Showing posts with label Orbán_Viktor. Show all posts
Showing posts with label Orbán_Viktor. Show all posts

Thursday, September 13, 2018

Orbán kottájából játszik az Európai Parlament

Az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést, amivel immáron papírja is van Orbán kormányának arról, hogy Magyarországot levezette a demokratikus országok térképéről. A hazai közösségi médiában és az ellenzéki sajtó maradványain kialakult egyfajta hurrá hangulat, hogy na most aztán jól megkapta a Viktor és na most aztán majd jól ráfázik.


Ki kell ábrándítsunk mindenkit, Orbán számára teljesen irreleváns volt a szavazás kimentele, sőt ez az eredmény felel meg leginkább a stratégiájának. 


Természetesen az is rendben lett volna, ha elbukik a jelentés, hiszen ez esetben az EP lényegében legitimmé tette volna a magyar demokratikus berendezkedés intézményeinek kisajátítására és lebontására tett lépéseit. Ez azonban nem szolgálta volna Orbán hosszútávú terveit az európai politikai színtéren, ezért nem is tett meg semmit, hogy elkerülje a jelentés elfogadását. 


deceive-1299043_1280.pngÉvek óta ebbe az irányba mutatnak a jelek, de Orbán idén Tusványoson nyilvánvalóvá tette, hogy miután itthon gyakorlatilag már több ciklusra előre bebetonozta helyzetét, nem elégszik meg a Kárpát-medence uradalommá alakításával, immáron európai vezetői ambíciókat dédelget. Ezt szolgálja az évek óta tartó migránsozás és a bevándorlás ellenes propaganda, ez az az üzenet, amit hívószóként próbál kiterjeszteni a teljes európai politikai színtérre. 


A migráció problémája köré lassan ki is épült a megfelelő európai bázis, beleértve például a német szélsőjobbos AFD-t és az olasz populistákat. Orbán már befolyásoló tényezőként is megjelenik a vele szimpatizáló pártok támogatójaként, ahogy azt tette legutóbb a szlovéniai választásokon. 


Nyilvánvaló azonban, hogy az Európai Néppárt egyelőre nagy falat neki, az EPP pedig szintén se lenyelni, se kiköpni nem tudta eddig Orbánt. A jelentés elfogadása után aligha lesz maradása a Fidesznek a pártcsaládban, de szinte biztos, hogy nem fognak maguktól távozni. Minél tovább marad az EPP tagja a magyar államkormánypárt, annál több zavart és széthúzást tud kelteni amivel a jövőbeni pozícióit erősíti az EPP ellenfeleként. 


A Sargentini-jelentés elfogadása tonnányi muníciót szolgáltat Orbánnak az európai politikai kommunikációhoz. Tovább erősítheti mártír szerepét, mint a migrációs válság megoldásának egyetlen hiteles letéteményese, akit azonban elhallgattatni kívánnak a bevándorláspárti brüsszelita politikai erők.


Magyarország elmarasztalása Orbán kitartó és precízen eltervezett munkájának gyümölcse, mely révén kivételesen kényelmes helyzetbe került. A látszattal ellentétben nem ő, hanem immáron a jövőbeni politikai ellenfelei kerültek lépéskényszerbe. Újra róla szól minden, ő adja a témát, világos üzenettel és célokkal rendelkezik, miközben a többi európai pártnak valójában fogalma sincs, hogy mit kellene kezdeni ezzel a helyzettel, vagy pedig hogy milyen üzenet lehet érdekesebb a választók számára a migránsozásnál.


A Sargentini-jelentés után Orbán végre elemébe került, kvázi ellenzéki szerepben halászhat a zavarosban, akár az Európai Néppárton belül, akár egy saját gründolású új formációval. A közpénz jellegüket elvesztett százmilliárdok pedig előkerülhetnek lassan a strómanok párnaciháiból. Egy európai kampány drága mulatság lesz.

Tuesday, January 24, 2017

Kalitkaforradalom

Már megint szabadok vagyunk, így már megint azt tehetjük, amit szabad. A magyar kormány ezúttal az USA hozzájárulásával gondolkodhat és cselekedhet úgy, ahogy épp megengedik neki.



"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék" - kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor.



Mi ez a szervilizmus már megint? Eddig szabadságharcot folytattunk és nem tűrtük el, hogy más országok beleavatkozzanak abba, amit házon belül csinálunk. Eddig mindig visszautasítottuk, amikor az Amerikai Egyesült Államok valamely képviselője magyarországi eseteket kommentált, vitatott ügyek kapcsán állást foglalt, ítélkezett felettünk. Most pedig tárt karokkal fogadjuk a kintről érkező intelmeket, csupán azért, mert megváltozott a politikai széljárás?


És ugyanígy miért is tapsikol állva minden fideszes, amikor Donald Trump Angela Merkel menekültpolitikájával kapcsolatos munkáját bírálja? Mert végre egy nyugati nagyhatalom mellettünk foglal állást? És ilyenkor hol van a szuverenitás? Hol van a másik ország politikai döntéseinek tiszteletben tartása? De legfőképp: ezúttal miért örülünk annak, hogy egy külföldi beszól egy EU-s ország belügyeibe, hiszen eddig tiltakoztunk ellene?


Félreértés ne essék: az teljesen természetes, hogy minden politikai pártnak meg vannak a kedvenc szövetségesei és szívesebben idézik őket, mint ellenlábasaikat. Nyilván az MSZP is szívesebben idéz Martin Schulztól, mint mondjuk Donald Trumptól, amikor a demokrácia állapotáról beszél. De a következetesség az elvhű politika alapköve: ha tehát valaki éveken keresztül azzal kampányol, hogy minden külföldről érkező üzenet a szuverenitásunk megkérdőjelezésére irányul, akkor maradjon is ennél az álláspontnál. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Orbán Viktornak most Angela Merkel segítségére kellene sietnie, szó sincs ilyesmiről. Csak épp diplomatikusan nem kellene kommentálnia a fejleményeket, vagy legalább távolságot kellene tartania a vitától.


kalitka.jpg


És legfőképp: ha már szabadságharcos-imidzset építünk, akkor ne ugorjunk már bele minden alkalommal egy nagyhatalom ölébe. Egyszerűen hihetetlen, hogy a politikai vezetőink képtelenek feladni a szervilizmust. Ezért van az, hogy Magyarország önmeghatározása mindig ott kezdődik, hogy épp melyik idegen ország kedvenceivé akar válni. És ez nem pusztán üzlet, ez sajnos rég túl van azon. (Gyakran takaróznak ezzel a politikai vezetők, lásd: oroszokhoz dörgölőzés.)


Egy megjegyzés a végére: ezt a szervilis viselkedést szokták úgy magyarázni, hogy "kis országok reálpolitikája", ami azonban valójában nem takar mást, mint a nemzeti szuverenitási elvek feladását, a gyengeség kinyilvánítását és az erősek előtti meghajlást. Csakhogy egy öntudatos, erős és egészséges nemzetnek nem kell kérni senkinek az engedélyét semmihez.

Tuesday, January 17, 2017

Trump-beiktatás: románok igen, magyarok nem

Ez a méreg, nem a cián. Orbán nem megy el Trump beiktatására, mert nem hívták meg. Pedig ő állt ki először mellette Európában, sőt talán a világon is, Tusnádfürdőn, tavaly nyáron. Ő gratulált neki a leglelkesebben, és az ő adminisztrációja használná ki leginkább a Trump megválasztásával állítólag megváltozott nemzetközi viszonyokat. Mégsem hívták meg. Ez kellemetlen.


És kit hívtak meg a legújabb hír szerint? Liviu Dragneát, a román választáson legtöbb szavazatot kapott Szociáldemokrata Párt vezetőjét, aki el is megy. Ő az, akiről Klaus Iohannis román elnök megmondta, hogy nem nevezné ki miniszterelnöknek, mert jogerős ítélettel elmarasztalták. Trump szakít a politikai korrektséggel, és meghívja, mint egy szövetséges ország legnagyobb pártjának vezetőjét. Hivatalosan persze minden országot a nagykövete képvisel, de mégis ez van: a román libsibolsi Dragneát meghívták, a magyar anti-polkorrekt Orbánt pedig nem.



Ez így nagyon kellemetlen, nemcsak Orbánnak és a Fidesznek, de az egész országnak is. Az nekünk soha nem volt jó, ha a románokat bevonták valamibe, amire láthatóan mi is ácsingózunk, minket meg látványosan kihagynak. A Fidesznek pláne, mert lehet, hogy Trump hagyja majd vegzálni a civileket, meg lehet, hogy idejétmúltnak tartja a NATO-t, meg békülne Putyinnal is, de azért a jelek szerint működik Washingtonban az eddigi szövetségi politika, amelynek térségbeli pillérei Lengyelország és Románia, és amely klubból mi lelkesen kiiratkoztunk a 2013-as oroszbarát fordulattal. A lengyelekhez most küldenek egy páncéloshadosztályt, a románok felé meg ez. Eszerint van elég republikánus vezető politikus, akik ismerik a geopolitikát, tudnak is játszani, és elérik, hogy Trump hallgasson rájuk. Remélem, a Fidesz rájuk azért figyelni fog.

Monday, March 30, 2015

Lehet-e a Quaestor az Orbán-Simicska háború hadszíntere?

Ugyan konteóban nem vagyon én sem rossz, de az ötlet nem az enyém. A lehetőséget tagadó érvelés azonban ("Miért lépne például úgy az Orbánhoz lojális, matolcsystákra lecserélt személyi állománnyal működő MNB, ahogy Simicska fütyül?") nem feltétlenül zárja ki ezt a lehetőséget. Valójában, mint mindjárt látjuk, Simicskának mindkét feltétel adott volt egy ilyen húzáshoz. Ettől persze ez nem bizonyíték, csak egy lehetőség. De nem lehetetlenség.


Egy ilyen húzáshoz alapvetően két dolog kell: sok pénz és jó kormányzati kapcsolatok. Persze egy kis kormányzati bizonytalanság sem árt, de főleg az első kettő a fontos. Ezek pedig Simicskának bizony megvannak.


Ha a Quaestor a Fidesz offshore-pénzszivattyúja volt, azt Simicska bizonyára tudta. Ha csak egyszerűen egy hihetetlenül rosszul vezetett cég, azt is. Korábban apránként betehetett ebbe valamennyi pénzt, és aztán egyszer csak egyszerre ki az egészet, akkor, amikor még híre-hamva sincs a botránynak. Aztán el lehet ejteni jókapcsolati körökben pár megjegyzést, hogy vigyázzatok a Quaestorral, esetleg hozzátéve, hogy "a Lajos már menekül". Mit is tesz egy kormányzati tényező vagy pláne egy miniszterelnök, ha ilyen információt kap? Szél Bernadett ugyan jogosan várja, hogy a hatóságokhoz fordul, de azért lehet, hogy mégis csak kiveteti az állami pénzt a kártyavárból (amivel azért finoman utal arra, hogy esetleg a betételéről, tehát a piramis állami továbbéltetéséről, tehát a legfőbb bűnről is tudott), Orbánról pedig jogosan lehetett feltételezni, hogy előbb menekíti az állami pénzt minden másnál. És innen kész, a sokmilliárdos állami kivét, esetleg néhány bennfentesével kísérve Matolcsy nélkül is idáig juttathatja a Quaestort. Ajánlom még a bibliai Gedeon és a midjániták sztoriját, az kicsit hasonló ehhez: megzavarni a számszerűleg fölényben levő ellenséget, hogy az aztán magát kaszabolja és győzze le.



Persze, semmi nem bizonyítja, hogy ez így volt, de azért ezt a lehetőséget se vessük el - az ismert tényekkel nem ütközik. Nem lehetetlenség.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:



kardlog.png

Friday, October 31, 2014

Netadó: a visszavonás üzenete

Ma hajnali tippem elég gyorsan bejött: Orbán gyakorlatilag visszavonta az internetadó tervezetét. Logikus, az adott pillanatban pontosan optimalizált döntésről van szó, amiről most szólnék, az a körítés illetve az esetleges következmények, lehetőségek.


Sokan vélik úgy, hogy Orbán csak időhúzásra játszik, jövőre egy profi módon megszervezett nemzeti konzultációs bohóckodással és ügyes jogászkodással visszahozza a javaslatot kicsit más formában. Elképzelhető, a választási előregisztráció 2012. szeptemberi elvetése, majd decemberi visszahozása után nem lenne ismeretlen forgatókönyv ez sem. Mégis azt gondolom, hogy a mostani beszéd nem erről szólt. Orbán is pontosan tudja, hogy a keddi tömeg erre a hívószóra (és valószínűleg csak erre) bármikor kimegy újra tüntetni. Lehet az is, hogy azt gondolja, először elintézi a várható uniós balhét, az amerikai botrányt, és amikor csak itthonra tud koncentrálni, akkor veszi elő az ügyet újra. Véleményem szerint azonban nem fogja. Ha azokat az ügyeket rendezni tudja, akkor az internatadó már nem fog beleférni a mozgásterébe. Bosszút állni a bosszúállásért meg nem igazán bölcs dolog. A természetében persze benne van, de ahogy a mostani visszalépéssel is a józan észt tette a habitusa fölé, ezt később is meg fogja tenni.



Aktuálpolitikailag sokkal érdekesebb a körítés, amit a miniszterelnök a visszavonás mellé mondott. "Nézzük már meg, hogyan lehet az extraprofitot elvenni a szolgáltatóktól" - a saját bázisnak szóló gyógyír. Kicsit fájdalmas, hogy a saját bázis ilyen kádárista tempóval szólítandó meg (mert ugye az "extraprofit" már a társasági adózás után jelenik meg, és hát mi is számít "extrának"?). Ez csak annyi, hogy ne érezzék annyira vereségnek azt, ami az egy héttel elkésett visszavonás miatt azért mégiscsak az. És ha jövőre mégsem lesz erről "nemzeti konzultáció", hát ki fog arra emlékezni?


Még érdekesebb az a recept, amelyet miniszterelnökünk arra ad, hogy mikor is kell elállni egy adó tervétől: ha a "vita félrecsúszik", ha "nem számít amit mondanak" és "nem az adót vitatják, hanem az egésznek az ésszerűségét". Magyarra lefordítva persze ez azt jelenti, hogy ötvenezer utcai tüntetővel és a saját bázis megosztottságával okos ember nem megy szembe - ugyanakkor mostantól meg lehet próbálni más intézkedéseknél "félrecsúsztatni a vitát", elengedni a fülünk mellett az indokaikat, és a dolog ésszerűségét vitatni - csak legyünk hozzá elég sokan.


Érdekes lehet ma kormánypárti kommentelőnek lenni. Egy hétig tolták az utóvédharcot, forgatták a csekély kis 700 forintos muníciót, amit a Fidesztől kaptak, és aztán jön a Főnök, aki állítólag addig elzárkózott a visszavonulástól, áttekinti a helyzetet és meghozza azt a döntést, amit már egy hete kellett volna. Sok morgolódó fideszes prominens is elégtételt érezhet, de a leginkább talán Németh rezsitábornok bőrében nem szeretnénk lenni.


És amiért az elmúlt hét nyilvánvalóan vereség a Fidesznek: egy fiatal generációnak adta meg a politikai tűzkeresztség, és most a taktikai győzelem érzését. A szabadságharc is így tarthatott ki másfél évig, és csak az oroszok tudták leverni.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Tuesday, January 14, 2014

Paks: az oroszok kijöttek a spájzból

Megállapodott Orbán és Putyin: pályáztatás nélkül a Roszatom épít két új erőművi blokkot Pakson.


Bár jómagam nem vagyok eleve atomenergia-ellenes, ez - különösen a beruházás költségeiben mutatkozó nagyon komoly bizonytalanságok és a hosszú távú anyagi és technológiai elköteleződés miatt - így, ezen a módon megkötve nagyon komoly aggályokat vet fel. Ami ezek közül talán a leglényegesebb, az a legitimáció kérdése. Az ügyben az Országgyűlés érdemben tudtommal 2009-ben hozott határozatot:



Az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulást ad az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján - összhangban a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. (IV. 17.) OGY határozat 12. f) pontjával -, a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez. (kiemelés tőlem: TG)



A határozat tárgyát (elvi hozzájárulás az új blokkok létesítésének előkészítésére) nehéz úgy interpretálni, hogy az Országgyűlés döntött volna arról, hogy (ebben a logikai sorrendben):



  1. Hosszú távú energiaigényünket atomerőmű-építéssel kívánjuk megoldani;

  2. A tényleges költségek figyelembevételével kell nekünk a paksi bővítés;

  3. Pontosan két blokkra van szükség, 2400 MW névleges kapacitással;

  4. Az építési költségek erejéig vállalja az ország további jelentős eladósítását (első ránézésre a GDP-arányos adósság 100% fölé megy ezzel);

  5. A beruházási megbízást pályázat nélkül adja meg;

  6. A beruházási megbízást az orosz Roszatom kapja.


Lehet, hogy ebben naiv vagyok, de a fenti döntések mindegyikét valamiféle népképviseleti alapon kellett volna meghozni. Nem így történt: Orbán gyakorlatilag egyedül döntött ezermilliárdok és az ország jövőbeni mozgástere felett. Persze lehet a kétharmados felhatalmazásra hivatkozni, de ez az érv csak akkor állná meg a helyét, ha a kétharmados parlamenti felhatalmazást kapó kormány megválasztása előtt nyilvánvalóvá tette volna: ez a szándéka, az szavazzon rá, aki ezt szeretné. Ilyen pedig ebben az ügyben sem mutatható fel.


backagain.jpg


Még azt is el tudom képzelni (sőt, ez akár egy lehetséges helyzet is), hogy hazánk következő évtizedekre vonatkozó energiaellátása csak atomenergiával oldható meg. Ebben az esetben viszont érdemi társadalmi vitára kellett volna ezt bocsátani. Én például erről a dologról meggyőzhető vagyok, nem utasítom el a dolgot alapból. A sumákolás láttán viszont nehéz megszabadulni a gondolattól, hogy a fő szempont nem ez, hanem a leendő építkezési munkák baráti irányba terelése lenne. Egy ilyen kérdés akár a mostani választáson is középpontba kerülhetne (nem fog), ad abszurdum az ellenzők le is győzhetnék (nem fogják) a Fideszt. Akkor mennyibe kerülne a visszalépés? És bár a kapcsolat nem közvetlen, egy kérdést kötelező felvetni: vajon az INA szóba került a moszkvai találkozón?


Az pedig már csak hab a tortán, hogy 2007-ben a Fidesz szakértője hasonló, de ennél lényegesen kisebb volumenű megállapodások után nevezte elvtelennek az akkori kormányzat Oroszország-politikáját, illetve hogy 2008-ben Orbán emlegetett puccsot a parlament ellen ugyanilyen háttérrel. Hívei - sőt nemcsak ők - nyilván egyetértettek ezzel. És most mi a helyzet? Ez most nem "puccs"?


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Sunday, June 9, 2013

Orbán a gáton: mit tegyen, mit tehet és mit ne?

Tele van vele az összes híradó: ott van mindenütt, megtekint, tanácsot oszt, vezényel, irányít, vízügyi szakinformációkat olvas fel, kolbászt ebédel és a gát árnyékában kávézik: nincs árvízi hír Orbán nélkül. Micsoda ellenpontja ez a márciusi hókáosznak. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, a víz nem tör át. És - ami a lényeg - eddig tényleg nem tört át.

Most sokan mégis soknak tartják, amit az árvíz kapcsán tesz. E sorok írója emlékszik még 2000-re, amikor a Tiszán is épp történelmi rekorok dőltek, Szolnoktól délre, egy kis faluban rakodtunk homokzsákokat. Ez ment egész nap, és este, meglepetésre, jött Orbán. Nem volt vele tévéstáb - bár interjút biztosan adott aznap, többet is - szépen kezet fogott mindenkivel, megkérdezte, jól vagyunk-e, hogy ment a munka. Kicsit csodálkoztunk, de örültünk neki. Messze nem volt a mostanihoz hasonló felhajtás.

Én azóta valahogy úgy képzelem: ez is a dolga ilyenkor. Legyen ott, mutassa meg a helyieknek, a védekezésben részt vevőknek, hogy figyel rájuk. Ez teljesen rendben van, megtette a német és az osztrák államfő is a maga országában a mostani árvíznél. Ezen túlmenően aztán van az "átmeneti zóna", amikor olyanokat csinál, ami visszatetszést kelt, meg a "piros zóna", amikor akadályoz. Lássuk, mik ezek.



(Forrás: Propeller.hu)


Számomra visszatetszést kelt - de ez szubjektív dolog, simán elfogadom, ha másban nem kelt ilyesmit - ha ő tájékoztat szakmai dolgokról, amikor nem a politikai vezető szerepét ölti fel. Érdemi, politikai vezetői döntésre ilyenkor nem igazán adódik alkalom, amit tehet, az az, hogy alulnézetből is megnézi a rendszer működését. Ennek van haszna, abszolút médiaképes dolog is az ilyen, ért is hozzá, de talán itt érdemes lenne megállni. De mondom, esetleg belefér az is, ha itt még nem teszi, jövőre választás, és az ellenzék fanyaloghat, hogy ezt a médiafigyelmet nem arathatja le, de hát tetszett volna megnyerni a választást.

Ahol viszont mindenképp meg kell állni, a "piros" zóna az az, ahol már akadályoz. Amikor a stábja azt kéri a visegrádiaktól, hogy építsenek neki gátat csak azért, hogy oda tudjon menni, és amikor erre nincs erő, - már ha igaz - odamegy hajón, ami egyrészt ilyenkor minden földi halandónak tilos, másrészt veszélyeztetheti a védekezést is. Ezt nem kéne, ezzel le tudja rontani a szépen felépített "árvízi megmentő" imázst is. UPDATE: itt a cáfolat!


Véleményem szerint a piros kategóriába esik, ha átveszi az operatív irányítást vagy annak egy részét. Persze tudjuk, elszámolt ő már végtelenig, kétszer is, de ezeket a dolgokat érdemes a szakértőkre hagyni, hadd döntsék el, mi a teendő. Az ilyesmi akkor is káros, ha csak a látszat kedvéért, a kamerák előtt teszi, a gyakorlatban továbbra is a műszaki irányító törzs dönt - akkor azért, mert azt az érzést kelti az emberekben, hogy a rendszer, amelynek kiépítéséért és működtetéséért a kormánya felel, nem működne jól - pedig eddig pont úgy látszik, hogy nagyon is jól kezelik az árvizet.


UPDATE: Aztán például, amikor egy olyan város is veszélybe kerül, amelynek nem fideszes a vezetője, sőt, rendszeres konfliktusban áll a kormánypárt helyi embereivel, nem illik csicskáztatni. Az összefogást nemcsak mondani kötelező, de csinálni is. A védekezők közül is vannak fideszesek meg nem fideszesek, mégis együtt töltik a zsákot. Ebben is példát kéne mutatni - de nem ilyent.

Végezetül hadd tegyek egy összehasonlítást a márciusi hó- és a mostani árvízhelyzet között. Ahogy a vizesek mondják: teljesen más volt az "időelőny", amivel előre lehet tudni, hogy baj lesz és fel lehet rá készülni. Márciusban ez szinte zéró volt - láthatóan a kormány és a hatóságok sem hittek a meteorológusoknak, akik pár nappal korábban felhívták a figyelmet a veszélyre - az eredmény sok mindenre emlékeztetett, csak az irányítói profizmusra nem. Most a passaui vízszintrekord megdőlése teljesen egyértelmű figyelmeztetés volt, jópár nappal a hazai helyzet súlyosra fordulása előtt. Meg lehetett építeni a pár hete, felújítási céllal - de hidrológiailag a létező legrosszabb pillanatban - elbontott győrújfalui gátat, és - bár péntek éjjel paraszthajszálon múlt a dolog - eddig meg is lehetett tartani. A gátmagasítások mindenütt kb. 1 nappal a tetőzés előtt befejeződtek, a Honvédség pontosan ott volt, ahol lennie kellett, az ország együtt mozdult, mozdul, a civil önkéntesek - ahogy márciusban is - nagyot tolnak a szekéren. Időelőnnyel már megy - merítsünk ebből önbizalmat. A kormányfő is ahhoz, hogy megfontoltan arassa le a - ha mindenütt kitart a gát: megérdemelt - politikai babért.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Friday, October 19, 2012

Tarlós-égetés

Főpolgármester Úr ideges. Van rá oka: nem elég, hogy lehetetlen költségvetési helyzetben van a város; nem elég, hogy az ellenzék nap mint nap számon kéri őt vélt vagy valós tetteiért; nem elég, hogy óriási felháborodás kíséri minden intézkedését; nem elég, hogy a Fidesz-frakció folyamatosan szervezkedik ellene; még ez az okoskodó liba is kekeckedik vele. Budapest szegény királya elfáradt – s rajta már az sem segít, ha IQ-ja 90 felett repeszt át a fővárosi égbolton.



Tarlós bő két éves uralkodásának gyümölcse hosszas és kínos magyarázkodások sorozatából lassan véget nem érő vészkiáltássá érik. Mély világfájdalommal szívében, Őgorombasága talán unja már elkeseredett, tehetetlen (ön)vívódását - és talán ezért érezte ösztönös szükségét, hogy levezesse a feszkót Kálmán Olgán.



Az ilyen agyi érelpattanások láttatják, hogy azon politikusok, akik egyébként a pártdrukkereken kívüli, gondolkodó közönség számára is elfogadhatóak (s urambocsá’: időnként talán még szimpatikusak is), egyetlen rossz napot kifogva képesek romba dönteni nagy nehezen felépített pozitív imázsukat. Hiába kapálóznak: azért ők sem gondolhatják komolyan, hogy Kálmán Olga a hibás, amiért néha felfedi valós arcukat - és ami így rendszerint népszerűségvesztéssel is jár. „Engem provokálnak!” – kiáltják sértődötten: ez azonban maximum a Főrendezőnél lehet elfogadható magyarázat. Az értelmes többség ugyanis pontosan tudja: itt csak az provokálható, akinek vaj van a füle mögött. Meg persze az, aki tahó.


primitiv faj.jpg


Tarlós esetében a napnál is világosabb, hogy mi ennek a nagy idegességnek a valódi oka: egész egyszerűen képtelen eljátszani a ráaggatott szerepet. Orbán direktor úr arra kérte fel őt egykoron, hogy egy középre húzó ember képét mutató - a bizonytalanná vált budapesti szavazókat el nem ijesztő - gentleman szerepében brillírozzon, majd - főpolgármesterként - mindig, minden körülmények között működjék együtt a Kormánnyal és a fővárosi Fidesz-frakcióval. Tartsa a hátát, tartsa a frontot - és persze tartsa távol a túlzottan ambiciózus narancsosokat a hatalomtól. Tartsa ott a gyengélkedőben Budapestet - néha pedig tegyen eleget különleges kéréseknek. Így válhat belőle „Őfelsége legfőbb polgármestere”.


Hűségével kapcsolatban eddig nem is akadhatott problémája Orbán Viktornak: tehetségével, rátermettségével annál inkább. A miniszterelnök talán csak nemrég döbbenhetett rá, mennyire elszámította vele magát. Tarlós egész egyszerűen nem megfelelő ember a nagy feladatra: önjáróságával olykor elefántként téblábol a budapesti porcelánboltban; megbont bizonyos szisztematikusan szőtt politikai hálókat; saját bábokat gyárt; és túl gyakran konfrontálódik. Mindenkivel. Rendszerint akkor kerül középpontba, amikor nem kellene: múzeumi negyed felállítása, megújított földalatti, villamos- és trolihálózat, fővárosi tulajdonba kerülő vízmű, gödöllői metró és csepeli gyorsvasút átadása helyett csődveszély, koalíciós feszültségek, utca névtáblák cseréje, hajléktalan-kipaterolás, Vitézy Dávid és Dörner György körüli botrányok. Hiába könyvelhet el kézzelfogható sikereket is (Alstom- és Siemens-vita rendezése, BKV-csőd elkerülése): egy választás megnyeréséhez ez rettentően kevés lesz. Pláne annak fényében, hogy – bár országos szinten a politikai szélrózsa nem fordult még meg teljesen – Budapest készen áll a váltásra. A következő két esztendőben semmi olyan eredmény prezentálására nem lesz lehetősége, amivel győzelemre törhet.


Főpolgármester Úr fásult is emiatt. Érzi, hogy az Orbán által kreált szerep nem áll jól neki. A mindenkivel szemben elkeseredett és hősies küzdelmet vívó, igazságkereső polgármester kiégett. Talán már azok sem hullajtanának könnyeket utána, akik eddig szánni való, szerethető figurának tartották. Tarlós magára maradt és már csak egyetlen feladatot szánt neki a miniszterelnök: húzza ki valahogy a választásokig, amíg ki nem talál valamit. Pontosabban: valakit, helyette. Olyat, aki nem veszélyes, aki nem válhat konkurensévé a Kormánynak - akiben nincs annyi ambíció és leleményesség, mint Rogánban vagy Pokorniban. Tarlós viszont már alig bírja szusszal: prüszköl, szitkozódik, goromba megjegyzéseket tesz. Tovább rontja a Fidesz amúgy sem valami fényes nőpolitikáját. Kálmán Olga elleni kirohanása emberileg persze érthető: a tántorgó királyra gúnyosan mosolyogó riporter arcának látványa nyilvánvalóan haragot váltott ki belőle. Ő amúgy sem higgadt típus: ha Szerkesztő Asszony szemüveges volna, talán még azt is leverné róla és jól ráugrana.


Dühödt ember ő, aki érzi a vesztét – akinek már mindenki érzi a vesztét. Politikai karrierje a vég felé közeledik. Ebben a szerepben számára már csak a magány és reménytelenség érzete maradt. A Kálmán Olgával bunkózó Tarlós megkeseredett politikai hajléktalanná vált – akin senki sem akar már segíteni. Sem a Fidesz, sem Orbán Viktor, sem a szélsőjobb. Kudarctörténete tanulság mindazok számára, akik a (tüzes) trónra áhítoznak: a királyi szerepre bizony nem mindenki alkalmas.


Schmitt Pál sem volt az.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Thursday, August 2, 2012

Orbán és a román politika - miért is ne?

A hajmeresztő tempójú román belpolitikai nyárnak talán az eddigi csúcspontja volt a hétvégi népszavazás: ezen a nép távolmaradásával úgy döntött, nem erősíti meg az államfő leváltását, Basescu maradhat.

Arányszámokban kifejezve nem sokon múlt: a jogosultak kicsit több mint 46%-a ment szavazni, és a résztvevők túlnyomó többsége támogatta az államfő leváltását. Az 50%+1-es érvényességi küszöb miatt viszont a kezdeményezés elbukott, az államelnök leváltása nem sikerült - tegyük hozzá, abszolút számokban a "hibádzó" 4% azért nem kevés.

Még folyt a szavazás, a leváltást kezdeményező Victor Ponta román miniszterelnök már azt nyilatkozta: a Tusnádfürdőn véleményt nyilvánító Orbán Viktor beavatkozott a román belpolitikába, amikor gyakorlatilag azt ajánlotta az erdélyi magyaroknak, hogy maradjanak otthon, ne szavazzanak. A szavazás során a magyarság részvétele valóban kiugróan alacsony volt: a Székelyföldön 15% körül alakult. Ponta érvelése nyilván arra utal, hogy ha a magyar megyék részvételi aránya hasonló lett volna a románokéhoz, talán meg is lehetett volna az érvényesség.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila pedig, számomra nehezen érthető módon, Ponta érveit visszhangozta:



A miniszterelnök kijelentése nem értékelhető másként, mint a román belpolitikába való nyílt beavatkozás. Orbán Viktor nem tűri, hogy bárki beleszóljon politikájába és kritikát mondjon róla, miközben ő gátlástalanul megteszi ennek az ellenkezőjét. Ez az a kettős mérce, ami jellemzi az ő és pártja politikáját. Vizet prédikál és bort iszik. Orbán Viktor súlyos hibát vétett, aminek kárát az erdélyi magyarság látja, a következményeket ők szenvedik el.



Pontát még csak értem, Mesterházyt - és az őt, a múltkor kritizált jobboldalhoz hasonlóan egységben követő baloldali  kommentelőket - már kevésbé, a válasz azonban közös felvetésükre nyilvánvaló. A magyarság kicsit több mint egytizede Romániában él. Ha közjogilag talán nem is, morálisan mégis fontos lehet számukra az anyaország választott vezetőjének a véleménye. A román politikusok is többször nyilvánítottak véleményt egy független, bár kétmillió román nemzetiségű polgárral bíró állam, Moldova ügyeiben. Nem is tartom véletlennek, hogy tudtommal semmilyen hivatalos külügyi lépés nem követte Ponta kiakadását román részről: ők is tudják, hogy ez benne van a pakliban. Kicsit durvábban fogalmazva: akinek odaát nem tetszik, hogy Románia majd' másfél millió polgára magyarként gondolkodik, kezdeményezzen tárgyalásokat a határmódosításról, nem fogunk elugrani előle. Mesterházy utolsó fenti idézett mondatát pedig végképp nem értem: az a veszély, hogy Ponta "leveri a magyarokon" a mostani kiállást, akkor lett volna reális, ha sikeres a népszavazás. Így inkább az történt, hogy megakasztották az ottani "fülkeforradalmat", ami itthon az MSZP-nek nem igazán sikerül.


Azon meg végképp nincs mit csodálkozni, hogy a Ponta-Basescu meccsben az erdélyi magyarság túlnyomó többsége az utóbbi pártján áll. Bár a székely autonómiát mindig következetesen ellenezte (volt, amikor ezt épp Bálványoson közölte Orbánnal), Basescunak a kisebbséghez fűződő viszonya elfogadható volt. Ehhez képest Ponta alatt meg sem melegedett a kormányfői szék, első lépéseinek egyike volt, hogy megakassza a marosvásárhelyi egyetem magyar orvosi karának megalakulását. És hát nemcsak Orbán, de Basescu is távolmaradásra szólította fel híveit. Itt bicsaklik meg Ponta fent említett esetleges gondolatmenete: az erdélyi magyarság nagyon nem reprezentatív mintája a román társadalomnak, és e kérdésben sem az.

Tippem szerint így az eredmény Orbán nélkül is ez lett volna - mindazonáltal nehezen tehette volna meg Tusnádfürdőn a magyar miniszterelnök, hogy kitérjen e kérdés elől. És hát persze elvileg nem kizárt, hogy lehetne olyan román politikus, akire az ottani magyarság jobban hallgat, mint az erdélyi politikájáért ott is egyébként egyre inkább bírált Orbánra, de pillanatnyilag láthatóan nincs ilyen. Ez van, ez Trianon következménye a románok számára, ezzel együtt kell élniük - vagy elfogadottabb politikust kell találniuk.

És nekünk is, kedves Mesterházy Attila.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Monday, July 30, 2012

Az egynyelvű és egyszokású jobboldal

Nam unius linguae uniusque moris regnum, imbecille et fragile est.


A Véleményvezér mai cikke igen fontos és aktuális témát feszeget, miközben véleményem szerint nem fejti ki annak teljes mélységét. Amit állít: gyakorlatilag Orbán egyszemélyben határozza meg a jobboldal véleményét, mondandója nem gumicsont, hanem a jobboldal véleményének tudatos formálása. Igaza van, de tovább kell mennünk: látható, hogy mondhat a kormányfő amit akar, a meglehetősen egyveretű pártsajtó egyből igazat ad neki, a blog-kommentek - például itt nálunk is - sok esetben azt tükrözik, hogy mindegy hogy ő mit mond, csak ő mondja.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyönge és esendő. Nem akárki állítja ezt, hanem Szent István királyunk, az Imre herceghez írott Intelmekben. Persze mintha az istváni örökség most mintha kevésbé lenne fontos, mint a félázsiai származás, azonban mégis induljunk ki abból, hogy az államalapítónak igaza volt. Rendszerelméleti értelemben mindenképp, hiszen az "egynyelvű és egyszokású" rendszerek válaszai kiszámíthatóak, és váratlan helyzetre gyakran rossz választ adnak. Például azért, mert "csak az erőből értenek", és "erővel teremthető meg az összefogásuk". A történelem is arra int minket, hogy a kizárólag egyfajta gondolkodást engedő rendszerek és államok versenyhátrányba kerülnek.

Számunkra Orbán lehet, hogy ezt szánja, és nem is mehetünk el a szándék mellett szó és tiltakozás nélkül. Ami azonban láthatóan meg is valósult, az a címben jelzett, "egynyelvű és egyszokású jobboldal". Hellyel-közzel akadnak kritikák persze, de a jobboldali véleményformálás centrumaiból - talán a saját gondolatokban sosem szűkölködő Mandinert leszámítva - nem érkezett az ingerküszüböt elérő kritika, még arra a valóban nehezen védhető kormányfői megszólalásra sem, hogy csak remélni tudja, megtartható-e a demokratikus rendszerünk.

Egy ilyen kijelentésre a kormányzó párt frakciójától a mértékadó sajtóján keresztül a szimpatizánsok tömegéig kellene legalább részleges ellenvéleménynek megfogalmazódnia. Hangsúlyozom: nem egységes ellenvéleménynek, hiszen jó esetben a vélemények egy adott irányzaton belül is sokfélék. Nem igazán tűnt fel azonban szinte egy ellenvélemény sem. Sok oka lehet ennek: túlságosak a beidegződések: ami "onnan" jön, az csak jó lehet, vagy hogy ez még mindig jobb, mintha a szocik jönnének vissza. Ami az érdekes - és mindenképp figyelemreméltó - hogy vagy mindenki elfogad az "egy a tábor"-ban bármit Orbántól, vagy ha mégsem, akkor is inkább csendben marad.

Nem volt ez mindig így. Schmitt lemondásba kényszerítésekor a jobboldali hátország többsége is ezt a véleményt osztotta, és valószínűleg ez vezetett a végkifejlethez. Akkor - meglehetősen optimistán - úgy fogalmaztunk, hogy a "fékek és ellensúlyok rendszere" bennünk működik, és ez esetenként lehet annyira hatékony, mint az államilag, törvényileg szabályozott garanciális rendszer.

Hát, úgy látszik, nem lehet. Ha egy ilyen mondat mellett szó nélkül megyünk el, akkor nem lehet. És most egy érdekes versenynek nézünk elébe: ha a jobboldal magát e központosított rendszerével hosszú távon valójában versenyhátrányba viszi, létrejön-e idejében vele szemben egy ezt kihasználó ellenpólus, vagy "egyszokásúvá" teszik, "együttműködésre erőltetik" az egész országot?

(Még mielőtt posztolnám: igen, tudom, hogy meg kéne magyaráznom, miért rendszerhátrány az egyveretűség. Nem teszem, ez nálam premissza, viszont érdemes megnézni: a történelemben a kizárólag egyféle véleményt, pláne a "vezér véleményét" engedő, minden mást elhallgató vagy elnyomó rendszerek elbuktak - minél eredményesebben tették az "összefogás" kikényszerítését, annál nagyobb volt a bukás a végén.)


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Saturday, July 28, 2012

A féleurópai szakács boszorkánykonyhája

Sikerült ismét valami egészen különlegeset kifőznie T. Miniszterelnök Úrnak. Ezúttal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülésén tartott ínyenc politikai tanfolyamot. Mestermunka.


T. Miniszterelnök Úr (a továbbiakban: Séf) gondban volt: milyen frappáns, meggyőző érvet lehetne még felvonultatni (a továbbiakban: kifőzni) a magyarok számára, amivel el(le?)választhatják magukat Európától(ról), s megszabadulhatnak attól a keserű mellékíztől, amit 2004 májusa óta a szájukban éreznek? (Már ha éreznek persze: mert vannak azok a "hazaáruló magukfajták", akik talán még azt sem érzik.) Netán vigyen be több euroszkepticizmus ízt? Adjon hozzá több magyarkodást? Biggyessze oda mindenhova a „nemzeti” szót? Mit kéne továbbá (t)enni ahhoz, hogy a nép (a továbbiakban: kotyvaszkritikus) ismét felkapja a fejét, s elismerően csettintsen, amikor csak a Séf nevét meghallja?


Miközben ezen tűnődött, - a drága időt nem fecsérelve – hozzányúlt régi, jól bevált receptjéhez és megkezdte a (ki)főzést.


A főzőtanfolyam helyszíne: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülése, Budapest, 2012. július 26.


Gondolatai csak úgy sziporkáztak, sorra mormolta magában „varázsigéit”, halkan felmondta azt a leckét, amelyet ő (ki más?) diktált le egykoron magának:


„Hmm…nos, igen…kezdjünk el beszélni, igen…legyünk magabiztosak és nyugodtak. Ez lesz az, kérem! Mélyhűtőből kivett mondanivalónkat lassan kezdjük el felmelegíteni, magyarázkodásunkhoz keverjünk hozzá egy kis foci-hasonlatot („...egyelőre más ligában focizunk…”), a már forrásban lévő kotyvaszunkba dobjunk bele egy evőkanálnyi hanyatló nyugatozást („…a történelmi felemelkedésből Magyarország kimaradhat…(…)…ebben az esetben mi is a hanyatló nyugat része leszünk…”).


Az így elkészült gazdasági vészjóslat-mártást szórjuk meg gyorsan egy csipetnyi elmúltnyolcévezéssel („….visszatérünk arra a pályára, amire 2002-ben tértünk rá és ami félrevitte az országot…”), lopjunk ide észrevétlenül egy hangyányi őszödi beszédet („…a közszférában senki nem számíthat béremelésre…”), majd tegyük rá a fedőt. Mialatt fő, bátran húzzuk ki magunkat és illedelmesen, de továbbra is magabiztosan magyarázzuk el különleges kotyvaszunk fogyasztásának általános szokásait („…nem hagyhatunk egyetlen forintot sem a közös kasszában…”).


Feltétlenül hívjuk fel vendégeink figyelmét az esetleges veszélyek elkerülésének fontosságára („…ne hagyjanak teret olyan politikai erőknek a következő években…” - némi képmutatással fűszerezve: „…amelyek programjukban felelőtlen osztogatást ígérnek…”). Amikor úgy érezzük, hogy kotyvaszunk már megfőtt, de vendégeink még mindig nincsenek meggyőződve finomságáról, szórjuk meg némi stílusos félelemkeltéssel („…reméljük, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni…”) - Don Corleone-módra.


De a kotyvasz igazi esszenciáját, magát a díszítést a tálalás idejére tartogassuk: mondjunk valami olyan falrengetőt, amitől még a szomszéd szobában ülő lehallgató ügynökök is felvisítanak.” Ekkor a Séf szeme megcsillant, arca mosolyra fordult, s örömében felkiáltott: - Igen, megvan az újabb remek!


Hangozzék hát így: „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet, hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható.” – Ez igen! Csettintett elégedetten. - Erre biztosan fel fognak figyelni még a károgó varjak is!


feleuropai szakacs cikk 2.jpg


S a Séfnek igaza lett. A megszokott recept ugyan ma már láthatólag nem érné el a kotyvaszkritikusok ingerküszöbét, e mesteri újítás mellett azonban tényleg nem lehet csak úgy elmenni szó nélkül.


Mert mi ez az őrültség a félázsiaiakról? Ez valami új fajelmélet akar lenni? Ugyan miben különbözünk mi annyira a skandinávoktól? Milyenek ezek a félázsiai magyarok? Most akkor egy kicsit azért lehetünk még európaiak is? Mi lesz a „keverékekkel” és az újonnan honosítottakkal? Egyébként meg biztos, hogy ezen a szellemi színvonalon kell megrekednünk? (Mert erről a témáról utoljára egy bizonyos Ján Slota nevű homo politicust hallhattunk elmélkedni, aki hajmeresztő históriájával borzolta a kedélyeket. Egy a tábor?)


Mielőtt valamiféle nagy (ál)tudományos érvvel szeretnénk meggyőzni a hallgatóságot igazunkról, nem kellene előtte legalább egy tudóssal egyeztetni (pl. antropológussal, genetikussal, néprajzkutatóval)? És a magyaroknál ugyan miért ne működhetne összefogás? Azért, mert „genetikailag alattvalók” tetszenénk lenni? Ezért hozakodott elő ezzel az ázsiaizással? (E botrányos elmélet egyébként szintén megbukott a közelmúltban. – Sőt,valójában már évtizedekkel ezelőtt.)


Miféle erőről tetszik beszélni? Ugyan, kinek van erre szüksége? Miféle történelmi tapasztalatokról tetszik beszélni? Az a rendszer (totális diktatúra?) pedig miért volna jobb annál, mint ami most működik? Segítsen, Séf! Nem értjük a főztjét - és így megenni sem tudjuk.


T. Miniszterelnök Úr azonban rafinált szakács: pontosan tudja, hogy a tőle fent idézett gondolatrészletek mindegyikére szükség van egy ilyen beszédben ahhoz, hogy rabul ejtse vele hallgatóságát (értsd: majdnem feltétlen híveit). Mert igen, a boszorkánykonyha termékének (értsd: Orbán-beszéd) akkor jön ki igazi ízhatása, ha ott van benne egy kis nyugatellenesség, egy kis Gyurcsányozás, egy kis foci, egy kis fenyegetés, egy kis félelemkeltés. És persze az esszencia. Ami most valami beteges fajelmélet és értelmezhetetlen nacionalizmus keveréke.


A legnagyobb bűne ennek a kommunikációs trükknek, hogy erősíti az olyan sztereotípiákat, amik sajnos még mindig nagy népszerűségnek örvendenek a közgondolkodásban: például, hogy népekre ráragaszthatók pozitív és negatív jelzők (a stigmatizálás világhírű példái: „szorgos németek”, „lusta déliek”, „hűvös északiak”, „fukar skótok”, „buta tótok” stb.). Vagy hogy a népek között olyan áthidalhatatlan kulturális (és genetikai?) szakadék tátong, ami megakadályozza őket az együttélésben („mifajtánk”, „őfajtájuk”, „bűnöző népség”, „szolganépség” stb.). Ezt sugallja minden „félázsiaizás” és bizonyos „központi erők” szükségességének felvetése is. És erről tényleg van történelmi tapasztalat.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Friday, July 27, 2012

"Félázsiai származék" - ki veszi ezt magára?

Azért van, amikor azt kell mondani, hogy eddig és ne tovább, sőt ha lehet, eddig sem. Mit mondjak erre:



Ha nincs erő, hanem széttagoltság van, nincs összefogás. Ez nem minden kultúrában igaz talán, lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, mondjuk a skandinávoknál el tudom képzelni, de ilyen félázsiai származékoknál, mint mi vagyunk, így van.




Nem akárki mondja ezt, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke maga.


Nem megírt beszéd, de nem más adta a szájába, ő mondja, saját magától. A ragozást akár helyénvalónak is tarthatom, miszerint az olyan félázsiai származékok mint ők. Nekem mondjuk ez magamtól nem jutott volna eszembe. Viszont magamra sem veszem!


asiamap.jpg



A kérdés persze azok számára éles, akik még mindig azt gondolják, hogy OV a szebb magyar jövő egyetlen igaz letéteményese. Ők beleértik magukat ebbe a "mi"-be, vagy ez már nekik is sok, ugyanúgy, ahogy sok volt, joggal, amikor GyF "k-vaországozott"?


A fiatalabb olvasóknak mondom, volt ám egy korábbi, nem annyira kedvelt korszakában az országnak egy olyan, hogy "Összefogás! hirdette a Nagy Elvtárs, és összefogott mindenkit, akit elért". Nem volt vicces, pedig a mostani beszédben fetisizált ereje is megvolt hozzá. Aztán hirtelen ellene és a rendszere ellen lett összefogás azon magyar nép részéről, amely akkor, 1956-ban elég erős kezdeményezőkészségről és Európához tartozási szándékról tett tanúbizonyságot.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Thursday, May 31, 2012

Meddig terjed a Nemzeti Emlékezet?

Ha szorul a kapca, a Fidesz bedobja, hogy majd egyszer. Megzsaroljuk a magánnyugdíjpénztári tagokat? Nosza, ígérjünk nekik egyéni számlákat az állami rendszerben, majd lesz olyan. Kellemetlenkedik az LMP meg a Jobbik ezzel az ügynökmúltasdival? Majd lesz szép Nemzeti Emlékezet Bizottsága, nemzetiszín szalaggal átkötve, csinál az majd olyan lusztrációt, hogy na.

Vagy mégsem?

Nézzük csak. 2010 december elején, amikor már lehetett tudni, hogy az marad manyup-tag, aki nyilatkozik, és az akkori ábra szerint a nyilatkozók lemondtak volna a jövőbeni szolgálati idejük után járó állami nyugdíjról is, az Országgyűlés elé került egy politikai nyilatkozat. Nem akárkik írták alá: Orbán, Kósa, Lázár. El is fogadta a Parlament. Az öt pontból a harmadikon és a negyediken túl vagyunk, az ötödik - bár a mögöttes szándék megkérdőjelezhető - a hetekben fordul élesbe. Marad kettő: az állami rendszerbe visszalépőknek legyen egyéni számlás rendszerük, és legyen biztosított a "befizetések értékállósága".

Itt mintha bicsaklana a történet. Miután az egyéni számlás rendszer bevezetésének a többedik határideje is lejárt, és már lassan nyíltan is kimonják, hogy ebben a ciklusban ilyenre ne is számítson senki, sőt, lassan kiderül, hogy hát a nyugdíjak értékállósága sem szavatolható a jövőben - ezt azért eddig is lehetett tudni! - az LMP újra benyújtotta ezt a még hibádzó két pontot, ismét politikai nyilatkozat formájában. Na, mondjuk szóról szóra, végülis politikai nyilatkozatot csak tiszta forrásból. Aláírók: Jávor, Scheiring, Vágó. Nem olyan veretes lista mint az eredeti, így aztán ezt elutasította az Országgyűlés. Hoppá. Viktor megígéri másfél éve, és most írásba, mi több, parlamenti határozatba adja, hogy mégsem? Mit fogunk neki elhinni ezután?


(Forrás: LMP)

Ez azonban, lássuk be, csak az egyik, talán a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy úgy különben ez az egyéni számlás rendszer nem is lenne annyira bonyolult. Tízmillió (na jó, ennyi nem is kell...) sor egy Excel-táblában (igen, tudom, hogy az Excel 2^16-ig lát, de azért van erre célszoftver), és minden sorba havonta új oszlopba odaírjuk, hogy mennyi nyugdíjjárulékot utaltak az illető polgár részére (Update: belekotty tényleg szakértő kommentjeit nagyon érdemes végigszemezgetni annak, akit a technikai részletek érdekelnek. Engem pl. érdekelnek.). A visszalépőknek a név utáni első oszlopba meg azt az összeget, amennyit visszaadtak nemnyilatkozásukkal az államnak, mínusz a reálhozam. Mi ezen a bonyolult?

Na, ez a baj. Valószínűleg ez is bonyolult. Sajnos valószínűsítenem kell, hogy a magyar állam képtelen ennek a műveletnek és a hozzá tartozó adatgyűjtésnek az elvégzésére. (Update: "Vízió van, megvalósítási képesség nincs", írja a mai Véleményvezér.) Nem túl biztató kép a nyugdíjba menni szándékozók részére. Felvetődhet a kérdés, hogy ezután - hivatkozva arra, hogy az állam nem tartotta be a visszalépési "kampányban" tett ígéretét - kérheti-e valaki, hogy mégis írják vissza magánba? Urak közt ez így működne.

A Nemzeti Emlékezet azonban nem terjed ki másfél évvel korábbi ígéretekre. Igazából a jelek szerint három hónapra sem. Akkor dobta vissza a parlament a Schiffer-féle javaslatot, hogy legyen minden ügynökakta alapból nyilvános. Érezték azért, hogy ez így nem kicsit kínos, nosza jöjjön hát a "majd" és a nemzetiszínű pántlika kombója: majd május 15-ig javasol a kormány csilivili Nemzeti Emlékezet Bizottságát, és majd az. Majd az szétcsap az ügynökök közt.

Májusnak vége. Ez is akkor lesz, amikor egyéni nyugdíjszámla állami rendszerben?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

Monday, May 14, 2012

A nemzeti köz(g)ép definíciója és a földbérlet

Az elmúlt hónapokban eléggé megpezsdültek a hírek az állami földek bérlete ügyében. Ángyán professzor úr lemondása az FVM-államtitkárságról, az ezt követő oligarchás nyilatkozatai végre rést ütöttek az ügyet körbevevő némaságon. Mégsem erről írok most, hanem egy furcsa dialógusról. Dialógusról, vagy inkább egy felvetés-válasz párról, amely a Professzorok Batthyány Köre, a jobboldali értelmiség egyik bástyája, és az általuk favorizált kormány feje, Orbán Viktor közt zajlott.

Itt lehet elolvasni a Professzorok Batthyány Körének állásfoglalását a "földreformról". Emeljük ki az utolsó mondatot, mert az annyira szép, hogy már fáj:

A nemzeti közép kormánya azzal tudna ígéreteihez visszatérni, ha a Földalap még meglévő földjének bérletét olyan feltételekkel pályáztatná meg, melyek nem okoznak hátrányt a tőkeszegény gazdáknak.


Próbáljuk meg értelmezni. A "nemzeti közép kormánya" - kiderül ez az állásfoglalásból, és az Ángyán-nyilatkozatokból is - ígért valamit, aztán pedig pont ennek az ellenkezőjét csinálja most. Ígért A-t, és nem egyszerűen B-t csinál, hanem pont mínusz A-t. Azt mondják a professzor urak az állásfoglalásban, hogy persze ettől még ez a "nemzeti közép kormánya", csak mégis jó lenne, ha legalább mostantól az ígérete szerint járna el földügyben. Akkor ezek szerint az ígéretek ilyetén kezelése a "nemzeti közép" egyfajta kritériuma lenne?

Próbálok visszaemlékezni, volt-e már ilyen, hogy valaki A-t ígért, és mínusz A-t csinált. Nem mostanában, picit régebben. Ja igen, volt, mintha 2006-ban is történt volna valami ilyesmi. Akkor ő is "nemzeti közép"? Hát ha egyszer ez kell hozzá?

A definiálást Orbán miniszterelnök úr hétfőn még tovább nehezítette. Megüzente a professzor uraknak, hogy nem tud változtatni a földbérleti rendszeren. Persze ilyen nincs, kétharmaddal tudjuk, hogy akár a jövő hétre az Alkotmányt is, szóval inkább nem akar változtatni. Most leszek igazán kíváncsi a professzor urak véleményére. Én azért a nemzeti közepet mégis valahol ott képzelném el, hogy az ígéret betartásostul (köszi Anonymand) szép szó.

UPDATE: Ringlósztár kommentje akkora duma, hogy muszáj ide is kiírnom:

Ez nem a nemzeti közép, hanem a nemzeti közgép kormánya. Nagy különbség!