Showing posts with label kormány. Show all posts
Showing posts with label kormány. Show all posts

Thursday, February 23, 2017

Forradalmi momentum vagy momentumnyi forradalom?

Ahogy várható volt, a kormány megint kitáncol a hurokból, ami a nyakára került. Legyen az internetadó, vasárnapi boltzár vagy olimpia: ahol támadási felület keletkezik, ott inkább jobb nem harcba bocsátkozni.


Ez a sikamlós mozgás azonban győztes taktika is lehet. Nemcsak azért, mert megint lekerül a napirendről egy kellemetlen téma és vissza lehet venni a stafétabotot. Erről sokan írtak, sok helyen, nagyjából mindenki tisztában van vele. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is annyira sikeres ez a manőverezés, ideje ránéznünk az épp aktuális ellenfél helyzetére is.


Mit látunk mindig az első momentumban? Bátor, harcias, szenvtelen ellenzékiek szabotázs-szerű akciót hajtanak végre a kormány valamely intézkedése ellen. Százezres felvonulást szerveznek, a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, szavazást harcolnak ki.


Ezek a sikerek egy-egy konkrét ügyet érintenek, aminek van egy előnye és egy hátránya: egyrészt könnyű sok embert maguk mögé állítani, hiszen egy értelmes ügyben a pártállás többnyire másodlagos (igen, még mindig!); másrészt viszont éppen ez a hirtelen jött erő az, ami ugyanolyan sebességgel tud eltűnni, mint ahogy keletkezett (hiszen a nézetek azért olyen gyorsan nem változnak). De talán eddig is sokszor eljutottunk már, amikor elemeztünk.


Most viszont nézzük meg a harmadik tényezőt is. Vegyük végre elő a félelmek ügyét, ami a társadalom formálódásának egyik meghatározója. Amikor egy elégedetlen polgár felindulásból cselekvésre szánja el magát, viszonylag könnyen talál magának barátokat, támogatókat, akikkel együtt egyre nagyobb és nagyobb csoportot alkotva, mozgalommá tudja transzformálni saját szándékait. Ehhez többnyire elegendő a közös pontok keresése.


Pontosan így szerveződnek/működnek a civil mozgalmak is. Azonban itt kell különbséget tennünk a civilek és a politikai pártok között: e szerint a definíció szerint a politikai párt az, amelyen nem lehet számonkérni az objektív felelősséget. Egy párttag - ellentétben egy mozgalom tagjával - nem fél felvállalni a véleményét és konzekvensen követni és kibontani azt, minden egyes soron következő ügyben. Egy civil mozgalom azonban itt rendszerint megáll. Egy ügy mellé leteszi a voksát, de nem kezd bele egy másikba (ami más témájú), nem köti össze azt egy másikkal. Miért nem? - Adódik a kérdés.


hullocsillag.jpg


Mert ha következetesen kezd el közügyekkel foglalkozni (=politizálni) akkor a tagjai személyes támadás alá kerülnek. És ez az, amit a legtöbben nem vállalnak fel. Mert aki már volt "tűz alatt" a véleménye miatt, az tudja, hogy ez egy rendkívül kegyetlen műfaj. Nemcsak morális, de emocionális igénybevétel is.


Attól a pillanattól fogva tehát, hogy egyetlen mondat is elhagyja valakinek a száját, ami a hatalom birtokosait kritizálja, tűz alá veszik, személyében támadják, sértegetik, megalázzák, felkutatják, fenyegetik, zsarolják. És ez az a pont, amikor egy eleinte bátor aktivista elgondolkozik az életén. Felteszi magának a kérdést: akarom én ezt? Hogy folyton vegzáljanak? Hogy kitaszítsanak? Hogy egyszer arra ébredjek fel, hogy egyesek gyűlölnek, mások azért nem mernek szóba állni velem, mert ők maguk is félnek?


És bármilyen furcsa, ez még az a pont, ahonnan van visszaút. Itt a hatalom ad még egy utolsó lehetőséget, hogy visszalépj. És a legtöbben itt vissza is lépnek.


Ez a félelem az, ami olyan erősen befolyásoló tényező, hogy az ellenállók csoportszintű viselkedésére is kihat: ezért van az, hogy az ellenzéki felbuzdulás vagy egy momentum alatt eltűnő csillagnak tűnik az égen, vagy tanácstalan, suta, erőtlen, béna kacsának - ami persze hamar lelombozza a kedélyeket.


Ezért van az, hogy hiába nagyobb a kormánnyal elégedetlenek tábora, mégsem talál magának benne táptalajt az ellenzék. Mert az emberek erő helyett vagy bizonytalanságot vagy gazemberséget sejtenek (általában joggal). Viszont azt sem árt megérteni, hogy az ellenzéki "hullócsillag-viselkedés" mögött emberi és egzisztenciális félelem a fő mozgatórugó, ami önmagában nem bűn, hanem alapvetően természetes viselkedés. Ha nem így lenne, akkor ez a hiányzó hős csapdájaként is leírható dillemmahelyzet rég megoldódott volna: a magyar szavazók szinte mindegyike bátran kiállna és elmondaná a véleményét, sőt, azt is, hogy épp melyik pártra szavazna. Közülük rég kikerültek volna már a véleményvezérek, akik bátran adnák a nevüket minden olyan ügyhöz, amit meggyőződésük szerint sikerre kell vinni. Ilyen azonban nálunk sci-fi-kategóriába esik.


Ehelyett folyton halk morgás hallatszik és összevissza beszélés. Felvállalásnak, kiállásnak híre-nyoma sincs. Így aztán ügyek jönnek, majd mennek, a kormány pedig marad. Vagyis ezt a helyzetet csak egy kritikus tömegnyi "félelem nélküli aktív polgár" tudja megváltoztatni (esetleg a félelem generálóinak szervezeti bomlása, de ez nagyon lassú folyamat). Előbbit talán célozhatja egy olyan új párt, amiben nemcsak a választók (ellenzékiek, bizonytalanok és kiábrándultak) találhatják meg a számításukat, hanem a párttagok, aspiránsok is biztonságra lelhetnek. Ez így már elég erős tényező lehetne ahhoz, hogy katalizátorként hasson és felgyorsítsa a NER bomlását.

Wednesday, January 18, 2017

Paks2 és korrupció: már megint nem figyeltünk oda

És igen, megint mellényúlt az ellenzék. Megint elfecsérelte az idejét olyan ügyekre, amelyek kellően súlytalanok a Paks2 körüli korrupciógyanús esetek mellett. Pedig meg volt rá az esély, hogy a magyar lakosság végre tisztán lássa, mekkora botrányról van itt szó.



Az Euractiv című brüsszeli lap szerint az Európai Bizottság egyik főigazgatója adott tanácsot a magyar kormánynak, hogyan védje meg magát a paksi bővítés ügyében indított eljárással szemben. - írja a 444.hu, az Euractiv brüsszeli lap cikkére hivatkozva.



Korábban mi is írtunk már elemzést arról, miért és hogyan úszott el ez a hajó és szomorúan kell megállapítani, hogy sem az elmúlt esztendők során, sem most nem hajlandó senki húzni egy igazán nagyot, hogy a Paks2-ügyben legalább érezhető legyen némi ellenállás. Sőt, talán az Orbán-kormány sem számított arra, hogy egy ekkora giga-beruházás, ami évtizedekre fogja eladósítani az országot, úgy keresztülmegy majd a magyar és európai közvéleményen, mint kés a vajon. Talán ezért is igyekeztek mindenféle gyanús alakot maguk mellé állítani, akik komoly befolyással bírnak az Európai Unió köztestületeiben.


És most itt egy újabb ügy. Nem volt elég a német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban), hanem itt van most nekünk Dominique Ristori, az energetikáért felelős bizottsági főigazgató is. S miközben a kormány két kézzel ütlegeli a civil szervezeteket - mondván: azok politikai lobbitevékenységet folytatnak, ezért veszélyeztetik a nemzet biztonságát -, tárt karokkal fogadja azon lobbistákat, akik az ő malmára hajtják a vizet.


 corruption-europe.jpg


Márpedig ha valami, akkor ez kettős mérce alkalmazása. És talán még ennél is több.



A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.  (Wikipédia)



Amikor arról olvasunk, hogy a fentebb említett urak milyen tevékenységet végeztek Paks2 ügyében, akkor valahogy mindig a korrupció szó jut eszünkbe, nem pedig a lobbi. És még ha jogilag gránitszilárdságú is a rendszer; emlékezzünk arra, a Fidesz hogyan ekézte éveken keresztül (nem alaptalanul!) a "brüsszeli bürokratákat", az "EU-lobbistákat". Erre most kiderül, hogy egész jól megértik egymást.


De talán tévedünk. Talán ezért érdektelen az egész a magyar választók - sőt, a sajtó egy része - számára is. Viszont, amennyiben nem tévedünk, akkor nagyon nagy a baj. És erre próbáljuk most felhívni a figyelmet. Akkor is, ha késő.

Friday, March 15, 2013

Azért a hó az úr - hol a kormány ilyenkor?

Azt, hogy milyen idő lesz március idusán, 4-5 napja pontosan lehetett tudni. A hőmérsékletét is, a jellegét is elmondta az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Időkép, amatőr meteorológusok sora, fent volt a GFZ-modellen.


Olyan persze előfordul, hogy amíg nincs itt a hóförgeteg, nem hisszük el. Olyan is van, hogy március lévén pár napja leszedjük a hóvédő korlátokat autópályaszakaszok mellől. Olyan is, hogy nem csoportosítunk előtte dízelmozdonyokat meg üzemanyagot a villamosított csomópontokon, hogy amikor a szél és az ónos eső nekiesik a felsővezetéknek, legyen mivel vontatni.


hohoho.jpg


Amikor az ilyen förgeteg bejön, azzal nincs mit tenni: akkor pár órán belül járhatatlan lesz alsóbbrendő út és autópálya, ha kotorjuk (kotortuk?) akkor pár órával később. Amikor ez bekövetkezik, akkor két lehetőség van:



  1. Működik az államgépezet, a katasztrófavédelem, a hadsereg, a tömegtájékoztatás, és megoldják izomból. Aki az úton vagy vonatokon rekedt, először odajutunk (nem könnyű feladat!) aki orvosi ellátásra szorul, életveszélyben van, azt kihozzuk, ételt, meleg italt viszünk, megszervezzük a torlódások felszámolását. Legalább elmondjuk az embereknek ott vagy a rádióban, hogy úton a segítség, milyen jellegű és mikor ér oda, és hát persze tényleg legyen is úton.

  2. A másik, hogy ez nem működik, akadozik, túl nagy a feladat, túl kevés a bevethető ember, technika, nincsenek meg a forgatókönyvek, a tervek. Van ilyen, előfordul. Olyan viszont nincs, hogy ez a helyzet 12 órája fennáll, és nem tart rendkívüli ülést a kormány a helyzet megoldódásáig. Persze, Orbán Brüsszelben van, de hát van helyettese, aki léphet. Semjén? Navracsics? Össze kell hívni, minden tárca tegye bele a saját lehetőségeit. Érezzék a bajba jutottak, hogy törődnek velük, és érezze mindenki, hogy ha bajba jut, törődnek vele.


Az egy nagyon jó és reménykeltő dolog, hogy az ország ilyenkor zsigerből összefog, önszántából megszervezi a menedékhez juttatást, kalapot le előttük, ahogy az erejüket megfeszítve, fáradtan, kimerülten is dolgozó, mentő hivatásosok és önkéntesek előtt is! Igaz, hogy erre, és az irányításukra választottunk vezetőket - akik ugye senkit nem akarnak az út szélén hagyni, és ezt most szó szerint kéne betartani.


Közösségi információbázis itt, kin hol kell segíteni, ki hol ajánl segítséget.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Sunday, February 24, 2013

Kommunikációs Bábel a kormánysleppben

Rengeteg elemzés és blog foglalkozott Orbán Viktor év értékelő beszédével. Ezt a kört mi kihagyjuk, nem csak azért, mert feleslegesnek érzünk egy sokadik bejegyzést a témában, hanem leginkább azért, mert azt gondoljuk, hogy az ilyen gondosan előre megkomponált politikai performanszokon elhangzottaknál sokkal nagyobb jelentősége van a váratlanul, a semmiből érkező politikai megnyilvánulásoknak, melyek véleményünk szerint pontosabb képet mutatnak egy adott politikai formáció morális és mentális állapotáról.


Szép sor kezdődött ugyanis a múlt héten, Pleschinger Gyula NGM államtitkár rádióinterjújával, melyben kerek perec kijelentette, hogy ők bizony meglepődtek a tavaly utolsó negyedévi borzalmas GDP adat láttán. A szokásos sallang tárgyalásától - ti.: külső körülmények áldozatai vagyunk - most tekintsünk el és pusztán szögezzük le a tényt, miszerint valóban úgy tűnik, hogy Matolcsyéknál konkrétan az a helyzet amit leginkább az alant linkelt videóval tudnák illusztrálni:




A szomorú az, hogy tulajdonképpen a magyar gazdaságot irányító csúcstestületről beszélünk. Ha ők meglepődnek egy rossz gazdasági adaton, az bizony azt jelenti, hogy vagy nem dolgozik ott valóban egy épkézláb közgazdász sem, vagy pedig nem vesznek tudomást róluk. 


Erre tromfolt rá Széles Gábor, az 50 éve soha nem látott fellendülés misztériumával. Ez egy szintén érdekes fejlemény, több szempontból is. Olyan, mintha Matolcsyt próbálnák hátrébb vonni a színpadról, a nagyotmondós hülyeségekkel való előhozakodást pedig kiszerveznék a kormány körüli sleppnek. Tekintve a kormánykommunikáció körüli zajt, az is lehet, hogy Széles egyszerűen csak már nem bírta tovább és valamit mondania kellett a saját megnyugtatására. Hogy ez csak egy pillanatnyi megingás volt tőle, vagy valóban egy új kommunikációs koncepció első felvonása, azt hamarosan megtudjuk.


Mindenesetre Matolcsy sem maradhatott nyilvánosság nélkül és a Heti Válaszba írt szokásos fejtegetésével sikerült egy olyan témával előhozakodnia, ami akárhonnan is nézzük, a magyar politikai beszéd legaljához tartozik, nevezetesen a "korábbi ciklusokat nem lehet egy ciklus alatt helyrehozni" lózunggal. Ez a mondás tulajdonképpen törvényszerűen előkerül minden aktuális kormány kommunikációjában a rendszerváltás óta, de csak akkor, amikor már magyarázkodni kell és legbelül érzik ők is, hogy ezt bizony elkúrták. Az ilyen kijelentések teszik nyilvánvalóvá, hogy az aktuális kormány képességei is maximum az elődjének a szintjét érik el, de leginkább azokat sem.


Azt eddig is tudtuk, hogy a kormány viszonylag kevésbé érti a piacgazdaság működését és kommunista gyökereinek megfelelően a tervgazdálkodás felé szeretné tolni az országot, ugyanakkor mindig van annak valami bája, amikor valamelyik kormányzati kisdobos ennek hangot is ad. Az ügyeletes elvtárs ezen a téren Németh Szilárd volt, aki nem átallott felháborodni azon, hogy az Elmű szép, átlátható levélben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy ingyen leves márpedig nincsen, még a NER-ben sem. A lakossági áramár csökkentését pedig majd szépen kifizetjük vállalkozásokra terhelt magasabb költségek miatt például a magasabb kenyérárakban. 


Az elmúlt egy hétben az Orbán-beszédig a kormány és a holdudvara felől olyan, az eddig patikamérlegen kiszámított kommunikációtól eltérően, szokatlanul összefüggéstelenül és kiszámíthatatlanul áramlott az információ amire talán az elmúlt három évben nem volt példa. Ebből messzemenő következtetéseket levonni még dőreség lenne, ugyanakkor fokozott figyelmet kíván a közéletet követőktől. Véleményünk szerint a dolgot lesarkítva két eset lehetséges. Az egyik, hogy a kormányzati zaj szándékos és a közbeszéd túlterhelésével próbálják elterelni a figyelmet a valójában fontos témákról, mint amilyen az MNB elnökcsere. A második lehetőség, hogy az eddig profin működő propaganda gépezet lassan megroggyan a rá terhelődő súly alatt és már nem képes fenntartani azt a kontrollt, ami korábban jellemezte.



Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd meg a posztot:


Monday, October 8, 2012

A játék az nem játék

Újabb termék- és szolgáltatáscsoportot tett feketelistára a Kormány. A nyerőgépek azonnali kilövésére kapott parancsot Navracsics Tibor és - valljuk be - ezúttal is furcsa körülmények között született halálos ítélet. A fejleményre viszont a dühödt (ellen)véleményformálók is csak reflexből reagáltak: így ahelyett, hogy végre egyszer ők is örömtáncot lejtettek volna, mérgesen zúgolódtak. Pedig akárhogy nézzük: ez bizony egy jó intézkedés.


A dohányzás, az alkohol és más drogok, valamint a szerencsejáték-függőség ügye között jelentős szokáskülönbség mutatkozik. Abban feltétlenül hasonlítanak egymásra, hogy ha „közszemlére” tesszük őket, - vagyis a fiatalok nap mint nap érintkezhetnek velük - akkor nagyobb esély nyílik (már csak kíváncsiságból is) a kipróbálásukra. (Nem beszélve „csudálatos társadalmunk kulturális ösztönző erejéről", ami ebben az ügyben is nagy „segítséget” jelent növendékeink számára…) Ebből a szemszögből tehát hihetnénk azt, hogy a Lázár János-féle trafiktörvény is – a maga dohányárusító-helyritkító szándékával – jó intézkedésnek bizonyul. Azonban a helyzet sajnos bonyolultabb annál, hogy egyenlőségjelet tehessünk a két probléma megoldása közé: a nyerőgépek utáni lakossági vadászat/visszaszerző háború ugyanis közel nem lesz olyan drasztikus mértékű, mint a cigaretta illegális piaci forgalmának élénkülése. Pláne, ha azt vesszük figyelembe, hogy a pár grammos dobozkához való hozzájutás és annak birtoklása kicsit kényelmesebb és technikailag könnyebben kivitelezhető, mint egy több száz kiló, enyhén szólva nem mobilis berendezésé...


nyerogep.jpg


Akikről viszont megint nem szól a fáma, azok az áldozatok. Amióta a nyerőgépek betiltása szóba került, mintha mindenki elkezdte volna sajnálni a szerencsejáték-függők (mellesleg gyakran alkoholisták, tehát sajnos egyszerre több problémával is küszködők) százezreit, mert "gonosz módon még ezt a kis életörömöt is elvették tőlük". De azon tinédzserek és huszonéves fiatalok után miért nem hullajtunk könnyeket, akik kíváncsiságuk, unatkozásuk és persze a divat/csordaszellem folyományaként igen gyakran térnek be olyan lebujokba, ahol némi pia mellett csilingelő nyerőgépekkel üthetik el (feleslegesen) az időt? Merthogy általában itt kezdődik az életen át tartó „szórakozás”.


„Negyvenezer ember munkahelyét tesszük így tönkre!” – hát persze. Ezzel az erővel javasolhatnánk a belügyminiszternek meg a rendőrségnek, hogy hagyják működni a szórakozóhelyekre épülő bűnszervezeteket is, mert azok több ezer éhező drogdílernek adnak munkát. Amúgy meg milyen munkahely az, ahol az üzemeltető nap mint nap lehúzza nyomorultakat, akiket maga szoktatott oda - nem beszélve a nyerőgépek „trükkös” beállításairól? (Amikor rövid beetetési időszakot követően hirtelen „leromlik” a nyerési esély…de érdekes.)


„Bűnbarlangok elszaporodása várható!” – természetesen. Hiszen az igazán kitartó szerencsevadászok keresni fogják imádott tárgyukhoz való hozzáférés lehetőségét és mindig lesznek olyanok is, akik ezt kiszolgálják. Azonban két fontos ellenhatás is meg fog (végre) jelenni a rendszerben: egyrészt a kevésbé függők ezt az útját már nem fogják választani ön- és családrombolásuknak; másrészt mostantól aki illegális szerencsejáték-ipart akar űzni (kínálati vagy keresleti oldalról, tökmindegy), annak kockázatot kell vállalnia. És a bónusz: amíg ezt a – társadalmilag rettenetesen káros – tevékenységét űzni fogja, az attrakció addig sem lesz az ártatlan szemek előtt.


Társadalmunk elmúlt évszázadában igen egyértelmű kép bontakozott ki a népszerű, de káros szenvedélyekről. Éppen emiatt nem érdemes annyira hülyének néznünk egymást, hogy az egyik oldalról teljesen be akarjuk tiltani a cigarettát meg a szerencsejátékot, a másik oldalról viszont legalizálni a tudatmódosító drogokat. Szerintem akkor haladunk jó irányba, ha elkezdjük az egyenlő mércével való mérés irányába vinni a dolgot (s ezzel utódainkat is segítjük az erkölcsi tájékozódásban, hiszen jelenleg nehéz eldönteni, hogy ha az egyiket szabad, akkor a másikat miért nem?). Ugyanakkor – tekintettel e szenvedélyek jelenlegi körülményeinek különbözőségére – az egyforma kezelés nem megoldás: a kárszintek közti különbségek így ugyanis nem csökkenthetők.


A (közel) teljes tiltás a nyerőgépek ügyében – véleményem szerint – a lehető legjobb megoldás, a kaszinók felé terelés pedig annyiban mindenképpen hasznos út, hogy az elszeparálás mellett komoly adóbevételeket is hoz (immár egy valamivel tehetősebb – nem annyira elesett - réteg miatt megnövekedett forgalommal). Ugyanúgy támogatom, mint a dohányzásra kijelölt helyek jelentős szűkítését: ezeket a problémákat a tevékenység helyén kell megoldani – és általában szigorítással. A leszokás gondja már más lapra tartozik: azt sem a büntető törvénykönyv, sem a „Lex Trafik”, sem a „Lex Casino” nem orvosolhatja.



"A játék az nem játék" - Terence Hill





Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Friday, August 3, 2012

Telefonadó: kormány-multi szövetség?

Elolvashattuk Jakab Andor blogjában: megjöttek az első, telefonadót is tartalmazó távközlési számlák. Eloszlott a kétely: igen, átterhelik a szolgáltatók a fogyasztókra. És igen, a telefonadót is terheli ÁFA. Ennél is érdekesebb azonban, hogy míg a törvény úgy szól, hogy minden perc telefonálás és minden SMS után 2 forint az adó (ÁFÁ-val: 2 forint 54 fillér), de magánszemélyek esetén 2011-ben havonta ez maximum 400 forint lehet úgy, hogy az első 10 perc telefonálást nem terheli adó, ehhez képest a szolgáltatók (na jó: kettő biztosan) ezt úgy valósítják meg, hogy 400 Ft plusz áfával megemelik a havidíjat.


Ez utóbbit megerősíthetem. Andor egy adott szolgáltató esetében mondja ezt, közben én is kaptam egy SMS-t a napokban a sajátomtól (vajon mennyi adót fizetett azért, hogy ezt minden előfizetőjével közölje?):



Tarifacsomagja 2012.08.16-tól módosul. Br. 508 Ft nem leforgalmazható kiegészítő havidíj kerül bevezetésre. A tarifacsomag egyéb díjai nem változnak. (szolgáltató)



Ismétlem: szó nincs arról, hogy a percdíj nettó 2 forinttal emelkedik. Alapból feltételezik, hogy havonta 200, illetve az adómentes idővel együtt 210 percet beszélek. Ha nem beszélek semmit, akkor is beszedik a megengedett maximális adót (508 Ft = 400 Ft + 27% ÁFA). Még Matolcsy nagymamája is fizethet, pedig ő csak 10 percet beszél havonta. Hogy ezt aztán mind be is fizetik-e az államnak, azt nem tudom.



És itt egy elég zavaró gyanú fogan meg a fejemben: az állam összefogott a szolgáltatókkal - ellenem? Kiveti rájuk a távközlési adót, amit nekem úgy ad el, hogy inkább a gazdag multi fizessen helyettem, miközben nekik megengedi, hogy erre hivatkozva ne a törvény szerinti adóösszeggel, hanem annál többel emelje a díjait felém, ezzel "extraprofitot" érjen el. Ennél még súlyosabb a helyzet: láthatóan 2 külön szolgáltatóról van szó, és mindkettő ugyanígy jár el: ezt akár kartellnek is nevezhetném. Az állam dolga az ilyenek letörése lenne, persze a dinnyeügy óta tudjuk, hogy a mi államunk nem letöri, hanem szervezi a kartelleket.

És ne álljunk meg itt. Nekem fixa ideám, hogy egy állam ereje lemérhető a betéti és a hitelkamatok közti különbség, az úgynevezett kamatmarzs mértékén. Ha az állam gyenge (és a bankok erősek), akkor ez a különbség magas, ha az állam erős, akkor alacsony. A legnagyobb magyar bank esetén az átlagos lekötött, nem akciós betéti kamat 7% körüli (kicsivel a jegybanki alapkamat alatt van), miközben a személyi hitel kamatmértéke 30% körüli (több mint négyszeres 20% marzs). Ne menjünk messzire, nézzük meg ugyanennek a banknak a kínálatát Romániában: nem akciós betéti kamat 5% körül, hitelkamat 14-15% (kb. háromszoros 10% körüli marzs, köszi Ppix). Nyugatra hadd ne is menjek, elég annyi, hogy e meglehetősen szubjektív mérce szerint Romániában az állam (a bankokkal szemben) lényegesen erősebb, mint nálunk. Vajon van ennek köze a hazai bankadóhoz? Vajon ez annak az ára, hogy a bankok ezt beszedik tőlünk, vagy az állam nézi el (ahelyett, hogy letörné) a - bankadó előtt, más kormányok alatt is - igen nagy kamatmarzsot, de lefölözi belőle a bankadót?

Akárhogy is: a szektoriális adókat nem a "gonosz multik" fizetik, hanem mi: akik telefonra fizetünk elő, akik bankban tartjuk a pénzünket, vagy hitelt veszünk fel onnan - vagyis mindenki. És a telefonadóból láthatóan nem is annyit, mint amit a törvény mond, hanem többet, tényleges fogyasztástól függetlenül. Az is ismételten kiderült, hogy nem szabad becsszóra elhinni semmit, amit a kormány mond, amíg el nem fogadják az adótörvényeket. Csak a számláknak hihetünk, ahonnan már nehéz korrigálni. Elég baj.

És komolyan: nem lehetne tisztességesen és átláthatóan kivetni az adót, ha sok kell, akkor sokat? Láthatóan ha egy multival szedetjük be, az olyan mint a PPP: drágább, mint a multi nélkül. Igaz, ez nem lenne forradalmi dolog, inkább konzervatív. Én a kormánnyal ellentétben inkább ez utóbbit favorizálnám.



Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: