Showing posts with label kölcsönös_gyűlölet. Show all posts
Showing posts with label kölcsönös_gyűlölet. Show all posts

Monday, October 20, 2014

Álmaimban Amerika…

…nem mondhat nemet. De. Ebben a rémálomban biztosan.


Csak nem képzelte bárki, hogy az USA – amit egyébként is sokan a világ csendőr-államának írnak le – nem fogja elvégezni azt a piszkos munkát, amit a magyar népnek kellett volna? Hát most elvégzi – legalábbis azt, ami őt is közvetlenül érinti.


Ezzel az első gyakorlati lépéssel nemcsak azt üzenik nekünk, hogy ha szövetségesként demokráciát leépíteni szíveskedünk, akkor azt nagyon rosszul tesszük és hogy Orbán miniszterelnök barátai nem az ő barátaik, hanem azt is, hogy amit most főztünk, azt fogjuk megenni. Márpedig a mi kotyvalékunk keleti kaja, nagyon rágós, várhatóan kellemetlen utóízzel, rengeteg orosz, közel-/közép-/távol-keleti adalékkal, de mi akkor is meg fogjuk enni, mert mi ezt akartuk. És tényleg.


 


keep_out.jpg



Ilyenformán tehát érthetetlen is, hogy Orbán barátai miért akartak nyugat felé menni, amikor kelet a helyes irány? És miért fáj nekik annyira, hogy az új ellenség nem engedi be őket hanyatló országába?


Ha Orbán lennék, biztos azt mondanám: itt a keménykedés ideje. Tiltsunk ki mi is amerikaiakat. Mutassuk meg a magyar népnek, hogy nem a brüsszeli oslói washingtoni bürokraták fogják megmondani nekünk, hogy mit szabad és mit nem!


Hajrá.


Monday, April 8, 2013

Gáz helyzet

A szabad véleménynyilvánítás ügye újabb kihívás előtt áll. Eddig a sajtószabadság miatt viaskodott az ellenzék a kormányoldallal, most viszont szélsőségesek felbukkanása miatt hirtelen egy platformra kerültek. A morális elveken és indulatokon egyaránt alapuló szellemi ütközet végeredménye azonban így is kétséges.


Pedig a jelenség nem kiszámíthatatlan, mivel a radikalizmus szellemi vezetőinek minden demokratikus országban ugyanaz a stratégiája: provokálják a mérsékelt többséget; megpróbálnak minden morális határt átlépni, amitől azt remélik, káoszt tudnak teremteni. Ezek a „ki tudja, miféle - honnan jött - hová tartó” motorosok is erre játszanak. Az „Adj gázt”-szlogen ötletét Németországból lopták: két éve az Udo Voigt-vezette (náci) Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) plakátolt ki ilyen förmedvényeket. Ők is és most ezek a magyar „valakik” is politikai tőkét kívánnak kovácsolni polgárpukkasztásukkal.


gasgeben_NPD.jpg


Azt már látjuk, hogy figyelemfelkeltő akciójuk sikeres volt. A betiltással ők legalább olyan jól járnak, mint ha engednék nekik a felvonulást. A véleménynyilvánítás szabadságának szellemében megtehetnék, hogy a budapesti zsinagóga előtt berregtessék a szarjaikat. S meg is tennék, mert akármekkora tahók, azt pontosan tudják, hogy „lenne rá igény”. Az elmúlt 24 órát átböngészve bizton állíthatom, hogy a magyar internetes portálok fórum-hozzászólóinak igen tetemes hányada lelkesen támogatta e „valakik” tervét. Nemcsak a szokásos vita és anyázás vette kezdetét: gyorsan rákapcsoltak a holokauszt-tagadó trollok, akik hozzászólásaikban sorra tették közzé az „alternatív” történelmi portálok és videók linkjeit, amelyekben természetesen „bebizonyították”, hogy nem is volt holokauszt. Az Élet Menete immár kizárólag gúnynevén neveztetett: az „Élősködők Menete”. Megjelentek az ál-naiv hozzászólások is: „az Adj gázt!-szlogenből nem lehet Auschwitzra, vagy a Zyklon-B gázra következtetni!”, illetve a „várjuk meg, hogy mi lesz, nem tudhatjuk, hogy mit akarnak ezek a motorosok!”. Aztán persze jöttek a zsidó világi összeesküvés-elméletek, amik eleve különös népszerűségnek örvendnek. Meg egy kis „izraelezés-palesztinozás”. Kiderült az is, hogy nemcsak Izrael „az igazi náci állam”, hanem az Élet Menete „az igazi provokátor”, a „cionisták kutyája”.


A motoros taktika már most bevált: egy rendezvény körüli vitát minél gyorsabban át kellett terelni a gyűlölködés medrébe. Ezzel lépéselőnybe kerültek a szélsőségesek. A miniszterelnök ennek veszélyes következményeit (külföldi bírálatok, hazai közéleti hisztéria, Gyurcsány táncot lejt a Dohány utcában, rendőri biztosítás kockázatai stb. stb.) hamar felismerte, ezért mai felszólalásában megpróbálta „megfogni a gyeplőt”: tudta, tudja, hogy a magyar társadalom jelentős része fogékony a fenti megnyilvánulásokra, ezért neki kell a maga határozottságával fellépnie. (Rá azért még mindig sokan hallgatnak.)


Azt is átlátta, hogy bár az ügynek lehet számára politikai haszna is - s talán reménykedtek is a szélsőségesek, hogy emiatt hagyni fogja a balhét -, a néhány hétig figyelemelterelésre alkalmas eseménynek közép- és hosszútávon csúnya következményei lennének (lásd: riogatásra épülő választási kampány az elmúlt másfél évtizedben és napjainkban). Ezenkívül feltételezhetjük azt is, hogy Orbán Viktor gusztustalan, ízléstelen politikai gesztusnak tartja az akciót.


A harc azonban nem ígérkezik könnyűnek – mint mondtam, annak ellenére, hogy az ellenfél stratégiája világos, mint a nap. A Kormány ugyanis olyan módszerek bevetésével kíván leszámolni a szélsőségesekkel, amelyek eredményesek ugyan, viszont korántsem demokratikusak: a jogállami kereteken túllépő rendészeti eszközök bevetése aggályos - igaz, van mögötte racionalitás. A miniszterelnök már az előző választások előtt pedzegette a „két pofon kiosztásának” alternatíváját és az elmúlt három esztendőben szisztematikusan hozzászoktatta a népet a „kevesebb szabadság, cserébe több biztonság” elvéhez.


A jelenlegi állás szerint tehát a szélsőségesek jól járnak („mártírok, akiket a csúnya Viktor betiltott, de ők harcolni fognak”), a Fidesz-KDNP jól jár („ők a megmentők, akik biztosítják a rendet”) - az ellenzéknek pedig kifogták a szelet a vitorlájából. Gyurcsány hiába rohan oda üvöltözve, Bajnai és Mesterházy hiába nyilatkozik kézenfogva, Schiffer hiába jogászkodik. Eddig nincs is semmi baj: a gond a felszín alatt van. A magyar társadalom gondolkodása, „szélsőségességi igénye” ugyanis ettől még nem fog jelentősen megváltozni. A Fidesz-hívők ugyan kénytelenek lesznek számot vetni néhány gondolatukkal, amelyekről eddig úgy vélték, hogy szalonképesek (és nocsak, mégsem!): azonban félő, hogy ettől még nem alakulnak ki bennük igazi konzervatív polgári attitűdök. Kezdésnek azonban ez sem rossz.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!


Friday, October 19, 2012

Tarlós-égetés

Főpolgármester Úr ideges. Van rá oka: nem elég, hogy lehetetlen költségvetési helyzetben van a város; nem elég, hogy az ellenzék nap mint nap számon kéri őt vélt vagy valós tetteiért; nem elég, hogy óriási felháborodás kíséri minden intézkedését; nem elég, hogy a Fidesz-frakció folyamatosan szervezkedik ellene; még ez az okoskodó liba is kekeckedik vele. Budapest szegény királya elfáradt – s rajta már az sem segít, ha IQ-ja 90 felett repeszt át a fővárosi égbolton.



Tarlós bő két éves uralkodásának gyümölcse hosszas és kínos magyarázkodások sorozatából lassan véget nem érő vészkiáltássá érik. Mély világfájdalommal szívében, Őgorombasága talán unja már elkeseredett, tehetetlen (ön)vívódását - és talán ezért érezte ösztönös szükségét, hogy levezesse a feszkót Kálmán Olgán.



Az ilyen agyi érelpattanások láttatják, hogy azon politikusok, akik egyébként a pártdrukkereken kívüli, gondolkodó közönség számára is elfogadhatóak (s urambocsá’: időnként talán még szimpatikusak is), egyetlen rossz napot kifogva képesek romba dönteni nagy nehezen felépített pozitív imázsukat. Hiába kapálóznak: azért ők sem gondolhatják komolyan, hogy Kálmán Olga a hibás, amiért néha felfedi valós arcukat - és ami így rendszerint népszerűségvesztéssel is jár. „Engem provokálnak!” – kiáltják sértődötten: ez azonban maximum a Főrendezőnél lehet elfogadható magyarázat. Az értelmes többség ugyanis pontosan tudja: itt csak az provokálható, akinek vaj van a füle mögött. Meg persze az, aki tahó.


primitiv faj.jpg


Tarlós esetében a napnál is világosabb, hogy mi ennek a nagy idegességnek a valódi oka: egész egyszerűen képtelen eljátszani a ráaggatott szerepet. Orbán direktor úr arra kérte fel őt egykoron, hogy egy középre húzó ember képét mutató - a bizonytalanná vált budapesti szavazókat el nem ijesztő - gentleman szerepében brillírozzon, majd - főpolgármesterként - mindig, minden körülmények között működjék együtt a Kormánnyal és a fővárosi Fidesz-frakcióval. Tartsa a hátát, tartsa a frontot - és persze tartsa távol a túlzottan ambiciózus narancsosokat a hatalomtól. Tartsa ott a gyengélkedőben Budapestet - néha pedig tegyen eleget különleges kéréseknek. Így válhat belőle „Őfelsége legfőbb polgármestere”.


Hűségével kapcsolatban eddig nem is akadhatott problémája Orbán Viktornak: tehetségével, rátermettségével annál inkább. A miniszterelnök talán csak nemrég döbbenhetett rá, mennyire elszámította vele magát. Tarlós egész egyszerűen nem megfelelő ember a nagy feladatra: önjáróságával olykor elefántként téblábol a budapesti porcelánboltban; megbont bizonyos szisztematikusan szőtt politikai hálókat; saját bábokat gyárt; és túl gyakran konfrontálódik. Mindenkivel. Rendszerint akkor kerül középpontba, amikor nem kellene: múzeumi negyed felállítása, megújított földalatti, villamos- és trolihálózat, fővárosi tulajdonba kerülő vízmű, gödöllői metró és csepeli gyorsvasút átadása helyett csődveszély, koalíciós feszültségek, utca névtáblák cseréje, hajléktalan-kipaterolás, Vitézy Dávid és Dörner György körüli botrányok. Hiába könyvelhet el kézzelfogható sikereket is (Alstom- és Siemens-vita rendezése, BKV-csőd elkerülése): egy választás megnyeréséhez ez rettentően kevés lesz. Pláne annak fényében, hogy – bár országos szinten a politikai szélrózsa nem fordult még meg teljesen – Budapest készen áll a váltásra. A következő két esztendőben semmi olyan eredmény prezentálására nem lesz lehetősége, amivel győzelemre törhet.


Főpolgármester Úr fásult is emiatt. Érzi, hogy az Orbán által kreált szerep nem áll jól neki. A mindenkivel szemben elkeseredett és hősies küzdelmet vívó, igazságkereső polgármester kiégett. Talán már azok sem hullajtanának könnyeket utána, akik eddig szánni való, szerethető figurának tartották. Tarlós magára maradt és már csak egyetlen feladatot szánt neki a miniszterelnök: húzza ki valahogy a választásokig, amíg ki nem talál valamit. Pontosabban: valakit, helyette. Olyat, aki nem veszélyes, aki nem válhat konkurensévé a Kormánynak - akiben nincs annyi ambíció és leleményesség, mint Rogánban vagy Pokorniban. Tarlós viszont már alig bírja szusszal: prüszköl, szitkozódik, goromba megjegyzéseket tesz. Tovább rontja a Fidesz amúgy sem valami fényes nőpolitikáját. Kálmán Olga elleni kirohanása emberileg persze érthető: a tántorgó királyra gúnyosan mosolyogó riporter arcának látványa nyilvánvalóan haragot váltott ki belőle. Ő amúgy sem higgadt típus: ha Szerkesztő Asszony szemüveges volna, talán még azt is leverné róla és jól ráugrana.


Dühödt ember ő, aki érzi a vesztét – akinek már mindenki érzi a vesztét. Politikai karrierje a vég felé közeledik. Ebben a szerepben számára már csak a magány és reménytelenség érzete maradt. A Kálmán Olgával bunkózó Tarlós megkeseredett politikai hajléktalanná vált – akin senki sem akar már segíteni. Sem a Fidesz, sem Orbán Viktor, sem a szélsőjobb. Kudarctörténete tanulság mindazok számára, akik a (tüzes) trónra áhítoznak: a királyi szerepre bizony nem mindenki alkalmas.


Schmitt Pál sem volt az.



Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:


Thursday, January 12, 2012

Mi a bóvli?

Az elmúlt hónapokban sorra bóvli-osztályzatokat adtak hazánknak a nemzetközi hitelminősítők. Mit osztályoztak? A kormányt? Ugyan már. Magyarországot? Hát... Igazából a politikai rendszerünket, a közösségi problémamegoldó képességünket sajnálták le - joggal. Az a bóvli!

Valójában a hitelminősítés szó szerint azt jelenti, ami a neve. Milyen minőségű, biztonságú befektetésre számíthat, aki kölcsönt nyújt a magyar államnak. A visszafizetés képessége azonban a pénzügyi-gazdasági folyamatoktól és az ezeket befolyásoló politikai döntésektől - és végső soron az azokat meghatározó morális tartástól - függ. Milyen minőségű politikai döntéseket hoztunk - nemcsak most, de az elmúlt tíz évben - ennek van kardinális hatása az osztályzatunkra.

Egy dolgot tisztáznunk kell: a sorok írója - bármennyire kritikusa is a jelenlegi kormányzatnak - nem híve a megelőző időszak meghatározó politikusának, Gyurcsány Ferencnek, és nagyon nem tartaná jónak, ha az Orbánnal szembeni elégedetlenség esetleg őt hozná vissza ismét a hatalomba. Ők ketten - a kettővel ezelőtti és a jelenlegi kormányfő, kétszeres vitapartnerek - véleményem szerint személyükben nemcsak kifejezik, de generálják is azt a politikai alapállást, amely az elmúlt évtized hazai politikáját jellemzi, és ők tartják azt minden külső hatás ellenére pályáján.

Nem a hibáikról beszélek, bár megemlítem, hogy hibáik ellentétesek. Gyurcsány legnagyobb hibája volt, hogy nem tett, nem kormányzott, 2006-ig azért, mert nem akart (és ezzel konzerválta Medgyessy lehetetlen - és a Fidesz által sem ellenzett - költségvetési lazítását), 2006 és Öszöd után pedig mert nem tudott. Lehet mondani, hogy azzal a párttal a háta mögött nem is lehetett volna (erről a sorok írójának, aki 2009-ig MSZP-tag volt, van némi fogalma, nem véletlen, hogy azóta nem), de hát olyan nagyon különböző pártja most sincs. Orbánra ez nem mondható el: ő kormányoz, itt inkább a túlkormányzás, az összes szabályozórendszer kikapcsolása vethető a szemére. Mint a csernobili operátoroknak: kísérletükhöz módszeresen kikapcsolták az összes szabályozórendszert, aztán már semmit nem tudtak tenni a nagy bumm ellen.

A gond, ismétlem, nem a hibáikkal van, hanem azzal, hogy saját oldaluk identitását komoly részben még mindig a másik iránti zsigeri gyűlölet teremti meg - Gyurcsány esetében a "saját oldal" alatt mindazokat értem, akik őt vezetőként újra el tudnák fogadni. Ezt az ő oldalán talán nem kell elmagyaráznom, hisz az érvrendszerük világos: "Ezek ellen? Persze, jöjjön a Feri, aki nem csinált ilyeneket" (mást sem, mint mondtam). Orbán oldalán is világos a képlet, elég csak megnézni az egyik oldalhoz sem sorolható blogoknak a mostani kormányt bíráló cikkei alatt megjelenő indulatos kommenteket: aki Orbán ellen van, az az ő hívei szerint csak Gyurcsány híve lehet, és hát az már maga a nemzetrombolás.

Márpedig gyűlöleten nem alapulhat semmi, valóban eredményes dolog. Amíg ez a gyűlölet, és a kapcsolódó "fortélyos félelem" igazgat, addig esély sem lesz idehaza arról, hogy a politika valóban tudjon beszélni, véleményeket ütköztetni akár a legfontosabb dolgokról: erkölcsről és morálról, ezen alapulva nemzeti célokról, és az azokhoz vezető gazdasági jellegű döntésekről. Nem, addig nem kell érvelni, gondolkodni, elég kimutatni a másik oldal elleni utálatot, és már rendben is van minden - pedig pont ezzel pont nincs rendben a dolog. Sem nemzetpolitika, sem szakpolitika nem lehet így eredményes (igaz, kedves Pokorni Zoltán?)

A Fidesz és holdudvarának szerepe ezen vélt kétpólusú rendszer fenntartásában kritikus, hiszen hatalmon lévén, felelősségük is nagyobb. Ennyire meghatározó többséggel még a csökkenő népszerűségük mellett sem szabadna tényezőként sem tekinteni a korábbi ellenfélre, nemhogy a saját döntéseket befolyásoló veszélyként. De hát a kényelem nagy úr: ez a politika tette lehetővé a hatalmas győzelmüket, miért kéne rajta változtatni? Miért kéne dolgozni, a törvényalkotáskor az érintettekkel egyeztetni ("hát hiszen láttuk Fletónál, hogy hová vezet ez"), ne adj Isten, a törvényeket egymáshoz és a valósághoz illeszteni? Minek? Elég a szimpla utálat a másik fél felé, ahhoz nem kell nagyon izzadni. Egyszerűbb az LMP-re azt mondani, hogy SZDSZ (hisz azt már tudjuk mi is, meg a törzsszavazók is, hogy az ismert politikai rendszerben hol a helye, és aszerint lehet utálni), pedig hát nagyon nem az. Elég baj az is, hogy Jobbik esetlegesen meglevő szakpolitikája sem látható: az ő esetükben is sokszor elég identitásképző az, hogy kit kell rühellni.

Mindkét oldalon: elég hívószavakat mondani az egymás közti beszélgetésekben, azok igazolnak mindent. És az ezekkel megalapozott gyűlölet falán át nincs, vagy minimális az átjárás. Nincs párbeszéd, csak a saját híveknek szóló műsor.

Hogy visszatérjek a címben feltett kérdésre: ez a bóvli, pontosan ez. Ráadásul a saját párthíveknek szóló médiaprodukcióvá váló politika itthon sem arat sikert. A pártok népszerűségének példa nélküli hanyatlása mellett kormányt és ellenzéket egyaránt "leminősít" - a hazai közvélemény! A kizárólag fekete-fehérben gondolkodni képes politikai attitűd már komoly kisebbségben van!


Mit lehet tenni? Magától ez a két, egymást létével igazoló oldal nem fog eltűnni, és ami a nagyobb baj, hogy megváltozni sem. A mostani külső pénzügyi és nemzetközi politikai szorítás és belső népszerűségvesztés a kormányoldalt akár késztethetné paradigmaváltásra is, de erre azért nagy pénzben nem fogadnánk. Az ellenzék persze megteheti, hogy - hiába próbál Gyurcsány mindenkire "rámászni" - nem fogadja el vezetőnek. De a fő kérdés természetesen most is az, hogy kit és még inkább mit - és hogyan - szeretne az az 57%-nyi szavazójogú polgártársunk, akinek egyik párt sem kell?

Nemcsak váltópárt kell - még ilyen sincs - hanem egy, ebből a kétosztatú, egymás rühellésén fennmaradó rendszert meghaladó "váltó-paradigma" is; ahol az erkölcsi-morális kérdéseket nem írhatják felül a "de a másik fél még rosszabb" alapú relativizálási kísérletek. Ezzel kerülnénk ki a bóvliból, legalább magunk számára. A külső minősítés ehhez képest másodlagos - és valószínűleg így javítható a legkönnyebben.

Ehhez keressünk - vagy ha nincs, alkossunk - politikai erő(ke)t.

 

(Ez itt a reklám helye. Így reggel-pihenten, olvassatok outiszt, mert az jó.)