Monday, July 30, 2012

Az egynyelvű és egyszokású jobboldal

Nam unius linguae uniusque moris regnum, imbecille et fragile est.


A Véleményvezér mai cikke igen fontos és aktuális témát feszeget, miközben véleményem szerint nem fejti ki annak teljes mélységét. Amit állít: gyakorlatilag Orbán egyszemélyben határozza meg a jobboldal véleményét, mondandója nem gumicsont, hanem a jobboldal véleményének tudatos formálása. Igaza van, de tovább kell mennünk: látható, hogy mondhat a kormányfő amit akar, a meglehetősen egyveretű pártsajtó egyből igazat ad neki, a blog-kommentek - például itt nálunk is - sok esetben azt tükrözik, hogy mindegy hogy ő mit mond, csak ő mondja.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyönge és esendő. Nem akárki állítja ezt, hanem Szent István királyunk, az Imre herceghez írott Intelmekben. Persze mintha az istváni örökség most mintha kevésbé lenne fontos, mint a félázsiai származás, azonban mégis induljunk ki abból, hogy az államalapítónak igaza volt. Rendszerelméleti értelemben mindenképp, hiszen az "egynyelvű és egyszokású" rendszerek válaszai kiszámíthatóak, és váratlan helyzetre gyakran rossz választ adnak. Például azért, mert "csak az erőből értenek", és "erővel teremthető meg az összefogásuk". A történelem is arra int minket, hogy a kizárólag egyfajta gondolkodást engedő rendszerek és államok versenyhátrányba kerülnek.

Számunkra Orbán lehet, hogy ezt szánja, és nem is mehetünk el a szándék mellett szó és tiltakozás nélkül. Ami azonban láthatóan meg is valósult, az a címben jelzett, "egynyelvű és egyszokású jobboldal". Hellyel-közzel akadnak kritikák persze, de a jobboldali véleményformálás centrumaiból - talán a saját gondolatokban sosem szűkölködő Mandinert leszámítva - nem érkezett az ingerküszüböt elérő kritika, még arra a valóban nehezen védhető kormányfői megszólalásra sem, hogy csak remélni tudja, megtartható-e a demokratikus rendszerünk.

Egy ilyen kijelentésre a kormányzó párt frakciójától a mértékadó sajtóján keresztül a szimpatizánsok tömegéig kellene legalább részleges ellenvéleménynek megfogalmazódnia. Hangsúlyozom: nem egységes ellenvéleménynek, hiszen jó esetben a vélemények egy adott irányzaton belül is sokfélék. Nem igazán tűnt fel azonban szinte egy ellenvélemény sem. Sok oka lehet ennek: túlságosak a beidegződések: ami "onnan" jön, az csak jó lehet, vagy hogy ez még mindig jobb, mintha a szocik jönnének vissza. Ami az érdekes - és mindenképp figyelemreméltó - hogy vagy mindenki elfogad az "egy a tábor"-ban bármit Orbántól, vagy ha mégsem, akkor is inkább csendben marad.

Nem volt ez mindig így. Schmitt lemondásba kényszerítésekor a jobboldali hátország többsége is ezt a véleményt osztotta, és valószínűleg ez vezetett a végkifejlethez. Akkor - meglehetősen optimistán - úgy fogalmaztunk, hogy a "fékek és ellensúlyok rendszere" bennünk működik, és ez esetenként lehet annyira hatékony, mint az államilag, törvényileg szabályozott garanciális rendszer.

Hát, úgy látszik, nem lehet. Ha egy ilyen mondat mellett szó nélkül megyünk el, akkor nem lehet. És most egy érdekes versenynek nézünk elébe: ha a jobboldal magát e központosított rendszerével hosszú távon valójában versenyhátrányba viszi, létrejön-e idejében vele szemben egy ezt kihasználó ellenpólus, vagy "egyszokásúvá" teszik, "együttműködésre erőltetik" az egész országot?

(Még mielőtt posztolnám: igen, tudom, hogy meg kéne magyaráznom, miért rendszerhátrány az egyveretűség. Nem teszem, ez nálam premissza, viszont érdemes megnézni: a történelemben a kizárólag egyféle véleményt, pláne a "vezér véleményét" engedő, minden mást elhallgató vagy elnyomó rendszerek elbuktak - minél eredményesebben tették az "összefogás" kikényszerítését, annál nagyobb volt a bukás a végén.)


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Saturday, July 28, 2012

A féleurópai szakács boszorkánykonyhája

Sikerült ismét valami egészen különlegeset kifőznie T. Miniszterelnök Úrnak. Ezúttal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülésén tartott ínyenc politikai tanfolyamot. Mestermunka.


T. Miniszterelnök Úr (a továbbiakban: Séf) gondban volt: milyen frappáns, meggyőző érvet lehetne még felvonultatni (a továbbiakban: kifőzni) a magyarok számára, amivel el(le?)választhatják magukat Európától(ról), s megszabadulhatnak attól a keserű mellékíztől, amit 2004 májusa óta a szájukban éreznek? (Már ha éreznek persze: mert vannak azok a "hazaáruló magukfajták", akik talán még azt sem érzik.) Netán vigyen be több euroszkepticizmus ízt? Adjon hozzá több magyarkodást? Biggyessze oda mindenhova a „nemzeti” szót? Mit kéne továbbá (t)enni ahhoz, hogy a nép (a továbbiakban: kotyvaszkritikus) ismét felkapja a fejét, s elismerően csettintsen, amikor csak a Séf nevét meghallja?


Miközben ezen tűnődött, - a drága időt nem fecsérelve – hozzányúlt régi, jól bevált receptjéhez és megkezdte a (ki)főzést.


A főzőtanfolyam helyszíne: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülése, Budapest, 2012. július 26.


Gondolatai csak úgy sziporkáztak, sorra mormolta magában „varázsigéit”, halkan felmondta azt a leckét, amelyet ő (ki más?) diktált le egykoron magának:


„Hmm…nos, igen…kezdjünk el beszélni, igen…legyünk magabiztosak és nyugodtak. Ez lesz az, kérem! Mélyhűtőből kivett mondanivalónkat lassan kezdjük el felmelegíteni, magyarázkodásunkhoz keverjünk hozzá egy kis foci-hasonlatot („...egyelőre más ligában focizunk…”), a már forrásban lévő kotyvaszunkba dobjunk bele egy evőkanálnyi hanyatló nyugatozást („…a történelmi felemelkedésből Magyarország kimaradhat…(…)…ebben az esetben mi is a hanyatló nyugat része leszünk…”).


Az így elkészült gazdasági vészjóslat-mártást szórjuk meg gyorsan egy csipetnyi elmúltnyolcévezéssel („….visszatérünk arra a pályára, amire 2002-ben tértünk rá és ami félrevitte az országot…”), lopjunk ide észrevétlenül egy hangyányi őszödi beszédet („…a közszférában senki nem számíthat béremelésre…”), majd tegyük rá a fedőt. Mialatt fő, bátran húzzuk ki magunkat és illedelmesen, de továbbra is magabiztosan magyarázzuk el különleges kotyvaszunk fogyasztásának általános szokásait („…nem hagyhatunk egyetlen forintot sem a közös kasszában…”).


Feltétlenül hívjuk fel vendégeink figyelmét az esetleges veszélyek elkerülésének fontosságára („…ne hagyjanak teret olyan politikai erőknek a következő években…” - némi képmutatással fűszerezve: „…amelyek programjukban felelőtlen osztogatást ígérnek…”). Amikor úgy érezzük, hogy kotyvaszunk már megfőtt, de vendégeink még mindig nincsenek meggyőződve finomságáról, szórjuk meg némi stílusos félelemkeltéssel („…reméljük, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni…”) - Don Corleone-módra.


De a kotyvasz igazi esszenciáját, magát a díszítést a tálalás idejére tartogassuk: mondjunk valami olyan falrengetőt, amitől még a szomszéd szobában ülő lehallgató ügynökök is felvisítanak.” Ekkor a Séf szeme megcsillant, arca mosolyra fordult, s örömében felkiáltott: - Igen, megvan az újabb remek!


Hangozzék hát így: „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet, hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható.” – Ez igen! Csettintett elégedetten. - Erre biztosan fel fognak figyelni még a károgó varjak is!


feleuropai szakacs cikk 2.jpg


S a Séfnek igaza lett. A megszokott recept ugyan ma már láthatólag nem érné el a kotyvaszkritikusok ingerküszöbét, e mesteri újítás mellett azonban tényleg nem lehet csak úgy elmenni szó nélkül.


Mert mi ez az őrültség a félázsiaiakról? Ez valami új fajelmélet akar lenni? Ugyan miben különbözünk mi annyira a skandinávoktól? Milyenek ezek a félázsiai magyarok? Most akkor egy kicsit azért lehetünk még európaiak is? Mi lesz a „keverékekkel” és az újonnan honosítottakkal? Egyébként meg biztos, hogy ezen a szellemi színvonalon kell megrekednünk? (Mert erről a témáról utoljára egy bizonyos Ján Slota nevű homo politicust hallhattunk elmélkedni, aki hajmeresztő históriájával borzolta a kedélyeket. Egy a tábor?)


Mielőtt valamiféle nagy (ál)tudományos érvvel szeretnénk meggyőzni a hallgatóságot igazunkról, nem kellene előtte legalább egy tudóssal egyeztetni (pl. antropológussal, genetikussal, néprajzkutatóval)? És a magyaroknál ugyan miért ne működhetne összefogás? Azért, mert „genetikailag alattvalók” tetszenénk lenni? Ezért hozakodott elő ezzel az ázsiaizással? (E botrányos elmélet egyébként szintén megbukott a közelmúltban. – Sőt,valójában már évtizedekkel ezelőtt.)


Miféle erőről tetszik beszélni? Ugyan, kinek van erre szüksége? Miféle történelmi tapasztalatokról tetszik beszélni? Az a rendszer (totális diktatúra?) pedig miért volna jobb annál, mint ami most működik? Segítsen, Séf! Nem értjük a főztjét - és így megenni sem tudjuk.


T. Miniszterelnök Úr azonban rafinált szakács: pontosan tudja, hogy a tőle fent idézett gondolatrészletek mindegyikére szükség van egy ilyen beszédben ahhoz, hogy rabul ejtse vele hallgatóságát (értsd: majdnem feltétlen híveit). Mert igen, a boszorkánykonyha termékének (értsd: Orbán-beszéd) akkor jön ki igazi ízhatása, ha ott van benne egy kis nyugatellenesség, egy kis Gyurcsányozás, egy kis foci, egy kis fenyegetés, egy kis félelemkeltés. És persze az esszencia. Ami most valami beteges fajelmélet és értelmezhetetlen nacionalizmus keveréke.


A legnagyobb bűne ennek a kommunikációs trükknek, hogy erősíti az olyan sztereotípiákat, amik sajnos még mindig nagy népszerűségnek örvendenek a közgondolkodásban: például, hogy népekre ráragaszthatók pozitív és negatív jelzők (a stigmatizálás világhírű példái: „szorgos németek”, „lusta déliek”, „hűvös északiak”, „fukar skótok”, „buta tótok” stb.). Vagy hogy a népek között olyan áthidalhatatlan kulturális (és genetikai?) szakadék tátong, ami megakadályozza őket az együttélésben („mifajtánk”, „őfajtájuk”, „bűnöző népség”, „szolganépség” stb.). Ezt sugallja minden „félázsiaizás” és bizonyos „központi erők” szükségességének felvetése is. És erről tényleg van történelmi tapasztalat.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Friday, July 27, 2012

"Félázsiai származék" - ki veszi ezt magára?

Azért van, amikor azt kell mondani, hogy eddig és ne tovább, sőt ha lehet, eddig sem. Mit mondjak erre:



Ha nincs erő, hanem széttagoltság van, nincs összefogás. Ez nem minden kultúrában igaz talán, lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, mondjuk a skandinávoknál el tudom képzelni, de ilyen félázsiai származékoknál, mint mi vagyunk, így van.




Nem akárki mondja ezt, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke maga.


Nem megírt beszéd, de nem más adta a szájába, ő mondja, saját magától. A ragozást akár helyénvalónak is tarthatom, miszerint az olyan félázsiai származékok mint ők. Nekem mondjuk ez magamtól nem jutott volna eszembe. Viszont magamra sem veszem!


asiamap.jpg



A kérdés persze azok számára éles, akik még mindig azt gondolják, hogy OV a szebb magyar jövő egyetlen igaz letéteményese. Ők beleértik magukat ebbe a "mi"-be, vagy ez már nekik is sok, ugyanúgy, ahogy sok volt, joggal, amikor GyF "k-vaországozott"?


A fiatalabb olvasóknak mondom, volt ám egy korábbi, nem annyira kedvelt korszakában az országnak egy olyan, hogy "Összefogás! hirdette a Nagy Elvtárs, és összefogott mindenkit, akit elért". Nem volt vicces, pedig a mostani beszédben fetisizált ereje is megvolt hozzá. Aztán hirtelen ellene és a rendszere ellen lett összefogás azon magyar nép részéről, amely akkor, 1956-ban elég erős kezdeményezőkészségről és Európához tartozási szándékról tett tanúbizonyságot.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Monday, July 16, 2012

Marad a bírói nyugdíjazás az AB ellenében is?

Orbán Viktor 2007-ben, amikor az Alkotmánybíróság zöld utat adott a Fidesz három kérdéses népszavazási kezdeményezésnek, a következőket mondta:



Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye.



Lehet persze, hogy elfelejtette odatenni a kiscsillagot meg az apróbetűt: kivéve, ha kétharmadunk van. Mert akkor:



  1. nem törődünk vele;

  2. kétharmados törvénnyel azonnal elvesszük a hatásköreit;

  3. kétharmados törvénnyel módosítjuk az alkotmányt, hogy mégis nekünk legyen igazunk;

  4. telepakoljuk az AB-t a saját embereinkkel, akár olyannal is, aki ezekről a törvényekről szavazott.




Most épp a hármas opciót látszik Orbán elővezetni:



Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere (...) A kormány a tervek szerint még a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére (...) A rendszer marad.



Beszélhet az Alkotmánybíróság, amit akar, az minket nem érdekel. Az emberek meg majd úgysem emlékeznek rá, hogy mit is mondtunk ellenzéki korunkban.

Jó - illetve nem jó, de mit tudunk csinálni - ő ilyen, nagyon mást nem tételeztünk fel. Nade azért alul lehet múlni, hivatalból és helyből is: Handó Tünde hivatala is sietve a fenti egyes verziót közölte:



A bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályozást visszaható hatállyal megsemmisítő hétfői alkotmánybírósági döntés nincs közvetlen kihatással a bírák már megszűnt, illetve ez év második félévében megszűnő szolgálati viszonyára.



Érthetőbben: ettől a döntéstől ők ugyan senkit vissza nem helyeznek az állásába, sőt, hiába a törvény visszamenőleges hatályú megszüntetése, a továbbiakban is folytatják a nyugdíjazásokat. Tessék perelni, teszi még hozzá (igaz, szebben becsomagolva) az Országos Bírói Hivatal, amelytől az ember mégis valamelyes jögkövetést várna el.

Leülne még valaki sakkozni fideszékkel? Nem lehet, hogy játszma közben akarnák kétharmaddal átírni, hogy a huszár meg a futó hogyan léphet?


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Friday, July 13, 2012

Nektek coki! - egy magyar Dublinban keresi az igazát

Bár a leláncolt kiflicsücskök, meg a lemerült szadomazó akkuk foglalják el a híreket mostanság, azért jusson eszünkbe egy igencsak, valószínűleg végletekig elfáradt és elkeseredett polgártársunk, Zoltai Bence esete, aki pár napja már az Ír Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elé, Dublinba ment az igazát keresni. Miért is?

Aki esetleg nincs képben, hogyan is mehet el kacagva haza Írországba egy ír férfi (majdnem leúriembereztem véletlenül) miután Leányfalun megölt két kisgyereket, hogyan is ússza meg a felelősségrevonást tettéért, amit Magyarországon, magyar állampolgárok ellen követett el. Nekik érdemes elolvasni előtte egy rövid összefoglalót.

Szóval.
Az Irish Life biztosítótársaság magas rangú tisztviselője elgázolt két gyereket. Figyeljünk csak a dolgok finom iróniájára. Egy életbiztosító igazgatójaként. Aztán valahogy szépen hazament és azóta boldogan éli világát. Hogy történhetett vajon mindez? Hogyan sikerült addig csűrni és csavarni ügyvédnek, jogásznak, ameddig az “Ígyjárás tipikus esete” állt elő?




(Forrás: Magyar Hírlap)


Hadd segítsek: a nemzetközi- az ír- és a magyar büntető és egyéb jogokban kevéssé járatosaknak:
Mert megtehette.

Két, egymással (katonai- és politikai téren egyaránt) szövetséges ország az ilyen kényes eseteket általában csendben és simán meg szokta egymás között oldani. Bőven elég a tisztesség- és némi igazságérzet a felek között az ilyen ingoványos esetekhez mint a fenti. A legritkább esetben szokták az ilyesmit legfelsőbb bíróságokhoz, felülvizsgálati tanácsokhoz, sőt immár diplomáciai testületek elé cipelni.

Kérem higgyenek nekem, civilizált országokban az ilyen, paraszti, józan ésszel bátran felfogható esetekben ez ritkán szokás. Régen rossz, ha már nagykövetek, sőt miniszterek levelezgetnek, meg az EU biztosokat, meg Strassbourgot meg Luxembourgot zargatják.

Nem kell a konfliktus, a balhé senkinek sem, a sajtó, a közvélemény felháborodása a nagy felhajtás mindenkinek csak kárt okoz. Ha ez mégis megtörténik,  az már nem csak Zoltai úr és Mr. Tobin ügye, régen nem, hanem két, szuverén köztársaság, az Ír és a Magyar Köztársaság ügyévé válik.  Igen szomorú, hogy a magyar diplomácia újabb, csekély súlyú, de annál látványosabb kudarcává váltak az események.

Mr. Tobin 3 év börtönt kapott jogerősen a magyar bíróságon, az ítélet szerint legkorábban 18 hónap után helyezhető szabadlábra. Engedélyezték számára, hogy otthon, ír börtönben, könnyített feltételekkel töltse le megérdemelt büntetését. Gondolom harmadolták is volna a szuperjó magaviseletért. Ez egy év lett volna, valami csendes, zöld mezőn épült vidéki ír börtönben, nem fegyházban. Két életért cserébe. Gondolom jó oka volt Mr. Tobinnak hogy ne fogadja el az alkut, hazautazzon, és végigcsinálja 12 év összes pereskedését, hercehurcáját. Igencsak bízhatott benne hogy megússza.

Ha két ország összeakaszkodik valamin, bármennyire is pihepuha cukrosvattába csomagolják is a mondanivalójukat, az erőviszonyok változatlanok maradnak. Az erősebb kutya fogja ugatni a tutit a gyengébbiknek. Ha az egyik fél ennyire magabiztos a konfliktus kimenetelében, akkor az erőviszonyok igencsak egyenlőtlenek.

Közismert, hogy a magyar külpolitika súlya finoman szólva is csekélynek mondható. Nem kell messzire mennünk. Kapcsolatunk, konfliktusaink kimenetele az elmúlt évtizedben már szomszédainkkal szemben is látványos kudarcok útjelző köveivel szegélyezett. Szlovákia, Románia, Ukrajna, lehetne sorolni a kínos pillanatokat, ettől most eltekintenék, csak üssünk fel pár napi- meg hetilapot.

De azért képzeljük el. Mondjuk nem Leányfalun, hanem -teszem azt egy Berlin melletti kicsi, csendes városkában történik a baleset. Vajon eljutott volna idáig az ügy? A német miniszternek kellene most levelezgetnie, ráadásul még csúnyán el is hajtanák? Ugye hogy abszurd még a gondolat is.

Ennek a tehetetlen, sarokba szorított, kontraszelektált magyar diplomáciai testületnek, és ugyancsak inkompetens munkájának, kudarcának keserű levét már megint egy szerencsétlen, magyar ember, meg a családja issza meg. Az oka pedig az elmúlt tíz év teljes magyar vezetésének nemzeti és nemzetközi viselkedése és kudarca.

Ne tévedjünk. Nemcsak a Brüsszelben vívott az elmúlt két évben alaposan begyakorolt arccal a betonnakszaladás az oka a vereségeinknek. A viktoriánus rendszer egybites nyaloncai és kőagyú biorobotjai mellett a Gyurcsány-féle nyúlós-nyálkás elkúrtuk rendszer, és a mögöttük ijedten-gyáván kipislogó hájas gnómjai is felelősek.

Nekünk harc kell Európával, nem megegyezés. Kettősbeszéd kell, kínosan mosolyogni Nyugaton és kardotrázni büszkén idahaza. Szabadságharc kell, nomeg persze sok pénz, de felelősségvállalás nélkül. Kurucos dac kell, és persze tessenek is ájultan tisztelni bennünket. Nem kell hát csodálkozni, ha egy vörös bársonnyal bélelt dolgozószobában, egy nemzeti színnel keretezett, pocsék angolsággal megírt levél csak egy gúnyos, lenéző mosolyt bír kicsikarni a dublini tisztviselő arcából.

Barbárok. Ázsia. - gondolja magában. Nyereg alatt puhított hús. Haha. Némá, a paprikajancsik levelezgetnek velünk. Na majd illő választ írunk nekik, hogy megtanulják hol is van Európa.

Még valami. Egy másik halálos baleset szomorú ügye zárásképp, ha már a múltban bóklászunk: Vitalij Kalojev esete a festői Svájcból nomeg Baskíriából.

Vitalij Kalojev 2004-ben követett el a gyilkosságot, családja halála miatti bosszúból. A férfi két gyereke és felesége ugyanis azon az orosz utasszállítón lelte halálát, amely 2002-ben összeütközött egy teherszállító repülőgéppel, és lezuhant a német légtér svájci légiirányítók felügyelete alá tartozó részében. A baleset Németország legsúlyosabb légikatasztrófája volt, 71 ember vesztette életét. Ráadásul az orosz gépen főként iskolások utaztak, akik spanyolországi szünidőről tértek haza. Kalojev annak idején Spanyolországban dolgozott építészként, és szinte azonnal a helyszínre utazott, ahol megtalálta szerettei holttestét.

Két évvel később a férfi megjelent az egyik - a baleset idején egyetlen szolgálatban lévő - légiirányító svájci otthonánál. Kalojev - a bíróságon tett vallomása szerint - képeket akart a légiirányítónak mutatni elhunyt négyéves kislányáról, Dianáról, tízéves kisfiáról, Konstantinról és feleségéről, Szvetlanáról. A férfi azonban Kalojev szerint hűvösen fogadta. Az orosz végül leszúrta. Utólag azt mondta, hirtelen felindulásból cselekedett.

Nos Kedves Olvasó, szerintem ez a “keleti megoldás”.  Ha “barbárok” lennénk, így oldanánk meg a problémáinkat. Szemet szemért elv alapján.

Ugye nem tetszene? Ugye nem lenne európai megoldás, ha egy tettrekész fiatalember becsöngetne Mr. Tobin bejárati ajtaján kezében a két kisgyerekről készült fényképpel? Ijesztőek a párhuzamok, ő is csak az “igazságot keresné” és a zsebében lévő késsel találná meg.



Szerintem azért talán még lehetne más lehetőség is, legalább játsszunk el a gondolattal, bármennyire is valószínűtlen.

Orbán Viktor miután kipihente magát, a nyaralás után, a heti szokásos brüsszeli útján odafárad a balhátsó oldalra egy másik, az övéhez hasonló miniszterelnöki karosszékhez és azt mondja:

-Háj miszter kenni we hev hír a little problem, ken vi talk abáut asz mano á mano plíz!
(-Helló Mr. Kenny, lenne itt egy kis probléma, beszélgessünk már erről mint férfi a férfival!)

Persze ehhez golyók is kellenének, nemcsak szabadság(h)arcosok...

Végezetül két olvasnivaló: Viktor Kalojev hazatéréséről és Zoltai Bence szavai a dublini sajtótájékoztatón. Bátran ajánlom mindkettőt, érdemes beletekinteni!


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Wednesday, July 11, 2012

Selmeczi Gabriella a Közgép szóvivője lett?

A délelőtt az LMP parlementi képviselői és aktivistái a tavaly karácsony előtti, Parlament előtti tiltakozás stílusában leláncolták magukat a Közgép Soroksári úti telephelyén. A magánterület e megsértői ellen a rendőrség lép fel. Ahogy Hugh Grant-ügyben, itt is hátradőlhetne a Fidesz, kicsit kellemetlen, hogy újabb üzenetek jutnak el a néphez a Nemzeti Közgép rendszeréről, de ehhez azért nyár és érdektelenség van. De nem, fideszéknél akciókényszer is van, és ezt az ellenfelek akár be is számíthatják a terveikbe.

Hogy mi az ellenakció? Selmeczi Gabriella mindenvédelmi megbízott asszony megpróbálta megkeresni az LMP székházát, hogy ott tartson sajtótájékoztatót arról, hogy milyen törvényteleségeket is követnek el az LMP képviselői és aktivistái. Mondjuk székházra nem futotta lehetmáséknál, úgyhogy maradt az utca, jó is az.



(Forrás: a Lehet Más a Politika facebook-oldala)



De most komolyan: nincs ott valaki más, aki elmondaná neki, hogy ez erősen kontraproduktív? Egyrészt felhívja a figyelmet az egész akcióra. Másrészt a másik oldal is legfeljebb látszik nyeretlen kétévesnek, de rég nem az: ezt a fórumot is fel tudja arra használni, hogy a saját üzeneteit, a Közgép állam az államban jellegét közvetítse.

De a fő gond mégsem ez. Milyen minőségben is ment oda Selmeczi képviselő asszony? A Fidesz nevében? De hát a sértett fél a Közgép. Eddig sem lehetett sok kétségünk arról, hogy a kettő eléggé összefonódott, de azért ezt így ország-világ elé kürtölni?


Hogy a dolognak írásos nyoma legyen, a honlapjukon is kijátszották a "mi vagyunk a hülyébbek" kártyát. Azt mondja a közgépvédelmi megbízott, hogy "politikai támadás az LMP akciója". Na, most megtudtuk, nyáron meg meleg van, télen meg hideg. A Fidesz talán soha nem tett "politikai támadást"? Akár olyan ügyben is, ahol volt mit támadni?


Inkább arról nyilatkozzanak: ugye most már engedik a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását? Selmeczi szerint ugyanis:



Az országgyűlési képviselők munkájának fő terepe a Parlamentben van.



Szerintem nem az LMP-n múlik.


UPDATE: Török Gábor zseniális találatát a mai mno.hu-hól érdemes megnézni, az egész sztori egy képen.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:


Sunday, July 8, 2012

A magyar, aki dombra megy fel a pofonért?

Most komolyan, pártunk és kormányunk a nyári forróságban első számú nemzeti célnak tartja a Hírcsárda ellehetetlenítését? Pénteken oldalszámozásügyi problémák merültek fel, ma meg épp Hugh Grant-et keressük veszettül, mert levelet szeretnénk neki küldeni, szeretettel.




Mi is a gond? A színész az Európai Parlament épületében tartott Páneurópai Fórumon bírálta a magyar médiarendszert - tudjuk meg a HírTV-ből. Megnézve a videót a következőket tudjuk meg (feltéve, hogy minden érdekes elem szerepel benne):



  1. Bár a konferenciát az EP épületében tartották, és részt vett az EU biztosa is, ez nem hivatalos uniós rendezvény volt, és finoman szólva nem a legnagyobb EP-frakciók támogatásával jött létre.

  2. Hugh Grant pontosan egyszer vette szájára Magyarországot, amikor arra hozott fel minket példaként, hogy nálunk az állam felügyeli a médiát és nem fordítva.



A dolognak olyan elképesztően nagy nemzetközi visszhangja nem volt, minket illetően meg semmilyen sem. A pár elérhető híradásban érthető módon Grantnek a Murdoch-birodalommal levő feszült viszonyát taglalták, Magyarország neve még mutatóba sem fordult elő. A Google a "Hugh Grant" és "Hungarian media" kifejezésekre az elmúlt hónapból egy mai magyar blogbejegyzést és egy honfitársnőnknek a színész kínai rajongói oldalára beírt kérdését dobja ki - utóbbi azt firtatja, mennyit kapott a színész a magyar média elítéléséért. (Nyilván ha ez a blogbejegyzés aktív lesz, pár órán belül ez is meg fog jelenni a keresési eredmények közt.) Röviden: semmilyen nemzetközi vihart nem kavart a dolog.

Itthon, az uborkaszezonban kicsit más a helyzet. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár mellett Pálffy István (KDNP) is úgy gondolta, válaszolnia kell Hugh Grant világrengető kritikájára, hogy biztos bennragadt az Igazából szerelem c. film szerepében (talán ez a legnépszerűbb filmje, míg a bejegyzés címét ihlető első főszereplős alkotása szerintem méltatlanul kevéssé ismert, de hát ízlések és pofonok). Innen már csak egy lépés, hogy uccu neki, keressük meg a címét, oszt küldjünk neki egy szép levelet, hogy az nem is úgy van, ahogy pedig van.


A nemzetközi média oda sem figyelt Hugh Grant minket érintő kritikájára - de majd mi teszünk róla, hogy ez megváltozzon.


Kérdéseim  lennének:



  1. Biztos jól fordították le, amit mondott? Mondjuk nem nehéz szöveg, de minthogy az egyetlen elérhető forrásban némítva van az eredeti (szájról olvasáshoz meg nem értek), ez nehezen ellenőrizhető. Nem gondolom ugyan, hogy a HírTV ezt elrontotta volna, de hát ezt is meg kell kérdezni.

  2. Feltétlenül muszáj elefántot csinálni a bolhából?

  3. Feltétlenül muszáj a világ figyelmét felhívni arra, ami nálunk van? Figyelnek ők amúgy is, de azért az országblamázst nem kéne ilyen szamársággal fokozni.

  4. Gondolt arra valaki, hogy Grant esetleg válaszolhat is, és mi lesz abban?

  5. Ha válaszol: neki fognak jobban hinni, vagy Kumin és Pálffy uraknak?


Tényleg megéri a hazai törzsszavazói bázis elé kiállni azzal, hogy "jól beszóltam a TV előtt, meg mertem csinálni"? Mert ez kb. nekik szól, a többiek meg csak bízhatnak abban, hogy Hugh Grant-nek azért akadhat fontosabb dolga is, minthogy a magyar kormánynak a médiatörvénnyel kapcsolatos hivatalos tájékoztatására válaszoljon. Mert ha megteszi, röhögni fogunk ugyan, de nem lesz őszinte a mosoly az arcunkon.


Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: