Showing posts with label nemzetstratégia. Show all posts
Showing posts with label nemzetstratégia. Show all posts

Tuesday, January 10, 2017

Olimpia Budapesten: kíméletlen verseny a megosztottságért

Ha csupán sportesemény lenne azon politikai adok-kapok, amit a budapesti olimpia rendezése kapcsán látunk, azt mondhatnánk: "még nézni is szörnyű". De készüljünk fel arra, hogy ennél akár még rosszabb is lehet.


A versenysport - mint nemzeti ügy - a kilencvenes évek óta tulajdonképpen a jobb- és baloldal egyik ütközőpontja - teljesen értelmetlenül. Nem kell ebbe belelátni nagy filozófiát, egyszerűen így alakult. (Nyilván volt régebben olyan balos elmélet, miszerint a sport népszerűsítése nacionalista/fasiszta történelmi hagyományra épül, ezért vészesen kerülni kell a hangsúlyozását - ez azonban nettó butaság volt már akkor is.) Mindenesetre azt látjuk, hogy baloldali gondolkodók igen nagy hányada végtelenül ragaszkodik a "kis ország, kis nemzet, kis sport"-elvhez és rendszerint minden olyan támogatást, beruházást, pályázást ellenez, amely valamilyen sportágazatot - pláne sportintézményt vagy nemzeti ügyet - kíván helyzetbe hozni. Ez az "általánosítás" (mert valójában nem az) még akkor is megállja a helyét, ha egyébként mind a kivételek, mind a racionális gazdasági ellenérvek is megjelennek a rendszerben.


Azt viszont egyszerűen képtelenek belátni, hogy ezzel a protest hozzáállással csak saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe. Sportügyek kapcsán már az első Orbán-kormány (1998-2002) idején is tapasztalható volt a mindennapi életben azon közös (!) szellemi kútmérgezés, ami a társadalom széles rétegeiben komoly indulatokat váltott ki. Rengetegen gondolták komolyan, hogy "az igaz magyar, a nemzeti szívű honpolgár sportpárti; a balos meg arra sem méltó, hogy a himnuszt énekelje". És fordítva: "a fideszes bunkók csak a szotyolaköpködéshez értenek; a sport csak egy hobbi, finanszírozzák azt maguk a sportolók".


n_olimpia.jpg


Az olimpiarendezés csodálatos alkalom arra, hogy az árkokat még mélyebbre ássuk, miközben az olimpiai eszme éppen ennek ellenkezőjét célozná meg. Csakhogy úgy tűnik, ez nem mindenkit hat meg. A jobboldali politika továbbra sem tesz mást, mint hogy megpróbálja kisajátítani a sportot; lényegében ezért veszi elő újra és újra a legnépszerűbb tömegsportok, élsportok és az olimpia ügyét. A baloldal húzószárnya pedig továbbra is demagóg érvekkel ("stadion kontra lélegeztetőgép"), kárörvendéssel (magyar futball sikertelensége) próbálja folyton megkérdőjelezni annak szükségességét.


Legalább következetesen politizálnak, mondhatnánk. Azonban van itt egy fontos tényező, ami mégis a jobbos stratégia felé billenti el a mérleg nyelvét. Az olimpia ugyanis nem csupán egy beruházás. Nem csupán azzal lehet érvelni mellette, hogy az infrastruktúrafejlesztés katalizátora: hiszen így legalább nem négyes metró tempóban épülnek majd meg - a többségében egyébként később is hasznos - épületek, hidak, utak és egyéb objektumok. Nem pusztán arról van szó, hogy Budapest és Magyarország a világ figyelmének középpontjába kerülhet, aminek komoly felhajtóereje lesz a jövőre tekintettel. És - hogy hozzunk most egy hathatós ellenérvet is - mutogathatnánk Görögországra, illetve az olimpia utáni rossz gazdasági helyzetére, a GDP 9%-ának ráfordítási kockázataira. Mert persze, ezek így mind együtt figyelembe veendőek.


Csakhogy az olimpia - és más jelentős nemzeti ügy - jóval túlmutat egy ország beruházásán. Ezért nem okos dolog ellenezni. Nem jó stratégia szembemenni olyan eszmével, amely mindenütt a világon megmozgatja az embereket, amely szabályosan lázba hoz százmilliókat. A baloldali politikusoknak és felkent civileknek meg kellene fontolniuk mindezt. Főleg ennyi év után. (Ha más nem, példát vehetnének az egykori MSZP-elnök bűnbánó gesztusáról, amit a határon túli magyarok felé tett.)


És félreértés ne essék: olimpiát rendezni nem olyan, mint az oroszokkal gyorsan, suttyomban lepaktálni Paks2-ért. Ettől még természetesen lehet róla népszavazni, csak nem biztos, hogy érdemes. (Megjegyzés: eddig nem is lehetett, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet újra megpróbálni.)


Az ellenzéknek és támogatóiknak tehát érdemes volna feladni ezt frontot és koncentrálni olyan ügyekre, ahol a társadalom is nagyobb támogatást, hátszelet tud adni. Paks2 ilyen lehetett volna, mégsem éltek a lehetőséggel. Ahogyan ezer más ügyben sem. Vagyis, mindezek után olimpia-ellenes mozgalmat szervezni nem túl jó lépés. Mert nagyon vissza fog ütni. Ha csak nem a megosztottság a cél továbbra is.

Sunday, December 15, 2013

A Gazprom legvidámabb barakkja - 2. rész

"S emellett oly szoros, keveredett tömegbe vannak összezsúfolva, hogy az egész, mint egy hangyaboly, zsibong előre-hátra, osztrák és magyar lovasság együtt. Ó, egy orosz hadvezér tudná, mit tegyen ilyenkor. Nekik irányozná mind a hatvankilenc ágyúját, s elseperné mind a kettőt maga elől." (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)


Közép-Európát 1938 és 1945 után ismét megeszik. Legalábbis próbálkoznak vele: most épp az oroszok. Kezdjük a minapi hírrel és az INA-sztorival. A MOL, a magyar gazdaság egyik zászlósáhajója a sikeres Slovnaft-bevásárlás után a történeti Magyarország újabb utódállamában, Horvátországban nyer olajcég-vásárlási tenderen. A horvát INA kisebbségi részesedése és a terjeszkedési opció már a tengeri kikötők felé köti a MOL hálózatát és a cég valódi regionális multi képét kezdi ölteni, amely az orosz beszerzéshez képest alternatív folyosót épít ki. Igen ám, de a horvátok közben úgy gondolják, hogy a kisebbségi szakmai befektető MOL még csak elmegy, de többségük azért ne legyen, és elég hosszú huzavona kezdődik. Ennek egy pontján Sanader horvát miniszterelnök - a horvát bíróság későbbi ítélete szerint korrupciós befolyás hatására - megállapodik az INA irányítói jogainak átadásáról. A horvátok azóta is, és nyári EU-csatlakozásuk óta folyamatosan erőltetik Hernádi Zsolt MOL-vezető bíróság elé állítását és feltehetően elítélését. Az egyébként az ügyek többségében kő-, sőt vídiakeménységű magyar kormány az elfogatóparancs hírére nem igazán offenzív választ ad: felveti az INA eladását. Most pedig a Gazprom vezére tárgyal Orbánnal, és hírek szerint a MOL INA pakettjét szeretné megvenni (a magyar állam komoly részvényes a MOLban). Ha ez a horvátokat meglepetésként éri, akkor ma jöttek le a falvédőről. A horvát-magyar haragszomrád fő nyertese így könnyen az orosz fél lehet.


backagain.jpg


1938 után ismét egy, a közép-európai államok közti vitát kihasználva szerezhet nem csekély befolyást a térségben egy külső nagyhatalom, ráadásul esetünkben egy vele rivális államszövetség, az Európai Unió allamaiban. Mert sem a magyar, sem a horvát félnek nincs annyi esze, hogy erre rájöjjön és azonnal kooperatív módba váltson.


Tegyük mellé ezt a tavalyi hírt: oroszok pénzelnék a paksi bővítést? Valamiért azt gondolom, hogy erről - már csak a beruházás valószínűsítetten 10 milliárd eurós (mintegy 3000 milliárd forintos, vagyis 2-3 évi elcsalt áfányi) költsége miatt parlamenti jóváhagyás kellene, de ennek nem sok híre van. Ami itt körvonalazódik, hogy



  1. az oroszok igen jó stratégiai érzékkel az energiabevételeikből meghatározó energetikai részesedést kívánnak venni a térségben, így orosz kézbe kerülne a MOL tengeri kijárata, továbbá paksi beruházásunkat próbálják technológiailag (is) magukhoz kötni. Ezzel a magyar energiapiacon az orosz dominancia megmarad, sőt tovább nő,

  2. amihez a magyar kormány lelkesen asszisztál. Az Európai Unió felé kőkemény "szabadságharcot" folytató kormány a keleti nyitás jegyében lelkesen teszi szét a lábát az orosz igények hallatán. Pedig ellenzékben, 2007-ben még milyen kemények voltak ezirányban. Ízlelgessük csak Orbán akkori szavait:



Most ez nem katonai megszállást, hanem gazdasági érdekszférába sorolást jelenthet. A kormány ezt a veszélyt vagy nem érzékeli, vagy nem aggasztja, sőt mintha elő is segítené ezt a veszedelmes folyamatot. (...) Tegyük világossá: nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni!



De ugye most sem?


A mostani poszt "első része" márciusból.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket: