Showing posts with label pluralizmus. Show all posts
Showing posts with label pluralizmus. Show all posts

Monday, December 12, 2016

Oktatásügy: nem PISA, hanem Róma az irány

A legutóbbi PISA-jelentés a kormány számára nemhogy sokkoló nem lehetett, de épp ellenkezőleg: elvárt eredmény, az elmúlt hat esztendő sikerének visszaigazolása. És ne a népbutítási célokra gondoljunk most elsősorban.


Természetesen ismerjük ezt az oldalát is a dolognak: lezülleszteni az oktatást, drasztikusan visszanyesni a komplexebb folyamatokat átlátó és politikailag is aktívabb rétegeket. Igen, az elmúlt 6 év oktatáspolitikája mintegy takitikai csapássorozat volt, ahol már annyi pusztítás és lőtt seb bizonyítja, hogy a cél a "márpedig összeszerelő üzem leszünk és más semmi" lesz, hogy ezt már tényleg nem lehet kidumálni.


De van itt valami más is, amit látnunk kell. Nem értelmetlen pusztításról van szó csupán. A Fidesz-KDNP-hadtest ugyanis nem megsemmisíteni kívánja a teljes oktatási rendszert, hanem taktikai csapásokat mér rá a kijelölt pontokon, hogy aztán olyan elemeket építsen be, amelyek hosszú távon szolgálják érdekeit. Nem iskolabezárás vagy leépítés a cél, hanem új elvek és új gondolkodásmód helyzetbe hozása.


Miért? Azért, mert haszonelvűen gondolkodik. Ha "csak" javítja az oktatás színvonalát, az nem feltétlenül jövedelmező üzlet számára. (Bár ezzel az álláspontjával tudnánk vitatkozni.) Ha viszont az egyébként régóta barát/szövetséges egyházak kezére tud játszani minél több közoktatási intézményt, azzal nemcsak gesztust gyakorol feléjük, hanem saját jövőjét építi: értelmiségi/döntéshozó keresztény fiatalokat neveltet, akiknek nem nehéz kitalálni, döntő hányada milyen politikai attitűdökkel rendelkezik majd.


És még valami: amíg az egyház kapujának kulcsa az ő kezében van, addig sem juthat be oda más - így a másik jobboldali konkurenciapárt sem. Hiszen ne feledjük: ők is régóta próbálkoznak azzal, hogy a maguk oldalára állítsák a keresztény egyházi vezetőket, ez azonban eddig csak mérsékelt sikerrel járt.


8609_egyhisk.jpg


Az igazi problémát az iskolák közötti különbségek jelentik. Sokan azt hiszik, hogy a kormány ezt sem ismerte fel. Pedig nagyon is felismerte, csak épp nem úgy kívánja megoldani ezt a problémát, ahogy a (főleg baloldali/liberális) közéleti szereplők követelik. Az iskolák közötti különbséget ugyanis a kormány az egyháziak erősítésével kívánja csökkenteni. Ők azok a beépített új elemek, amelyek az eddigieknél jóval nagyobb erővel terjednek majd szét az oktatási rendszerben (a szülők pedig lassan hozzászoknak és elfogadják, hogy gyermekeiket egyházi intézményekbe kell íratniuk, ha szebb jövőt akarnak nekik - vagy mehetnek külföldre). A siker pedig sorsszerű: hiszen az ilyen intézmények létszámának emelkedése törvényszerűen idézi elő az oktatási színvonal emelkedését. Ahhez pedig lényegében elég néhány jogszabály módosítása: az iskolák önkormányzatoktól való elvételével ugyanis a misszió neheze már le van tudva.


A legtöbben észre sem fogják venni a változást - ahogyan eddig sem. A Fidesznél megtanulták, hogy teljes fejcserés támadást lehet indítani anélkül, hogy komoly ellenállásba ütköznének (lásd: Alkotmánybíróságtól az utolsó közintézményig). Türelmes szoktatással pedig szépen lassan, lépésről lépésre az összes vezető intézmény (vagy akár újak) az egyház kezébe vándorolhat; az pedig tudjuk, hogy kiknek kedvez.

Sunday, August 26, 2012

Kormány és az IMF: nyuszika esete a fűnyíróval

Én már nem bírom ezt a sok izgalmat. Hónapok óta tűkön ülök. Vajon a népért hősiesen küzdő Kormány meg tud-e majd felelni a gonosz, fröcsögő (és tüzet okádó! én láttam!) Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseinek? Mit kunyerálnak már megint tőle ezek a nemzetrontók?


A T. Miniszterelnök Úr által legutóbb köztudatba bedobott "nyugdíjkifizetésekben keresendő megtakarítási lehetőségekkel" ismét egy szociális rém képét festette le - amit természetesen megint a gonosz (de azért a "mi-bankunk") IMF cselszövésének köszönhetünk. Pedig ha végre egyszer nem vennénk komolyan Orbán mágikus szövegeit, akkor hamar rájöhetnénk arra, hogy ez (is) csak egy újabb bogárka, amit tudatosan ültettek el a nép fülében (s egy 2010 óta tartó kampány része). Miért? Gazdaságpolitikai szempontból mondhatjuk, azért, hogy ne kelljen (teljesen) szembesülni a gyurcsányi örökséggel (magyarul: az IMF egykori elkergetése, illetve mostani ördögként való lefestése esetleg legitimálhatja azon "függetlenségi" törekvéseket, hogy a korábban vállalt intézkedések és korlátok egy részét immár ne kelljen betartani). Ez azonban komoly lavírozási képességet feltételez az EU, az IMF, és persze a jogbiztonság alapelveinek bonyolult hálózatában. Arról most ne beszéljünk, hogy ez mennyire sikerül(t).


Politikai szempontból viszont azért fontos, mert a Fidesz kénytelen kettős párbeszédet folytatni híveivel, ha maximalizálni akarja szavazatait 2014-ben is: a radikális szárnynak a „Pfuj, IMF, takarodj!”-műsorszámot kell előadnia, míg az értelmesebbeknek az „Uraim, nyugalom, mi is európaiak vagyunk ám!”-at. Ebből a szemszögből rögtön meg is értjük Orbán nyári merengését: eszerint az ő csapatának egyik fele ázsiai, a másik európai „típusú” (most mindegy, hogy egyébként az egész magyarságot nevezte félázsiainak, ő ugyanis mindig az egész ország nevében beszél – nézzük már el neki, kérem!).


Hallotta már valaki az IMF küldötteinek vonyítását a sajtón keresztül? Kétlem, hogy igen: ők ugyanis nem kommunikálnak a néppel, annál inkább a Kormánnyal. Csendben várják programjavaslatát - és elvárják a gyurcsányi örökség követelményeinek maradéktalan betartását. Az asztalnál éppen emiatt nem ül senki. Persze, ősszel talán újra megpróbálnak komolyan beszélni egymással. A Kormány mindenesetre nem tétlenkedik addig sem, felkészül: csakhogy nem a gazdasági, hanem a kommunikációs küzdelemre. Felkészíti az embereket a politikai kudarcra. Ami az IMF-et láthatóan nem érdekli. A pénze annál inkább.


Így amikor látjuk/halljuk Orbánt vagy küldöttét üzengetni a sajtón keresztül a népnek és az IMF-nek, akkor valójában magában beszél. Mint nyuszika, amikor hangosan töpreng, hogy vajon mit fog szólni a medve, ha kölcsönkéri tőle a fűnyírót. Szakállas vicc, tudjuk, mi az eredménye. Márpedig ugyanerre a „poénra” játszhatnak Orbánék, s akarják majd elereszteni a következő hónapokban (vagy talán 2013-ban): „IMF, cseszd meg a fűnyíródat (pénzedet)! Csak nem képzeled, hogy teljesítjük a lehetetlen követeléseidet?!” Miközben a kétfejű medve (IMF+EU) nem szól semmit. És nem követel melegházasságot sem.


A kormánykoncepció egyébként nem teljesen értelmetlen: az IMF-re mutogatva például le lehet nyeletni néhány tényleg kényelmetlen intézkedést; a gazdaságpolitikai hibák egy részét szintén rá lehet kenni „Gonoszékra”; tovább lehet hergelni, radikalizálni a saját tábort (ami például nagyon hasznos segítség a politikai ellenfelek későbbi kiiktatásához); és a nagy megmentő szerepét is magukra tudják osztani („velünk ezt majdnem megcsináltatták, de mi hősiesen nem engedtük!”). Persze van ennek némi izzadságszaga és szánalmassága. Arról nem beszélve, hogy esélyes a buktára is: de hát szükségszerűen ide vezet az „egy a zászló, egy a tábor”-stratégia.


Az esetleges vereségből mindenesetre egyféle módon tudnak jól kijönni (még ha ezt ők nem is hiszik): ha választás útján megbuknak. Mert akkor nem kell végrehajtaniuk semmit - mindazt, ami kellemetlen -, majd jól rá lehet kenni a következő kormányra. Sőt, akkor a vezért sem kell leváltani (ő amúgy is örökös főbérlő – nézzék már el ezt is neki!), hiszen nem ő (és gazdasági géniusza) a hibás, hanem a Gyurcs…IMF!


Rabbits.jpg


Ugye, hogy 2002 és 2006 után is alkalmaztak ilyen kommunikációs trükköket? Bizony ám. Nem volt sportszerű ugyan, de nem is egyedülálló: a világon mindenhol, mindenkor bevetették a politikai ellenfelek lejáratására - s még inkább a saját párt hitelességének mentése érdekében (látjuk, hosszú távon jövedelmezett – például ki emlékszik ma már a Fidesz egykori viselt dolgaira?). És igen, a hírhedten „bátor” Gyurcsány Ferenc is bőszen alkalmazta: kormányon lévőként sportos rendszerességgel vádolta az ellenzéket azzal, hogy miatta kénytelen visszavonni egyes kellemetlen intézkedéseket (mert ő olyan marha nagy demokrata), illetve sajnos épp miattuk akar bevezetni egyet (mert radikális az ellenzék, és mert oly pazarló a nép). Vagy felvenni egy IMF-kölcsönt. Szép kis egymásra mutogató nyuszi-társaság.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:




A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.


Monday, July 30, 2012

Az egynyelvű és egyszokású jobboldal

Nam unius linguae uniusque moris regnum, imbecille et fragile est.


A Véleményvezér mai cikke igen fontos és aktuális témát feszeget, miközben véleményem szerint nem fejti ki annak teljes mélységét. Amit állít: gyakorlatilag Orbán egyszemélyben határozza meg a jobboldal véleményét, mondandója nem gumicsont, hanem a jobboldal véleményének tudatos formálása. Igaza van, de tovább kell mennünk: látható, hogy mondhat a kormányfő amit akar, a meglehetősen egyveretű pártsajtó egyből igazat ad neki, a blog-kommentek - például itt nálunk is - sok esetben azt tükrözik, hogy mindegy hogy ő mit mond, csak ő mondja.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyönge és esendő. Nem akárki állítja ezt, hanem Szent István királyunk, az Imre herceghez írott Intelmekben. Persze mintha az istváni örökség most mintha kevésbé lenne fontos, mint a félázsiai származás, azonban mégis induljunk ki abból, hogy az államalapítónak igaza volt. Rendszerelméleti értelemben mindenképp, hiszen az "egynyelvű és egyszokású" rendszerek válaszai kiszámíthatóak, és váratlan helyzetre gyakran rossz választ adnak. Például azért, mert "csak az erőből értenek", és "erővel teremthető meg az összefogásuk". A történelem is arra int minket, hogy a kizárólag egyfajta gondolkodást engedő rendszerek és államok versenyhátrányba kerülnek.

Számunkra Orbán lehet, hogy ezt szánja, és nem is mehetünk el a szándék mellett szó és tiltakozás nélkül. Ami azonban láthatóan meg is valósult, az a címben jelzett, "egynyelvű és egyszokású jobboldal". Hellyel-közzel akadnak kritikák persze, de a jobboldali véleményformálás centrumaiból - talán a saját gondolatokban sosem szűkölködő Mandinert leszámítva - nem érkezett az ingerküszüböt elérő kritika, még arra a valóban nehezen védhető kormányfői megszólalásra sem, hogy csak remélni tudja, megtartható-e a demokratikus rendszerünk.

Egy ilyen kijelentésre a kormányzó párt frakciójától a mértékadó sajtóján keresztül a szimpatizánsok tömegéig kellene legalább részleges ellenvéleménynek megfogalmazódnia. Hangsúlyozom: nem egységes ellenvéleménynek, hiszen jó esetben a vélemények egy adott irányzaton belül is sokfélék. Nem igazán tűnt fel azonban szinte egy ellenvélemény sem. Sok oka lehet ennek: túlságosak a beidegződések: ami "onnan" jön, az csak jó lehet, vagy hogy ez még mindig jobb, mintha a szocik jönnének vissza. Ami az érdekes - és mindenképp figyelemreméltó - hogy vagy mindenki elfogad az "egy a tábor"-ban bármit Orbántól, vagy ha mégsem, akkor is inkább csendben marad.

Nem volt ez mindig így. Schmitt lemondásba kényszerítésekor a jobboldali hátország többsége is ezt a véleményt osztotta, és valószínűleg ez vezetett a végkifejlethez. Akkor - meglehetősen optimistán - úgy fogalmaztunk, hogy a "fékek és ellensúlyok rendszere" bennünk működik, és ez esetenként lehet annyira hatékony, mint az államilag, törvényileg szabályozott garanciális rendszer.

Hát, úgy látszik, nem lehet. Ha egy ilyen mondat mellett szó nélkül megyünk el, akkor nem lehet. És most egy érdekes versenynek nézünk elébe: ha a jobboldal magát e központosított rendszerével hosszú távon valójában versenyhátrányba viszi, létrejön-e idejében vele szemben egy ezt kihasználó ellenpólus, vagy "egyszokásúvá" teszik, "együttműködésre erőltetik" az egész országot?

(Még mielőtt posztolnám: igen, tudom, hogy meg kéne magyaráznom, miért rendszerhátrány az egyveretűség. Nem teszem, ez nálam premissza, viszont érdemes megnézni: a történelemben a kizárólag egyféle véleményt, pláne a "vezér véleményét" engedő, minden mást elhallgató vagy elnyomó rendszerek elbuktak - minél eredményesebben tették az "összefogás" kikényszerítését, annál nagyobb volt a bukás a végén.)


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: