Showing posts with label beruházás. Show all posts
Showing posts with label beruházás. Show all posts

Friday, January 20, 2017

Négyesmetró-botrány, avagy "réges-régen, egy messzi-messzi alagútban..."

Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.


Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról. 


Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.



Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.



De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.


metro_hircsarda.jpg


És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.


Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.


Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.

Tuesday, January 10, 2017

Olimpia Budapesten: kíméletlen verseny a megosztottságért

Ha csupán sportesemény lenne azon politikai adok-kapok, amit a budapesti olimpia rendezése kapcsán látunk, azt mondhatnánk: "még nézni is szörnyű". De készüljünk fel arra, hogy ennél akár még rosszabb is lehet.


A versenysport - mint nemzeti ügy - a kilencvenes évek óta tulajdonképpen a jobb- és baloldal egyik ütközőpontja - teljesen értelmetlenül. Nem kell ebbe belelátni nagy filozófiát, egyszerűen így alakult. (Nyilván volt régebben olyan balos elmélet, miszerint a sport népszerűsítése nacionalista/fasiszta történelmi hagyományra épül, ezért vészesen kerülni kell a hangsúlyozását - ez azonban nettó butaság volt már akkor is.) Mindenesetre azt látjuk, hogy baloldali gondolkodók igen nagy hányada végtelenül ragaszkodik a "kis ország, kis nemzet, kis sport"-elvhez és rendszerint minden olyan támogatást, beruházást, pályázást ellenez, amely valamilyen sportágazatot - pláne sportintézményt vagy nemzeti ügyet - kíván helyzetbe hozni. Ez az "általánosítás" (mert valójában nem az) még akkor is megállja a helyét, ha egyébként mind a kivételek, mind a racionális gazdasági ellenérvek is megjelennek a rendszerben.


Azt viszont egyszerűen képtelenek belátni, hogy ezzel a protest hozzáállással csak saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe. Sportügyek kapcsán már az első Orbán-kormány (1998-2002) idején is tapasztalható volt a mindennapi életben azon közös (!) szellemi kútmérgezés, ami a társadalom széles rétegeiben komoly indulatokat váltott ki. Rengetegen gondolták komolyan, hogy "az igaz magyar, a nemzeti szívű honpolgár sportpárti; a balos meg arra sem méltó, hogy a himnuszt énekelje". És fordítva: "a fideszes bunkók csak a szotyolaköpködéshez értenek; a sport csak egy hobbi, finanszírozzák azt maguk a sportolók".


n_olimpia.jpg


Az olimpiarendezés csodálatos alkalom arra, hogy az árkokat még mélyebbre ássuk, miközben az olimpiai eszme éppen ennek ellenkezőjét célozná meg. Csakhogy úgy tűnik, ez nem mindenkit hat meg. A jobboldali politika továbbra sem tesz mást, mint hogy megpróbálja kisajátítani a sportot; lényegében ezért veszi elő újra és újra a legnépszerűbb tömegsportok, élsportok és az olimpia ügyét. A baloldal húzószárnya pedig továbbra is demagóg érvekkel ("stadion kontra lélegeztetőgép"), kárörvendéssel (magyar futball sikertelensége) próbálja folyton megkérdőjelezni annak szükségességét.


Legalább következetesen politizálnak, mondhatnánk. Azonban van itt egy fontos tényező, ami mégis a jobbos stratégia felé billenti el a mérleg nyelvét. Az olimpia ugyanis nem csupán egy beruházás. Nem csupán azzal lehet érvelni mellette, hogy az infrastruktúrafejlesztés katalizátora: hiszen így legalább nem négyes metró tempóban épülnek majd meg - a többségében egyébként később is hasznos - épületek, hidak, utak és egyéb objektumok. Nem pusztán arról van szó, hogy Budapest és Magyarország a világ figyelmének középpontjába kerülhet, aminek komoly felhajtóereje lesz a jövőre tekintettel. És - hogy hozzunk most egy hathatós ellenérvet is - mutogathatnánk Görögországra, illetve az olimpia utáni rossz gazdasági helyzetére, a GDP 9%-ának ráfordítási kockázataira. Mert persze, ezek így mind együtt figyelembe veendőek.


Csakhogy az olimpia - és más jelentős nemzeti ügy - jóval túlmutat egy ország beruházásán. Ezért nem okos dolog ellenezni. Nem jó stratégia szembemenni olyan eszmével, amely mindenütt a világon megmozgatja az embereket, amely szabályosan lázba hoz százmilliókat. A baloldali politikusoknak és felkent civileknek meg kellene fontolniuk mindezt. Főleg ennyi év után. (Ha más nem, példát vehetnének az egykori MSZP-elnök bűnbánó gesztusáról, amit a határon túli magyarok felé tett.)


És félreértés ne essék: olimpiát rendezni nem olyan, mint az oroszokkal gyorsan, suttyomban lepaktálni Paks2-ért. Ettől még természetesen lehet róla népszavazni, csak nem biztos, hogy érdemes. (Megjegyzés: eddig nem is lehetett, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet újra megpróbálni.)


Az ellenzéknek és támogatóiknak tehát érdemes volna feladni ezt frontot és koncentrálni olyan ügyekre, ahol a társadalom is nagyobb támogatást, hátszelet tud adni. Paks2 ilyen lehetett volna, mégsem éltek a lehetőséggel. Ahogyan ezer más ügyben sem. Vagyis, mindezek után olimpia-ellenes mozgalmat szervezni nem túl jó lépés. Mert nagyon vissza fog ütni. Ha csak nem a megosztottság a cél továbbra is.

Thursday, January 30, 2014

Atomvoks-sorompó

A Nemzeti Választási Iroda elutasította az Együtt-PM népszavazási kezdeményezését Paks 2 ügyében, lényegében formai (eljárási) okokra hivatkozva. Ha az indítványozók táborához tartoznánk, most felháborodottan kiáltanánk: „Na ugye! Nesze neked demokrácia!”. Ha kormánypártiak lennénk, elégedetten csettintenénk: „Na ugye! Nesze nektek, okoskodó ballibák!”. Mi azonban valami egészen mást gondolunk. Vigyázat, konteó következik.


Mi (továbbra is) azt gondoljuk, hogy ami itt folyik, az nem több ócska színjátéknál. Egyrészt egyre kevésbé hisszük azt, hogy a véletlennek köszönhető, miszerint Orbán moszkvai kalandja (Paks 2 aláírása) és a baloldali Össze(vissza)fogás bejelentése épp ugyanarra a napra esett. Mert két dudás egy csárdában bizony nagyon össze tudja zavarni a vendégeket, azaz minket, választókat: a két nagy hírértékkel bíró esemény antagonisztikus hatásának köszönhetően, néhány gagyi tüntetésen – a másik oldalon pedig unalmas Gyurcsányozáson – kívül nem is történt semmi különös. Ezt erősíti a mainstream média megosztottsága is azokon a napokon, ahol (csak egy kiragadott példa) az Index folyamatosan címlapon tartotta a Paks-témát, míg a konkurens Origo ehelyett inkább a baloldali összefogósdival foglalkozott. Kétséges, hogy munkamegosztás céljából tették volna mindezt.


nuclear_power_smile.jpg


A népszavazási kezdeményezés a színjáték része lehet: az a baloldal, amely nyakig benne van az ilyen volumenű üzletekben, mint Paks 2, s amely baloldal az egészhez készséggel asszisztált saját kormányzása idején, most mégis fel kell, hogy mutasson valamit, ami a biznisznek ugyan nem árt, de a szavazótábort mégis meggyőzi arról, hogy ők „a jó oldalon állnak”. Tehát mi itt teendő? Adjunk be egy kamu népszavazási kezdeményezést, amit persze majd („hála Istennek”) visszadobnak és ezzel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.


Ezzel megállítottunk egy száguldó (s talán az üzletünket elsöprő erejű) atomvoksot, ráadásul el is szívtuk a levegőt mindenki más elől, hiszen azzal hitegettük az országot, hogy: „Emberek, mindenki nyugodjon le a p.…ba! Senki ne csináljon semmit! Mi már beadtuk a népszavazási kérelmet!”.


Ugye, az nem lehet, hogy milliós szavazótábort és számos szakértőt maga mögött tudó, több évtizedes politikai és jogi tapasztalattal bíró baloldal nem tud megfelelően végigvinni egy szimpla népszavazási kezdeményezést? Ugye, nem? A választások után pedig úgyis mindenki beletörődik mindenbe és elfelejti ezt az egész őrületet. Ugye-ugye? Na ugye.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Friday, October 19, 2012

Lázár lázálma


Lázár János hangsúlyozta: a termelésbe, a mezőgazdaságba, az iparba kell invesztálni, magyar bankrendszerrel, hitelezéssel és támogatási rendszerrel, valamint az összes európai uniós forrás átalakításával meg kell teremteni a termelő vállalkozások stabilitását.


A szolgáltatók "megregulázásával" is fellép a kormány a szegénység ellen. Közölte: a távhő után hatósági áras lesz januártól a víz- és a szemétszállítási díj, és ezt az áram és a gáz esetében is megpróbálják bevezetni. 


- Lázár János, Salgótarján, 2012. október 18., csütörtök (MTI)




Minden kapcsolat alapja a bizalom. Ha van bizalom, bármi megtörténhet, ha nincs, akkor jó eséllyel semmi nem fog. Azt gondolom, a bizalom egy olyan alapvető emberi, civilizációs érték, melynek a jelentőségét, fontosságát és szerepét az élet bármely területén mindenki megérti és elfogadja. A bizalom jelentőségének semmibevétele és fontosságának meg nem értése, véleményem szerint bárkit alkalmatlanná tesz minden olyan interakcióra, mely emberek között zajlik. Nincs ez másként az üzleti életben sem.


A bizalom kiemelt fontosságú az üzleti életben. Talán fontosabb, mint bármi más. Ahhoz, hogy egy üzlet létrejöjjön, ami által munkahelyek teremtődnek, adófizető munkavállalók kerülnek a rendszerbe, beruházások jönnek létre, mely alapját képezi a jövő gazdasági növekedésének, esszenciális fontosságú, hogy meglegyen a bizalom. Ez nemcsak a felek közti, hanem az üzleti környezetbe vetett bizalmat is jelenti, hiszen az ad keretet a vállalkozás működésének. Nem véletlen, hogy a vállalatok a jogbiztonságot fontosabbnak tartják egy beruházás megvalósításáról születő döntés során, mint például az adókedvezményeket.



A nagyobb probléma az az üzenet, amit a kormány küldött az országnak, nevezetesen a bankokkal felrúgott szerződés. Ez azt mutatja, hogy vagyis olyan példát mutat a kormány, nem érdemes, nincs súlya nincs becsülete sem a szavuknak se az írott megállapodásnak, ha ezt egyoldalúan felrúgja. Ez sajnos az a kormány amelyik egy írott megállapodásból visszalép ilyen drasztikusan, egyoldalúan az nem csak azzal a szektorral fogja legközelebb megtenni, hanem bárkivel. Ez egy fontos üzenet, mert egy komoly bizalmatlanságot szül. Ennek lehet egy sokkal durvább gazdaság lassító hatása, mint önmagának a megszorítási csomagban lévő tételeknek.


- Szalay-Berzeviczy Attila, M1 Az Este, 2012. október 18., csütörtök



Ez világos beszéd. Egy olyan országba senki nem fog befektetni, melynek a kormánya folyamatos jogbizonytalanságot tart fenn, amelyik semmibe veszi saját írott szavát, amelyik folyamatosan belenyúl a magán és vállalkozói szféra megállapodásaiba, melyik saját maga akarja alakítani a piaci folyamatokat, például a piaci árak meghatározásával. Lázár kijelentése az ipari beruházásokról ezen a ponton válik pusztában derengő hagymázas vágyálommá, mert ha a magánszféra a kormánnyal szembeni bizalmatlanság miatt nem fejleszt - arról nem is beszélve, hogy pénzt sem kap rá, mert a kormány a pénz áramlásáért felelős bankokat tartja a legnagyobb bizonytalanságban - akkor nem marad más szereplő, mint az állam, illetve az állammal kapcsolatban álló "baráti cégek".


Az állami szerepvállalás erősödése nem más, mint a visszatérés a rendszerváltást megelőző érába, az állam által elfogadottnak tekintett cégek térnyerése pedig az afrikai korrupráciák hagyományainak követése. Egyik sem a gazdasági növekedés biztos alapja.


Lázár János a csütörtöki salgótarjáni nyilatkozatával teljesen világossá tette, hogy a jelenlegi kormányzat (ne feledjük, Lázár jelenleg a Miniszterelnökséget vezető államtitkár), egész egyszerűen nem tudja értelmezni a bizalom fogalmát, ezzel pedig nagyobb károkat okoz az országnak, mint Matolcsy bármelyik eddigi csomagja.



Update 1.: Az, hogy Angela Merkel milyen magyarországi folyamatokkal, jelenségekkel szemben kritikus, lényegében ismert. Jogbiztonság, gazdaságpolitika kiszámíthatósága, bizalom: ezeken a területeken érzékelnek súlyos problémákat a Magyarországon tevékenykedő német vállalatok is. A szövetségi kormány véleménye az, hogy amit a kormány a bizalom terén elvesztett, azt nem lehet egyik napról a másikra helyreállítani.


Az Orbán iránti bizalmat nehéz helyreállítani - üzeni a német kormány


 



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: