Showing posts with label nemzeti_együttműködés_rendszere. Show all posts
Showing posts with label nemzeti_együttműködés_rendszere. Show all posts

Thursday, February 23, 2017

Forradalmi momentum vagy momentumnyi forradalom?

Ahogy várható volt, a kormány megint kitáncol a hurokból, ami a nyakára került. Legyen az internetadó, vasárnapi boltzár vagy olimpia: ahol támadási felület keletkezik, ott inkább jobb nem harcba bocsátkozni.


Ez a sikamlós mozgás azonban győztes taktika is lehet. Nemcsak azért, mert megint lekerül a napirendről egy kellemetlen téma és vissza lehet venni a stafétabotot. Erről sokan írtak, sok helyen, nagyjából mindenki tisztában van vele. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is annyira sikeres ez a manőverezés, ideje ránéznünk az épp aktuális ellenfél helyzetére is.


Mit látunk mindig az első momentumban? Bátor, harcias, szenvtelen ellenzékiek szabotázs-szerű akciót hajtanak végre a kormány valamely intézkedése ellen. Százezres felvonulást szerveznek, a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, szavazást harcolnak ki.


Ezek a sikerek egy-egy konkrét ügyet érintenek, aminek van egy előnye és egy hátránya: egyrészt könnyű sok embert maguk mögé állítani, hiszen egy értelmes ügyben a pártállás többnyire másodlagos (igen, még mindig!); másrészt viszont éppen ez a hirtelen jött erő az, ami ugyanolyan sebességgel tud eltűnni, mint ahogy keletkezett (hiszen a nézetek azért olyen gyorsan nem változnak). De talán eddig is sokszor eljutottunk már, amikor elemeztünk.


Most viszont nézzük meg a harmadik tényezőt is. Vegyük végre elő a félelmek ügyét, ami a társadalom formálódásának egyik meghatározója. Amikor egy elégedetlen polgár felindulásból cselekvésre szánja el magát, viszonylag könnyen talál magának barátokat, támogatókat, akikkel együtt egyre nagyobb és nagyobb csoportot alkotva, mozgalommá tudja transzformálni saját szándékait. Ehhez többnyire elegendő a közös pontok keresése.


Pontosan így szerveződnek/működnek a civil mozgalmak is. Azonban itt kell különbséget tennünk a civilek és a politikai pártok között: e szerint a definíció szerint a politikai párt az, amelyen nem lehet számonkérni az objektív felelősséget. Egy párttag - ellentétben egy mozgalom tagjával - nem fél felvállalni a véleményét és konzekvensen követni és kibontani azt, minden egyes soron következő ügyben. Egy civil mozgalom azonban itt rendszerint megáll. Egy ügy mellé leteszi a voksát, de nem kezd bele egy másikba (ami más témájú), nem köti össze azt egy másikkal. Miért nem? - Adódik a kérdés.


hullocsillag.jpg


Mert ha következetesen kezd el közügyekkel foglalkozni (=politizálni) akkor a tagjai személyes támadás alá kerülnek. És ez az, amit a legtöbben nem vállalnak fel. Mert aki már volt "tűz alatt" a véleménye miatt, az tudja, hogy ez egy rendkívül kegyetlen műfaj. Nemcsak morális, de emocionális igénybevétel is.


Attól a pillanattól fogva tehát, hogy egyetlen mondat is elhagyja valakinek a száját, ami a hatalom birtokosait kritizálja, tűz alá veszik, személyében támadják, sértegetik, megalázzák, felkutatják, fenyegetik, zsarolják. És ez az a pont, amikor egy eleinte bátor aktivista elgondolkozik az életén. Felteszi magának a kérdést: akarom én ezt? Hogy folyton vegzáljanak? Hogy kitaszítsanak? Hogy egyszer arra ébredjek fel, hogy egyesek gyűlölnek, mások azért nem mernek szóba állni velem, mert ők maguk is félnek?


És bármilyen furcsa, ez még az a pont, ahonnan van visszaút. Itt a hatalom ad még egy utolsó lehetőséget, hogy visszalépj. És a legtöbben itt vissza is lépnek.


Ez a félelem az, ami olyan erősen befolyásoló tényező, hogy az ellenállók csoportszintű viselkedésére is kihat: ezért van az, hogy az ellenzéki felbuzdulás vagy egy momentum alatt eltűnő csillagnak tűnik az égen, vagy tanácstalan, suta, erőtlen, béna kacsának - ami persze hamar lelombozza a kedélyeket.


Ezért van az, hogy hiába nagyobb a kormánnyal elégedetlenek tábora, mégsem talál magának benne táptalajt az ellenzék. Mert az emberek erő helyett vagy bizonytalanságot vagy gazemberséget sejtenek (általában joggal). Viszont azt sem árt megérteni, hogy az ellenzéki "hullócsillag-viselkedés" mögött emberi és egzisztenciális félelem a fő mozgatórugó, ami önmagában nem bűn, hanem alapvetően természetes viselkedés. Ha nem így lenne, akkor ez a hiányzó hős csapdájaként is leírható dillemmahelyzet rég megoldódott volna: a magyar szavazók szinte mindegyike bátran kiállna és elmondaná a véleményét, sőt, azt is, hogy épp melyik pártra szavazna. Közülük rég kikerültek volna már a véleményvezérek, akik bátran adnák a nevüket minden olyan ügyhöz, amit meggyőződésük szerint sikerre kell vinni. Ilyen azonban nálunk sci-fi-kategóriába esik.


Ehelyett folyton halk morgás hallatszik és összevissza beszélés. Felvállalásnak, kiállásnak híre-nyoma sincs. Így aztán ügyek jönnek, majd mennek, a kormány pedig marad. Vagyis ezt a helyzetet csak egy kritikus tömegnyi "félelem nélküli aktív polgár" tudja megváltoztatni (esetleg a félelem generálóinak szervezeti bomlása, de ez nagyon lassú folyamat). Előbbit talán célozhatja egy olyan új párt, amiben nemcsak a választók (ellenzékiek, bizonytalanok és kiábrándultak) találhatják meg a számításukat, hanem a párttagok, aspiránsok is biztonságra lelhetnek. Ez így már elég erős tényező lehetne ahhoz, hogy katalizátorként hasson és felgyorsítsa a NER bomlását.

Monday, November 28, 2016

A Fidesz-médiabirodalom visszavág

Ha valamit megtanulhatott a kormánypárt az elmúlt majdnem két évtizedben (kereskedelmi médiakorszak), az az, hogy a hatalmat ugyan média-ellenszélben is meg lehet szerezni (lásd: 90-es évek baloldali médiatúlsúlya vs. első Orbán-kormány), megtartani azonban már csak úgy lehet, ha szövetséget kötnek, vagy átveszik felette az uralmat. Nem nehéz kitalálni, melyik utat választották.


A Fidesznél régóta tervezték és már építik a média-halálcsillagot, vagyis egy olyan hír- és kulturális hálót, aminek segítségével nemcsak átvehetik az uralmat a médiapiacon (hiszen ez már rég megtörtént), hanem átvehetik az uralmat a közgondolkodásban is. Olyan az egész, mint egy bizarr pszichológiai kísérletsorozat a 30-40-50-es évek Amerikájából, amikor embereket zártak be szobákba és tették ki őket különböző hatásoknak, hogy aztán végignézzék személyiségük átalakulását. Nem csoda, hogy a Vajna-Habony-Mészáros-irányította médiában meglehetősen idejétmúlt, nosztalgikus módszerekkel is találkozunk, mint a film-képkockák közé rejtett Paks2-reklámokkal, vagy pontosan ugyanolyan címlappal rendelkező újságokkal.


Ez az egész koncepció lényege: ha nem tudnak minőségi különbséget hozni a baloldali médiafelülettel szemben, akkor egyszerűen lefedik. A közönség pedig eszi vagy nem eszi; ezt kapja. Ha nincs más, akkor előbb-utóbb úgyis megeszi.


Hol tart most az építkezés? Nos, azt látjuk, hogy a médiumok felvásárlása szüntelenül zajlik, igaz, meglehetősen időigényes misszió, hiszen a legértékesebb felületekhez nem könnyű hozzájutni. Nyilvánvaló, hogy a baloldal politikai birodalmának bukása nem járt automatikusan az utolsó (média)bástyák feladásával, így Népszabadságtól az ATV-ig mindenhol meg kell(ett) találni azt a hátsó titkos bejáratot, aminek segítségével szinte belülről lehetett szétrobbantani az "objektumot".


Ne felejtsük el, hogy ebben az országban valaha létezett azért elvi alapú politizálás is (az, hogy milyen elveken alapult, abba most jobb, ha nem megyünk bele...), ami azt jelentette, hogy egy médiacsomag tulajdonosát nem lehetett csak úgy rávenni arra, hogy megszabaduljon termékétől. Ravaszabb módszerekhez kellett folyamodni: meg kellett támadni, le kellett járatni a főszerkesztőt; ki kellett rúgatni a főszerkesztőt; le kellett cserélni a teljes stábot; stróman kezébe kellett adni a kiadót; vagy el kellett venni a sugárzási jogot. Eközben a túloldalon állami hirdetéseken keresztül kellett hízlalni a nyájat.


the-making-of-star-wars-the-empire-strikes-back-image-picture-8.jpg


Ha azt hinnénk, hogy a munka befejeződött, tévednénk. A helyzetet jól jellemzi az a viselkedés, ahogy a baloldali médiumok képviselői állnak hozzá az ügyhöz: minden alkalommal tébolyultan kiáltják ki a sajtószabadság végét (ami mindig attól a ponttól kezdődik, amikor épp elsüllyesztik egyik-másik médiahajójukat) és persze sajnáltatják magukat. Aztán szépen hazamennek. Vagyis: tökéletesen aszerint tesznek, ahogy az a Fidesz-médiabirodalomnak tetszik. Nem csoda, hogy összeesküvés-elméletek özöne terjed szájról szájra, miszerint a ballibek rég lepaktáltak a Fidesszel és lépésről lépésre játsszák a kezükre a sajtóorgánumokat.


Azért ne legyünk igazságtalanok: ebben a médiabirodalom-építésben érezhető a bosszú íze is. Szóval vannak még olyanok, akik elvi kérdést csinálnak a hatalomépítésből, a visszavágásból. Ide tartoznak például azok a sajtómunkások, akik hihetetlenül motiváltak a nagy feladat végrehajtásában és közéleti szerepet arccal és névvel vállaló képviselőik mindig kaján vigyorral, őszinte örömmel fogadják az újabb trófeák begyűjtését (a Simicska-, illetve Széles-féle televíziók politikai vitaműsoraiban heti rendszerességgel nyomon követhetők, amelyek nyilván a legelkötelezettebb közönségnek készültek).


Szépen lassan tehát mindenki átáll a "sötét oldalra" - ha nem is mindig tudatosan (lásd: bulvár médiapiac átalakulása). S talán vannak köztük olyanok, akik mindig is oda tartoztak. Persze, lassan kell haladni, hogy a közönség folyamatosan szokja, elfogadja. Hiszen most még nem mindenki akarja átélni a párthoz tartozás katarzisát. Sőt, a legtöbben valószínűleg egyszerűen csak békét akarnak, ezért kisebb, halkabb csetepatékkal kell jó háttérmunkát végezni. Személycserék, fokozatos átállás, néha visszakozás. Semmi hirtelen mozdulat. Ráérünk.

Friday, December 13, 2013

Idegen nyelv, haladó nemzeti együttműködőknek

Lassan ébredeznek a nyelviskolák és kezdik végre felfogni, hogy rémálmuk valóra válni látszik: az ő lábuk alól is kihúzzák a szőnyeget. Talán azért nem hitték eddig, hogy sorra kerülnek, mert - a trafik- és kaszinó-mutyik esetét párhuzamba állítva - ők legalább társadalmilag hasznos tevékenységet végeztek. Eddig.


Az új felnőttképzést szabályozó törvény és a kapcsolódó rendeletek hatályba lépése óta csupán néhány kritikus hangvételű közleményre és panaszkodással gazdagított interjúra futotta a nyelvtanárokat és nyelviskolákat képviselő szervezetek vezetői részéről - amit a NER robogó vonatának zaja persze könnyűszerrel elnyomott. E bátortalanság és a megkésett panaszok viszont végzetes hibának bizonyultak, mivel a gépezet láthatóan maga alá gyűri az ágazatot. Hogy tudatosan teszi-e mindezt, azt mindenki maga döntse el, én a magam részéről a következő lehetőségeket tudom felvázolni:


1. Nem tudatosan teszi. A Kormány és befolyása alatt dolgozó Országgyűlés olyan túlbuzgó módon akar fellépni a szélhámosok, „maffiaiskolák” ellen, hogy nagy igyekezetében ellehetetleníti az egész ágazatot (magas akkreditációs és egyéb költségek bevezetése miatt jelentősen megugró nyelvi képzési díjak; szaknyelv tanításának lehetősége kizárólag az adott szakma művelői részéről; felesleges napi szintű adatszolgáltatás; nyelvtanárokat terhelő egymilliós kaució; az egyedi igényeknek megfelelő, egyénre szabott, rugalmas megoldások kizárása a külön engedélyeztetési eljárásoknak köszönhetően stb.). (megjegyz.: a legújabb rendeletben foglaltak az előbb felsoroltakat nem cáfolják!)


2. Tudatosan teszi. A piac újraelosztásának céljából. A jelenlegi nyelviskolákat felszámolni, haveroknak átjátszani.


3. Tudatosan teszi. Népbutítási szándékból. A munka alapú társadalom megteremtéséhez munkásokra és nem diplomás, nyelveket beszélő emberekre van szükség, akik ráadásul bármikor leléphetnek külföldre, ha nem tetszik a rendszer.


4. Tudatosan teszi. Az elitizmus előretöréséért. A felsőoktatás térdre kényszerítésének szerves része a nyelvoktatás ellehetetlenítése. A diplomaszerzéshez így szigorú követelményrendszer és benne nehezebben megszerezhető nyelvvizsga dukál. Aki tehetős, venni fogja az akadályokat és lesz is diplomája (apuci-anyuci már fiatalon nyelv-suliba vagy magántanárhoz járatja, az egyetem alatt pedig ez folytatódik), „akinek viszont nincs semmije, az annyit is ér”.


 nem_mukodik.jpg


A következmények - közvetlenül - ugyanazok, mint a trafik- és kaszinó-mutyi esetében, vagyis: egyenes út az illegalitás felé (számlát hírből sem ismerő "partizán nyelvtanárok"); tömeges leépítések; piac-újraosztással az ágazat néhány megbízható haver kezébe kerülése ("Nemzeti Nyelviskola"?).


És a "bónuszok" közvetetten jelentkeznek: oktatási színvonalromlás; a nyelvtudással rendelkezők továbbra is alacsony létszáma (sőt, az arányok további romlása); felsőoktatás eltolódása az elitizmus irányába; Magyarország nyelvi elszigetelődése; a munkaerőpiac rugalmatlansága.


Kedves Polgártársak, amúgy meg a nyelvetekkel két dolgot tehettek: vagy benyaljátok ezt (is), vagy ha nem tetszik, kereshettek magatoknak más országot és ott kiélhetitek kéjes nyelvi vágyaitokat.


Good luck.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Monday, December 17, 2012

Mi a NER? Fekete megmondja, a miniszter rábólint

Nemcsak a miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek is sűrű hete volt. Most ne is menjünk bele ebbe a nemtandíj-mizériába, meg hogy a főnöke utasítására három nap alatt kell a nulláról vadiúj felsőoktatási koncepciót kreálnia. De hát közben Nemzeti Színház meg Magyar Művészeti Akadémia is akadt. Maradjunk most csak ezeknél.


A Nemzeti Színház igazgatói pályázatán a papírforma jött be. Lehet arról vitatkozni, hogy ki volt a jobb jelölt, nekem is van véleményem, de hát láthatóan nálunk ez a szokás, ez volt más színezetű kormányok alatt is: ha az állam adja a pénzt, ő mondja, hogy ki vezesse a színházat, amikor kitelt az előző igazgató megbízása. Az a mondás, hogy ez a többségi demokrácia: aki többséghez jut, kinevez, és ha a többségnek ez nem tetszik, majd leváltja, ha meg tetszik, akkor nem. Ebben nekem is, a kedves olvasónak is, meg Szörényi Leventének is egy szavazata van. A hogyan, persze felvet kérdéseket, de most hadd ne erről írjak.


Aztán itt ez a Magyar Művészeti Akadémia. Távol álljon tőlünk, hogy megmondjuk, ki mit tarthat művészetnek. Ha valaki felszögezi a Megváltót a Szentírásra és azt jó művészetnek tartja, nem szólunk bele - ha ettől minél többen elgondolkodnak a világról, annál jobb. Ott viszont kicsit bicsaklik a dolog, amikor egy, az alaptörvényben nevesített akadémia vezetője az ilyen beleszólást nemcsak megteszi, hanem ki is nyilatkoztatja, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere úgy működik, hogy aki nem működik együtt - értsd: állami művészeti intézmény vezetőjeként más a véleménye, mint neki - az repül.


Ha nem lenne az alaptörvényben említve az MMA, még erre is legyinthetnék: hogy mit gondol Fekete György úr a NER-ről, vagy akár a demokráciáról, hát akár a magánügye is lehetne. A gond az, hogy ha ott ül mellette Balog Zoltán miniszter úr, akkor bizony a kormány nevében mond erről ott helyben véleményt - meg adott emellett nem kevés beleszólást az állami kultúrügyek intézésébe, amivel tényleg kirúghatja az "együtt nem működőt". Egy hasonló esetben, ha egy német akadémia ülésén ilyesmire ragadtatná magát az elnök, egy CDU-párti miniszter valószínűleg ott helyben megmondaná, hogy nem ezt jelenti, és kikérné magának, esetleg utána rögtön el is hagyná a termet. Na jó, a németeknek nincs NER-jük, már majdnem hetven éve.


Ehhez képest Balog miniszter úr a kormány támogatásáról biztosította az MMA-t. Márpedig ezzel a kormány nem is közvetett, de explicit egyetértését fejezte ki: igen, egyetért az MMA elnökével; a NER azt jelenti: fagyit és galambot a címerre - ha nem nyalsz, repülsz. És itt kell visszakérdezni: hogy is van ezzel a demokráciával, amit a színház kapcsán emlegettünk?


(Tudtommal a képen látható címert a Fehéren-Feketén blog publikálta - ha nem ők az eredeti szerzők, kérem, írjátok meg!)


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről