Showing posts with label főpolgármester-jelölt. Show all posts
Showing posts with label főpolgármester-jelölt. Show all posts

Friday, January 20, 2017

Négyesmetró-botrány, avagy "réges-régen, egy messzi-messzi alagútban..."

Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.


Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról. 


Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.



Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.



De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.


metro_hircsarda.jpg


És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.


Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.


Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.

Monday, September 29, 2014

Falus és a politikai innováció hiánya

Elég sokatmondó a hazai politikai élet magát "demokratikusnak" nevező oldaláról, hogy politikai innovációja a budapesti főpolgármesterjelölt-állításban odáig terjedt, hogy jelölt egy tökéletesen alkalmatlan figurát, majd most várhatóan visszalépteti. Mondjuk legalább ez utóbbiig is eljutott, de csupa vereséggel nem lehet háborút nyerni. Nem is fognak.



Miért lett Falus a főpolgármester-jelölt, kicsit kínosan későn? Mi volt a kiválasztási szempont? Semmi más, minthogy ő volt az első olyan név, amelytől az asztal körül ülő három, közös jelöltet nagyon állítani akaró, de egymás előretörésétől féltékenyen tartó párt - MSZP, DK, Együtt - egyike sem dobott egy hátast. Ez a feltétel persze gyakorlatilag kizárta, hogy értelmes jelöltet állítsanak. Aztán amikor a közvélemény-kutatások már az egyébként eleve kudarcnak megjelölt második helyre sem hozták ki Falust (a győzelemnek pedig a leghalványabb esélye sem volt nála soha), és most még ezzel a gyönyörű "bilincsbe zár az Egyetlen" örökbecsűvel is előrukkolt, visszaléptetik. Ebből az a tanulság, hogy (1) ha nyerni akarok, akkor nyerni akarok és nem a partnereim esetleges előretörésétől félni (2) keresek egy alkalmas arcot, és jó előre, nyilvánvalóan felépítem. Nem kizárt, hogy a semmiből is berobbanhat valaki - de kérem, ne egy vödör jeges vízzel próbálkozzon, maximum a cirkuszban vagy a kabaréban. Falus lehet, hogy jó tisztifőorvos volt, de neve ezzel a két hónappal a töketlenkedés és a gyáva, eleve defenzívára játszó jelölés szinonimája lett.


Hogy nincs alkalmas ember ebben a három pártban? Akkor viszont minek vannak?


Úgy tűnik, így most Bokrosra száll át a jelölés. A saját szemszögükből ez racionális lépés. Még egy halvány, általunk üdvözlendő jobbratolódást, a populizmustól a gazdasági racionalitás felé tett lépést is felfedezhetünk, de ez azért részben wishful thinking. Azt pedig ne feledjük, hogy a hazai politikai jobboldal szavazói nem igazán fognak magukénak tartani olyasvalakit, aki a jobboldal számára ikonikus toposzokkal szembemegy. Ettől függetlenül a balos szavazók összefogását egy valamennyire jobbra húzó figurával akár politikai innovációnak is tekinthetnénk, ha nem a sokkal nagyobb blamázstól megóvó kényszer lenne.


Összességében azonban az egész sztori egy újabb méretes bukta a szocialistáknak és klónjaiknak, amely megmutatja: nem tartják kezükben a saját dolgaikat sem. Akkor meg miért mondják, hogy szavazzon rájuk bárki is?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is:


Sunday, September 21, 2014

Egy furcsa coming out: blogtársunk a főpolgármester-jelölt

A blog rendszeres olvasói számára nyilván nem meglepetés, hogy a létező és választható politikai formációk közül mi leginkább a Lehet Más a Politikával szimpatizálunk. Augusztusban szintet léptünk; bár eddig csak kommentelt zászlónk alatt, mégis egy blogtársunk, Csárdi Antal az, akit az LMP budapesti főpolgármester-jelöltjének választott. Nyilvánvaló elfogultságunk jeleként noszogattuk, írjon már ide is magáról és terveiről. Figyelem, kampánycikk következik!


csardi_a.jpg


Sokat gondolkodtam mielőtt beleálltam a feladatba, és elvállaltam, hogy elinduljak Budapest főpolgármesteri címéért. Amiért mégis így kellett döntenem, az volt, hogy visszanézve a félmúltba, Budapesten nem volt olyan városvezető, akinek lett volna koncepciója arról, hogy milyen fővárost akarnak az itt élők. Tarlós Istvánt nem tartom jó polgármesternek. Azért nem, mert nem városépítő politikus, csak üzemeltető, de nem városépítő. Az van a fejében, hogy mi történik ma Budapesten, de azt nem látjuk, hogy azon is gondolkodna, mi lesz itt akár csak 10 év múlva. Az ellenzéki jelöltekkel kapcsolatban pedig azt látom, hogy ők nem Budapestért indulnak, hanem azért, hogy saját politikai problémáikat megpróbálják megoldani, nekik a főváros csak eszköz erre.

Szerintem Budapest az emberi kapcsolatokról kell, hogy szóljon. Nem szabad, hogy a budapestiek idegenek legyenek egymásnak, hiszen még egy ekkora város is közösség. A közösségben nem elmennek egymás mellett az emberek, hanem beszélgetnek, motiválják egymást, megőrzik közös értékeiket és újakat teremtenek. Az igazi közösség tagjai emberséget, figyelmet, ötleteket adnak és kapnak egymástól. Az igazi közösség otthon érzi magát és otthont teremt.

Budapesten pedig ma nem mindenki érzi otthon magát. Ez jórészt azért van, mert az elmúlt évtizedek elidegenítették az embereket egymástól. A Kádár-korszak nem tisztelte a magántulajdont, elvileg minden közös volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy idő után az emberek a korábban magukénak érzett közterületeket sem érezték többé sajátjuknak. Ezért lettek mára néhol elviselhetetlenül koszosak, szeméttel teliek az utcák. Kialakult az a felfogás, hogy ha magunkra zárjuk az ajtót, onnantól vagyunk otthon. A rendszerváltás utáni városvezetés – és a kormányok – sem hozták közelebb az embereket saját lakóhelyükhöz. Valahol elveszett a közösségben való gondolkodás képessége.

A helyzet nem jó, de szerencsére nem is reménytelen. A rendszerváltás után felnőtt egy generáció, amelyik nem sérült az elmúlt rendszerben, és amelyiknek természetes, hogy megszervezze önmagát. Budapest ezért reményteli hely.

Gondoljunk csak a kerékpáros mozgalomra, ami önmagából nőtt ki. Ma már nem lehet úgy városalakításról beszélni, hogy ne vegyük figyelembe a bringások érdekeit. A romkocsmakultúra is ennek a generációnak az önmegvalósításáról szól. Közösségi kertek nyílnak két ház közti üres telkeken, olyan egyletek jönnek létre, amik meg akarják védeni a fákat, ha ki akarják azokat vágni, vagy az a céljuk, hogy az emberek visszafoglalják a Dunát.

Szerintem a városvezetésnek az a feladata, hogy ezeket az alulról szerveződő, valós megoldásokat kínáló civil mozgalmakat felkarolja és teret adjon ötleteiknek. Ez a frissesség fel tudja szabadítani a szunnyadó energiákat minden városlakóban.

Büszke vagyok, hogy felmenőim között tudhatom Kamermayer Károlyt, az egyesült Budapest első polgármesterét. Ő azért lett sikeres polgármester, mert ugyanezt ismerte fel már az 1860-as években. Létrehozta a Fővárosi Egyletet, meghallgatta az emberek városjobbító ötleteit, katalizátora lett a javasolt változtatásoknak, és ami szintén rendkívül fontos: közösséget alkotott. Nem is csoda, hogy háromszor választották újra. Új, korszerű közigazgatást teremtett, a városi közúthálózatot korszerűsítette, fejlesztette a város víz- és csatornahálózatát. A köz javát szolgáló épületek nőttek ki a földből.

Nagyságát mutatja, hogy képes volt lemondani a pozíciójáról, mikor úgy érezte, hogy egészségi állapota miatt nem képes ellátni feladatát. Így hát az általa elindított Fővám-téri csarnok (ahol magam is dolgozom) átadásánál már mint egyszerű polgár volt jelen, nem motiválta a szalag-elvágás fétise. Saját magam számára sem tudok nemesebb feladatot elképzelni annál az útnál, amit ő végigvitt várospolitikusként.

Érdekes módon a párhuzam, az akkor és a most között csak akkor esett le, mikor megalkottuk néhány hónapja az LMP Budapest programját az önkormányzati választásra. Rádöbbentem, hogy a város szempontjából nagyon hasonló történelmi helyzetben kezdtünk el dolgozni. '48 után negyed évszázad kellett, hogy valami történjen a fővárosban. Kamermayer és társai felébresztették, pezsgővé tették az addig szundikáló fővárost.

Budapest jelenleg hasonló helyzetben van, szundikál. Ennek oka, hogy a mindenkori városvezetések a pecsenyéjüket sütögették, az emberek feje fölött. Ennek itt és most véget kell vetni. Be kell csatornázni azt a rengeteg jó ötletet, amik csak arra várnak, hogy felfedezzék őket. Alulról építkezve építjük újra a várost magunknak.

A századfordulóra Budapest lett Európa egyik legtisztább fővárosa. Azért, mert a budapestiek büszkék voltak a városukra, figyeltek rá és tettek érte. Határozott célom, hogy Budapest újra olyan közösséggé váljon, ami képes hasonlókra, ahol a városra mindenki saját otthonaként tekint, és nem csak egy helyre, ahol lakik.


 


Saturday, August 9, 2014

Sok a dudás, kicsi a csárda?

Pár napja írtam egy bejegyzést, hogy jajj, vajh' ki lesz a baloldal közös jelöltje, a megváltó, ám hamarabb kiszivárgott az infó - Falus Ferenc - mintsem megnyomhattam volna a publikál gombot. C'est la vie, a magyar nyelvű írott kultúra ezzel nem lett szegényebb, ám az mszp utólagos helyezkedése miatt megintcsak aktuálissá váltam.


Én ugyanis azt fájlaltam, hogy Orbán tusványosi beszéde, amit a liberális demokrácia végéről mondott, külföldön nagyobb vihart kavart, mint itthon. Én kis naív ekkor azt hittem, hogy majd megindul valami, és a demokratikus ellenzék végre feláll, hogy majd elkezdik hallatni a hangjukat az emberek. Ennél azonban enerváltabb az ország, ám még mindig jó esélyt láttam arra, hogy legalább a baloldal lépjen valamit. Teszem azt, hogy kiálljanak a nyílvánosság elé, és azt mondják: emberek, a demokrácia veszélyben van, kapjuk össze magunkat. Bár utáljuk egymást, ez most legyen másodlagos, de fogjunk össze. És ha jönne valaki, aki nálunk okosabb, ügyesebb, vagy legalább hat ujja van a kezén és foggal született, Isten ne adj', nem baloldali politikus, akkor mi hátralépünk és pártérdekek nélkül is támogatjuk, csak ébresszük már fel az embereket! Tessék jelentkezni.


Nem ez történt. Jött azonban a megállapodás, olyan amilyen, ez egy politikai alku, nincs ezzel semmi bajom, ilyen a demokrácia, így csinálják ezt máshol is - még az esélyesek is.



Új reménysugár gyulladt ki azonban a magyar demokrácia egén, méghozzá az mszp pártházának ablakában. Merthogy utólag elmismásolni a kerületi képviselői helyek felosztását... cöcöcö... hát ez olyan emeszpés. Mondhatnám vérciki. Én hülye, kispolgár, gyomorideggel fekszem meg kelek, hogy mi lesz a magyar demokrácia sorsa (nem csak magam miatt, de a gyerek miatt is), ezek meg 1-2 körzeti hely miatt veszélybe sodorják azt az amúgyis halódó összefogásfélécskét, amit ezek kicsikartak egymásból fogcsikorgatva. És hogy hol van itt a reménysugár? Ott hogy jön az Együtt, és azt mondja, akkor induljunk külön! (nomen est omen.) És ha megtennék, az egy takaros kis szög lenne mszp koporsójában. Márpedig az mszp most (és már egy ideje) azzal tenné a legtöbbet a magyar demokráciáért, ha fognának egy űrhajót, beleülnének, és fellőnék magukat a Holdra. Retúrjegy nem szükséges.


Sok itt a dudás, és kicsi a csárda. Három párt egy baloldalon sok. Aki 2018-ban a baloldalra akar szavazni, az úgyis oda fog szavazni, annyire azért nem finnyásak az emberek, hogy számítana a párt neve. Amíg azonban marad a fogcsikorgatós triumvirátus (nevezzük trojkának? Á nem, a keleti felhangok már a fidesznek járnak), az állandó politikai gyilkolászás egymás között csak elriasztja az embereket a politikától - és lassan a demokráciától is.


Egy klikk és nem maradsz le posztjainkról: