stílusa a leghatékonyabb, az az ellenzéki szerepkör. Kitűnően képes maga mellé állítani az elégedetleneket, bejáratott megoldásai vannak a kiábrándult tömegek egymástól homlokegyenest eltérő érdekű csoportjainak összefogására is. Persze, Gyurcsány rendesen feladta nekik a labdát, de ahogy ebből kihozták a kétharmadot, az klasszikus siker. Orbán csibészes kis félmosolya, benne a finom lesajnálással, nagyon hatásos és mindent elmond. Ez a terep akkor a legkedvezőbb, ha két játékos van a politikai pályán, a "mi" és az "ők"; ilyenkor jó érzékkel lehet úgy ásni az árkokat minden területen, hogy aztán "mi", a "jók" kerüljünk a többségi oldalra.

A 2010 tavaszi győzelem teljesen új helyzetbe hozta a pártot. Győztek. Nem kicsit, nagyon. Ennél jobban lehet persze győzni, de funkcionálisan már nem érdemes. Mindenről lehet dönteni, nincs koalíciós kényszer, nincs egyeztetési kényszer. Az van, amit ők mondanak, ha pedig valami rosszul sül el, nem lehet másra fogni. Volt is egy - elég rövid életű - zavar, hogy akkor most mi is legyen (Bocsánat, de erről egy 1988-as Újpest-Békéscsaba jut eszembe a Megyeri útról, amikor 0-0-nál az Újpest irányítója már egy perce senkitől sem zavartatva tologatta a labdát a saját térfelén, mire egy borízű hang a lelátóról: "Most bajban vagy, mi, Attila? Nem zavar senki azt van előtted egy labda..."). Aztán eldöntötték, jött a NENYI, a NER, és a többi, a múltkor már soroltam. De ellenfél, valódi ellenfél, az nem. Persze, a szocik, meg Gyurcsány, de hát egyrészt őket a szűk táboron kívül senki nem gondolja komoly ellenfélnek, másrészt lassan két év gazdaságpolitikai húzásai után nagyon halványul az elmúltnyócév retorikai hatása. Bajba is kerültek 2011 végére, az év elejére, mint az említett újpesti focista. Ellenfél híján árokra sem volt remény.

És ekkor onnan jön a segítség, ahonnan pont nem várták (illetve lehet, hogy várták és tervezték, de ennek azért lennének jelei): az Európai Unió jogvédő felhorgadásától. Ők egy évig több-kevesebb érdeklődéssel, de valódi ellenérvek és fellépés nélkül figyelték, mi is zajlik nálunk. Igen, a médiatörvénybe beírattak 2-3 kisebb módosítást, de mondjuk a most úgy tűnik eredménnyel kifogásolt bírói nyugdíjazást sokáig nem vették elő, pedig - Orbán EP-felszólalásával ellentétben - az már az Alaptörvény  áprilisi normaszövegében helyt kapott. Korlátozták a magántulajdon alkotmányos védelmét - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Visszamenőleges hatályú törvénykezés - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Folytathatnám. Most, hogy az IMF-megállapodáshoz ők is kellenek, és a parlament az év végén tényleg minden maradék ügynek frontálisan nekiment, most pattant el náluk valami, most találták meg az alapjogi chartát, és kezdik - egyelőre eléggé véletlenszerűen - megtalálni, hogy mi nem stimmel nálunk. A rendszernek elég nagy a tehetetlensége, egy év kellett Európának, amíg észrevette a változás jellegét, és ha változtatnánk is, ennek az észrevétele sem lesz gyors. Fenn vagyunk a szopórolleren rendesen. Nem a kormány, hanem az ország.

És ez politikai értelemben a mentőöv Orbánnak, pont ez. Itt van az ellenfél, akinek neki lehet ugratni a híveket, aki ellen indulhat a keresztes háború, amelynek logikája megtiltja a saját hibáknak még az elismerését is. "Megtámadták az országot, waze! Hát nem érted? Ha nem érted, vagy szerinted nem, akkor nem is tartozol közénk!" Ismét itt egy árok, amely mentén megosztható az ország: az unióval vagy, vagy a magyarokkal? Megint élére állhat a Fidesz az elégedetleneknek, a kiábrándultaknak, hiszen a bajok oka most már nem mi vagyunk, hanem Európa! Hát ők, pont ők nem hagyják, hogy a magyar nemzet tovább haladjon önnön gazdasági zsenialitásának útján! Már megmutatta a Békemenet is ennek a szerveződési logikáját, és az akkor feltett kérdéseim fájóan aktuálisak (és részben megválaszoltak) azóta is: a külső fenyegetés bizony láthatóan egységbe forraszt és részben még a korábbi tábor egy kiábrándult részének visszacsalogatása is céllá válhat ezzel. Konkrétan fogalmazva egy példán: az uniós keménység képes sokakkal elfeledtetni, hogy az Alaptörvény fideszes szövegezője feleségének mindenható bírósági hivatalvezetővé kinevezése bizony nagyon nem frankó, vagy hogy a fideszes marioneállamfő erősen lódított doktorija keletkezésének részleteiről.

Igen, mondhatjuk, hogy az Unió sem volt taktikus: nem akkor reagált amikor - sokkal korábban - kellett volna, és az akkori tétlenségükhöz képest a mostani kampány tényleg sokak számára indokolatlanul erős - szerintem is előbb és fokozatosabban kellett volna. Azt azonban kár mondani, hogy "nyeglén bánnak velünk", végül is a koki- és sallerháborút nem ők hirdették meg. És igen: láthatóan a görögöknek egy segélycsomagban nagyobb összeget tolnak, mint a mi teljes államadósságunk, de részben magunkat hoztuk olyan helyzetbe, hogy ezt az érvet eséllyel föl se vethetjük senkinek.

Szóval érik itt a kétosztatú, szép régi-új világ, magyarok és libsik, progresszívek és félfasiszták közt. Megint jöhet a "velünk vagy, vagy ellenünk?". Mi meg bámulunk mint a tömeg Cipollára.

Tudnánk valami mást is csinálni?