Wednesday, June 3, 2020

Trianoni örökdilemma: "mindent vissza" vagy "valamit vissza"?

Eltelt 100 év, és lássuk, hogy 20 év revíziós politika, pár év háború, 40 év átkos és a többi, benne 15 év EU-tagság alatt mit sikerült elérnünk. A számadás nem valami fényes.



  • A határaink kicsit (három falunyival) rosszabbak, mint Trianon után;

  • A határon túl szakadt magyarság létszáma számszerűen is csökkent, miközben az ottani többségi nemzetek dinamikusan növekvő számúak: a magyar részarány emiatt nagyon visszaesett;

  • A nyelvhatárok (ahol voltak ilyenek) emiatt sokkal közelebb jöttek a trianoni határokhoz, sok helyen már rá is tapadtak arra;

  • Az időközben felnőtt 4-5 generációból az utolsó kettő láthatóan „megszokta” a dolgot, nem arra gondolok, hogy ne lenne kinn sok autón a nagy-magyarországos H-betű, hanem hogy sokan odaát már akkor sem feltétlenül kívánkoznának „haza”, ha egyáltalán lenne erre bármi halvány lehetőség;

  • A kétoldalú kisebbségvédelem jogi alapja talán ma, az EU-ban jutott oda, egy-két helyen előbbre, mint amit a trianoni szerződés adott – de azért a dél-tiroli vagy az ålandi típusú jogrendtől elég messze vagyunk, és a Beneš-dekrétumok is hatályban vannak.


Ezzel azt akarom mondani, hogy ennyit akkor is elérhettünk volna, ha nem csinálunk semmit. A rosszabb az, hogy 1946-47 óta kb. tényleg nem csinálunk semmit. És amit addig csináltunk, az is egy ideiglenes revízióra volt csak elég, aminek a végén rosszabban álltunk, mint előtte.


De miért?


Szerintem azért, mert rosszak a célok. Nem, nem a politikai célokról beszélek, hanem a nemzet közösségének tudásáról és az ezen alapuló szándékairól. Ebből ma dominánsan háromféle van:



  • a passzív (nekem mindegy)

  • a „mindentvissza” és

  • a "jóezígy".


Tehát a véleményt megfogalmazók egy része a történelmi Magyarország teljes helyreállítását gondolja célnak, másik része azt, hogy fogadjuk el a jelenlegi határokat. A szokásos nemzeti fekete-fehér, átmenet semmi, a két véglet közt semmi más megoldás.


Egy dolgot lássunk tisztán: a történelmi Magyarországot nem Trianonban buktuk el. A történelmi Magyarországot vagy a magyar fegyveres erő tartotta egyben gond nélkül (Mohács előtt), vagy a Habsburg-hatalom alatti egyfajta közmegegyezés, mielőtt a modern nemzeti tudatok kialakultak volna. A hivatalos nyelv a latin volt (nem a magyar), a császár osztrák. A különbségek leginkább vallási vonalon jelentkeztek, nem meglepő módon ott is a nyugati és keleti kereszténység közti ellentétként, nem véletlen, hogy a szabadságharc Erdélyben és a Délvidéken magyar-román illetve magyar-szerb háborúként zajlott. A történelmi Magyarország területének egy részén soha nem volt magyar többségi népesség (pl. a Felvidék északnyugati része), és legkésőbb a XIX. század közepére kialakult az a nemzetiségi kép, amelyet a trianoni béke-előkészítő dokumentumok térképei is mutatnak:


vorosterkep.jpg


(forrás)


Ezen jól látszik, hogy a Felvidék nagy része szlovák, Erdély érdemi része román többségű volt már akkor is, a meglehetősen kevert Bánságban sem volt magyar dominancia, a Délvidék komoly részén pedig világos a szerb túlsúly.


Ha egy pillanatra félretesszük a mindannyiunkban ott levő ellenérzéseket és külső szemlélőként nézzük ezt a térképet, sajnos kimondhatjuk: ha a szlovák, román, szerb polgárok nem Nagy-Magyarországban gondolkodtak, akkor ez a rendszer nem volt stabilan fenntartható (ha valami csoda folytán hirtelen visszaállna, ma sem lenne az), ebből a szempontból Trianon igazságosabb, mint az azt megelőző helyzet (kérem a mandineres szerkesztőket, ha ezt a posztot ott szemlézik, ne ez legyen a lead, hanem majd lejjebb).


Már az is egy csoda volt – és Deák Ferencék körének elképesztő mutatványa – hogy ezt a helyzetet fél évszázaddal meg lehetett hosszabbítani. A szabadságharc utáni osztrák megszállási kerületek ugyanis már kezdték előrevetíteni a trianoni felosztást, sőt volt, ahol annál rosszabbat. Ebből 1867-ben kihoztunk egy majdnem önálló magyar államot (amely annyira azért nem volt önálló, hogy 1914-ben kimaradjunk), és az itt kialakuló gazdasági konjunktúra idején beleélhettük magukat abba, hogy na igen, minden a helyére került. Latin helyett magyar hivatalos nyelv – és ezzel az a keret, amit pl. a felvidéki szlovákok évszázadokig megszoktak és elfogadtak: megszűnt.


Ennek az egyik ikonikus mozzanata 1913-ban, tehát az aranykor végén (ha az akkor még nem is úgy látszott) a településnevek revíziója, amikor százszámra adtak olyan hivatalos magyar neveket falvaknak, amelyeket akkor találtak ki – és ott helyben még magyar sem nagyon volt, aki használta volna, de ha volt, annak is újak voltak.


Így már nem akartak maradni - a román és a szerb már elég korán, de a XX. század elejére a szlovák sem. És amikor ezt a döntést a nemzeti elitek meghozták, a történelmi Magyarország fenntarthatatlanná vált. A Horvátország nélküli államterületen 54% magyar volt akkor. Ez az arány ma saccra 40% körül lehet.


Trianonnal nekem személy szerint nem az a bajom, hogy a történelmi Magyarországnak vége. Sokkal inkább az, hogy az inga brutálisan túllendült: a magyarság egyharmada került a határon túl úgy, hogy az elszakított népesség kb. fele normális határok kijelölésével megmaradhatott volna Magyarországon.


Trianon lehet, hogy igazságosabb volt, mint az azt megelőző helyzet, de a magyar etnikum határait annyival lépte túl, hogy az már összemérhető a korábbi helyzet (pl. román és szlovák szempontú) igazságtalanságával (ez már lehet lead a mandin…). Turócszentmárton, Zsolna, Gyulafehérvár, Újvidék elcsatolása elkerülhetetlen és nemzetiségi alapon jogos is volt. Érsekújvár, Kassa, Ungvár elvétele viszont igazságtalan, a dunai határ Komárommal, Párkánnyal, Szatmárnémeti és Szabadka esete pedig vérlázító.


A magyar politikát – már amikor egyáltalán foglalkozott ezzel a kérdéssel, tehát mondjuk a Horthy-rendszerben – egyfajta revíziós kettősség bénította meg. A tömegek használatára mindig is a „Mindent vissza” volt a jelszó, „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában” meg a „Nem, nem, soha”. A profi politika pedig a színfalak mögött gőzerővel dolgozott az etnikai revízió előkészítésén, tehát célként olyan határmódosítást tűzött ki, amely túlnyomóan magyarlakta területeket szerzett volna vissza. Volt ilyen: a Csallóköz és a dunai síkság, a nógrádi és a gömöri határ, Kassa térsége, a Bodrogköztől a kárpátaljai peremen át a Partiumig, a Délvidék egy része, elsősorban a Szabadka-Topolya-Ada vonaltól északra. A meglehetősen kevert Erdélyen különösen sokat agyaltak.


Ez a kettősség már a párizsi békekonferencián felszólaló és a magyar álláspontot ismertető Apponyi Albertet is lehetetlen taktikai helyzetbe hozta. Ő természetesen érvelt Nagy-Magyarország egysége, értékei mellett - csakhogy addigra ezt már eldöntötte az antant. Így aztán, mire sorolhatta volna, hogy a határok mentén milyen magyarlakta tájak elcsatolása készül, arra már valószínűleg nem igazán figyeltek; pedig annak lett volna tétje.


Pedig az etnikai revízió gondolata igenis lehetséges stratégia, legalábbis a „mindent visszánál” jobb. Ráadásul ma, egy évszázadnyi asszimiláció, menekülési hullámok, kitelepítések, lakosságcserék után az etnikai alapon egyáltalán felvethető területek sokkal kisebbek, mint a második világháború előestéjén (ki ne hagyjam a holokausztot, ami aztán tényleg elintézte Kassától Munkácson át Nagyváradig a nyelvhatárt). A Duna vonala úgy-ahogy, de Léva, Losonc már nem, a román határ mentén szinte semmi (a ma is csaknem színmagyar Székelyföld a határoktól több száz kilométerre, masszívan román tájak után helyezkedik el). Ráadásul ez a kérdés most nem is pakolható ki az asztalra. De akkor miért mondom egyáltalán és melyek lehetnek mai céljaink ebben az egész katyvaszban?


slovakia_2011_ethnic.jpg


 Tényleg "mindentvissza"? És tényleg "jóezígy"? - miközben a nyelvhatár hátrál, vessük össze a 100 évvel ezelőtti helyzettel (forrás).


Az első számú célt abban látom, hogy – nagyon leegyszerűsítve – a mostanra előállt etnikai viszonyok ne változzanak tovább a rovásunkra a jelenlegi állami keretek közt sem. Ehhez pl. a kettős állampolgárság megadása szerintem érdemi és jó döntés – külön elemzést érdemel, hogy miért nem lett átütőbb a sikere.


Az európai jogrend azért elég sok lehetőséget teremt, persze ezek nem magyar-specifikus lehetőségek, de nehogy már ne tudjuk kitalálni, hogy kell őket erre használni. Azt, hogy az EU-tagság tizenöt éve alatt nem sikerül azt elérni, hogy Párkány hivatalos neve Párkány legyen, ezt azért nem hittem volna 2004-ben. Aztán a tábla alá – lévén lakja 20%-nyi szlovák kisebbség, ki lehet írni kék alapon fehérrel, hogy Párkáń vagy Štúrovo, ahogy a szlovákság kívánja. Helyi népszavazás, amely után a szlovák nyelvtörvényre hivatkozva érvénytelenítik az eredményt? Ha nem találunk a szubszidiaritáson (helyi dolgokról helyben döntsenek) alapuló európai jogrendben olyan alapszabályt, amivel ez ellentétes, akkor megérdemeljük. Csak hát meg sem próbáltuk odáig vinni.


Amikor a szlovák nyelvtörvény diszkriminálja a magyar nyelvhasználatot, arra nem az az eredményes (bár mégoly igaz) válasz, hogy „ezer éve itt voltunk és a saját földünkön nem beszélhetünk a nyelvünkön”, hanem hogy az EU-ban milyen alapon diszkriminálják az EU bármelyik hivatalos nyelvét? Az előbbire, minden igazsága ellenére mindenki legyint, az utóbbira viszont nem igazán lehet, ha következetesen csináljuk.


Szlovákia tiltja a kettős állampolgárságot, és elveszi a szlovákot attól, akinek van másik, akár magyar, akár cseh, akár amerikai. Mit tettünk erre? Titokban küldtük az útlevelet annak, aki kérte, ki ne derüljön a szlovák hatóságok előtt. De hát könyörgöm: egy határ menti magyar falu sincs odaát, ahol a nagy többség bevállalta volna a magyar állampolgárságot? Mert az kb. sakk-matt, egy falutól nem lehet elvenni a szlovák állampolgárságot – illetve lehet, csak akkor elég nyilvánvalóan adódik a kérdés, hogy miért tartozik oda az a falu, ha az államnak nem kell? Viszont ha nincs ilyen falu, akkor meg tényleg hagyjuk az egészet.


A második számú cél, hogy tudjunk többet, sokkal többet „odaátról”, mint ma. Az, hogy busszal körülmegyünk Székelyföldön, megvesszük a Wass Albert-könyveket a somlyói árustól (és aztán soha nem olvassuk el), az édeskevés. Lehet utána mindentvisszázni (hiszen elmentünk a Kárpátokig és ott is magyarul beszéltek – igen, ott pont, sehol másutt). Vagy lehet nem odamenni és azt mondani, hogy ez nem érdekel. Ami lényeges lenne, hogy nekünk, anyaországi magyaroknak kellene sokkal többet tudni arról, milyen viszonyok voltak, vannak odaát. Mutatni nemzettársainknak, hogy együvé tartozunk.


(Ennek első lépése, hogy a felvidéki magyart nem nevezzük szlováknak, az erdélyit meg románnak. A sokadik meg az, hogy amikor csinálunk egy egyébként jó trianoni imázsfilmet mostanában, akkor tudjuk, hogy a párkányi család nem KN, hanem NZ-rendszámú autóba száll, a szabadkai kocsin pedig nem NS, hanem SU jel van – csak hogy tudják ők is, hogy tudjuk…).


Látszólag kilóg a sorból, de ha már tudnunk kell, hogy mi van odaát, akkor tudjunk a szerintem talán legfontosabb rendszerhibáról, ami mindenhol előjön (hm, igen, nálunk is): ez pedig az államnyelv tanítási módszere. Nem az a baj, hogy Szlovákiában mindenki tanuljon meg szlovákul, Romániában románul, és így tovább: ez szükséges és a nemzetnek még jól is jön ez a tudás. A gond ott van, hogy mindenki úgy tanítja a saját nyelvét, ahogy mi itthon nyelvtanórán – miközben egy idegen anyanyelvűnek ez sportszerűtlen nehezítés, nekik úgy kéne, ahogy nekünk az angolt vagy németet, tehát idegen nyelvként. A hőbörgők persze ott is előjönnek azzal, hogy „nehogy már Romániában idegen nyelvként tanítsuk a románt” – pedig ha a cél az, hogy mindenki tudjon rendesen beszélni az állam nyelvén, akkor bizony úgy érdemes, és talán ez lenne a cél.


Az ötletek folytathatók, de az aprómunkát nem ússzuk meg – vagy ha elhagyjuk, akkor ne csodálkozzunk az asszimiláción.


Az etnikai revízió lehetőségét pedig nem azért mondom, hogy ezt most azonnal rántsuk elő, de ez egy korrekt válasz bármely olyan esetben, amikor egy ottani politikus azt mondja, hogy „nyelvtörvény van, beszéljetek államnyelven”. OK, nem tetszik? Lehet visszaadni… na nem a Felvidéket vagy Erdélyt, hanem a magyarlakta részeket, és nem lesz ilyen problémátok.


Ezt a viselkedésmódot – tehát alapvetően tisztelem a szomszédot, jóindulattal állok hozzá, viszont ha nemzeti létünk alapját a szülőföldön megkérdőjelezik, arra az etnikai revízió felvetése szerintem kötelező válasz. A "mindentvissza" nem komoly licit, a "jóezígy" meg nem igaz. Az "Igazságot Magyarországnak" önmagában kevés: találjuk ki, mi a másnak is elfogadható "igazság" és dolgozzunk is érte.

Thursday, January 23, 2020

Pestiek, nem érdemlitek meg!

Nem érdemlitek meg. Ennyi. Mégegyszer elmondom, lassabban: Nem ér-dem-li-tek meg. Amúgy meg minek is nektek a természet ezer csodája, mikor úgyis a természetelleneset hajszoljátok ti, pesti libsik, gyökértelen kozmopoliták, soros bérencek, és még sorolhatnám, ha nem lennék ilyen szemérmes, gyerekek is olvashatják...


Talpra agyar, gyere Debrecenbe, ahol még értékelik a gyapjas mamutok nemzeti örökségét. Mi még tudjuk, mit tudjuk, érezzük, hogy Hunor és Magor hogyan űzte a csodaszarvast, ami, végtére lehetett volna egy mamut is, különösen ha egy kicsit kitoljuk a történelmi távlatot (mármint a teraszra, mert ott télen elfér, nem zavar senkit). 


Nem, nem érdemlitek meg. Tudhattátok volna nagyon jól, ha Karácsony lesz, nem lesz karácsony. Persze, mikor az ősszel feldobták, hogy legyen Debrecen a főváros, csak nevettetek. Én is. Mostmár nem nevetünk. Amúgy a szépművészetit se nagyon szokjátok meg, ha Győr ügyesen pacsizik a hétvégén, oda is kell vinni ám valamit. Az erkölcsrendészetet mégse kellene, marad a szép, művészeti múzeum, de lehet hogy vessző nélkül írják, majd odafönt eldöntik. 


Én már csak abban bízom, hogy mikor (haza)viszik Debrecenbe, vonattal fogják szállítani a dolgokat, mégiscsak elvárható a tömegközlekedés. El tudom képzelni hogy mikor Szolnokon megáll a vonat, bámulnának az emberek a mamuton:  - Te jó ég, mennyit késett ez a vonat? 


Amúgy nem erről szól a dolog, én tudom. Majd tessék figyelni, a ládákban fogják debrecenbe csempészni a koronát, ki tudja, mikor lesz rá szükség. A külpolitikai helyzet egyre fokozódik elvtársa.... bocsánat, polgártársak, jobb helye lesz annak Debrecenben.


Na persze, hazánk lelkületét jól ismerő kedves olvasó most felkiált: Nono, hogy hogy nem Felcsút? 


Én már tudom. Oda más van betervezve, oda majd az országház fog kiköltözni, csak még meg kell várni, hogy legyen rá EU-s pályázat, csak úgy éri meg. Aztán majd valaki beköti a gázt is kb. 3,45 milliárd forintért, és ez még baráti ár, szakember hiány van. A  kisvasút se véletlenül került oda, persze sokan bírálták, hogy nincs kihasználva. Majd ki lesz, nem kell aggódni, csak mikor épült, még nem lehetett az emberek arcába mondani, hogy ti barmok, azért kell ide a vasút, hogy ne fájjon a hátatok, mert amúgy talicskával kellene elhordani azt a sok földet, amit majd akkor hordtok, mikor ássuk a Duna új medrét. 


Hiszen, ha már megy az Országház, csak nem hagyjuk ott a tükörképét a Duna vizében, ezeknek a hazaáruló pestieknek!

Friday, January 17, 2020

Új önálló erő tűnt fel a magyar jobboldalon - a Fidesz félhet 2022-től.

Régóta vannak rémálmaim afelől, hogy vajh a KDNP képes lenne-e elérni a parlamenti küszöböt vagy sem. (Mármint befele menet,nem kifele.)  Harrach Péter végre kijelentette - ex cathedra, nyílván - hogy természetesen bejutnának. Ámen. 


Nem akarok én az ördög ügyvédje lenni (de, akarok), azért lenne pár ötletem, hogy azt az 5 százalékot bebiztosítsuk Isten embereinek. 


Ez a KDNP nem túl trendi név, nem tartalmaz termékmegjelenítést, nem olyan mint egy nicknév a neten, nincs benne smiley, ah, avíttas. Tényleg nem választási csalásra buzdítom a kereszténydemokratákat, de egy frappáns névvel szerintem jobban meg tudnák fogni az emberek lelkét két (kesztyűs) kézzel, képzavar ide vagy oda. 


Például simán hozna 5%-ot, ha már a pártnévben jobban kidomborodna a fideszhez kapcsolódó viszonyuk:


⊗ Utálom a Fidesz-maffiát de Gyurcsányt még jobban utálom párt 


vagy például: 


⊗ Mosom kezeimet párt


 


Ne feledjük, a haza nem lehet ellenzékben, idősebbek, akik még tudják mi a különbség választás és szavazás között külön megkönnyeznék nosztalgiából:


⊗ A PÁRT


 


Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, és nem is szabad elfeledkezni róluk, simán 5%-ot hozna ez is: 


⊗ Szavazat helye párt


vagy éppen a... 


⊗ A szavazás feltételeit elfogadom párt


 


... panelházas környéken simán menne a 


⊗ Nem kérek szórólapot párt


elnevezés is.


 


Esetleg rámenehtünk a totófanokra is, 5% lehet ebben is, ha reflexből behúzzák az ikszet:


⊗ Manchester United - Barcelona FC párt


 


De talán mégis az lenne a legtisztább és legegyszerűbb, ha a jól bevált dolgokhoz nyúlnának:


⊗ Kérem az 5kg krumplit párt


 


 És ezúton kérek elnézést a Kétfarkú Kutyapárttól, ha véletlenül beleköptem a levesükbe.


 


 

Monday, January 13, 2020

Elfogytak a migránsok? Hűha...

Sok rosszat és csúnya dolgot mondtunk már itt a blogon a Fideszről, de egyvalamit el kell ismernünk. 1-2 év kemény munkával elérte azt, amit előtte nem jogy kormányoknak, de komplett rendszereknek lvtizedek alatt nem sikerült. Tudniillik sikerült nekik felemelni a magyar cigányságot egy nagyon fontos dologban. Az elmúlt években ugyanis végre nem a cigányság volt a leggyűlöltebb cimke a magyar közéletben. Roma, nem roma végre együtt gyűlölhette a közös ellenséget, a migránst. Az óriásplakátok árnyékában azonban már akkor volt aki kimondta: vigyázzunk, az ellenségem ellensége a barátom elv (ha elv ez egyáltalán) csak ideig-óráig működhet, és tessék. 


Tavaly tragikus mértékben csökkent a határainkhoz érkező illegális bevándorlók száma, és nincs már az az ellenfényben felvett, békaperspektívába állított felvétel amelyen vérszomjas tömegként lehetne ábrázolni azt a pár tucat embert aki maga se tudja hogy hol van. Edzett, kemény emberek vannak az m1 híradójánál, napi szinten készítenek hazaáruló fából nemzeti vaskarikát, de ez már nekik is sok, vagyis kevés. Több a határőr, mint a határsértő, emberek, el kell dugni a rendőröket, mert már olyan, mintha egymást őríznék a kerités előtt: Józsi, el ne essél, itt vagyok, foglak, át ne essél nekem Jugoszláviába, izé, Szerbiába... 


...és eddig tartott a magyar cigányság felemelkedése is. Az embereknek kenyér kell és cirkusz, amiből (a dietetikusok és a független közgazdászok ellenvetése ellenére is) a népnek mindig a cirkusz lesz a fontosabb. Márpedig ha a nép megszokta, hogy tegnap még gladiátorok küzdöttek afrikai oroszlánokkal, holnap már húzni fogja a száját ha csak egy afgán agarat löknek be az arénába, hiába afgán... 


Ilyenkor persze nincs más hátra, mint hátraarc, gyorsan elővenni a jó öreg kliséket, és bedobni a porondra a parazita kisebbségek örök témáját. Tudták, hogy ha nincs a magyar cigányság aknamunkája, ma már magyar holdbázisok lennének a Holdon? Hajdú-kráter és Holdakarattya mesés városaink csak azért nem valósultak meg, mert a pénzt másokra, a "tudjátok kikre akik nem érdemlik meg"-re kellett költenünk? Nem tudta? Na majd jövő héten biztos kiderül ez is, kell a cirkusz...


A szomorú, hogy ezek után minden felzárkóztatást, a szegregációt megszüntető támogatás, program mind mind meg lesz bélyegezve. ezek után nem azért ad az állam pénzt a rászorulóknak, hogy legalább a tehetségeket kiemelhessük a nyomorból, hogy minél több hátrányos helyzetűnek tudjunk utat mutatni, ... hanem hogy tartsák a szájukat. A politika újra belökte a romákat az arénába, és aprópénzért most elvárja, hogy meg is tapsolják a gladiátorokat.  


kardlog.png

Sunday, April 7, 2019

Előre a budapesti fidesz-győzelemért

Ennek a szombati baller bejelentésnek, miszerint összefogtak a budapesti önkormányzati választásokra, két elég komoly baja van.


Ez egyik, hogy ez kb. ugyanaz, mint eddig mindig, ami 2010-ben szétment, mert Gyurcsány és a szocik épp nem bírták egymást, újra és újra azt adja elő fő politikai innovációnak, hogy összefognak. Ügyes. Most a Momentum beállt ebbe fügefalevélnek, ezt kíváncsian megnézzük. Elő lehet venni a tavalyi lemezt, hogy ígyazelempé meg a jobbikkalsose. Lehet erről csámcsogni, kb. ki is merítve a bázis képességeit.


És ezalatt sem fogja megkérdezni senki, hogy kikből is áll a lista.


Hogy a kerületi polgármesterekből ki nem volt az MSZP tagja mondjuk 2004-ben? (FYI: én akkor az voltam, tehát pontosan tudom. Aztán nekem 2006 után gyorsan elmúlt ez, ők meg maradtak). Elvárható-e tőlük más, mint amit akkor csináltak?


(fotó: Index. Ugye emlékszünk még?)


Tényleg azt gondolják a régi ballerek, hogy őket sírja vissza a többség Tarlós és a narancsosok helyett? De hát ezt eddig kb. négy-ötször tisztáztuk választásilag, hogy nem. Vagy azt gondolják, hogy a tavalyi budapesti számokból akár ki is lehet ezt sakkozni egy szolid győzelemre még olyan, új szeleket ígérő nevekkel, mint Horváth Csaba vagy Gy. Németh Erzsébet? (szvsz: nem lehet).


A hab a tortán szűkebb pátriám, Ferencváros. Ki is a jelölt? Ja, azt nem tudjuk, de megállapodunk, hogy a Párbeszéd majd hoz valakit. Miközben itt azért lenne akár helyben ismert és népszerű jelölt, nota bene egy hölgy, aki elég sokat tett azért, hogy akár jó helyi jelölt legyen. Pártja kiestével nem pártjelölt, ez igaz. De valószínűleg Krisztina sokkal jobb húzó név lenne, mint a nemtudjukki demajdapárbeszédkitalálja.


Az MSZP, a DK és a Momentum elfelejtette a hódmezővásárhelyi mintát. Mutassatok a listán egy olyan karaktert, mint Márki-Zay Péter. De még azt is elfelejtették, amit láthatóan Szombathelytől Egerig, Pécstől Székesfehérvárig tudnak (a módszert mi is leírtuk). Hányszor kell még a falnak menni?

Wednesday, March 6, 2019

Országomat 1 Gólért

Ez nyilván egy munkacím, lehet rajta csiszolni. A lényeg, hogy ez egy lehetséges neve egy ellenzéki pártszövetségnek. A fociimádatra utalás mellett a rövidítés itt a lényeg, és a csiszolás is e mentén történhet.


Ezt a pártszövetséget - nyilván álomban, mert ilyen úgysem lesz - a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd hozná létre. Ebben az álomban a fenti pártok megállapodnának, hogy az európai választások ilyen név alatt futó közös listájára hogy delegáljanak úgy jelölteket, hogy egyikük se járjon rosszabbul, mint a külön indulással. Elérhető? Nyilván, hiszen ha - mint a jelenlegi felmérések mutatják - az utolsó három önmagában nem jut be, a rájuk adott szavazatok elvesznének.


focilabda_partok.jpg


Aztán jön az ősz, az önkormányzati választások. Az Országomat 1 Gólért mozgalom egy közös listát állítana a fővárosban és minden kerületben. Egy kerületi polgármester- és egy főpolgármester-jelölt. Minden kerületi egyéni körzetben egy jelölt. A listákat és a jelölteket úgy állítanák össze, hogy mindenki, aki külön indulva eséllyel bejutna, bejusson így is, vitatkozni legfeljebb azon lehetne, hogy az eséllyel megnyerhető többlet-mandátumokat hogyan osszák el. Nyilván minden párt abban a kerületben adna jelöltet, ahol pozíciói a legerősebbek (szerintem hiba lenne a XIII. a XIX. vagy a XX. kerületet nem az MSZP-nek, a IV.-et és a XV.-et nem a DK-nak, a XVII.-et és a XXIII.-at nem a Jobbiknak, az I.-t és az V.-et nem az LMP-nek adni). Lehetetlenség? Pedig van, ahol működni látszik.


Aztán, ha addig sem változik gyökeresen a világ, eljöhet 2022 is, és az Országomat 1 Gólért (akár Márki-Zay Péter szervezésében) egy közös pártszövetségi listát állítana, minden körzetben 1-1 egyéni jelölttel és közös kompenzációs listával. Ahogy tavaly is kellett volna. Ehhez persze kell egy (és csak egy) közös húzó név is, az Országomat 1 Gólért miniszterelnök-jelöltje. Talán egy lehetséges nevet le is írtam. Ezen vitatkozni is kár: ha az összefogó pártok külön-külön állítanának jelöltet, azok közül egyik sem nyerne, ki van próbálva (Vona, Karácsony, Szél miniszterelnök-jelöltek, ugye megvan még?). A közös sem biztos, hogy nyer, de neki azért komoly esélye lenne.


Hogy ez a modell működjön, több más (itt most fel nem sorolt) mellett két fő feltételnek teljesülnie kell, azon túlmenően, hogy az érintett pártok belássák, hogy ezzel sokkal jobb eredményt érnének el, mint külön-külön:


1. El kell kezdeni saját magukat és saját választóikat erre kondicionálni, hogy K. József Jobbik-szavazó ne azt nézze, hogy Kunhalmi Ágnes is azon a listán van, amire ő szavaz, hanem azt, hogy Jakab Péter viszont rajta van - vagyis ne azt nézzük, hogy kit utálunk az ellenzékben, hanem hogy kit szeretünk. Nem könnyű feladat, de enélkül ez nem működik. Ha eleve reménytelen, akkor viszont hagyjuk is az egész ellenzéket a fenébe, és optimalizáljuk szavazatunkat a kutyák farkának száma alapján.


2. Ez eddig még csak technika - amit meg kell tölteni tartalommal. Na ez az, ami nincs, vagy ha van, hát nem látszik. Dolgozni is kell a részt vevő pártoknak elosztani, hogy ki milyen témában lesz otthon, és a fideszes országkép alternatíváját meg kell csinálni - például erre lehetne használni a politikai energiákat a "hogyan fogjunk össze úgy, hogy mégsem fogunk össze" c. összellenzéki cirkusz helyett. Az többször kipróbáltan nagyon kevés, hogy "mi nem vagyunk Orbán". Ezért is kell minél előbb az egy, egyetlenegy és nyilvánvalóvá tett húzó név; hogy pl. a facebook-on a veretes ellenzékiek ne folyton-folyvást Orbán képét osszák a negatív mémekben (bebetonozva ezzel is a rendszert), hanem a saját vezetőt, annak pozitív üzeneteivel.


Lehet, hogy tévedek, de az ellenzéki választók többsége kb. ezt várja, és elég csalódott, hogy a decemberi tüntetések után, sőt azok ellenére, ez eddig nem így alakult. A Jobbik és a Momentum már bejelentette az önálló indulást, a DK is rájött, hogy van ám felesége is, szóval az uniós választást besöpri a Fidesz, 13, vagy akár 14 hellyel is (a 21-ből). De utána tényleg fontos lenne. A gond az, hogy a pártok tagsága nem így működik. Ott inkább hangsúlyos az ellenzék keresztbe-utálata mint a választók körében. És sajnos ebben a kérdésben párttagságok döntenek.

Friday, February 22, 2019

Érdekes az Európai Néppárt magyarországi kampánya

Európai parlamenti kampány van. Az európai parlamentbe a pártcsaládok tagpártjaikon keresztül próbálnak bejutni. A konzervatív, keresztény, jobboldali pártok pártcsaládja az Európai Néppárt (idegenül: EPP), ennek Magyarországról egy tagpártja van: a Fidesz. Vagyis a hazai Fidesz-kampány az Európai Néppárt uniós kampányának része.


A Fidesz immár sokadszorra plakátozza tele az országot, közpénzből politikai hirdetésekkel. Ez nyilván most, az európai kampány részeként a Néppárt értékrendjét tükrözi: használjunk adóforintokat a saját nézeteink propagálására.


Ennél is érdekesebb, hogy mi van a plakátokon: Juncker úr, aki az Európai Néppárt színeiben  az Európai Bizottság elnöke, azt a pozíciót tölti be, amelyre most, "Spitzenkandidat"-ként, "csúcsjelöltként" Manfred Weber úr pályázik. Juncker úr mögött Soros úr áll, őt talán nem kell bemutatni, a fideszesek egykori támogatója, mostanra az ő felkent univerzális közellenségük. És alatta a feliratok: ezek itt, "Brüsszelként" bizony migránsokat erőltetnének ránk. Ha valaki esetleg nem látta volna:


sorosjuncker.jpg


Hát, elég lökött ez a Néppárt. A saját tisztségviselője ellen uszít, és ad olyasmiket a szájába, amit ő maga azért tagad és hazugságnak nevez. Márpedig a Néppárt nyilván egyetért az uszítással és nem hiszi el Juncker úr cáfolatát, hiszen érdemben semmit nem tesz a dolog ellen.


(És a többi pártcsalád sem százas, mert ezt nem nekem kellene itt megírnom, hanem nekik megzenésíteni Németországban, Franciaországban meg pár olyan helyen, ahol a Néppárt a kb. 12-13 fideszes euroképviselőnél többet bukhat a dolgon.)


(És még egy: ezt, amit itt föntebb írtam, a fideszes kampány kitalálói mind tudták akkor, amikor az egészet kiötlötték. Nehogy valaki azt gondolja, hogy nem tudnak számolni. Ez szándékos volt.)

Monday, December 17, 2018

Itt a forgatókönyv: nyomás alatt azonnal hibázik a rezsim

Nem is tudom, hogy mi vagyunk jobban meglepődve vagy Habony Árpád. Már a múlt héten is csak meredten pisloghattunk, amikor a lassan tíz éve kakatón delíriumban vegetáló ellenzék az ébredés jeleit mutatta a túlóratörvény parlamenti szavazásásán, az MTV székháznál zajló események pedig már-már az elképzelhetetlen határait feszegetik.


resistance-is-fertile.jpg


Lényegében semmi olyan nem történik, amire eddig ne lehetett volna példa. Videoképes mobiltelefonnal ma már mindenki rendelkezik, ahogy az Országgyűlésről szóló törvény pedig kimondja:



A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít.



Legyünk nagyvonalúak és lépjünk túl azon, hogy miért volt szükség közel egy évtizednyi tehetetlen vergődésre ellenzéki oldalról az ilyen megoldások helyett és nézzük inkább a jövőbe, mi a tanulsága a jelenleg zajló eseményeknek:




  • A rendszer elkényelmesedett




Ne legyen kétségünk afelől, hogy a túlóratörvény valójában a közigazgatási bíróságok felállításának egyik elterelése, ahogy a Karácsony előtti időzítés is. Valószínűleg számoltak azzal, hogy lesz majd némi tiltakozás, esetek valami szakszervezeti tüntetés, de majd a hideg meg az ünnepek megoldják a rezsim pedig egy újabb jogi biztosítékot hoz létre a saját fennmaradásához. Az eddigi alacsony intenzitású látszat tiltakozás helyett azonban napokon át tartó protest események és váratlan húzások történtek, az eredmény pedig: a hatalom teljes bénultsága.




  • A kézzel irányított kontraszelektált adminisztráció képtelen a korrekcióra




Jól látható, hogy amint a központi irányítás bénázik, a rendszert működtető, önálló akarat és felelősség nélküli csinovnyikok azonnal a saját alkalmatlanságuk foglyai lesznek. Mi történt volna, ha tegnap este beengedik a képviselőket, felveszik a közlményüket, vagy akár még ott helyben le is adják hajnal háromkor? Látta volna néhány tucat álmatlan, mindenki megnyugodott és hazament volna, lám működik a demokrácia. Központi engedély nélkül ezt senki nem merte megtenni, így pedig már a hatalom körmén égnek az események.




  • A rendszerbe kódolva van a totális ellenőrzés




A rezsim ostobaságát korrigáló egyéni bátorság hiánya magába a rendszerbe kódolja a totális uralomra való törekvést. A demokratikus működés látszatának fenntartásához szükség lenne gesztusokra, pillanatnyi engedményekre. A kontraszelektált szolgákból álló állami stáb azonban proaktívan már képtelen erre, így a rezsim hatalma, önmaga súlyával vonza magához a diktatórikus elemeket. 




  • A korrekció hiánya utat nyit a hibák kikényszerítésének




Mivel a rendszer képtelen a hibák javítására, a legkisebb nyomás alatt is összeomlik a szervilizmuson álló felépítmény. Ez tulajdonképpen az események legfontosabb tanulsága. A törvényes keretek betartásával, ugyanakkor kezdeményező és eddig nem látott megoldások felmutatásával lényegében azonnal mattot kapott a regnáló hatalom. Minimális nyomásra azonnal megmutatkozik a rendszer valódi arca és nevetségessé válnak a díszletek.



Az ellenzék a mai napon egy olyan eszközt és témát kapott a kezébe, ami némi kreativitással és kitartással az EP választásokig (2019.05.26) fenntartható, mindezt önerőből, saját kezdeményezésre érték el, amire már nagyon régen nem volt példa. 


Az Kunigunda utcában zajló események világosan megmutatták a rezsim gyenge pontját. Az önállóságra képtelen adminisztráció megbicsaklik a nyomás alatt. 


Az ellenzéknek még a jelenlegi állapotában is van esélye állandó hibákra kényszeríteni az adminisztrációt, ha helyi és országos szinten is elkezdik a rendszer túlterhelését. Ehhez pedig nem kell semmi mást tenniük, csak élni a - jelenleg még meglévő - jogosultságaikkal. 



 


 

Thursday, September 13, 2018

Ki lesz a Fidesz helyén az Európai Néppártban?

Milyen hatással is lesz a hazai belpolitikára a Sargentini-jelentés elfogadása? Rövid távon a vélemények inkább szkeptikusak (ahogy garmr blogtársé is), amelyet igen részletesen tárgyal a hazai közgondolkodás. Van azonban egy - szerintünk érdekes - szempont, ami ebben a diskurzusban eddig nem került elő.


Odáig többen eljutnak, hogy az Európai Néppárt (European People's Party; EPP) esetleg kizárja tagjai közül a Fideszt. Ez egyelőre spekuláció, bár a Sargentini-jelentésről szóló szerdai európai parlamenti szavazás, és különösen a néppárti képviselők szavazatainak megoszlása ezt minden eddiginél valószínűbbé teszi. Eközben, még a Fidesz esetleges kiválása vagy kizárása esetén is esélyes, hogy az EPP marad a legnagyobb európai pártcsalád, és bár euroképviselőinek száma várhatóan fogyatkozni fog, a legnagyobb frakciót adhatja az unió parlamentjében.


Ez a pártcsalád elég érdemi tagpártokat tömörít. Nem valószínű, hogy eleve beletörődnének abba, hogy a 24 magyar euroképviselői helyből egyre se pályázzanak. Márpedig a Fideszen kívül más tagjuk itthon nincs. Nem érdektelen feltenni a kérdést: a Fidesz esetleges kiválása vagy kilépése másnapján mely magyar párt csatlakozik az EPP-hez?



Ha valamelyik ezt képes megtenni (tehát eljutni a szándékig és végigvinni a nem egyszerű csatlakozási folyamatot a Néppártban), a hazai lehetőségekhez képest komoly támogatásra számíthat, ráadásul szigorúan jobbos csomagolásban. Pénzt, paripát, fegyvert, kampányismereteket, médiafelületet, ha kell, akár uniós jogvédelmet tudnak biztosítani esetlegesen a szövetségesek. Akár az Orbán által eddig (migrációs ügyben teljes joggal) sztárolt Sebastian Kurz magyarországi kampányfellépése sem lehetetlen, nyilván a néppárti partner mellett. A sok éve feltett kérdésünk bizony ezzel új és aktuális megvilágításba kerülhet.


Hogy ez a párt a Jobbik, az LMP, az Új Kezdet, a Momentum, a Polgári Konzervatív Párt, esetleg Lázár leendő pártja (a többi parlamenti párt azért nyilvánvalóan nem jön szóba), vagy mégis melyik lesz: nem tudjuk (ahogy az is csak feltételezés, hogy ez a startpisztoly egyáltalán eldördül és a Fidesz nem marad mégis valahogy az EPP-ben). Az első kettő, parlamenti pártként nyilván ígéretesebb a pártcsalád számára, még akkor is, ha most mindkettő más szövetségbe tagozódik. A parlamenten kívüliek, pláne a szinte teljesen ismeretlen mikropártok politikai start-upként felépítése ennél jóval nehezebb, de nem teljesen lehetetlen feladat.


Kérdés még az időzítés. Ha az EPP maga kíván szakítani a Fidesszel, akkor ezt minél korábban érdemes megtennie, hogy a jövő évi választásra legyen valamennyi ideje felkészülni. Ám ugyanígy az is lehetőség, hogy a szakításra (ha ugyan) csak a 2019-es EP-választás után kerül sor, és akkor jó ideig magyar képviselet nélkül marad az EPP. Sok variáció lehetséges, ahogy az is, hogy jó ideig nem változik semmi (bár most erre fogadnánk a legkevésbé). Egy azonban biztos: e lehetőség megragadása bármely potenciális jelölt párt részéről komoly kitörési lehetőség itthon a láthatatlan ellenzéki szerepből. Ha verseny lesz érte (mert ez sem kizárt), akkor arra érdemes akár már most elkezdeni a felkészülést.

Orbán kottájából játszik az Európai Parlament

Az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést, amivel immáron papírja is van Orbán kormányának arról, hogy Magyarországot levezette a demokratikus országok térképéről. A hazai közösségi médiában és az ellenzéki sajtó maradványain kialakult egyfajta hurrá hangulat, hogy na most aztán jól megkapta a Viktor és na most aztán majd jól ráfázik.


Ki kell ábrándítsunk mindenkit, Orbán számára teljesen irreleváns volt a szavazás kimentele, sőt ez az eredmény felel meg leginkább a stratégiájának. 


Természetesen az is rendben lett volna, ha elbukik a jelentés, hiszen ez esetben az EP lényegében legitimmé tette volna a magyar demokratikus berendezkedés intézményeinek kisajátítására és lebontására tett lépéseit. Ez azonban nem szolgálta volna Orbán hosszútávú terveit az európai politikai színtéren, ezért nem is tett meg semmit, hogy elkerülje a jelentés elfogadását. 


deceive-1299043_1280.pngÉvek óta ebbe az irányba mutatnak a jelek, de Orbán idén Tusványoson nyilvánvalóvá tette, hogy miután itthon gyakorlatilag már több ciklusra előre bebetonozta helyzetét, nem elégszik meg a Kárpát-medence uradalommá alakításával, immáron európai vezetői ambíciókat dédelget. Ezt szolgálja az évek óta tartó migránsozás és a bevándorlás ellenes propaganda, ez az az üzenet, amit hívószóként próbál kiterjeszteni a teljes európai politikai színtérre. 


A migráció problémája köré lassan ki is épült a megfelelő európai bázis, beleértve például a német szélsőjobbos AFD-t és az olasz populistákat. Orbán már befolyásoló tényezőként is megjelenik a vele szimpatizáló pártok támogatójaként, ahogy azt tette legutóbb a szlovéniai választásokon. 


Nyilvánvaló azonban, hogy az Európai Néppárt egyelőre nagy falat neki, az EPP pedig szintén se lenyelni, se kiköpni nem tudta eddig Orbánt. A jelentés elfogadása után aligha lesz maradása a Fidesznek a pártcsaládban, de szinte biztos, hogy nem fognak maguktól távozni. Minél tovább marad az EPP tagja a magyar államkormánypárt, annál több zavart és széthúzást tud kelteni amivel a jövőbeni pozícióit erősíti az EPP ellenfeleként. 


A Sargentini-jelentés elfogadása tonnányi muníciót szolgáltat Orbánnak az európai politikai kommunikációhoz. Tovább erősítheti mártír szerepét, mint a migrációs válság megoldásának egyetlen hiteles letéteményese, akit azonban elhallgattatni kívánnak a bevándorláspárti brüsszelita politikai erők.


Magyarország elmarasztalása Orbán kitartó és precízen eltervezett munkájának gyümölcse, mely révén kivételesen kényelmes helyzetbe került. A látszattal ellentétben nem ő, hanem immáron a jövőbeni politikai ellenfelei kerültek lépéskényszerbe. Újra róla szól minden, ő adja a témát, világos üzenettel és célokkal rendelkezik, miközben a többi európai pártnak valójában fogalma sincs, hogy mit kellene kezdeni ezzel a helyzettel, vagy pedig hogy milyen üzenet lehet érdekesebb a választók számára a migránsozásnál.


A Sargentini-jelentés után Orbán végre elemébe került, kvázi ellenzéki szerepben halászhat a zavarosban, akár az Európai Néppárton belül, akár egy saját gründolású új formációval. A közpénz jellegüket elvesztett százmilliárdok pedig előkerülhetnek lassan a strómanok párnaciháiból. Egy európai kampány drága mulatság lesz.

Wednesday, September 6, 2017

Putyin ad nukleáris és rakétatechnológiát Észak-Koreának?

Hetek óta Észak-Koreától hangos a nemzetközi és a hazai sajtó. Kim Dzsong Un rezsimjének nukleáris és rakétaprogramja az elmúlt időszakban sebesebben hasít, mint a kárpát-medencei gyorsnaszád. Különösen szembetűnő az elmúlt fél évben végrehajtott sikeres tesztek nagy mennyisége, ezzel együtt pedig az északi rezsim magabiztosságának növekedése. Ez az időszak pedig látványosan egybeesik Trump eddigi elnökségének második felével, ami messzire vezető távlatokat nyit meg az események értelmezésében. 


Európai szemmel nehéz értelmezni "mire is játszik" Kim Dzsong Un ezzel az izmozással, de fogadjuk el, hogy egész egyszerűen csak nem akar Szaddam Husszein, vagy Kadhafi sorsára jutni. A nukleáris fenyegetéstől reméli megúszni, hogy hívatlan vendégként megjelenjen az ablaka előtt egy Reaper ami két Hellfire rakétával köszön be hozzá reggelizés közben.


Észak-Korea különleges földrajzi helyzetben van, a déli főváros, Szöul a 25 milliós agglomerációs lakosságával alig 50 kilométerre van a határtól, ami tüzérségi távolság. Még a sokat emlegetett nukleáris csapásmérő eszközök nélkül is elérhető, ami egy háborús konfliktus esetén garantálja az azonnal több százezres polgári áldozatot. 


A szokatlan új elem az elmúlt időszakban, hogy bár az eddig mutatott erejük is elegendőnek tűnt a status quo fenntartásához, mégis fokozzák az erőfeszítéseiket a potens atomarzenál kiépítéséhez; ez a felgyorsult tempó és retorikai magabiztosság viszont már Kína érdekeit is sérti. Az ázsiai szuperhatalomnak egyáltalán nem érdeke, hogy erősödjön az amerikai katonai jelenlét a térségben, hiszen ez az ő mozgásterüket is szűkíti. Az északi nukleáris és rakétatevékenység erősödése azonban egyenes következményként vonzza magával a térségbe az USA anyahajóit és a szövetségeseihez telepített rakétavédelmi rendszereket. 


Az északi gazdaság gyakorlatilag kínai lélegeztető gépen függ, tőlük kapják az olajuk 90%-át és nekik adják el a kevés exportképes terméküket (például szenet). Az a tény, hogy Kim ennek tudatában is vállalja a konfliktust Kínával, azt feltételezi (már persze hacsak nem teljesen őrült, amit azért nem lehet kizárni), hogy képesnek gondolja magát a kínai függés helyettesítésére. 


Ezen logika mentén elindulva feltehetjük a következő kérdéseket. Ki az aki rendelkezik a megfelelő anyagi forrásokkal, hogy akár csak ideiglenesen is életben tartsa Észak-Koreát? Ki az aki emellett rendelkezik a vonatkozó nukleáris és rakétatechnológiával? Ki az akinek elemi érdeke a zűrzavar és konfliktusok generálása a világ bármely pontján? Ki az aki kellő ravaszsággal rendelkezik, hogy egy ilyen projektbe bele is vágjon? Hát sok választásunk nem marad...


Putyin viszonya nem egészen úgy alakult az Egyesült Államokkal, amit az elnökválasztási rendszerbe való beavatkozás után remélt. Az amerikai-orosz viszony a Trump megválasztása utáni mézesheteket követően látványos szabadesésbe kezdett. Az USA nem Magyarország, ahol egy ambiciózus vezető képes megszállni az állam demokratikus intézményrendszerét és kontroll nélkül kitenni saját kénye-kedvének és hagymázas elképzeléseinek kitenni az ország jövőjét. Hiába az extrém retorika, Trump végül lassan kénytelen volt beállni az amerikai politika fősodrába, ami viszont Putyinnak egyáltalán nem érdeke. Ha viszont az együttműködés nem megy, akkor jöhet a szokásos orosz stratégia: a zavar- és félelemkeltés.



Az orosz elnök Észak-Korea támogatásával nem veszít semmit. A térségben eddig sem volt sok keresnivalójuk Kína árnyékában, tehát legrosszabb esetben is fennmarad számára ugyanaz a helyzet, ami eddig is volt. A konfliktus generálásával viszont megnyílik a lehetőség a nagy nyereség elérésére. A háborús pszichózis fényében máris a békés megoldást szorgalmazó megfontolt politikus képében tetszeleg, ami már önmagában is növeli diplomáciai reputációját. Amíg pedig ez a feszültség fennmarad, a világ addig is kevesebb figyelmet fordít Oroszország egyéb üzelmeire. Egy esetlegesen háborúig eszkalálódó konfliktusban pedig már alkalma lenne a zavarosban halászni is, ami pedig az orosz elnök szuperképessége. 


Putyin számára félelmetesen egyszerű és kézenfekvő lehetőség Kim Dzsong Un támogatása. Általa sakkban tarthatja az egész kelet-ázsiai térséget, bizonytalanságot teremt az Egyesült Államokban, nagy mennyiségű amerikai katonai potenciált köthet le, feszültséget kelt a világ vezető hatalmai között, növelheti saját diplomáciai jelentőségét, eltereli a figyelmet az orosz ügyekről. Teheti mindezt egy garantáltan hosszan tartó és szinte feloldhatatlan helyzeten keresztül, amiben bármikor benne van a katasztrófa lehetősége és rajta kívül szinte mindenki csak veszíthet. 


Kihagyna egy ilyen lehetőséget Vlagyimir Putyin? Aligha...


 


 

Saturday, August 26, 2017

Szeged, 1879: a nagy árvíz néhány tanulsága a mának

A magyar árvízvédelem egyik legnagyobb, mondhatni ikonikus katasztrófája volt a régi Szeged pusztulása 1879 márciusában. A Tisza-szabályozás hibás időzítése miatt - a felső szakaszt előbb szabályozták, mint az alsót, emiatt oda hirtelen zúdultak le az árvizek és nem igazán tudtak továbbfolyni - ekkor már két évtizede figyelmeztetően emelkedő vízállás-rekordok jelezték a veszélyt. Szeged városa védekezett, gátat épített, ahogy erejéből futotta, levelezett a felsőbb hatóságokkal, segítségért. Végül - és itt adjuk át a szót Károlyi Zsigmond vízügyi szakértőnek, aki 1969-ben írta le a történetet:



Pallavicini őrgróf ugyanis, befolyásának teljes latbavetésével és a fennálló rendelkezések adta lehetőségeket kihasználva, s a tényleges jogviszonyok hamis beállításával, hosszas huzavona után (1856—1859) az osztrák belügyminiszter 1859. évi rendeletével egy olyan új társulatba kényszerítette be Szeged városát, amely lehetővé tette számára, hogy Szeged segítségével, sőt nagyrészt annak terhére, uradalmának egy újabb 11000 holdas vizenyős árterületét mentesíthesse, Az őrgróf és jogtanácsosai semmisnek minősítették a két évtizede működő szerződéses társulás létezését. Annak újjászervezése helyett, a kettős Szeged—Algyő öblözethez harmadikként a percsorai öblözetet is hozzácsatolva, a többi érdekelt, elsősorban Szeged minden tiltakozása ellenére, hosszas viták és küzdelmek után egy új társulat, ún. ,,Percsora-Szegedi Ármentesítő Társulat" létrehozását erőszakolták ki. E társulatban a szavazati többség és így az egész társulat irányítása a Pallavicini uradalom kezébe került, az őrgróf tehát korlátlanul érvényesíthette saját akaratát. A kényszertársulásból, az érdekeltek közül egyedül Dorozsmának sikerült kivonnia magát, de csak azért, mert belépése esetén a Pallavicini-érdekeltség elveszítette volna szavazati többségét. (A társulatokra vonatkozó formális jogi intézkedések ugyanis az árterület kiterjedését vették alapul, és így a Pallavicini uradalom újonnan idecsatolt 11 000 holdnyi lakatlan és vizenyős rétjét egyenjogúnak tekintették a több mint félszázezer lakosú Szegeddel!) Érthető és menthető tehát Szeged magatartása, mely tiltakozásának — a passzív rezisztencia elve alapján — gyakran a társulat megmozdulásaitól való távolmaradással adott kifejezést.


 


Az új társulat megalakításával létrehozott helyzet lehetetlensége a társulati térképre (illetve az árvíz-térképre) vetett egyetlen pillantásból nyilvánvalóvá válik: Szeged városától északra légvonalban mintegy 20, a folyó vonalában mérve több mint 30 kilométerre tolta ki a társulat felső határát, és több mint 8000 méter új —nehezen kiépíthető és teljesen védhetetlen — töltésszakasz építésére és fenntartására kényszerítette a társulatot és ezen belül elsősorban Szeged városát.


 


Ez a rákényszerített többlet-teher — a töltésépítés, fenntartás és a megújuló árvédekezés milliós költségei — tették képtelenné a társulatot, illetve Szeged városát arra, hogy az árvédelmi gátak erősítésének, az árvízi maximumok állandó emelkedésével párhuzamosan növekvő, feladatával megbirkózzék. És e miatt kellett a város közvetlen védelmét szolgáló régi töltések gondozásáról és fejlesztéséről is lemondania. Lényegében tehát ez a kényszertársulás — és ez az új töltés — volt az emlékezetes 1879. évi árvízkatasztrófa legdöntőbb és legközvetlenebb oka.




Összefoglalva:



  • Szeged városának több tízezer lakója egy olyan árvízvédelmi közösségbe kényszerült, amelyben - területalapon - szavazati kisebbségben volt.

  • A szavazattöbbséget birtokló "oligarcha" e helyzetet kihasználva a saját - közösségileg sokkal kevésbé értékes - birtokának védelmét is meg akarta védetni a társulással.

  • Ennek érdekében elérte, hogy a fő árvízvédelmi vonalat a korábbi, kialakult szegedi védtöltés elé, hidrológiailag és logisztikailag nehezebben védhető vonalra tegyék át.

  • A korábbi védelmi vonal (a sövényházi gát) karbantartását ezen túl elhanyagolták.


1879-ben aztán a nehezen védhető  Pallavicini-gát átszakadt, az elhanyagolt sövényházi töltés pedig szintén. A Hódmezővásárhely-Szeged vasút töltése még rögtönzötten tartható volt, de csak pár napig bírta. A több tízezer lakosú Szegedet az éjszaka során pár óra alatt elöntötte a víz. A következmények ismertetésétől eltekintek.


Ha bárki áthallásokat, hasonlóságokat vélne felfedezni egy mai gátépítési vitával, az sajnos nem véletlen. Reméljük, hogy a ma GaraPallavicinijeinek érdeke helyett a közösségé kerül felül és győz a hidrológiai józan ész.


Idézet: Károlyi Zsigmond: Adatok a szegedi árvíz történetéhez, 44. o.. In: Károlyi Zsigmond (szerk.): A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969) 

Wednesday, April 5, 2017

Mi lesz a Rómaival? - Csárdi Antal (LMP) felszólalása a Fővárosi Közgyűlés ülésén

Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztelt Közgyűlés!


A mellékelt prezentációból hiányzik egy lényeges műszaki szempont figyelembe vétele. A tanulmány nem hasonlítja össze a most javasolt parti és a magasabb terepszinten megvalósítható Nánási úti nyomvonalakat az uszadék-veszélyezetetettség tekintetében. Összehasonlítást nem végez, csak megemlíti, hogy „kétségtelenül kevés információval rendelkezünk a jéggel, jégnyomással, uszadékfával szembeni ellenálló képességről, de a mobil árvízvédelmi fal gyártójának az utóbbi hatásokra is méretezni kell a szerkezetet” (3. oldal).


Ebből számomra két dolog derül ki.



  1. A "szakértői vizsgálat", amely kiterjedt – bőven a készítők szakmai kompetenciáján túl – a társadalmi hatásokra, vagy a közvilágításnak és a kerékpárutaknak az árvízi biztonság szempontjából sokadlagos fontosságú kérdéseire – nem vizsgálta részletesen ezt a kérdést, ami azonban a nemzetközi szakirodalom szerint az egyik legfontosabb kérdés a mobilgátak biztonságát illetően. Minthogy ők nem vizsgálták a témát, vagy meg kell kérni őket, hogy pótolják ezt, vagy el kell fogadni, hogy a parti kialakítás esetén, a mederrel, és az árvízkor érkező uszadékkal közvetlenül érintkező parti gát e tekintetben kockázatosabb megoldás, mint a Nánási úti, ahol – ha érkezik is uszadék – annak gáthoz képesti sebessége minimális lehet, és eleve csak másfél méterrel magasabb vízállásnál vetődik fel ez a veszély.

  2. Meg kell állapítsam, tisztelt Közgyűlés, hogy nem készült műszaki terv, hiszen ez a méretezés még nem áll rendelkezésre. Így olyan dologról fogunk most dönteni, amelynek műszaki megvalósíthatósága ezen a ponton kérdéses.


Az is kiderül a mellékletből, hogy a Nánási úti nyomvonalon a gátalap szintje kb. 1,2 méterrel a parti nyomvonalé felett van, ami szintén alapvető fontosságú a teljes öblözet védelme szempontjából.


Ha lehet, még ennél is több kételyt vet fel a melléklet 15. oldalán egy ártatlannak tűnő megjegyzés, a „Havária terv” cím alatt, mely szerint „Havária terv rendszerint a kiviteli terv készítésének idején készül”. Semmi akadálya nem lenne persze ezt most elkészíteni, és akkor látnánk, hogy milyen veszélyek leselkednek gátszakadás esetén az előterjesztés bevezető részében említett 55 ezer emberre. A helyzet viszont az, tisztelt Közgyűlés, hogy a Főváros megrendelt egy tanulmány-sorozatot még 2013-ban az ERBO-PLAN Kft-től, és néhány eleme fel is került a Főváros honlapjára. Sajnálatos módon az akkor elkészült Havária-terv és a kapcsolódó elöntési számítások nem. Bátorkodtam ezen, 2013-ban az Átlátszó által publikált dokumentumok legfontosabb részeinek másolatát tisztelt Képviselő-társaimnak kiosztani, és kérem, hogy ezek mellékletként kerüljenek hozzászólásomhoz kapcsolódóan a mostani ülés jegyzőkönyvébe. A most kiküldött anyag által mondottakkal ellentétben van tehát mérnökök által készített havária-terv, és ez minden, csak nem kellemes olvasmány. Eszerint a most javasolt védvonal és a Nánási úti gát közötti mostani hullámteret gátszakadás esetén 1-2 óra alatt öntené el a víz, amely a figyelmeztetésre sem elegendő, nemhogy a kiürítésre. Emiatt a terv javasolja a Vígadó téri vízmércén elért 800 cm-es vízszintnél e terület kiürítését. És ezt még a 2013-as árvizet megelőző, a mainál 107 centiméterrel alacsonyabb mértékadó árvízszint mellett javasolja!



(Kép forrása)


Az „Elöntési számítás” összefoglalása a következő:


„töltésszakadás esetén a római parti ingatlanok nagyon rövid időn belül elöntésre kerülnek, a rendelkezésünkre álló időelőny meg a figyelmeztetésre sem elegendő. Amennyiben a meglevő árvízvédelmi töltés nyílásai nyitva vannak, akkor azokon keresztül Római fürdő, Csillaghegy és Pünkösdfürdő is elöntésre kerül, az időelőny rövidsége miatt itt sincs lehetőség a lakosság kitelepítésére” (legutolsó bekezdés).


Ennek figyelembe vételével az előterjesztő javaslatai közül a – különben önmagában meglehetősen mulatságos – 3. pont az egyetlen pozitívum, mely szerint a Nánási zárást az első két árvízi védekezés során is meg kell valósítani, bár érdekes, hogy a mostani hullámtérnek a havária tervben javasolt kiürítése nem került határozati javaslatba annak ellenére, hogy arra a szöveges előterjesztési indoklás 10. oldalán „megnyugtatási céllal” említés történik.


A döntés alátámasztásául szolgáló „műegyetemi” anyag (ami úgy műegyetemi, hogy szerzői ott dolgoznak, de az egyetem, mint intézmény képviseletére nem jogosultak) komolyságát pedig ezek után a következő rész teszi erősen kérdésessé (tanulmány, 20. oldal):


„Ha az árvízvédekezés a parti területre, a parti védműre helyeződik át, az árvízi terhelést a mobil fal fogja viselni, akkor a Nánási út és Királyok úti nyomvonalon az eddigi funkcióját a földmű elveszíti, a felszabaduló helyet például kerékpárútra lehetne felhasználni, csökkentve a parti kerékpározás veszélyeit”


Vagyis egy kerékpárút kedvéért feladhatónak tartja azt a tartalék védelmi vonalat, amelyet a parti nyomvonalat preferáló előterjesztés is – ismétlem: igen helyesen – egyelőre megtartani javasol.


A melléklet 16. oldalán, az „Árvízvédekezés legjobb gyakorlata szerinti értékelés és kockázatelemzés” pontban nincs összehasonlítás! Majd később, „a részletes megvalósíthatósági tanulmány keretében” készül el! És az hol van? Pont a legfontosabb szempont hiányában akarunk dönteni? A többi 59 szemponthoz képest számomra – és talán a tisztelt Közgyűlés számára is – ez a legfontosabb: a megvalósított biztonsági szint. És ennek összehasonlító ismerete nélkül akarunk a nyomvonalról dönteni?


Végezetül a melléklet értékén tovább ront, hogy felelősséget nem kíván vállalni a döntésben: „”Tényként kell elfogadni, hogy a tervért a tervező vállal felelősséget, nem a szakértők, vagy külső beavatkozók.” (19. o.).


Terv azonban még nincs, arról dönteni nem tudunk, marad ez a meglehetősen vitatható melléklet.


Összességében: Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztelt Főpolgármester-helyettes Urak! Az Önök javaslata kiterjeszti az árvízvédelmet a mostani hullámtérre, preferálva ezzel az ottani tulajdonosok partikuláris érdekeit. Ennek érdekében a teljes öblözet árvízvédelmét egy olyan vonalon javasolja megvalósítani, amely az alternatív nyomvonalnál vélhetően alacsonyabb biztonsági szintet nyújt a mostani védett oldal lakosságának, tehát a többi majdnem 55 ezer embernek. Főpolgármester úr, ez elfogadhatatlan! Rossz esetben ugyanis 20 milliárd forintért megkíséreljük a mostani hullámtér védelmét a jelenlegi védelmi rendszer fenntartásával még két árvíz idejére, még rosszabb esetben, későbbi gátszakadás esetén a teljes öblözetet tesszük ki veszélynek.


Minthogy pedig tényleges műszaki, kivitelezési terv nélkül bármely nyomvonal-javaslat nem a végleges lehetőség, nyomatékosan kérem, hogy ha a közgyűlési többség ne adj’ Isten, el is fogadja ezt a javaslatsort, a műszaki terv elkészültéig, és amíg ki nem derül, hogy van, aki hajlandó azt felelősséggel megvalósítani, és nem is kerül mégis kétszer annyiba, mint a most esetleg elvett alternatív nyomvonal, hozzá ne nyúljanak a parthoz!


Tekintettel az öblözet 55 ezer lakójának biztonságára, amely a véleményem szerint a Nánási úti nyomvonalon biztonságosabban valósítható meg, kérem, hogy a döntés név szerinti szavazással történjen meg.


És még annyit kérdeznék: Főpolgármester Úr nem merte vállalni saját nevével az előterjesztést?


----------


A vita végén a Fővárosi Közgyűlés az alábbi szavazatokkal fogadta el a mobilgátnak a parti nyomvonalon történő megvalósítását:


17760828_10209104931167098_286118337845994565_o.jpg

Saturday, March 18, 2017

A Momentum, avagy támadás középről?

 Közeledik a 2018-as választás, és már most látszik, sokkal izgibb lesz a verseny a második helyért, mint anno 14-ben volt. A szokásos barátaink is tudnak még újat hozni a porondra, de még izgalmasabb az új arcok. A Momentum sikeres nemzetiálom-szaggatása után úgy tűnik beleáll a dologba - csak még nem tudják hogy melyikbe. Legyinthetünk, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka, vagy ha nem is kevés, de a fókák pártpreferenciája viszonylag stabil és elkeserítő. Az új fókavadász csapat mégis kiáll a jégre, és máris mindenki őket támadja, de annyira mindenki, hogy még a Munkáspárt is. Balról érthető a dolog, az MSZP nem szívesen osztozna azon a maradék kis fókájukon, amivel azért ha minden kötél szakad is, 2022-ig simán bent vannak a parlamentben mint kvázi közép párt. (Addigra meg lehet fel is oszlatják az egészet, és átalakítják a parlament épületét teremfoci-pályává.)


Csakhogy a Fidesz is gyorsan savazni kezdte Momentumékat, a propaganda-osztály meg is találta az új jelszót:


Az új SZDSZ. Naná, rátolni a dolgot a ballibekre, osztozzatok ti. 


Csakhogy én elmentem a Momentum debreceni eseményére, és (azon túl, hogy a terembe nem fért el mindenki, az utcán álltak a későn érkezők, pedig nem osztogattak ingyen semmit, még egy lila tollat sem) igen sok magyar zászlós dekort láttam magam körül. Vegyes társaság, ahogy a végére kiderült, a Momentum is úgy saccolja, az érdeklődők fele talán balos, fele talán jobbos, de igazából ki nem szarja le ezeket a kiüresedett frázisokat. Mert aki ott megjelent, annak nagyrésze magasról szart rá, hogy a mellette álló libsi-e vagy náci-e. Egyik se, egyszerűen csalódottak. Érik a protest hangulat? 


dsc_0310_1.jpg


Volt már ilyen, jajj, de sokszor. Sok ilyen kezdeményezés pár hónap, egy év alatt elfekszik, de nézzük csak meg, hogyan is nézett ki 89? Mármint 1989, ó de régen volt. És a későn születettek kedvéért tisztázom, a mai populista maffiavezér Orbán Viktor nem a rendszerváltó, fiatal, lángoló tekintetű Orbán fia, csak ő régen olyan volt. Olyan, aki szembeszállt a végtelenül korrupt, sunyi és gátlástalanul hazudozó, sőt a saját hazugságaikba belefulladó komcsikkal. Aki fel akart építeni egy szabad, decentralizált országot, ahol az embereket a saját teljesítményük alapján mérik, ahol igazságosság van és jogbiztonság. Jujj, de nagy szavak, így 2017-ben már olvasni is fárasztó, nemhogy visszaemlékezni rá. 


Furcsamód a Momentum most ezt a képet mutatja. Nem az új SZDSZ, hanem az új Fidesz lehet. Nem (csak) a baloldalról szívhat el szavazókat, hanem a jobboldalról is. Ezt tudják a Fidesz propaganda osztályán is. Mi van ha bukik a centrális erőtér? Mi van ha a baloldal után a jobboldal is megoszlik? Magyarországon a rendszerváltás óta a választásokat nem nyerik az ellenzékiek, itt a választásokat a kormánypártok bukják el. 


Ma egy olyan régi barátom üzent rám, akivel évek óta nem beszéltem. Sosem volt balos, sokkal inkább jobbos, de a Fidesz maffiától undorodik. Annyit kérdezett, voltam-e a Momentum rendezvényén, és ha igen, mi a véleményem. Annyit tudtam mondani, sok a kérdés, kevés a válasz, de a baloldali pártokkal nem fognak összefogni.

Thursday, February 23, 2017

Forradalmi momentum vagy momentumnyi forradalom?

Ahogy várható volt, a kormány megint kitáncol a hurokból, ami a nyakára került. Legyen az internetadó, vasárnapi boltzár vagy olimpia: ahol támadási felület keletkezik, ott inkább jobb nem harcba bocsátkozni.


Ez a sikamlós mozgás azonban győztes taktika is lehet. Nemcsak azért, mert megint lekerül a napirendről egy kellemetlen téma és vissza lehet venni a stafétabotot. Erről sokan írtak, sok helyen, nagyjából mindenki tisztában van vele. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is annyira sikeres ez a manőverezés, ideje ránéznünk az épp aktuális ellenfél helyzetére is.


Mit látunk mindig az első momentumban? Bátor, harcias, szenvtelen ellenzékiek szabotázs-szerű akciót hajtanak végre a kormány valamely intézkedése ellen. Százezres felvonulást szerveznek, a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, szavazást harcolnak ki.


Ezek a sikerek egy-egy konkrét ügyet érintenek, aminek van egy előnye és egy hátránya: egyrészt könnyű sok embert maguk mögé állítani, hiszen egy értelmes ügyben a pártállás többnyire másodlagos (igen, még mindig!); másrészt viszont éppen ez a hirtelen jött erő az, ami ugyanolyan sebességgel tud eltűnni, mint ahogy keletkezett (hiszen a nézetek azért olyen gyorsan nem változnak). De talán eddig is sokszor eljutottunk már, amikor elemeztünk.


Most viszont nézzük meg a harmadik tényezőt is. Vegyük végre elő a félelmek ügyét, ami a társadalom formálódásának egyik meghatározója. Amikor egy elégedetlen polgár felindulásból cselekvésre szánja el magát, viszonylag könnyen talál magának barátokat, támogatókat, akikkel együtt egyre nagyobb és nagyobb csoportot alkotva, mozgalommá tudja transzformálni saját szándékait. Ehhez többnyire elegendő a közös pontok keresése.


Pontosan így szerveződnek/működnek a civil mozgalmak is. Azonban itt kell különbséget tennünk a civilek és a politikai pártok között: e szerint a definíció szerint a politikai párt az, amelyen nem lehet számonkérni az objektív felelősséget. Egy párttag - ellentétben egy mozgalom tagjával - nem fél felvállalni a véleményét és konzekvensen követni és kibontani azt, minden egyes soron következő ügyben. Egy civil mozgalom azonban itt rendszerint megáll. Egy ügy mellé leteszi a voksát, de nem kezd bele egy másikba (ami más témájú), nem köti össze azt egy másikkal. Miért nem? - Adódik a kérdés.


hullocsillag.jpg


Mert ha következetesen kezd el közügyekkel foglalkozni (=politizálni) akkor a tagjai személyes támadás alá kerülnek. És ez az, amit a legtöbben nem vállalnak fel. Mert aki már volt "tűz alatt" a véleménye miatt, az tudja, hogy ez egy rendkívül kegyetlen műfaj. Nemcsak morális, de emocionális igénybevétel is.


Attól a pillanattól fogva tehát, hogy egyetlen mondat is elhagyja valakinek a száját, ami a hatalom birtokosait kritizálja, tűz alá veszik, személyében támadják, sértegetik, megalázzák, felkutatják, fenyegetik, zsarolják. És ez az a pont, amikor egy eleinte bátor aktivista elgondolkozik az életén. Felteszi magának a kérdést: akarom én ezt? Hogy folyton vegzáljanak? Hogy kitaszítsanak? Hogy egyszer arra ébredjek fel, hogy egyesek gyűlölnek, mások azért nem mernek szóba állni velem, mert ők maguk is félnek?


És bármilyen furcsa, ez még az a pont, ahonnan van visszaút. Itt a hatalom ad még egy utolsó lehetőséget, hogy visszalépj. És a legtöbben itt vissza is lépnek.


Ez a félelem az, ami olyan erősen befolyásoló tényező, hogy az ellenállók csoportszintű viselkedésére is kihat: ezért van az, hogy az ellenzéki felbuzdulás vagy egy momentum alatt eltűnő csillagnak tűnik az égen, vagy tanácstalan, suta, erőtlen, béna kacsának - ami persze hamar lelombozza a kedélyeket.


Ezért van az, hogy hiába nagyobb a kormánnyal elégedetlenek tábora, mégsem talál magának benne táptalajt az ellenzék. Mert az emberek erő helyett vagy bizonytalanságot vagy gazemberséget sejtenek (általában joggal). Viszont azt sem árt megérteni, hogy az ellenzéki "hullócsillag-viselkedés" mögött emberi és egzisztenciális félelem a fő mozgatórugó, ami önmagában nem bűn, hanem alapvetően természetes viselkedés. Ha nem így lenne, akkor ez a hiányzó hős csapdájaként is leírható dillemmahelyzet rég megoldódott volna: a magyar szavazók szinte mindegyike bátran kiállna és elmondaná a véleményét, sőt, azt is, hogy épp melyik pártra szavazna. Közülük rég kikerültek volna már a véleményvezérek, akik bátran adnák a nevüket minden olyan ügyhöz, amit meggyőződésük szerint sikerre kell vinni. Ilyen azonban nálunk sci-fi-kategóriába esik.


Ehelyett folyton halk morgás hallatszik és összevissza beszélés. Felvállalásnak, kiállásnak híre-nyoma sincs. Így aztán ügyek jönnek, majd mennek, a kormány pedig marad. Vagyis ezt a helyzetet csak egy kritikus tömegnyi "félelem nélküli aktív polgár" tudja megváltoztatni (esetleg a félelem generálóinak szervezeti bomlása, de ez nagyon lassú folyamat). Előbbit talán célozhatja egy olyan új párt, amiben nemcsak a választók (ellenzékiek, bizonytalanok és kiábrándultak) találhatják meg a számításukat, hanem a párttagok, aspiránsok is biztonságra lelhetnek. Ez így már elég erős tényező lehetne ahhoz, hogy katalizátorként hasson és felgyorsítsa a NER bomlását.

Sunday, February 19, 2017

Felkészül: Paks-2?

A Momentum Mozgalom látványos aláírásgyűjtő sikere eredményeképp a Fidesz várhatóan pár napon belül elengedi a budapesti olimpia ügyét, Gyávaság és az olimpiapártiak becsapása persze, de politikailag abszolút érthető: ha jó eséllyel úgyis pofonba szaladnának bele, annál kisebb kár, ha nem állnak oda.


A kérdés az, hogy mit lép erre a Momentum. Ha a céljuk az olimpia megakadályozása volt, ezzel elérték, akkor kár párttá alakulniuk, megihatnak egy sört és ennyi. Ám ha a céljuk ezen túlmutat, és valóban a rendszer alternatívájává szeretnének válni (szvsz már most is azok), akkor a következő lépés épp ilyen fontos. Csak nehezebb.


Ha kisakkozták előre, hogy melyek a lehetséges variációk, akkor azt is végiggondolták, hogy mi van, ha nyer az aláírásgyűjtés, de a NER népszavazás nélkül bedobja a törülközőt ebben az ügyben, így remélve azt, hogy a "lázadás" lokalizálható, nem terjed át más, a rendszer lényegét érintő dolgokra. Ez esetben már egy hónapja megvolt a terv, mit kell most csinálni. Ha nem, akkor még van 1-2 nap. Nyilvánvaló (de nem kizárólagos!) lehetőség egy újabb népszavazási téma bedobása, hiszen ebben láthatóan sikeres a mozgalom, aktivistái tapasztaltak, a márkanév kezd bejáratódni. A kezdeményezés náluk van, ez fontos taktikai elem. A célpontnak pedig olyannak kell lennie, amely egyrészt közel van a rendszer lényegéhez, másrészt kellő mozgósító erőt ad, figyelembe véve a mostani siker adta lendületet (nomen est omen...) is.



A nyilvánvaló célpontok között én első helyen Paks-2-t emelném ki. A rendszer lényegét egy ponton koncentrálja: konkrét társadalmi felhatalmazás nélkül - mert hiszen nem volt kampánytéma - bedobott, iszonyú sokba kerülő és óriási korrupciós potenciált tartalmazó beruházás, amelyet egy, a mi szövetségi rendszerünkkel szemben álló országgal együttműködve, annak elköteleződve építenénk, ráadásul Oroszországot Orbán ellenzékből még rendesen kutyázta, hogy aztán, ki tudja miért, egyszer csak fordítson az irányon. Nem, ha egy paksi népszavazásra (pl.: "Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon a meglevőeken túl ne építsenek új, energetikai célú atomreaktort?"), összegyűlik a kellő számú aláírás, abból a NER nem léphet vissza úgy, mint most várhatóan az olimpia ügyében.


Ez persze országos ügy, tehát sokkal nagyobb munkát igényel a dolog a szervezőktől. Az aláírásszám valószínűleg Budapesten is összehozható lenne most, de a siker kulcsa vidéken lenne. Ezt kell felmérnie az esetleges kezdeményezőknek. A másik tényező, hogy pont a dolog "nem feladható" jellege miatt a NER biztosan védené a témát, akár "kopaszokkal", akár jogi csűrcsavarokkal, és ha mégis elindulhat a gyűjtés, talán nem is hagyná annyira indoklás nélkül a saját verzióját, mint most az olimpiát. "Energiabiztonság" - folyna minden adón tízperces időközönként a "társadalmi célú hirdetés Magyarország kormányának megbízásából".


Ez a dilemma, de szerintem kisebb célt nem igazán érdemes, és talán nem is lehet találni.


(Disclaimer: a poszt nem tartalmaz a paksi beruházásra vonatkozó komplex elemzést, vagy ezen alapuló véleményt, azt kizárólag politikai érvként kezeli. Bár az ügyben van véleményünk, ezt nem itt fejtjük ki. Mindenképp aggályosnak tartjuk viszont egy ilyen horderejű beruházásnak a nyilvánosság gyakorlatilag teljes kizárásával történő eldöntését.)

Friday, February 10, 2017

Cserébe

"Lázár arról is beszélt, hogy két fővárosi kórház – a Bethesda és a Magyar Irgalmasrendi Kórház – 8,7 milliárd forintnyi támogatást kap egy új közös szülészeti-nőgyógyászati egység létrehozására. Cserébe a két intézmény vállalta, hogy az új osztályokon nem hajtanak végre abortuszt, és az orvosok nem fogadnak el hálapénzt." - írja az Index az első februári Kormányinfóról, és aki inkább eredetiben hallgatná erről Lázár Jánost, itt megteheti (26:55-től).



A Bethesda vagy a Magyar Irgalmasrendi Kórház igazgatója helyében én most rögtön egy kis magyarázat kíséretében lemondanék erről a pénzről. Egyszerűen azért, mert ez a kancelláriaminiszter szájából elhangzott "cserébe" szó azt jelenti, hogy ha nem kapnának ennyi támogatást, akkor végeznének abortuszt. Pedig egyházi működtetésű kórházak, és esetükben még a feltételezés is sértő.

Tuesday, January 24, 2017

Kalitkaforradalom

Már megint szabadok vagyunk, így már megint azt tehetjük, amit szabad. A magyar kormány ezúttal az USA hozzájárulásával gondolkodhat és cselekedhet úgy, ahogy épp megengedik neki.



"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék" - kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor.



Mi ez a szervilizmus már megint? Eddig szabadságharcot folytattunk és nem tűrtük el, hogy más országok beleavatkozzanak abba, amit házon belül csinálunk. Eddig mindig visszautasítottuk, amikor az Amerikai Egyesült Államok valamely képviselője magyarországi eseteket kommentált, vitatott ügyek kapcsán állást foglalt, ítélkezett felettünk. Most pedig tárt karokkal fogadjuk a kintről érkező intelmeket, csupán azért, mert megváltozott a politikai széljárás?


És ugyanígy miért is tapsikol állva minden fideszes, amikor Donald Trump Angela Merkel menekültpolitikájával kapcsolatos munkáját bírálja? Mert végre egy nyugati nagyhatalom mellettünk foglal állást? És ilyenkor hol van a szuverenitás? Hol van a másik ország politikai döntéseinek tiszteletben tartása? De legfőképp: ezúttal miért örülünk annak, hogy egy külföldi beszól egy EU-s ország belügyeibe, hiszen eddig tiltakoztunk ellene?


Félreértés ne essék: az teljesen természetes, hogy minden politikai pártnak meg vannak a kedvenc szövetségesei és szívesebben idézik őket, mint ellenlábasaikat. Nyilván az MSZP is szívesebben idéz Martin Schulztól, mint mondjuk Donald Trumptól, amikor a demokrácia állapotáról beszél. De a következetesség az elvhű politika alapköve: ha tehát valaki éveken keresztül azzal kampányol, hogy minden külföldről érkező üzenet a szuverenitásunk megkérdőjelezésére irányul, akkor maradjon is ennél az álláspontnál. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Orbán Viktornak most Angela Merkel segítségére kellene sietnie, szó sincs ilyesmiről. Csak épp diplomatikusan nem kellene kommentálnia a fejleményeket, vagy legalább távolságot kellene tartania a vitától.


kalitka.jpg


És legfőképp: ha már szabadságharcos-imidzset építünk, akkor ne ugorjunk már bele minden alkalommal egy nagyhatalom ölébe. Egyszerűen hihetetlen, hogy a politikai vezetőink képtelenek feladni a szervilizmust. Ezért van az, hogy Magyarország önmeghatározása mindig ott kezdődik, hogy épp melyik idegen ország kedvenceivé akar válni. És ez nem pusztán üzlet, ez sajnos rég túl van azon. (Gyakran takaróznak ezzel a politikai vezetők, lásd: oroszokhoz dörgölőzés.)


Egy megjegyzés a végére: ezt a szervilis viselkedést szokták úgy magyarázni, hogy "kis országok reálpolitikája", ami azonban valójában nem takar mást, mint a nemzeti szuverenitási elvek feladását, a gyengeség kinyilvánítását és az erősek előtti meghajlást. Csakhogy egy öntudatos, erős és egészséges nemzetnek nem kell kérni senkinek az engedélyét semmihez.

Friday, January 20, 2017

Négyesmetró-botrány, avagy "réges-régen, egy messzi-messzi alagútban..."

Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.


Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról. 


Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.



Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.



De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.


metro_hircsarda.jpg


És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.


Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.


Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.

Wednesday, January 18, 2017

Paks2 és korrupció: már megint nem figyeltünk oda

És igen, megint mellényúlt az ellenzék. Megint elfecsérelte az idejét olyan ügyekre, amelyek kellően súlytalanok a Paks2 körüli korrupciógyanús esetek mellett. Pedig meg volt rá az esély, hogy a magyar lakosság végre tisztán lássa, mekkora botrányról van itt szó.



Az Euractiv című brüsszeli lap szerint az Európai Bizottság egyik főigazgatója adott tanácsot a magyar kormánynak, hogyan védje meg magát a paksi bővítés ügyében indított eljárással szemben. - írja a 444.hu, az Euractiv brüsszeli lap cikkére hivatkozva.



Korábban mi is írtunk már elemzést arról, miért és hogyan úszott el ez a hajó és szomorúan kell megállapítani, hogy sem az elmúlt esztendők során, sem most nem hajlandó senki húzni egy igazán nagyot, hogy a Paks2-ügyben legalább érezhető legyen némi ellenállás. Sőt, talán az Orbán-kormány sem számított arra, hogy egy ekkora giga-beruházás, ami évtizedekre fogja eladósítani az országot, úgy keresztülmegy majd a magyar és európai közvéleményen, mint kés a vajon. Talán ezért is igyekeztek mindenféle gyanús alakot maguk mellé állítani, akik komoly befolyással bírnak az Európai Unió köztestületeiben.


És most itt egy újabb ügy. Nem volt elég a német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban), hanem itt van most nekünk Dominique Ristori, az energetikáért felelős bizottsági főigazgató is. S miközben a kormány két kézzel ütlegeli a civil szervezeteket - mondván: azok politikai lobbitevékenységet folytatnak, ezért veszélyeztetik a nemzet biztonságát -, tárt karokkal fogadja azon lobbistákat, akik az ő malmára hajtják a vizet.


 corruption-europe.jpg


Márpedig ha valami, akkor ez kettős mérce alkalmazása. És talán még ennél is több.



A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.  (Wikipédia)



Amikor arról olvasunk, hogy a fentebb említett urak milyen tevékenységet végeztek Paks2 ügyében, akkor valahogy mindig a korrupció szó jut eszünkbe, nem pedig a lobbi. És még ha jogilag gránitszilárdságú is a rendszer; emlékezzünk arra, a Fidesz hogyan ekézte éveken keresztül (nem alaptalanul!) a "brüsszeli bürokratákat", az "EU-lobbistákat". Erre most kiderül, hogy egész jól megértik egymást.


De talán tévedünk. Talán ezért érdektelen az egész a magyar választók - sőt, a sajtó egy része - számára is. Viszont, amennyiben nem tévedünk, akkor nagyon nagy a baj. És erre próbáljuk most felhívni a figyelmet. Akkor is, ha késő.