Sunday, March 2, 2014

A második krími háború

Ez már az, ez már háború. Vasárnap délig puskalövés ugyan még nem dördült, de orosz csapatok szállták meg az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, és az ukrán vezetésnek semmilyen befolyása nincs emiatt a Krímben történtekre. Indokuk persze van: a Krím lakosságának túlnyomó többsége orosz nemzetiségű, és Putyin szerint az ő védelmük indokolja az inváziót, bár senki nem fenyegette őket eddig. Látszik, hogy ha találnak valakit, aki behívja őket, a dél-oszét hadurat, Kádár Jánost vagy most a krími kormányzót, ők mennek. Találnak egy spájzot, és már ott is vannak. Néhány történelmi párhuzamot azonban érdemes áttekintenünk, kicsit hasonlóan a dotoho blog legfrissebb cikkéhez. Mi 1853-56, 1938 és 1939 példáit elevenítjük fel, és megnézzük, hogy a NATO most is zajló tanácskozásán milyen lépésekről is dönthetnek, illetve milyen veszélyekkel számolhatunk. (Aki nem akar sokat olvasni a történelemről, a következő három bekezdést a képig átugorhatja).


1938 a szudétanémet válság éve. Az év elején Németország annektálja Ausztriát, így - tekintve hogy ekkor Szilézia is német terület - a szlovák határtól egész Ostraváig határos lesz a cseh területekkel, amelyen kb. harmada tömbszerűen németek lakta vidék. Ez Szudéta-vidék, amelynek Németországhoz csatolását követeli Hitler, és ezt támogatja belülről a Henlein által vezetett szudétanémet párt is. "Ez az utolsó kifejezetten területi jellegű igényem" - mondja Hitler (hogy aztán egy év múlva lecsapja Litvániától Memelt majd Danzig kapcsán kirobbantsa a második világháborút). Ha nem kapja meg, támad. Itt szúrjuk közbe azt is, hogy ez a támadás akkor sem biztos, hogy sétagalopp lett volna, ha a nyugati hatalmak hasonló tutyimutyisággal reagálnak, mint egy év múlva a Lengyelország elleni támadásra. A csehszlovák hadsereg a kor színvonalán felszerelt, jelentős hadiipar támogatta, kiépített határ menti erődlánccal, komoly sorkatonasággal állhatott volna ellen. Ezzel szemben Németország alig pár éve mondta fel a versailles-i békében rákényszerített fegyverkezési korlátozásokat, és bár emiatt a legkorszerűbb fegyverekkel szerelték fel, kiképzett létszáma még messze nem érte el a lehetségest. A Nyugat azonban nem akart háborút. Tudták hogy elkerülhetetlen, de közvéleményükben túl élénken élt még az 1914-18-as lövészárokharc. Ahogy mi is szívesebben nézzük a krími videókat a tévében egy kólával, ők is megvoltak a kávéházukban, nem készültek fel rá, hogy holmi Karlsbadért vagy Leitmeritzért lövöldözzenek. Chamberlain és Daladier tehát megadták a németeknek a zöld lámpát, megkapták azt a területet, amelyet harcban korántsem biztos, hogy el tudtak volna foglalni, védképtelenné téve a maradék cseh területeket, amelyeket aztán fél év múlva gond nélkül lenyelt Hitler állama. Egy évvel München után pedig Anglia és Franciaország a lengyel konfliktus miatt hadat üzent, de viszonylag erős szövetségesük, Csehszlovákia már sehol nem volt, hadiipara a németeknek gyártotta a tankokat, amelyek Dunquerque-ig elmentek.


Ebben a játékban oldalvizen mi, magyarok (és másik oldalról a lengyelek) is érintettek voltunk. A Felvidék déli peremén több mint egymillió magyar került Trianon után Csehszlovákiához és pár tízezer lengyellel ők is érdekeltek voltak Teschennél (oppardon: Cieszin-nél). A lengyelek szépen bevonultak oda, mi kivártuk, amíg a müncheni négyek közül kettő kinyilvánította érdektelenségét, a másik kettő pedig eldöntötte, hogy elmehetünk a nyelvhatárig. A hasonlóság megvan? Ahogy 38-ban Hitler, most Putyin mondja, hogy kérem, a néptársaim védelmére erre a területre igényt tartok. És Beregszásznál ugyanúgy érdekeltek lehetünk mi is a másik oldalról épp megcsonkított szomszédban.


1939-ben a lengyel inváziót megelőzte Molotov és Ribbentrop, a szovjet és a német külügyminiszterek paktuma. Ez biztosította Németországot, hogy a Szovjetunió nem avatkozik be Lengyelország oldalán. Később kiderült, hogy ennél jóval többről volt szó: meghúzták a szovjet és a német érdekszféra határát. Kelet-Lengyelországot ugyanúgy megszállták az oroszok mint Besszarábiát és Észak-Bukovinát Romániától, a balti államokat és Finnország határvidékét. Az ezzel való hasonlóság nem biztos, hogy valós, de nem is zárható ki.



Mit is tehet most a NATO, amelynek két vezető hatalma az 1994-es budapesti memorandumban gyakorlatilag szavatolta Ukrajna területi épségét - az akkori határain belül, tehát a Krím hovatartozásával együtt? Ahogy 1938-ban a francia kávéházi kisemberek, úgy a NATO polgárai is nehezen tudják elképzelni, hogy fegyvert fogjanak Feodosziáért vagy Jaltáért, pláne egy atomhatalom ellen. Valamit azonban lépni kell, ilyen agressziót a memorandum aláírói nem hagyhatnak annyiban. A diplomáciai tiltakozások (jegyzékváltás, követek visszarendelése, kapcsolati szint lejjebb szállítása) kockázatmentes, de hatás és következmény nélküli lépések. A gazdasági ügyek már más tészta, bár mint látjuk, itt az oroszok is vissza tudnak lőni, még ha ezzel hosszú távon túl sokat bukhatnak is. A katonai jelenlét Ukrajna más részein szóba jöhet, de kizárólag az ukrán kormánnyal kötött megállapodás alapján.


És tudunk egy olyan NATO-tagállamot, amely elég közel is van, elég nagy és jól felfegyverzett szárazföldi hadereje is van, elég harcias és hagyománya is van ott az oroszokkal szembenállásnak? Hát persze! És már ott is vagyunk az 1853-as párhuzamnál, a (most már első) krími háborúnál. Török, angol, francia és szárd (északolasz) csapatok az oroszok ellen. Persze az is lehet, hogy már leboltolt a Nyugat Putyinnal, meddig mehet el. Nem tartom ugyan túl valószínűnek (és ez esetben Obama se blamálta volna magát a tegnapi telefonjával), de akár az 1939-es párhuzam is megállhat.


Ezzel kapcsolatban egy kifejezetten minket és egy majd' egész Európát érintő gondolat:


(1) Bármi offenzívat lép a NATO, azt egyhangú döntéssel teszi. Köztudott, hogy ezekben az ügyekben vétójoga van a tagállamoknak. Ha ilyen lépésre kerül a sor, Putyin ugyanúgy tudni fogja, hogy azt Magyarország is támogatta, ahogy Milosevics is tudhatta 1999-ben, hogy a két hete NATO-tag Magyarország a Jugoszlávia elleni légiháborúra szavazott. Nem valószínű ugyan, hogy ezután az oroszok mondják fel a paksi paktumot, de azért nem is abszolút lehetetlenség. Ha viszont ezt szem előtt tartva a NATO-ban kezdjük el a kettős játékot, elég gyorsan kigolyózzuk magunkat a klubból. Az, hogy orosz függésbe kerültünk-e a paksi paktummal, az most fog először kiderülni.


(2) Európának pedig arra kell figyelnie, hogy ha úgy adódik, az oroszok bizony ki fogják játszani a gázfegyvert. Még jó, hogy tavasz elejét írjuk (lehet, hogy nem véletlen: hogy a Nyugat pont így taktikázott?). Ezt a bő fél évet azonban a tartalékolással és a felkészüléssel kell tölteni. Ha az EU úgy dönt, hogy a fejlesztési forrásait ezekben a hónapokban a belső gázhálózat kiépítésére és tározók, terminálok építésére fordítja, annak bizony lenne értelme. Fellendítheti ez az alternatív energiafelhasználás szándékát és forrásait is. És persze a gázfegyver kétélű: ha Európa máshonnan kell beszerezze a gázt, másnak fog fizetni. Amíg az oroszok nem találnak alternatív piacot (Kína az egyértelmű lehetőség) és nem épül ki oda a szállítókapacitás, addig a bevételei nagy részének annyi.


 


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:



 


 

Saturday, March 1, 2014

Keleti nyitásunk és a krími invázió

Miközben a hivatalos Magyarország hosszú távú energiapolitikáját teljesen Oroszországhoz köti a paksi paktummal, miközben a kormánypárt hívei szinte minden fórumon Oroszországot látszanak favorizálni a nyugati szövetségi rendszerrel (EU, Egyesült Államok) szemben, Oroszország épp megszállja fű alatt a Krímet, egyre nyilvánvalóbban megsértve Ukrajna területi szuverenitását. Amelyet Oroszország mellett az USA és az Egyesült Királyság garantált. Épp Budapesten, 1994-ben. Megint tuti időzítéssel állunk a rossz oldalra?


(AP, Daily Mail)


Amint a dotoho blog is írta, Oroszország krími beavatkozása alapjaiban sértheti meg a Budapesti Memorandumnak nevezett megállapodást. Az 1994-es megegyezés legfőbb pontja az Ukrajna által megörökölt volt szovjet atomfegyverek leszerelése illetve elszállítása, vagyis Ukrajna lemondott atomhatalmi státuszáról. Cserébe a memorandum első pontja szerint elfogadják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és jelenlegi határait. Minthogy az USA és Britannia nem tűnnek érdekeltnek ukrán területek megszállásában, ez gyakorlatilag Oroszországot kötelezi a status quo tiszteletben tartására. Emlékszünk 2008-ra és Grúziára: az oroszok ottani beavatkozása is egy másik állam szuverén területén történt, még ha azt nem is védte hasonló memorandum. Most perig Putyin átlépte a Rubicont: az orosz felsőház engedélyét kérte - és kapta meg - az ukrán területeken történő hadműveletekhez.


Putyin láthatóan teszteli a Nyugatot, meddig is mehet el. Elősegítheti az orosz többségű (és Hruscsov által az akkori Szovjetunión belül tét nélkül, amolyan ajándékként Ukrajnához csatolt) Krím elszakadását, esetleg megteheti ezt a szintén orosz többségű Kelet-Ukrajna egyes területein, vagy a tengermelléken, Odesszában is? 1938-ra, Münchenre emlékeztet a helyzet, még azzal a hasonlósággal is, hogy ha kisebb mértékben, de megint "érdekeltek vagyunk" magyar kisebbséggel. De mit reagál erre most a Nyugat?


Az a Nyugat, amelynek - ha egységes diplomáciai és esetleg katonapoltikai választ kell adni - EU- és főleg NATO-tagként mi is része vagyunk. A budapesti memorandumot aláíró két nyugati állam a NATO két vezető hatalma. Sokáig nem várhatnak a válasszal. Nem látunk a jövőbe, de ahogy a mostani helyzet kinéz, nagyon gyorsan, akár napokon belül színvallásra kényszerülhet a magyar kormány és külpolitika. Nehéz elképzelni, hogy ilyen esetben ne a budapesti memorandum, tehát Ukrajna szuverenitása mellé álljunk.


Úgyhogy csak lassan a Putyin-párti békemenet transzparenseinek tervezésével. Egy újabb 180 fokos fordulat simán belefér a helyzetbe.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:



 

Friday, February 21, 2014

Horváth András igazsága

Polt Péter legfőbb ügyész Schiffer András és Vágó Gábor LMP-képviselők kérdésére elmondta: "Horváth András feljelentése nyomán hivatali visszaélés, adócsalás és csalás gyanúját keltő adatok merültek fel". A képviselők azt firtatták, hogy a Horváth András által kitálalt áfacsalási ügyekben történt-e valami előrelépés. A legfőbb ügyészi válasz szerint "a Fővárosi Főügyészség tavaly november 13-án feljelentés-kiegészítést kért, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya december 9-én nyomozást rendelt el".


Polt ezzel lényegében igazat adott a NAV feljelentése után  eljárás alá vont egykori APEH-dolgozónak. Az eljárás keretében tartották Horváth úrnál azt az ominózus házkutatást, amelynek során elvették tőle a felderített ügyek részleteit tartalmazó, elhíresült zöld dossziét. Amelynek a tartalma azonban valós lehet, mert a NAV azóta sorozatban számol be a fiktív cukor-, illetve legújabban étolaj-kereskedelemmel összefüggő ÁFA-visszaélések felderítéséről.


zolddossziex.jpg


Van egy kérdésem az igazságügyi szervekhez: akkor mi lesz most Horváth úrral? Azon a Magyarországon, ahol élni szeretnék, most sietve ejtenék az ellene felhozott vádakat, nyilvánosan elnézést kérnének tőle, esetleg március 15-én a köztársasági elnök úr is kezet fogna vele valamilyen kitüntetés átadása kapcsán. Persze történhet ennek az ellenkezője is: a NAV a zöld dosszié adatai alapján feltárja az összes vonatkozó ügyet, az adóhatóság és a kormány learatja a babérokat, közben Horváth urat jól elmeszelik, hogy miért nem a szolgálati utat járta be és miért élt vissza hivatali titkokkal. Fidesz-Magyarország pedig, tippem szerint a kettőnek egy elég gusztustalan elegyét fogja előállítani, de ezt lehet hogy nemcsak a tapasztalat mondatja velem.


Számomra mindenesetre egyre jobban bebizonyosodik, hogy Horváth úr nem a levegőbe beszélt. Következmény lesz-e? Vagy ezt is elnapoljuk a választások utánra?


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:



 

Sunday, February 16, 2014

Jelöltállítás: sportszerűtlen nehezítés

Nincs már két hónap, és választ az ország. Hétfőtől indul az ajánlási folyamat, amely jelentősen eltér az eddigiektől. Míg eddig választókörzetenként 750 ajánlócédulát kellett leadni a jelölteknek, most ajánló aláírásokra kell vadászniuk: ezekből 500 is elég, ráadásul egy választópolgár több jelölt indulását is támogathatja az aláírásával. A jelöltállítási folyamat ugyanakkor immár két hétre rövidült le.


Nem is erről akarok igazából írni, hiszen ezt a szabályt nem most hozták, még ha most is lesz az első választás, amelyet eszerint tartanak. Ami számomra feltűnő, hogy mennyire nem téma ez a hivatalos tájékoztatásban.


A héten megkapta a család a választási tájékoztatókat. Egy lap, mindkét oldalán infókkal. Mikor lesz a szavazás, hová kell menni, a szavazóhelyiség nem akadálymentesített, milyen személyazonosítókat használhatok. Ebben eddig sok új nincs, de persze nyilvánvaló, hogy ezt mind meg kell mondani, első szavazók, feledékenység, jogos: állampolgári jogom ezekről minden alkalommal tájékoztatást kapni, köszönet érte. Átjelentkezés, külföldi voksolás, engem ugyan nem érint (mást igen, jól meg is vezették őket), de rendben. Nemzetiségi szavazás: vagy nemzetiségi lista vagy pártlista, ez új, itt is a tájékoztatás. Mozgóurna, vakoknak Braille-írás, akadálymentesített szavazóhelyiség. Letilthatom adataim kiadását a jelölő szervezeteknek, itt intéznek ügyet.


És vége, és ennyi. Kéremszépen, honnan a magasságos lópélóból tudhatja meg az alapból nem érdeklődő polgár, hogy hogyan kell jelölni? Aki húsz éve a kopicetlire van szocializálva, az először talán csak keresgéli, majd legyint, esetleg alá is ír a kopogtatóknak, de a másodiknak, harmadiknak érkező aktivista hány polgártársnak kell elmagyarázza két percben, hogy most már több jelöltet is támogathat? És milyen hatékonysággal? Miért nincs ez a hivatalos tájékoztatón? Csak nem azért, hogy ne jelölgessenek itt annyit, szépen szavazzanak a fideszmszp-re oszt jónapot?



Persze lehet, hogy a közmédia ettől hangos, úgy 15 éve, amikor utoljára rendszeres követőjük voltam, még az volt ilyenkor, pedig a rendszer akkor nem is nagyon változott. Elnézést az olvasóktól, én 10 percnyi dózisnál többet sem a királyi rádióból sem a köz- és fő kereskedelmi tévékből nem bírok. Párom mindenesetre arról számolt be, hogy a rezsicsökkentésen kívül más üzenet nem jutott el hozzá a napokban a rádión keresztül. Ha valaki mást tapasztal, kérem, kommentben jelezze.


Még annyit, hogy ez a rapid, két hetes jelöltállítási folyamat más módon is, hogy finoman fogalmazzak, meg van nehezítve. Egy ajánlóív, amin állítólag nyolc aláírás gyűjthető, "eszmei értéke" 50 ezer forint! Átvételkor a jelölt vagy jelölő szervezet nyilvántartás szerint igazolja az átvételt, és ha nem adja le aláírva vagy üresen, laponként (!) ennyit kell fizetni a hiányért. 500 aláírás per 8 az minimum 63 lap, ami 3 millió 150 ezer forint! És hát legalább háromszor ennyi kell technikailag. Ha valaki elveszti, elfújja a szél a metróaluljárókban aláírásgyűjtéskor, valami jóakaró felkapja és elszalad vele: 50 ezer magyar aranyforint a jelölttől vagy a jelölő szervezettől. Így keressenek a jelölők aktivistákat, gratulálok, szép. Azon kívül, hogy elrettentsen, ez minek? Ha csak a felelős dokumentumkezelés a cél, a tizede is bőven elég lenne.


Ha finoman akarok véleményt mondani: nem elegáns ez így. A kevésbé finom véleményben lóalkatrész is lenne.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:



Monday, February 3, 2014

Konkrétumrekord egy "újságcikkben"

mn_bigzero.jpgÁllítólag.


Lapunk információi szerint.


Lehet.


Feltehetően.


Vélhetően.


Gyanúját vetheti fel.


Munkatársunktól.


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


(Kép és találat: törökgáborelemez blog FB-csoport)


Információ meg pont ennyi szorult a "cikkbe":



Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:


Thursday, January 30, 2014

Atomvoks-sorompó

A Nemzeti Választási Iroda elutasította az Együtt-PM népszavazási kezdeményezését Paks 2 ügyében, lényegében formai (eljárási) okokra hivatkozva. Ha az indítványozók táborához tartoznánk, most felháborodottan kiáltanánk: „Na ugye! Nesze neked demokrácia!”. Ha kormánypártiak lennénk, elégedetten csettintenénk: „Na ugye! Nesze nektek, okoskodó ballibák!”. Mi azonban valami egészen mást gondolunk. Vigyázat, konteó következik.


Mi (továbbra is) azt gondoljuk, hogy ami itt folyik, az nem több ócska színjátéknál. Egyrészt egyre kevésbé hisszük azt, hogy a véletlennek köszönhető, miszerint Orbán moszkvai kalandja (Paks 2 aláírása) és a baloldali Össze(vissza)fogás bejelentése épp ugyanarra a napra esett. Mert két dudás egy csárdában bizony nagyon össze tudja zavarni a vendégeket, azaz minket, választókat: a két nagy hírértékkel bíró esemény antagonisztikus hatásának köszönhetően, néhány gagyi tüntetésen – a másik oldalon pedig unalmas Gyurcsányozáson – kívül nem is történt semmi különös. Ezt erősíti a mainstream média megosztottsága is azokon a napokon, ahol (csak egy kiragadott példa) az Index folyamatosan címlapon tartotta a Paks-témát, míg a konkurens Origo ehelyett inkább a baloldali összefogósdival foglalkozott. Kétséges, hogy munkamegosztás céljából tették volna mindezt.


nuclear_power_smile.jpg


A népszavazási kezdeményezés a színjáték része lehet: az a baloldal, amely nyakig benne van az ilyen volumenű üzletekben, mint Paks 2, s amely baloldal az egészhez készséggel asszisztált saját kormányzása idején, most mégis fel kell, hogy mutasson valamit, ami a biznisznek ugyan nem árt, de a szavazótábort mégis meggyőzi arról, hogy ők „a jó oldalon állnak”. Tehát mi itt teendő? Adjunk be egy kamu népszavazási kezdeményezést, amit persze majd („hála Istennek”) visszadobnak és ezzel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.


Ezzel megállítottunk egy száguldó (s talán az üzletünket elsöprő erejű) atomvoksot, ráadásul el is szívtuk a levegőt mindenki más elől, hiszen azzal hitegettük az országot, hogy: „Emberek, mindenki nyugodjon le a p.…ba! Senki ne csináljon semmit! Mi már beadtuk a népszavazási kérelmet!”.


Ugye, az nem lehet, hogy milliós szavazótábort és számos szakértőt maga mögött tudó, több évtizedes politikai és jogi tapasztalattal bíró baloldal nem tud megfelelően végigvinni egy szimpla népszavazási kezdeményezést? Ugye, nem? A választások után pedig úgyis mindenki beletörődik mindenbe és elfelejti ezt az egész őrületet. Ugye-ugye? Na ugye.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Sunday, January 26, 2014

Mesterházy a pajzson - 2010 reloaded

Szombaton az MSZP - amelynek az Összefogás nevében jogában áll miniszterelnök-jelöltet állítani - "pajzsra emelte" Mesterházy Attila pártelnököt. Vele indul választási küzdelembe a magát "baloldali demokratikus ellenzéknek" nevező formáció. A belső egyetértést talán sikerült ezzel növelni, az erősen ellenük szóló választási esélyeket viszont nem igazán. Újra 2010-ben vagyunk?


Azt korábban már itt a blogon is megírtuk, hogy az elmúlt egy év lehetetlen konstrukciói - "majd megmondjuk a választás után, ki volt a jelölt", esetleg "döntsenek a szavazók a listák közt" - elvették volna annak a lehetőségét, hogy a média megtalálja a választási kampányban az "alternatív jelöltet". Ebből a szempontból a jelölt megnevezése előrelépés. Azon azonban érdemes lenne az őt támogató szövetségnek elgondolkodnia, hogy ha 2010-ben Mesterházyval (mert akkor is ő volt "a jelölt") agyagba lettek döngölve, akkor hogy juthattak oda, hogy az ő jelölése egyáltalán előrelépés a mondjuk pár hónappal ezelőtti helyzethez képest? Micsoda káprázatos stratégiai mélyrepülés kellett ehhez? Hogy felejthették el végig, hogy a fő ellenfél az, akivel majd most kell megmérkőzni, és nem a mostani "szövetséget" alkotó, egyébként 2010-ben még formálisan nagyrészt egy pártban lévő formációk? (Gy. k.: nem, nem kampányolunk itt se Gyurcsány se Bajnai mellett. Ők is ugyanennyire rossz választás lennének szerintünk.)



Véleményünk szerint a választás ezzel eldőlt. Az MSZP most még megpróbálkozhatott volna saját soraiból például Botka Lászlóval - hogy mi okból nem tette, most már mindegy - de inkább a bizonytalan eredmény helyett a tisztes vereségre látszik játszani. Jó lesz az a 0-2, ne kockáztassuk az esetleges 3-2-ért a 0-6 lehetőségét. Mesterházy karizmája, polarizáló, véleményt fókuszáló képessége nem is mérhető Orbánéhoz. Az egyetlen adu a kezében, hogy ő "a kormányváltás". A kormányváltást akarók egy része azonban őket sem szeretné, és még az "orrát befogva, kesztyűben" sem szavazna rájuk.


2010-ben vagyunk tehát ismét. A választás végeredménye - hacsak a szociknak nem sikerül valami nagyot gurítaniuk, de erre nem látszik sem a munició sem a képesség -, vagy nem száll el nagyon a forint, borítékolható. Blogtársammal, garmr-rel egyetértek, az LMP utolsó esélye ez, és hozzáfűzve posztjához: pontosan ez ad esélyt Schifferéknek. Ha egy kiélezett "fideszmszp" párharc lenne, mindenki "tétre" szavazna. Így, hogy ez, legalábbis a közvélemény szerint eldőlt, lehet "helyre" is szavazni, cizellálható a vélemény. Akinek pedig se a Fidesz, se a szocik nem jönnek be, marad két, illetve a szavazástól való távolmaradással együtt három választásuk.


Egy dologban különbözik a mostani helyzet 2010-től: nem várható éles verseny a második helyért sem. Akkor a Jobbik majdnem befogta az MSZP-t, a mostani előrejelzések szerint nem fogja. Marad tehát a két első befutó elitje számára kényelmes fideszmszp felállás. A mindkettőt rühellők meg már most tudhatják, tudhatjuk: érdemi saját politikai innováció nélkül 2018 is pontosan erről szólhat megint.


Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket: