Showing posts with label orbán_viktor. Show all posts
Showing posts with label orbán_viktor. Show all posts

Saturday, October 1, 2016

Nem félek

Tisztelt Orbán Viktor úr, tisztelt Fidesz, én nem félek. A kijelentés önmagában ugyan semmit nem jelent, írhattam volna azt is, ma nem ettem paprikás krumplit, esetleg azt is, ma nem gondoltam a kivándorlásra - és az egyik igaz is lenne. A kijelentés, miszerint nem félek számomra mégis fontos, és az is fontos, hogy ezt ország világ előtt tudassam. Bár önök - az én adófizetői pénzemből - igen sokat költöttek arra, hogy én és a hozzám hasonló senkik féljünk, nekem valahogy nem jött át a dolog.


Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Próbáltam én félni, sőt, feleségemmel is megvitattuk a dolgot, de azon túl, hogy ezt meg azt féltek, összességében nem félek. Sajnálom, azt hiszem hazaáruló vagyok, de állapotom talán nem reménytelen. Féltem ugyanis a lányomat, mert nekem olyanom is van. Féltem attól, hogy mi van ha rátámadnak az utcán, a folytatást leírni sem tudom mert a tehetetlenségtől máris ökölbe szorul a gyomrom, elszorul a torkom - a lányos apák tehetetlensége. A feleségemet ugyanígy féltem, reggelente elmegyek itthonról, és nem tudok másba kapaszkodni csak abba, hogy mire hazaérek, minden rendben lesz. A fiamat szintén féltem, nem az a típus, aki el tudja kerüli a problémás helyzeteket, ritkán szokott csendben leülni a leghátsó sorban - pedig néha de jó lenne. 


Az, hogy mégis félek, az nem a magyar állam érdeme. A gyorstalpalós határvadász madarász egységek, a kerítés engem nem nyugtatnak meg, mert ott van mögöttük Rogán, Habony, Lázár, Pintér, Kövér, Orbán, Vona. Ezekről az emberekről mindig az jut eszembe, hogy egy vár falai mindig csak annyit érnek, amilyen bátrak a katonák a falakon. És aki félelmet kelt, maga is gyáva. Én itt csak idegen szívű zsoldosokat látok, Zrínyi, Hunyadi, Dobó, vagy akár csak egy Nemecsek, vagyis NEMECSEK sehol nincs közöttük. Ezek nem a puskaport tartják szárazon, hanem az útlevelüket. Na persze, a helyükben én is mást hazudnék. Amíg csak jön az ellen, mindenki tudja rázni a pajzsát, csörgetni a kardot. És igen, a Fidesz az országért küzd, csak egészen más értelemben... Közeleg már a következő csata: A 2018-as választás, parasztáldozatokra tessenek felkészülni.


phobophobia.jpg


Hogy akkor miért nem félek? Mert valami ostoba módon bátornak érzem magam. Ránézek Európa térképére, és úgy érzem, nem vagyok egyedül. Ráadásul - leírni sem merem - lehet hogy nem mindenki hülye, aki nem magyar. Lehet hogy mégiscsak lesz egy bátor európai döntéshozó, aki azt mondja, emberek, legyünk már bátrak, a kurva életbe. Mi vagyunk 500 millióan, nem a menekültek. A mi kezünkben van a világ GDP-jének jelentősebb része, nem az iszlám állam, vagy Szíria, Oroszország, vagy Afganisztán kezében. Nálunk van a labda, észrevettük már? Nálunk van a legnagyobb fegyver, csak használni kellene: az európaiak szabadságszeretete. Mert ezt a kontinenst nem más kovácsolta össze az elmúlt 50 évben, mint a szabadság. Az emberek szabadsága, a pénz szabadsága. Egymással évszázadok óta háborúzó nemzetekből lett egy világhatalom alig évtizedek alatt! Tessék elővenni a történelemkönyveket. Lehet hogy nem vagyunk a világ vezetői, de basszátok meg, dobogósok vagyunk! (Kábé, attól függ mit nézünk) Mi, európaiak.


A Fidesz súlyosan mellélőtt az EU - Brüsszel - fikázásával. A hanyatló nyugatot temette már Virág elvtárs és maffiatársai évtizedekig, és lám, ki élte túl. (Szeretnék én úgy élni, ahogy a nyugat haldokol - Hofi) Lesz még ennek böjtje attól félek. Ha egyszer az EU megembereli magát, és sikerül valami érdemleges választ kicsikarnia magából, mi kapkodhatunk, hogy hádde csak a jószándék, meg a féltés beszélt belőlünk. Ennyire ők sem lesznek hülyék. 


Én nem félek. Féltem ugyan a családomat a bevándorlóktól, de féltem őket az utcán masírozó szélsőjobbtól is. Meg féltem őket a katedra mögül agymosást végző tanároktól, papoktól is hogy egy életre megnyomorítják a világképüket, mert - szülői nevelés hatására - nem állnak be a gyűlölködők sorába. Az sem hagy nyugodni, hogy lábbal tapossák a liberalizmust épp azok, akik maguk is a liberalizmusnak köszönhetnek mindent, és nem, nem szitokszó. Az is aggaszt, hogy az iszlám bigott vallási gondolat- és tettdiktatúrájára (na ezt a határokon kívül kell hagyni srácok, nincs alku) a gyávák és álszentek egy keresztény vallási gondolat- és tettdiktatúrába menekülnének vissza. Nem óhajtok a saria szerint élni, de a Jehova tanúi se tiltsák már meg nekem a vérátömlesztést, oké?


Egy fontos dolgot azonban fel kell ismernünk: Európát nem a menekültválság és az iszlám terror fogja legyőzni. Ezek együtt sosem lesznek képesek érdemben ártani Európának. De a menekültválságtól és az iszlám terrortól való félelem, az igenis legyőzheti Európát.

Wednesday, January 23, 2013

Orbán négyes metrója: az e-útdíj-rendszer

Az elmúlt években az e-útdíj-rendszer kapcsán az embernek az az érzése támadt, hogy a jelenlegi kormányzat egyrészt valamiféle Szent Grálként tekint dologra, mely évről évre kihúzza majd a költségvetést a menetrendszerű slamasztikából, másrészt az állandó halogatás és csúszások miatt ott lebegett a rendszer felett a négyes metró szelleme, mely lágyan suttogta, hogy ezt még unokáink se fogják látni.


Egy ilyen rendszer kiépítése nyilvánvalóan komoly infrastrukturális és informatikai beruházást igényel, bevezetése pedig rendkívül hosszadalmas folyamat. A 2000-es évek elején a hasonló német rendszer éveket csúszott, többször bohózatba illő fordulatokkal, pedig olyan amatőr, nyeretlen kétéves pártok cégek végezték a munkát, mint a Daimler, a T-systems és a Siemens. 



Szerdán Orbán Viktor bejelentette, hogy a magyar rendszer közbeszerzési pályázatának sikertelensége után a magyar állam majd saját hatáskörben kiépíti a rendszert. (Kb. ezt itt a fenti képen, műholdakkal, GPS-szel, mobilkommunikációs rendszerekkel és a többi hasonlóval)


Ezen a ponton érdemes mély levegőt venni és elmerengeni kicsit a távolba, ízlelgetni a dolgot, megpróbálni belehelyezni ezt a kijelentést az általunk ismert valóságba. 


Tehát, az a magyar állam, amelyik még arra sem volt képes, hogy a saját maga számára kiírt negyedik mobiltelefonos frekvencia-pályázat után, egyáltalán egy kapcsolódó cég felállításába belekezdjen, az innovációt úgy támogatja, hogy folyamatosan forrást von el az oktatásból, az elmúlt lassan három évben egyetlen működőképes rendszert sem volt képes felállítani, a tervezési képességéről pedig a háromhavonta átírt költségvetés tesz bánatos tanúbizonyságot, arra készül, hogy elkészít egy rendszert amelyhez hasonlót Európa vezető cégei kínkeserves szenvedés után voltak képesek felállítani. Arról még nem volt szó, hogy erre mennyi időt szánnak, de nyilván 5 napot, mint a teljes felsőoktatási reformra.


Lehet hogy én valahol lemaradtam, de ismer valaki olyan állami céget, vagy bármilyen olyan potens állami intézményt, amelyik képes tízezres nagyságrendű gépjármű valósidejű műholdas követésére egy időben? 


Arról már nem is akarok külön fejezeteket írni, hogy akkor most ezért kellett "rendszert váltani"? Hogy megint minden a központi államhatalom dögvészes ölelésében menjen tönkre?


Természetesen nincsenek illúzióim, ebből sem lesz semmi az elkövetkezendő években. Hiába írja bele Matolcsy a jövőévi költségvetésbe is, hogy e-útdíj-rendszer bevétel 150 milliárd, a szomorú valóság egy 150 milliárdos nemmegszorítás lesz. A kormány információ-technológiai hozzáértését a nagy harci kedvvel lobogtatott "bekötjük a pénztárgépeket a NAV-hoz" történet is fényesen szemlélteti. A nagy lendületből ott is éves csúszás lesz, Orbán Viktor pedig úgy fog járni ezzel és az e-útdíj-rendszerrel is, mint Demszky a 4-es metróval. Mire elkészül, már senki nem fog rá emlékezni, hogy ő hajdan mennyire odavolt érte.


"Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő.” - mondta Orbán. Félek még csak most jön a java.



 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Monday, December 24, 2012

Karácsonyi ajándék Viktortól: miért is kell a regisztráció

Bár részben egyetértünk egy tegnapi kommenttel, hogy karácsonykor ne politizáljunk, de hát nem mi kezdtük. Az ünnepre való tekintettel nem is megyünk bele a tegnap esti Fizbí-interjú mélységeibe, de három mondatot muszáj idetenni:



A választási regisztrációról Orbán azt mondta, nincs választási lehetőségük, ha azt akarják, hogy Magyarországon mindenki szavazhasson, be kell vezetniük a regisztrációt.


"Ma nincs Magyarországnak olyan központi nyilvántartása, ami alapján a polgárok önkéntes bejelentkezése nélkül le tudnák bonyolítani a választást" - mondta Orbán. Szerinte 2010-ben "néhány tízezer ember" emiatt nem tudott részt venni a választáson.



Szóval azért kell megnehezíteni a választási részvételt, hogy könnyebb legyen. Köszönjük ezt az ajándék mondatot.



Arról meg miért most hallunk először, hogy tízezrek nem tudtak szavazni 2010-ben? Csak így, bele a Karácsony előtti áhítatba, hogy válasz nélkül maradjon. Nem lehet, hogy Viktor azokra gondolt, akiknek regisztráció hiányában 2014-ben fogják a szavazókörben mondani, hogy köszönjük hogy idefáradt, de hiába jött?


Na, ennyi.


Áldott Ünnepet kívánunk mindenkinek.


Bucsin-tető a Görgényi-havasokban, Székelyföld (erzsok, Panoramio.com)

Monday, December 17, 2012

Riadó! Zavar a parancsnoki hídon!

A múlt heti néhány tízezres diákmozgalmak megrendítették a kormányzat kommunikációját. Ez ráadásul úgy történt, hogy egyszerre a széles nyilvánosság előtt is felmutatta a kormányzati rendszer működésképtelenségét. Mindez komoly veszélyekre is figyelmeztet, mivel már egy ilyen lényeges, de korántsem kritikus helyzetben is a kormányzat cselekvésképtelensége és vészes megosztottsága mutatkozik meg, amint arra az írás végén igyekszünk felhívni a figyelmet. Egyelőre maradjunk a közvetlen események vizsgálatánál.


Döntés született a felsőoktatás rendszerének átszervezése, de főként finanszírozásának alapjaiban történő átalakításával kapcsolatban, erőből, az érintettek bevonása, de legalább tájékoztatása nélkül. A tervezett intézkedések, mind a Rektori Konferencia, mind a diákok képviseletét ellátó régebbi és újabb szervezetek felháborodásához vezettek, és ezek tömegmegmozdulásokban nyilvánultak meg december második hetében. Az intézkedéseket először teljes fronton propagálta a kormány, maga a miniszterelnök, az érintett Balogh Zoltán miniszter, az akármilyen döntés vállalására teflon arccal kész Hoffmann Rózsa államtitkár asszony. Kiállt a kormányszóvivő, a Fidesz szóvivő. Kivette mindenki a részét az ügy kisimogatásából, helyrehozatalából, akár méltatlan eszközök bevetésével is, mint a diákvezetők listázása.


Ám egyszerre a miniszterelnök enyhülni látszik, lehet, hogy felülvizsgálnak ezt azt, és mindezt úgy adja elő, mintha ő az eredeti döntésből kimaradt volna. Lám jön Viktor bácsi, megkérdi a pityergő diákokat, mi történt, ki volt a rossz bácsi vagy rossz néni. És egyszerre egy szombat délutáni ál-egyeztetésen kiderül, nincs is szó itt kérem költségtérítésről, meg diákhitelekről, meg efféle rémes dolgokról, hiszen Viktor bácsi igazságot tesz. Gyakorlatilag mindenki, aki az ábécét és a szorzótáblát ismeri, költségtérítés nélkül bekerülhet a felsőoktatásba… Egy kis röghöz kötés cserébe… Mondja ezt a miniszterelnök úgy, mintha a teljes stábja nem épp azt állította volna az elmúlt napokban, hogy vége az ingyen egyetemi életnek, és majd egy később törlesztendő hitel megoldja az önköltség kérdését.


Nem kívánunk itt mélyebbre merülni ebben az örvényben, mert ma, 16-án, amikor ez az írás készül valójában csak porfergeteg látszik, körvonalazódni vélhetünk ugyan valamit, világos álláspontok a kormányzat részéről nem fogalmazódnak meg. Majd holnap, amikor tárgyalni akarnak, akár szerdáról előrehozva a valójában utólagos egyeztetéseket.


Itt az a kérdés, hogy mit tud még képviselni Balog Zoltán, és mit Hoffmann Rózsa? Annak gyökeres ellentétét, mint amit tegnap mondtak, teljes mellszélességgel kiállva a miniszterelnöki álláspont mellett? Mivel lehet ezt indokolni? Mennyire maradnak „hitelesek” az államszolgák? A miniszterelnök talán elfelejtett szólni saját stábjának is, hogy változnak az idők, változnak az irányvonalak? Voltaképpen cserbenhagyta a szaktárcát és a kérdésben legfontosabb támogatóit?


Mit szoktak mondani arról a hadvezérről, aki bármiféle taktika nélkül beáldozza serege egyik szárnyát, visszavonulva, odahagyva azt? Mi volt akkor a „totális támadásra” kiadott parancs? Szónoki kérdés is elhangozhat: Tisztelt Miniszterek, Államtitkárok! Ezek után mit várhattok a hadvezértől? Ti következtek, ha bedőlt a most odahagyott seregtest! Nem kellene elgondolkodnia a kormányt támogató frakciónak, pártvezetésnek, hogy rossz felé mennek a dolgok, és nem egyes ügyekben, hanem morális értelemben is: mert a saját rendszer belső tartása roppant meg. Tisztelt Frakció, Képviselők, mit vártok a hadvezéretektől, a pártotoktól ezután? Holnap lehet, hogy Ti maradtok a frontvonalon, egyedül hagyva a pergőtűzben!


Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A gyorsnaszád, amelynek parancsnoka az imént tűzparancsot adott, holnap talán a hadbíróságon kéri számon Önökön a tüzelést! De lehet, hogy már csomagol a mentőcsónakba, és hajnalra csak egy cetlit hagy a hajónapló mellett! Ébresztő, riadó! Baj van, ott, fenn a parancsnoki hídon!


destryer.jpg


Feltárult végre a kormányoldal részére is a kormány döntéseit átható cinizmus?


Kicsit távolabbra emelve a szemünket, az ország horizontjára, hadd kérdeztessék már meg, ha a diákok felháborodásától ilyen mértékben zavarodik össze a kormányfő és a kormány belső döntéshozó rendszere, akkor mi lenne itt egy katasztrófahelyzetben, legyen az gazdasági, természeti, vagy ki sem mondom miféle! Biztos, hogy ez a struktúra és ez a vezetés alkalmas a vészhelyzeti vagy bármilyen irányításra?


Napról napra épül le az ország, gazdasága romokban, az emberek sokasága a tönk szélén. Mindenkinek, ma már mindenkinek, nem csak az ellenzéknek érdeke a kormányváltás.


Új posztunk a témában: Tandíj-ügy: ezerrel pörög a Fidesz-szélkakas


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Saturday, December 15, 2012

Góg és Demagóg fiai

Orbán Viktornak erős hete volt. Csökkentette a rezsiköltségeket, elfogadtatta a költségvetést, megoldotta a jövő évi minimálbért és ráadásként a hét végéig - de legkésőbb szerdáig - megoldja a felsőoktatási reformot is. Akinek kételyei támadnak korunk első számú politikai szuperhősének képességeivel szemben, emlékezzen csak vissza az elmúlt két és fél esztendő elsöprő lendületére.


Orbánék két hét alatt helyreállították a közbiztonságot. Egyetlen nagyobb huszárvágással (aztán még pár kisebbel) megvalósították a „nyugdíjvédelmi” reformot. Pár hónap leforgásával rendbe tették a jogállamiságot és megerősítették a sajtószabadságot. Kifehérítették a gazdaságot. Magyar kézbe került a stratégiai ágazatok nagy része.


Ki az, aki kibírta eddig röhögés nélkül?


És ki az, aki elhiszi ezek után, hogy a „felsőoktatási reform” valóban reform és nem lenyúlás, bedöntés? Orbán nem hitte el, amikor 2008-ban elemi erővel sújtott le a tandíj-tervezetre. Mi meg azt nem hittük el mostanáig, hogy egyszer ennyire szembe fogja köpni saját magát. Nem hittük el, hogy képes még a saját (stabil) választói rétegének tetemes hányadát is feláldozni Matolcsy tanár úr gazdasági fantazmáiért. A demagógiáért.


demagogia.jpg


Nem hittük el, hogy az államadósság ellen harcoló Fidesz adósságcsapdába akarja hajszolni a diákokat. Mert ép ésszel nem fogható fel, hogy mit érez egy 21-23 éves friss diplomás, amikor 2-5, vagy akár 10 millió mínusszal vág neki a nagybetűs életnek. Demagógia? Aligha.


A Fidesz Gyurcsányékkal szembeni sikerét nemcsak az garantálta, hogy Fletóék öngólok egész sorát lövöldözték be hálójukba, hanem az is, hogy az emberek mindennapjaira leselkedő veszélyekkel tudtak riogatni nyolc éven keresztül. Kezdve a „gáz-ár-emelés”től a tandíjon és az egészségbiztosításon keresztül a devizahitelekig minden olyan témára ráültek, amiről tudták, hogy biztosan érdekli a népet. Populizmus volt? Hát persze. Demagógia? Aligha.


Most viszont a rontás visszaszáll. Ezt pedig maguknak köszönhetik. Ma-guk-nak. Hiába kürtölik szét a jobboldali médiumokban, hogy az egész műbalhé, amit az ellenzék generál. Hiába sírnak, prüszkölnek, őrjöngnek, mert „az egész világ összefogott ellenük”: saját híveiken kívül már senkit nem érdekel. A tandíj nemcsak 2008-ban, hanem ma is életbevágó kérdés. É-let-be. Az ellene ágálás populizmusnak populizmus, de nem demagógia.


És ez az a pont, ahol Orbán Viktor „reform”-lendülete megtört. Rajta kívül talán már mindenki tudja - csak még nem merik megmondani neki. Bátorság.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé


RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Friday, October 26, 2012

Magyarország, menjország


Az elmúlt hónapban egy érdekes fejlemény vezető politikusainkat is felkavarhatta (ami az Index október 11-i cikkének köszönhető). Orbán Viktor tőle szokatlan módon nem állta meg nyilatkozni arról, hogy (szerinte) „ha 2014-ben újra nyer a Fidesz, hazajönnek a fiatalok”; Bajnai Gordon pedig nem volt rest válaszolni erre a Milla tüntetésén: „mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni – hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni”. Egy alapvető hibát azonban mindketten elkövettek: csupán a vágyaikat vetítették ki – miközben az okok és a tények kinyilatkoztatásától eltekintettek. „Elfelejtették” ugyanis feltenni a kérdést: miért is vágyódnak el a polgárok ilyen tömegesen ebből az országból? Abból az országból, amelyet - nem mellesleg - a szóban forgó politikusaink irányítottak az elmúlt években?


A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi kutatása szerint minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid- vagy hosszú távon külföldön vállal munkát vagy véglegesen kivándorol. Az Index október elején közzétett cikkének szavazógépét pedig közel húszezren vették eddig igénybe és az eredmények még az előbbinél is jóval drasztikusabb képet mutattak:
















































Tervezi, hogy elköltözne Magyarországról?



    Igen, a közeljövőben biztosan költözöm



4187



22%



    Igen, bár még csak szervezem



4997



26%



    Még nem döntöttem el



2420



13%



    Ha rosszabb lesz a helyzet, biztosan



3427



18%



    Ha rosszabb lesz a helyzet, esetleg



2427



13%



    Semmiképpen



1708



9%



Összesen



19166



az Index októberi felmérése (október 11-25.)





A rendszerváltás éveit közvetlenül kísérő nyugati fény, pompa és csillogás okozta káprázat ma már nem tartozik a fő „felbujtók” közé. Annál inkább hozzájárul a menekülési ösztönök felszínre töréséhez a gazdasági és politikai kilátástalanság; az állandósulni látszó lúzer-szerep; a depresszív munkakörülmények; az aljasság, a közöny és a cinizmus halálos szimbiózisa; a korrupció természetessége; a hírnév helyett a hírhedtség felértékelődése; az ál-jólét és műmosoly kényszerű vetítése – és persze a negatív társadalmi morál (mert itt lassan már mindenki negatív, mindenki pesszimista, mindenki csak bűnbakokat keres). És persze amikor ezeket dühödten hozzávágjuk „bölcs” vezetőink fejéhez, ők csak csodálkozó, ártatlan tekintettel pillantanak vissza ránk. Mint akik nem értik, miért piszkáljuk folyton őket ezekkel a problémákkal? Miért téblábol népszerűségi indexük tartósan 50 százalékpont alatt? Miért fordulnak el tőlük – és az országtól! - a választók ekkora tömegben?


Ők azok, akik komolyan elhiszik: ha jobb lesz a foci, ha több lesz az olimpiai érem, mint korábban; akkor sikk lesz magyarnak lenni. Ha most még kicsit rosszabbul is élünk, de jövőre teszünk egy lépést előre, akkor mindenki meg fog nyugodni. Ha röghöz kötjük a fiatalokat, akkor majd szépen itthon maradnak. Hát nem. Nagyon nem.


almosoly.jpg


Kik mennek és kik maradnak? Mennek a számítók és a rettegők. Maradnak az erőszakos ostobák és a reménykedők. Mindkét csapatban vannak kormánypárti és ellenzéki érzelműek is. Mi azonban csak az itthon maradottakkal tudunk foglalkozni. Őket kellene meggyőzni arról, hogy maradjanak - és segítsenek megmaradni. A sikernek viszont három olyan alapvető feltétele van, amit rendszerváltó politikusaink közül eddig senki nem tudott megteremteni: közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság. Pedig ezek miatt tényleg érdemes volna itthon maradni.


Persze mit várunk egy olyan kiépült klientúrától, amely úgy telepedett rá a magyar választó (de lassan választani nem tudó) agyára, hogy az még véletlenül se találhasson alternatívát? Megpróbáltam ábrázolni, milyen dilemma előtt állunk 2014-ig:


politikai helyzet_MO2012.jpg


Amint látjuk, két nagy csapat szeli a magyar politika egét - a hozzájuk tartozó kicsik pedig csupán szatelit-pártként aposztrofálhatók. Az ő feladatuk, hogy a bizonytalankodó választók számára alternatívát színlelve behúzzák a szavazatokat a szélekről. Valójában azonban a nagy csapatok táborát hizlalják: nincs valódi filozófiai, felfogásbeli, értékrendbeli eltérés köztük és „gazdáik” között. Hol mérsékeltebb, hol radikálisabb álláspont felé húzódnak: azonban leszakadni sohasem fognak.


A politikai árvák számára az egyedüli érdekes formációt az LMP jelentheti. Illetve: jelenthette. Az ő elkeseredett küldetésük nagyjából arról szól, hogy folyamatosan próbálják bizonyítani a választóknak: nem szatelitek, nem válnak egyik nagy csapat hűbéresevé sem. Azonban erős „rugókkal” kénytelenek felszerelkezni, hiszen politikai filozófiájuk olyan satnya, hogy képtelenek volnának önállóan lebegni a politikai térben. Hol baloldali, hol konzervatív, hol jogvédő szerepet játszanak - nem valami jól. Sajnos így 2012-ben is nagyon látszik rajtuk, hogy a protest szavazók juttatták őket a parlamentbe - viszont ők is fogják kipenderíteni őket onnan. Egyszerűen azért, mert nincs elég önálló arculatuk ahhoz, hogy bárkit meggyőzzenek arról: ők egy olyan célt, ügyet szolgálnak, ami csak „az övék” – és csak velük lehetünk képesek azt elérni. Tipikus ellenzékiek. Széthullásuk nemcsak belső instabilitásuknak, széthúzásaiknak lesz köszönhető (mint arról blogtársam írt is mostanában), hanem csigalassú felfogásuknak, egoizmusuknak, személyi állományuk kvalitásainak - és persze naivitásuknak is. Ha így folytatják tovább, nekik tényleg fájni fog 2014. És nekünk is, mert így megszűnik minden akadály a kétpólusúvá válás előtt.


Az elkeseredett választó éppúgy forgatókönyveket gyárt, mint a politikai pártok. Nézzünk egy végtelenül leegyszerűsített - azonban mégis lehetséges - példát a következő két évre vonatkozólag:



























































az elkeseredett politikai árvák ("Én") lehetőségei



 



IMF



Orbán



Bajnai



Szatelitek



Én



IMF



jön



megy



marad



marad



marad



Orbán



megy



jön



megy



marad



megy



Bajnai



marad



megy



jön



marad



marad



Szatelitek



megy



marad



megy



jön



megy



Én



senkit nem érdekel



jön



Szatelitek = Jobbik vagy Gyurcsányék (kormánytényezőként)




E szerint a forgatókönyv szerint lényegében akkor érdemes maradni, hogy Orbán megy, illetve ha Bajnai jön. Ez azonban nem azért van, mert kevés a Fideszes és sok az MSZP-s. Inkább olyan tényezőknek köszönhető, mint hogy: kormányon maradni eleve nehezebb; Bajnai szövetsége egy új(abb) reményt hoz és ez sokak számára vonzó; Orbánék pocsékul kormányoznak és máshogy nem lehet leváltani őket; a szélsőségek hatalomra segítésével pedig nem lesz jobb és biztonságosabb az életünk.


A felvázolt helyzet azért elég lesújtó. A két nagy pártszövetség között lebegő felhő egy betöltetlen politikai tér – amit úgy tűnik, nálunk senki nem kíván betölteni. Nyilván Orbán és Bajnai is áhítozik a „nagy nemzeti közép” megszerzésére – azzal azonban nem számolnak, hogy ott olyan gondolkodású választók bújnak meg, akiket mindenkettőjük  - tetteik okán – taszít. Ők volnának a politikai árvák: akik elutasítják a demagóg, hazug, álságos kortesbeszédeket, akik elutasítják a szélsőséges, udvariatlan megnyilvánulásokat. Akik alternatívát keresnek – nem pedig hitet. Az ő álmuk a valódi alternatíva: őszinte beszéd a gazdaságról, a jóléti rendszerek fenntarthatóságáról, a jogbiztonságról, az esélyegyenlőségről. Számukra egy rossz hír nem jelent automatikus kiábrándulást: nem sértődnek meg azon, ha nem jutalmazzák őket (a saját pénzükből). Ők akkor maradnak itthon szívesen, ha látnak és hallanak egy kis őszinteséget is. Ha tudják, hogy a köz-, jog- és létbiztonság ügye rajtuk is múlik.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:



Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé