Showing posts with label Budapest. Show all posts
Showing posts with label Budapest. Show all posts

Sunday, April 7, 2019

Előre a budapesti fidesz-győzelemért

Ennek a szombati baller bejelentésnek, miszerint összefogtak a budapesti önkormányzati választásokra, két elég komoly baja van.


Ez egyik, hogy ez kb. ugyanaz, mint eddig mindig, ami 2010-ben szétment, mert Gyurcsány és a szocik épp nem bírták egymást, újra és újra azt adja elő fő politikai innovációnak, hogy összefognak. Ügyes. Most a Momentum beállt ebbe fügefalevélnek, ezt kíváncsian megnézzük. Elő lehet venni a tavalyi lemezt, hogy ígyazelempé meg a jobbikkalsose. Lehet erről csámcsogni, kb. ki is merítve a bázis képességeit.


És ezalatt sem fogja megkérdezni senki, hogy kikből is áll a lista.


Hogy a kerületi polgármesterekből ki nem volt az MSZP tagja mondjuk 2004-ben? (FYI: én akkor az voltam, tehát pontosan tudom. Aztán nekem 2006 után gyorsan elmúlt ez, ők meg maradtak). Elvárható-e tőlük más, mint amit akkor csináltak?


(fotó: Index. Ugye emlékszünk még?)


Tényleg azt gondolják a régi ballerek, hogy őket sírja vissza a többség Tarlós és a narancsosok helyett? De hát ezt eddig kb. négy-ötször tisztáztuk választásilag, hogy nem. Vagy azt gondolják, hogy a tavalyi budapesti számokból akár ki is lehet ezt sakkozni egy szolid győzelemre még olyan, új szeleket ígérő nevekkel, mint Horváth Csaba vagy Gy. Németh Erzsébet? (szvsz: nem lehet).


A hab a tortán szűkebb pátriám, Ferencváros. Ki is a jelölt? Ja, azt nem tudjuk, de megállapodunk, hogy a Párbeszéd majd hoz valakit. Miközben itt azért lenne akár helyben ismert és népszerű jelölt, nota bene egy hölgy, aki elég sokat tett azért, hogy akár jó helyi jelölt legyen. Pártja kiestével nem pártjelölt, ez igaz. De valószínűleg Krisztina sokkal jobb húzó név lenne, mint a nemtudjukki demajdapárbeszédkitalálja.


Az MSZP, a DK és a Momentum elfelejtette a hódmezővásárhelyi mintát. Mutassatok a listán egy olyan karaktert, mint Márki-Zay Péter. De még azt is elfelejtették, amit láthatóan Szombathelytől Egerig, Pécstől Székesfehérvárig tudnak (a módszert mi is leírtuk). Hányszor kell még a falnak menni?

Friday, January 20, 2017

Négyesmetró-botrány, avagy "réges-régen, egy messzi-messzi alagútban..."

Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.


Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról. 


Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.



Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.



De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.


metro_hircsarda.jpg


És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.


Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.


Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.

Tuesday, January 10, 2017

Olimpia Budapesten: kíméletlen verseny a megosztottságért

Ha csupán sportesemény lenne azon politikai adok-kapok, amit a budapesti olimpia rendezése kapcsán látunk, azt mondhatnánk: "még nézni is szörnyű". De készüljünk fel arra, hogy ennél akár még rosszabb is lehet.


A versenysport - mint nemzeti ügy - a kilencvenes évek óta tulajdonképpen a jobb- és baloldal egyik ütközőpontja - teljesen értelmetlenül. Nem kell ebbe belelátni nagy filozófiát, egyszerűen így alakult. (Nyilván volt régebben olyan balos elmélet, miszerint a sport népszerűsítése nacionalista/fasiszta történelmi hagyományra épül, ezért vészesen kerülni kell a hangsúlyozását - ez azonban nettó butaság volt már akkor is.) Mindenesetre azt látjuk, hogy baloldali gondolkodók igen nagy hányada végtelenül ragaszkodik a "kis ország, kis nemzet, kis sport"-elvhez és rendszerint minden olyan támogatást, beruházást, pályázást ellenez, amely valamilyen sportágazatot - pláne sportintézményt vagy nemzeti ügyet - kíván helyzetbe hozni. Ez az "általánosítás" (mert valójában nem az) még akkor is megállja a helyét, ha egyébként mind a kivételek, mind a racionális gazdasági ellenérvek is megjelennek a rendszerben.


Azt viszont egyszerűen képtelenek belátni, hogy ezzel a protest hozzáállással csak saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe. Sportügyek kapcsán már az első Orbán-kormány (1998-2002) idején is tapasztalható volt a mindennapi életben azon közös (!) szellemi kútmérgezés, ami a társadalom széles rétegeiben komoly indulatokat váltott ki. Rengetegen gondolták komolyan, hogy "az igaz magyar, a nemzeti szívű honpolgár sportpárti; a balos meg arra sem méltó, hogy a himnuszt énekelje". És fordítva: "a fideszes bunkók csak a szotyolaköpködéshez értenek; a sport csak egy hobbi, finanszírozzák azt maguk a sportolók".


n_olimpia.jpg


Az olimpiarendezés csodálatos alkalom arra, hogy az árkokat még mélyebbre ássuk, miközben az olimpiai eszme éppen ennek ellenkezőjét célozná meg. Csakhogy úgy tűnik, ez nem mindenkit hat meg. A jobboldali politika továbbra sem tesz mást, mint hogy megpróbálja kisajátítani a sportot; lényegében ezért veszi elő újra és újra a legnépszerűbb tömegsportok, élsportok és az olimpia ügyét. A baloldal húzószárnya pedig továbbra is demagóg érvekkel ("stadion kontra lélegeztetőgép"), kárörvendéssel (magyar futball sikertelensége) próbálja folyton megkérdőjelezni annak szükségességét.


Legalább következetesen politizálnak, mondhatnánk. Azonban van itt egy fontos tényező, ami mégis a jobbos stratégia felé billenti el a mérleg nyelvét. Az olimpia ugyanis nem csupán egy beruházás. Nem csupán azzal lehet érvelni mellette, hogy az infrastruktúrafejlesztés katalizátora: hiszen így legalább nem négyes metró tempóban épülnek majd meg - a többségében egyébként később is hasznos - épületek, hidak, utak és egyéb objektumok. Nem pusztán arról van szó, hogy Budapest és Magyarország a világ figyelmének középpontjába kerülhet, aminek komoly felhajtóereje lesz a jövőre tekintettel. És - hogy hozzunk most egy hathatós ellenérvet is - mutogathatnánk Görögországra, illetve az olimpia utáni rossz gazdasági helyzetére, a GDP 9%-ának ráfordítási kockázataira. Mert persze, ezek így mind együtt figyelembe veendőek.


Csakhogy az olimpia - és más jelentős nemzeti ügy - jóval túlmutat egy ország beruházásán. Ezért nem okos dolog ellenezni. Nem jó stratégia szembemenni olyan eszmével, amely mindenütt a világon megmozgatja az embereket, amely szabályosan lázba hoz százmilliókat. A baloldali politikusoknak és felkent civileknek meg kellene fontolniuk mindezt. Főleg ennyi év után. (Ha más nem, példát vehetnének az egykori MSZP-elnök bűnbánó gesztusáról, amit a határon túli magyarok felé tett.)


És félreértés ne essék: olimpiát rendezni nem olyan, mint az oroszokkal gyorsan, suttyomban lepaktálni Paks2-ért. Ettől még természetesen lehet róla népszavazni, csak nem biztos, hogy érdemes. (Megjegyzés: eddig nem is lehetett, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet újra megpróbálni.)


Az ellenzéknek és támogatóiknak tehát érdemes volna feladni ezt frontot és koncentrálni olyan ügyekre, ahol a társadalom is nagyobb támogatást, hátszelet tud adni. Paks2 ilyen lehetett volna, mégsem éltek a lehetőséggel. Ahogyan ezer más ügyben sem. Vagyis, mindezek után olimpia-ellenes mozgalmat szervezni nem túl jó lépés. Mert nagyon vissza fog ütni. Ha csak nem a megosztottság a cél továbbra is.

Wednesday, January 22, 2014

Közéleti megszállás, öt léggyel

Hogyaszongya, "Magyarország német megszállásának emlékműve". No fene. Ha Orbán lennék, én is felállítanék most egy ilyen szobrot. Keveset visz, sokat hoz.


Nézzük, mit bukhatnék vele: egy kis dádá, mint a Horthy-szobornál (nemzetközi politika), egy kis hiszti, mint mindig (hazai közélet), oszt' jó napot.


Hoz-e/megtart-e szavazatot? Hogyne. Azért csináltam. Lássuk: ez az ügy tökéletesen illeszkedik az orbáni kettős beszéd eszköztárába: egyik oldalról kiszolgálja a szélsőséges nézetek tulajait, hiszen e Fidesz által is megcélozható (nem kicsi) réteg tagjainak biztosan megdobogtatja majd a szívét egy zsírúj birodalmi sas+vaskereszt látványa. A másik oldalról meg persze lehet bizonygatni, hogy mennyire szeretjük a zsidókat és ez az egész az ő érdekükben történik. Hopp, egy-két szavazat onnan is.


villamos_muvek.jpg


Két légy nem elég egy csapásra? Akkor legyen inkább négy: gyorsan megsértjük a "bűnös" országokat is ezzel a húzással - ez a szavazók nagy részének szintén tuti bejön, mert rohadt vagány húzás az oroszlán bajszát megrángatni. (német=náci, orosz=szovjet forever, höhöhö)


Ne felejtsük, hogy Orbán a mai Németország kvázi lenácizásának és Oroszország leszovjetezésének trükkjét már tavaly is alkalmazta, csak akkor épp "szabadságharcosként", ugye-ugye. Az oroszoknak viszont most nyilván nem megy neki, és persze tök véletlen az is, hogy a paksi bővítés nem épp egy "szovjet-emlékévben" került aláírásra...


Ja, és tálcán a negyedik legyünk is: az a rohadt széles közönyös tömeg, akit ez az egész kurvára nem érdekel. Csökkenjen a rezsi, oszt' jó napot. Ez az ügy az ő figyelemelterelésüket is célozza, hogy véletlenül se foglalkozzanak azzal, milyen áron fogják csökkenteni a villanyszámlájukat. Főleg ne a választások előtt.


Jöhet az adalék? Ötödik légy: a Fidesz szekértolói, kulturális tagozat. Ugye, hogy ez az intézkedés mennyire illik a Dörner-színházas, vagy a Fekete György-akadémiás sztorikhoz? Bocs, Kerényit kifelejtettem. Meg persze az összes olyan vezetőt, akit káderként neveztek ki kulturális intézmények élére. Nos, sokan vannak, akik még mindig nem kapták meg a zsoldjukat. Úgyhogy kell még szobor, kell még könyv, színház, film és zene is. Meg újság, meg tévé. És lesz. És a kultúrát irányítani kell, és a mi ötödik legyünk fogja megkapni mindezt. Na, ez a megszállás, kérem.


Azért kell emlékmű most. Most vitatkozzunk róla, így utólag, mert bár már 2010-ben is volt naptárunk és történelemkönyvünk, tehát akkor is tudtuk, hogy 2014 potenciális évfordulót jelent, de hát most sokkal több hozadéka van egy ilyen hisztériának, mint akkor lett volna. Szóval most kell, oszt' jó napot.


Nos, lematekoztam, nálam a politikai profit értéke pozitív. Nektek mi jött ki?


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Monday, December 16, 2013

Karácsonyi lidércnyomás

Azért, mert a fekete humornak is megvan a helye társadalmi életben, még nem jelenti, hogy a poénnak valósággá is kell válnia. A szociális temetés ugyanakkor a jelenlegi jogi keretek között egy halálos - és nagyon rossz - vicc, pláne Karácsony tájékán (merthogy nemrég fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a maga törvényhez kapcsolódó frenetikus szabályozását).


Első olvasatra még örömmel nyugtáztuk, hogy a 2013. évi CXXXVIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről (módosítva a 1999. évi XLIII. törvényt) 2014. január 1-vel lehetővé teszi a szociális temetés igénybevételét. Csakhogy a gyászoló szegényeknek az ingyenességért - megalázó és érdemtelen módon - aktívan "közre kell működniük" a temetésben. És ma már azt is tudjuk, hogyan: bár az állam (a gyakorlatban az önkormányzat) elvileg gondoskodik a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról, az új törvény módosító passzusai (10. § (5), amely módosítja a régi 24/A. §-át) mégis egyértelműen leírják, hogy ha a temettetésre kötelezett személy elhunyt hozzátartozóját nem tudja saját maga megmosdatni, felöltöztetni, vagy nem ássa ki és (hantolja vissza) a sírhelyet, vagy nem helyezi a sírba az elhunytat, vagy nem maga szállítja a koporsót/urnát a temetőn belül (a ravatalozótól a sírig - ez több száz méter is lehet), akkor bizony megszegi a személyes közreműködés szabályait! Tehát nem jogosult a szociális temetés igénybevételére és a temetés során felmerült összes költséget ki kell fizetnie (az önkormányzatnak)! Hogy mennyit? Egy temetkezési vállalat becslése szerint a költség így - a Fővárosi Önkormányzat díjszabásai szerint - kb. 220 ezer forintra rúg. Vagyis megállapítható, hogy a szociális temetéshez nemcsak óriási lelki erőre (és megalázkodásra) van szükség, - nem beszélve az emberi méltóság ügye feletti elsiklásról, ami miatt az alapvető jogok biztosa, Székely László már vizsgálódik -, hanem nagy lelkesedésre és odafigyelésre is: nehogy a temetés valamelyik  lépéséről lemaradjunk.


home-made-coffin.jpg


Budapest vezetésétől azonban a karácsonyi hajrában még ennél is többre futotta: a Fővárosi Közgyűlés mindössze 5 csendes ellenszavazat kíséretében fogadta el azt a rendeletet, amely előírja, hogy szociális temetésre kizárólag Csepelen, egy elkülönített parcellán kerülhet majd sor - magyarul: sikerült megalapítani a szegények temetőjét. És ez már tényleg több, mint egy rossz vicc. Ez a megalázás második lépcsőfoka, az ostobaság bizonyítása: amikor a lelkes mamelukok ráerősítenek egy föntről leküldött baromságra.


Persze, ha szóvá tesszük, hogy a politika folyton ráerősít a szegények és nem szegények (pláne gazdagok) közötti szakadék tágítására - például elkülönítés útján, lásd: hajléktalan-ügyek -, akkor rögtön ránk sütik a szociális demagógia bélyegét. De hogy már holtunkban sem lehetünk egyenlők?! Hát ez meg miféle logika?! Ez az arisztokratikus, a kasztszerű, vagy feudális rendszerek logikája, ahol társadalmi rang határozza meg, ki hogyan élhet - és hogyan halhat. Ez azonban semmiképpen nem lehet a 21. századi Magyarország logikája. Pláne a konzervativizmusé és a kereszténységé. Ez csak egy lidérces álom lehet, aminek véget kell vetni. De ez csak akkor sikerülhet, ha megértjük végre: a szegénység nem egy fertőző betegség, amit karanténnal kell kezelni. Pláne, hogy ez egy olyan negatív gesztus, ami előbb-utóbb megbosszulja magát a társadalomban. Ezért azok a honatyák, akik támogatták mindezt, nemcsak lelki szegénységükről, tapintatlanságukról, de rövidlátásukról is tanúbizonyságot tettek. Ezért hiába is kérnénk, hogy szégyelljék magukat. Szégyelljük is magunkat mi, helyettük.



Kovács tizedes elesik a háborúban. A hadparancsnokságon egy őrnagyot bíznak meg, hogy személyesen közölje a tizedes feleségével a szomorú hírt. Az őrnagy sokáig gondolkozik, hogy lenne legegyszerűbben letudni a dolgot. Végül becsönget az asszonyhoz.
- Elnézést, özvegy Kovácsné?
 - Nem.
 - De.




Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Saturday, November 16, 2013

Nemnorma

Zöld Budapest. Ez a kifejezés akár egy ütős politikai szlogen része is lehetne, ha volna rá igény. De úgy tűnik, nincs, amit két dolog is igazol: egyrészt drága jó honatyáink környezeti érzékenységi szintje a zöld béka fenekének magassági szintjével jól mérhető (és engedtessék meg nekem, hogy ne érdekeljenek a „tiszteletre méltó kivételek”, mert ők maximum e hátsó kitörlésére alkalmasak), másrészt a lakosság aktivitása, „felháborodási kedve” nagyjából ugyanezen tájon található.


Ettől fogva joggal kérdezheti az olvasó, miért vág bele bármiféle „zöld” téma megírásába a nyomorult blogger, ha úgyis szarik itt mindenki a fűre az egészre. Hát kérem: azért, mert vagy a remény hal meg utoljára (hogy végre foglalkozni méltóztatunk a környezetünkkel), vagy az a csótány, aki utolsóként fogja lekapcsolni a villanyt vidáman túl fog élni minket, a nagyszerűséges budapesti agyas majmokat.


Kezdjük a jó hírrel, vagyis azzal, mekkora potenciál rejlik Budapestben, aminek most már tényleg világvárossá kellene végre fejlődnie és – akármilyen hihetetlenül hangzik – ebben a környezeti ügyeknek kulcsszerepük van. Nagy. Akkor menjünk is tovább.


Untatás elkerülése végett csak felsorolnék pár dolgot, amelyek fejlesztése égető szükséglet: áruszállítás („citylogisztika”); biogazdálkodás; biokertészet; egészséges éttermek; fogyasztóvédelmi rendszer; használt cikkek piaca; helyi élelmiszerek; ivókutak és nyilvános WC-k; kerékpár-kölcsönzők és tárolók; kézművesség; kötött pályás járűvek (kisvasút is!); környezeti nevelésre alkalmas, közösségi és kulturális értéket képviselő pontok, intézmények; megújuló energia használata; ökobolt-hálózat; ökoépítészet; ökoturizmus; ökoparkok; P+R parkolórendszer; szabadidős és sporttevékenységre alkalmas létesítmények; szelektív hulladékgyűjtés rendszere; természeti értékek védelme, zöldesítés. Elég lesz? (Van még.)


Nos, ezek olyan fejlesztési lehetőségek, amelyekkel – többek között - azért nem élünk (eléggé), mert nem lehet velük választást nyerni. Mert Juli néni/Pista bácsi magasról szarik rá, hogy mi kerül a tányérjába, hogy 20 évvel korábban hal meg, mint 250 kilométerre nyugatra, hogy pisaszag terjeng a kapujában, hogy nem hallja a saját hangját az utcán, hogy üvegen és betonon kívül nem lát maga körül más építőanyagot és hogy az éves fűtésszámlájának kifizetése helyett akár minden évben külföldön nyaralhatna. (Igen, rezsicsökkentéssel együtt is, mert olyan energetikai állapotban van a háza és a lakása, hogy gyakorlatilag mindegy, nyitva van-e az ablaka, vagy zárva.) És a nagy sörszagú passzivitásban szarik rá, hogy a városából lassan eltűnnek a fák, felszámolódnak a (köz!)parkok és nincsen mókus fenn a fán megszűnik a madárcsicsergés.


normafa tabla.jpg


Elhiszi, ha a környezetügyekért felelős (nem röhög!) államtitkár azt mondja, hogy a Kossuth téren egykoron nem voltak fák - ahogyan környezetügyekért felelős államtitkár sem, mégsem akarja őt senki elzavarni a parlamentből.


Elhiszi, ha a főpolgármester azt mondja, hogy a Rómain öklömnyi fák miatt prüszkölnek a sötétzöld majmok - és különben sincs ott ártéri erdő.


Elhiszi, ha a Hegyvidék polgármestere azt mondja, hogy a Normafára sícentrumot kell telepíteni, mert az környezeti szempontból sokkal jobb, mintha rendbe tett parkok, ligetek, vagy szimplán élni hagyott erdők tárulkoznának a kirándulók elé.


Elhiszi, ha a Belváros-Lipótváros polgármestere azt mondja: elkötelezett híve a fák védelmének és szabálytalanság észlelése esetén azonnal eljárást indít (levonva a személyi konzekvenciákat) – miközben az V. kerület egyre hangosabb a motoros fűrészek zajától.


Elhiszi, ha a városvezetés azt mondja, a Margitszigetet fővárosi irányítás alatt fel kell parcellázni és különböző (zöld mezős?) beruházásokkal „fejleszteni kell” (kaszinók építése? luxus-szállodák felhúzása? kisállatkert felszámolása? közparkok megszüntetése?).


Elhiszi, ha a miniszterelnök azt mondja, hogy múzeumi negyedet hoz létre – miközben ezzel a Városliget beépítését, famentesítését (is) irányozza elő.


Már fel sem tűnik neki, ha egyszer csak kivágják a fákat a Ludovika körül, és elhiszi, hogy milyen jó, ha az Orczy-kert "megújul", és oda egyetem épül.


Ha meg nem hiszi el, akkor legyint. Megszokja. Nem ő lesz az a csősz, aki mindenkit kizavar az erdőből.


És ez bőven elég a honatyáknak ahhoz, hogy a környezeti ámokfutásokhoz zöld utat nyerjenek. Így válik a mindennapi pusztítás normává. Fa nélkül.


Aztán az utolsó csótány lekapcsolja a villanyt.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Monday, May 20, 2013

Petőfi híd: lehetne (újra) kék?

A blogunkon megszokott közéleti témák helyett ma vegyük kicsit könnyedebbre, beszélgessünk Budapest egyik hídjának, a Petőfi hídnak a színéről.


A híd "elődjét", még Horthy Miklós híd néven 1933-37 között építették, Álgyay-Hubert Pál tervei alapján. A híd - a pesti felhajtó forgalomszervezését kivéve - annyiban különbözött a mai változattól, hogy a budai hídfő északi oldalán egy világítótornyot formáló tergerész-emlékművet emeltek a kormányzó tiszteletére. A hidat 1945 januárjában, amikor az orosz és román csapatok már áttörtek a Ferenc körút vonalán, a németek felrobbantották - élt valamivel több mint 7 évet. Posztunk szempontjából lényeges, hogy a korabeli beszámolók szerint a Horthy Miklós hidat kékre festették. Sajnos erről nem találtam színes képet, és a szín rekonstrukcióját esetlegesen a budai hídfő északi oldalán, a volt Rio helyén levő korlátdarabokból lehet megtenni - feltéve, ha azok a régi hídból származnak (az Urbanista szerint a régi Margit-hídból, az ottani 1935-37-es bővítésből valók, ám az egybeeső dátum miatt elképzelhető, hogy ugyanolyan mintájú korlátokat kapott a két híd - UPDATE: nem, a Horthy híd korlátja másmilyen volt.)


petofihid2_s.jpg


Újabb hét évre volt szükség, hogy a helyreállított hídon 1952-ben meginduljon a forgalom. A Horthyra emlékeztető tengerész-emlékmű eltűnt. A híd komoly szerkezeti felújításon esett át 1979-80-ban, ekkor alakult ki a Boráros tér mai forgalmi képe is. Bár részleges beavatkozások történtek azóta is, mai állapota, laikus külső szemlélődés alapján is indokolna egy renoválást. Amikor ez megtörténik, érdemes lenne megfontolni a kék színre festést - nagyon amatőr "fotostoppolással" valahogy így nézhetne ki a híd:


petofihid1_s.jpg


Ezt persze nem nosztalgikus, vagy "horthysta" okokból javaslom; a színválasztás a főváros imázsa szempontjából volna egy érdemi új elem. Ha a Petőfi híd (újra) kék lenne, akkor Budapest valamennyi belterületi közúti Duna-hídjának egyedi színe lehetne:


szineshidak_s.jpg


...az Árpád híd világosszürke, a Margit híd sárga, a Lánchíd a pillérei miatt inkább barna, az Erzsébet híd fehér (a régi sárga volt), a Szabadság híd már visszanyerte régi zöld színét, a Petőfi híd kék lehetne, a Rákóczi (Lágymányosi) híd pedig piros. (Apropó: valaki meg tudja mondani, hogy ha már át kellett nevezni, akkor miért nem lett Szent Imre híd?)


A gyerekeknek és a turistáknak biztos nagyon tetszene az új szín. Talán nemcsak nekik?


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!