Friday, January 20, 2017

Négyesmetró-botrány, avagy "réges-régen, egy messzi-messzi alagútban..."

Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.


Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról. 


Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.



Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.



De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.


metro_hircsarda.jpg


És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.


Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.


Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.

Wednesday, January 18, 2017

Paks2 és korrupció: már megint nem figyeltünk oda

És igen, megint mellényúlt az ellenzék. Megint elfecsérelte az idejét olyan ügyekre, amelyek kellően súlytalanok a Paks2 körüli korrupciógyanús esetek mellett. Pedig meg volt rá az esély, hogy a magyar lakosság végre tisztán lássa, mekkora botrányról van itt szó.



Az Euractiv című brüsszeli lap szerint az Európai Bizottság egyik főigazgatója adott tanácsot a magyar kormánynak, hogyan védje meg magát a paksi bővítés ügyében indított eljárással szemben. - írja a 444.hu, az Euractiv brüsszeli lap cikkére hivatkozva.



Korábban mi is írtunk már elemzést arról, miért és hogyan úszott el ez a hajó és szomorúan kell megállapítani, hogy sem az elmúlt esztendők során, sem most nem hajlandó senki húzni egy igazán nagyot, hogy a Paks2-ügyben legalább érezhető legyen némi ellenállás. Sőt, talán az Orbán-kormány sem számított arra, hogy egy ekkora giga-beruházás, ami évtizedekre fogja eladósítani az országot, úgy keresztülmegy majd a magyar és európai közvéleményen, mint kés a vajon. Talán ezért is igyekeztek mindenféle gyanús alakot maguk mellé állítani, akik komoly befolyással bírnak az Európai Unió köztestületeiben.


És most itt egy újabb ügy. Nem volt elég a német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban), hanem itt van most nekünk Dominique Ristori, az energetikáért felelős bizottsági főigazgató is. S miközben a kormány két kézzel ütlegeli a civil szervezeteket - mondván: azok politikai lobbitevékenységet folytatnak, ezért veszélyeztetik a nemzet biztonságát -, tárt karokkal fogadja azon lobbistákat, akik az ő malmára hajtják a vizet.


 corruption-europe.jpg


Márpedig ha valami, akkor ez kettős mérce alkalmazása. És talán még ennél is több.



A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.  (Wikipédia)



Amikor arról olvasunk, hogy a fentebb említett urak milyen tevékenységet végeztek Paks2 ügyében, akkor valahogy mindig a korrupció szó jut eszünkbe, nem pedig a lobbi. És még ha jogilag gránitszilárdságú is a rendszer; emlékezzünk arra, a Fidesz hogyan ekézte éveken keresztül (nem alaptalanul!) a "brüsszeli bürokratákat", az "EU-lobbistákat". Erre most kiderül, hogy egész jól megértik egymást.


De talán tévedünk. Talán ezért érdektelen az egész a magyar választók - sőt, a sajtó egy része - számára is. Viszont, amennyiben nem tévedünk, akkor nagyon nagy a baj. És erre próbáljuk most felhívni a figyelmet. Akkor is, ha késő.

Tuesday, January 17, 2017

Trump-beiktatás: románok igen, magyarok nem

Ez a méreg, nem a cián. Orbán nem megy el Trump beiktatására, mert nem hívták meg. Pedig ő állt ki először mellette Európában, sőt talán a világon is, Tusnádfürdőn, tavaly nyáron. Ő gratulált neki a leglelkesebben, és az ő adminisztrációja használná ki leginkább a Trump megválasztásával állítólag megváltozott nemzetközi viszonyokat. Mégsem hívták meg. Ez kellemetlen.


És kit hívtak meg a legújabb hír szerint? Liviu Dragneát, a román választáson legtöbb szavazatot kapott Szociáldemokrata Párt vezetőjét, aki el is megy. Ő az, akiről Klaus Iohannis román elnök megmondta, hogy nem nevezné ki miniszterelnöknek, mert jogerős ítélettel elmarasztalták. Trump szakít a politikai korrektséggel, és meghívja, mint egy szövetséges ország legnagyobb pártjának vezetőjét. Hivatalosan persze minden országot a nagykövete képvisel, de mégis ez van: a román libsibolsi Dragneát meghívták, a magyar anti-polkorrekt Orbánt pedig nem.



Ez így nagyon kellemetlen, nemcsak Orbánnak és a Fidesznek, de az egész országnak is. Az nekünk soha nem volt jó, ha a románokat bevonták valamibe, amire láthatóan mi is ácsingózunk, minket meg látványosan kihagynak. A Fidesznek pláne, mert lehet, hogy Trump hagyja majd vegzálni a civileket, meg lehet, hogy idejétmúltnak tartja a NATO-t, meg békülne Putyinnal is, de azért a jelek szerint működik Washingtonban az eddigi szövetségi politika, amelynek térségbeli pillérei Lengyelország és Románia, és amely klubból mi lelkesen kiiratkoztunk a 2013-as oroszbarát fordulattal. A lengyelekhez most küldenek egy páncéloshadosztályt, a románok felé meg ez. Eszerint van elég republikánus vezető politikus, akik ismerik a geopolitikát, tudnak is játszani, és elérik, hogy Trump hallgasson rájuk. Remélem, a Fidesz rájuk azért figyelni fog.

Thursday, January 12, 2017

Civilvegzálás: a kirakós játék utolsó darabja

Már csak ez hiányzott. Nekik. A kormány és barátai a civil szervezetek elleni támadással kívánja megadni az "elmúltnyolcév" méltó lezárását. Így teljes az illiberális széria.


A tavaly decemberi lengyel ellenzéki lázadás (aminek kapcsán megpróbáltuk megjósolni, milyen hatással lehet majd a magyar belpolitikára) úgy tűnik, tényleg megadta a jelet a magyar kormánynak: indulhat a civilek elleni hadjárat. A felháborodás persze napról napra érezteti a hatását, azonban vélhető, hogy éppen ez volt a cél. Nem tűnik logikusnak? Akkor nézzük meg ezt az ügyet az eddigiektől kissé eltérő nézőpontból.


A politika ugyebár közügyekkel való foglalkozás és érdekek mentén zajlik. A civil szervezetek célja pedig szintén a közügyekben való érdekérvényesítés. Nyilván (elvileg/remélhetőleg) nem pártérdekeket szolgálnak, hanem valamilyen misszió mellett törnek lándzsát. Ettől azonban még közéleti tevékenységet végeznek. Vagyis: egy rafinált politikai manőverrel becsatornázhatók a politikai vérkeringésbe. Az pedig, hogy támogatással vagy épp vegzálással érjük-e el ezt a célt, tulajdonképpen módszertani kérdés. Eddig inkább az előbbi volt gyakorlat, ezért szokatlan, hogy most új korszak kezdődik. A civilek egy része immár elismerten az ellenállás szerves részévé válik. Akár tetszik nekik, akár nem.


Nyilván nem könnyű ezzel együttélniük. Hiszen a függetlenség zászlaja alatt sokkal kényelmesebben lehetett harcolni, teljesíteni saját missziójukat. De az Orbán-kabinet felismerte annak veszélyét (lásd: időközi választások, ill. kistelepülések jelöltjeinek sikere a Fidesszel szemben), hogy a "függetlenség" olyan hívószó lehet a választók számára, ami még komoly gondot okozhat egy téttel is bíró választáson. Tehát ki kell iktatni, meg kell szüntetni a függetlenséget. Mindenkinek tartoznia kell valahová. (Megjegyzés: ez a törekvés nagyszerűen illik a politikai korrektséggel való leszámolás missziójához is.)


cikk.jpeg


A másik fontos érv, hogy ha már ilyen harmatgyenge az ellenzék, érdemes egy kicsit segíteni neki. Új szereplőkkel, új mozgalmakkal, a korábbiaknál erősebb, hathatósabb megnyilatkozásokkal, amik elérik a választók ingerküszöbét. Nagyon is elképzelhető tehát, hogy Orbán Viktor és köre úgy döntött: ideje egy újra felpezsdíteni a közéletet, ideje vért pumpálni az ellenállásba - persze úgy, hogy a hatalom megtartására ne jelentsen igazi veszélyt.


Végülis mi támasztja alá ezt az elméletet? A magyar választópolgárok tetemes többsége teljesen inaktív és az immel-ámmal érdeklődők köre is egyre inkább visszavonulóban van. A totális passzivitás viszont nem lehet célja olyan rendszernek, amelynek létszükséglete "golyóra érett vadak hajtása". Pláne úgy, hogy a demokratikus állam és legitim kormányzás látszatát így vagy úgy, de fenn kell tartani. (Itt rejlik ugyanis a rendszer gőzszelepe, ami miatt nem robban fel a gépezet.)


Az Orbán-rezsim tehát nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ellenzékét. Ezért kreál magának. Látjuk is elmúlt évekből: ha "elfogynak" a baloldali pártok, jön a Simicska-társulat. Ha az sem elég, majd beszáll a Jobbik is. És ha ez sem elég - mert a magyar választók aktivitása szükséges az ő további működésükhöz, erősödésükhöz, akkor jöhetnek a választáson, a népszuverenitáson kívüliek is. Azok a szervezetek, akikre egyébként senki nem szavazott. Most már ők is megfelelnek. Csak jöjjenek.


És immár ezek a civilek is a nagy család részei. Amolyan kreált "alvó ügynök"-szerepben. Hamarosan látni fogjuk, hogy kényszer alatt pontosan úgy kezdenek majd viselkedni, ahogyan azt a kormánypárti körök szeretnék: megpróbálnak harcolni, keresztbe tenni, segítségért kiáltozni. Az ellenzéki pártok pedig igyekeznek közel férkőzni hozzájuk. És így megyünk neki a 2018-as választásoknak. Mert a játék nem érhet véget.

Tuesday, January 10, 2017

Olimpia Budapesten: kíméletlen verseny a megosztottságért

Ha csupán sportesemény lenne azon politikai adok-kapok, amit a budapesti olimpia rendezése kapcsán látunk, azt mondhatnánk: "még nézni is szörnyű". De készüljünk fel arra, hogy ennél akár még rosszabb is lehet.


A versenysport - mint nemzeti ügy - a kilencvenes évek óta tulajdonképpen a jobb- és baloldal egyik ütközőpontja - teljesen értelmetlenül. Nem kell ebbe belelátni nagy filozófiát, egyszerűen így alakult. (Nyilván volt régebben olyan balos elmélet, miszerint a sport népszerűsítése nacionalista/fasiszta történelmi hagyományra épül, ezért vészesen kerülni kell a hangsúlyozását - ez azonban nettó butaság volt már akkor is.) Mindenesetre azt látjuk, hogy baloldali gondolkodók igen nagy hányada végtelenül ragaszkodik a "kis ország, kis nemzet, kis sport"-elvhez és rendszerint minden olyan támogatást, beruházást, pályázást ellenez, amely valamilyen sportágazatot - pláne sportintézményt vagy nemzeti ügyet - kíván helyzetbe hozni. Ez az "általánosítás" (mert valójában nem az) még akkor is megállja a helyét, ha egyébként mind a kivételek, mind a racionális gazdasági ellenérvek is megjelennek a rendszerben.


Azt viszont egyszerűen képtelenek belátni, hogy ezzel a protest hozzáállással csak saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe. Sportügyek kapcsán már az első Orbán-kormány (1998-2002) idején is tapasztalható volt a mindennapi életben azon közös (!) szellemi kútmérgezés, ami a társadalom széles rétegeiben komoly indulatokat váltott ki. Rengetegen gondolták komolyan, hogy "az igaz magyar, a nemzeti szívű honpolgár sportpárti; a balos meg arra sem méltó, hogy a himnuszt énekelje". És fordítva: "a fideszes bunkók csak a szotyolaköpködéshez értenek; a sport csak egy hobbi, finanszírozzák azt maguk a sportolók".


n_olimpia.jpg


Az olimpiarendezés csodálatos alkalom arra, hogy az árkokat még mélyebbre ássuk, miközben az olimpiai eszme éppen ennek ellenkezőjét célozná meg. Csakhogy úgy tűnik, ez nem mindenkit hat meg. A jobboldali politika továbbra sem tesz mást, mint hogy megpróbálja kisajátítani a sportot; lényegében ezért veszi elő újra és újra a legnépszerűbb tömegsportok, élsportok és az olimpia ügyét. A baloldal húzószárnya pedig továbbra is demagóg érvekkel ("stadion kontra lélegeztetőgép"), kárörvendéssel (magyar futball sikertelensége) próbálja folyton megkérdőjelezni annak szükségességét.


Legalább következetesen politizálnak, mondhatnánk. Azonban van itt egy fontos tényező, ami mégis a jobbos stratégia felé billenti el a mérleg nyelvét. Az olimpia ugyanis nem csupán egy beruházás. Nem csupán azzal lehet érvelni mellette, hogy az infrastruktúrafejlesztés katalizátora: hiszen így legalább nem négyes metró tempóban épülnek majd meg - a többségében egyébként később is hasznos - épületek, hidak, utak és egyéb objektumok. Nem pusztán arról van szó, hogy Budapest és Magyarország a világ figyelmének középpontjába kerülhet, aminek komoly felhajtóereje lesz a jövőre tekintettel. És - hogy hozzunk most egy hathatós ellenérvet is - mutogathatnánk Görögországra, illetve az olimpia utáni rossz gazdasági helyzetére, a GDP 9%-ának ráfordítási kockázataira. Mert persze, ezek így mind együtt figyelembe veendőek.


Csakhogy az olimpia - és más jelentős nemzeti ügy - jóval túlmutat egy ország beruházásán. Ezért nem okos dolog ellenezni. Nem jó stratégia szembemenni olyan eszmével, amely mindenütt a világon megmozgatja az embereket, amely szabályosan lázba hoz százmilliókat. A baloldali politikusoknak és felkent civileknek meg kellene fontolniuk mindezt. Főleg ennyi év után. (Ha más nem, példát vehetnének az egykori MSZP-elnök bűnbánó gesztusáról, amit a határon túli magyarok felé tett.)


És félreértés ne essék: olimpiát rendezni nem olyan, mint az oroszokkal gyorsan, suttyomban lepaktálni Paks2-ért. Ettől még természetesen lehet róla népszavazni, csak nem biztos, hogy érdemes. (Megjegyzés: eddig nem is lehetett, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet újra megpróbálni.)


Az ellenzéknek és támogatóiknak tehát érdemes volna feladni ezt frontot és koncentrálni olyan ügyekre, ahol a társadalom is nagyobb támogatást, hátszelet tud adni. Paks2 ilyen lehetett volna, mégsem éltek a lehetőséggel. Ahogyan ezer más ügyben sem. Vagyis, mindezek után olimpia-ellenes mozgalmat szervezni nem túl jó lépés. Mert nagyon vissza fog ütni. Ha csak nem a megosztottság a cél továbbra is.

Saturday, December 17, 2016

A lengyel ellenzéki lázadás legfőbb tanulsága a magyarok számára

Nem, nem az, hogy van remény. A magyarok - ha valóban nem értettek volna egyet az elmúlt hat évben kiépült politikai rendszerrel - már rég kitalálhattak volna valami alternatívát, aminek köszönhetően ma lenne valódi ellenállás. De nincs.


És nemcsak az ellenzéki pártok minősége miatt (amire imádunk hivatkozni). Egyszerűen nem érezzük annyira szörnyűnek a helyzetet, hogy minden mindegy legyen. Talán nem is az. Végülis; a politikusok is abból indulnak ki, hogy 8 millió szavazópolgár nem tévedhet.


Így tehát a lengyel lázadás tanulsága nem az (amit talán az olvasó várt, mielőtt olvasni kezdte a cikket), hogy "nézzétek magyarok, a lengyelek nem hagyják magukat, meg tudjuk mutatni mi is!", hanem az, hogy mi várható nálunk ezek után. Ebből az esetből ugyanis megint nem a kormánnyal szemben állók fognak tanulni és példaként tekinteni rá, hanem maga Orbán Viktor. A miniszterelnök számára ugyanis jelzésértékű, hogy ha nem szerez elég erős/nagy hatalmat/kormányzati többséget, akkor bármelyik pillanatban felfordulás várhat rá. A dolog előnye (volna) ugyanakkor, hogy így könnyebb lenne fenntartani a demokratikus, megdönthető rendszer látszatát.


Csakhogy Orbán Viktor már 2002-ben sem az utóbbi lehetőségét mérlegelte. A gyengeségtől mindig is viszolygott, ezért váltott minden korábbinál agresszívabb stílusra mind a politikai irányítás, mind a médiaszabadság tekintetében. Vagyis a lengyel példa számára talán inkább a média végleges térdre kényszerítésének és a civil szerveződések felszámolásának szükségességét jelentheti.


jocivil.jpg


Talán ezért vetíti előre - így üzenve sajátjainak elsősorban -, hogy 2017 a "Soros-háború" éve lesz. Itt nem csupán Soros György személyéről, démonizálásáról lesz szó. Ellene a migráns-kampány receptje elég lesz (láttuk az eredményét). A civil szervezetek, a vélt vagy valós hálózatok lehetnek majd a célkeresztben. Hiszen Lengyelországban is ezek szítják az igazi tüzet, ezek tudnak tömegtüntetéseket és látványos akciókat szervezni. Ők a mostani tekintélyelvű kormányok kis házi terrorista szervezetei.


A nagy vadászat tehát megkezdődik, amihez képest a Norvég Civil Alapos vegzálás, meg civil-vadász hivatal (KEHI) beüzemelése kutyafüle volt. A kormánypárti többség abban reménykedhet, hogy a tömegpszichózis most is eléri majd a célját és ne felejtsük: az őszi népszavazással ellentétben, itt 3,3 millió szavazat több mint elég lenne egy totális győzelemhez. Vagyis nincs más feladat, mint rávenni ennek a 3,3 millió embernek a többségét, hogy "tartson ki" a félelmei mellett.


Minden másra ott a rezsicsökkentés.

Friday, December 16, 2016

Felvillanó Paks2-reklámok: emberkísérlet jóváhagyva

A TV2-t nem büntetik a paksi erőművet népszerűsítő pillanatreklámok miatt. Ez azt jelenti, hogy az újabb kísérlet, amivel a Fidesz-közeli médiamogulok játszadoznak, jogszerűnek bizonyult. Ijesztő.


Kezdjük azzal, hogy idézzük az Index tudósítását a fejleményről, miszerint:



"A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a szóban forgó reklám miatt nem vetődött fel a reklámok tudatos észlelhetőségét előíró, a médiaalkotmányban (Smtv.) rögzített rendelkezés megsértése. A hirdetések ugyanis 0,7 másodpercig látszottak, amelyek a szakirodalomban elfogadott 0,23–0,5 másodperces érzékelhetőségi határértéken felül találhatóak, emellett azokat megfelelően elkülönítve sugározták a reklámblokkokon belül. A vizsgálat megjegyzi, ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon: 2015-ben például kilenc hasonló kampány futott a TV2 és a Super TV2 kínálatában."



Nos, azt látjuk, hogy a Médiatanács puszta méréstechnikai hókuszpókusszal keni el a dolgot. Vagyis: nem kívánták alkalmazni az etikai mércét, sőt, úgy sejlik, a jogi alapokkal is hadilábon állhattak. Így stratégiai döntést kellett hozniuk a kedvező ítélet érdekében: határértékre hivatkoztak, amelyet természetesen szépen be lehet állítani úgy, hogy az megfeleljen az elvárásoknak. Pitiánerség. Egyszerűen nem elegáns. Viszont hagyománytisztelő: a környezetszennyező cégek lobbija pont ugyanezt a módszert szokta kikényszeríteni. Ha túl nagy a szennyezés mértéke, akkor majd elintézzük, hogy még a határ alatt legyen.


nagymosas.jpg


Ami itt történt, az szellemi környezetszennyezés és súlyosan károsítja a társadalom egészségét. Nem véletlenül tiltott évtizedek óta. És nem véletlen, hogy demokratikus országokban sehol nem mertek próbálkozni vele.


Biztos a (politikai) korrektség az oka (ennek is). De szerencsére ennek vége. Most már lehet végre szabadon lejáratni, mocskolódni, direktben agymosni, hiszen nemhogy erkölcsi következménye nem lesz (eddig sem volt, lásd: semmit nem érő helyreigazítások), de jogi sem. Ez pedig precedens értékű.


S ha már precedens, hogy is szól a fáma? "...ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon..." - Sokatmondó szövegrész. Korábbi jogszabálysértő esetek előfordulásával legitimálnak egy nyilvánvalóan jogszerűtlen, újabb esetet. Ezzel nyomatékosítják, hogy mostantól tetszik, nem tetszik, ez van.


Csakhogy az ilyen elfogadott emberkísérleteknek súlyos ára van. Mert - bár ma még nem látjuk a pontos következményeit - a jövő csúnya visszaéléseket és társadalmi feszültségek kockázatát rejti magában. Ez nem pusztán emberi jogi kérdés. Ez már tömegpszichológiai katasztrófa előszele. Túl drámai megfogalmazás? Sebaj, majd helyreigazítjuk.