Wednesday, February 27, 2013

Homokozónk, távoli perspektívából

Tegnap már írtunk arról, hogy az a napi politikai abszurd, amelybe kezdünk belefásulni (pedig nem kéne!) hogy nézhetett ki sok évvel ezelőtti nézőpontunkból. Ma egy levelet közlünk, amelyet egy hosszabb ideje, kb. 10 éve Németországba szakadt, de a hazai dolgokat követő kollégám írt. Hozzájárult, hogy közöljük, úgy gondoljuk hogy tanulságos. Hadd szóljon, előre elnézést kérek a lustaságomért, hogy nem ékezetezem végig az anélkül jött szöveget:


FarPerspective.jpg



Nem fogsz meglepodni, hogy racuppantam a magyar exodus temara a blogotokon.

Vegigolvastam, mind a 658 kommentet. Nem volt rovid, nem is volt idegsejt-kimelo. Tobbszor ugy ereztem, valaszolni kene, de civilizalt ember ugye elobb read, aztan write (a write-only-user elvileg raszolgal, hogy kozrohej targya legyen). Vegul arra jutottam, hogy nem vagyok en eleg edzett, kiallni a kopkodok koze, de azert egypar eszrevetelem volna.

Szoval igen, a gazdpol. szar helyzeten kivul nekem a kovetkezok tunnek fel Mo.-gal kapcsolatban, ami miatt mar gazdpol valsag meg a sok szakember nelkul is, egyre csokken a kedvem a hazamenetre. Nem merem mondani, hogy ezek okai volnanak az otthoni bajnak, de valami kozuk lehet hozza. (Jaigen - ugye a parom elvben barhol lakhat, a munkaja megvan, eltartani akar egyedul is el tudna minket - szoval per pill. me'g meg is tehetnem, hogy hazamegyek. Megaztan, ugye en nem elvbol "menekultem", hanem a szakmai specializaciom otthonrol egyre inkabb kigolyozott. Persze ennek is van flexibilitasa.)

1) Beidegzodesek. Amig valaki mondjuk allandoan felhuzza magat a homofobokon, de a masodik leggyakoribb szitokszava a hulyebuzi, addig nehez kidumalni, hogy "de o nem ugy gondolja". Nyomorult rasszistak egyidoben a gyerekgyaros segelyezett sztorikkal detto.

2) Az emberek kozti minimalis tisztelet hianya. Ket idegen az egymastol eltero velemenyt tenyleg csak "te meg huzza' a gecibe vaze" stilusban tudjak reagalni? Aki mast gondol, az hulye, teved, es a felmenoi mind az osi mesterseget uztek me'g ferfiagon is.

3) Megengedhetetlen tartalmak. Amilyen szinten megy a ciganyozas, zsidozas, nyuggerezes (mindre erti, aki mondja, vagy csak az altala alaposan kistafirozottnak gondoltakra?), ertelmisegizes (ez azert meglepett), meg a tobbi; en naivan azt hinnem, hogy az ilyeneknek naponta tobbszor kell nicket valtaniuk, a kommentek fel oran belul le vannak tiltva, egyebkent meg hamarosan egyiknek sem lesz penze internetre a buntetesek utan. Itt ellenben a legtobben me'g erdemi partnerkent vitaznak is veluk.
Nem azt hianyolom, hogy Te tiltsd ki oket, hisz elolvasni se volt keves ero. De nem az volna a skala nullpontja, hogy az ilyen kommentezo otthon a nappaliban egeszen halkan gondol hasonlot, es meg azert is raszol valaki? Vagy legalabbis ignoraljak.

4) Formalhato fogalmak. Azt, hogy "magyarok", mindenki (esetenkent meg posztonkent is) mas-mas ertelemben hasznalja: orszag, allampolgar, ott lako allampolgar, minusz a romak, minusz a hazaarulok, vagy esetleg mind a "15 millio magyar". Akkor kiknek is kene osszefogni, orszagot epiteni?

/Naiv on:/ Szerintem a dolog bottom-up mukodik: ha a lepcsohazban lakoknak mar hajlandoak vagyunk segiteni, akkor meg lehet probalni az ugyanazon kozertbe jarokkal / egy buszon utazokkal, ha az is megy, akkor johetnek az otletek a varos / kerulet jobba tetelere... (Tudom, ebbol nem lehet allamaparatust epiteni, de a legtobb ember egyelore nem is resze az allamaparatusnak. Nekik talan ez is jo lenne, kiprobalasra.) /Naiv off/

5) Informacioaram hianya. Hogy lehet annyi utanajarhato dologrol mindig (legalabb) 2 igazsag kozszajon? Hogy tud hivatalos hely kulonbozo napokon felhivott kulonbozo Micikeje egymasnak ellentmondo "hivatalos" felvilagositast adni, persze anelkul, hogy garanciat vallalna a helyessegere? Hogy lehet, hogy felnott es idos emberek sokasaga (tehat akik elvileg tapasztalatbol mar ismerik a redszer mukodeset) nem tudja, mely bajaban melyik intezmeny illetekes, stb.

Najo. Nem sirok (tovabb), csak szomorkodom.



Ennyi, nem teszek hozzá semmit, ez így jó, ahogy van. Így látszunk ezer kilométerrel nyugatabbról.


 Egyetértesz a fentiekkel? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Tuesday, February 26, 2013

Időgép: "rezsicsökkentés-ellenes magatartás"

Nehéz, tudom hogy nagyon nehéz letenni az aktuális politika aktuális sárdobálásait, de néha azért érdemes megpróbálni kicsit távolabbról nézni. Ha térben nem megy, akkor időben. Ilyen időutazásra invitálom a kedves olvasót, elsősorban azokat, akik a kormánypárt hívei, és azok is voltak 5, 15 és talán 20 éve is. Ígérem, nem lesz hosszú. Nézzük csak a kedd eme remekbe szabott mondatát:



A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.



Lazuljunk el, kapcsoljunk ki minden zavaró effektust, esetleg ha már otthon vagyunk, igyunk egy könnyű Martinit vagy egy merlot rozét a Figuláéból, és ne elemezzük a mondatot, hanem csak menjünk vissza az időben.


Ha valaki erre a mondatra azt mondja, hogy ez egy valódi, a Fidesz holnapján (pártfórumán...) is közölt éles hír, körberöhögtük volna


- 5 éve? (2008-ban?)


- 15 éve? (1998-ban?)


- 20 éve? (1993-ban?)


Mármost ha ezek közül akárcsak egy vagy inkább két kérdésre - de netalántán mind a háromra - igen a válasz, akkor meg kell kérdezzük magunktól: nem csellóztunk el valamit útközben, de nagyon?


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 25, 2013

Magyar exodus: mennyi a kritikus tömeg?

Matolcsy januári bejelentése a külföldön dolgozó magyarok számáról a közgondolkodás tengelyébe emelte honfitársaink kivándorlásának ügyét. Számos írás, elemzés, vélemény és blogbejegyzés foglalkozott a kérdéssel, magunk is közzétettünk ilyent. Ma a Pézsma blog közölt remek összefoglalót a kivándorláshoz fűződő egyéni dilemmákról. Hadd kapcsolódjunk itt ehhez. Vajon az egyén és a közösség számára van-e a kivándorlásnak kritikus tömege? Van-e olyan pont, amikor már azért dönt valaki a távozás mellett, mert sokan mentek el, és milyen hatása van ennek a maradó társadalomra?


Először is látnunk kell, hogy reálisan nem képes bárki elmenni. Akit beteg, netán magatehetetlen szülei kötnek ide, nem fog felkerekedni, de általában az sem, akinek nincs használható nyelvtudása vagy szakmája (ez pl. a 110-120 évvel ezelőtti "amerikázás" idején nem volt korlát). A nyugdíjasok tömegei sem valószínű, hogy mennének, mert az a nyugdíj, ami idehaza még úgy-ahogy elég a megélhetésre, nyugatabbra az éhenhalásra is kevés. Eladható szakma, valamennyire meglevő nyelvtudás, vállalkozó szellem és kedv, vagy teljes itthoni kilátástalanság.


Ami miatt maradsz, az sok esetben a rokoni, baráti, kapcsolati háló. A kérdés az, hogy hol lehet az a pont, amikor ez a háló annyira szétszakad, hogy nem köt eléggé, és inkább magad is elindulsz? A Lobsterizmus blog már tavaly nyáron az "emigrálj barátokkal" gondolatot vetette fel, de van-e olyan pont, amikor - különösen bizonyos korosztályban vagy szakmákban - a barátaid érdemi része kint van, és emiatt mész te is, utánuk, vagy - hiányukban - bárhová? Megmondom, erre nem tudok választ. Egy vitát mindenesetre megér.


critmass.jpgA dolog, a "kritikus tömeg" másik oldala a maradó társadalom ügye. Ebből most kivesz egy részt az exodus. Nem is kicsit: számszerűleg is sok ez, a dolgot valószínűleg a családdal kimenetel tovább növeli. Csak megjegyzem: nem tudom de sejtem, hogy a 2010-12 es tragikus mélyrepülés a születések számában talán pont emiatt van: lehet, hogy ugyanannyi gyereket szül ez a generáció, de az ötödét már külföldön? Kikerül az eleve csak különadók sorozatával valahogy egyensúlyban tartott rendszerből valamennyi ember, ráadásul valószínűleg a jobban keresők: mekkora az a tömeg, ami után annyira fenntarthatalan marad a maradó társadalom viszonyrendszere, hogy az gyorsuló ütemben további kivándorlást indukál, még szélesebb rétegben?


A dolog politikai vetületéről se feledkezzünk meg. Dehogy mondok én olyant, hogy mindenki aki elmegy, a NER ellen szavazna, azt viszont valószínűsítem, hogy mégis erősen irányított mintáról beszélünk. Érdemi részük szavazata valószínűleg elvész: a Fideszt és az MSZP-vezette baloldalt egyaránt elutasító tömeg egy részének hiányában az erre induló pártok eleve hátrányban indulnak. Ráadásul a kivándoroltak a kezdeményezőkészebb részét is alkotják a kormány- (vagy inkább: rendszer-) kritikus tömegnek: nagyon kellene az aktivitásuk az életképesebb és általuk is elfogadható új politikai formáció(k) megteremtéséhez. Akik pedig a külföldön szerencsét próbálók közül továbbra is a Fidesz vagy a szocialisták hívei, intellektusukkal a saját táborukból fognak hiányozni. Így a kivándorlás bebetonozhatja a gyakorlati kétpártrendszert, tovább erodálva annak színvonalát. Ahol a felek a maradóknak kedves szociális ígeretek egymásralicitálásával próbálhatnak továbbra is kampányolni, hosszú ideig gúzsban tartva a maguknak kibulizott országot.


Nem tudom, elértük-e már a kritikus tömeget? Egyelőre kötelességemnek tartom a reménykedést.


 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Sunday, February 24, 2013

Kommunikációs Bábel a kormánysleppben

Rengeteg elemzés és blog foglalkozott Orbán Viktor év értékelő beszédével. Ezt a kört mi kihagyjuk, nem csak azért, mert feleslegesnek érzünk egy sokadik bejegyzést a témában, hanem leginkább azért, mert azt gondoljuk, hogy az ilyen gondosan előre megkomponált politikai performanszokon elhangzottaknál sokkal nagyobb jelentősége van a váratlanul, a semmiből érkező politikai megnyilvánulásoknak, melyek véleményünk szerint pontosabb képet mutatnak egy adott politikai formáció morális és mentális állapotáról.


Szép sor kezdődött ugyanis a múlt héten, Pleschinger Gyula NGM államtitkár rádióinterjújával, melyben kerek perec kijelentette, hogy ők bizony meglepődtek a tavaly utolsó negyedévi borzalmas GDP adat láttán. A szokásos sallang tárgyalásától - ti.: külső körülmények áldozatai vagyunk - most tekintsünk el és pusztán szögezzük le a tényt, miszerint valóban úgy tűnik, hogy Matolcsyéknál konkrétan az a helyzet amit leginkább az alant linkelt videóval tudnák illusztrálni:




A szomorú az, hogy tulajdonképpen a magyar gazdaságot irányító csúcstestületről beszélünk. Ha ők meglepődnek egy rossz gazdasági adaton, az bizony azt jelenti, hogy vagy nem dolgozik ott valóban egy épkézláb közgazdász sem, vagy pedig nem vesznek tudomást róluk. 


Erre tromfolt rá Széles Gábor, az 50 éve soha nem látott fellendülés misztériumával. Ez egy szintén érdekes fejlemény, több szempontból is. Olyan, mintha Matolcsyt próbálnák hátrébb vonni a színpadról, a nagyotmondós hülyeségekkel való előhozakodást pedig kiszerveznék a kormány körüli sleppnek. Tekintve a kormánykommunikáció körüli zajt, az is lehet, hogy Széles egyszerűen csak már nem bírta tovább és valamit mondania kellett a saját megnyugtatására. Hogy ez csak egy pillanatnyi megingás volt tőle, vagy valóban egy új kommunikációs koncepció első felvonása, azt hamarosan megtudjuk.


Mindenesetre Matolcsy sem maradhatott nyilvánosság nélkül és a Heti Válaszba írt szokásos fejtegetésével sikerült egy olyan témával előhozakodnia, ami akárhonnan is nézzük, a magyar politikai beszéd legaljához tartozik, nevezetesen a "korábbi ciklusokat nem lehet egy ciklus alatt helyrehozni" lózunggal. Ez a mondás tulajdonképpen törvényszerűen előkerül minden aktuális kormány kommunikációjában a rendszerváltás óta, de csak akkor, amikor már magyarázkodni kell és legbelül érzik ők is, hogy ezt bizony elkúrták. Az ilyen kijelentések teszik nyilvánvalóvá, hogy az aktuális kormány képességei is maximum az elődjének a szintjét érik el, de leginkább azokat sem.


Azt eddig is tudtuk, hogy a kormány viszonylag kevésbé érti a piacgazdaság működését és kommunista gyökereinek megfelelően a tervgazdálkodás felé szeretné tolni az országot, ugyanakkor mindig van annak valami bája, amikor valamelyik kormányzati kisdobos ennek hangot is ad. Az ügyeletes elvtárs ezen a téren Németh Szilárd volt, aki nem átallott felháborodni azon, hogy az Elmű szép, átlátható levélben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy ingyen leves márpedig nincsen, még a NER-ben sem. A lakossági áramár csökkentését pedig majd szépen kifizetjük vállalkozásokra terhelt magasabb költségek miatt például a magasabb kenyérárakban. 


Az elmúlt egy hétben az Orbán-beszédig a kormány és a holdudvara felől olyan, az eddig patikamérlegen kiszámított kommunikációtól eltérően, szokatlanul összefüggéstelenül és kiszámíthatatlanul áramlott az információ amire talán az elmúlt három évben nem volt példa. Ebből messzemenő következtetéseket levonni még dőreség lenne, ugyanakkor fokozott figyelmet kíván a közéletet követőktől. Véleményünk szerint a dolgot lesarkítva két eset lehetséges. Az egyik, hogy a kormányzati zaj szándékos és a közbeszéd túlterhelésével próbálják elterelni a figyelmet a valójában fontos témákról, mint amilyen az MNB elnökcsere. A második lehetőség, hogy az eddig profin működő propaganda gépezet lassan megroggyan a rá terhelődő súly alatt és már nem képes fenntartani azt a kontrollt, ami korábban jellemezte.



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd meg a posztot:


Friday, February 22, 2013

A „röghözkötés” alternatívája

Az alábbiakban blogunk egyik fő inspirátorának cikkét közöljük a hallgatói szerződések ügyében folyó vitához.





A HaHa, a HÖOK és a kormány figyelmébe


Amikor a kormány problémaként azonosítja azt, hogy a magyar fölsőoktatásra költött kiadás a végzettek egy részének külföldi munkavállalásának tulajdoníthatóan az állam számára nem térül meg, az ország számára elvész, jogosan föltett kérdést feszeget. Széleskörűen – és szintén nem indokolatlanul – kifogásolt tévedése nem ebben van, hanem az általa bevezetni kívánt orvoslás módjában. Sokan és sok helyen megtették már helyes észrevételeiket arról, hogy a köznyvelvbe „röghözkötés”-ként csak megközelítőleges – inkább érzelmi – pontossággal átment intézkedés tervezet mennyiben és miért volna hibás, a várt eredményt aligha hozó, illetve elfogadhatatlan. Van eközben olyan még lényegibb meggondolás is, amelynek szempontjából ez a megoldási elképzelés mindenképpen célját téveszti.


A bajok forrása a kérdésnek az állam, illetve a fölsőoktatásban tandíjmentesen részesülni kívánó polgárai közötti érdekellentétként történő téves azonosítása. Ebből következően keresi a kormány ott a megoldást, ahol azt eleve nem lehet megtalálni. Ha a kérdés nem belső – ami szembeszökő, hiszen az otthon vagy külföldön dolgozás dilemmájaként jelenik meg  – megválaszolását is képtelenség belsőleg, azaz az oktatást finanszírozó állam és annak előnyeit évező polgárai kapcsolatának akármilyen átrendezésétől remélni. A megoldás keresésének helyes, nemzeti szempontból is kívánatos (a magyar állam és a fölsőfokú végzettségű magyar állampolgárok szükségleteit egyaránt szem előtt tartó) útja külső: azt egyrészről a fölsőoktatást finanszírozó állam, másrészről annak eredményét élvező más államoknak a kialakult új helyzet – diplomások tömeges külföldön dolgozása – eddig föl nem merült követelményeivel számoló megegyezése útján lehet és érdemes megkísérelni.


E fölfogás értelmében a magyar külpolitika föladata – ha lehetséges, az EU egészét érintő, az egyes tagállamok viszonyát az érintett kérdésben szabályozásként, illetve szerződésekkel az EU-n is túl – vagy ha úgy nem megoldható, akkor az egyes – legalábbis a leginkább érintett – államokkal olyan egyezmények kötése, amelyek a kérdést a kölcsönösség alapján rendezik.  Ezeknek az egyezményeknek a lényege annak a föltétlenül méltányos elvnek az elfogadása volna, hogy a szerződő feleknek nem lehet célja egymás oktatási rendszereinek, bármennyire is a piac működésének tulajdonítható – azaz nem szándékolt, de gyakorlati végeredményében mégiscsak – mintegy kiszipolyozása.



Az ilyen (itt csak jellegileg vázolt, a részletekre nézve módosítható és bizonyára módosítandó) szerződések lehetőleg azt rögzítenék, hogy az egyes országokban államilag támogatott tanulmányokat végzett diplomások, ha más országban vállalnak munkát, akkor az állam ahol dolgoznak, annak az országnak, amely tanulmányaik költségét fedezte, ugyanannyi éven át utalja át a saját adózási rendszere szerint befizetett adójukat, ahány éven át a tanulmányaikat az utóbbi finanszírozta.


Nincs szó ebben a megközelítésben sem költségek erre irányuló megállapodás nélküli egyoldalú behajtására irányuló utólagos kísérletről, sem más államoknak önkényesen benyújtott számláról. Visszamenőlegesen etikailag is képtelen dolog ilyesmivel előállni. Ugyanígy volna értelmetlenség más államok filléreskedően kiszámított megterhelésére irányuló minden igyekezet  is, annak a számítgatásával, hogy mennyibe kerülnek az ösztöndíjak. Más szempontból pedig ugyanúgy nem kívánatos a kérdés agyonbonyolítása, a külföldön dolgozókra adminisztratív természetű terhek rovásának akár csak megpróbálása. Csakis a jövőre nézve és csakis a  külföldön dolgozó magyar diplomások érdekeivel összhangban lehet hasznos fövetni annak az elvnek az érvényesítését, amely ennek az elképzelésnek a tárgya, és – ezt fontos hangsúlyozni – csakis a kölcsönösség alapján. Egy ilyen egyezmény rendszer, ha mintegy divatba jön és elterjed – úgy például, ahogyan a kettős adózás elkerülését célzó szerződések sorozata köttetett meg Európa-szerte – mindenkinek hasznos lehet, hiszen a fogadó országoknak is nem egyszer vannak megint máshol munkát vállaló, állami támogatással kiképzett diplomásai.


Ha az itt javasolt államközi megállapodások létrejönnek, az érintetteknek e szerint az elképzelés szerint más dolguk nincs, mint a magyar adóhivatalt külföldi munkájuk megkezdéséről értesíteni. Ezt elkerülni nem érdekük, ha – ahogyan ésszerű – attól kezdve minden egyéb a két ország megfelelő adóhivatalai között bonyolódik, de még előnyükre is szolgálhat megtenni különböző más, itt mellékesebb szempontok alapján. Azaz a „röghözkötés” szembeállító, kijátszásra indító várható következményeivel szemben ez esetben a kormány és az állampolgár érdekei egybeesnek: a megközelítésmód a nemzeti egységet, a belső harmóniát szolgálja. Sőt ez a kormánynak a nemzeti érdekek védelmét aktívan fölvállaló, vallott törekvéseivel is sokkal inkább összhangban van, mint a „röghözkötés” bármennyire is megoldásnak szánt, de átgondolatlanságában csak belső konflikus generálására alkalmas melléfogó elképzelése.


Magyarországnak egy ilyen nemzetközi szintű kezdeményezése bizonyára nem egy – hozzánk hasonlóan érintett – ország támogatására találna, de méltányos voltát a közvetlenül nem, vagy alig érintetteknek is nehéz kétségbevonni, így jó eséllyel számíthat sikerre.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, February 18, 2013

Székely zászló Bukarestben: ne fanyalogjunk már!

Február első felének a kicsit a nyolcvanas éveket parodizáló zászlóháborújának végére lehet hogy pont került. A román parlament - alaposan megvizsgálva, hogy hogyan is válaszoljon a magyar törvényhozásnak arra a világbékét és a nemzetek közti egyetértést veszélyeztető lépésére, hogy a budapesti Országházra is kitették a székely zászlót - végül úgy döntött, hogy nem Magyarország elítélésével vagy a román-magyar baráti tagozat feloszlatásával válaszol, hanem maga is kitűzi a székely zászlót, ahogy az összes többi regionális lobogót is. Az említett Háromszék megye zászlaja ugyan nem pont ugyanaz, de a szándékot mindenképp értékeljük. Ha a hír igaz - és azért ismerve őket, egy icipici kételyem hadd maradjon - akkor a román parlament pontot tett az - egyébként a székely zászló kitűzésének tiltásával a román politika által elkezdett - ügy végére. Ha a bukaresti parlamentnek szabad, akkor bármely székely falunak vagy városnak is szabad. És miért is ne lenne az?


Amin viszont megütközöm, az a hazai politikai térfél egyik oldalának érthetetlen fanyalgása. "A románok mennyivel okosabbak nálunk", "ők hasznot húztak az ügyből, mi meg kőfejű nacionalisták voltunk", hallom kommentekben, Facebook-on, és egyszerűen nem értem, ahogy azt sem, hogy miért kellett meghívnia az MSZP-nek Victor Pontát (a meghívás nyilvánvalóan a tegnapi bukaresti döntés előtt történt).  Persze, a románoknak volt mostanában más dolgokban díjnyertes húzásuk, de vannak ügyek, amelyeket mi (magyarok, politikai hovatartozástól, határoktól függetlenül) nem hagyhatunk szó nélkül, és együtt örülhetnénk neki, ha ezt a románok ilyen kulturált módon értették meg - na jó: ez a megértés még kérdőjeles, messze nem teljeskörű, és csak részben ránk reagál.


sunt_ardelean.jpgAki az ügyön fanyalog, és "Orbán meg a Fidesz nacionalizmusát" meg a jó ég tudja mit emleget, az nem érti meg, hogy ez az egész magyar-román kisebbségi konfliktus nagyon nem szimmetrikus, és soha nem is volt az. Az, hogy nálunk Trianon után pár ezres román kisebbség maradt, odaát meg másfél millió magyar él ma is, az ezt jól mutatja, és ma ez az aszimmetria oka is. Részben ennek, részben az ebből könnyen fakadó toleranciánknak a következménye, hogy Méhkeréken vagy Bedőn simán ki lehet tűzni a magyar mellé a román zászlót hivatali épületekre, miközben Erdélyben nemhogy a magyar, de a regionális székely zászló is ekkora gondot jelent sok románnak. Az aszimmetriából következően általában ők találnak ki valami magyarspecifikus tiltást, mi pedig kénytelen-kelletlen reagálunk, hol jól, hol rosszul. Most a székely zászló hazai kitűzésével véleményem szerint jól reagáltunk, sőt, ha tényleg igaz a bukaresti hír minden mögöttes tartalma (mondom: ebben nem vagyok biztos), akkor eredményesen is. Miért nem lehet ezt össznemzeti sikerként elkönyvelni?


Ne legyünk azonban teljesen naívak: a bukaresti pálfordulás (??), ha megtörténik, csak kis részben miattunk, a mi zászló-kitűzéseink miatt van vagy lesz, mi csak az apropót adjuk. A saját, bel-román vitáik felkavarója az ügy. "Sunt Ardelean si ma mandresc cu asta" (Erdélyi vagyok és büszke vagyok rá), terjed lassanként a jelszó az erdélyi románok között, és mint a képen látszik, Románia körvonalai ott vannak a kulcstartón, de ott a "mai presus de orice" (mindenek felett) kitétel is - ha valamitől, akkor ettől félnek. A román belpolitikában amúgy is kellemetlen törésvonalat visz az ügy a deklaráltan nemzeti érzésű, bármilyen revíziót elutasító, de a nemzetiségek felé toleráns románok és a mindent tiltani akarók közé. Ha valamit, akkor véleményem szerint ezt a konfliktust akarták hatásosan elsimítani.


Mondom, én azért az első hírek hallatán messze nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy a bukaresti parlamenti döntés valóban úgy és olyan pontot tesz az ügy végére, ami megnyugtató mindenkinek. Ám ha igen, akkor ne fanyalogjunk magunkon, és ne magasztaljuk őket az egekbe: most talán valamit végre sikerül jól és végső soron románoknak és magyaroknak együtt megoldanunk. Ezt a meccset így játsszák, durvák a csattanások, de ha a végeredmény mindenkinek jó, akkor örüljünk neki.


És az aszimmetria miatt a pontot úgyis csak Bukarestben tehetik az ügy végére.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


A Terem sarkából

Nem mondanám, hogy ízlésünktől távol álló lenne egy kis radikalizmus, a begyepesedett, a világot félreértő törekvésekkel szembeni lázongás éppen ezért szívünknek kedves. Mégis a lázadás különféle performance-ai utáni lelkesedés idővel csökken, és egyre inkább ott motoszkál a zemberben, hogy miként lesz ebből eredmény.


A HaHa térnyerése a decemberi mozgolódások alatt egyértelműen mutatta, hogy az aktív diákság körében a különféle intézményes hallgatói szervezetekben való bizalom – finom szólva – nem túl erős. A néhány tucat(?) szervező ezekben a napokban sikeresen vizsgázott, a kormány – bármit is mondjanak utólag a kormány-lojális értelmiségiek a nagyon megmondós, mélyelemzős műsorokban – nem a HÖOK nyomására vagy a józan belátás hatására kért időt a helyzet újragondolására, hanem az utcára vonuló fiatalok híradóból kihagyhatatlan vágóképe miatt. Ez a vágókép azonban mára megkopott.


hahaszemere2.jpg(Eredeti kép forrása: Fazekas István via EduLine)


Ha bármilyen mozgolódás megráncigálja az Öreg Oroszlán bajuszát, ha beleköt a Politika Vén Kufáraiba, akkor bizony számolnia kell a válaszlépésekkel. A hiteltelenítés első rohamainak még ellent tudott állni a HaHa, elsősorban annak köszönhetően, hogy sikerült ezeket megfelelő humorral fogadni, de mára ez is kevésnek bizonyul. A bázisdemokrácia szép és jó dolog, de a politika közelébe keveredő bármilyen szerveződések nem igazán kerülhetik meg, hogy még bázisdemokratáskodás közben is figyeljenek arra, hogy valamilyen módon bizonyítsák legitimitásukat, támogatottságukat. Amikor a fiatalember a tévében azt mondja, hogy a tagság megszavazta ezt vagy azt, akkor bizony jönni fog az Újságíró és azt mondja, milyen tagság és mennyien. Termet foglalni első körben még eljön akár ezer diák is, de néhány nap után a lelkesedés csökkenésével, a fáradság növekedésével a teremfoglalók/utcára vonulók létszáma csökken, és ugye az a fránya vágókép, ami még két hónapja erőt sugárzott, most a gyengeség látszatát kelti, Megfelelő és Értő Kezek pedig gúnyt fabrikálnak belőle.


Radikalizmushoz is kell egy nagy adag józanság és belátás. Felmérni, valójában meddig tud erőt mutatni adott szervezet, mikortól válik paródiává. Persze ez nem könnyű, hiszen aki benne van, aki lelkesedik, másként érzékeli a történéseket, a neki nem tetsző véleményeket negligálja, elhessegeti magától a kritikát, azzal az érvvel – ami részben igaz, de mégsem oly egyszerűen működnek a dolgok, hogy teljesen az legyen – hogy a kritikusok a kormány emberei.


A kormány eddig sem igazán akart érintkezni a HaHa szerveződéssel, nyilvánvaló, hogy ezután még kevésbé kényszerül erre. A teremfoglalásos, utcára vonulós mozgalmak sajátja, hogy ahogy múlik az idő, úgy válik egyre nehezebbé az erőmutatás. Az önszerveződés beleeshet abba a csapdába, hogy a lényeges pontok közül azok, amelyek a kormány számára is vállalhatóak, azok a hivatalos hallgatói szervekkel történő megállapodás eredményeiként lesznek elkönyvelve, míg a HaHa együttműködésre alkalmatlan szervezetként az egyre intenzívebb karakterölő támadások alatt elsatnyul. Szép lassan elfogy a levegő, beszűkül a tér.


Látható volt az abbéli akarat, hogy a tárgyalóasztalhoz nem férő szervezet megpróbáljon alternatív fórumokat szervezni, ezáltal bizonyítani, hogy bizony ő képes lenne szakmai alapú tárgyalásokra. A baj ezzel az lett, hogy ezeken a fórumokon sikerült olyan személyeket megvendégelni, akik többsége nem mondható politikai értelemben függetlennek, hanem vagy kötődött, vagy még mindig kötődik a baloldali-liberális ellenzéki szervezetekhez, azok értelmiségi holdudvarába tartozik. Ami pedig a nagyobb baj volt ezzel összefüggésben, hogy látványosan elkerülték a HaHa rendezvényeit a jobboldalhoz kötődő értelmiségiek, legyen ez a kötődés akár politikai, akár kulturális értelmű. Mindenképpen szükséges lett volna, akár abban az értelemben is, hogy legyen olyan, aki ellensúlyozza a kormányzati reformokat (?) támadó fórumozókat. Hogy ez helyzet a HaHa szervezési hibájából adódott, vagy a jobboldali értelmiségiek éreztek rá, hogy elkerüljék ezeket a fórumokat, nem tudom, de a megvalósulás végső formája, csak arra szolgált, hogy a kormányközeli média a teremfoglalók politikai ellenzékhez való kötődését bizonyítsák.


Előbb utóbb véget ér a lázongás. A 6 pontból valamennyi teljesül, valamennyi nem, a híradóban elmondják, hogy a kormány megvédte a fiatalok jövőjét. A Teremfoglalók beseprik az ellenzéki ígéreteket a maradék pontok későbbi rendezésére, ha még képesek valamennyi erőt sugározni tán még hivatalosnak tűnő aláírásra is sor kerül. Néhány tehetségesebb mozgalmárt megkörnyékez az E2014, hogy mit szólna egy listás helyhez, a mozgalmár így vagy úgy dönt. Az intézményesített hallgatói szervezetek megtartják szokásos évi választási szeánszukat a szokásos, többnyire borítékolható 25-30%-os érdeklődés mellett (érvényesség határa 25%, de mi nem vagyunk gonoszak, hiszünk még a 25,09%-os szavazói arányban is), és mintha minden rendben volna velük, folytatják működésüket, a kormány megveregeti hátukat, hogy lám ilyen a felelősségteljes diákság felelősségteljes szervezete. Az egész oktatás alapjait feszegető új kihívásokra eközben nem hogy válasz nem születik, de még kérdés szintjén se merül fel. A Nagy Kerék gördül tovább.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: