Showing posts with label szolidaritás. Show all posts
Showing posts with label szolidaritás. Show all posts

Thursday, June 25, 2015

Fidesz a porcelánboltban

Lassan kezdhetünk aggódni, a kormány ugyanis öles léptekkel halad afelé, hogy megmutassa Európának, milyen az, amikor egy magyarok mellébeszélnek. Volt már ilyen, az úgy történt, hogy mi elkezdtünk futni, és mikor futottak utánunk, mi hátrafelé nyilaztunk, lóháton, persze. Akkor sokszor bejött, mígnem belefutottunk egy-két pofonba, nyugatról, persze. 


A menekültügy levezénylése - sajnos - eddig nem volt több mint hagyományos kormányzati kommunikációs cselfogás. A recept klasszikus, hirtelen, egyeztetés nélkül mondjunk valami nagyot, aztán napról napra vegyünk vissza a hangerőből, innen már kiabálni fognak az utánunk jövők. A szerb fal pont ilyen volt. A szerbek épp csak lefordultak a székről, mire kiderült, hogy mindez milliárdokba kerülne, Ausztria hőbörögni kezdett, mire Trócsányi elgondolkozott azon, lehet csak néhány hónapra kellene a fal. Az EU már képletesen a haját tépte, mire meglebbent a hír, hogy a fal ötlete igazából szimbolikus... A vicc kategóriája, hogy már a földikutyák miatt is kérdéses az egész. 5 millió menekült/bevándorló nem számít, 200 földikutya igen. Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Nincs itt semmi látnivaló, a Fidesz ezt csinálja évek óta a magyar ellenzékkel. De ami itthon vihar a biliben, az nemzetközi szinten rosszul is elsülhet, ott már nem Gyurcsányok és Tóbiások ülnek a padokban. A Dublini egyezség felfüggesztése, pardon fel nem függesztése, azaz felfüggesztésének felfüggesztése detto. Szimbolikus, persze. Ha Orbán ennyire szimbolizálni akar, akkor menjen el Brüsszelbe, és ajándékozzon két fasza kis kardot Juncker úrnak. Egy szablyát az Oszmán birodalomból, mondjuk amit az 1529-es bécsi ostromnál forgattak, és egy magyar végvári szurkálót. Ez kevésbé lenne bunkóság, de legalább valóban szimbolikus lenne. (Még megfejelné egy Jurisics Miklós vésettel, és készen is vagyunk. (Apropó, Jurisics: horvát nemes magyar területen az osztrákokért harcolt, na, ilyen is volt egyszer.) 


Magyarország helyzete most - sajnos - adott ahhoz, hogy az Európa figyelmének középpontjában legyünk. Finoman fogalmazva, a mi fenekünket nyomják délről (bár nem a miénket akarják, ezt se felejtsük), mégsem nekik fáj. Most lehetne kérni, akár követelni, felmérni, bemutatni, tárgyalni. Most lehetne számon kérni Európán a szolidaritást, az összefogást, hogy segítjük egymást a bajban. Ügyes kommunikációval a magyarokból most egy Európát védő, humánus, de a problémákról nyíltan beszélő nép képét tudnánk felvázolni az EU kék-csillagos egére. (Azt írtam nyíltan beszélő, és nem uszító.) És hogy miért erőltetném ezt, szemben a Fidesz elefánt-a-porcelánboltban stratégiája ellenében? Mert hatékonyabb.



Tudtommal Európa a szövetségesünk, és nem az ellenségünk. Ha elkezdjük őket szívatni, nehogy ők is elkezdjenek szívatni minket. Mi sem szeretjük az ultimátumokat, ugye? Most pipogya és tehetetlen bagázsnak tűnik az egész EU-s vezetés, de vigyázzunk, attól még egy kontinensnyi ország van alattuk, jóval komolyabb érdekérvényesítő kapacitásokkal, mint mi. Ha pedig nem jó a rendszer, meg kell változtatni, nem szétverni. Bojkottálhatjuk mi az egész EU-t, sőt, ki is léphetünk belőle, de egy dolgot ne feledjünk. Attól az illegális bevándorlók/menekültek problémája nem fog megoldódni. Felhúzhatunk mi akár két falat is márványból - mozgólépcsős metróval a földikutyáknak - egyedül nem fogjuk megoldani ezt a problémát, közben pedig rámegy ingünk, gatyánk.


Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem:




Monday, December 16, 2013

Karácsonyi lidércnyomás

Azért, mert a fekete humornak is megvan a helye társadalmi életben, még nem jelenti, hogy a poénnak valósággá is kell válnia. A szociális temetés ugyanakkor a jelenlegi jogi keretek között egy halálos - és nagyon rossz - vicc, pláne Karácsony tájékán (merthogy nemrég fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a maga törvényhez kapcsolódó frenetikus szabályozását).


Első olvasatra még örömmel nyugtáztuk, hogy a 2013. évi CXXXVIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről (módosítva a 1999. évi XLIII. törvényt) 2014. január 1-vel lehetővé teszi a szociális temetés igénybevételét. Csakhogy a gyászoló szegényeknek az ingyenességért - megalázó és érdemtelen módon - aktívan "közre kell működniük" a temetésben. És ma már azt is tudjuk, hogyan: bár az állam (a gyakorlatban az önkormányzat) elvileg gondoskodik a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról, az új törvény módosító passzusai (10. § (5), amely módosítja a régi 24/A. §-át) mégis egyértelműen leírják, hogy ha a temettetésre kötelezett személy elhunyt hozzátartozóját nem tudja saját maga megmosdatni, felöltöztetni, vagy nem ássa ki és (hantolja vissza) a sírhelyet, vagy nem helyezi a sírba az elhunytat, vagy nem maga szállítja a koporsót/urnát a temetőn belül (a ravatalozótól a sírig - ez több száz méter is lehet), akkor bizony megszegi a személyes közreműködés szabályait! Tehát nem jogosult a szociális temetés igénybevételére és a temetés során felmerült összes költséget ki kell fizetnie (az önkormányzatnak)! Hogy mennyit? Egy temetkezési vállalat becslése szerint a költség így - a Fővárosi Önkormányzat díjszabásai szerint - kb. 220 ezer forintra rúg. Vagyis megállapítható, hogy a szociális temetéshez nemcsak óriási lelki erőre (és megalázkodásra) van szükség, - nem beszélve az emberi méltóság ügye feletti elsiklásról, ami miatt az alapvető jogok biztosa, Székely László már vizsgálódik -, hanem nagy lelkesedésre és odafigyelésre is: nehogy a temetés valamelyik  lépéséről lemaradjunk.


home-made-coffin.jpg


Budapest vezetésétől azonban a karácsonyi hajrában még ennél is többre futotta: a Fővárosi Közgyűlés mindössze 5 csendes ellenszavazat kíséretében fogadta el azt a rendeletet, amely előírja, hogy szociális temetésre kizárólag Csepelen, egy elkülönített parcellán kerülhet majd sor - magyarul: sikerült megalapítani a szegények temetőjét. És ez már tényleg több, mint egy rossz vicc. Ez a megalázás második lépcsőfoka, az ostobaság bizonyítása: amikor a lelkes mamelukok ráerősítenek egy föntről leküldött baromságra.


Persze, ha szóvá tesszük, hogy a politika folyton ráerősít a szegények és nem szegények (pláne gazdagok) közötti szakadék tágítására - például elkülönítés útján, lásd: hajléktalan-ügyek -, akkor rögtön ránk sütik a szociális demagógia bélyegét. De hogy már holtunkban sem lehetünk egyenlők?! Hát ez meg miféle logika?! Ez az arisztokratikus, a kasztszerű, vagy feudális rendszerek logikája, ahol társadalmi rang határozza meg, ki hogyan élhet - és hogyan halhat. Ez azonban semmiképpen nem lehet a 21. századi Magyarország logikája. Pláne a konzervativizmusé és a kereszténységé. Ez csak egy lidérces álom lehet, aminek véget kell vetni. De ez csak akkor sikerülhet, ha megértjük végre: a szegénység nem egy fertőző betegség, amit karanténnal kell kezelni. Pláne, hogy ez egy olyan negatív gesztus, ami előbb-utóbb megbosszulja magát a társadalomban. Ezért azok a honatyák, akik támogatták mindezt, nemcsak lelki szegénységükről, tapintatlanságukról, de rövidlátásukról is tanúbizonyságot tettek. Ezért hiába is kérnénk, hogy szégyelljék magukat. Szégyelljük is magunkat mi, helyettük.



Kovács tizedes elesik a háborúban. A hadparancsnokságon egy őrnagyot bíznak meg, hogy személyesen közölje a tizedes feleségével a szomorú hírt. Az őrnagy sokáig gondolkozik, hogy lenne legegyszerűbben letudni a dolgot. Végül becsönget az asszonyhoz.
- Elnézést, özvegy Kovácsné?
 - Nem.
 - De.




Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Saturday, October 19, 2013

Attila, tényleg ez a szolidaritás lényege?

„A gazdagoktól több felelősségvállalást kérünk, a kisebb keresetűeknek és a szegényeknek, pedig több segítségét akarunk adni, mert ez a lényege a szolidaritásnak, az igazságosságnak.”

Ezt mondta ma Mesterházy Attila pártja kongresszusán. Biztos ez a lényege? A kényszer és az állami újraelosztás? Tényleg ez volna a lényege a szolidaritásnak? Ez a szolidaritásnak nem a lényege, hanem az ellensége. A szolidaritás lényege a belülről fakadás, a segítségnyújtás iránti vágy, amire többek között lehetőséget biztosíthat a vallás, de semmiképpen sem az állam segítő medvemancsa, ami kezd akkora lenni, hogy az ember még a sarokig sem lát el tőle, nemhogy egy munkahelyig. A centralizálástól tehát láthatóan az MSZP-t sem kell félteni, csakhogy ők még roppant ízléstelenül a szolidaritást is kisajátítják, mint olyan értéket, amit csak baloldali ember vallhat magáénak. Ez semmivel sem jobb, mint az, aki szerint csak fideszes lehet magyar.




Szívesen mondanám, hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, csakhogy sajnos mindkettő jóval túl van a határon. A jó ízlés határán.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Thursday, March 14, 2013

Javaslat tüntetésszervezőknek

Az elmúlt napokban volt szerencsém többször is gyülekezési jogomat gyakorolva kifejezni véleményemet az alaptörvény negyedik módosítása ellen, illetve kérve a köztársasági elnök urat, hogy ne írja alá azt. Feltételezem, lesz még alkalmam erre a közeljövőben. Az elnöki aláírás után valószínű, hogy a téma március 15-én is előkerül, sőt akár alapgondolat is lesz. Hadd legyen tehát egy megjegyzésem az ilyen témájú demonstrációk szervezőihez.


Az alkotmánymódosítás nem a cigányokról szól, nem is a melegekről, a bántalmazott nőkről vagy a hajléktalanokról. Természetesen róluk is szól, hatásaiban talán jobban, mint másokról. De a módosítás mindannyiunkról szól, nemre, fajra, vallási meggyőződésre, szexuális irányultságra tekintet nélkül. Minthogy róluk egy kicsit jobban, természetesen megértem, ha elhangzanak ilyen beszédek is. Amikor azonban ezek dominálnak egy műsorban, amikor egy alkotmánymódosítás elleni demonstráció - nyilvánvaló gesztusból, de különösebb ok és magyarázat nélkül - a cigány himnusszal kezdődik, akkor felvetődik a kérdés, hogy jól látják-e a műsor összeállítói a célt?



A cél ugyanis véleményem szerint az, hogy minél több ember menjen el tüntetni a gyalázatos módosítás ellen. Hogy minél több ember értse meg: igen, ez róla szól, róla is szól. Ez az elsődleges cél. A hátrányos helyzetű, diszkriminációval sújtott, a módosítást valószínűleg majd többszörösen megsínylő polgártársaink melletti kiállás pedig ehhez képest - itt és most - másodlagos. És ha a másodlagos cél az elsődlegest akármilyen kicsit is akadályozza, az baj.


Sokan és sokszor mondták már, hogy Orbán leváltásához a baloldal nem elég. Ezzel a mostani helyzetben, bő egy évvel a választás előtt maximálisan egyetértek. A változáshoz konzervatív - a Fidesztől eltérő módon: valóban konzervatív - polgártársainkra is szükség van. Ehhez azonban őket is meg kell szólítani: Molnár Péter beszéde hétfőn találat volt, a Fidesz 89-es programjának felolvasása szintén. Ilyenből kellene több. Sólyom úr, nem akarna fellépni?


Hogy még általánosabban fogalmazzak: a győzelemhez az kell, hogy győztes hangon szóljunk magunkhoz, magunkról. A köreinkben egyébként természetes szolidaritás majd a győzelem után jöjjön, amikor a gyakorlatban is ér valamit.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Tuesday, October 23, 2012

Összefogás Bajnai-módra: sakk az MSZP-nek

Aki a Milla tüntetését azzal a céllal kereste fel, hogy útmutatásra leljen az elmúlt hetek "ki kivel nem fog össze és ha mégis akkor miért nem" játszmája után, az nem csalódott. Bajnai csapata ismét profi teljesítményt nyújtott, ami komoly versenyelőnyhöz is juttathatja az ellenzéki oldalon: továbbra is ő a kezdeményező fél, összefogási programja pedig integratív, befogadó több szinten is. Ahogy pár hete a Milla-Bajnai összefogás híre az LMP-t, a mai fellépés a pár győzelme ellenére az összefogás-fronton eddig passzív MSZP-t hozza kényszerhelyzetbe.


bajnai_milla.jpgA fellépés mikéntjéről, a meglehetősen koherens programpontokról itt nem beszélek, ezt Poldi bá nagyon jól leírta. A lényeg az, hogy Bajnai nemcsak széleskörű, toleráns és (saját maga irányában is) önkritikára hajlandó összefogást vizionált, hanem egyben bejelentette ennek általa javasolt keretét. A Szolidaritás, a Milla és Bajnai saját Haza és Haladás egyesülete által kialakított "Együtt 2014" szövetség jelenti ennek centrumát, Kónya Péterrel, Juhász Péterrel és Bajnaival - a primátust nyilván ez utóbbi viszi. Egyik szervezet sem párt, ugyanakkor nemcsak nyíltak a pártok csatalkozására, de ez az ajánlatuk, a javaslatuk. Ez egy kétpólusú ajánlat, széles körű Orbán-ellenes összefogásról szól, de nemcsak a kormányt, hanem a rezsimet (alkotmányos rendszert), sőt a politikai gondolkodásmódot is meg kívánja újítani, az elmúlt 22 évhez képest új alapokra helyzni. Bajnai nyilván érezte, hogy az ő esetében ez azért némi bizalom-megelőlegzést igényel támogatóitól, mert erről és önkritikus hajlandóságáról több, a helyszínen őszintének tűnő mondatot, gondolatot is mondott.


Ha pedig ez két pólus, akkor egyrészt az LMP szerepe válik súlytalanná a modellben, hiszen bár a Bajnai-beszéd a programjuk számos elemét említette, nekik a jelenlegi politikai irányultságukkal vagy a marginális csoportként beilleszkedés lehetősége vagy a kívülmaradóként érdektelenségbe süllyedés marad. Sokkal érdekesebb az MSZP helyzete. Jelenleg országosan kiépült párthálózata a Fidesznek, az MSZP-nek és (az ország nagyobbik felén, de messze nem mindenütt) a Jobbiknak van. Ennek alapján ők egyedül is aspirálhatnának a Fidesz kihívójának szerepére - most azonban nem ők a kezdeményezők. Előállhattak volna saját jelölttel, aki szerintem nagyjából csak Botka László szegedi polgármester lehetne, de eddig nem tették meg. Most már ők is az események után kell menjenek: nekik kell válaszolniuk Bajnainak és az Együtt 2014-nek: igen vagy nem? És ha igen, akkor ez azt is jelenti, hogy hiába a hálózatépítésben domináns helyzetük, a passzátszelet nem ők fújják - és ezért cserébe csak annyit kapnak, hogy Bajnai kiemelte: az ő 8 évük és a Fidesz 2 éve közé - a jogállami keretekhez való viszonyulás miatt - nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez azért elég keserű pirula, és nem is biztos, hogy hajlandók lesznek lenyelni - valószínűleg ez a következő hónapok egyik legfontosabb politikai kérdése itthon. Arra azért fogadnék, hogy a szocialista vezetők most kicsit fújnak Bajnaira: 2009-2010-ben egy évig tartotta sakkban őket és folytatott a nevükben épp a saját valószínű reflexeik elleni politikát, és most még ez is... Viszont valószínűleg Bajnai és csapata is elég jól ismeri őket ahhoz, hogy meddig lehet elmenni velük/ellenük egy ilyen játszmában.


A másik fő kérdés az, hogy ez az, önmagukban közvéleménykutatási szinten nemhogy nem mérhető, de meg sem jelenő csoportok alkotta szövetség, az Együtt 2014, a "magyar Olajfa" képes-e gyökeret ereszteni, ismertté válni, a kormányváltó összefogás jelképévé válni? Pár tízezer ember előtt ma úgy tűnt, hogy igen, de itt jóval szélesebb kör számít. Ha nemcsak ők hiszik ezt el magukról, de az Orbánt leváltani igyekvő indulatot tényleg ők képesek fókuszálni, akkor itt a kormányváltás lehetséges forgatókönyve (csak lehetséges, mert nyilván a másik oldalnak is lesz ehhez még szava).


(Kis önreklám: még azt sem mondhatja senki, hogy Bajnai nem hagyott időt másoknak: mi már januárban, aztán a márciusi Milla-tüntetés után is vázoltuk ezt a valószínű forgatókönyvet, és bár szeptemberben volt egy kis megingás, az szinte az akkor megjósolt módon alakul... Márciusban ezt írtuk:



Mert most még kiment jópár tízezer ember csak a kormányellenes demonstráció kedvéért, de hátha legközelebb még többen kimennének azért, hogy meghallgassák, milyen jövőképet kínál az ellenzék jelöltje. Hátha erre többen lennénk kíváncsiak. Hátha többen azok közül is, akiket a Milla tegnap még nem tudott megszólítani. Talán érdemes lenne megpróbálni.



...és így is lett, tényleg érdemes volt megpróbálni.)


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

Friday, September 21, 2012

A magyar Olajfa vége?

Nem mintha lett volna, de az elmúlt napok fejleményei eldönteni látszanak: nem lesz klasszikus értelemben vett össz-baloldali összefogás Orbán ellen. Az MSZP nyilvánosságra került stratégiai számvetése eleve a Fidesz-MSZP kétosztatú politika fenntartását jelölte meg célként, ez viszont a lehetséges partnerek többsége számára elfogadhatlan és vállalhatatlan. Nem mellékesen elég sok választó van úgy vele, hogy Orbánt nem, de azért a szocikat sem.

Eztán a Szolidaritás a bejárotottnak tekintett október 23-i délutáni ellenzéki tüntetés mellé alternatív felvonulást hirdetett az Operához. Klasszikus rászervezés, nyilvánvaló elkülönülési szándékkal. A szocialisták és a DK mintha a Szoli felé hajlana ebben. Ez, ha tényleg így van, rendesen letisztázza a képet: van a Fidesz és támogatóik, van a Szolidaritás-MSZP-DK csoport, lényegében a klasszikus baloldal, és a harmadik csoport (nevezzük Millásoknak, talán az LMP-vel), akiknek egyik sem jön be. Akiknek konkrétan az ő váltógazdálkodásuk eredményeivel van bajuk.


A fenti két dolog után a szoci táborból küldött fogjunkmárösszepatásorbánellen üzenetek őszinteségét és relevanciáját a nullához közelítőnek vehetjük.

Ebben a felállásban különös jelentősége van a Milla-tüntetés üzenetének és szónokainak. Már tavasszal megírtuk, hogy a politika tagadása itt már kevés, politikusokat kell állítani, programot kell hirdetni. Utóbbit már meg is ígérték. Ha ennek olyan személyiségek adnak majd hangot, akikért és mondandójukért magukért is odamennénk, az nagyon érdekes fejlemény lehet. Említettünk itt a blogon olyanokat, akikért bizony akár. Sok múlik rajtuk, a szervezőkön, és az értük-velük összefogó politikai csoportokon. A politikai árvák nevében hadd reménykedjem ebben.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Friday, March 16, 2012

Bajnai Godot-ra várva?

A 15-i napra vonatkozó baljós forgatókönyv, amelyet e blogon is felvetettünk, szerencsére nem vált valóra. Bár a Kossuth téri gyűlésen nyilvánvalóan többen voltak, mint a Milla erzsébethídi összejövetelén, a Két tömeg uralta az ünnepet üzenetet azért sikerült elérni. Arra viszont számos publicisztika felhívja a figyelmet, hogy a Milla és a Szolidaritás által szervezett civil tüntetések, elsősorban új politikai üzenetek hiányában kifulladóban vannak. Nem azt mondom, hogy ne lenne nagyszámú elégedetlen ember hazánkban, azt viszont igen, hogy a kormánypolitika kritikája, ellenzése most, a választási ciklus félidejében már kevés. A kormánypártok felé inkább megértő Nívó blogon teljes joggal vetik fel a kérdést: ki kormányozná jobban az országot, mint Orbán? Erre a - talán most már legfontosabb - kérdésre egyik ellenzéki tüntetés, egyik akció sem adott választ.

Olyan embert keres, illetve kell keresnie az erősen megosztott ellenzéknek, aki egy vonzó alternatív jövőképet vázol Orbán kurzusával szemben.
Ez a jövőkép alakulhat az azt képviselő vezető szuggesztív képességein (emlékezzünk az 1998-as Orbánra!), alapulhat a korábbi teljesítményén is - állásinterjúkon azt kérdeznék: milyen referenciái vannak? Elfogadott és népszerű, de legalábbis jól népszerűsíthető politikus kell tehát. Ráadásul olyan ember kell, aki mind az ellenzéki pártok, mind a párton kívül szerveződő ellenzéki civilek számára elfogadható. Ha szétnézünk, túl sok jelölt nincs. És túl sok ídő sincs a válogatásra.

A civilek nem találtak, nem neveltek ki ilyen vezetőt. Kónya Péter és Árok Kornél egy ideig nem voltak teljesen esélytelenek e versenyben, azonban a Szolidaritáson belüli, nehezen követhető belharcok már azelőtt megszüntették indulási esélyeiket, hogy azok egyáltalán bebizonyosodtak volna. Mesterházy lehet mégoly népszerű az MSZP-n belül, kifelé a tényleg új üzenetek hiánya fájdalmas versenyhátrányt jelent; a 2010 előtti MSZP-re azért a nagy többség még mindig nem lenne kíváncsi kormányon. Az LMP-ből Schiffer már épp elkezdett komolyabb respektet szerezni a nem baloldaliak körében is, amikor hátrébb lépett, és nem nyilvánvaló, hogy kit indíthatna a párt ebben a versenyben. Hacsak Jávor Benedeket nem, de ő azért finoman szólva sem lehetne a jelenlegi miniszterelnök esélyes kihívója, a tegnapi Pilvax közi közönség alapján pláne.

A jövőképet felvázolni képes jelöltek mezőnyét így pillanatnyilag kétfősnek (nagyon halványan esetleg háromfősnek) látom, a referencián azonban egyikük látványosan elbukik. Gyurcsány bármikor képes jövőképet vázolni majdnem bárkinek, ez talán a legnagyobb erőssége, és ebben valószínűleg bárkinél jobb idehaza. De hát ki tudná elfeledni a DK-s szimpatizánsokon kívül, hogy az "A-t ígérem és B-t csinálok" stílust ő emelte ipari szintre hazánkban, a jelenlegi kurzus ezt legfeljebb tökéletesítette - ráadásul, nem csekély mértékben emiatt, a potenciális ellenzéki támogatói bázis nagyobb része számára ő nem vállalható, sokunk körében még az "Orbán kontra Gyurcsány" választásból sem valószínű, hogy ő jönne ki győztesen.

Eséllyel marad Bajnai Gordon, aki messze nem annyira szuggesztív - bár én már hallottam zsúfolt egyetemi előadó-teremben, és kifejezetten jó előadó, de nem tudom, milyen szónok - viszont a tapasztalatai vitathatatlanok, sokan rá tekintenek lehetséges alternatívaként, elsősorban a baloldalon pesti szemszögből sokszor nem eléggé értékelt vidéki honfitársaink körében. A bejelentkezést erre a posztra kulturáltan meg is tette pár hónapja. Párthoz gyakorlatilag nem kötődik, nem valamelyik rivális ellenzéki párt vagy csoport tagja, viszont valószínűleg bármelyikük inkább választaná a 2009-2010-ben megismert kormányzati stílusát a mostani helyett. És figyeljük csak a Nívó szavazását!

(Azt mondtam fentebb, hogy nagyon halványan háromfős is lehet a mezőny. Én a lehetséges jelöltek közt tartanám számon Tétényi Évát, az esztergomi polgármestert is, bár referenciája kizárólag helyi és ismertsége emiatt alacsony. A "fideszes nyomulással dacoló kedves hölgy" arc viszont egy érzelmek alapján dönteni hajlamos országban akár be is jöhet, nagyon jó médiatéma, és félig már fel is van építve. Persze nem tudom, vállalná-e, vagy elég neki a helyi perpatvar kezelése, de megemlíteni minimum meg kell. Hátha.)

De vissza Bajnaihoz: ha jelölt, akkor kinek a jelöltje legyen? Itt juthat még nagyon fontos, mondhatni főszerep a most hanyatlani látszó civil szerveződéseknek. Miközben az ellenzéki pártok, szervezetek egymással is versenyeznek, a jelöltállításnál túl sok egyéni mozgásterük nem lesz. Az viszont gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a legnagyobbjuk, az MSZP saját jelöltjét a többiek támogatnák. A Milla azonban akár fel is vállalhatja a magyar Olajfa szerepét, elindítva a közös jelöltet. Fél év múlva akkor viszont ezzel kéne próbálkozniuk, nem dr. Dopemannal és az alternatív bohóckodással. Mert most még kiment jópár tízezer ember csak a kormányellenes demonstráció kedvéért, de hátha legközelebb még többen kimennének azért, hogy meghallgassák, milyen jövőképet kínál az ellenzék jelöltje.

Hátha erre többen lennénk kíváncsiak. Hátha többen azok közül is, akiket a Milla tegnap még nem tudott megszólítani. Talán érdemes lenne megpróbálni.
 

- * -* - * -


(A blog indításakor vázolt kétfajta jövőkép közül elvi alapon továbbra is a mérsékelten konzervatív és gondolkodásában - nem önálló értékrendjében! - liberális alternatívát választanám, ha lenne ilyen. De nincs, és fogy az esély meg az idő, hogy legyen. A stílust persze eszerint visszük, de én ma 2012 márciusában a fent leírt forgatókönyvet látom reálisnak.)

Sunday, March 11, 2012

Tessék politikusokat állítani!

Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.

A szombati tüntetés eleve amolyan rögtönzött dolog volt: amikor úgy tűnt, hogy 15-én csak engedély nélkül tüntethet az ellenzék, ez az időpont és helyszín amolyan pótmegoldásnak tűnt, aztán amikor a jövő pénteki, ünnepi időponton mégis elérhetővé vált a Szabad Sajtó út, valahogy nem akaródzott ezt lefújni. Lett így aztán egy kellemes party, a szervezők szerint tízezer emberrel, én belülről nem éreztem annyinak, de ne legyen igazam. Sok újdonság nem hangzott el, nagy bejelentés nem történt, Kornis Mihály író beszéde jó volt, Bornai jól zenélt, a többit inkább hagyjuk.

Az LMP gőzerővel felhasználta a rendezvényt az aláírásgyűjtésre, szinte az összes pesti kitelepülő-készletüket ide csoportosították délután. Kellett is: a vasárnapi bejelentés szerint 30 ezer aláírásnál tartanak egy hét után, amihez lelkesen hozzá lehet számolni 7 ezer elvitt/letöltött, de össze még nem gyűjtött ívet. Számoljunk: ha 200 ezer a limit, és minimum 40 ezer lenne a biztonsági ráhagyás, akkor a 4 hetes gyűjtési periódust figyelembe véve 60 ezer lenne az időarányos eredmény. Ennek pedig ugye kb. a fele van meg. Azt pedig sem az LMP, sem tágabb értelemben az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy már a kezdeményezés is elbukjon.

Ezekkel az előzményekkel fordulunk 15-ére, a Nagy Számháború napjára. De nemcsak a számháború a lényeg, hogy Viktort hallgatják többen a Kossuth téren, vagy nem tudom kit az Erzsébet hídnál. Mert sajnos, ez a "nem tudom kit", ez kezd fontos lenni, ami már kikezdeni látszik az ellenzéki megmozdulások hatékonyságát. Nincs arc, nincs üzenet, aki mellett, amelyért lelkesedni lehetne. Kónya Péter vagy... nem is tudom, ki szólhatna a Milla nevében, pedig viszonylag még érdeklődőnek tartom magam... ez így nem megy. Kulka János persze biztos nagyon kedves lesz, de az az üzenet, hogy minden politikus eleve bunkó, láthatóan zsákutca. Ehhez jön egy eléggé hamvába holt történet az alternatív köztársasági elnök megválasztásáról, ahol nem annyira a kínos választási közjáték a gáz, hanem amilyen arcok egyáltalán felmerülhettek. Ezzel együtt, akinek nem tetszik Orbán rendszere, ide kell mennie ide mehet, más nincs.

Csak remélni lehet, hogy ez a tényező elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a 15-e az ellenzék látványos kudarca. Brendel Mátyás kitűnő elemzése a Piroslapon pusztán a Facebook-os lájkolók számából ezt vetíti előre (az elemzés többi része is nagyon elgondolkodtató!), de ha véletlenül ilyen előzményekkel is összejön az októberi 40-50 ezer ember, az sem feledtetheti, hogy a választások közeledtével lassan fel kell bukkannia azoknak az arcoknak, akik az "Ebből elég!" hangulatú tömeget összefogják, és véleményét majdan a Parlamentbe vezetik.

Ez pedig nem alapulhat azon, hogy a civilek a jók, a politikusok meg a rosszak. Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni.
Elsőre - de csak elsőre! - nem kell, hogy profik legyenek (majd beletanulnak, csak nem lesz rá sok idejük), de legalább legyenek olyan arcok, akiket meghallgatni kimegyünk, és még nevén is nevezhetjük a dolgot. Akik a mi képviselőink. Vagy akik azok akarnak lenni - őket hívjuk politikusnak.

Csak tagadásra ezt sem lehet építeni.

Monday, January 9, 2012

Bajnai ringbe száll

Ne tévesszen meg senkit a műfaj. Bajnai Gordon elég részletesen leírja a Haza és Haladás blogon, hogy szerinte mi a baj hazánkkal, mind társadalmi, mind pénzügyi tekintetben - de ettől még ez egy bejelentkezés. Ő bizony itt ringbe száll.

Nemcsak azt írja le ugyanis, hogy mi a baj, de - legalábbis elvi szinten - azt is, hogy ezt hogyan lehetne orvosolni. Azt sem rejti véka alá, hogy a megoldáshoz - ismerve a mostani kormányerők elszántságát - kormányváltás kell. Mi több, azt is megmondja, hogy ez hogyan történhet meg. Vagy valamelyik ellenzéki párt domináns lesz azon a térfélen, vagy jöjjön az Olajfa (vagy Szolidaritás, ahogy tetszik) - aminek még ki kell dolgozni az elvi és működési alapjait.

Láthatóan mindkét forgatókönyvhöz hiányzik az ikon, az az ember, aki mögé az ellenzék felsorakozhat. Erre a pozícióra látunk most egy kulturált jelentkezést.

 

A forgatókönyv tehát összeállni látszik: az egymással nehezen egyezkedő ellenzéki pártok beállhatnak a Szolidaritás ernyője, franchise-a alá, és ez az összefogás Bajnaival ismert és kívül egyértelműen elfogadott, de hazai pályán is bőven versenyképes vezetőre találhat Bajnaiban.

Aki elég tapasztalt ahhoz, hogy valószínűleg azt is felmérte, miért most kell ringbe szállni.