Friday, March 16, 2012

Bajnai Godot-ra várva?

A 15-i napra vonatkozó baljós forgatókönyv, amelyet e blogon is felvetettünk, szerencsére nem vált valóra. Bár a Kossuth téri gyűlésen nyilvánvalóan többen voltak, mint a Milla erzsébethídi összejövetelén, a Két tömeg uralta az ünnepet üzenetet azért sikerült elérni. Arra viszont számos publicisztika felhívja a figyelmet, hogy a Milla és a Szolidaritás által szervezett civil tüntetések, elsősorban új politikai üzenetek hiányában kifulladóban vannak. Nem azt mondom, hogy ne lenne nagyszámú elégedetlen ember hazánkban, azt viszont igen, hogy a kormánypolitika kritikája, ellenzése most, a választási ciklus félidejében már kevés. A kormánypártok felé inkább megértő Nívó blogon teljes joggal vetik fel a kérdést: ki kormányozná jobban az országot, mint Orbán? Erre a - talán most már legfontosabb - kérdésre egyik ellenzéki tüntetés, egyik akció sem adott választ.

Olyan embert keres, illetve kell keresnie az erősen megosztott ellenzéknek, aki egy vonzó alternatív jövőképet vázol Orbán kurzusával szemben.
Ez a jövőkép alakulhat az azt képviselő vezető szuggesztív képességein (emlékezzünk az 1998-as Orbánra!), alapulhat a korábbi teljesítményén is - állásinterjúkon azt kérdeznék: milyen referenciái vannak? Elfogadott és népszerű, de legalábbis jól népszerűsíthető politikus kell tehát. Ráadásul olyan ember kell, aki mind az ellenzéki pártok, mind a párton kívül szerveződő ellenzéki civilek számára elfogadható. Ha szétnézünk, túl sok jelölt nincs. És túl sok ídő sincs a válogatásra.

A civilek nem találtak, nem neveltek ki ilyen vezetőt. Kónya Péter és Árok Kornél egy ideig nem voltak teljesen esélytelenek e versenyben, azonban a Szolidaritáson belüli, nehezen követhető belharcok már azelőtt megszüntették indulási esélyeiket, hogy azok egyáltalán bebizonyosodtak volna. Mesterházy lehet mégoly népszerű az MSZP-n belül, kifelé a tényleg új üzenetek hiánya fájdalmas versenyhátrányt jelent; a 2010 előtti MSZP-re azért a nagy többség még mindig nem lenne kíváncsi kormányon. Az LMP-ből Schiffer már épp elkezdett komolyabb respektet szerezni a nem baloldaliak körében is, amikor hátrébb lépett, és nem nyilvánvaló, hogy kit indíthatna a párt ebben a versenyben. Hacsak Jávor Benedeket nem, de ő azért finoman szólva sem lehetne a jelenlegi miniszterelnök esélyes kihívója, a tegnapi Pilvax közi közönség alapján pláne.

A jövőképet felvázolni képes jelöltek mezőnyét így pillanatnyilag kétfősnek (nagyon halványan esetleg háromfősnek) látom, a referencián azonban egyikük látványosan elbukik. Gyurcsány bármikor képes jövőképet vázolni majdnem bárkinek, ez talán a legnagyobb erőssége, és ebben valószínűleg bárkinél jobb idehaza. De hát ki tudná elfeledni a DK-s szimpatizánsokon kívül, hogy az "A-t ígérem és B-t csinálok" stílust ő emelte ipari szintre hazánkban, a jelenlegi kurzus ezt legfeljebb tökéletesítette - ráadásul, nem csekély mértékben emiatt, a potenciális ellenzéki támogatói bázis nagyobb része számára ő nem vállalható, sokunk körében még az "Orbán kontra Gyurcsány" választásból sem valószínű, hogy ő jönne ki győztesen.

Eséllyel marad Bajnai Gordon, aki messze nem annyira szuggesztív - bár én már hallottam zsúfolt egyetemi előadó-teremben, és kifejezetten jó előadó, de nem tudom, milyen szónok - viszont a tapasztalatai vitathatatlanok, sokan rá tekintenek lehetséges alternatívaként, elsősorban a baloldalon pesti szemszögből sokszor nem eléggé értékelt vidéki honfitársaink körében. A bejelentkezést erre a posztra kulturáltan meg is tette pár hónapja. Párthoz gyakorlatilag nem kötődik, nem valamelyik rivális ellenzéki párt vagy csoport tagja, viszont valószínűleg bármelyikük inkább választaná a 2009-2010-ben megismert kormányzati stílusát a mostani helyett. És figyeljük csak a Nívó szavazását!

(Azt mondtam fentebb, hogy nagyon halványan háromfős is lehet a mezőny. Én a lehetséges jelöltek közt tartanám számon Tétényi Évát, az esztergomi polgármestert is, bár referenciája kizárólag helyi és ismertsége emiatt alacsony. A "fideszes nyomulással dacoló kedves hölgy" arc viszont egy érzelmek alapján dönteni hajlamos országban akár be is jöhet, nagyon jó médiatéma, és félig már fel is van építve. Persze nem tudom, vállalná-e, vagy elég neki a helyi perpatvar kezelése, de megemlíteni minimum meg kell. Hátha.)

De vissza Bajnaihoz: ha jelölt, akkor kinek a jelöltje legyen? Itt juthat még nagyon fontos, mondhatni főszerep a most hanyatlani látszó civil szerveződéseknek. Miközben az ellenzéki pártok, szervezetek egymással is versenyeznek, a jelöltállításnál túl sok egyéni mozgásterük nem lesz. Az viszont gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a legnagyobbjuk, az MSZP saját jelöltjét a többiek támogatnák. A Milla azonban akár fel is vállalhatja a magyar Olajfa szerepét, elindítva a közös jelöltet. Fél év múlva akkor viszont ezzel kéne próbálkozniuk, nem dr. Dopemannal és az alternatív bohóckodással. Mert most még kiment jópár tízezer ember csak a kormányellenes demonstráció kedvéért, de hátha legközelebb még többen kimennének azért, hogy meghallgassák, milyen jövőképet kínál az ellenzék jelöltje.

Hátha erre többen lennénk kíváncsiak. Hátha többen azok közül is, akiket a Milla tegnap még nem tudott megszólítani. Talán érdemes lenne megpróbálni.
 

- * -* - * -


(A blog indításakor vázolt kétfajta jövőkép közül elvi alapon továbbra is a mérsékelten konzervatív és gondolkodásában - nem önálló értékrendjében! - liberális alternatívát választanám, ha lenne ilyen. De nincs, és fogy az esély meg az idő, hogy legyen. A stílust persze eszerint visszük, de én ma 2012 márciusában a fent leírt forgatókönyvet látom reálisnak.)

Wednesday, March 14, 2012

A manyup-probléma lehetséges megoldásai

Lassan itt a március vége, amikor újra döntenem kéne, visszalépek az állami rendszerbe vagy maradok magánban: azt mondta decemberben a kormány, hogy mostanra meglesznek a döntést segítő eljárási szabályok. Nem látom őket. A jelenlegi jogi szabályozás pedig nemcsak diszkriminatív, de egészen cinikus módon ellentétes az Alaptörvénnyel és a hatályos EU-normákkal: lássuk a helyzetet hangsúlyozottan a saját szemszögemből.


1998-ban léptem be a magánpénztárba, én abba a korosztályba tartozom, amelynek ez valódi döntés volt. Kezdetektől fizetem az ún. tagi kiegészítést, vagyis 10%-ra egészítettem ki a befizetéseimet: mivel átleg felett keresek, 12 év alatt ez a rész több milliós összeget jelent. Hangsúlyozom: ezt a pénzt zsebre is tehettem volna folyamatosan, vagy számlára vagy önkéntes pénztárba. Nem látszott a különbség.


Kézenfekvő lett volna tavaly visszalépni és felvenni ezt az összeget: azért nem (sem) tettem, mert senki nem tudta megmondani, hogy mi mennyi. 2011 januárban visszavonhatatlan döntést kellett volna hoznom, hogy egy későbbi árfolyamhelyzetből levezetett összeget kapjak, ami nem kicsit emlékeztetett egy véletlen számra. Nem, inkább maradtam, 10% befizetésből elleszek, az állami nyugdíj diszkriminatív megvonását meg a következő 20-25 évben majd csak sikerül orvosolni jogilag - ha lesz annak bármilyen következménye addigra.


Erre decemberben hazánk pénzügyi főzsenije kitalálta, hogy vissza az egész, a saját maguk által hozott törvényt sem kívánják betartani amikor épp életbe lépne: nem fizet semmit az állam utánam a pénztárba. Én meg kapok állami nyugdíjat rendesen - de egy buzgó egyéni módosító ezt is levitte 75%-ra.


Ez a szabály ma. Ja meg az, hogy március végéig visszaléphetek. Nem fogok, már megint nem tudom, mit kezdjek a döntés utánra belőtt időpontban vett árfolyamokból való számolgatással. Igen ám, de ha nincs kötelező befizetés a pénztárakba, akkor ők miből maradhatnak meg, pláne hogy még vastag pénzügyi feügyeleti díjat is kell fizetniük az államnak? Önkéntes tagdíjból vagy adományból, szép menet lesz még ez is. Néhány pénztár már be is dobta a törölközőt, hogy erre az egészre nem kíváncsi. A megszűnő pénztártagok átvihetik a megtakarítást más pénztárba, vagy ha ezt nem teszik, az az állami nyugdíjrendszerbe kerül, pontosabban az ott vezetendő "egyéni számlára", amelyet S. G. már tavalyra ígért, de a nyugdíjzsarolás sikere után mintha nem lenne annyira sürgős.


Eddig minden (na jó: majdnem minden) törvényes és szabályos volt. A 2010-11-es zsarolás egy érdemi alkotmányos kontrollt valószínűleg nem élne túl, de ilyenre sok kilátás most nincs. Ámde most jön a csavar, ráadásul nem is direkt, hanem mulasztásos formában:


Mi lesz ugyanis az utolsó magánnyugdíjpénztár megszűnésekor? Nem tudok erre vonatkozó külön szabályról, pedig a kormány egyértelműen erre játszik. A mostani szabály szerint ugyanaz mint most: átlépsz máshová vagy államiba kerülsz. Ja, hogy nincs máshová? Így jártál, mi aztán igazán nem tehetünk róla... azazhogy de, csak nem tudsz mit csinálni. És ez az a pont, ami erősen támadható, és bármilyen meglepő, de ellentétes mind a hatályos Alaptörvénnyel, mind pedig az EU alapjogi chartájával.


Tetszik, nem tetszik, a manyup-megtakarítás ugyanis magántulajdon. A most hatályos törvény szerint is az (5. paragrafus 4. pont). Lemondhatsz róla magad - tavaly ezt tette 97%, még ha erősen megkérdőjelezhető törvényi alapon nem tevőlegesen tette is, de jogállamban nem vehető el! Még ilyen trükközéssel sem, amit az előző bekezdésben írtam. A magántulajdont a mostani Alaptörvény is védi (XIII. cikk), csak a hazai fórumok előtti alkotmányos védelmet függeszti fel, de védi az alapjogi charta 17. része is.


A jogszerű elvétel tehát nem megy, elég hosszú procedúra végén valószínűleg ez nyerhető. Célszerű, ha a konszolidációra hajtó kormány nem is akarna ebbe az utcába bemenni - bár itt talán nem kizárólag a józan ész vezérli a döntést. Mi lehet akkor a megoldás?


Én két megoldást látok, a teljes jogú állami nyugdíj helyreállítása mellett:



  • a megmaradt vagyon átvitele/átengedése az önkéntes pénztárak valamelyikébe, ill.

  • a megtakarítások kifizetése a megmaradt tagoknak.


Nézzük az egyes megoldások előnyeit és hátrányait.


Mindkét esetben jogos valamekkora adót kivetni: a kötelező befizetés ugyanis mindkét esetben többletjövedelem, amelyre a második esetben személyi jövedelemadó rendes kulcsát kellene alkalmazni, az első esetben persze csak akkor, ha a 2011 előtti állami nyugdíjjogosultság számításakor a 75% ennek arányában emelkedne. A tagi többletbefizetések esetében a korábban ténylegesen igénybe vett adókedvezmény visszafizettetése merülhet fel, természetesen a második esetben, lévén hogy az önkéntes pénztári befizetések is adókedvezménnyel történtek. Az adókedvezmény egy bizonyos jövedelemhatár felett nem járt, tehát ez a számítás nem automatizálható: emiatt az elmúlt 5 évben ténylegesen felvett kedvezmények állami visszafizettetése kivitelezhető - azért 5 év, mert azokról meg kell lenni az adóbevallásoknak.


Az első esetben az állam a magánpénztártól az önkéntes pénztárba történő transzferkor megkapná az adót (a pénztár által kezelt eszközökben vagy készpénzben), a második esetben valamivel több adóbevételhez jut készpénzben, de ez elég nagy felzúdulást váltana ki a visszalépettek körében. Emiatt a kormány helyében az első megoldást preferálnám. Ezt egyébként hírek szerint az LMP frakciója javasolja is.


Száz (meg sokkal több...) szónak is egy a vége: én a jelen szabályozás mellett nem fogok visszalépni, és az államnak nagyon fel kell kötnie a gatyáját, ha a még bent maradt tőkére fáj a foga. Lehet persze, hogy ez a kormány elveszi és elkölti, de mint az ÁFA-visszatérítési ügyben tavaly történt, egy későbbi kormánynak valószínűleg helyt kell majd állnia ezért a követelésért.

Monday, March 12, 2012

Minden kényszer nélkül

A mai nap megszólalása nálam Hoffmann Rózsáé. A hallgatói szerződéssel kapcsolatban annyit közölt, hogy az "szabad döntés alapján megkötött polgári jogi szerződés, amelynek az aláírásáról a fiatal mindenféle kényszer nélkül dönt".

Azt azért még hozzáteszi, hogy "Ha nem írja alá, akkor tanulhat a diákhitel segítségével, ha viszont megköti az állammal a szerződést, akkor kötelezettséget vállal, hogy idejében befejezi a tanulmányait, és a diplomaszerzés utáni húsz évből körülbelül tizet Magyarország javára dolgozva visszaadja a segítséget annak a közösségnek, amely a tanulmányait fizette".

Érdekesen fogja fel a Fidesz és a KDNP a "minden kényszer nélkül" kitételt. Nyilván egy bő éve a magánnyugdíjpénztári tagok 97%-a is minden kényszer nélkül lépett vissza az állami rendszerbe, amikor belengették az azóta nagyrészt visszavont javaslatot, hogy majd jól nem kap senki állami nyugdíjat. Szóval itt is valami ilyesmi van. Nem kötelező aláírni, de ha nem írod alá, akkor fizetsz az egyetemért (mert e veretes mondatban a diákhitel, az kb. ezt jelenti).

Az megvan, amikor Hitler, Churchill és Sztálin vitatkoznak, hogyan lehet egy macskát rávenni, hogy megegye a mustárt?
Hitler erőből beleveri a macska orrát a mustárba, az harap, karmol, de nem eszi meg.
Churchill bemustároz egy szelet sonkát, betekeri, hogy a mustár legyen belül, de a macska kitekeri, lekaparja a mustárt és megeszi a sonkát.
Sztálin csak annyit mond: amatőrök vagytok! Fogja a mustárt, és bekeni vele a macska fenekét. Azt nagyon csípi a mustár, és rettenetesen nyivákolva próbálja lenyalni.
Látjátok - teszi hozzá a grúz-orosz tanítómester - Önként és dalolva!

Itthon azért már nem tőle kéne tanulni.

Sunday, March 11, 2012

Tessék politikusokat állítani!

Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.

A szombati tüntetés eleve amolyan rögtönzött dolog volt: amikor úgy tűnt, hogy 15-én csak engedély nélkül tüntethet az ellenzék, ez az időpont és helyszín amolyan pótmegoldásnak tűnt, aztán amikor a jövő pénteki, ünnepi időponton mégis elérhetővé vált a Szabad Sajtó út, valahogy nem akaródzott ezt lefújni. Lett így aztán egy kellemes party, a szervezők szerint tízezer emberrel, én belülről nem éreztem annyinak, de ne legyen igazam. Sok újdonság nem hangzott el, nagy bejelentés nem történt, Kornis Mihály író beszéde jó volt, Bornai jól zenélt, a többit inkább hagyjuk.

Az LMP gőzerővel felhasználta a rendezvényt az aláírásgyűjtésre, szinte az összes pesti kitelepülő-készletüket ide csoportosították délután. Kellett is: a vasárnapi bejelentés szerint 30 ezer aláírásnál tartanak egy hét után, amihez lelkesen hozzá lehet számolni 7 ezer elvitt/letöltött, de össze még nem gyűjtött ívet. Számoljunk: ha 200 ezer a limit, és minimum 40 ezer lenne a biztonsági ráhagyás, akkor a 4 hetes gyűjtési periódust figyelembe véve 60 ezer lenne az időarányos eredmény. Ennek pedig ugye kb. a fele van meg. Azt pedig sem az LMP, sem tágabb értelemben az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy már a kezdeményezés is elbukjon.

Ezekkel az előzményekkel fordulunk 15-ére, a Nagy Számháború napjára. De nemcsak a számháború a lényeg, hogy Viktort hallgatják többen a Kossuth téren, vagy nem tudom kit az Erzsébet hídnál. Mert sajnos, ez a "nem tudom kit", ez kezd fontos lenni, ami már kikezdeni látszik az ellenzéki megmozdulások hatékonyságát. Nincs arc, nincs üzenet, aki mellett, amelyért lelkesedni lehetne. Kónya Péter vagy... nem is tudom, ki szólhatna a Milla nevében, pedig viszonylag még érdeklődőnek tartom magam... ez így nem megy. Kulka János persze biztos nagyon kedves lesz, de az az üzenet, hogy minden politikus eleve bunkó, láthatóan zsákutca. Ehhez jön egy eléggé hamvába holt történet az alternatív köztársasági elnök megválasztásáról, ahol nem annyira a kínos választási közjáték a gáz, hanem amilyen arcok egyáltalán felmerülhettek. Ezzel együtt, akinek nem tetszik Orbán rendszere, ide kell mennie ide mehet, más nincs.

Csak remélni lehet, hogy ez a tényező elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a 15-e az ellenzék látványos kudarca. Brendel Mátyás kitűnő elemzése a Piroslapon pusztán a Facebook-os lájkolók számából ezt vetíti előre (az elemzés többi része is nagyon elgondolkodtató!), de ha véletlenül ilyen előzményekkel is összejön az októberi 40-50 ezer ember, az sem feledtetheti, hogy a választások közeledtével lassan fel kell bukkannia azoknak az arcoknak, akik az "Ebből elég!" hangulatú tömeget összefogják, és véleményét majdan a Parlamentbe vezetik.

Ez pedig nem alapulhat azon, hogy a civilek a jók, a politikusok meg a rosszak. Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni.
Elsőre - de csak elsőre! - nem kell, hogy profik legyenek (majd beletanulnak, csak nem lesz rá sok idejük), de legalább legyenek olyan arcok, akiket meghallgatni kimegyünk, és még nevén is nevezhetjük a dolgot. Akik a mi képviselőink. Vagy akik azok akarnak lenni - őket hívjuk politikusnak.

Csak tagadásra ezt sem lehet építeni.

Thursday, March 8, 2012

Ajjaj, Elnök úr...

Schmitt dr. nyilatkozott a Bruxinfónak, s ebben azt mondja, hogy azért támadják, mert segíti a kormányt. Ajjaj. Nem az a gond, hogy nincs igaza, hanem az, hogy maga is elhiszi ezt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha. És hergeli ezzel jó pár honfitársunkat.

Kezdjük az elején. Nem azért támadják elsősorban, mert nem fék, hanem erős motor lett a béke frontján. A támadást egyrészt azért kapja, most már kiderült, hogy az egyetemi doktori értekezésének, amelynek alapján ő most dr. Schmitt, már legalább 90%-a másolással keletkezett (kapcsolódó mém: ctrl/schmitt, ctrl/v), és ha a HVG elég dörzsölt, akkor 28-áig, az egyetemi vizsgálóbizottság döntéséig mond még licitet a maradék 10%-ra is, sőt a helyükben én még a döntés utánra is hagynék infót, hátha nem lesz az eléggé határozott. Másrészt meg azért, mert egy olyan párt választotta meg posztjára egymaga, amely kommunikációjában határozottan morális alapokon próbál állni, még ha a gyakorlatban ez sokszor nem is sikerül. És hát ő maga is ezeket tartotta fontosnak nyilatkozataiban.

Dehát kérem, Schmitt úr, Ön az elnök! Ön testesíti meg mindazokat az értékeket, amelyeket a jelölő szervezet, és ez itt csak részben a Fidesz, hanem inkább az általunk választott parlament, az ország számára követendőknek gondol! Az a gond, akik támadják Önt, pl. én is, azért tesszük ezt, mert úgy gondoljuk, a minimum másolással szerzett doktori cím elfogadhatatlan hazánkban! Meg kell nyugtassam, ha egy baloldali elnököt választott volna egy más összetételű parlament, akkor hasonló vehemenciával keresték volna a támadható pontjait. És ez nem is baj: ismétlem, az elnök morális mérce (kellene hogy legyen), ha támadható, akkor az az országra nézve is baj.

Ön azt mondja, "Ami fontos, hogy ez nem egy PhD volt a mostani elvárásokkal, hanem egy kisdoktori 20 évvel ezelőtt, ami írógéppel készült". Elnök úr, megtisztelne akkor azzal, hogy ha ezt komolyan gondolja, akkor legalább volt EP-képviselőként ír egy levelet az Európai Parlamentnek, és kéri őket, hogy a honlapjukon ne írják azt Önről, hogy 1992-ben PhD-t szerzett? Mert most az van ott, és nyilván nem maguktól találták ki.

Nem a plágiumüggyel kapcsolatos, de érdekes ez a megjegyzése is: "Én is hibáztam, amikor olyan törvényt írtam alá, amit később az Alkotmánybíróság, vagy valamelyik EU-s fórum kritizált. Igen, ezek hibák voltak, de ezeket lehet korrigálni." Hát, elnök úr, ha már szóba hozta, nem lehet! Ezeket nem lehet korrigálni, ezek már megtörténtek, Önt már mindenki úgy könyveli el, hogy bő másfél év alatt nulla darab esetben élt törvényességi felügyeleti jogával. Ezen már nem segít az sem, ha istibizti megfogadja, hogy mostantól tényleg felügyel, és emellett megpróbál helyesen írni. Törvényességi ellenőrként megbukott, morális etalonként épp bukóban van.

Mire vár még? (ugye nem a beiktatásának második évfordulójára? Ugye nem szempont az, hogy legalább életfogytig kapja az elnöki juttatásokat?)
 

Sunday, March 4, 2012

Akasztható-e a hóhér, avagy néppárttá tesz-e a népszavazás?

Szkeptikus vélemények szerint kemény fába vágta fejszéjét az LMP, amikor nekiindult a 4 hét alatt 200 ezer aláírás összegyűjtésének országos, ügydöntő népszavazás kezdeményezésére. A feladat azonban messze nem olyan nehéz, mint a majdani országgyűlési jelöltállítás: kétszer annyi idő, fele annyi támogató, akiknek a földrajzi eloszlása is mindegy, nincs verseny a többi párt részéről a papírokért, mint az ajánlócédulák esetében. Magyarán: ha ezt nem sikerül megugrani, akkor az országgyűlési választásnak már neki se menjenek.

Ennek ismeretében valószínű, hogy a kezdeményezés össze fog jönni, és valamikor fél év múlva a következő kérdésekben dönthetünk:

  • kívánjuk-e a tankötelezettség korhatárát 18 évre visszaállítani (a Fidesz most vitte le 16 évre)?
  • kívánjuk-e, hogy a munkanélküli ellátás maximális időtartama visszaálljon a 2011 szeptemberét megelőző háromnegyed éves időszakra (ezt a Fidesz 90 napra szállította le)?
  • kívánjuk-e, hogy a munkások felvételekor a maximális próbaidő visszaálljon 100 napra (a Fidesz ezt fél évre emelte fel)?
  • kívánjuk-e, hogy az éves szabadságunk kétharmadát a saját, munkavállalói szándékunk szerinti időben vehessük ki?


 

(Forrás: fidesz.hu, lehetmas.hu)

Nyilvánvaló, hogy az LMP stratégái előtt a Fidesz 2008-as "szociális népszavazása" a minta, még ha a kérdések kiválasztásában és a párt szervezeti hátterében elég lényeges is a különbség. Az viszont kétségtelen, hogy a motiváció - mind a közvetlen és kommunikált, mind a háttérben munkáló és remélt is - ugyanaz. 2008-ban is az volt a hívószó, hogy Gyurcsány nem azt csinálta, amit az embereknek ígért, hogy szó sem volt a fizetős egészségügyről és felsőoktatásról (az már csak hab a tortán, hogy kormányra kerülve, hát... nem ennyire konzekvens a Fidesz álláspontja sem). Most is jogos az a megállapítás, hogy a Fidesz egy szót sem szólt arról 2010 áprilisa előtt, hogy rövidebb munkanélküli ellátást akar, vagy ki akar rúgni párezer tanárt (mert a tankötelezettség korhatára pont erről szól).

Ha akkor jogos volt, most is az. Ha akkor nem volt gond, hogy "költségvetési hatása van", akkor most se legyen az.


És hát nyilván az is ott motoszkál a pártstratégák fejében, hogy ez az az eszköz, amellyel az LMP sikerrel próbálhat meg kitörni a vidéken szinte láthatatlan értelmiségi párt szerepköréből, és a januári kongresszuson elfogadott néppárti politizálás útjára léphet.

Az igazi feladat persze az, hogy a vélhetően sikeres népszavazási kezdeményezés után egy hatásos kampányt is végigvigyenek. Ezt a meccset a Fidesz sem azzal nyerte 2008-ban, hogy urnához szólította a polgárokat, hanem hogy azok el is mentek és a javaslataik mentén szavaztak. Érdekes feladat lesz ez az LMP számára, amely a majdani eredménytől némiképp függetlenül is olyan témákban és helyeken kényszeríti ki a megnyilvánulásaikat, ahol eddig az fájdalmasan hiányzott.

És ha véletlenül nyernek most és 2014-ben is, talán nem szüntetik meg utána a munkanélküli járulékot meg a tankötelezettséget, amúgy fideszes mintára.

Thursday, March 1, 2012

Ne vágj ki minden fát

Hónapok óta téma, hogy a kormányzat át akarja szabni a Kossuth tér arculatát. Károlyi szobra rég fáj a magát jobbnak nevező oldalon, aztán valamiért József Attila is célkeresztbe került.

De konkrétan a fákkal mi a baj?

(Forrás: Egyenlítő TV)

De tényleg: miért kellett ehhez a manőverhez több évtizedes fákat kivágni? Sőt, eddig éppen pont csak ennyi történt.

Eddig egy magyarázatom van a hivatalos álláspontokból. Hogy a Kossuth tér 1944-es állapotát akarják visszaállítani, és ezek a fák akkor még talán nem voltak ott. De ez a magyarázat legalább akkora hülyeség, mint amit majd hallani fogunk.

De amíg megkapjuk a választ, hallgassunk Szörényit: