Showing posts with label médiajelenlét. Show all posts
Showing posts with label médiajelenlét. Show all posts

Saturday, December 17, 2016

A lengyel ellenzéki lázadás legfőbb tanulsága a magyarok számára

Nem, nem az, hogy van remény. A magyarok - ha valóban nem értettek volna egyet az elmúlt hat évben kiépült politikai rendszerrel - már rég kitalálhattak volna valami alternatívát, aminek köszönhetően ma lenne valódi ellenállás. De nincs.


És nemcsak az ellenzéki pártok minősége miatt (amire imádunk hivatkozni). Egyszerűen nem érezzük annyira szörnyűnek a helyzetet, hogy minden mindegy legyen. Talán nem is az. Végülis; a politikusok is abból indulnak ki, hogy 8 millió szavazópolgár nem tévedhet.


Így tehát a lengyel lázadás tanulsága nem az (amit talán az olvasó várt, mielőtt olvasni kezdte a cikket), hogy "nézzétek magyarok, a lengyelek nem hagyják magukat, meg tudjuk mutatni mi is!", hanem az, hogy mi várható nálunk ezek után. Ebből az esetből ugyanis megint nem a kormánnyal szemben állók fognak tanulni és példaként tekinteni rá, hanem maga Orbán Viktor. A miniszterelnök számára ugyanis jelzésértékű, hogy ha nem szerez elég erős/nagy hatalmat/kormányzati többséget, akkor bármelyik pillanatban felfordulás várhat rá. A dolog előnye (volna) ugyanakkor, hogy így könnyebb lenne fenntartani a demokratikus, megdönthető rendszer látszatát.


Csakhogy Orbán Viktor már 2002-ben sem az utóbbi lehetőségét mérlegelte. A gyengeségtől mindig is viszolygott, ezért váltott minden korábbinál agresszívabb stílusra mind a politikai irányítás, mind a médiaszabadság tekintetében. Vagyis a lengyel példa számára talán inkább a média végleges térdre kényszerítésének és a civil szerveződések felszámolásának szükségességét jelentheti.


jocivil.jpg


Talán ezért vetíti előre - így üzenve sajátjainak elsősorban -, hogy 2017 a "Soros-háború" éve lesz. Itt nem csupán Soros György személyéről, démonizálásáról lesz szó. Ellene a migráns-kampány receptje elég lesz (láttuk az eredményét). A civil szervezetek, a vélt vagy valós hálózatok lehetnek majd a célkeresztben. Hiszen Lengyelországban is ezek szítják az igazi tüzet, ezek tudnak tömegtüntetéseket és látványos akciókat szervezni. Ők a mostani tekintélyelvű kormányok kis házi terrorista szervezetei.


A nagy vadászat tehát megkezdődik, amihez képest a Norvég Civil Alapos vegzálás, meg civil-vadász hivatal (KEHI) beüzemelése kutyafüle volt. A kormánypárti többség abban reménykedhet, hogy a tömegpszichózis most is eléri majd a célját és ne felejtsük: az őszi népszavazással ellentétben, itt 3,3 millió szavazat több mint elég lenne egy totális győzelemhez. Vagyis nincs más feladat, mint rávenni ennek a 3,3 millió embernek a többségét, hogy "tartson ki" a félelmei mellett.


Minden másra ott a rezsicsökkentés.

Monday, November 28, 2016

A Fidesz-médiabirodalom visszavág

Ha valamit megtanulhatott a kormánypárt az elmúlt majdnem két évtizedben (kereskedelmi médiakorszak), az az, hogy a hatalmat ugyan média-ellenszélben is meg lehet szerezni (lásd: 90-es évek baloldali médiatúlsúlya vs. első Orbán-kormány), megtartani azonban már csak úgy lehet, ha szövetséget kötnek, vagy átveszik felette az uralmat. Nem nehéz kitalálni, melyik utat választották.


A Fidesznél régóta tervezték és már építik a média-halálcsillagot, vagyis egy olyan hír- és kulturális hálót, aminek segítségével nemcsak átvehetik az uralmat a médiapiacon (hiszen ez már rég megtörtént), hanem átvehetik az uralmat a közgondolkodásban is. Olyan az egész, mint egy bizarr pszichológiai kísérletsorozat a 30-40-50-es évek Amerikájából, amikor embereket zártak be szobákba és tették ki őket különböző hatásoknak, hogy aztán végignézzék személyiségük átalakulását. Nem csoda, hogy a Vajna-Habony-Mészáros-irányította médiában meglehetősen idejétmúlt, nosztalgikus módszerekkel is találkozunk, mint a film-képkockák közé rejtett Paks2-reklámokkal, vagy pontosan ugyanolyan címlappal rendelkező újságokkal.


Ez az egész koncepció lényege: ha nem tudnak minőségi különbséget hozni a baloldali médiafelülettel szemben, akkor egyszerűen lefedik. A közönség pedig eszi vagy nem eszi; ezt kapja. Ha nincs más, akkor előbb-utóbb úgyis megeszi.


Hol tart most az építkezés? Nos, azt látjuk, hogy a médiumok felvásárlása szüntelenül zajlik, igaz, meglehetősen időigényes misszió, hiszen a legértékesebb felületekhez nem könnyű hozzájutni. Nyilvánvaló, hogy a baloldal politikai birodalmának bukása nem járt automatikusan az utolsó (média)bástyák feladásával, így Népszabadságtól az ATV-ig mindenhol meg kell(ett) találni azt a hátsó titkos bejáratot, aminek segítségével szinte belülről lehetett szétrobbantani az "objektumot".


Ne felejtsük el, hogy ebben az országban valaha létezett azért elvi alapú politizálás is (az, hogy milyen elveken alapult, abba most jobb, ha nem megyünk bele...), ami azt jelentette, hogy egy médiacsomag tulajdonosát nem lehetett csak úgy rávenni arra, hogy megszabaduljon termékétől. Ravaszabb módszerekhez kellett folyamodni: meg kellett támadni, le kellett járatni a főszerkesztőt; ki kellett rúgatni a főszerkesztőt; le kellett cserélni a teljes stábot; stróman kezébe kellett adni a kiadót; vagy el kellett venni a sugárzási jogot. Eközben a túloldalon állami hirdetéseken keresztül kellett hízlalni a nyájat.


the-making-of-star-wars-the-empire-strikes-back-image-picture-8.jpg


Ha azt hinnénk, hogy a munka befejeződött, tévednénk. A helyzetet jól jellemzi az a viselkedés, ahogy a baloldali médiumok képviselői állnak hozzá az ügyhöz: minden alkalommal tébolyultan kiáltják ki a sajtószabadság végét (ami mindig attól a ponttól kezdődik, amikor épp elsüllyesztik egyik-másik médiahajójukat) és persze sajnáltatják magukat. Aztán szépen hazamennek. Vagyis: tökéletesen aszerint tesznek, ahogy az a Fidesz-médiabirodalomnak tetszik. Nem csoda, hogy összeesküvés-elméletek özöne terjed szájról szájra, miszerint a ballibek rég lepaktáltak a Fidesszel és lépésről lépésre játsszák a kezükre a sajtóorgánumokat.


Azért ne legyünk igazságtalanok: ebben a médiabirodalom-építésben érezhető a bosszú íze is. Szóval vannak még olyanok, akik elvi kérdést csinálnak a hatalomépítésből, a visszavágásból. Ide tartoznak például azok a sajtómunkások, akik hihetetlenül motiváltak a nagy feladat végrehajtásában és közéleti szerepet arccal és névvel vállaló képviselőik mindig kaján vigyorral, őszinte örömmel fogadják az újabb trófeák begyűjtését (a Simicska-, illetve Széles-féle televíziók politikai vitaműsoraiban heti rendszerességgel nyomon követhetők, amelyek nyilván a legelkötelezettebb közönségnek készültek).


Szépen lassan tehát mindenki átáll a "sötét oldalra" - ha nem is mindig tudatosan (lásd: bulvár médiapiac átalakulása). S talán vannak köztük olyanok, akik mindig is oda tartoztak. Persze, lassan kell haladni, hogy a közönség folyamatosan szokja, elfogadja. Hiszen most még nem mindenki akarja átélni a párthoz tartozás katarzisát. Sőt, a legtöbben valószínűleg egyszerűen csak békét akarnak, ezért kisebb, halkabb csetepatékkal kell jó háttérmunkát végezni. Személycserék, fokozatos átállás, néha visszakozás. Semmi hirtelen mozdulat. Ráérünk.

Sunday, February 5, 2012

Miért nem tud kitörni az LMP?

Kitörni - mármint a 6-10%-os kispártiságból. Nem ment az - utólag visszatekintve - karakteres Schiffer Andrással, és a mostani kongresszusuk után sem látszik a pálya. Annak ellenére, hogy sokaknak, sokunknak nincs most más választható pártja, még leginkább ők. De ez kevés lesz. Mi viszont pont ezért rugózunk a témán.

Sokszor hallani politikai beszélgetésekben azt, hogy "á, ők az új SZDSZ", meg "ők a belvárosi kozmopolita értelmiség pártja". Az előbbi véleményem szerint komoly tévedés, bár van látszólagos alapja. Az utóbbi pedig tényleg az a csapda, amelyet mindenképp el kell kerülniük.

A pártok üzenetei szinte kizárólag a médián, sajtón, elektronikus hírforrásokon keresztül jutnak el a polgárokhoz, reménybeli választóikhoz. A hazai közmédia sajnos reménytelenül kézivezérelve húz a kormánypárt felé, míg a kereskedelmi médiumok saját üzleti érdekeiket követve igyekszenek a - kis- vagy rétegpártok felé nem igazán megértő - átlag kiszolgálására. Ezen a falon csak jól felépített trükkökkel, média-hekkek segítségével lehet átjutni. Ez az LMP-nek olykor-olykor sikerül is - érdekes, és a fenti probléma szempontjából nem is lényegtelen azonban, hogy milyen témákkal.

Ha nekem hirtelenjében fel kéne idéznem, hogy milyen témákkal jutott át (tavaly december 23-ig!) az LMP ezen a falon, hát ilyenek jutnak eszembe: hajléktalanok ügye, szegénység, cigányság integrációja, melegek ügye és bár nem tudom, hogy konkrétan ilyesmi volt-e, mégis beugrik a drog-liberalizáció, vagy legalábbis a totális tiltás elleni fellépés. (Persze, a környezetvédelem is, erről mindjárt később). Az a nagy gond, hogy ezek az ún. 80%-os ügyek, amelyekben a hazai választóközönség 80%-a zsigerből "rendpárti" véleményen van, tehát nekik marad a 20%. Így a médiában képviselt témákkal a párt eleve bezárja magát a kisebbségi térbe, és még ott is versenyeznie kell a baloldali pártokkal. És ez a témaválasztás az, ami miatt sokaknak "SZDSZ-utánérzésük" van, pedig elég érdemiek a különbségek, főleg az értékalapú politizálásban, és az ezen alapuló független szövetségi politikában.

Nehogy valaki félreértsen: nem gondolom, hogy ezek a témák nem fontosak, vagy hogy ne lenne - demokráciában bizony alkotmányos! - joga a kisebbségeknek saját érdekeik védelmére, és egy párt ne álljon ki mellettük. Nekem még szimpatikus is, hogy megteszik, a nevemben is csinálják. Én csak azt mondom, hogy így megmaradnak kispártnak.

Két dolog miatt azt látom, hogy nagyon nehéz lesz ebből a helyzetből kimozdulniuk. Egyrészt azért, mert lassan bejáratódik a márka, a média pedig eleve ennek alapján "ereszti át" az üzeneteket. Nem nyilvánvaló, hogy az LMP esetleges gazdasági témájú véleményét is hasonló hatékonysággal közvetítenék-e. A másik ok pedig az, hogy az LMP politikacsináló bázisa is ezekre a témákra "gerjed", a kapcsolódó, és igen aktív civil szerveződések (pl. az A Város Mindenkié csoport) ezekben dolgoznak. Nem látszik sem az érdeklődés, sem - és remélem, ez tényleg csak látszólagos - a komoly hozzáértés más, a polgárok többsége számára fontos ügyekben.

A január végi kongresszus a kötelező lépést, az ellenzéki oldalon bevállalt függetlenség deklarálását megtette - ámde egy hangsúlyozottan a mindenkori kisebbségi vélemény védelmére szakosodó kispárt számára ez kevés. Témaválasztásában is nyitnia kéne a pártnak - erre egyébként a meghirdetett, de tartalommal azóta sem megtöltött "Új Ellenállás" talán szolgálhatna is valamilyen iránnyal. Két fontos téma maradt, amellyel esetleg sikerülne áttörni azt a korlátot, amelyet a nagy többség által sajnos teljesen lesajnált témák jelentenek: a jogvédelem és a környezetvédelem. Még akkor is, ha sokak számára ezek is "belvárosi luxustémák", de ezekről legalább nem 80% gondolja hogy azok, hanem csak mondjuk 50.

December 23-ának ez volt az érdemi üzenete: igen, kiállunk a demokratikus jogokért akkor is, ha bizony sokak erre is legyintenek. És akár a személyes bátorság bemutatásával is - ez nagyon fontos egy olyan párt esetében, amely mellett a köznapi társalgásban szinte megszokott jelzővé vált a "töketlen". A környezetvédelemmel is polgártársaink egy jelentősebb (de nem többségi!) csoportja szólítható meg. És ott a jogvédelem mindenkit érintő része, a Munka Törvénykönyve, amelynek tematizálásába a párt már belekezdett, de a népszavazási kezdeményezés elfektetése óta elfeledett. Ezzel már ki lehet - és valószínűleg ki is kell - menni az utcára, nem tüntetni, hanem érvelni, aláírást gyűjteni, megmutatkozni, látszani.

Túl sok idő nincs rá - a másik oldal már a konszolidációra, a mindenki fejét megsimogató jóságos Állambácsi szerepére készül, és ha közben nem viszi csődbe az országot, fél év, és nagyon sokan elfelejtik neki a "forradalmi előzményeket".